A matematika szinte kezdettől a neo-darwinizmus egyik legfőbb mumusa. (A paleontológia a másik.) Neumann János, Kurt Gödel, Fred Hoyle, Marcel-Paul Schützenberger, Gian-Carlo Rota, William Dembski, John Lennox, David Berlinski: csak néhány név azok közül az ismert matematikusok közül, akik erős kételyeiknek adtak hangot. A neo-darwinista evolúcióelmélet matematikai valószínűségével foglalkozó 1966-os Wistar konferencia szintén óriási kérdőjelet tett a hipotézis plauzibilitása mellé. Ez valamelyest magyarázza, miért húzódoznak neo-darwinista biológusok attól, hogy elvégezzék az elméletnek azt a fajta matematikai ellenőrzését, amely a fizikában például, amely eszközként használja a matematikát, magától értetődő. (Az ismert darwinista E. O. Wilson a biológia esetében egyenesen szükségtelennek nevezte a matematikai ellenőrzést, ami szerintem elképesztő.) Egy emberi evolúcióval foglalkozó friss tanulmány azonban ismét demonstrálja, hogy a tagadás ellenére milyen komoly problémáról van szó.

Tovább olvasom »

Az American Journal of Political Science szaklapban néhány éve megjelent egy tanulmány, amelyre azóta tudományos publikációk hosszú sora hivatkozott, és alapként szolgált számos értelmiségi vitában. A harminc évet átölelő kutatás a politikai preferencia és a lelki alkat közötti korrelációt vizsgálta, és arra az eredményre jutott, hogy a konzervatív politikai attitűd és az autoriter lelki alkat között genetikai okokra visszavezethető korreláció van, míg a szociálisan alkalmazkodó lelki alkat inkább a liberális politikai attitűddel rendelkezőkre jellemző. Sokak intuícióját igazolta ez a felfedezés, és megerősítette a média által sugallt képet is. A publikációban történt azonban egy kis malőr, amire tavaly derült fény, és amit méltán lehet történelmi tévedésnek nevezni.

Tovább olvasom »

Érthetetlen és emészthetetlen a Biblia üzenete, ha nem tisztázzuk rögtön a kezdet kezdetén, hogy a könyv középpontja, kezdete és célja Isten. A modernitás aufklérista gőgje az embert tette középponttá, kezdetté és céllá, ezért a Biblia üzenetét is ebből a nézőpontból vizsgálja. Ez a gondolkodás a valóságot önmagához viszonyítja, mint egy gyermekkori nárcizmusban ragadt Donald Trump, és ezt azon oknál fogva nem látja problémának, hogy elképzelni sem tud más perspektívát. Tulajdonképpen érthető, hogy az ember a saját szemszögéből akarja értelmezni a Szentírást, de Isten szava éppen ebből hív bennünket megtérésre. A megtérés az értelem perspektívaváltása. Metanoia. Annak felismerése, hogy a világ nem körülöttünk forog, és hogy saját helyzetünk javíthatatlanul zavaros, amíg nem vesszük észre a rajtunk kívül álló középpontot.

Tovább olvasom »

Kierkegaard szerint az egzisztenciális döntést hozó ember hetvenezer öl mélységű víz felett lebeg, ezért magabiztosságot csak a tudatlan vagy a hívő érezhet. Eszerint tudatlan vagy hívő voltam (vagy mindkettő), amikor húsz éve tanúk előtt habozás nélkül életre szóló esküt tettem. „Esküszöm az élő Istenre…” – mondtam. Esküszöm, hogy „akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem”. Esküszöm, hogy „szeretetből veszem el őt Isten törvénye szerint, feleségül.” Esküszöm, hogy „hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője leszek.” „Isten engem úgy segítsen. Ámen.”

Tovább olvasom »

Az igazság és a hazugság megkülönböztetéséhez, valamint az igazság mélyebb megértéséhez gyakorlatra van szükségünk. A gyakorlat episztemológiai jelentőségét hangsúlyozza a Zsidókhoz írt levél szerzője: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsid 5,11-14)

Tovább olvasom »

Kilenc évvel ezelőtt Theo Hobson brit liberális teológus a baloldali The Guardian véleményrovatában fogalmazott meg egy gondolatot, amit ma is megfontolandónak tartok. A pink reformation című cikkében Hobson a homoszexualitással kapcsolatos véleményklíma változását az intézményes egyház nemezisének nevezi. A homoszexualitás kérdése szerinte olyan fenyegetést jelent a fennálló kereszténység számára, amit csak a 16. századi reformációhoz lehet hasonlítani. Hobson más következtetést von le ebből, mint amit én helyesnek tartok, de fő tézise szerintem igaz: a homoszexualitás megítélésének változása letaszította az egyházak üzenetét az erkölcsi piedesztálról. Ez a megállapítás azért fontos, mert a közvélekedés radikális elmozdulásával számolnunk kell, ha tisztában akarunk lenni helyzetünk és feladatunk valódi nehézségével.

Tovább olvasom »

Aki követte az elmúlt évek vitáit a neo-darwinista evolúcióelmélettel kapcsolatban, annak nem ismeretlen a „hulladék” (junk) DNS-ből levezetett érv, vagyis az a gondolatmenet, hogy az emberi genomban található nem-fehérjekódoló gének az emberi evolúció bizonyítékai. Az érv egyik képviselője az egyébként evangéliumi keresztény Francis Collins volt, aki a Human Genome Project volt vezetőjeként az egyik legismertebb ma élő genetikus. Collins 2006-os The Language of God c. könyvében az emberi evolúció legfontosabb bizonyítékaként beszélt a „hulladék” DNS-ről, és ezt az érvet azóta sokan átvették és terjesztették. Bár az ENCODE Project 2012-es eredményei darabokra törték ezt az evolúciós ikont, az érvet népszerűsítők részéről mostanáig váratott magára a beismerés. Most viszont megtörtént: Collins tíz évvel a The Language of God megírása után odaállt a kamerák elé, és elismerte: a „hulladék” DNS-ből levezetett érv nem működik többé.

Tovább olvasom »

Otthagytam a kátét az éjjeliszekrényen. Talán butaság volt, mert ilyenkor a beteg a toxikus gyomornedvekkel vív reménytelen csatát, nem felfoghatatlan, elvont igazságokról gondolkodik. Ezzel persze tisztában voltam, de a féltés ösztönösen cselekszik, kapkod, azonnali oldást és kötést keres. Nekem kellett a vigasztalás, hogy neki is van vigasztalása. Húsz éve beszélgetünk az ötszáz éves kérdésről. Tudni akartam, hogy biztosan tudja a választ. Vajon kicsúsztak-e gondolatai a testet-lelket egy helyre rántó görcsök szorításából, hogy legalább egy pillanatra megpihenjenek a válaszon? Nem tudom, azt sem, hogy ennek van-e jelentősége. Reggel ott árválkodott a káté a táskájában, ahova a nővérek tették, mellette a narancssárga vödörke és a többi, amit hazahoztunk. Az orvos szerint álmában ment el. Az arcán nem látszott gyötrelem.

Tovább olvasom »

Az előző bejegyzésben Luther legfontosabb írásmagyarázati elvein keresztül pillantottunk be a reformátori exegézis alapelveibe. Kálvin a reformátori exegézis másik hagyományát képviselte, mely részben épített Luther elveire, részben meghaladta azokat, logikusabb, koherensebb rendszer megalkotására törekedve. Kálvin reformátori módszere azt a célt szolgálta, hogy Isten népe az írások magyarázatakor meghallja Isten szavát. Az exegéta feladata Kálvin szerint az, hogy az egyház szolgájaként becsületesen, a Szentlélek segítségével vizsgálja a szövegeket, hogy azok az egyház és az egyéni hívő épülésére legyenek. Gerald Bray Biblical Interpretation: Past and Present c. könyve hat pontban vázolja fel a genfi reformátor exegetikai elveit.

Tovább olvasom »

A patrisztikus és a pietista exegézis elveinek vázlatos bemutatása után hadd mondjak néhány hasonlóan vázlatos gondolatot a reformátori exegézis alapelveiről is – elsősorban Gerald Bray Biblical Interpretation: Past and Present c. tankönyve alapján. Megint két rövid bejegyzés következik: először Luther, utána Kálvin fő írásmagyarázati elveit mutatom be. A két legismertebb reformátor megközelítése a reformáció két legfontosabb teológiai irányzata – a református és az evangélikus exegetikai hagyomány – alapvető hasonlóságaira és különbözőségeire is rámutat. Bray Luther írásmagyarázati elveit három pontban foglalja össze.

Tovább olvasom »

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán. (Első rész itt.)

II. TAPASZTALAT ÉS TÖRTÉNELEM

Bár a deizmus angol szellemi talajból nőtt ki, Baird szerint az angolszász Újszövetség-kutatás – részben a deizmus negatív tapasztalata miatt – hosszú időre rezisztenssé vált a racionalizmus iránt, átadva azt a kontinens teológusainak (156-7). A felvilágosodás forradalma azonban több volt a racionalizmusnál, és egyes irányzatai éppen a racionalizmus hegemóniájával szemben jelentek meg. Legfontosabb ezek közül a tapasztalatokat hangsúlyozó empirizmus, melynek zászlóját Locke emelte magasra, és az értelem és tapasztalat között szintézist kereső német idealizmus, melynek Kant és Hegel volt a két óriása. Ezek – csakúgy, mint a racionalizmus – hatással voltak az Újszövetség-kutatás történetére. A Baird által felvázolt történeti íven a tapasztalati hangsúlyt három jelentős mozgalom testesíti meg: a 18. századi pietizmus, mely a bibliakutatásban a Szentlélek munkáját tartotta elengedhetetlennek, a Schleiermacher-féle irány, mely a vallásos tudatot helyezte kulcsszerepbe, és az esztétikai kritika, melyben a képzelet és intuíció törte meg a ráció dominanciáját.

Tovább olvasom »

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán.

William Baird háromkötetesre tervezett művének 1992-ben publikált első könyve 1700-tól nagyjából 1870-ig fogja át az Újszövetség-kutatás történetét. Baird tizenegy fejezetben vázolja fel azt az ívet, amit a kutatástörténet az angol deistáktól a tübingeni iskoláig bejárt. Egyetértek W. P. Furnish értékelésével: „ez az informatív és lebilincselő kötet nem az Újszövetség-kutatások padlásán talált reliquiák leltára, sokkal több annál, azt segít megértenünk, hogyan és miért jutott az Újszövetség-kutatás oda, ahol ma tart” [1]. Baird kivételes tehetségét dicséri, hogy a könyvben képes az apró részleteket és a nagy képet egyaránt elénk rajzolni. Tárgyilagosságra törekedve egyenként veszi sorra a kor legfontosabb kutatóit és azok kutatási eredményeit, de a fák nem takarják el előle az erdőt: pengeéles elemzéssel mutat rá a főbb fordulópontokra, előfeltevésekre és motívumokra, melyek megjelenítik és egyben érthetővé is teszik a kutatástörténet által bejárt ívet. Méltányos és befogadó hozzáállása ellenére persze Baird nézőpontja sem marad teljesen rejtve előlünk.

Tovább olvasom »

Itt a teljes sorozat, egy helyen. A felsoroltakon kívül további példákat is lehetne találni (hogy csak kettőt említsek: Ronald Ross és Szent-Györgyi Albert istenes versei például kimaradtak), de aki akart, az eddigiekből is meggyőződhetett arról, hogy nyilvánvalóan nem igaz, amit Richard Dawkins és más új ateista propagandisták mondanak, miszerint az istenhitet a tudománnyal kapcsolatos tudatlanság élteti. Az idézett Nobel-díjas tudósok éppen a materializmust és az ateizmust nem tudták összeegyeztetni azzal, amit a világ működéséből megértettek. Arra bátorítok mindenkit, akit érdekel a tudomány és a hit kapcsolata, hogy ha eddig nem tette, olvasson bele egyik vagy másik bejegyzésbe.

Tovább olvasom »

„Ateizmus: A hit, hogy egykor nem volt semmi, majd a semmi ok nélkül, varázslatosan felrobbant, megteremtett mindent, majd egy kupac minden mindenféle ok nélkül varázslatosan újrarendezte magát önreprodukáló részekké, melyekből lettek aztán a dinoszauruszok.” Ebben az interneten terjedő, fricskának szánt definícióban ne keressünk filozófiai igényességet, mert nem ez a célja. Vitatkozni sem próbál, sőt, tiszteletet sem akar mutatni az ateista világkép felé. Tudatosan igénytelen. Viszont azt a zsigeri ellenkezést fejezi ki, amit az ateizmussal kapcsolatban rengetegen érzünk, az értetlenséget, ami olyanokban is ott van, akik egyébként átrágták magukat igényes gondolkodók (pl. Hume, Feuerbach, Nietzsche, Russell, Flew, Sartre, Rand) filozófiai érvein.

Tovább olvasom »

A sorozat befejező részében George Waldtól idézek (aki 1967-ben kapott orvostudományi Nobel-díjat a látás biokémiájával kapcsolatos munkájáért), utána pedig Derek Bartontól (akinek azért adtak 1969-ben kémiai Nobel-díjat, mert bevezette a konformációs analízist a szerves vegyületek vizsgálatába). A Wald-idézeteket az teszi különösen érdekesekké, hogy az amerikai biológus élete nagyobb részében elkötelezett ateista volt, hangot is adott világnézeti meggyőződésének, de valamikor a nyolcvanas években nagyot fordult a gondolkodása. Mindjárt látni fogjuk, mi győzte meg őt arról, hogy van az anyagon túli Elme, de annyit már most előre bocsátok: a mentális fordulatot tudományos tapasztalatai nagyban befolyásolták. Vagyis nem azért fordított hátat az ateizmusnak, mert így nevelték, hanem azért, mert a világ létét és működését nem tudta ateistaként értelmezni. Nem a tudatlanság, hanem a tudás állította szembe az anyagelvű világmagyarázattal.

Tovább olvasom »

A Bibliában gyakran találkozunk poligámiával. Önmagában ez nem lenne gond, hiszen házasságtörésről és gyilkosságokról is olvasunk, sőt, homoszexualitásról és bestialitásról is. A gond a poligámia esetében az, hogy míg a homoszexualitás vagy az állatokkal való fajtalankodás semmilyen körülmények között nem volt tolerálható, a Biblia istenfélőnek nevez embereket, akik poligám kapcsolatban éltek, illetve nem olvassuk, hogy nyíltan elítélné őket ezért. Nem csak Ézsaunak volt több felesége, de Jákóbnak is. Többnejű volt Gedeon, Elkána, Dávid és Salamon. Roboám és Abijja esetében még betudhatjuk ezt istentelenségüknek, de Jóásról pont azután olvassuk, hogy két felesége volt, miután a szöveg kijelenti róla, hogy „azt tette, amit helyesnek lát az Úr” (2Kón 24,2-3). Ezek a zavarba ejtő példák adnak táptalajt a véleménynek, hogy az Ószövetségben gyakori és elfogadott volt a poligámia. Ami egyébként nem is volna meglepő egy közel-keleti társadalom esetében, melyet a mai napig a poligámiát megengedő kultúrák vesznek körül.

Tovább olvasom »

Tegnap a BBC honlapján kerestem a Brexitről szóló cikkeket, amikor a kezdőfelületen beleütköztem ebbe az írásba. A cím mindent elmond: „A többszerelmű kapcsolatok lehetnek a szeretet jövője”. Az írás a „szexuális forradalom” cikksorozat részeként jelent meg, mely sorozat (a BBC ismertetője szerint!) a szex és a gender fejlődő fogalmát akarja megértetni velünk. Sokan jósoltuk, hogy az azonos neműek közötti házasság legalizálása magával fogja hozni a poligámia legalizálásának igényét is azokban az országokban, ahol a házasság hagyományos definícióját felülírja a szexuális forradalom, a gender ideológia és a haladás eszménye. És valóban: a Brexit árnyékában a monogám házasság kihívójaként bejelentkezett a „többszerelmű kapcsolatok” ideája.

Tovább olvasom »

Olvastam hosszú filozófiai fejtegetéseket a gonosz problémájáról, melyek érdekesek és hasznosak voltak, tanultam belőlük, de van két anekdota, ami többet mond mindegyiknél. Azért szeretem őket, mert nem próbálják feloldani a dilemmát, viszont új perspektívában találjuk magunkat, és a meglepetés mélyebb feloldást ad, mint a logikai érvek. Hirtelen elnémulunk, valahogy úgy, mint Jób, aki annak idején nem magyarázatot kapott, hanem olyan kérdéseket, melyekre ő nem tudta a választ. Velem legalábbis ez történt. És elhallgatni jobb, mint válaszokat kapni, mert a válaszokban csak az értelmem nyer kielégülést, a hallgatásban viszont meggyógyulhat a kapcsolat.  A most következő két jelenet kiegészíti egymást.

Tovább olvasom »

A Miatyánk következik most – az én megfogalmazásomban. Nem véletlen, hogy a Miatyánk különböző változatokban maradt fenn az evangéliumokban: Kr. u. 70 előtt a zsidók őszintétlennek tartották, ha valaki változtatás nélkül mond el egy ismert imádságot. (Ha a zsidók szó szerint meg akartak őrizni egy szöveget, megvoltak arra a technikáik, amikor nem ezt tették, arra meg megvolt az okuk.) „Ti pedig így imádkozzatok…” – mondta Jézus, amikor a tanítványoknak adta azt a keretimádságot, amit mi „Miatyánk” néven ismerünk. Ezt a keretimádságot tartottam szem előtt, amikor megfogalmaztam a saját imádságomat. Ezt az imát részenként közöltem már, most egyben is közzéteszem. Nem azzal a céllal, hogy bárki ismételgetni kezdje, hanem azért, hogy mást is inspiráljak arra, hogy a Miatyánk alapján a maga imádságát fogalmazza meg (újra és újra).

Tovább olvasom »

Isten létezésével kapcsolatban az egyik gyakori ellenvetés az, hogy ha Isten valóban létezik, miért van annyi gonosz a világban. Mivel a világban van gonosz, Isten nem létezhet – hangzik az érv. Nem tagadom: egy jó és mindenható Isten világában a gonosz léte súlyos kérdésként nehezül az értelemre és a szívre. Van azonban az éremnek egy másik oldala is, melyet érdemes megfontolnunk, ha a gonosz létezését Isten létezése elleni érvként akarjuk felhasználni. Ravi Zacharias indiai-amerikai apologétától hallottam először az alábbi rövid, de frappáns gondolatmenetet.

Tovább olvasom »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.