Két zsidó származású Nobel-díjassal folytatom a sorozatot, akik nyíltan beszéltek az Istenbe vetett hitükről, és arról, miért nem tartják összeegyeztethetőnek a tudományt az ateizmussal. (Igen, az ateizmussal, de ez ebben a sorozatban talán már senkit nem lep meg.) Christian Anfinsen agnosztikusból lett istenhívő (ortodox zsidó), és ebben nagy szerepet játszott az, amit a tudomány révén a világból megismert. 1972-ben kapott megosztott kémiai Nobel-díjat az RNS-bontó enzimekkel, a ribonukleázokkal való munkájáért, különös tekintettel az aminosavak és az aktív biológiai információ kapcsolatára. A másik tudós, Walter Kohn – aki éppen néhány hete halt meg – 1998-ban kapott fizikusként (!) kémiai Nobel-díjat a sűrűségfunkcionál-elmélet fejlesztéséért. Mindkettőjükre hatással volt Einstein világlátása.

Tovább olvasom »

Olyan börtönről akarok szót ejteni, amelynek ajtaja és bilincsei az elmében vannak. Egy allegóriát hívok ehhez segítségül. C. S. Lewis A zarándok visszaútja (The Pilgrim’s Regress) c. regényében – Bunyan allegóriájának mintájára – egy John nevű fiatalember szellemi zarándoklatát mutatja be, attól a pillanattól, hogy gyermekként sóvárgás ébred benne egy távoli sziget távoli hegyei után, egészen addig, míg végül eljut erre a szigetre, majd visszafelé is megteszi az utat otthonáig, Puritániáig. A regény keresztülviszi Johnt észak és dél tájain, ahol megismerkedik a kor szellemi áramlataival és általuk saját vágyai értelmezési lehetőségeivel. A regény egyik legerősebb jelenete az, amikor John Felvilágosodás Sigismund börtönébe kerül. Erről a börtönről lesz most szó, és ez a börtön minden bizonnyal ismerősnek fog tűnni sokunk számára.

Tovább olvasom »

A bibliai szereplők a Szentlélekről nem teológia tankönyvekből hallottak, hanem megtapasztalták őt. Újból és újból. Arról olvasunk a Szentírásban és az egyház történetében, hogy emberek a Lélek hatására bűnbánatra jutnak, belső bizonyossággal telnek meg, megvilágosodnak, nyelveken szólnak vagy prófétálnak, vágy ébred bennük, hogy tanúskodjanak Jézus Krisztusról, és ehhez bátorságot is kapnak, új megértésre és belátásra jutnak a mennyei világ dolgaival kapcsolatban, megtapasztalják Isten szeretetét és közelségét. A Lélekkel való megtelés egyik legnyilvánvalóbb jele azonban az öröm és dicséret. Erre szeretnék ma néhány példát mutatni.

Tovább olvasom »

John Wesley megtérésének történetét sokan ismerik, mert ő lett a tizennyolcadik századi metodista ébredés egyik vezéralakja, akit Isten bámulatosan használt tízezrek megtérésében. Azt már kevesebben tudják, hogy Wesley megtérésére a herrnhuti cseh-morva testvérek londoni összejövetelén került sor, és két morva misszionárius bátor bizonyságtétele előzte meg, mely Wesley-re mély benyomást tett egy viharos hajóútján. Azt talán még kevesebben tudják, hogy a herrnhuti testvérközösségen keresztül kibontakozott külmissziói munka egy tíz évvel korábbi másik összejövetelen kezdődött, mely joggal pályázhat (nyilván nem egyedül) „a keresztény egyház legnagyobb hatású imaalkalma” címre. Nehéz ugyanis túlbecsülni annak az összejövetelnek a hatását, mely 1727. augusztus 13-án Zinzendorf gróf herrnhuti birtokán zajlott le.

Tovább olvasom »

(Természetes, hogy a Felház jelensége kapcsán sok kérdés merül fel az emberekben. Ezekről a kérdésekről érdemes beszélgetni. Úgy döntöttem, a Divinity történetében újdonságként teret adok két barátom egy-egy írásának. Ezek az írások segíthetnek abban, hogy a Felházról és Isten munkájáról együtt gondolkodjunk az erő, a szeretet és a józanság Lelkébe vetett hittel. A gondolkodás nem azért fontos, hogy vele az átélést vagy a cselekvést helyettesítsük, hanem azért, mert az egészséges keresztény élet a három elválaszthatatlan egysége. Olyan barátaim véleményét közlöm, akik aktív keresztény szolgálók, és a szívükkel gondolkodtak a felmerülő kérdésekről. Hamar Dávid írása után most Bolyki Laci cikke következik. – SZÁ)

Tovább olvasom »

(Természetes, hogy a Felház jelensége kapcsán sok kérdés merül fel az emberekben. Úgy döntöttem, a Divinity történetében újdonságként teret adok két barátom egy-egy írásának, melyek segíthetnek abban, hogy a Felházról és Isten munkájáról együtt gondolkodjunk az erő, a szeretet és a józanság Lelkébe vetett hittel. A gondolkodás nem azért fontos, hogy vele az átélést vagy a cselekvést helyettesítsük, hanem azért, mert az egészséges keresztény élet a három elválaszthatatlan egysége. Olyan barátaim véleményét közlöm, akik aktív keresztény szolgálók, és a szívükkel gondolkodtak a felmerülő kérdésekről. Először Hamar Dávid cikke következik. – SZÁ)

Tovább olvasom »

A rendkívüli mértékben polarizált amerikai társadalmat (a Donald Trump nevű gólem felemelkedése mellett) az úgynevezett öltöző-vita tartja épp lázban. Az elmúlt évtizedek kulturkampfjában sikert sikerre halmozó progresszívek most épp azt szeretnék kikényszeríteni, hogy az LMBT-közösség (?) elleni diszkrimináció (?) megakadályozása érdekében a női öltözőket és vécéket férfiak is használhassák, ha belül, a szívük mélyén nőknek érzik magukat, és fordítva, nők is használhassák a férfi öltözőket és vécéket, ha férfiként azonosítják magukat. Mindenki oda mehessen, ahova tartozónak érzi magát, függetlenül attól, hogy egyébként milyen genitáliái vannak. Aki meg ezzel nem ért egyet, az egy sötét bunkó, aki gyűlöli a transznemű embereket és nem érzékeli a történelem haladását. (Ha valaki úgy gondolja, túlzok, böngéssze egy kicsit az amerikai médiát, és látni fogja, ennél ez durvább is.)

Tovább olvasom »

Van egy közel kétórás videó, ami The Last Reformation címmel kering az interneten. Többen felhívták rá a figyelmemet, ezért megnéztem a filmet. Úgy tűnik, ez valamiért most berobbant a köztudatba, és mivel a Felház kapcsán is előtérbe került újra a betegekért való imádkozás bátrabb, közvetlenebb formája (és az erről való vita), és mivel féltő rokonszenvvel figyelem a Felházat, és szeretném, ha haszna lenne az egyház számára, nem pedig kára, elmondom a filmről a véleményemet. Szubjektív előzetesnek csak annyit, hogy nyitottan és érdeklődéssel kezdtem nézni, de szemben a felfrissüléssel és örömmel, amivel a múlt csütörtöki Felház első feléről jöttem haza, és ami azóta is bennem van, ez a videó kifejezetten nyomasztó volt számomra, és egyre inkább az lett, a végén szabályosan émelygett tőle a gyomrom. De kezdjük inkább az elején.

Tovább olvasom »

Csütörtökön elmentem a Felházba. Nem kívülállóként, és nem is azért, hogy cikket írjak róla. Látni akartam a helyet, ahol keresztény testvéreim úgy tapasztalják, hogy Isten „történik”. Ahova hónapok óta özönlenek a fiatalok, minden különösebb reklám nélkül, hogy Istent keressék, imádják és az erejét megtapasztalják. Mert azt még a leginkább szkeptikus reagálók is elismerik, hogy a Felházban hétről hétre valami különös dolog történik. Nincsenek illúzióim a megújulási mozgalmak tartósságával kapcsolatban. Nem vonz a keresztény hype, aki ismer, tudja, hogy az ilyesmit inkább kerülöm. Taszít az is, amikor keresztény vezetők böglyökként szállnak az éppen aktuális Nagy Eseményre. Meggyőződésem, hogy Isten elsősorban a gyülekezetekben „történik”, ott, ahol Krisztus hűséges szolgái újból és újból kiteszik az asztalra a szent kenyereket és meggyújtják a gyertyatartókat. Mégis elmentem. Azért mentem el a Felházba, hogy megalázzam magam. Imádóként mentem, és hogy a saját szememmel lássak.

Tovább olvasom »

Jézus Krisztus üzenetének középpontjában az Isten országa állt. Az a valóság, mely olyan, mint a mustármag, a konkoly, a magától növekedő vetés, a földbe rejtett kincs, az igazgyöngy vagy a kerítőháló. Csupa olyan dolog, ami a hit számára válik láthatóvá és megragadhatóvá, máskülönben viszont rejtve marad. „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek. (…) Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket.” (Mt 13,10-13.15)

Tovább olvasom »

A Bodnariu család és a Barnevernet családpolitikája ügyében a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) még márciusban levelet küldött a budapesti norvég nagykövetségnek. Tudtommal válasz nem érkezett. A mai világméretű demonstráció sajnos még mindig annak az árnyékában kezdődik, hogy a Bodnariu család négy gyermekét nem adták vissza, sőt, azóta újabb megdöbbentő és felháborító esetek kerültek a sajtó látókörébe, legutóbb a BBC is korrekt cikkben hívta fel a figyelmet a norvég gyermekvédelmi szolgálat döbbenetes családellenességére. Az Aliansz kétnyelvű levelét (melynek fogalmazásában én is részt vettem) bemásolom ide. A mai budapesti demonstrációt több lelkész barátommal együtt a jelenlétemmel támogatom.

Tovább olvasom »

A Norvégiában zajló családellenes „gyermekvédelem” szerte a világon felháborodást kelt emberekben, akik hallanak róla. Kultúráktól függetlenül, Indiától Ausztrálián, Litvánián, Románián és az Egyesült Államokon át Magyarországig sokunkban valami nagyon mély és zsigeri fájdalmat okoz, amikor arról olvasunk, hogy ideológiai alapon, állami erőszakkal, rendszerszinten és tömegesen gyermekeket választanak el szüleiktől, ráadásul olyan indokokkal, melyek sehol, semmilyen körülmények között nem szabadna, hogy okai legyenek a legalapvetőbb szeretetkötelékek elszakításának. Ami ilyenkor bennünk van, az a rosszal szembeni viszolygás, mert ösztönösen érezzük: a teremtés egyik legelemibb szövete sérül meg, olyan szövet, melyet mi is tapasztalatból ismerünk és az értékét felbecsülni sem tudjuk. Ebben a bejegyzésben Christopher Wright segítségével szeretném megmutatni, hogy milyen szerepet töltött be a család intézménye az Ószövetség szocio-ökonómiai világában, és milyen tanulságai vannak ennek számunkra ma.

Tovább olvasom »

Eredetileg kommentben szedtem össze az alábbi gondolatokat, de úgy döntöttem, rövid bejegyzésben is közzéteszem, mert fontosnak tartom őket. Azt figyeltem meg, hogy a tudomány és a hit kapcsolatában néhány szempont könnyen összekeveredik egymással, melyeket célravezető volna külön kezelni. A megfelelő pontokon való különbségtétel sok zavaros ügyet tett már tisztába. A most következő kérdések és az azokra adott válaszaim nem adnak kimerítő felsorolást a hasznos megkülönböztetésekről, de talán segítenek az eligazodásban és egymás megértésében, amikor a hit és tudomány kapcsolatáról beszélgetünk. A kérdések és a válaszok a tudomány korlátairól szólnak.

Tovább olvasom »

Pál példája látszólag kivétel az alól a szabály alól, hogy Krisztus a bölcsek és értelmesek elől elrejti az Atyát, és a gyermekeknek jelenti ki magát. A farizeusból apostollá átvedlett Saul neveltetése és hallatlanul erős belső hajtóereje folytán a bölcsek és tanultak közé tartozott. Valójában azonban az ő példája is alátámasztja Jézus szavait, hiszen bölcsként nem ismerte meg sem a Fiút, sem az Atyát, és Krisztus kinyilatkoztatására volt szüksége ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon. Erről szól a most következő részlet a Galata levélből: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem…” (Gal 1,15)

Tovább olvasom »

Örömmel ajánlom az érdeklődők figyelmébe John C. Lennox 7 nap, amely megosztja a világot című könyvecskéjét, mely magyarul is végre megjelent a Harmat Kiadó gondozásában. Az oxfordi matematika és tudományfilozófia professzor nem először foglalkozik a hit és a tudomány határterületén elhelyezkedő kérdésekkel, A tudomány valóban eltemette Istent? c. könyve például kiváló összegzése a vallás és a tudomány ellentmondásos kapcsolatának. Ez a könyvecske azonban kifejezetten a bibliai teremtéstörténet és a tudomány kapcsolatát érinti. Lennox tanulmánya olyan volt az értést kereső hitemnek, amikor pár éve angolul olvastam, mint a fehérjeturmix egy kimerítő edzés után: meggyógyított néhány elszakadt rostot az értelmemben, és új lendület adott annak a reményemnek, hogy lehet jó viszony a kijelentés és a tudományos gondolkodás között.

Tovább olvasom »

Umberto Eco legismertebb regényében Burgosi Jorge, a vak szerzetes kőkemény ellenzője a nevetésnek. Manapság azonban inkább azt gondoljuk, hogy a nevetés hozzátartozik a lelki egészséghez, sőt, magának Istennek is van humora. Hogy ez dogmatikai szempontból megáll-e, arról viszont nem olvastam még igazán átgondolt fejtegetést (sőt, azt hiszem, még átgondolatlan fejtegetést sem), ezért felkaptam a fejemet Rik Peels holland keresztény filozófus egyik előadásának a címén: Does God Have a Sense of Humor? Riket az ELF-ről ismerem, izgalmas témákat szokott elővenni, melyeknek általában teológiai vagy apologetikai relevanciája van. Ilyen ez a rövid prezentációja is.

Tovább olvasom »

„Nevetés – el tudjuk képzelni, hogy ez áll a liturgiában? Nagyon remélem, istentiszteleteinken időnként felhangozhat ez is. De már jóval kérdésesebb volna a rendtartás egyik pontjaként: ’Most nevessetek!’

Az óegyházban – s a keleti egyházban még később is – különös szokást gyakoroltak húsvét vasárnapjára virradó éjszaka. Éjfél közeledtekor a gyülekezet mély hallgatásban ült együtt. Halotti csend honolt. Azokra a napokra és órákra emlékeztek, amikor Jézus a sírban feküdt. Ám az éjfél pillanatában hangos, boldog nevetés robbant bele a némaságba. Ez a kacagás egyfajta ördögűzésként hatott: harcnak a sötét erők és démonok ellen. Egyik karácsonyi énekünkben szerepel e sor: ’Ördögöt hadd ölje szégyen’ – neki nincs miért nevetnie, annál inkább van rá okunk nekünk, keresztyéneknek.

Tovább olvasom »

Nagyon vártam a régóta beharangozott vitát Lawrence Krauss, Stephen Meyer és Denis Lamoureux között. A vitára március 19-én a Torontói Egyetemen került sor a Wycliffe College rendezésében. A nyilvános disputa különlegességét a témája mellett (What’s Behind It All? God, Science, and the Universe) elsősorban a szereplők adták. Krauss ismert ateista kozmológus (Dawkins társaságában haknizta végig a világot, melyből Unbelievers címmel dokumentumfilm is készült), Meyer tudományfilozófus, több tudományos bestseller szerzője (Signature in the Cell, Darwin’s Doubt), az ID mozgalom egyik ismert arca, Lamoureux teista evolucionista, aki biológiából is és teológiából is szerzett doktori címet és régóta a darwini evolúcióelmélet és az evangéliumi hit házasításán fáradozik. Izgalmas szereposztás, vártam, mi sül ki belőle. Tegnap végignéztem a vitát, megpróbálom összefoglalni a benyomásaimat.

Tovább olvasom »

A korai egyházatyák írásmagyarázati elveiről írtam az előző bejegyzésben, most pedig a patrisztikus exegézis történetéről lesz szó. Ez az összefoglalás is James L. Papandrea Reading the Early Church Fathers c. könyvének függelékéből van. Amikor az egyházatyák írásait olvassuk, néha nem értjük, miért pont azokat a következtetéseket vonják le egy-egy igeszakaszból, amelyeket levonnak, és azt sem, hogyan jutottak ezekre a következtetésekre. Papandrea tömör összegzése segít a tisztánlátásban. Az egyháztörténész szerint a patrisztikus írásértelmezés változásokon ment át az első évszázadokban. Papandrea négy fázist különböztet meg egymástól, melyek sajátos exegetikai hangsúlyokat jelenítenek meg. Az eltérő írásértelmezési hangsúlyok egymásra épültek, de reagáltak is egymásra.

Tovább olvasom »

A korai egyházatyák írásmagyarázati elveiről szól a most következő két poszt. Doktori témámon dolgozva került a kezembe James L. Papandrea Reading the Early Church Fathers c. könyve, melynek függelékében több érdekes táblázatot találtam. Ezek közül kettőt magyarul is összefoglalok itt. Annak, aki olvasgatta már az atyák írásait, valószínűleg szemet szúrt, mennyire sokat idézik a Bibliát. És talán az is, időnként mennyire más hermeneutikai elveket követnek, mint a modern írásmagyarázati megközelítések. A patrisztika régóta az egyik kedvenc kutatási területem, talán másoknak is kedvet tudok csinálni ezekkel az összegzésekkel az atyák (nyitott, de kritikus) tanulmányozására. Papandrea első vázlatszerű összegzése a patrisztikus írásmagyarázat előfeltevéseiről szól.

Tovább olvasom »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.