Cambridge-i tartózkodásom anglikán élményei pont olyan vegyesek lettek, amilyen az anglikán egyház jelenlegi állapota. Konkrétan a Church of England helyzetére gondolok, amely valahogy beszorult az észak-amerikai progresszívek és az afrikai evangéliumiak prése közé. Az anglikán közösség súlypontja egy ideje már nem az amerikai és brit régió, amit az amerikai episzkopálisok tagságának tavalyi felfüggesztése is jelez, de még mindig elképzelhetetlen lenne az anglikánok világméretű közössége a Church of England meg a Canterbury érsek nélkül. A szexuális forradalom és az azt egyre lelkiismeretesebben követő progresszív teológia mégis olyan változásokat indukál, amelyek jelenleg ennek a világméretű egyházi formációnak a szétesésével fenyegetnek. Persze sokan gondolják, hogy ez most már talán nem is volna olyan nagy baj.

Tovább olvasom »

Könyvesboltok kirakatai mindig sokat elárulnak egy társadalmi közösség érdeklődéséről, értékeiről és megjósolható változásairól. Fokozottan igaz ez egy egyetemi könyvesbolt esetében, ahol a közvélekedést meghatározó gondolatok születnek, és egészen sokatmondó, ha a tudomány valamelyik fellegvárában vetünk egy pillantást a kínálatra. A minap elsétáltam a Cambridge központjában – rögtön a patinás King’s College mellett lévő – könyvesbolthoz, és úgy néztem végig a Cambridge University Press kirakatát, mintha a Marsról csöppentem volna éppen a Földre, hogy megértsem az emberek gondolkodását. Az ablak mögötti könyveket pásztázva néhány dolog szemet szúrt. Hármat hadd emeljek ki ezek közül.

Tovább olvasom »

Két kutató is van most mellettem, akik az iszlámmal foglalkoznak. Egyikük valami narratív kritikai modellt alkalmaz a Korán értelmezésében, pár évtized kutatás után most jutott el talán az ötödik szúráig. Az idős professzor hosszú ideig élt arab környezetben, folyékonyan beszél arabul, ismeri a nyelv finomságait, szintaxis és diskurzus szinten egyaránt képes elemezni a Koránt, elképesztő alapossággal mélyed el ebben a legtöbbünk számára ismeretlen világban. A másik kutató inkább apologetikai szemszögből foglalkozik az iszlámmal, tőle személyesebb történeteket hallottam arról, hogy mi vonz mostanában muzulmán embereket Krisztushoz. Ez a tudós itt él Cambridge-ben, de rendszeresen utazik muzulmán országokba. Azt mondta, tapasztalatai szerint három oka van annak, hogy egyre nagyobb számban fordulnak muszlimok a kereszténység felé.

Tovább olvasom »

Megint Cambridge-ben vagyok, hogy a disszertációmon dolgozzak, amelynek témája az apostoli tekintély és az egyház legkorábbi hagyományának kapcsolata. A Tyndale House-tól kaptam lehetőséget arra, hogy a doktori tanulmányaim alatt néhányszor a világ egyik legjobban felszerelt teológiai könyvtárában kutathassak. Van egy szobám meg egy állandó íróasztalom, meg milliónyi könyv és folyóirat kéznyújtásnyira tőlem. A Tyndale House annak idején azért született, hogy támogassák igényes evangéliumi teológiai munkák megszületését – elsősorban a biblikum (ószövetségi és újszövetségi teológia) területén. Mivel a Tyndale House sok szálon kapcsolódik a Cambridge-i Egyetemhez, az egyetemi könyvtárrendszerhez is hozzáférést nyújt. De leginkább paradicsomi hely a hozzám hasonló introvertált könyvmolyok számára.

Tovább olvasom »

János első levele több olyan mondatot tartalmaz, amelynek ismeretelméleti jelentősége van. Ilyen mondat például az, amikor János kétféle bizonyságtételről beszél, amelyek által bizonyosságot szerezhetünk arról, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Az egyik az apostoli bizonyságtétel, a másik a Lélek bizonyságtétele. Az egyik emberek bizonyságtétele, a másik Istené. János szerint az utóbbi az erősebb. „Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb, mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot.” (1Jn 5,9) Isten tehát maga tesz bizonyságot a Fiáról, közvetlenül, nem csak emberek által, és ez a két bizonyságtétel közül az erősebb.

Tovább olvasom »

Az elmúlt években a darwinizmus elhúzódó és egyre élesedő kritikája váratlan irányokból is jelentkezett. Nem az Intelligent Design mozgalomra gondolok most, nem is a fiatal világegyetemben hívő kreacionizmusra, de még csak nem is az elmélet hagyományos matematikai és paleontológiai kritikáira, vagy a molekuláris biológiában zajló anti-darwinista pezsgésre. Ezek is mind jelzik a darwinizmussal szembeni elégedetlenséget, de amire most gondolok, az a darwini paradigma humán területről érkező bírálata. Korábban is voltak meglepő „coming outok” (mint az író és lepkész Vladimir Nabokové, aki szerint a természetes szelekció képtelen megmagyarázni a lepkék színesztétikáját, vagy mint amikor a Beatles-vezér John Lennon gunyorosan megjegyezte, hogy Darwin elmélete ugyanolyan irracionális hülyeség, mint a fundamentalisták hite a négyezer éves univerzumról), de mostanában mintha megszaporodtak volna az ilyen bírálatok. Összeszedtem néhányat azok közül a humán irányból érkező kritikák közül, amelyekre a tudományos közösség is felkapta a fejét.

Tovább olvasom »

Orosz tudósok nemrégiben egy távoli naprendszerből érkező jelet fogtak. A Zelencsukszkajában észlelt „erős jelek” felkeltették a SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence) kutatóinak a figyelmét is, és bár Seth Shostak, az intézet vezetője óva int attól, hogy túl hamar földönkívüli intelligenciára következtessünk, a lehetőséget a kutatók nagyon komolyan vizsgálják. A hír bejárta a magyar és a nemzetközi sajtót is. Engem őszintén szólva nem önmagában a hír érdekel, mert meglehetősen szkeptikus vagyok a földönkívüli élet lehetőségével kapcsolatban, és azt valószínűsítem, hogy a mostani szenzáció ugyanúgy csalódást kelt majd, ahogy korábbi esetekben. A földönkívüli intelligencia lehetőségéről szóló hírt más miatt tartom érdekesnek.

Tovább olvasom »

A tiszta gondolatok védelmet nyújtanak a szellemi homálytól. Az esztétika és a keresztény etika bonyolult kapcsolatáról T. S. Eliot mondta az egyik legtisztább gondolatot, amivel valaha találkoztam: „Nekünk, az irodalom olvasóinak a feladatunk, hogy tudjuk, mit szeretünk. Nekünk, keresztényeknek az is a feladatunk, hogy tudjuk, mit kellene szeretnünk. Nekünk, becsületes embereknek pedig az a feladatunk, hogy ne gondoljuk, hogy amit szeretünk, azt is kellene szeretnünk.” (“Religion and Literature”) Ha megértjük és alkalmazzuk az Eliot által megfogalmazott különbségeket, az önbecsapás sokféle formájától menekülhetünk meg.

Tovább olvasom »

A matematika szinte kezdettől a neo-darwinizmus egyik legfőbb mumusa. (A paleontológia a másik.) Neumann János, Kurt Gödel, Fred Hoyle, Marcel-Paul Schützenberger, Gian-Carlo Rota, William Dembski, John Lennox, David Berlinski: csak néhány név azok közül az ismert matematikusok közül, akik erős kételyeiknek adtak hangot. A neo-darwinista evolúcióelmélet matematikai valószínűségével foglalkozó 1966-os Wistar konferencia szintén óriási kérdőjelet tett a hipotézis plauzibilitása mellé. Ez valamelyest magyarázza, miért húzódoznak neo-darwinista biológusok attól, hogy elvégezzék az elméletnek azt a fajta matematikai ellenőrzését, amely a fizikában például, amely eszközként használja a matematikát, magától értetődő. (Az ismert darwinista E. O. Wilson a biológia esetében egyenesen szükségtelennek nevezte a matematikai ellenőrzést, ami szerintem elképesztő.) Egy emberi evolúcióval foglalkozó friss tanulmány azonban ismét demonstrálja, hogy a tagadás ellenére milyen komoly problémáról van szó.

Tovább olvasom »

Az American Journal of Political Science szaklapban néhány éve megjelent egy tanulmány, amelyre azóta tudományos publikációk hosszú sora hivatkozott, és alapként szolgált számos értelmiségi vitában. A harminc évet átölelő kutatás a politikai preferencia és a lelki alkat közötti korrelációt vizsgálta, és arra az eredményre jutott, hogy a konzervatív politikai attitűd és az autoriter lelki alkat között genetikai okokra visszavezethető korreláció van, míg a szociálisan alkalmazkodó lelki alkat inkább a liberális politikai attitűddel rendelkezőkre jellemző. Sokak intuícióját igazolta ez a felfedezés, és megerősítette a média által sugallt képet is. A publikációban történt azonban egy kis malőr, amire tavaly derült fény, és amit méltán lehet történelmi tévedésnek nevezni.

Tovább olvasom »

Érthetetlen és emészthetetlen a Biblia üzenete, ha nem tisztázzuk rögtön a kezdet kezdetén, hogy a könyv középpontja, kezdete és célja Isten. A modernitás aufklérista gőgje az embert tette középponttá, kezdetté és céllá, ezért a Biblia üzenetét is ebből a nézőpontból vizsgálja. Ez a gondolkodás a valóságot önmagához viszonyítja, mint egy gyermekkori nárcizmusban ragadt Donald Trump, és ezt azon oknál fogva nem látja problémának, hogy elképzelni sem tud más perspektívát. Tulajdonképpen érthető, hogy az ember a saját szemszögéből akarja értelmezni a Szentírást, de Isten szava éppen ebből hív bennünket megtérésre. A megtérés az értelem perspektívaváltása. Metanoia. Annak felismerése, hogy a világ nem körülöttünk forog, és hogy saját helyzetünk javíthatatlanul zavaros, amíg nem vesszük észre a rajtunk kívül álló középpontot.

Tovább olvasom »

Kierkegaard szerint az egzisztenciális döntést hozó ember hetvenezer öl mélységű víz felett lebeg, ezért magabiztosságot csak a tudatlan vagy a hívő érezhet. Eszerint tudatlan vagy hívő voltam (vagy mindkettő), amikor húsz éve tanúk előtt habozás nélkül életre szóló esküt tettem. „Esküszöm az élő Istenre…” – mondtam. Esküszöm, hogy „akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem”. Esküszöm, hogy „szeretetből veszem el őt Isten törvénye szerint, feleségül.” Esküszöm, hogy „hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője leszek.” „Isten engem úgy segítsen. Ámen.”

Tovább olvasom »

Az igazság és a hazugság megkülönböztetéséhez, valamint az igazság mélyebb megértéséhez gyakorlatra van szükségünk. A gyakorlat episztemológiai jelentőségét hangsúlyozza a Zsidókhoz írt levél szerzője: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsid 5,11-14)

Tovább olvasom »

Kilenc évvel ezelőtt Theo Hobson brit liberális teológus a baloldali The Guardian véleményrovatában fogalmazott meg egy gondolatot, amit ma is megfontolandónak tartok. A pink reformation című cikkében Hobson a homoszexualitással kapcsolatos véleményklíma változását az intézményes egyház nemezisének nevezi. A homoszexualitás kérdése szerinte olyan fenyegetést jelent a fennálló kereszténység számára, amit csak a 16. századi reformációhoz lehet hasonlítani. Hobson más következtetést von le ebből, mint amit én helyesnek tartok, de fő tézise szerintem igaz: a homoszexualitás megítélésének változása letaszította az egyházak üzenetét az erkölcsi piedesztálról. Ez a megállapítás azért fontos, mert a közvélekedés radikális elmozdulásával számolnunk kell, ha tisztában akarunk lenni helyzetünk és feladatunk valódi nehézségével.

Tovább olvasom »

Aki követte az elmúlt évek vitáit a neo-darwinista evolúcióelmélettel kapcsolatban, annak nem ismeretlen a „hulladék” (junk) DNS-ből levezetett érv, vagyis az a gondolatmenet, hogy az emberi genomban található nem-fehérjekódoló gének az emberi evolúció bizonyítékai. Az érv egyik képviselője az egyébként evangéliumi keresztény Francis Collins volt, aki a Human Genome Project volt vezetőjeként az egyik legismertebb ma élő genetikus. Collins 2006-os The Language of God c. könyvében az emberi evolúció legfontosabb bizonyítékaként beszélt a „hulladék” DNS-ről, és ezt az érvet azóta sokan átvették és terjesztették. Bár az ENCODE Project 2012-es eredményei darabokra törték ezt az evolúciós ikont, az érvet népszerűsítők részéről mostanáig váratott magára a beismerés. Most viszont megtörtént: Collins tíz évvel a The Language of God megírása után odaállt a kamerák elé, és elismerte: a „hulladék” DNS-ből levezetett érv nem működik többé.

Tovább olvasom »

Otthagytam a kátét az éjjeliszekrényen. Talán butaság volt, mert ilyenkor a beteg a toxikus gyomornedvekkel vív reménytelen csatát, nem felfoghatatlan, elvont igazságokról gondolkodik. Ezzel persze tisztában voltam, de a féltés ösztönösen cselekszik, kapkod, azonnali oldást és kötést keres. Nekem kellett a vigasztalás, hogy neki is van vigasztalása. Húsz éve beszélgetünk az ötszáz éves kérdésről. Tudni akartam, hogy biztosan tudja a választ. Vajon kicsúsztak-e gondolatai a testet-lelket egy helyre rántó görcsök szorításából, hogy legalább egy pillanatra megpihenjenek a válaszon? Nem tudom, azt sem, hogy ennek van-e jelentősége. Reggel ott árválkodott a káté a táskájában, ahova a nővérek tették, mellette a narancssárga vödörke és a többi, amit hazahoztunk. Az orvos szerint álmában ment el. Az arcán nem látszott gyötrelem.

Tovább olvasom »

Az előző bejegyzésben Luther legfontosabb írásmagyarázati elvein keresztül pillantottunk be a reformátori exegézis alapelveibe. Kálvin a reformátori exegézis másik hagyományát képviselte, mely részben épített Luther elveire, részben meghaladta azokat, logikusabb, koherensebb rendszer megalkotására törekedve. Kálvin reformátori módszere azt a célt szolgálta, hogy Isten népe az írások magyarázatakor meghallja Isten szavát. Az exegéta feladata Kálvin szerint az, hogy az egyház szolgájaként becsületesen, a Szentlélek segítségével vizsgálja a szövegeket, hogy azok az egyház és az egyéni hívő épülésére legyenek. Gerald Bray Biblical Interpretation: Past and Present c. könyve hat pontban vázolja fel a genfi reformátor exegetikai elveit.

Tovább olvasom »

A patrisztikus és a pietista exegézis elveinek vázlatos bemutatása után hadd mondjak néhány hasonlóan vázlatos gondolatot a reformátori exegézis alapelveiről is – elsősorban Gerald Bray Biblical Interpretation: Past and Present c. tankönyve alapján. Megint két rövid bejegyzés következik: először Luther, utána Kálvin fő írásmagyarázati elveit mutatom be. A két legismertebb reformátor megközelítése a reformáció két legfontosabb teológiai irányzata – a református és az evangélikus exegetikai hagyomány – alapvető hasonlóságaira és különbözőségeire is rámutat. Bray Luther írásmagyarázati elveit három pontban foglalja össze.

Tovább olvasom »

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán. (Első rész itt.)

II. TAPASZTALAT ÉS TÖRTÉNELEM

Bár a deizmus angol szellemi talajból nőtt ki, Baird szerint az angolszász Újszövetség-kutatás – részben a deizmus negatív tapasztalata miatt – hosszú időre rezisztenssé vált a racionalizmus iránt, átadva azt a kontinens teológusainak (156-7). A felvilágosodás forradalma azonban több volt a racionalizmusnál, és egyes irányzatai éppen a racionalizmus hegemóniájával szemben jelentek meg. Legfontosabb ezek közül a tapasztalatokat hangsúlyozó empirizmus, melynek zászlóját Locke emelte magasra, és az értelem és tapasztalat között szintézist kereső német idealizmus, melynek Kant és Hegel volt a két óriása. Ezek – csakúgy, mint a racionalizmus – hatással voltak az Újszövetség-kutatás történetére. A Baird által felvázolt történeti íven a tapasztalati hangsúlyt három jelentős mozgalom testesíti meg: a 18. századi pietizmus, mely a bibliakutatásban a Szentlélek munkáját tartotta elengedhetetlennek, a Schleiermacher-féle irány, mely a vallásos tudatot helyezte kulcsszerepbe, és az esztétikai kritika, melyben a képzelet és intuíció törte meg a ráció dominanciáját.

Tovább olvasom »

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán.

William Baird háromkötetesre tervezett művének 1992-ben publikált első könyve 1700-tól nagyjából 1870-ig fogja át az Újszövetség-kutatás történetét. Baird tizenegy fejezetben vázolja fel azt az ívet, amit a kutatástörténet az angol deistáktól a tübingeni iskoláig bejárt. Egyetértek W. P. Furnish értékelésével: „ez az informatív és lebilincselő kötet nem az Újszövetség-kutatások padlásán talált reliquiák leltára, sokkal több annál, azt segít megértenünk, hogyan és miért jutott az Újszövetség-kutatás oda, ahol ma tart” [1]. Baird kivételes tehetségét dicséri, hogy a könyvben képes az apró részleteket és a nagy képet egyaránt elénk rajzolni. Tárgyilagosságra törekedve egyenként veszi sorra a kor legfontosabb kutatóit és azok kutatási eredményeit, de a fák nem takarják el előle az erdőt: pengeéles elemzéssel mutat rá a főbb fordulópontokra, előfeltevésekre és motívumokra, melyek megjelenítik és egyben érthetővé is teszik a kutatástörténet által bejárt ívet. Méltányos és befogadó hozzáállása ellenére persze Baird nézőpontja sem marad teljesen rejtve előlünk.

Tovább olvasom »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.