A ‘Elmélkedések’ kategória archívuma

Van az angol nyelvben egy remek kifejezés, amire érdemes odafigyelni. Ez a „virtue signalling”. Szó szerint azt jelenti: „erényjelzés”. Mint mikor egy jelzőlámpa pirosra vált, jelezve, hogy ott az autónak meg kell állnia, vagy mint mikor a rádióban megszólal a híreket jelző szignál. Csak ebben az esetben azt jelzik nekünk, hogy „erény következik”. „Virtue signalling” az, amikor Svédországban LMBT-stadion épül. Bizony, olyan stadion, amelyben minden szexuális értelemben vett másság jól érezheti magát és még a dolgozók is erre vannak érzékenyítve. „Virtue signalling” az, amikor Macron elnök közös fényképen pózol a transzvesztita fekete együttes tagjaival, akiket az elnöki palotába hívott. „Virtue signalling” az, amikor Párizs egyik negyedében maga a polgármester avatja fel a Pride idejére a szivárványos zebrát, és jelzi, hogy az bizony ott is marad az idők végezetéig. Mert ő az erény – no meg a történelem jó – oldalán áll. És „virtue signalling” az is, amikor az amerikai episzkopális vagy valamelyik skandináv egyház ugyanezt a zászlót cipeli. Vagy amikor a Pride idején „evangéliumi keresztények” jelzik: ők megtértek a homofóbiából.

Tovább a teljes cikkre »

Néha érdemes összeszedni egészen egyszerű szavakkal, hogy mit kínál Jézus Krisztus evangéliuma az embereknek, mert a kereszténységgel kapcsolatban sokféle elképzelés uralja a közbeszédet, ami egészen másról szól. Mostanában különösen erős az a változat, amely a kereszténység kulturális jelentőségét hangsúlyozza a rohamosan elvilágiasodó vagy éppen iszlamizálódó nyugati társadalmakban, vagy amelyik pont a befogadás és az irgalom erkölcsi kötelességét tekinti a kereszténység lényegének, vagy amelyik a kereszténységet a progresszív ideológia ellenpólusaként tartja számon egy megháborodott korban. Bármit is gondolunk ezekről a hangsúlyokról, könnyen elhomályosíthatják az evangéliumot, amely a kereszténység központi és legfontosabb üzenete a világnak. De mit kínál az evangélium az embereknek?

Tovább a teljes cikkre »

Másnak is feltűnt ezen a világbajnokságon a felesleges statisztikai adatok burjánzása? Y. N. Harari Homo Deus c. könyvében beszél a dataizmusról, amely „azt hirdeti, hogy az univerzum adatfolyamokból áll, és minden jelenség vagy entitás értékét az határozza meg, mennyiben járul hozzá az adatok feldolgozásához” (316). Nos úgy tűnik, a foci vébé kiváló lehetőség a dataizmusnak a világuralom megszerzésére, hiszen a szerencsétlen közvetítők elé (ők meg elénk) páratlan mennyiségben tolják számítógépes algoritmusok a feldolgozott adatokat. Például olyanokat, mint az, hogy az aktuálisan játszó csapatok edzőinek életkora meghaladja az 1934-ben ugyanekkor játszó csapatok edzőinek életkorát, hogy XY játékos a harmincezredik európai csatár, akit piros mezben cserélnek le, vagy hogy ezen a világbajnokságon már ötven (!) játékos dobott be pontosan a tizenhatossal egyvonalban, C. Ronaldo vagy Messi pedig megdöntötte a szögletzászlótól való legkisebb távolságból gólrúgás csúcsát is. Jó, ezeket éppen nem, de szakmányban hallok ugyanilyen felesleges időkitöltő stupiditásokat minden mérkőzésen.

Tovább a teljes cikkre »

Sok vezető belesétál abba a csapdába, amit a jó teljesítmény idéz elő. Tegyük fel, hogy egy lelkipásztorról elterjed a hír, hogy jó igehirdető és képes közvetlen kapcsolatot kialakítani az emberekkel. Mivel nagy hiány van az ilyen vezetőkből, egyszer-egyszer meghívják máshová is, hogy prédikáljon. Aztán egyre több meghívást kap, mert tényleg jól prédikál és tényleg közvetlen az emberekkel. Konferenciákon is felkérik előadónak, hogy tanítson a pásztori szolgálatról. Egyre kedveltebb lesz, egyre többen ismerik, egyre több helyre hívják. Nagyon szeretik, mert jók a prédikációi és a lénye olyanok felé is közvetlenséget sugároz, akikkel életében először találkozik. Hiteles és meggyőző, ezért sokan akarnak részesülni a gyümölcseiből. Végre egy vezető – gondolják –, akinek van üzenete, és aki nem a felhők közül szól a néphez!

Tovább a teljes cikkre »

A rendszerváltás idején még friss hívőként jelentkeztem, hogy én is szívesen tartok kapcsolatot a Billy Graham evangélizáción megtért emberekkel. Egy tízéves fiú címét kaptam meg, aki előre ment az evangélizáción és jelezte, hogy befogadta Jézust a szívébe. Első látogatásomkor kiderült, hogy a srácot sokkal jobban érdekli minden más, az édesanyja viszont igencsak érdekelt abban, hogy a fiának legyen idősebb hívő barátja. Buta és nyomasztó helyzetbe kerültem, amit csak az tett még nyomasztóbbá, amikor az édesanya a lelkiismeretem húrjain táncolt, ha hosszabb ideje nem látogattam meg a fiát. Akkoriban egy tanításban azt hallottam, hogy ha Isten beszélni akar velünk valamiről, addig felesleges vele másról beszélni, amíg azt a dolgot nem tisztáztuk vele. Nekem imádság közben mindig az jutott eszembe, hogy régóta nem látogattam meg a patronáltamat. Ezen kis híján gajra ment alig kezdődött imaéletem.

Tovább a teljes cikkre »

Kétszeresen is nehéz ügy az emailezés. Nehéz, mert túl sokat kapunk belőle, és nehéz, mert nem mindig jön reakció az elküldött levelünkre. „Még csak válaszra sem méltatott” – hallom időnként a keserű mondatot, legtöbbször valamilyen vezető pozícióban lévő személyről. Én is átéltem már, hogy nem sikerült elérnem egy embert, akinek számítottam a véleményére, vagy nem kaptam választ valakitől, akinek több emailt is írtam. Hivatalos helyről is tapasztaltam teljes némaságot a megkeresésem után. Frusztráló, amikor szükségünk lenne egy visszajelzésre, de azt sem tudjuk, hogy a másik oldalon megkapták-e egyáltalán az üzenetünket. Mindenki tud fejlődni a kommunikáció terén, nekem is tanulnom kell ezt, de hadd fogalmazzak meg most néhány gondolatot azok védelmében, akikre haragudni szoktunk, amikor nem válaszolnak a megkeresésünkre.

Tovább a teljes cikkre »

Jézus követőiként az eljövendő világ népe vagyunk, hiszen miénk lesz a mennyek országa és örökölni fogjuk a földet. Erről szól a hitünk és a reménységünk. Martyn Lloyd-Jones szerint a problémáink fele mégis abból a gyakorlati feltételezésből fakad, hogy ez az élet az egyetlen életünk és ez a világ az egyetlen világunk. Ha megkérdezik tőlünk, hogy hiszünk-e az utolsó ítéletben és az eljövendő országban, igent mondunk, de ez a hitünk sokszor egyáltalán nem befolyásolja azt, ahogy a mindennapi életünket éljük. Pedig Jézus szerint az ő követésének az a kiindulópontja, hogy mindent az Isten eljövendő országára teszünk fel és annak a szemszögéből élünk meg (Mt 5,3-12; 6,33). Pál szerint is úgy kellene élnünk a jelen világ dolgaival, mintha azok máris múlnának, mint ahogy valóban el is múlnak (1Kor 7,29-31). De valóban úgy élünk, mint akik számára az eljövendő világ élő reménység?

Tovább a teljes cikkre »

Egyszer úgy magyarázták el nekünk, miért nem ártatlan játék csupán a szex, hogy a kezünkbe adtak egy piros és egy zöld gyurmagolyót, majd arra kértek, először gyúrjuk őket össze, majd szedjük őket szét úgy, hogy a piros gyurmában ne legyen zöld gyurmadarab, a zöldben pedig ne legyen piros. Bárki kipróbálhatja, szinte lehetetlen a feladat. A szex is ilyen – mondta a tanító –, nem marad nyom nélkül az élmény. A példa Pál apostol tanítását illusztrálta, aki szerint a paráznaság (a házasságon kívüli szexuális kapcsolat) olyan egyesülés, amelynek során saját testünk ellen is vétünk, mert ahogy az Úrral egyesülve egy Lélek leszünk ővele (amit a házassági egység jelképez), úgy a paráznaság során egy másik személlyel gabalyodunk egybe, megszentségtelenítve a testünket (1Kor 6,13-20). Nos úgy tűnik, tudományos kutatások igazolják, hogy sem Pál figyelmeztetése, sem a gyurmás hasonlat nem életszerűtlen keresztény fikció, hanem maga a fizikai valóság.

Tovább a teljes cikkre »

(A Félelem és reszketésben a hitet kívülről fürkésző Johannes De Silentio négy változatban gondolja végig Ábrahám és Izsák drámáját. Ez az V. az én hívő változatom.)

Kora reggel volt, Ábrahám idejében fölkelt, megfogta Sára öreg kezét, csókot nyomott az arcára, majd némán útnak indult Izsákkal. Sára az ablakból utánuk nézett, és ugyanaz a nyugtalanság fogta el, mint fiatal feleségként Ur-Kaszdimban. Ábrahám lelke is nyugtalan volt, mindvégig Istenhez kiáltott, aki érti ezt az érthetetlen szörnyűséget és bizonyította már, hogy az elhaltból is elő tudja hozni az ígéret gyermekét. Három napig lovagoltak szótlanul, apa és fia. Mórija hegyéhez érve Ábrahám verejtékezett, sóhajtozott és Istenhez könyörgött, hogy akármi is lesz, tegye Izsákot hívővé. Amikor előhúzta a kést, Izsákból hangtalan, kétségbeesett kiáltás szakadt ki, hogy apja Istene mentse meg őt. Ekkor látták meg mindketten a kost. Ábrahám soha olyan gyorsan nem végzett állattal, mint ott fent a hegyen. Izsák pedig soha nem felejtette el, hogy a kés aznap nem rá, hanem a bárányra sújtott le. Hívő lett és amikor felnőtt, az Isten báránya képét véste anyja sátrának tartócölöpébe. Haláláig félénk ember maradt, gyűlölte a konfliktusokat és többre becsülte az élet apróbb dolgait a nagy drámáknál.

Tovább a teljes cikkre »

A vallástalanság a nép ópiuma. Elfeledteti a nyomasztó gondolatot, hogy van valaki felettünk, akinek engedelmességgel tartozunk, és csillapítja a lelkiismeretfurdalást, hogy nem adunk neki hálát. Elhiteti velünk, hogy mindenben egyenlőek vagyunk, holott számtalan különbség és hierarchia járja át a valóságot. Könnyebbé teszi a kozmikus lázadást. Abba az álomba ringat, hogy magunknak szabhatunk törvényt, eldönthetjük, mi a jó és mi a rossz, holott ez már rég el van döntve, és egyáltalán nem tőlünk függ. Mákonyos utópiaként tár elénk soha meg nem valósuló jövőt – nevezzük azt kommunizmusnak, igazságos társadalomnak vagy akárminek –, amely azzal a meleg érzéssel tölt el, hogy haladunk valamerre és jobbak vagyunk, mint az elődeink. Kétszáz éve született Karl Marx, aki ezt az ópiumot adta a nép kezébe. A szer a százmillió áldozat és egyéb mellékhatások ellenére még mindig kelendő és hat. Ez mindennél többet elmond a modern emberről.

Ha úgy keltél ma fel, hogy zúg a fejed és kétségbe vagy esve, mert győzött a politikai erő, ami ellen szavaztál, van egy jó hírem számodra: továbbra is Isten az Úr! Ha úgy keltél ma fel, hogy zúg a fejed, de mosolyog a szíved, mert győzött a politikai erő, amit támogattál, van egy kijózanító hírem a számodra: továbbra is Isten az Úr! Abdiás könyve a legrövidebb prófétai könyv a Bibliában. Edóm pusztulásáról és Jeruzsálem megmeneküléséről szól. Isten azt ígéri, hogy megalázza az erőszakos és dölyfös Edómot és az idők végén Sion hegye menedék lesz a hívő nép számára. „Azután az ÚR fog uralkodni.” Így fejeződik be a legkisebb kispróféta könyve. Bármi is történt tegnap, bárhogy is érezzük most magunkat emiatt, vigasztaljon, bátorítson vagy figyelmeztessen bennünket, hogy továbbra is Isten az Úr. Nincs olyan történelmi jelentőségű esemény, amelynél ne lenne fontosabb ez a tény. Akár örülünk most, akár szomorkodunk.

Tovább a teljes cikkre »

Az, akinek ma a feltámadását ünnepeljük, előre tudta, hogy fel fog támadni, és általa mi is fel fogunk támadni. A kérdés az, hogy ítéletre támadunk-e fel, vagy vele azonosulva átmegyünk az ítéleten, hogy örök életre támadjunk fel. Jézus úgy tanította a tanítványokat, hogy üzenetébe előre beépítette a feltámadás perspektíváját. Érdemes végigolvasni például a hegyi beszédet: semminek nincs értelme benne, ha nem a feltámadás fényében olvassuk. A hegyi beszéd nem a békés keresztény társadalom programja, ahol mindenki a másiknak adja a kabátját és senki nem ítélkezik. A hegyi beszéd arról szól, hogy Jézus követőinek a feltámadást szem előtt tartva kell újragondolniuk az életüket.

Tovább a teljes cikkre »

Nehéz elgondolnunk Istenről, hogy egyszerre képes lenne haragudni és könyörülni. Mivel bennünk ez a két indulat legtöbbször elválik egymástól (ha haragszunk, nem érzünk irgalmat, ha irgalmat érzünk, nem haragszunk), Istenről is azt feltételezzük, hogy vagy haragszik, vagy könyörületes, de a két indulat egyszerre nem lehetséges benne. Vagy a haragvó Isten létezik, vagy az irgalmas Isten; a kettő együtt azonban nem. Pedig de, és ezt Jézus halálára emlékezve különösen fontos megértenünk. Pál apostol az efézusiaknak írt levelében ezt a két indulatot – a haragot és az irgalmat – tulajdonítja Istennek, amikor arról ír, hogy bár a harag fiai voltunk, Isten megkönyörült rajtunk. Bár haragudott, megkönyörült. Az Efézusi levél 2. részének elejéről következik egy idézet:

Tovább a teljes cikkre »

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a poszt-keresztény, haladó szemléletű nyugati kultúra az inkluzivitással méri a jót és a rosszat, a helyeset és a helytelent, az elfogadhatót és az elfogadhatatlant. Az ölelés jó, a kirekesztés rossz, a befogadás erkölcsös, a határhúzás erkölcstelen, az igen helyes, a nem helytelen, a nyitottság erény, a zártság gyengeség. Emlékszünk még a Pink Floyd 1979-es rockoperájára, amelyben a tanár intése és az édesanya féltése újabb és újabb téglák a böszme nagy falban, amely a szívünk és az életünk köré épül? A fal óta eltelt haladó évtizedek másról sem szóltak, mint a falak lebontásáról. A megálmodott új vízió inklúzív, éppen csak a falakat rekeszti ki az életünkből. A kereszténységből is, ha magát a kereszténységet nem tudja kirekeszteni. A haladó Jézus még Ferenc pápánál is befogadóbb: csak a kirekesztést rekeszti ki, egyébként nincs ítélete. „Izráel királyai könyörületes királyok” (vagy legalábbis annak kellene lenniük) – gondolja a bibliai Ben-Hadaddal a haladó szemléletű kultúra és a haladó szellemű kereszténység. A másság helye a harci szekéren van, Izráel befogadó királya mellett. Már szinte mi is elhisszük ezt, de aztán amikor ott állunk a harci szekéren, mellettünk pedig a másság, egyszercsak megszólal egy bekötözött szemű próféta. De egy kicsit előre szaladtam. Elmondom, hogy jön ide Ben-Hadad, aki ezt a cikket ihlette.

Tovább a teljes cikkre »

Mindennél alapvetőbb és kritikusabb egzisztenciális döntés, hogy hogyan viszonyulunk Isten szavához. Amikor Isten megszólította Ábrahámot, Ábrahámnak döntenie kellett, hogy befogadja vagy kívül tartja-e a Szót, engedelmeskedik-e neki vagy vitatja azt. Amikor Isten megjelent Mózesnek a csipkebokornál, szólt hozzá, és a kérdés ugyanaz volt számára, mint Ábrahámnak: engedelmeskedik-e a Szónak. Önmagában kételkedhetett, de Istennek mit felel? Mózes tudta, hogy csak egy helyes válasz van. Ugyanezt az egzisztenciális döntést várta aztán Mózes a néptől is, amikor átadta nekik JHVH rendelkezéseit, írásba is foglalva azokat, hogy az isteni Szó minden nemzedék számára ismert legyen. A népnek újból és újból döntenie kellett, hogy hogyan viszonyul Isten szavához. Döntésük mindent meghatározott, és ha új nemzedékek eltértek az igétől, Isten prófétákat küldött hozzájuk, hogy figyelmeztesse őket a bizalom és az engedelmesség szükségességére.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum