J. I. Packer szerint a helyettes bűnhődésben való hit „a világméretű evangéliumi testvériség egyik megkülönböztető jegye”. A kétezres évek közepén azonban egy ismert evangéliumi vezető – Steve Chalke – „kozmikus gyermekbántalmazásnak” nevezte a hagyományos evangéliumi nézetet. A brit evangéliumi mozgalom legjelentősebb ernyőszervezete, a többezer különböző felekezetű gyülekezetet képviselő British Evangelical Alliance (Brit Evangéliumi Szövetség) ennek hatására nyilatkozatot adott ki a helyettes bűnhődésről, amit magyar fordításban is szeretnék most közzétenni. A British Evangelical Alliance (BEA) rendkívül tág platformra épülő evangéliumi szövetség. (Konzervatívabb párja az annak idején Martyn Lloyd-Jones által támogatott British Evangelical Council – mai néven Affinity, amely jelenleg több mint 1200 gyülekezetet és több tucat felekezetet és missziós társaságot tömörít.) Azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy a BEA a szélesebb platformon működő csoportosulás, mert a most következő nyilatkozatot nem a konzervatívabb Affinity, hanem ez az ernyőszervezet adta ki.

Tovább olvasom »

Minden zsidó tudta, hogy a bűneiért vétekáldozatot kell bemutania. Egyetlen bűn sem maradhatott Izráelben befedezetlenül. Amikor Isten kihozta népét Egyiptomból és szövetségre lépett vele, parancsolatokat és rendelkezéseket adott. Azt ígérte, hogy Izráellel lesz, de egyben nyilvánvalóvá tette, hogy ő szent Isten, aki nem hagyja a bűnt büntetlenül (2Móz 20,1-17). A nép pedig felfogta, hogy Jahve jelenléte nem csak csodálatos kiváltság, de halálos veszély is számára. „Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. Látva mindezt, a nép reszketni kezdett, és távolabbra állt.” (2Móz 20,18) Ekkor szólt az ÚR Mózeshez: „Mondd el Izráel fiainak, hogy mi történjék akkor, ha valaki nem szándékosan vétkezik az ÚRnak valamelyik tilalma ellen, és azok közül csak egyet is áthág.” (3Móz 4,1-2) A megoldás a rendszeres vétekáldozat volt, amely lehetővé tette, hogy Izráel az ÚR szövetségi szeretetében élhessen.

Tovább olvasom »

Amikor az egyházatyák a Fiú halálának értelméről gondolkodtak, gyakran fordultak az Ószövetség egyik legfélelmesebb történetéhez, ahhoz, amelyben Isten próbára teszi Ábrahámot. Az 1Móz 22-ben olvassuk, hogy Isten Izsák feláldozására kéri az idősödő pátriárkát, majd az utolsó pillanatban egy kost ad a fiú helyett áldozatnak. Évezredek óta sejtjük, hogy valami mélységesen mély titok lappang annak a napnak a történéseiben. Kierkegaard álneves szerzője – Johannes de Silentio – is ezen elmélkedett, amikor a hit lényegét akarta megragadni. „Minél öregebb lett, gondolatai annál inkább szálltak vissza ehhez a történethez; lelkesedése mind hatalmasabb lett, és mégis mind kevésbé értette a történetet. Végül mindennél fontosabb lett számára.” (Félelem és reszketés. Európa, 14) A Mórijjá hegyén lezajlott esemény annyira megrendítő, annyira titokzatos, annyira zavarba ejtő, hogy méltán vált a festészet egyik visszatérő témájává is. Caravaggiótól Rembrandtig, Michelangelótól Brunelleschiig, Pedro Orrentétől William Blake-ig, Jan Victorstól Mark Chagallig sokan megfestették már a történetet, és biztosan nem ők lesznek az utolsók. (Az illusztráció részlet Lőrincze Miklós tusrajzából.)

Tovább olvasom »

John Goldingay ószövetséges teológus néhány gondolatát fogom most kritizálni. 2010-ben ún. „Teaching Assistant” (TA) voltam Dr. Jay Sklar mellett, az volt a feladatom, hogy a készülő Leviticus kommentárját nézzem át és érthetőség és kulturális szempontok alapján véleményezzem. (Sklar kommentárja a Tyndale Old Testament Commentaries sorozatban jelent meg 2013-ban.) Sklar kiváló pedagógiai érzékkel vezetett be Mózes harmadik könyvének komplex világába, azok a kategóriák, amelyekkel találkoztam, azóta is meghatározzák a gondolkodásomat, és visszaköszönni látom őket más kommentárokban is. Kálvin, a klasszikus Andrew Bonar, a hebraista C. F. Keil, a sokak számára etalon Gordon Wenham, a zseniális és mindig inspiráló Christopher Wright, sőt, a kritikai forráselméletekre alapozó Dr. Tóth Kálmán is hasonló kategóriákat látnak a könyvben (hogy csak néhány szerzőt említsek, akiknek a Leviticus-magyarázatai a polcomon állnak). A kivétel John Goldingay episzkopális teológus, aki olyan értelmezéssel állt elő az áldozatok kapcsán, amely radikálisan eltér a hagyományostól. Goldingay azért keltette fel a figyelmemet, mert sokan hivatkoznak rá azok közül, akik visszariadnak a helyettes bűnhődés tanától, de nem akarják a bibliai hitet primitívnek és gonosznak tartani, ezért örülnek egy alternatív magyarázatnak az áldozatokról.

Tovább olvasom »

Az Ószövetség egyik különös alakja a szenvedő Szolga (Ebed-Jahve), akiről Ézsaiás könyvében olvasunk. Az apostolok Jézussal azonosították ezt a Szolgát. A The Greek New Testament (UBS) szerkesztői harmincnégy utalást és szóbeli párhuzamot számoltak össze az Újszövetségben, ezek közül több (pl. Mt 8,17; 12,15-21; Lk 22,37; ApCsel 8,32-33) explicit módon összeköti Jézus személyét az Úr Szolgájának alakjával, aki igazként szenved mások bűnéért. Péter apostol a Szolga szenvedését Jézus kereszthalálában látja beteljesedni, aki „nem tett bűnt”, de „a mi bűneinket vitte fel a fára”, „hogy sebei által gyógyuljunk meg” tévelygésünkből (1Pt 2,23-24). Egyértelmű utalás ez az Ézsaiás könyve 53. részére, ahol a Szolga szenvedésének okairól részletesen olvashatunk. Ha megnézzük közelebbről ezt a fejezetet, a helyettes bűnhődés egyik legfontosabb ószövetségi előképével találkozunk.

Tovább olvasom »

Szily László, a 444 újságírója a maga világképe szerint teljesen értelmes cikket írt tegnap John Chauról, az észak-szentinelézek által megölt fiatalemberről. Szily értékrendjében a gyermekek bármilyen lájtos elfenekelése gyermekbántalmazás, a drog és a pornó viszont minden további nélkül belefér, utóbbi visszatérő, kedves témája a cikkeinek. Az, hogy egy turista be akart menni az észak-szentinelézek közé, Szily szerint hülyeség, az, hogy erre éveken át tudatosan készült, valami sokkal rosszabb. A fél világ azt hitte, hogy naiv hülye a hittérítő, aki halálra nyilaztatta magát a kőkorszaki törzzsel, de ennél is rosszabb a helyzet c. szösszenetében Szily a The Guardian cikke alapján savazza a fiatal misszionáriust, aki az élete árán is el akarta vinni az evangéliumot a világtól elzárt törzs közé. Szily szemszögéből a gúny teljesen érthető. Alapvetően nem is Szilyvel van bajom, hanem a világképével.

Tovább olvasom »

Volt a zsidóknak egy csodálatos ünnepe, a nagy örömünnep (vagy kürt) éve (שְׁנַת הַיּוֹבֵל), amelyet a törvény szerint minden ötvenedik évben kellett megünnepelniük. Mózes harmadik könyve így rendelkezett: „Számolj azután negyvenkilenc esztendőt. Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte. Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek fölszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. Öröm-ünnep legyen az ötvenedik esztendő. Ne vessetek és ne arassátok le, ami az aratás után kihajtott; a meg nem metszett szőlőt ne szüreteljétek le. Mert örömünnep az, tartsátok szentnek.” (3Móz 25,8-12)

Tovább olvasom »

A nagy engesztelési ünnepen, amelyről a 3Móz 16 rendelkezik, két kecskebakot állítottak a főpap elé. Az egyiket levágták, annak a vérét vitte be a főpap a szentek szentjébe engesztelő áldozatul a nép vétkeiért. A másik baknak a fejére tette a főpap a kezét, áthárítva rá a nép bűneit, majd ezt a másik bakot a pusztába kergették, „Azázélnak” (לַעֲזָאזֵֽל). A rendelkezés így szólt: „Azt a bakot pedig, amely a sorsvetésben Azázélnak jutott, állítsák élve az ÚR elé, hogy engesztelést végezzen vele, és elküldje Azázélnak a pusztába.” (3Móz 16,10) Vajon mit jelent az, hogy a kecskebakot Azázélnak kellett adni? Kire vagy mire vonatkozik ez a szó? Így leírva könnyű tulajdonnévként érteni, de vajon jó-e ez a fordítás, és ha igen, miért nem Azazélnek fordították az ókori változatok? Mire utal a szövegben a לַעֲזָאזֵֽל (lá’ázázél) kifejezés?

Tovább olvasom »

A mózesi törvénynek volt egy kiemelten fontos rendelkezése: az engesztelés napja. Ez az ünnep Mózes harmadik könyvében van leírva, annak is a közepén, jelezve az ünnep fontosságát. Mózes harmadik könyve azt a kérdést válaszolja meg, hogy hogyan tud Isten együtt élni a bűnös néppel, amellyel szövetségre lépett. A könyv felsorolja az áldozatokat, amelyeket a népnek be kell mutatnia (1-7. rész), papokat rendel számukra, akik közbenjárnak a népért (8-10. rész), törvényeket ad nekik, hogy mit tegyenek a tisztátalanságokkal (11-15. rész), és részletes rendelkezéseket ad nekik arra, hogy hogy éljenek „papok királyságaként” az Úr földjén (17-27). A könyv centrumában azonban a nagy engesztelési ünnep, a Jóm Há-Kippúrím áll (16. rész). Az ünnep rendelkezése arról szól, hogy a főpapnak évente egyszer be kell mennie a szentek szentjébe, hogy egy kecskebak vérével engesztelést szerezzen a nép bűneiért, és a táboron kívüli pusztába ki kell hajtani egy másik kecskebakot, hogy jelképesen magával vigye oda Izráel vétkét. Az engesztelési ünnep fontos előképe Krisztus helyettes bűnhődésének.

Tovább olvasom »

Tegnap ugyanolyan diadalittasan adta hírül a hvg.hu, az index.hu és a 444.hu (követve a teljes nyugati progresszív sajtót), hogy David Matheson, a „reparatív terápia” „atyja”, „pápája” (biztos, lehetne még fokozni a jelzőket) újra a meleg életmód mellett döntött, mint amilyen lendülettel beleszálltak Trombitás Kristóf, Hodász atya és Szőnyi Szilárd köztévén folytatott beszélgetésébe, amely a szabad terápiaválasztásért küzdő szakmai hálózat nemrég lezajlott budapesti konferenciájáról szólt. A „helyreállító terápia” egyik ikonikus alakjának személyes kudarca ugyanis a szemükben azt demonstrálja, hogy a melegség megváltoztatásába vetett hit pont olyan, mint a laposföldben való hit. Egy pillanatra engedjük meg, hogy a progresszív médiának igaza legyen ebben. Tegyük föl, hogy a homoszexuális hajlam tényleg megváltoztathatatlan adottság, és az ellenkezőjére semmilyen bizonyíték nincs. Vajon miért annyira fontos a progresszív médiának, hogy ezt bizonyítsa és az ellenkezőjét állítókat nevetségessé tegye?

Tovább olvasom »

Amikor az egyházatyák Krisztus haláláról írnak, az egyik leggyakrabban használt előkép számukra a páskabárány. Ez nem véletlen, hiszen az Újszövetség is párhuzamot von a páska ünnepe és a passiótörténet között, előbbit magyarázó keretként használva az utóbbihoz. Pál explicit módon kimondja: „a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott” (1Kor 5,7b). Görögül: τὸ πάσχα ἡμῶν ἐτύθη Χριστός. Krisztus a mi páskabárányunk, akit a zsidó rendelkezés szerint évente megölt páskabárányhoz hasonlóan megöltek áldozatként. A páskabárány rendelkezése tehát előképe Krisztus halálának. Ha meg akarjuk érteni, hogy Krisztus miért halt meg, vissza kell mennünk Mózes második könyvének 12. részéhez, ahol a páskabárányról szóló rendelkezés először elhangzik.

Tovább olvasom »

A 20. század utolsó évtizedében fontos tudományos projektté vált, hogy megvizsgálják, vajon a homoszexuális hajlam genetikailag meghatározott-e. Az egyik lehetséges kutatási irány az volt, hogy megtalálják a homoszexuális hajlam kialakulásáért felelős „gént”. Időnként felröppentek hírek ennek a bizonyos „génnek” a megtalálásáról, ezek nagy utat is jártak be a médiában, a tudósok többsége azonban ma már elveti, hogy egyetlen gén felelős lenne az orientáció kialakulásáért. A homoszexualitás genetikai meghatározottságának igazolására (vagy cáfolására) az ígéretesebb tudományos utat az ikerkutatások jelentették. Ezek a kutatások abból indultak ki, hogy ha az azonos génállományú ikreknél mindkettő homoszexuális hajlammal rendelkezik, az erős bizonyíték lehet a homoszexuális hajlam genetikai meghatározottságára. Vajon mire jutottak ezek az ikerkutatások? Robert A. J. Gagnon 2001-ben összeszedte az addigi kutatási eredményeket, ezeket röviden ismertetem, kiegészítve egy azóta publikált nagymintás kutatással is.

Tovább olvasom »

Amikor az egyházatyák Jézus Krisztus halálát helyettes bűnhődésként értelmezték (l. itt), az apostoli tanításra hivatkoztak. Azért értelmezték a Megváltó halálát a bűneink büntetésének elhordozásaként, mert ezt olvasták az apostolok írásaiban, és ezt olvasták azokban az ószövetségi iratokban is, amelyek az apostolok teológiáját meghatározták. Az apostolok nem légüres térben értelmezték Jézus halálát, hanem azoknak az ószövetségi előképeknek a fényében, amelyekre Jézus is felhívta a figyelmüket a feltámadása után, amikor „Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve megmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt” (Lk 24,27), és „megnyitotta az értelmüket, hogy értsék az Írásokat” (Lk 24,45), amelyek az ő szenvedéséről előre szóltak. Néhány most következő bejegyzésben szeretnék én is megmutatni fontos ószövetségi előképeket, amelyek a helyettes bűnhődésről szóló apostoli tanítás alapjául szolgáltak. Kezdjük a bőrruhával.

Tovább olvasom »

Nem tudom, hányan olvassák az Amerikai Népszavát (én nem), de hadd osszak meg egy részletet az online újság friss cikkéből, ami hozzám tegnap jutott el. Íme: „Néhány éve elkövettem azt a hibát, hogy leálltam vitatkozni a Szabados Ádám-féle blogban, ahol Szabados azt állította, hogy egy lelkészt börtönre ítéltek azért, mert kiállt a Biblia igazsága mellett, és bűnnek merte nevezni a homoszexualitást. Előre mondtam, látatlanban, hogy hazugság lesz ez. Utánajártam, kiderült, hogy az állításból egy szó sem igaz, nem ítélték el a lelkészt, pedig el kellett volna. Nem a Biblia miatt volt problémája, hanem olyan gyűlöletbeszédet tartott, hogy a melegek miatt vannak a természeti katasztrófák, a betegségek, a földrengések. Mint amikor azt mondták, hogy a zsidók miatt vannak az árvízek, az aszályok, a betegségek, a járványok. Hogyan lehet megmenteni a világot a rossztól? Meg kell ölni a melegeket. Ez volt a lelkész előadásának tanulsága. Ennek semmi köze a Bibliához, az evangéliumhoz.

Tovább olvasom »

Friss fejlemény, hogy a holland ügyészség vizsgálatot indított, hogy a házasságról és szexualitásról szóló 2017-es Nashville-i Nyilatkozat (Nashville Statement) beleütközik-e a holland törvényekbe és akik aláírják, törvényszegést követnek-e el. A Nashville-i Nyilatkozat (amelyről itt és itt írtam, és amelyet magam is aláírtam) a kereszténység hagyományos, kétezer éves tanítását foglalja össze, olyan állításokat és tagadásokat fogalmaz meg a házassággal és a szexualitással kapcsolatban, amelyekkel egészen a közelmúltig minden keresztény felekezet egyetértett volna. (Ha valaki nem hiszi, nyugodtan olvassa el a nyilatkozat 14 cikkelyét, nem fog találni benne egyetlen botrányos kijelentést sem, hacsak nem tette már magáévá a szexuális forradalom új dogmáit.)

Tovább olvasom »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum