A ‘Elmélkedések’ kategória archívuma

(A Félelem és reszketésben a hitet kívülről fürkésző Johannes De Silentio négy változatban gondolja végig Ábrahám és Izsák drámáját. Ez az V. az én hívő változatom.)

Kora reggel volt, Ábrahám idejében fölkelt, megfogta Sára öreg kezét, csókot nyomott az arcára, majd némán útnak indult Izsákkal. Sára az ablakból utánuk nézett, és ugyanaz a nyugtalanság fogta el, mint fiatal feleségként Ur-Kaszdimban. Ábrahám lelke is nyugtalan volt, mindvégig Istenhez kiáltott, aki érti ezt az érthetetlen szörnyűséget és bizonyította már, hogy az elhaltból is elő tudja hozni az ígéret gyermekét. Három napig lovagoltak szótlanul, apa és fia. Mórija hegyéhez érve Ábrahám verejtékezett, sóhajtozott és Istenhez könyörgött, hogy akármi is lesz, tegye Izsákot hívővé. Amikor előhúzta a kést, Izsákból hangtalan, kétségbeesett kiáltás szakadt ki, hogy apja Istene mentse meg őt. Ekkor látták meg mindketten a kost. Ábrahám soha olyan gyorsan nem végzett állattal, mint ott fent a hegyen. Izsák pedig soha nem felejtette el, hogy a kés aznap nem rá, hanem a bárányra sújtott le. Hívő lett és amikor felnőtt, az Isten báránya képét véste anyja sátrának tartócölöpébe. Haláláig félénk ember maradt, gyűlölte a konfliktusokat és többre becsülte az élet apróbb dolgait a nagy drámáknál.

Tovább a teljes cikkre »

A vallástalanság a nép ópiuma. Elfeledteti a nyomasztó gondolatot, hogy van valaki felettünk, akinek engedelmességgel tartozunk, és csillapítja a lelkiismeretfurdalást, hogy nem adunk neki hálát. Elhiteti velünk, hogy mindenben egyenlőek vagyunk, holott számtalan különbség és hierarchia járja át a valóságot. Könnyebbé teszi a kozmikus lázadást. Abba az álomba ringat, hogy magunknak szabhatunk törvényt, eldönthetjük, mi a jó és mi a rossz, holott ez már rég el van döntve, és egyáltalán nem tőlünk függ. Mákonyos utópiaként tár elénk soha meg nem valósuló jövőt – nevezzük azt kommunizmusnak, igazságos társadalomnak vagy akárminek –, amely azzal a meleg érzéssel tölt el, hogy haladunk valamerre és jobbak vagyunk, mint az elődeink. Kétszáz éve született Karl Marx, aki ezt az ópiumot adta a nép kezébe. A szer a százmillió áldozat és egyéb mellékhatások ellenére még mindig kelendő és hat. Ez mindennél többet elmond a modern emberről.

Ha úgy keltél ma fel, hogy zúg a fejed és kétségbe vagy esve, mert győzött a politikai erő, ami ellen szavaztál, van egy jó hírem számodra: továbbra is Isten az Úr! Ha úgy keltél ma fel, hogy zúg a fejed, de mosolyog a szíved, mert győzött a politikai erő, amit támogattál, van egy kijózanító hírem a számodra: továbbra is Isten az Úr! Abdiás könyve a legrövidebb prófétai könyv a Bibliában. Edóm pusztulásáról és Jeruzsálem megmeneküléséről szól. Isten azt ígéri, hogy megalázza az erőszakos és dölyfös Edómot és az idők végén Sion hegye menedék lesz a hívő nép számára. „Azután az ÚR fog uralkodni.” Így fejeződik be a legkisebb kispróféta könyve. Bármi is történt tegnap, bárhogy is érezzük most magunkat emiatt, vigasztaljon, bátorítson vagy figyelmeztessen bennünket, hogy továbbra is Isten az Úr. Nincs olyan történelmi jelentőségű esemény, amelynél ne lenne fontosabb ez a tény. Akár örülünk most, akár szomorkodunk.

Tovább a teljes cikkre »

Az, akinek ma a feltámadását ünnepeljük, előre tudta, hogy fel fog támadni, és általa mi is fel fogunk támadni. A kérdés az, hogy ítéletre támadunk-e fel, vagy vele azonosulva átmegyünk az ítéleten, hogy örök életre támadjunk fel. Jézus úgy tanította a tanítványokat, hogy üzenetébe előre beépítette a feltámadás perspektíváját. Érdemes végigolvasni például a hegyi beszédet: semminek nincs értelme benne, ha nem a feltámadás fényében olvassuk. A hegyi beszéd nem a békés keresztény társadalom programja, ahol mindenki a másiknak adja a kabátját és senki nem ítélkezik. A hegyi beszéd arról szól, hogy Jézus követőinek a feltámadást szem előtt tartva kell újragondolniuk az életüket.

Tovább a teljes cikkre »

Nehéz elgondolnunk Istenről, hogy egyszerre képes lenne haragudni és könyörülni. Mivel bennünk ez a két indulat legtöbbször elválik egymástól (ha haragszunk, nem érzünk irgalmat, ha irgalmat érzünk, nem haragszunk), Istenről is azt feltételezzük, hogy vagy haragszik, vagy könyörületes, de a két indulat egyszerre nem lehetséges benne. Vagy a haragvó Isten létezik, vagy az irgalmas Isten; a kettő együtt azonban nem. Pedig de, és ezt Jézus halálára emlékezve különösen fontos megértenünk. Pál apostol az efézusiaknak írt levelében ezt a két indulatot – a haragot és az irgalmat – tulajdonítja Istennek, amikor arról ír, hogy bár a harag fiai voltunk, Isten megkönyörült rajtunk. Bár haragudott, megkönyörült. Az Efézusi levél 2. részének elejéről következik egy idézet:

Tovább a teljes cikkre »

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a poszt-keresztény, haladó szemléletű nyugati kultúra az inkluzivitással méri a jót és a rosszat, a helyeset és a helytelent, az elfogadhatót és az elfogadhatatlant. Az ölelés jó, a kirekesztés rossz, a befogadás erkölcsös, a határhúzás erkölcstelen, az igen helyes, a nem helytelen, a nyitottság erény, a zártság gyengeség. Emlékszünk még a Pink Floyd 1979-es rockoperájára, amelyben a tanár intése és az édesanya féltése újabb és újabb téglák a böszme nagy falban, amely a szívünk és az életünk köré épül? A fal óta eltelt haladó évtizedek másról sem szóltak, mint a falak lebontásáról. A megálmodott új vízió inklúzív, éppen csak a falakat rekeszti ki az életünkből. A kereszténységből is, ha magát a kereszténységet nem tudja kirekeszteni. A haladó Jézus még Ferenc pápánál is befogadóbb: csak a kirekesztést rekeszti ki, egyébként nincs ítélete. „Izráel királyai könyörületes királyok” (vagy legalábbis annak kellene lenniük) – gondolja a bibliai Ben-Hadaddal a haladó szemléletű kultúra és a haladó szellemű kereszténység. A másság helye a harci szekéren van, Izráel befogadó királya mellett. Már szinte mi is elhisszük ezt, de aztán amikor ott állunk a harci szekéren, mellettünk pedig a másság, egyszercsak megszólal egy bekötözött szemű próféta. De egy kicsit előre szaladtam. Elmondom, hogy jön ide Ben-Hadad, aki ezt a cikket ihlette.

Tovább a teljes cikkre »

Mindennél alapvetőbb és kritikusabb egzisztenciális döntés, hogy hogyan viszonyulunk Isten szavához. Amikor Isten megszólította Ábrahámot, Ábrahámnak döntenie kellett, hogy befogadja vagy kívül tartja-e a Szót, engedelmeskedik-e neki vagy vitatja azt. Amikor Isten megjelent Mózesnek a csipkebokornál, szólt hozzá, és a kérdés ugyanaz volt számára, mint Ábrahámnak: engedelmeskedik-e a Szónak. Önmagában kételkedhetett, de Istennek mit felel? Mózes tudta, hogy csak egy helyes válasz van. Ugyanezt az egzisztenciális döntést várta aztán Mózes a néptől is, amikor átadta nekik JHVH rendelkezéseit, írásba is foglalva azokat, hogy az isteni Szó minden nemzedék számára ismert legyen. A népnek újból és újból döntenie kellett, hogy hogyan viszonyul Isten szavához. Döntésük mindent meghatározott, és ha új nemzedékek eltértek az igétől, Isten prófétákat küldött hozzájuk, hogy figyelmeztesse őket a bizalom és az engedelmesség szükségességére.

Tovább a teljes cikkre »

Századik életévében elhunyt Billy Graham, a huszadik század messze legismertebb evangélistája és evangéliumi vezetője, aki szerte a világon milliók életére volt közvetlen hatással, és ennek sokszorosára közvetett módon. Billy Grahamről még a kereszténység ellenfelei is tudtak elismerően nyilatkozni, mert az evangélisták zűrzavaros világában hiteles ember volt és mindvégig az is maradt. Emberi hitelességét azok sem vonták kétségbe, akik nem értettek egyet evangélizációs módszereivel. Graham többször járt Magyarországon, én 1985-ben hallottam őt személyesen a Körcsarnokban, de 1989-ben már a Népstadiont töltötte meg emberekkel – és az evangélium üzenetével. John Stottal való barátsága megalapozta a Lausanne-i mozgalom világevangélizációs összefogását, és átformálta az evangéliumi kereszténység arculatát. Amikor idős korában megkérdezték, hogy van-e, amit máshogy csinálna, meglepő módon azt válaszolta: „sokkal több időt fordítanék tanulásra”. Pedig Graham nem csak prédikált, de sokat írt is. Én tizennyolc évesen az egyik könyvéből értettem meg, hogy Isten Szentháromság.

Tovább a teljes cikkre »

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, amit úgy hívtak, hogy Dogmatikus Kereszténység. Sokan, sokáig éltek benne békességben, jólétben, keveset tudva az erdőn túli világról. A Dogmatikus Keresztények úgy hitték, magától Istentől kapták a Bibliát, Istennek pedig mindig igaza van, és azokon az esős napokon, amikor mégsem látják őt igaznak, bizonyosan tévednek. Szörnyű és gonosz lett volna ennek az ellenkezőjét feltételezni, kicsik is ők ehhez, ezért elhessegettek maguktól minden kételyt, és kérdezősködés helyett favágással töltötték idejüket. Az erdőből hazatérve esténként köszöntötték egymást, együtt olvasták a Bibliát, és megelégedéssel gondoltak arra, hogy Istennek továbbra is igaza van.

Tovább a teljes cikkre »

„Kezdetben volt az Ige” – mondja János az evangéliuma első mondatában. „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” – folytatja pár mondattal később. „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” – teszi hozzá, jelezve, hogy az élő az élőtől származik, és az élet világosságot teremt, és az embereknek szükségük van erre a világosságra. A további versekből kiderül, hogy az élet, amely létrehozta a világot, képes megosztani az emberekkel az örökkévaló életet is, amely átvisz a halál sötétségéből az élet világosságába. János azonosítja az Igét: ő a Názáretből való Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia, aki testté – vagyis emberré – lett. Ő az Ige, ő általa teremtetett a világ, mert ő Isten szavaként kezdettől Istennél volt és egyenlő Istennel.

Tovább a teljes cikkre »

„Uram, áld meg gyülekezetem új vezetőit! Adj nekik bölcsességet, bátorságot, kitartást az előttük álló feladathoz! Töltsd be őket igéd és néped iránti szeretettel. Munkáld bennük, hogy jobban szeressék igédet az emberek bölcsességénél, és jobban szeressék népedet a saját kényelmüknél! Tedd őket alázatosakká, buzgókká és hűségesekké abban, amit rájuk bíztál, és állj te magad is a teher alatt, hogy ne érezzék azt túl nehéznek! Töltsd be őket Szentlelkeddel, hogy engedelmeskedni tudjanak neked, amikor pásztorukként vezeted őket! Adj nekik erőt, józanságot, álmokat és látásokat, hitet és állhatatosságot! Légy mellettük, amikor elcsüggednek, önts beléjük mindig újult erőt és irántad való bizalmat! Segíts bennünket is, hogy támogatni tudjuk őket bizalmunkkal, engedelmességünkkel, bátorító szeretetünkkel! Köszönöm, hogy adsz vezetőket egyházadnak, akik készek elől járni és vigyázni a nyájra. Legyen rajtuk az áldásod és kegyelmed, bennük pedig az örömöd és békességed! Jézus Krisztusért, akinek ők is és mi is a juhai vagyunk. Ámen.”

A Harmat Kiadó szokatlan életrajzi kötettel lepi meg a magyar publikumot. A Meredek görbén Istenhez c. könyvben Izsák Norbert beszélget Ellis Potterrel – Ellis Potterről. Ellis Potter zen szerzetesből lett keresztény lelkipásztor és apologéta, aki a zen egyszerűségével tudja megfogalmazni, mi a radikális különbség a zen és a kereszténység között, és a bibliai bölcsesség méltányosságával tudja elmondani, miért vonzó a zen, de miért jobb alternatíva a kereszténység. A könyv nem csak a témája miatt szokatlan, hanem azért is, mert azon ritka esetek közé tartozik, amikor egy magyar ötlet ihleti egy angol nyelvű könyv kiadását is, amit megjelenése után várhatóan más nyelvekre is lefordítanak majd. A Meredek görbén Istenhez bemutatójára november 16-án 17h-kor kerül sor a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán (Budapest, Ráday utca 28.). Én fogok beszélgetni a beszélgetőkkel. A részvételi szándékot az esemény facebook oldalán lehet jelezni. Ezt a posztot is oszthatjátok.

A kommunizmussal két alapvető probléma volt. Az egyik az, hogy nem értette az embert. A másik az, hogy nem értette a társadalmat. Ebből a kettőből következett, hogy félreértette a történelmet is. A kommunista ideológia olyan emberképpel dolgozott, amely a valóságban nem létezik. Az embert társadalmi konstrukciónak képzelte, amelyet neveléssel és erőszakkal rá lehet venni arra, hogy önmagát meghaladva ne akarjon többet, mint amennyi a másiknak van. A kommunista ideológia a társadalmat osztályokra szakította, abban a hitben, hogy az osztályérdek felülírja a természetes és hagyományon alapuló kapcsolatokat. E két tévedés a világ kevésbé szerencsés felében brutális diktatúrákhoz vezetett, amelyek az embert és a társadalmat úgy próbálták keresztülnyomni egy élet- és valóságellenes rendszeren, mint ahogy egy ügyetlen kétéves próbálja a háromszöget átpasszírozni a négyzet alakú lyukon.

Tovább a teljes cikkre »

A kereszténység életigenlő hit. Mégis minden érthetetlen lesz számunkra benne, ha elutasítjuk azt az alapvető igazságot, hogy Istennek joga van megölni az embert, sőt, az az igazságos, hogy ezt meg is teszi. A huszonegyedik századi nyugati kultúránkban, amely elveti a halálbüntetést, egyáltalán nem hangzik jól ez a mondat, de tartsuk észben, hogy a kereszténység legismertebb szimbóluma kezdettől a kereszt, amin az apostoli hit szerint Isten a saját Fiát sújtotta mindnyájunk bűnéért (Ézs 53,6). A Messiás a mi bűneinket vitte fel a keresztfára, a mi vétkeink miatt kapott sebeket, és csak ezek által a sebek által gyógyulhatunk meg (1Pt 2,24). Aki nem hisz Isten megfeszített Fiában, azon – ahogy Jézus tanította – az Isten haragja marad rajta (Jn 3,36). „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23) Aki Krisztuson kívül marad, arra az örök halál vár. Aki benne van, arra az örök élet. A keresztény üzenet szerint Isten megölheti az embert, és meg is ölte Jézus Krisztusban. A valódi teodicea itt kezdődik.

Tovább a teljes cikkre »

Diadalittas cikk jelent meg tegnap az Origón arról, hogy „Izland a Down-szindróma felszámolásának a küszöbén áll”, és sokan „csak találgatják, hogyan érték el ezt a látszólagos orvosi csodát”. Az írás a CBS hírportál augusztusi cikkére támaszkodik, amely hasonló hangulatban tálalja, hogy Izlandon közel száz százalékos eredménnyel sikerült megszűntetni a betegséget és ma már talán csak egy vagy két gyerek születik Down-szindrómával a skandináv szigetországban. Más országok is közel járnak ehhez, Dániában már 98% a betegség leküzdésének az aránya, de Franciaország is 77%-nál jár és az USA is elérte a 67%-os rátát. A szülők ezekben az országokban komoly összegekre perelhetik az orvosokat, ha műhiba következtében nem jelzik előre a betegséget, hiszen az orvostudomány fejlődésének köszönhetően 99%-os pontossággal ki lehet szűrni a Down-kórt.

Tovább a teljes cikkre »

Lenyűgöz, ahogy az elmúlt évtizedekben megfordult a kereszténység dominanciája Észak és Dél, Nyugat és Kelet között. A Lélek szele egy ideje dél, az ún. „globális Dél” felől fúj felénk. „Globális Dél” alatt a nem-nyugati világot szokták érteni, elsősorban Afrikát, Dél-Amerikát valamint a Közel-, Közép- és Távol-Keletet, ahol a kereszténység robbanásszerű növekedése tapasztalható. A „globális Dél” keresztényei ma már nem is annyira missziós, inkább misszionáló régiónak tekintik saját közegüket, nem magukat, hanem a nyugati kereszténységet féltik a hittől való elszakadástól, és legtöbbször Európára gondolnak úgy, mint a világ leginkább evangélizálásra szoruló területére. Míg mi itt a Nyugaton utóvédharcokat folytatunk, a „globális Dél” kereszténysége irigylésre méltó növekedési fájdalmakkal küzd és aggodalommal figyel bennünket. Az elmúlt hétvégén egy dél-angliai evangéliumi gyülekezetben jártam, ahol interjút készítettek velem a magyarországi kereszténységről, majd sok emberrel beszélgethettem. Két különösen érdekes beszélgetésből ragadok most ki egy-egy részletet, ami illusztrálja azt, amit a „globális Délről” mondok.

Tovább a teljes cikkre »

A kereszténység egyik időszerű üzenete ma is abban áll, hogy a természetet megkülönbözteti az istenitől, és visszahelyezi saját függő méltóságába. Ez a természettel való kapcsolatunkban a gyógyulás útja. „A Természeti Vallással szemben az az egyetlen ellenvetés” – írja Chesterton –, „hogy valahogyan mindig természetellenessé válik. Reggelente ártatlanságáért és kedvességéért szeretjük a természetet, este pedig, ha még mindig szeretjük, sötétségéért és kegyetlenségéért. Virradatkor tiszta vízben mosakodunk, miként a Bölcs Sztoikus Férfiú, s mégis, midőn a nap komoran alkonyul, bikák meleg vérében fürdőzünk, mint Julianusz Aposztata.” (Igazságot!, 109) Chesterton szerint a természet abszolutizálása mindent természetellenessé tesz. „A nézet, mely szerint minden jó, orgiájává vált annak, ami gonosz.” (Uo.) Ez igaz a panteizmustól a naturalizmusig az összes világképre, amelyben nincs a természettől különböző isteni valóság. A történelem egyik tanulsága, hogy amikor Pán istent imádattal illették, végül mindig láthatóvá váltak csúf patái is.

Tovább a teljes cikkre »

Chesterton szerint „a felvilágosodás elképzelhető formái közül a legrosszabb az, amit… Benső Világosságnak neveznek”. (Igazságot!, 108) „Valamennyi szörnyvallás közül a legszörnyűbb: a bennlakó isten imádása.” Pedig ez az isten mostanában több bizalmat kap, mint bármely más isten, beleértve az egy, igaz Istent. A Benső Világosságot a kultúránk iránytűként használja, amikor a valóságról, az életről, a szeretetről, a hasznosságról, az élet értelméről, az identitásról gondolkodik. „Hallgass a szívedre!” – halljuk szinte naponta a kultúra papjaitól és papnőitől. „Az vagy, aminek érzed magad. Vállald fel az érzéseidet! Légy önmagad! Élj harmóniában azzal, amit belül érzel!” Bármily meghökkentő és abszurd, a kultúránk ezt még arra is kész kiterjeszteni, amit a biológiai valóságunkról érzünk. Ha a Benső Világosság azt mondja, hogy férfi testem ellenére nő vagyok, akkor engedelmeskedek neki. Ha azt mondja, hogy az istenkapcsolatom rendben van, elhiszem. Akkor is, ha az Ige teljesen mást mond, mint a szívem. Mert a Benső Világosság az isten. Időnként keresztények között is.

Tovább a teljes cikkre »

Sok szó esik mostanában az öngyilkosságról. Tavasszal a Kék Bálna nevű játék borzolta a kedélyeket, aztán két ismert rockzenész, Chris Cornell és a Linkin Park énekese tragikus haláláról olvastunk. Ami azonban igazán sürgőssé tette a kérdés megbeszélését, az a Tizenhárom okom volt c. népszerű tinisorozat, amely egy kamaszlány öngyilkosságának okairól szól, és amelyet sokan vádolnak azzal, hogy közvetve öngyilkosságra bátorít labilis lelkivilágú tinédzsereket. A Netflix sorozat hatására az ausztriai Bad Ischl kisvárosában két középiskolás lány kísérelt meg öngyilkosságot, Kaliforniában két tinédzser sikeresen végre is hajtotta, egy perui fiú pedig még a sorozat forgatókönyvét is imitálta, amikor a főszereplőhöz hasonlóan kazettán üzent hátrahagyott családtagjainak. Szülők világszerte blogokon és fórumokon tiltakoztak a sorozat ellen, Kanada több iskolájában be is tiltották. Akárhogy is gondolkodunk a filmek üzenetéről (a következő cikkben elmondom a saját véleményemet), abban egyetérthetünk, hogy minden egyes öngyilkosság felfoghatatlan tragédia.

Tovább a teljes cikkre »

Sok dolog történt körülöttem és bennem az elmúlt hónapban, de szellemi értelemben ez a július páratlanul tágas és bizonyos értelemben tunya időszaka volt az életemnek. Többet foglalkoztam bevásárlással, beteglátogatással, úszással, viráglocsolással és Hosszú Katinkával, mint olvasással, gondolkodással és írással. Nagy terveim ellenére mindössze két könyvet olvastam el, bár mindkettő igazi szellemi csemege volt. Az egyik Chesterton Igazságot! c. kötete, a másik Homérosztól az Iliász. Régi vágyam volt, hogy visszatérjek az Iliászhoz, amit középiskolásként csak rövidített változatban futottam át. Szerettem volna felnőtt fejjel ízlelgetni a hexametereket, és egy rövid időre olyan messzire kerülni a saját kultúrámtól, amennyire csak lehet. Ehhez kiváló eszköz volt ez a gigahosszúságú ókori eposz. Chesterton pedig – ahogy tapasztalni fogjátok – évekre ellátott a cikkeimhez munícióval. Holnaptól újraindul a Divinity, Chesterton velem jön, és remélem, sok érdekes írással tudlak majd megajándékozni benneteket.

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum