Lenyűgöz, ahogy az elmúlt évtizedekben megfordult a kereszténység dominanciája Észak és Dél, Nyugat és Kelet között. A Lélek szele egy ideje dél, az ún. „globális Dél” felől fúj felénk. „Globális Dél” alatt a nem-nyugati világot szokták érteni, elsősorban Afrikát, Dél-Amerikát valamint a Közel-, Közép- és Távol-Keletet, ahol a kereszténység robbanásszerű növekedése tapasztalható. A „globális Dél” keresztényei ma már nem is annyira missziós, inkább misszionáló régiónak tekintik saját közegüket, nem magukat, hanem a nyugati kereszténységet féltik a hittől való elszakadástól, és legtöbbször Európára gondolnak úgy, mint a világ leginkább evangélizálásra szoruló területére. Míg mi itt a Nyugaton utóvédharcokat folytatunk, a „globális Dél” kereszténysége irigylésre méltó növekedési fájdalmakkal küzd és aggodalommal figyel bennünket. Az elmúlt hétvégén egy dél-angliai evangéliumi gyülekezetben jártam, ahol interjút készítettek velem a magyarországi kereszténységről, majd sok emberrel beszélgethettem. Két különösen érdekes beszélgetésből ragadok most ki egy-egy részletet, ami illusztrálja azt, amit a „globális Délről” mondok.

Tovább olvasom »

Nem szoktam ilyet tenni, valószínűleg nem fogok a jövőben sem, de mivel korábban többször írtam már a norvég gyermekvédelmi szolgálat (Barnevernet) embertelen családpolitikájáról, most leközlök egy levelet, amit egy Norvégiában élő (cigány származású) magyar nagymama írt nekem a napokban. Nem ismerem Krisztina Svendsent, nem tudok utánajárni a történetének sem, de amit leír, tökéletesen egybevág azokkal a történetekkel, amelyekről viszont személyes ismeretem van, és azzal, amit egy európai emberijogász és Einar Salvesen norvég pszichológus mesélt nekem a rendszer működéséről. A célom a levél közlésével egyrészt az, hogy ismét felhívjam a figyelmet erre az Európa tetején működő kegyetlen gépezetre, figyelmeztessem a magyar családokat, akik ott élnek vagy oda készülnek, hogy veszélyben vannak, és a nyilvánosság által talán valamit segítsek a kis Carmennek és családjának, akik úgy tűnik, a Barnevernet legújabb áldozatai közé kerültek.

Tovább olvasom »

Doktori disszertációm utolsó fejezetein dolgozom a Tyndale House-ban, aminek az egyik nagy áldása, hogy egy csomó érdekes emberrel találkozom a világ minden tájáról. Tegnap egy ausztrál tudóssal beszélgettem, aki Tasmánia szigetén él, és rájöttem, hogy nekem az egyetlen szó, ami Tasmániáról eszembe jut, az ördög. Most megtudtam, mennyi szépség kapcsolódik ehhez a magyarországnyi tartományhoz. Aztán van itt román teológia professzor, moszkvai PhD hallgató, cseh egyetemi tanár, afrikai, amerikai, dél-koreai, kanadai, és természetesen tucatnyi brit kutató. Kávészünetekben rengeteg izgalmas beszélgetés alakul ki abból, hogy kikérdezzük egymást a projektjeinkről és megismerjük egymás hátterét. Hadd meséljek el két részletet az elmúlt hét egy-egy beszélgetéséből.

Tovább olvasom »

A tavalyi Evangéliumi Fórumon reggelente a pásztori levelek alapján az egészséges tanítás és a lelki egészség témájáról beszéltem. A kép- és hanganyagok itt megnézhetők, meghallgathatók: 1. Vezetők és az egészséges tanítás (Tit 1,1-16; 2,1-15); 2. Egészségtelen tanítás az egyházban (1Tim 1,1-11; 6,1-10); 3. Az egészséges tanítás értéke (2Tim 1,8-14; 4,1-5). Az EF honlapján található archívumban fent van egy válogatás az elmúlt évek Fórumain elhangzott további előadásokból, szemináriumokból is, így aki nem tudott velünk lenni, egy kis ízelítőt kaphat az ott folyó munkából. Az idei Fórumra a regisztráció első fizetési sávja holnapig tart, utána valamivel drágábban lehet már csak jelentkezni, úgyhogy ha valaki tervez jönni, ne halogassa a jelentkezést!

Már csak két hónap van az Evangéliumi Fórum 2017-es találkozójáig, melyre az EF regisztrációs felületén lehet jelentkezni. Az EF 2017-re olyan protestáns keresztény vezetőket és potenciális vezetőket várunk, akik szeretnének más felekezetű, de az evangélium központi üzenetéhez és a Biblia tekintélyéhez ragaszkodó hívőkkel együtt megerősödni a bibliai örömhír hiteles képviseletében. Mottónk: „meggyőződünk, hogy meggyőzhessünk”. A találkozó november 12-15 között lesz, a harkányi Thermal Hotelben. Az Evangéliumi Fórum műhelyekre épül, ami kifejezi azt a szándékunkat, hogy evangéliumi nézőpontból szeretnénk az élet különböző területein jelentkező kihívásokról együtt gondolkodni. A tavalyi öt műhely (apologetika, bibliaértelmezés, gyülekezetmegújítás, vezetői, teológus) mellett idén elindul a művészet műhely is. Kedvcsinálónak itt tekinthető meg egy rövid videó az Evangéliumi Fórumról.

Tovább olvasom »

A kereszténység – noha erkölcsös és bölcs – nem örök erkölcsi törvényekről vagy intuitív bölcsességekről szól, hanem Isten önfeltárásáról. A keresztény hit kinyilatkoztatáson alapuló vallás, a kinyilatkoztatás mibenlétének megértése ezért kulcs a kereszténység megértéséhez. Talán onnan érdemes közelíteni, hogy végiggondoljuk, hogyan hidalható át a távolság a nagy és a kicsi, a magas és az alacsony, a gazdag és a szegény, az értelmes és az együgyű között. A közös minta az, hogy mindig arról az oldalról lehetséges a hídverés, ahol a több van. A nagy tudja befogadni a kicsit, a magas tud lehajolni az alacsonyhoz, a gazdag tud adni a szegénynek, az értelmes tudja tanítani az együgyűt. Van út a kicsitől is a nagyhoz, az együgyűtől is az értelmeshez, de az út fentről nyitható és fentről zárható. A király tróntermébe akkor léphetünk, ha ő megengedi, és ezen az sem változtat, ha esetleg nem szeretjük a királyokat.

Tovább olvasom »

A kereszténység egyik időszerű üzenete ma is abban áll, hogy a természetet megkülönbözteti az istenitől, és visszahelyezi saját függő méltóságába. Ez a természettel való kapcsolatunkban a gyógyulás útja. „A Természeti Vallással szemben az az egyetlen ellenvetés” – írja Chesterton –, „hogy valahogyan mindig természetellenessé válik. Reggelente ártatlanságáért és kedvességéért szeretjük a természetet, este pedig, ha még mindig szeretjük, sötétségéért és kegyetlenségéért. Virradatkor tiszta vízben mosakodunk, miként a Bölcs Sztoikus Férfiú, s mégis, midőn a nap komoran alkonyul, bikák meleg vérében fürdőzünk, mint Julianusz Aposztata.” (Igazságot!, 109) Chesterton szerint a természet abszolutizálása mindent természetellenessé tesz. „A nézet, mely szerint minden jó, orgiájává vált annak, ami gonosz.” (Uo.) Ez igaz a panteizmustól a naturalizmusig az összes világképre, amelyben nincs a természettől különböző isteni valóság. A történelem egyik tanulsága, hogy amikor Pán istent imádattal illették, végül mindig láthatóvá váltak csúf patái is.

Tovább olvasom »

Chesterton szerint „a felvilágosodás elképzelhető formái közül a legrosszabb az, amit… Benső Világosságnak neveznek”. (Igazságot!, 108) „Valamennyi szörnyvallás közül a legszörnyűbb: a bennlakó isten imádása.” Pedig ez az isten mostanában több bizalmat kap, mint bármely más isten, beleértve az egy, igaz Istent. A Benső Világosságot a kultúránk iránytűként használja, amikor a valóságról, az életről, a szeretetről, a hasznosságról, az élet értelméről, az identitásról gondolkodik. „Hallgass a szívedre!” – halljuk szinte naponta a kultúra papjaitól és papnőitől. „Az vagy, aminek érzed magad. Vállald fel az érzéseidet! Légy önmagad! Élj harmóniában azzal, amit belül érzel!” Bármily meghökkentő és abszurd, a kultúránk ezt még arra is kész kiterjeszteni, amit a biológiai valóságunkról érzünk. Ha a Benső Világosság azt mondja, hogy férfi testem ellenére nő vagyok, akkor engedelmeskedek neki. Ha azt mondja, hogy az istenkapcsolatom rendben van, elhiszem. Akkor is, ha az Ige teljesen mást mond, mint a szívem. Mert a Benső Világosság az isten. Időnként keresztények között is.

Tovább olvasom »

Mivel a természettudomány a jelenségek világára (természet) koncentrál, keresztény tudósok számára is magától értetődő, hogy a természettudománynak nem feladata, hogy magát Istent vizsgálja. Pontosabban: nem a természettudomány feladata ez. A természettudományt régen természeti filozófiának hívták, megkülönböztetve a metafizikától, amely a természeten túlira is figyel. A természettudomány nem azért nem vizsgálja Istent, mert Isten ne lenne létező és megismerhető valóság, hanem azért, mert Isten nem része a természetnek, amire a természettudomány figyelme irányul. Azt csak a pozitivista tudományfelfogás gondolja, hogy az ismeret egyetlen hiteles forrása a tudomány, meg hogy csak a természet létezik és azt egyedül a tudomány képes megbízható módon vizsgálni. A pozitivizmus azonban – ahogy sokan rámutattak – az észszerűség alapján önmagát rombolja le, hiszen pont az az alapvetése, hogy az empirikus tudomány képes csak megbízható ismeretet adni a valóságról, nem empirikus megfigyelésből származik, hanem előzetes filozófiai megállapítás.

Tovább olvasom »

A képmutatás üzenete néha erőteljesebb, mint az igazságé. Ezt mi, keresztények sajnos nagyon jól tudjuk, hiszen sok száz év képmutatásának fizetjük az árát, és még sokáig fizetni is fogjuk. A jó hír az, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akiken a következetlenségeket behajtják, és amikor a hazugságra vetül a képmutatás árnya, az igazság akár nyerhet is. Épp valami ilyesmi történik most, ahogy kutatásokból sorra kiderül: a progresszív elit (vagy legalábbis annak nagy része) messze nem a szerint a morális vízió szerint él, amiért a nyilvánosság előtt harcol. A szexualitással kapcsolatos progresszív morális vízió lényegét abban foglalhatnánk össze, hogy a szex legyen az önkifejezés egyéni döntése, nem pedig társadalmi konvenciók rabja, ahogy az régen – a kereszténység sötét időszakában – volt, amikor a szexet a heteroszexuális házasság normatív keretén belülre korlátozták. Ez a vízió földcsuszamlásszerű változásokat hozott a nyugati társadalmakban, de éppen a progresszív elit köreiben nem akkorát, mint amilyenre gondolnánk.

Tovább olvasom »

Megéri-e kereszténynek lenni? – tesszük fel a kérdést, amikor egyik szemünkkel a koncerten önfeledten flörtölő barátunkat látjuk, akit mi már nem követünk önfeledten, másik szemünkkel a betegeket ápoló diakonisszát vagy az otthonát elhagyó misszionáriust, akikben két évezrede megtestesül a keresztény önfeláldozás eszménye. „A pogányságról azt mondják, hogy az öröm vallása, a kereszténység pedig a fájdalomé” – foglalja össze Chesterton nem csak azt, amit a flörtölő barátunk és a diakonissza kapcsán megfogalmaztunk, de mindazok ítéletét is, akik a kereszténységet a történelme során a látható öröm mértéke alapján tették mérlegre. Megéri-e kereszténynek lenni, ha cserébe az örömöt kell feladnunk a fájdalomért? Megéri-e kereszténynek lenni, ha a kereszténység időnként az élet apró örömeinek tagadását és a többség által ismeretlen fájdalmak felvételét jelenti?

Tovább olvasom »

Két égitest uralja a Földön a nappalt és az éjszakát: a Nap és a Hold. Ritka esemény, amikor a Hold teljesen eltakarja a Napot, de talán nem is vagyunk igazán tudatában annak, mennyire valószínűtlen ez az égi jelenség. A Hold vékony árnyéka éppen ma fut keresztül az amerikai kontinensen; állítólag már hetekkel ezelőtt alig lehetett szálláshelyeket találni azokban a térségekben, ahol a napfogyatkozás észlelhető. Magyarországon 1999-ben volt utoljára ilyen. Feleségemmel és néhány barátunkkal a veszprémi erkélyünkről néztük végig, ahogy a Hold szépen a Nap elé kúszott, egyik pillanatról a másikra minden elsötétült, és a Hold mögül percekig csak a Nap karimája látszott ki, mint egy aranygyűrű vagy egy irdatlan tűzkoszorú, amely glóriaként koronázza meg az égbolt uralkodóját. A semmihez sem hasonlítható élményen túl a napfogyatkozásoknak páratlan tudományos hasznuk is van (pl. a hélium felfedezése, a Nap koronájának vizsgálatából nyert adatok, a csillagok természetének megértése, más bolygók megfigyelése, Einstein relativitáselméletének igazolása, régi történelmi események pontos datálása). A mostanira is sok tudományos projekt épül.

Tovább olvasom »

Az Intelligent Design tudományos mozgalmát harcos darwinisták régóta próbálják (rendkívül sikeresen egyébként) felmelegített kreacionizmusként, tudománytalan, vallásos kóklerségként pozicionálni. Shala Barczewska doktori értekezése (Conceptualizing Evolution Education: A Corpus-Based Analysis of US Press Discourse. Cambridge Scholars Publishing, 2017) nemrég megvizsgálta ezt a jelentésépítő folyamatot, amelyben a média és a tudományos közösség konformizmusa olyanokat is véleménynyilvánításra késztet, akik láthatóan soha nem olvastak el egyetlen ID-hez kapcsolódó publikációt sem. Néha azonban meglepő helyekről kap támogatást az ID paradigmája. Ismert tudósok (pl. Philip S. Skell, Scott Turner vagy George Church), sőt, ateista (!) gondolkodók (pl. Thomas Nagel) állnak ki az ID tudományossága mellett és hangsúlyozzák a párbeszéd szükségességét. Az ateista tudományfilozófus Bradley Monton egy egész könyvet írt az ID tudományosságának védelmében Seeking God in Science: An Atheist Defends Intelligent Design (Broadview Press, 2009) címmel. Most pedig Brian Josephson Nobel-díjas velszi fizikus lepte meg egy nyilatkozattal a harcos darwinistákat.

Tovább olvasom »

A Dunkirk c. új Christopher Nolan-film azt a történelmi drámát dolgozza fel, ahogy a második világháború elején a szorongató német csapatok elől sikerült heroikus összefogással a Csatorna másik oldalára átmenteni a brit hadsereget. Különleges és felemelő alkotás, aki szereti a Nolan-filmeket, most sem csalódhatott. Mehera Bonner és más feminista kritikusok azonban azt rótták fel a Dunkirknek, hogy az a férfiasságot ünnepli, ahelyett, hogy a második világháború kapcsán nőkről (vagy esetleg más marginalizált csoportokról) forgatnának filmet. A sérelmekre és a társadalmi csoportok közötti konfliktusokra építő identitáspolitika szomorú állomása, hogy egy olyan történetben is a nemek igazságos eloszlását kérik számon, amely a dolgok belső logikája és a történeti hűség alapján szükségszerűen férfi szereplőkkel áll fel, ahogy A szolgálólány meséjében is fura volna, ha a szolgálólányok között egyenlőképpen kellene reprezentálódnia a nőknek és a férfiaknak. Arra azonban rámutat ez a képtelen bírálat, hogy mi az egyik nagy probléma a feminizmussal. A feminizmus egész egyszerűen nem tud mit kezdeni a férfiassággal.

Tovább olvasom »

G. K. Chesterton – T. S. Eliothoz hasonlóan – ismert modern kritikusa volt a modernitásnak. Páratlan szellemességgel meztelenítette le a szekuláris progresszió arra vonatkozó igényét, hogy a vallás tagadásával maga mögé utasítsa a múlt eszményeit, ezért a konzervatívok általában szeretik őt. A (még ateista) C. S. Lewis által legjobb kortárs írónak tartott Chesterton esszéköteteiben és publikációiban megszámlálhatatlan bon mot-val ad fricskát a haladás híveinek, paradoxonai a legváratlanabb irányból csapnak le a kereszténység szekuláris ellenfeleire. Könnyű volna tehát azt gondolnunk, hogy a brit író a konzervatív gondolkodás egyik fő ideológusa, de bármennyi muníciót is adott a konzervatívok kezébe, nem ez a helyzet. Chesterton keresztény apologetikájának zsenialitása éppen abban áll, hogy soha nem volt hajlandó a kereszténységet valami más szolgálatába állítani. Ez igaz a liberalizmusra is és a konzervativizmusra is.

Tovább olvasom »

Középiskolás fiúk apjaként én is csatlakoztam azoknak a szülőknek a széles táborához, akik végignézték a Tizenhárom okom volt (13 Reasons Why) c. új, tinédzserekről szóló sorozatot. Fájdalmas élmény volt, több szempontból is. Fájdalmas maga a történeti szál: egy amerikai kisvárosi középiskola egyik lány diákja (Hannah) öngyilkosságot követ el, a sorozat a tragédia okainak feltárásáról szól. Az a szülő, aki aggódott már aranyos kiskamaszból ingerlékeny, titkolózó, külön világot alkotó középiskolás fiáért vagy lányáért, minden porcikájában érzi a történet tragédiáját. Aki tudja, milyen éjfélkor lesni az ajtót, hogy jön-e már haza a gyerek, aki ismeri az „elengedjem vagy ne engedjem el?” bénító szülői dilemmáját, aki érezte már tehetetlennek és eszköztelennek magát egy-egy jól előkészített, mégis teljesen félrement beszélgetés végén, és akinek talán a környezetében is történt már a Hannah-éhoz hasonló tragédia, az vagy nem bírja megnézni ezt a sorozatot, vagy nem bírja abbahagyni, mindkettőt az érintettsége és félelmei miatt. Tényleg fájdalmas történet.

Tovább olvasom »

Sok szó esik mostanában az öngyilkosságról. Tavasszal a Kék Bálna nevű játék borzolta a kedélyeket, aztán két ismert rockzenész, Chris Cornell és a Linkin Park énekese tragikus haláláról olvastunk. Ami azonban igazán sürgőssé tette a kérdés megbeszélését, az a Tizenhárom okom volt c. népszerű tinisorozat, amely egy kamaszlány öngyilkosságának okairól szól, és amelyet sokan vádolnak azzal, hogy közvetve öngyilkosságra bátorít labilis lelkivilágú tinédzsereket. A Netflix sorozat hatására az ausztriai Bad Ischl kisvárosában két középiskolás lány kísérelt meg öngyilkosságot, Kaliforniában két tinédzser sikeresen végre is hajtotta, egy perui fiú pedig még a sorozat forgatókönyvét is imitálta, amikor a főszereplőhöz hasonlóan kazettán üzent hátrahagyott családtagjainak. Szülők világszerte blogokon és fórumokon tiltakoztak a sorozat ellen, Kanada több iskolájában be is tiltották. Akárhogy is gondolkodunk a filmek üzenetéről (a következő cikkben elmondom a saját véleményemet), abban egyetérthetünk, hogy minden egyes öngyilkosság felfoghatatlan tragédia.

Tovább olvasom »

Sok dolog történt körülöttem és bennem az elmúlt hónapban, de szellemi értelemben ez a július páratlanul tágas és bizonyos értelemben tunya időszaka volt az életemnek. Többet foglalkoztam bevásárlással, beteglátogatással, úszással, viráglocsolással és Hosszú Katinkával, mint olvasással, gondolkodással és írással. Nagy terveim ellenére mindössze két könyvet olvastam el, bár mindkettő igazi szellemi csemege volt. Az egyik Chesterton Igazságot! c. kötete, a másik Homérosztól az Iliász. Régi vágyam volt, hogy visszatérjek az Iliászhoz, amit középiskolásként csak rövidített változatban futottam át. Szerettem volna felnőtt fejjel ízlelgetni a hexametereket, és egy rövid időre olyan messzire kerülni a saját kultúrámtól, amennyire csak lehet. Ehhez kiváló eszköz volt ez a gigahosszúságú ókori eposz. Chesterton pedig – ahogy tapasztalni fogjátok – évekre ellátott a cikkeimhez munícióval. Holnaptól újraindul a Divinity, Chesterton velem jön, és remélem, sok érdekes írással tudlak majd megajándékozni benneteket.

A Divinity életében olyan dolog fog most történni, ami eddig nem volt: szünet következik. Hónapokkal ezelőtt eldöntöttem már, hogy júliusban le fog állni a blog, és más nyilvános csatornákon is elhallgatok. Ebben a hónapban igét sem hirdetek. A leállás apropóját az adja, hogy pont húsz éve prédikálok rendszeresen, és pont hét éve gyártom folyamatosan a cikkeket, mindkettő kerek évszám. Egyiket sem untam meg, Istennek való engedelmességből hallgatok most el. Nem hosszú időre, csak egy hónapra. Ezalatt próbálok befelé és felfelé többet figyelni. Meg egyszerűen csak pihenni. Ha valaki ennyi időre sem tud elszakadni a Divinity-től, annak a több mint 800 korábbi bejegyzés valamelyikét ajánlom. A többieknek jó nyarat, viszlát augusztusban!

Történészek a mai napig vitatkoznak azon, hogy az anabaptista és a baptista hagyomány pontosan hogyan kapcsolódnak egymáshoz, mert a két mozgalom – a közhiedelemmel ellentétben – sem történetileg, sem a jelenben nem teljesen azonosak egymással. A reformáció radikális ága és az angolszász disszenterek között született baptista mozgalom összefonódását azonban sok dolog mutatja. Magyar nyelven Szebeni Olivér baptista teológus írta meg például az anabaptizmus történetét (Az anabaptisták – A reformáció harmadik ága), és a Magyarországi Baptista Egyház kiadásában jelent meg W. R. Estep Az anabaptisták története c. könyve is. Mivel a baptisták sok tekintetben saját előfutáraiknak tekintik az anabaptistákat, én is most egy kalap alá veszem azt, amit az anabaptista és a baptista mozgalom pozitívumairól el akarok mondani.

Tovább olvasom »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum