A 20. század utolsó évtizedében fontos tudományos projektté vált, hogy megvizsgálják, vajon a homoszexuális hajlam genetikailag meghatározott-e. Az egyik lehetséges kutatási irány az volt, hogy megtalálják a homoszexuális hajlam kialakulásáért felelős „gént”. Időnként felröppentek hírek ennek a bizonyos „génnek” a megtalálásáról, ezek nagy utat is jártak be a médiában, a tudósok többsége azonban ma már elveti, hogy egyetlen gén felelős lenne az orientáció kialakulásáért. A homoszexualitás genetikai meghatározottságának igazolására (vagy cáfolására) az ígéretesebb tudományos utat az ikerkutatások jelentették. Ezek a kutatások abból indultak ki, hogy ha az azonos génállományú ikreknél mindkettő homoszexuális hajlammal rendelkezik, az erős bizonyíték lehet a homoszexuális hajlam genetikai meghatározottságára. Vajon mire jutottak ezek az ikerkutatások? Robert A. J. Gagnon 2001-ben összeszedte az addigi kutatási eredményeket, ezeket röviden ismertetem, kiegészítve egy azóta publikált nagymintás kutatással is.

Tovább olvasom »

Amikor az egyházatyák Jézus Krisztus halálát helyettes bűnhődésként értelmezték (l. itt), az apostoli tanításra hivatkoztak. Azért értelmezték a Megváltó halálát a bűneink büntetésének elhordozásaként, mert ezt olvasták az apostolok írásaiban, és ezt olvasták azokban az ószövetségi iratokban is, amelyek az apostolok teológiáját meghatározták. Az apostolok nem légüres térben értelmezték Jézus halálát, hanem azoknak az ószövetségi előképeknek a fényében, amelyekre Jézus is felhívta a figyelmüket a feltámadása után, amikor „Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve megmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt” (Lk 24,27), és „megnyitotta az értelmüket, hogy értsék az Írásokat” (Lk 24,45), amelyek az ő szenvedéséről előre szóltak. Néhány most következő bejegyzésben szeretnék én is megmutatni fontos ószövetségi előképeket, amelyek a helyettes bűnhődésről szóló apostoli tanítás alapjául szolgáltak. Kezdjük a bőrruhával.

Tovább olvasom »

Nem tudom, hányan olvassák az Amerikai Népszavát (én nem), de hadd osszak meg egy részletet az online újság friss cikkéből, ami hozzám tegnap jutott el. Íme: „Néhány éve elkövettem azt a hibát, hogy leálltam vitatkozni a Szabados Ádám-féle blogban, ahol Szabados azt állította, hogy egy lelkészt börtönre ítéltek azért, mert kiállt a Biblia igazsága mellett, és bűnnek merte nevezni a homoszexualitást. Előre mondtam, látatlanban, hogy hazugság lesz ez. Utánajártam, kiderült, hogy az állításból egy szó sem igaz, nem ítélték el a lelkészt, pedig el kellett volna. Nem a Biblia miatt volt problémája, hanem olyan gyűlöletbeszédet tartott, hogy a melegek miatt vannak a természeti katasztrófák, a betegségek, a földrengések. Mint amikor azt mondták, hogy a zsidók miatt vannak az árvízek, az aszályok, a betegségek, a járványok. Hogyan lehet megmenteni a világot a rossztól? Meg kell ölni a melegeket. Ez volt a lelkész előadásának tanulsága. Ennek semmi köze a Bibliához, az evangéliumhoz.

Tovább olvasom »

Friss fejlemény, hogy a holland ügyészség vizsgálatot indított, hogy a házasságról és szexualitásról szóló 2017-es Nashville-i Nyilatkozat (Nashville Statement) beleütközik-e a holland törvényekbe és akik aláírják, törvényszegést követnek-e el. A Nashville-i Nyilatkozat (amelyről itt és itt írtam, és amelyet magam is aláírtam) a kereszténység hagyományos, kétezer éves tanítását foglalja össze, olyan állításokat és tagadásokat fogalmaz meg a házassággal és a szexualitással kapcsolatban, amelyekkel egészen a közelmúltig minden keresztény felekezet egyetértett volna. (Ha valaki nem hiszi, nyugodtan olvassa el a nyilatkozat 14 cikkelyét, nem fog találni benne egyetlen botrányos kijelentést sem, hacsak nem tette már magáévá a szexuális forradalom új dogmáit.)

Tovább olvasom »

Az előző posztomból úgy tűnhet, mintha arra bíztatnék mindenkit, hogy hagyja abba a mindenség megértésére irányuló törekvéseit, válasszon magának valami apró részterületet és foglalkozzon azzal, meg a saját jelentéktelen kis életével. Semmi sem áll távolabb tőlem ennél! Őszintén szólva nem tudok méltóbb témát elképzelni, mint hogy megpróbáljuk megérteni az egészet. Kifejezetten vonzanak a Theory of Everything típusú gondolatmenetek. A filozófiát mindig érdekesebbnek tartottam a szaktudományoknál, a metafizikát a fizikánál, a teológiát pedig a vallástudománynál, mert az egészre és az egész jelentésére keresik a választ. Szerintem ez a lehető legizgalmasabb törekvés.

Tovább olvasom »

Az előző posztban a nyitottság elvárt erényéről, bölcsességéről és ostobaságáról írtam, de az egyik kedves kommentelő hozzászólása ráébresztett arra, hogy a cikket nem fejeztem be. A nyitottságról mint világkép-formáló alapállásról nem lehet úgy beszélni, hogy ne említsük meg a nyitottság korlátozottságát és ebből fakadó illúzióját is, vagyis azt, hogy a nyitottság túlígéri magát. Az az ember, aki a világképét a valóságra való nyitottságából építi, folyamatosan táguló ismereteiből és bővülő empirikus tapasztalataiból meríti, nem számol azzal, hogy a valósággal való kapcsolata még annál is sokkal korlátozottabb, mint amit a legrosszabb rémálmaiban gondol, és nem valamiféle leküzdhető, bepótolható hiányosság ez, hanem maga a pőre valóság. Amit a nyitottság apostolai és prófétái figyelmen kívül hagynak, az az egyszerű igazság, hogy reménytelenül kicsik vagyunk a mindenség megismeréséhez és megértéséhez, és ezen semmiféle nyitottság nem változtat, legfeljebb úgy, ahogy egy kancsó víz megemeli az óceánok szintjét.

Tovább olvasom »

A posztkeresztény nyugati kultúrában az egyik legfontosabb piedesztálra állított erény a nyitottság. Ha valakit meg akarunk szégyeníteni, szűklátókörűnek nevezzük, viszont dicséretnek számít, ha egy embertársunkról azt mondjuk, hogy nyitott a gondolkodása vagy a világképe. Bizonyos értelemben az új nyugati kultúra egyik központi gondolata az inkluzivitás. Ami befogadó, az jó, ami kirekesztő, az rossz. Aki nyitott a tőle különbözőre, az újra, a másra, az erényes, aki védi a határait, elutasítja a tőle különbözőt, kizárja az életéből azt, amit gonosznak tart, az éretlen vagy ami rosszabb: maga is gonosz. Ami persze az egész inkluzív gondolkodás egyik megvilágító erejű belső ellentmondása, hiszen az a gondolkodás, amelyik abszolút értékké teszi a nyitottságot, folyamatosan védi a határait azoktól, akik védik a határaikat, kizárná az életéből azokat, akik kizárnak, és gonosznak tartja azt, aki mást gonosznak ítél. De kissé előre szaladtam.

Tovább olvasom »

Az evangélisták és prédikátorok a szeretet utáni vágyunkat szólaltatják meg, amikor Isten szeretetének evangéliumát hirdetik nekünk. Ez rendjén is van, mert az evangélium Isten megmentő szeretetéről szól. Az azonban az emberi természettől idegen és ezért ostoba feltételezés, hogy a szív megelégedne azzal, ha pusztán a szeretetről hall. Sok evangélista és prédikátor azt gondolja, hogy az emberek kizárólag Isten szeretetére vágynak, ezért üzeneteikben kizárólag Isten szeretetét kínálják nekik. Ezzel nem csak az a baj, hogy megcsonkítja és az emberek igényeihez igazítja a Biblia ennél lényegesen összetettebb üzenetét, hanem az is, hogy alapvetően félreérti az emberi szívet. Nem a szeretet az egyetlen elemi igényünk. Az igazságos ítélet is az.

Tovább olvasom »

Nyolcadik éve fejezem be az évet a Divinity-n a legjobb olvasmányaim listájával, de azt hiszem, még soha nem definiáltam, hogy mit is értek „legjobb” olvasmányok alatt. A „legjobb” itt azt jelenti, hogy egy könyv engem valamiért inspirált, vagy egyszerűen csak kiemelkedett a többi olvasmányaim közül. Nem biztos, hogy egyetértek a könyv üzenetével, nem biztos, hogy az adott könyvet másnak is ajánlanám, az se biztos, hogy igazán jó a könyv, de valamiért fontos volt nekem, hatott rám, értékesnek tartottam, izgalmas vagy hasznos volt nekem, vagy csak elgondolkodtatott. Most is egy ilyen könyvlista következik. Könyvek, amelyek hatottak rám a 2018-as évben.

Tovább olvasom »

Egy történetet hadd meséljek el, amit én az alábbi formában hallottam. A középkorban a Kaukázus hegyei között sok harcias törzs élt. Ezek a vad törzsek gyakran hadakoztak egymással, de kudarcaikat sokszor az okozta, hogy belső viszályok is tizedelték őket. Volt azonban egy különösen erős törzs, amelyik a hadi sikereit rendkívüli belső összetartásának köszönhette. Amikor a törzs tagjait a belső egységük titkáról kérdezték, mindig egyetlen nevet mondtak csak, hadvezérük nevét: Semil. Ő az összetartásuk oka. Semil, az igazságos – így nevezték. „Hadvezérünk mindig megtartja az adott szavát.” Semil volt a törzs belső egységének és külső sikerének a titka. Az igazságos hadvezér, akinek feltétlenül bíztak a szavában.

Tovább olvasom »

Szent Anzelm írt egy könyvet a 11. században, amelynek az volt a címe, hogy Cur Deus homo? A latin cím magyarul azt jelenti: Miért lett Isten emberré? Aki még nem tette fel ezt a kérdést, az nem érthette még meg a kereszténység lényegét. A keresztény hit ugyanis nem egy értékrendről szól, noha természetesen az értékrendünkre is hat; nem arról szól, hogy hogyan éljünk együtt egy társadalomban, bár nyilván azt is befolyásolja; nem egy kultúrkör védelméről szól, bár akár azzal is kapcsolatban lehet. A keresztény hit elsősorban arról szól, hogy miért lett Isten emberré. Erre a kérdésre kell tudnunk a választ, hogy megérthessük a kereszténység mibenlétét. Azt hiszem, nem is találhatnék méltóbb témát a Divinity 1000. bejegyzésének.

Tovább olvasom »

December 25-én este 20.30-kor /javítás: 18:30-kor/ az Echo TV Tegnapi történelem c. műsorában Hamar Dávid és én leszünk Ferkó Dániel vendégei. A karácsonyi tematikájú számban a Messiásban való hitről beszélgetünk, valamint Jézus születésének a körülményeiről, arról, hogy miért nem hittek benne a zsidók, miért december 25. lett a karácsony hivatalos ünnepe, mi a problémája az ünneppel a muszlimoknak, és hogy hogyan nézzünk keresztényekként a jövőbe a mostani Európában. Persze nem szabad azt várni a műsortól, hogy ezeket mind részletesen megválaszoljuk, az idő is kevés volt hozzá, de akit érdekel a beszélgetés, kapcsoljon kedd este az Echo TV-re! /A felvételt itt lehet megnézni./

Tovább olvasom »

A Krisztus engesztelő áldozatáról szóló modern teológiai vitákban meghatározó szerepet töltött be Gustaf Aulén 1931-es Christus Victor c. könyve. A svéd teológus történeti-teológiai elemzése mindössze 159 oldal, mégis megkerülhetetlenné vált, mert az addig megszokott két modell – az Anzelmnek tulajdonított „objektív” és az Abelardnak tulajdonított „szubjektív” modell – mellé helyezett egy harmadikat, amelyet „klasszikus” modellnek nevezett el, mert az egyház korai időszakához kapcsolta ennek dominanciáját. Aulén hatására sokan ma is a „klasszikus” modellhez való visszatérést sürgetik a protestantizmust jellemző „objektív” modellel szemben, amely a megváltás jogi aspektusára helyezi a hangsúlyt. Ebben a cikkben röviden bemutatom Aulén tézisét, majd ugyanilyen tömören összefoglalom a tézissel kapcsolatos kritikámat is.

Tovább olvasom »

Ebben a sorozatban egyetlen állítást bizonyítottam: a helyettes bűnhődés tana nem a középkori teológia újítása, hanem kezdettől dominánsan és általánosan jelen van az egyházatyák teológiájában. Nem állítottam, hogy a helyettes bűnhődés tana az egyházatyák bizonyságtételén nyugodna, sem azt, hogy az egyházatyák megváltás-teológiája mindenben azonos lett volna, azt meg pláne nem, hogy mindenben igazuk lenne. Számomra az apostoli tanítás a teológia normája – a norma normans, ahogy a reformátorok nevezték –, nem az egyházatyák írásai. Ettől még komoly súlya van az egyházatyák álláspontjának, különösen, ha azt a Szentírásra alapozzák. Azt egyelőre nem bizonyítottam, hogy a helyettes bűnhődés tana apostoli tanítás, arra azonban elegendő bizonyítékkal szolgáltam, hogy az egyházatyák így gondolták. Huszonkilenc plusz egy példával támasztottam alá, hogy a helyettes bűnhődés korai, katolikus (egyetemes) és ortodox tan, amely folyamatosan jelen volt és általános elfogadottságot élvezett az egyház korai időszakában. Az alábbi harminc tanúról van szó:

Tovább olvasom »

A középkori teológia legjelentősebb alakja Augusztinusz után kétségkívül Aquinói Szent Tamás (1225-1274) volt, legalábbis a kereszténység nyugati felében. Nekünk, protestánsoknak, vannak problémáink azzal a teológiai építménnyel, amelyet Tamás a keresztény hittartalom és az arisztotelészi filozófia ötvözetéből állított össze, hiszen a reformáció a Tamás utáni skolasztika logikai útvesztőiből tért vissza a Szentírás egyszerűségéhez és belső rendszeréhez. Azonban Aquinói Szent Tamás egyik lelkes huszadik századi tanulmányozója éppen az az R. C. Sproul volt, akinél a mi korunkban nem sokan tettek többet a reformátori teológia népszerűsítéséért. Aquinói Szent Tamást egyetlen okból idézem most meg: Krisztus halálát ő, a katolikus teológia egyik legnagyobbja is helyettes bűnhődésként értelmezte. Legyen ez bónuszként az egyházatyákról szóló sorozat harmincadik, utolsó utáni része.

Tovább olvasom »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum