A ‘Elmélkedések’ kategória archívuma

Semmilyen reprezentatív felméréssel alá nem támasztott megfigyelésem szerint kétféle ember létezik. Az emberek egyik fajtája nem képes meghallani az igazságot addig, amíg nem tapasztalja az irgalmat. Az emberek másik fajtája nem tud az irgalomra gondolni addig, amíg nincs kimondva az igazság. Ez a kétféle ember kritikus helyzetekben nehezen ért szót egymással, mert mindketten máshonnan akarják kezdeni a beszélgetést. Aki az irgalomtól indulna, irgalmatlannak érzékeli azt, aki az igazság kimondása után akar könyörülni. Aki viszont a helyzet tisztázásával kezdené a beszélgetést, hazugnak látja az igazság kimondása nélküli irgalmat. Ez a kétféle ember ezért általában elbeszél egymás mellett és a másikat vádolja irgalmatlansággal vagy hamissággal. És aztán a széthúzás következtében (vagy más okból) bele is esnek az irgalmatlanság vagy a hamisság bűnébe. A kommunikációs zavart hadd szemléltessem két égető társadalmi vitán keresztül.

Tovább a teljes cikkre »

Isten különleges sabbattal ajándékozott meg. Lágyéksérvvel műtöttek a zirci kórházban, most otthon lábadozom, tanulom, hogy kell fájdalommentesen lefeküdni, felkelni, ülni, járni, így életem egyik legsűrűbb időszakában lelkiismeret furdalás nélkül léphettem ki mások életéből. Kikapcsoltam a telefonomat, egy hete nem olvasok emaileket, és még a Divinity ötödik évfordulóját is azzal ünnepeltem, hogy nem jelent meg egyetlen cikk sem. Örülök, hogy a világ megy tovább nélkülem, és azoké is, akikre hatással vagyok. Hinnem kell, hogy a termés magától is tud növekedni, míg a magvető alszik (vö. Mk 4,26-29). És hogy bennem is növekednie kell. Nemsokára újból jelentkezem. Most csak vagyok a Vagyokkal, és annak örülök, hogy a nevem fel van írva a mennyekben. Jó érzés.

Városok nekem leginkább emberek miatt tudnak fontosakká válni. Veszprémet ezer okból szeretem, de főleg azok miatt az emberek miatt különleges nekem, akikkel Isten összekötötte az életemet. Egészen más lett volna a viszonyom ezzel a várossal, ha nem lett volna egy gyülekezet, mely a kapcsolati hálómat kezdettől megszőtte és engem is megtartott benne. Lenyűgöző, gyönyörű, pezsgő városok válnak jelentéktelenné, és középszerű vagy akár csúnya városok értékelődnek fel a szememben attól függően, hogy milyen emberi kapcsolatokat jelenítenek meg számomra. Barátságok, testvéri kötelékek kiemelnek városokat a többi közül, míg ezek hiánya a legkülönlegesebb turista-célpontok meglátogatását is nyomasztó emlékekké tudja silányítani. Két amerikai városról szeretnék most írni, melyek számomra a kapcsolatok miatt lettek fontosak.

Tovább a teljes cikkre »

Bobb Biehl vezetőket mentoráló tanácsadó egyike a nyugati világ kortárs bölcseinek (hangsúlyosan nyugati és kortárs szemlélettel). Nem hibátlan, de rendkívül inspiráló személyiség, nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben a legmagasabb szinteken vették igénybe tanácsadói szolgálatait, köztük ismert keresztény cégtulajdonosok és non-profit szervezetek is. Bobb Biehl tagadhatatlanul amerikai figura, amerikai tapasztalatokkal, de amerikai tapasztalatai által mélyen megismerkedett az emberi természettel, ezért megfigyelései gyakran illeszkednek az európai tapasztalatainkhoz is. Kicsit könnyedebb témaként kiadás előtt álló új segédanyagából teszek most közzé néhány idézetet.

Tovább a teljes cikkre »

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy kedvelem az új szavakat, egyáltalán nem zavar a nyelv változása. Élvezettel hallgatom a régi szófordulatokat is és a születő újakat is, mert egyaránt az élő nyelv heurisztikus erejét mutatják. Örökre hálás leszek Gyula bácsinak, akitől az „eldőlt benne a borjú” meg a „megy, mint disznó a vetésbe” szólásokat kaptam, és aki beszélgetéseinkben a legnagyobb természetességgel hozza elő a paraszti nyelv elfeledett kincseit. Ugyanígy hálás vagyok egy-egy találó szlengért, amit a fiaim hoznak haza az iskolából. Ők sem csak elhasználják a nyelvet, jól is használják, teremtenek is általa.

Tovább a teljes cikkre »

Fogalmam sincs, mennyire reprezentatívak az előző cikksorozatra érkezett kommentek, de úgy döntöttem, külön bejegyzésben is reagálok a reakciókra. Leginkább a csodálkozás hangján. Örülni szoktam a kommenteknek, mert inspirálnak, bátorítanak, tanulok is belőlük, most viszont megmondom őszintén, néhány hozzászólás kapcsán maradt bennem egy kis keserű szájíz. Tényleg ennyire félreérthetően írok? Tényleg ennyire nem világosak öt év elteltével sem a céljaim? Lehet, hogy bennem van a hiba, de most nem tudom, mit kezdjek ezzel. Talán egyáltalán nem kellene foglalkoznom vele, talán marginális a jelenség, talán nem is fontos. Most teszek mégis egy kísérletet, hátha valamit sikerül célba juttatnom, amit eddig nem. Két dolgot megpróbálok elmagyarázni. Az egyik az, hogy mi volt az Isten szenvedélymentességéről szóló cikksorozatom célja. A másik az, hogy hogyan szeretném, ha ezt a blogot mindenki olvasná.

Tovább a teljes cikkre »

A kis bűnök olyanok, mint a kölyökrókák – mondta Spurgeon. Ahogy a kölyökrókák tönkreteszik a szőlőskertet (Én 2,15: „Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!”), a kis bűnök pedig nagy károkat okoznak a szívnek. A kis bűnök bevackolják magukat a lelkünkbe, és úgy megtöltik azt Krisztusnak utálatos dolgokkal, hogy ő nem tud többé kellemes közösségben együtt lenni velünk. Nem a nagy bűnök, hanem a sok kis bűn teszik nyomorulttá a keresztény életet. Szívünk védelmében a kis bűnökre ezért különösen oda kell figyelnünk.

Tovább a teljes cikkre »

A bűn olyan, mint a féreg, mely belülről rágja szét az emberi lelket – mondta Theodore Cuyler ismert New-York-i prédikátor a 92. zsoltárról szóló igehirdetésében. A zsoltáríró szerint az igaz „magasra nő, mint a libánoni cédrus… öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az ÚR, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!” De mi van akkor – kérdezi Cuyler –, amikor nem ez történik, hanem régóta hitben járó ember hirtelen feladja a meggyőződését, megtagadja Krisztust, vagy olyan súlyos bűnbe keveredik, melyet nem tudtunk volna elképzelni sem róla?

Tovább a teljes cikkre »

A bűn olyan, mint a szakáll, mondta Luther. Ma megborotválkozunk, az állunk tiszta és sima lesz, de a szőr holnap megint elkezd nőni, megint meg kell borotválkoznunk, aztán holnapután is, és ez így megy életünk végéig. Az a bűn természete, hogy állandóan nő, vagy nőne bennünk, ha hagynánk. Nem tudjuk gyökerestül kitépni, újra és újra megjelenik, ezért újra és újra le kell vágnunk. A bűnnel való harc rendszeres és ismétlődő. Ha azt gondoljuk, hogy egyszer s mindenkorra le tudunk számolni vele, becsapjunk és nevetségessé tesszük magunkat.

Tovább a teljes cikkre »

Vágysz arra, hogy hatással légy mások életére? Hogy adjanak a véleményedre? Szeretnél az az ember lenni, akihez mások igazodnak, akiről akkor is beszélgetnek, ha nincs jelen, és olyanok is, akik soha nem is találkoztak még veled? Szeretnél ismert keresztény vezető lenni? Nemes szolgálatra vágysz, bár hogy a vágyad nemes-e, azt én innen nem tudom megítélni. Ha Isten keresztény vezetővé akar tenni, azzá fog tenni a nélkül is, hogy te ezért küzdenél. Sőt, nagy valószínűséggel ő csak akkor fog azzá tenni, ha nem küzdesz ezért, hanem egyszerűen csak szereted a körülötted élőket és használod az ajándékaidat. Viszont nem vagyok biztos abban, hogy tényleg ezt a lovat akarod. Hadd mondjak néhány kevésbé ismert tényt erről a pályáról, hogy tisztábban láss. Keresztény vezetőként…

Tovább a teljes cikkre »

Élete végéhez közeledve Pál Jézus feltámadására irányítja Timóteus figyelmét: „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.” (2Tim 2,8-10) Négy fontos dolgot szeretnék kiemelni ebből a néhány mondatból: 1) Pál evangéliuma Jézus feltámadásáról szól, 2) Isten igéje nincs bilincsbe verve, 3) a kiválasztásban való hit Pált aktív szolgálatra indította, 4) emlékeznünk kell a feltámadás örömhírére. Egyik sem triviális.

Tovább a teljes cikkre »

Mikor hazahoztuk, nevezhettük volna Ribizlinek vagy Sutyinak is, de valamiért Gombóc lett a neve. Maga volt az aranyosság. Majdnem eljött velünk a Tengerentúlra, ahol Dumplingként mutattuk volna be hódolóinak. Már a „repülőjegye” is megvolt, de végül itthon kellett hagynunk. Miután hazajöttünk, még öt évet ugrándozott köztünk. Nagyon szerette a Micimackót, Rejtőt, a kenyérhéjat, a zoknikat, és azt, ha a fejecskéjét simogattuk. Reggel és este zörgette a ketrece ajtaját, hogy enni kapjon és kijöhessen néhány órácskára. Ma reggel el kellett altatnunk. Fogalmam sincs, van-e bármilyen jövő azoknak az állatoknak, akik – ahogy C. S. Lewis mondja – „igazi magukat gazdájukban találják meg”, és „egyediségüket gazdájuknak köszönhetik”, inkább kétlem, mint hiszem ezt, de ha mégis, azt remélem, Gombóc nem a veszedelmes örök vadászmezőkre költözött, hanem valamilyen zegzugos zöldségeskertbe, tele izgalmasabbnál izgalmasabb felfedeznivalókkal. Ajándék volt ez a kis lógófülű jószág. Hiányozni fog.

Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy férfit, akit homoszexuális tevékenységen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: „Mester, ezt a férfit homoszexuális aktus közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg a férfi maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott a férfin kívül, így szólt hozzá: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és folytasd azt, amit eddig, hiszen nem vétkeztél!”

Tovább a teljes cikkre »

„Ya rabbi Yasu!” – kiáltotta egyszerre a 21 narancsruhába öltöztetett kopt keresztény, amikor az IS fekete ruhás hóhérai nekiálltak lefejezni őket a líbiai tengerparton. „Ya rabbi!” arabul olyasmit jelent, hogy „Uram!”, vagy „Ó, uram”, esetleg „Segíts, uram!” Eredetileg Allah megszólítása volt ez, de a térdre, majd kivégzésükhöz hasra fektetett keresztények Jézushoz beszéltek. Majd fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért. Azért haltak meg, mert a kereszt népéhez tartoztak. Az IS mondja ezt. Ők egyébként nem provokálták, hanem szerették a muszlimokat. Amikor az arab tavasz idején muszlim barátaik a szőnyegükön imádkoztak, ők falként vették körül őket. Egyetlen bűnük az volt, hogy keresztények.

Tovább a teljes cikkre »

Valaki arra kért, írjak egy cikket arról, mi változott bennem azután, hogy Jézus követője lettem. Megpróbálok eleget tenni a kérésnek. Kezdem a reménnyel. Könnyen azonosulni tudok az egzisztencialisták világlátásával, melyben a halál mindent abszurddá tesz. De amióta Jézus követője lettem, van reménységem. Olyan nekem Krisztus feltámadása, mint egy jövőbe nyíló ablak. A reménység alternatívája az ablaktalanság, a világba való bedobottság heideggeri élménye, Beckett értelmetlen, abszurd világa, ahol az emberi élet nem bír több jelentéssel, mint bármelyik galaxis bármely szegletében található porszem. Ha sikerül jelentést adni neki, jó, ha nem, akár be is lehet fejezni; nincs itt semmi látnivaló. Jézus feltámadása viszont ablakot nyit, és beárad rajta a fény. Jézussal van reménységem.

Tovább a teljes cikkre »

Egy paradigmatikus mozzanatra szeretnék rámutatni a napkeleti bölcsek utazásával kapcsolatban. Máté így beszéli el a történetet: „Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: ’Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.’ Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületni a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: ’A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.”

Tovább a teljes cikkre »

Egy csapat juhász nem csak élete nagy pillanatát élte át, de vélhetően a történelem legnagyobb flashmobjába is keveredett aznap, amikor meglátogatta az emberiséget a felkelő nap a magasságból. Isten Fia eljövetelekor a lelki tél közepén hirtelen nyár lett. Észrevették ezt az isteni időkre érzékeny angyalok, és gyülekezni kezdtek a betlehemi égen, hogy mint a varázslók Voldemort első bukásakor, hatalmas ünneplésbe fogjanak. A menny minden tájáról jöttek, senki nem akart kimaradni. A betlehemi égbolt parányi tűheggyé vált, melyen minden angyal egyszerre akart táncolni. „Dicsőség, békesség és jóakarat, mert megszületett az Úr Krisztus a Dávid városában!”

Tovább a teljes cikkre »

Atyánk, amikor hozzád imádkozunk, a legnagyobb és a legidőtlenebb előtt borulunk le. Sok ember gondolja, hogy övé az ország. Nem csak királyok és miniszterelnökök gondolják ezt, hanem mi, demokratikus választópolgárok is. És nem csak a szavazófülkében, hanem a házunkban is, a lelkünkben is. Minél öntudatosabban állunk ki a jogainkért, annál jobban látszik ez. Pedig az ország nem a miénk, hanem a tiéd. Minden ország. Az eljövendő is.

Tovább a teljes cikkre »

Atyám, te már Ábrahám hitét is megpróbáltad, amikor azt kérted tőle, hogy ajánlja fel neked áldozatul az ígéret gyermekét. Jób istenfélelmét is letesztelted és példaként állítottad Ellenséged elé. Sőt, saját Fiad ragaszkodását is megpróbáltad, amikor egy időre közel engedted hozzá a Kísértőt. Úgy tűnik, te ezt gyakran teszed azokkal, akik az oldaladon állnak. Úgyhogy nem számítok arra, hogy pont az én életemből hiányozhatna a próbatétel, a πειρασμός.

Tovább a teljes cikkre »

Egy hete nyomom az ágyat, napközben harmincnyolc, este és éjszaka harminckilenc fokos lázzal, és nem tudok semmit se csinálni. Vagy szinte semmit. Több nap a „szinte semmi” azt jelentette, hogy meghallgattam egy Martyn Lloyd-Jones igehirdetést (nektek is ajánlom, van egy honlap, ahova feltöltötték az összeset), majd visszazuhantam a párnámra és ziháltam, forgolódtam, imádkozni próbáltam, vagy csak üveges szemekkel néztem a karnist. Más napokon néhány rövid sakkpartit játszottam le a mobiltelefonommal (fogalmam sincs, az agyam miért pont erre az egyre volt képes, mikor közben egy betűt nem bírtam elolvasni), de amikor a lázas álmaimban minden és mindenki egy sakktáblán mozgott, abszurd és nyomasztó szabályok szerint, átlóban, lólépésben vagy bástyaként, ehhez sem volt többé kedvem.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum