Otthagytam a kátét az éjjeliszekrényen. Talán butaság volt, mert ilyenkor a beteg a toxikus gyomornedvekkel vív reménytelen csatát, nem felfoghatatlan, elvont igazságokról gondolkodik. Ezzel persze tisztában voltam, de a féltés ösztönösen cselekszik, kapkod, azonnali oldást és kötést keres. Nekem kellett a vigasztalás, hogy neki is van vigasztalása. Húsz éve beszélgetünk az ötszáz éves kérdésről. Tudni akartam, hogy biztosan tudja a választ. Vajon kicsúsztak-e gondolatai a testet-lelket egy helyre rántó görcsök szorításából, hogy legalább egy pillanatra megpihenjenek a válaszon? Nem tudom, azt sem, hogy ennek van-e jelentősége. Reggel ott árválkodott a káté a táskájában, ahova a nővérek tették, mellette a narancssárga vödörke és a többi, amit hazahoztunk. Az orvos szerint álmában ment el. Az arcán nem látszott gyötrelem.

Tovább olvasom »

Az előző bejegyzésben Luther legfontosabb írásmagyarázati elvein keresztül pillantottunk be a reformátori exegézis alapelveibe. Kálvin a reformátori exegézis másik hagyományát képviselte, mely részben épített Luther elveire, részben meghaladta azokat, logikusabb, koherensebb rendszer megalkotására törekedve. Kálvin reformátori módszere azt a célt szolgálta, hogy Isten népe az írások magyarázatakor meghallja Isten szavát. Az exegéta feladata Kálvin szerint az, hogy az egyház szolgájaként becsületesen, a Szentlélek segítségével vizsgálja a szövegeket, hogy azok az egyház és az egyéni hívő épülésére legyenek. Gerald Bray Biblical Interpretation: Past and Present c. könyve hat pontban vázolja fel a genfi reformátor exegetikai elveit.

Tovább olvasom »

A patrisztikus és a pietista exegézis elveinek vázlatos bemutatása után hadd mondjak néhány hasonlóan vázlatos gondolatot a reformátori exegézis alapelveiről is – elsősorban Gerald Bray Biblical Interpretation: Past and Present c. tankönyve alapján. Megint két rövid bejegyzés következik: először Luther, utána Kálvin fő írásmagyarázati elveit mutatom be. A két legismertebb reformátor megközelítése a reformáció két legfontosabb teológiai irányzata – a református és az evangélikus exegetikai hagyomány – alapvető hasonlóságaira és különbözőségeire is rámutat. Bray Luther írásmagyarázati elveit három pontban foglalja össze.

Tovább olvasom »

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán. (Első rész itt.)

II. TAPASZTALAT ÉS TÖRTÉNELEM

Bár a deizmus angol szellemi talajból nőtt ki, Baird szerint az angolszász Újszövetség-kutatás – részben a deizmus negatív tapasztalata miatt – hosszú időre rezisztenssé vált a racionalizmus iránt, átadva azt a kontinens teológusainak (156-7). A felvilágosodás forradalma azonban több volt a racionalizmusnál, és egyes irányzatai éppen a racionalizmus hegemóniájával szemben jelentek meg. Legfontosabb ezek közül a tapasztalatokat hangsúlyozó empirizmus, melynek zászlóját Locke emelte magasra, és az értelem és tapasztalat között szintézist kereső német idealizmus, melynek Kant és Hegel volt a két óriása. Ezek – csakúgy, mint a racionalizmus – hatással voltak az Újszövetség-kutatás történetére. A Baird által felvázolt történeti íven a tapasztalati hangsúlyt három jelentős mozgalom testesíti meg: a 18. századi pietizmus, mely a bibliakutatásban a Szentlélek munkáját tartotta elengedhetetlennek, a Schleiermacher-féle irány, mely a vallásos tudatot helyezte kulcsszerepbe, és az esztétikai kritika, melyben a képzelet és intuíció törte meg a ráció dominanciáját.

Tovább olvasom »

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán.

William Baird háromkötetesre tervezett művének 1992-ben publikált első könyve 1700-tól nagyjából 1870-ig fogja át az Újszövetség-kutatás történetét. Baird tizenegy fejezetben vázolja fel azt az ívet, amit a kutatástörténet az angol deistáktól a tübingeni iskoláig bejárt. Egyetértek W. P. Furnish értékelésével: „ez az informatív és lebilincselő kötet nem az Újszövetség-kutatások padlásán talált reliquiák leltára, sokkal több annál, azt segít megértenünk, hogyan és miért jutott az Újszövetség-kutatás oda, ahol ma tart” [1]. Baird kivételes tehetségét dicséri, hogy a könyvben képes az apró részleteket és a nagy képet egyaránt elénk rajzolni. Tárgyilagosságra törekedve egyenként veszi sorra a kor legfontosabb kutatóit és azok kutatási eredményeit, de a fák nem takarják el előle az erdőt: pengeéles elemzéssel mutat rá a főbb fordulópontokra, előfeltevésekre és motívumokra, melyek megjelenítik és egyben érthetővé is teszik a kutatástörténet által bejárt ívet. Méltányos és befogadó hozzáállása ellenére persze Baird nézőpontja sem marad teljesen rejtve előlünk.

Tovább olvasom »

Itt a teljes sorozat, egy helyen. A felsoroltakon kívül további példákat is lehetne találni (hogy csak kettőt említsek: Ronald Ross és Szent-Györgyi Albert istenes versei például kimaradtak), de aki akart, az eddigiekből is meggyőződhetett arról, hogy nyilvánvalóan nem igaz, amit Richard Dawkins és más új ateista propagandisták mondanak, miszerint az istenhitet a tudománnyal kapcsolatos tudatlanság élteti. Az idézett Nobel-díjas tudósok éppen a materializmust és az ateizmust nem tudták összeegyeztetni azzal, amit a világ működéséből megértettek. Arra bátorítok mindenkit, akit érdekel a tudomány és a hit kapcsolata, hogy ha eddig nem tette, olvasson bele egyik vagy másik bejegyzésbe.

Tovább olvasom »

„Ateizmus: A hit, hogy egykor nem volt semmi, majd a semmi ok nélkül, varázslatosan felrobbant, megteremtett mindent, majd egy kupac minden mindenféle ok nélkül varázslatosan újrarendezte magát önreprodukáló részekké, melyekből lettek aztán a dinoszauruszok.” Ebben az interneten terjedő, fricskának szánt definícióban ne keressünk filozófiai igényességet, mert nem ez a célja. Vitatkozni sem próbál, sőt, tiszteletet sem akar mutatni az ateista világkép felé. Tudatosan igénytelen. Viszont azt a zsigeri ellenkezést fejezi ki, amit az ateizmussal kapcsolatban rengetegen érzünk, az értetlenséget, ami olyanokban is ott van, akik egyébként átrágták magukat igényes gondolkodók (pl. Hume, Feuerbach, Nietzsche, Russell, Flew, Sartre, Rand) filozófiai érvein.

Tovább olvasom »

A sorozat befejező részében George Waldtól idézek (aki 1967-ben kapott orvostudományi Nobel-díjat a látás biokémiájával kapcsolatos munkájáért), utána pedig Derek Bartontól (akinek azért adtak 1969-ben kémiai Nobel-díjat, mert bevezette a konformációs analízist a szerves vegyületek vizsgálatába). A Wald-idézeteket az teszi különösen érdekesekké, hogy az amerikai biológus élete nagyobb részében elkötelezett ateista volt, hangot is adott világnézeti meggyőződésének, de valamikor a nyolcvanas években nagyot fordult a gondolkodása. Mindjárt látni fogjuk, mi győzte meg őt arról, hogy van az anyagon túli Elme, de annyit már most előre bocsátok: a mentális fordulatot tudományos tapasztalatai nagyban befolyásolták. Vagyis nem azért fordított hátat az ateizmusnak, mert így nevelték, hanem azért, mert a világ létét és működését nem tudta ateistaként értelmezni. Nem a tudatlanság, hanem a tudás állította szembe az anyagelvű világmagyarázattal.

Tovább olvasom »

A Bibliában gyakran találkozunk poligámiával. Önmagában ez nem lenne gond, hiszen házasságtörésről és gyilkosságokról is olvasunk, sőt, homoszexualitásról és bestialitásról is. A gond a poligámia esetében az, hogy míg a homoszexualitás vagy az állatokkal való fajtalankodás semmilyen körülmények között nem volt tolerálható, a Biblia istenfélőnek nevez embereket, akik poligám kapcsolatban éltek, illetve nem olvassuk, hogy nyíltan elítélné őket ezért. Nem csak Ézsaunak volt több felesége, de Jákóbnak is. Többnejű volt Gedeon, Elkána, Dávid és Salamon. Roboám és Abijja esetében még betudhatjuk ezt istentelenségüknek, de Jóásról pont azután olvassuk, hogy két felesége volt, miután a szöveg kijelenti róla, hogy „azt tette, amit helyesnek lát az Úr” (2Kón 24,2-3). Ezek a zavarba ejtő példák adnak táptalajt a véleménynek, hogy az Ószövetségben gyakori és elfogadott volt a poligámia. Ami egyébként nem is volna meglepő egy közel-keleti társadalom esetében, melyet a mai napig a poligámiát megengedő kultúrák vesznek körül.

Tovább olvasom »

Tegnap a BBC honlapján kerestem a Brexitről szóló cikkeket, amikor a kezdőfelületen beleütköztem ebbe az írásba. A cím mindent elmond: „A többszerelmű kapcsolatok lehetnek a szeretet jövője”. Az írás a „szexuális forradalom” cikksorozat részeként jelent meg, mely sorozat (a BBC ismertetője szerint!) a szex és a gender fejlődő fogalmát akarja megértetni velünk. Sokan jósoltuk, hogy az azonos neműek közötti házasság legalizálása magával fogja hozni a poligámia legalizálásának igényét is azokban az országokban, ahol a házasság hagyományos definícióját felülírja a szexuális forradalom, a gender ideológia és a haladás eszménye. És valóban: a Brexit árnyékában a monogám házasság kihívójaként bejelentkezett a „többszerelmű kapcsolatok” ideája.

Tovább olvasom »

Olvastam hosszú filozófiai fejtegetéseket a gonosz problémájáról, melyek érdekesek és hasznosak voltak, tanultam belőlük, de van két anekdota, ami többet mond mindegyiknél. Azért szeretem őket, mert nem próbálják feloldani a dilemmát, viszont új perspektívában találjuk magunkat, és a meglepetés mélyebb feloldást ad, mint a logikai érvek. Hirtelen elnémulunk, valahogy úgy, mint Jób, aki annak idején nem magyarázatot kapott, hanem olyan kérdéseket, melyekre ő nem tudta a választ. Velem legalábbis ez történt. És elhallgatni jobb, mint válaszokat kapni, mert a válaszokban csak az értelmem nyer kielégülést, a hallgatásban viszont meggyógyulhat a kapcsolat.  A most következő két jelenet kiegészíti egymást.

Tovább olvasom »

A Miatyánk következik most – az én megfogalmazásomban. Nem véletlen, hogy a Miatyánk különböző változatokban maradt fenn az evangéliumokban: Kr. u. 70 előtt a zsidók őszintétlennek tartották, ha valaki változtatás nélkül mond el egy ismert imádságot. (Ha a zsidók szó szerint meg akartak őrizni egy szöveget, megvoltak arra a technikáik, amikor nem ezt tették, arra meg megvolt az okuk.) „Ti pedig így imádkozzatok…” – mondta Jézus, amikor a tanítványoknak adta azt a keretimádságot, amit mi „Miatyánk” néven ismerünk. Ezt a keretimádságot tartottam szem előtt, amikor megfogalmaztam a saját imádságomat. Ezt az imát részenként közöltem már, most egyben is közzéteszem. Nem azzal a céllal, hogy bárki ismételgetni kezdje, hanem azért, hogy mást is inspiráljak arra, hogy a Miatyánk alapján a maga imádságát fogalmazza meg (újra és újra).

Tovább olvasom »

Isten létezésével kapcsolatban az egyik gyakori ellenvetés az, hogy ha Isten valóban létezik, miért van annyi gonosz a világban. Mivel a világban van gonosz, Isten nem létezhet – hangzik az érv. Nem tagadom: egy jó és mindenható Isten világában a gonosz léte súlyos kérdésként nehezül az értelemre és a szívre. Van azonban az éremnek egy másik oldala is, melyet érdemes megfontolnunk, ha a gonosz létezését Isten létezése elleni érvként akarjuk felhasználni. Ravi Zacharias indiai-amerikai apologétától hallottam először az alábbi rövid, de frappáns gondolatmenetet.

Tovább olvasom »

Ahogy már utaltam rá, május végén kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, melynek témája az állam és a család, konkrétabban a norvég gyermekvédelmi szolgálat (Barnevernet) és a Bodnariu család ügye volt. A beszélgetést a European Leadership Forum szervezte a lengyelországi Wisłában. Résztvevők: Einar C. Salvesen norvég pszichológus, akit szakértőként vontak be számos Barnevernet-ügybe, Paul Susman, az Európai Bizottság jogásza és a Bodnariu szülők ügyvédje, Tarjei Gilje norvég újságíró, valamint én, teológusként. A moderátor Peter Saunders, a Christian Medical Fellowship igazgatója volt. A beszélgetésre még a Bodnariu gyerekek ügyében hozott kedvező ítélet előtt került sor, de a hasonló esetek sokasága miatt időszerűségét sajnos nem vesztette el.

Tovább olvasom »

Új szimbólummal ismerkedik a nyugati világ. A szimbólum egy alakot ábrázol, aki magában foglalja a férfi és a női nem megkülönböztető piktogramjait, melyeket eddig a nyilvános vécék ajtaján láthattunk. Az új alak egyik oldalon nadrágos férfi, másik oldalon szoknyás hölgy. Ő a transznemű ember, akit a gender-ideológia szerint nem lehet a hagyományos kategóriákban értelmezni. Az önmagát dekonstruáló és rekonstruáló Amerika progresszív vidékein most épp egymással versengve helyezik el az új piktogramokat, jelezve, hogy a nyugati kultúra meghaladta a nemek binaritását és nyitottá vált a nemek fluiditásának megélése felé. Hurrá! Éljen a haladás! Csakhogy van valami mélyen ellentmondásos a transzgender mozgalom szemiotikájában.

Tovább olvasom »

A pietista exegézis módszerének kulcsa az előbbi bejegyzésben felvázolt hermeneutica sacra. Igazán csak az értheti a Lélek által inspirált könyvet, melynek célja, hogy az életre és az üdvösségre vezessen, akiben Isten Lelke van. Ebből azonban nem következik, hogy a Szentírás pietista értelmezése teljesen szubjektív és a nyelvtan szabályait figyelmen kívül hagyó tevékenység lenne. W. Baird History of New Testament Research c. könyvében A. Francke, J. A. Bengel és J. Wesley írásmagyarázati elvei alapján mutatja be a pietista módszertant, ezek közül én most Francke módszerét vázolom fel röviden. Francke kétféle megközelítés együttes alkalmazását szorgalmazta. Az egyik magának a bibliai szövegnek a megértése (sensus litterae), a másik annak megértése, amit a Lélek a szövegen keresztül üzenni akar nekünk (sensus literalis). Mindkét megközelítés szorgalmas munkát és többféle olvasatot igényel.

Tovább olvasom »

A most következő két bejegyzésben a pietista exegézis kulcsáról és módszeréről fogok pár szót mondani, elsősorban William Baird háromkötetes History of New Testament Research c. műve alapján. A pietista exegézis módszere legalább annyira meghatározó volt a reformáció utáni evangéliumi mozgalom történetében, mint a patrisztikus exegézis az egyház első évszázadaiban. Ahogy a patrisztikus exegézis esetében, most sem azért írok erről az írásértelmezési irányzatról, mert feltétlenül vagy mindenestül egyetértenék vele, hanem azért, mert általában izgalmasnak tartom azokat a módszereket, amelyek az exegézisben a szív indítékait is figyelembe veszik.

Tovább olvasom »

A Gyermekorvosok Amerikai Testülete (American College of Pediatricians) 2016. március 21-én kiadott egy előzetes állásfoglalást Gender Ideology Harms Children (A gender-ideológia árt a gyermekeknek) címmel. Azt ígérik, hogy ennek az állásfoglalásnak bővített formáját nyáron fogják megjelentetni. Az állásfoglalásnak különös jelentőséget ad az egyre durvuló öltözővita, ami az amerikai társadalmat lázban tartja. A gyermekorvosok tudományos kutatásokon alapuló állásfoglalása arra hívja fel a közvélemény figyelmét, hogy a gender ideológia térnyerése rendkívül súlyos testi és lelki károkat okozhat gyermekek életében. Alább olvasható a kiegészítésekkel ellátott állásfoglalás magyar fordítása.

Tovább olvasom »

Két zsidó származású Nobel-díjassal folytatom a sorozatot, akik nyíltan beszéltek az Istenbe vetett hitükről, és arról, miért nem tartják összeegyeztethetőnek a tudományt az ateizmussal. (Igen, az ateizmussal, de ez ebben a sorozatban talán már senkit nem lep meg.) Christian Anfinsen agnosztikusból lett istenhívő (ortodox zsidó), és ebben nagy szerepet játszott az, amit a tudomány révén a világból megismert. 1972-ben kapott megosztott kémiai Nobel-díjat az RNS-bontó enzimekkel, a ribonukleázokkal való munkájáért, különös tekintettel az aminosavak és az aktív biológiai információ kapcsolatára. A másik tudós, Walter Kohn – aki éppen néhány hete halt meg – 1998-ban kapott fizikusként (!) kémiai Nobel-díjat a sűrűségfunkcionál-elmélet fejlesztéséért. Mindkettőjükre hatással volt Einstein világlátása.

Tovább olvasom »

Olyan börtönről akarok szót ejteni, amelynek ajtaja és bilincsei az elmében vannak. Egy allegóriát hívok ehhez segítségül. C. S. Lewis A zarándok visszaútja (The Pilgrim’s Regress) c. regényében – Bunyan allegóriájának mintájára – egy John nevű fiatalember szellemi zarándoklatát mutatja be, attól a pillanattól, hogy gyermekként sóvárgás ébred benne egy távoli sziget távoli hegyei után, egészen addig, míg végül eljut erre a szigetre, majd visszafelé is megteszi az utat otthonáig, Puritániáig. A regény keresztülviszi Johnt észak és dél tájain, ahol megismerkedik a kor szellemi áramlataival és általuk saját vágyai értelmezési lehetőségeivel. A regény egyik legerősebb jelenete az, amikor John Felvilágosodás Sigismund börtönébe kerül. Erről a börtönről lesz most szó, és ez a börtön minden bizonnyal ismerősnek fog tűnni sokunk számára.

Tovább olvasom »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.