Hogyan érhetjük el az egyházon és a gyülekezeteinken belüli egységet és békességet? Bunyan a következő tanácsokat adja ehhez.

1. Ha egységben és békességben akarunk élni, imádkoznunk kell érte. Pál apostol is imádkozik a gyülekezetekben lévő békéért, és hogy a békesség és a kegyelem sokasodjék közöttük.

2. Ha egységre és békességre akarunk törekedni a gyülekezetekben, ügyelnünk kell arra, hogy kiknek a gondjaira bízzuk a gyülekezetek felügyeletét.

Tovább olvasom »

Miután elmondta, miben áll az egyházon belüli egység és békesség, Bunyan négy pontban sorolja fel az egység gyümölcseit és áldásait.

1. Az egység és békesség olyan kötelesség, melyben a békesség Istene gyönyörködik. A Szentlélek öröme van ott, ahol egység van a hívők között, a viszálykodás viszont megszomorítja a Szentlelket.

2. Az egység és békesség örömet szerez a hívőknek is. A menny jön le hozzánk, amikor a testvérekkel egységben élünk, és az Isten országának öröme tölti el a hívők lelkét, amikor békesség van köztük.

Tovább olvasom »

Sokan éltünk már át szomorú viszályokat és szakadásokat az egyházainkon, gyülekezeteinken belül. Több évtizedes tapasztalataim alapján bátran mondhatom: kevés dolog okoz nagyobb károkat az evangélium ügyének, mint a hívők közötti viszálykodás. Ez nem új jelenség, az újszövetségi levelek és az apostoli atyák (pl. Ignatiosz, Kelemen) írásai bizonyítják, hogy az egyház kezdettől vétkes ebben. Az egyház megváltott, de bűnös emberekből áll, akiket nem mindig az egymás iránti szeretet mozgat. Az egységre és békességre törekvés ezért elengedhetetlen az egyház jóléte, sőt, időnként léte szempontjából. John Bunyan Exhortation to Unity and Peace (Buzdítás egységre és békességre) c. könyvecskéjében számos megfontolandó és bölcs gondolatot mond erről a témáról, ezekből válogattam össze három bejegyzésre valót.

Tovább olvasom »

A shoeshine csapata csinált egy ötperces videót az idei Evangéliumi Fórumról. Részlet: „Én egy nagyon egyszerű, hiteles, valódi hittel megáldott életet szeretnék élni, és azt szeretném másoknak is nyújtani, mint lelkész. De azt vettem észre, hogy nagyon sokszor valami megakadályozza ezt. És ezeknek a problémáknak egy része nem a szívemhez köthető, hanem a fejemben van… Ott kezdődnek olyan kételyek, olyan gondolatok, olyan elcsúszások, amik miatt képtelen vagyok azt élni, amire igazából mandátumom van… Tehát nem az a cél, hogy itt okos emberek legyenek… a cél továbbra is az, amit nagyon keresztény szóval kegyességnek lehet hívni: egy ember élvezi Istennel az életet és megéli annak a teljességét, változik ebben, felnőtté válik… és ez a világra pozitívan hat… A szív a cél, de sajnos a fejünkben is vannak útakadályok, és ezeknek az elgördítéséhez a fejben kell dolgozni.” (Hamar Dávid)

Néhány szó következik a blogomon zajló kommentelésről. Az internet világában a korábbiakkal ellentétes trendként egyre több felületen szüntetik meg a hozzászólás lehetőségét, vagy szervezik ki azt a facebookra vagy más közösségi fórumokra. Érzékelhetően 2013-ban kezdődött ez a tendencia, azóta több tucat hírportál zárta le a komment szekcióját, és egyre több blogon is ez történik. Az ok szinte mindig ugyanaz: moderálás nélkül elvadul és pusztítóvá válik a kommentfelület, viszont nincs idő és energia az igényes moderálásra. Bevallom, egy pillanatig elgondolkoztam én is azon, hogy kövessem-e az új trendet, de egyelőre még határozottan ellene döntöttem. Viszont elmondom, hat év távlatában hogyan látom a blogomon zajló kommentelést és kommentelőket.

Tovább olvasom »

Mások gondolatait olvasva én is változom. Ahogy a szavakat, mondatokat, bekezdéseket ízlelgetem, lecsillapodik, kisimul a lelkem, kontúrossá válik az elmém, és régi érzések bukkannak elő, amelyek a napi taposómalomban elrejtőznek, ha egyfajta lelki sabbatként nem szánok rendszeresen időt elmélyült olvasásra. Szeretek olvasni, szeretek elmélkedni az olvasmányaimon, és szeretek írni arról, ami megragadja a figyelmemet. De nem csak szeretem ezt csinálni, e nélkül mást sem tudok jól csinálni. Az olvasás az egyik legfontosabb alapja szinte minden tevékenységemnek, amit eddig gyümölcsözőnek találtam. Tudatosan szánok rá időt, akkor is, ha nincs. Megint a legjobb olvasmányaimból következik egy év végi válogatás.

Tovább olvasom »

Jézus igencsak zavarba hozta a farizeusokat, amikor a 110. zsoltárra utalva megkérdezte tőlük: „Miképpen lehet Dávid fia a Messiás, ha Dávid urának nevezi őt?” (Mt 22,45) Mindhárom szinoptikus evangéliumban megtaláljuk ezt a kérdést, és talán nem túlzás azt mondani, hogy a keresztény hit kulcsát kapjuk a kezünkbe, ha Jézus feladványára válaszolni tudunk. Jézus hagyta, hogy a farizeusok töprengjenek a válaszon, ők azonban „nem tudtak felelni egyetlen szót sem, és megkérdezni sem merte őt többé senki attól a naptól fogva” (Mt 22,46). A rejtvény megfejtése ugyanis alapjaiban rendítette volna meg, ahogy a Semát értelmezték, és ami még fontosabb: a Jézushoz való viszonyukat is gyökeresen megváltoztatta volna. Erre nem voltak nyitottak.

Tovább olvasom »

János evangéliumáról szóló harmadik beszédében Augusztinusz felteszi a költői kérdést: „Ha Isten nem pirult el attól, hogy embertől született, az emberek szégyellik, hogy Istentől születtek?” (Beszédek Szent János evangéliumáról I., 46) János – akinek a szavait az egyházatya kommentálja – evangéliuma elején arról ír, hogy Isten emberré lett, és mi „láttuk dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal”. A Karácsony erről szól, de nem csak erről, János ugyanis hozzáteszi, hogy akik befogadják az Isten egyszülöttjét, azok jogot kapnak arra, hogy Isten fiaivá legyenek. Istentől születettek az embertől született befogadásával. Ez az, amit Augusztinusz szerint nincs okunk szégyellni.

Tovább olvasom »

Összegyűjtöttem újszövetségi mondatokat (a kanonikus előfordulás sorrendjében), amelyek egész konkrétan arról szólnak, hogy miért jött el az Emberfia a mi bűnös, ítélet alatt lévő világunkba. A legtöbb erre vonatkozó mondatban maga Jézus Krisztus teszi nyilvánvalóvá küldetésének célját, de van az utalások között apostoloktól, sőt, démonoktól származó mondat is, amit az evangélisták feljegyeztek. Karácsonyra készülődve nem nagyon tudok fontosabbat elképzelni annál, mint hogy elmélkedjünk ezeken az igéken, és azon, hogy mit jelentenek ezek a mi életünkre nézve.

Tovább olvasom »

Talán nem is imádkozott igazán, aki soha nem imádkozott még könnyek között. „Könny patakzik szememből azok miatt, akik nem tartják meg törvényedet” – írja a 119. zsoltár szerzője. Jézus testi élete idején „könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból” (Zsid 5,7). Pál megemlékezett Timóteus könnyeiről, és látni kívánta őt (2Tim 1,3-4). Az efézusi presbitereket emlékeztette, hogy „három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között” intette őket (ApCsel 20,31), és „könnyek és megpróbáltatások között” szolgált köztük az Úrnak (ApCsel 20,19). A korinthusiaknak „sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással” írt, hogy megismerjék „azt a szeretetet, amely igen erős” benne irántuk (2Kor 2,4). A galatákat „újra meg újra fájdalmak között” szülte meg, „amíg kiformálódik bennük a Krisztus” (Gal 4,19). Zsidó honfitársai hitetlensége miatt pedig szüntelen fájdalom gyötörte szívét (Róm 9,1).

Tovább olvasom »

A János első levele második fejezetében szereplő „kenet” (χρῖσμα) jelentőségét episztemológiai szempontból annyira izgalmasnak tartom, hogy ThM tézisemet is erről a témáról írtam. János az „antikrisztusokkal” összefüggésben hangsúlyozza olvasóinak a „kenet” ismeretelméleti szerepét: „Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok is mindnyájan. (…) Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket, de bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne.” (1Jn 2,20.26-27) Az ismeretről és a bizonyosságról való gondolkodásomra forradalmi hatással volt, amit János itt a kenet szerepéről mond, és az, ahogyan a kenet ismeretelméleti jelentősége összefüggésbe hozható azokkal az episztemológiai megfigyelésekkel, amelyekkel ezt a sorozatot indítottam.

Tovább olvasom »

Bár a hal a kereszténység egyik legrégebbi jelképe, és már az óvodában is hal volt a jelem (tényleg!), ismerőseim valószínűleg ironikusnak tartják, hogy a bibliaolvasást a halevéssel hozom most összefüggésbe, mert tudják, hogy a legjámborabb pillanataimban sem bírom lenyelni a halat. Ha vendégségbe megyek, előre szoktam szólni, hogy a mindenkinek kínos helyzet elkerülése végett halat semmiképpen ne süssenek nekem. Nagyon rossz viccnek élném meg, ha a mennyek országában Jézus engem is egy hallal fogadna, mint feltámadása után a Tibériás-tónál a tanítványokat. Úgyhogy a címben szereplő hasonlatot nem én találtam ki, és csak a benne rejlő bölcsesség miatt idézem.

Tovább olvasom »

Korunk egyik betegsége, hogy minden erényt magának tulajdonít, miközben minden rosszat a múltba vetít, hangsúlyozva, hogy azt ő már meghaladta és felvilágosult hévvel helyreigazította. Látványosan igaz ez a nemi szerepekkel kapcsolatban. Korunk önhitten azt gondolja, hogy a nők felszabadítását ő végezte el, a patriarchális zsarnokságnak ő vetett véget, a nők értékét ő mutatta fel először a történelemben, igazolva, hogy a haladás nem légből kapott fogalom, hanem nagyon is kézzelfogható valóság. Ha a jogok és szerepek kiegyenlítését értjük felszabadítás és érték alatt, ebben van is némi igazság. Időről időre mégis kétségek támadnak bennem, hogy történelmi távlatokban ez a kép így helytálló-e.

Tovább olvasom »

A májusi European Leadership Forumon készült ez a közel háromnegyed órás angol nyelvű interjú. Peter Saunders, a Christian Medical Fellowship igazgatója kérdezett a kereszténység és a kultúra kapcsolatáról. A beszélgetésben olyan kérdéseket jártunk körül, mint a kultúra fogalma, miért szükséges, hogy keresztények megértsék a kultúrájukat, milyen modellek léteznek a hit és a kultúra kapcsolatára, hogyan segít a Biblia és a keresztény filozófiai gondolkodás a kapcsolat megértésében, és milyen hibákat követtek el a keresztények ebben a viszonyban az évszázadok során. Örömmel fogadok minden építő reakciót az elhangzottakkal kapcsolatban.

Tovább olvasom »

A mögöttem álló időszak nagyon nagy részben a gyászról szólt. Azzal kezdődött, hogy tavaly meghalt a háziállatunk, Gombóc, aki életének hét és fél éve alatt megszínesítette az otthonunkat. Utána meghalt Dóra keresztanyukája, aki nagyon közel állt a családunkhoz. Aztán megtudtuk, hogy apósom rákos beteg, és fél év alatt el is vitte őt a rák. Augusztusban temettük el, a ravatalnál én mondtam a temetési beszédet. Rá egy hónapra édesanyám barátnőjének a temetésére mentünk, októberben pedig Dóra nagymamájától búcsúztunk. Pénteki napon volt a temetése, a rá következő hétfőn meg édesapámé, aki közben szintén meghalt. Senkinek nem kívánok hasonlóan durva időszakot. Viszont sokat tanultam ez alatt a szomorúságról, a gyászról, Isten és emberek vigasztalásáról. Saját tapasztalataim alapján összeszedtem néhány tanácsot azzal kapcsolatban, hogy hogyan jó a gyászolók mellett állni.

Tovább olvasom »

Ma kezdődik az Evangéliumi Fórum 2016-os találkozója. Az előző évektől eltérően most nem Szépalmán, hanem Harkányban gyűlünk össze, de továbbra is ugyanannak a víziónak a mentén, amely az evangélium hiteles  magyarországi képviseletét szeretné erősíteni – a meggyőződés oldaláról. Az EF honlapján elérhető a tavalyi és a tavalyelőtti konferencia számos hanganyaga (és egyes előadások videó anyaga is). Aki nem tud velünk lenni, az is bele tud így hallgatni abba a közös gondolkodásra, ami idén Harkányban folytatódik. „Meggyőződünk, hogy meggyőzhessünk.”

Még egy képet szeretnék megmutatni, amit Bunyan Értelmező házában látott. Fontos ez a kép is, mert az ítélet napja, amiről a kép szól, minden keresztény hitvallás integráns része (vö. Apostoli hitvallás: „onnan jön el ítélni élőket és holtakat”), és ahogy a szövegben lévő bibliai hivatkozások is mutatják, Jézus és az egész Biblia egyöntetű tanítása. Hiába nem szereti a kultúránk ezt a tanítást (mikor szerette?), a kinyilatkoztatáson alapuló kereszténység elképzelhetetlen nélküle. Megkockáztatom, talán éppen az utolsó ítélet képe az, amit leginkább érdemes fontolóra vennünk, hogy az evangélium teljes mélységét is átérezhessük.

Tovább olvasom »

A legfélelmesebb kép Értelmező házában a vaskalitkában lévő ember képe. Azé az emberé, aki elindult a hit útján, de aztán a vágyait követve kétségbeesésbe jutott. A vaskalitkás ember képétől évszázadok óta megborzongunk, mert sok ilyen embert ismerünk mi magunk is. A kép egy tragikus helyzetet fest le, amelyben egy ember, aki elhagyta a hitét, semmilyen békességre nem lel többé. Sötét és tökéletesen reménytelen kép, de figyeljük meg, hogy a kétségbeesett ember helyzetének megváltoztathatatlanságát nem Értelmező, hanem ő maga mondja ki. Ő gondolja azt, hogy a zárat nem lehet kinyitni. (Amiben lehet számunkra azért némi remény.)

Tovább olvasom »

Az előző bejegyzésben azt a véleményemet fejtettem ki, hogy Donald Trump győzelme a vidéki Amerika dühös válasza arra a növekvő intenzitású, agresszív kulturkampfra, amellyel a progresszív társadalommérnökök az elmúlt években bontogatták az általuk mélyen megvetett hagyományos amerikai világot. Ez a diagnózis számos további kérdést vet fel, amelyek közül a legizgalmasabb számomra az, hogy vajon ez a lázadás pusztán egy haldokló kultúra utolsó visszavágása-e, mint amilyenek a pogánylázadások voltak a kereszténység felvétele után, vagy éppen azt bizonyítja, hogy a konzervativizmus az alappozíció, nem a progresszió. Máshogy kérdezve: vajon az emberiség történetében a progresszió a szükségszerű, vagy az állandóság, vagy esetleg egyik sem?

Tovább olvasom »

Az ezer és ezer gondolatból, amit Trump győzelme elindított bennem, egy lehetséges magyarázatot szeretnék most elmondani arra, ami történt. Számos okfejtés közül azt, amelyik szerintem a legfontosabb a Trump-jelenség megértésében. Nem vagyok sem politológus, sem szociológus, sem Amerika-szakértő, de talán nem önhittség, ha azt mondom: a zsigereimben érzem, miért nyert Trump. Vagy inkább azt, hogy miért veszített Hillary. Tanultam ugyan amerikanisztikát, amerikai történelmet, amerikai irodalmat, éltem egy ideig az Egyesült Államokban, de a bennem kialakult meglehetősen kontúros kép mélyebbről származik. Nem annyira Trump megértéséből, mint inkább azoknak a megértéséből, akik Trumptól most segítséget várnak.

Tovább olvasom »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum