A ‘Társadalom’ kategória archívuma

Nehéz lenne megneveznem még egy keresztény gondolkodót (talán F. Schaeffer, S. Kierkegaard, L. Newbigin és R. Niebuhr közelítik meg), akitől annyira hasznos fogalmakat kaptam volna a hit és a kultúra kapcsolatának megértéséhez, mint Herman Dooyeeweerd holland filozófustól. Dooyeweerd (1894-1977) a kuyperi kálvinista hagyományban állva a nyugati kultúra teoretikus kritikáját fejtette ki több művében is. Egyik legérdekesebb írása egy esszégyűjtemény, amelyet angol nyelven The Roots of Western Culture (A nyugati kultúra gyökerei) címen adtak ki. Ez a könyv összefoglalja és áttekinthetővé teszi Dooyeweerd filozófiai kritikájának legfontosabb elemeit. Dooyeweerd analízise azért rendkívül értékes, mert alapvető kérdéseket vet fel a nyugati kultúra gyökereivel kapcsolatban, és rendszerbe foglalja a kultúránkkal – és úgy egyáltalán a kultúrával – kapcsolatos tapasztalatainkat. Megpróbálom néhány bejegyzésben összeszedni azokat a fogalmakat, amelyeket ebben a művében a leghasznosabbaknak találtam. Az első ezek közül a differenciálódás fogalma. Kérlek, tartsatok velem, megéri!

Tovább a teljes cikkre »

Meg se tudom számolni, hány vitám volt az elmúlt két évtizedben, amelyekben vitapartnereim figyelmeztettek, hogy az igazság mellett csak ne kardoskodjak, mert az köztudottan viszonylagos. Haladó szellemű keresztények is emlékeztettek, hogy a posztmodern korban már nem illik abszolút igazságról beszélni. Ahogy Chesterton mondta a jelenségről: „A régi korlátozás abban állt, hogy a vallásról csak az ortodoxok vitatkozhattak. A modern liberalizmus azt jelenti, hogy senki sem vitatkozhat róla.” Aztán jött Donald Trump, és megpördült a világ a sarka körül. Hirtelen azok kezdtek kiáltani igazság után, akik eddig gázt adva, visszapillantó tükörből figyelték, hogyan kerülünk annak „zsarnokságától” egyre távolabb. Szerintem ez biztató fejlemény, még ha a kiváltó ok valóban kissé riasztó is. Trump kapcsolata az igazsággal ugyanis enyhén szólva problematikus. Természetesen nem csak az övé, hiszen a politika talán még soha nem volt mentes a hazugságoktól; Trump esetében az a különleges, hogy őt ez látványosan nem zavarja.

Tovább a teljes cikkre »

A melegházassággal szembeni egyik érv az, hogy a házasság definíció szerint egy férfi és egy nő közötti szövetség, ezért ha szabadon újraalkotjuk a házasság definícióját, lényegében megszüntetjük azt. A melegházasság ellenzői hangsúlyozzák, hogy a házasság egy jog előtti – a természetjogból származó – intézmény, ezért nem a jogalkotók feladata, hogy annak definícióját megkreálják. A társadalmi jog a múltban is csak védte ezt az intézményt, nem megalkotta. Ha a jog megalkothatja a házasság definícióját, akkor már nem védi, hanem inkább lebontja azt. És akkor jöhet a melegházasság után a poliamoróz házasság (több férfi és nő házassága), vagy akár a szülő-gyermek házasság is, hiszen nem marad olyan érvényes definíció a kezünkben, amit nem a jog alkot meg. A jog pedig adott esetben így bármit megalkothat.

Tovább a teljes cikkre »

A homofób, szexista, xenofób, rasszista szavakkal kifejezett morális ítéleteket általában baloldali, liberális gondolkodású emberek fogalmazzák meg. A szavak helytelenítik és megbélyegzik a homoszexuálisokkal, a nőkkel, az idegenekkel és a más bőrszínűekkel szembeni megkülönböztető, igazságtalan, méltánytalan bánásmódot és attitűdöt. A nyugati értelemben vett baloldali és liberális emberek erkölcsi érzéke különösen ki van hegyezve arra is, ha valakit fizikailag bántanak. Ha egy liberális baloldali olvassa most ezt a cikket, talán nem is érti, mit kell ezen kiemelni. Az erőszak elítélése annyira fontos része a liberális erkölcsnek, hogy a moralitást gyakran egyetlen egyszerű kérdésre redukálják: okoz-e valakinek sérelmet vagy sem? Ha nem, akkor a cselekedet morális, ha igen, akkor semmi sem igazolhatja. Vajon miért érzik konzervatív értékrendű emberek borzasztó leegyszerűsítőnek ezeket a morális ítéleteket? És vajon miért tartják liberális baloldaliak erkölcstelennek a konzervatívokat, amikor ők nem hajlandóak ebben az egyszerű koordinátarendszerben látni a világot?

Tovább a teljes cikkre »

Puzsér Róbert Politikai korrektség és genderizmus c. február 23-i cikkében lényegében megírta azt, amit a genderelmélet(ek) magyarországi terjedéséről én is a szívem mélyén gondolok, de nem akartam volna ennyire sarkosan megfogalmazni. Ugyanaznap olvastam, amikor az Index cikkét is, amelyben a hírportál védelmébe vette az ELTÉ-n most induló új szakot, amely a „társadalmi nemek” kérdését fogja kutatni és oktatni. Nem gondolom, hogy egydimenziós ez a kérdés (ebben igaza van az indexes cikknek), de izgalmas volt olyan embertől olvasni egy a progresszív mainstream állásponttól markánsan különböző véleményt, akit nem lehet jobboldalisággal vagy keresztény, kereszténydemokrata, vagy bármilyen kereszténnyel kezdődő elhajlással vádolni. Annak ellenére sem, hogy Jézus Krisztusról (vagy akit ő annak nevez) egyébként jó véleménnyel van.

Tovább a teljes cikkre »

Mi a gond a most következő felsorolással: nők, feketék, latinók, zsidók, cigányok, melegek? Az elfogadott narratíva szerint olyan kisebbségekről (nők esetében többségről) van szó, amelyeket az elmúlt évszázadok során igazságtalanságok értek a többségi (vagy domináns) társadalom részéről. Ezek a kisebbségek jogfosztottak voltak, de a különböző felszabadítási és polgárjogi mozgalmak fokozatosan felszámolták vagy éppen most számolják fel az elnyomás jogi struktúráit. Obama elnökké választása annak idején azt jelezte, hogy Amerikában a feketék hosszú utat tettek meg a rabszolgaságtól a jogegyenlőségig, és Hillary Clintonnak is majdnem sikerült az álom, hogy Amerika első női elnöke legyen. (Ted Cruz vagy Marco Rubio ugyanez lehetett volna a latinók számára.) Obama alatt a melegházasság is keresztülment az amerikai társadalom jogrendjén, és szinte új „elnyomott kisebbség” után kellett nézni, hogy az identitáspolitika ne maradjon „ügy” nélkül. Ezzel vette kezdetét a transzneműekért vívott harc és az öltözőháború.

Tovább a teljes cikkre »

Korunk egyik betegsége, hogy minden erényt magának tulajdonít, miközben minden rosszat a múltba vetít, hangsúlyozva, hogy azt ő már meghaladta és felvilágosult hévvel helyreigazította. Látványosan igaz ez a nemi szerepekkel kapcsolatban. Korunk önhitten azt gondolja, hogy a nők felszabadítását ő végezte el, a patriarchális zsarnokságnak ő vetett véget, a nők értékét ő mutatta fel először a történelemben, igazolva, hogy a haladás nem légből kapott fogalom, hanem nagyon is kézzelfogható valóság. Ha a jogok és szerepek kiegyenlítését értjük felszabadítás és érték alatt, ebben van is némi igazság. Időről időre mégis kétségek támadnak bennem, hogy történelmi távlatokban ez a kép így helytálló-e.

Tovább a teljes cikkre »

A májusi European Leadership Forumon készült ez a közel háromnegyed órás angol nyelvű interjú. Peter Saunders, a Christian Medical Fellowship igazgatója kérdezett a kereszténység és a kultúra kapcsolatáról. A beszélgetésben olyan kérdéseket jártunk körül, mint a kultúra fogalma, miért szükséges, hogy keresztények megértsék a kultúrájukat, milyen modellek léteznek a hit és a kultúra kapcsolatára, hogyan segít a Biblia és a keresztény filozófiai gondolkodás a kapcsolat megértésében, és milyen hibákat követtek el a keresztények ebben a viszonyban az évszázadok során. Örömmel fogadok minden építő reakciót az elhangzottakkal kapcsolatban.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésben azt a véleményemet fejtettem ki, hogy Donald Trump győzelme a vidéki Amerika dühös válasza arra a növekvő intenzitású, agresszív kulturkampfra, amellyel a progresszív társadalommérnökök az elmúlt években bontogatták az általuk mélyen megvetett hagyományos amerikai világot. Ez a diagnózis számos további kérdést vet fel, amelyek közül a legizgalmasabb számomra az, hogy vajon ez a lázadás pusztán egy haldokló kultúra utolsó visszavágása-e, mint amilyenek a pogánylázadások voltak a kereszténység felvétele után, vagy éppen azt bizonyítja, hogy a konzervativizmus az alappozíció, nem a progresszió. Máshogy kérdezve: vajon az emberiség történetében a progresszió a szükségszerű, vagy az állandóság, vagy esetleg egyik sem?

Tovább a teljes cikkre »

Az ezer és ezer gondolatból, amit Trump győzelme elindított bennem, egy lehetséges magyarázatot szeretnék most elmondani arra, ami történt. Számos okfejtés közül azt, amelyik szerintem a legfontosabb a Trump-jelenség megértésében. Nem vagyok sem politológus, sem szociológus, sem Amerika-szakértő, de talán nem önhittség, ha azt mondom: a zsigereimben érzem, miért nyert Trump. Vagy inkább azt, hogy miért veszített Hillary. Tanultam ugyan amerikanisztikát, amerikai történelmet, amerikai irodalmat, éltem egy ideig az Egyesült Államokban, de a bennem kialakult meglehetősen kontúros kép mélyebbről származik. Nem annyira Trump megértéséből, mint inkább azoknak a megértéséből, akik Trumptól most segítséget várnak.

Tovább a teljes cikkre »

Sokunk álla koppant a padlón a csodálkozástól, hogy nem Mrs. Clinton, hanem a Donald nyerte az amerikai elnökválasztást. Mikor reggel az ágyból kikászálódva ránéztem a telefonomra, azt akartam tudni, hogy Clinton nagyarányú győzelme ellenére volt-e azért olyan ingaállam, ahonnan Trump elvitt elektorokat, és vajon hogy kommentálja a republikánus párt elitje a nárcisztikus milliárdos bukását. Az előválasztások kezdetétől szorosan követtem a kampányt, riadtan és hitetlenkedve figyeltem, hogy tudott mindkét párt ennyire ellenszenves és alkalmatlan jelöltet állítani. Trump győzelme kapcsán ezer és ezer gondolat cikázik a fejemben okokról és következményekről, de a végeredményt leginkább három rövid mondatban tudom most összegezni.

Tovább a teljes cikkre »

Amikor tavaly nyáron az Amerikai Legfelsőbb Bíróság kis többséggel ugyan, de döntött arról, hogy mind az ötven állam számára kötelezővé teszi a melegházasság elfogadását, tudni lehetett, hogy ez egyrészt rögzíti azt a változást, amit a szexuális forradalom vitt végbe az amerikai társadalomban, másrészt új folyamatokat is gerjeszt, amelyek hatására egyre nehezebb lesz a keresztény erkölcs képviselete a nyugati társadalmakban. Ahogy ez gyakran történik, az új erkölcs nem tűri meg maga mellett a régit, az új piedesztál felállítása együtt jár a régi lebontásával és elhordásával. Az ezt igazoló számos példa közül a legfrissebb az a megdöbbentő hír, hogy a Society of Biblical Literature tiltólistára tette az InterVarsity Press könyveit.

Tovább a teljes cikkre »

Két kutató is van most mellettem, akik az iszlámmal foglalkoznak. Egyikük valami narratív kritikai modellt alkalmaz a Korán értelmezésében, pár évtized kutatás után most jutott el talán az ötödik szúráig. Az idős professzor hosszú ideig élt arab környezetben, folyékonyan beszél arabul, ismeri a nyelv finomságait, szintaxis és diskurzus szinten egyaránt képes elemezni a Koránt, elképesztő alapossággal mélyed el ebben a legtöbbünk számára ismeretlen világban. A másik kutató inkább apologetikai szemszögből foglalkozik az iszlámmal, tőle személyesebb történeteket hallottam arról, hogy mi vonz mostanában muzulmán embereket Krisztushoz. Ez a tudós itt él Cambridge-ben, de rendszeresen utazik muzulmán országokba. Azt mondta, tapasztalatai szerint három oka van annak, hogy egyre nagyobb számban fordulnak muszlimok a kereszténység felé.

Tovább a teljes cikkre »

Az American Journal of Political Science szaklapban néhány éve megjelent egy tanulmány, amelyre azóta tudományos publikációk hosszú sora hivatkozott, és alapként szolgált számos értelmiségi vitában. A harminc évet átölelő kutatás a politikai preferencia és a lelki alkat közötti korrelációt vizsgálta, és arra az eredményre jutott, hogy a konzervatív politikai attitűd és az autoriter lelki alkat között genetikai okokra visszavezethető korreláció van, míg a szociálisan alkalmazkodó lelki alkat inkább a liberális politikai attitűddel rendelkezőkre jellemző. Sokak intuícióját igazolta ez a felfedezés, és megerősítette a média által sugallt képet is. A publikációban történt azonban egy kis malőr, amire tavaly derült fény, és amit méltán lehet történelmi tévedésnek nevezni.

Tovább a teljes cikkre »

Kilenc évvel ezelőtt Theo Hobson brit liberális teológus a baloldali The Guardian véleményrovatában fogalmazott meg egy gondolatot, amit ma is megfontolandónak tartok. A pink reformation című cikkében Hobson a homoszexualitással kapcsolatos véleményklíma változását az intézményes egyház nemezisének nevezi. A homoszexualitás kérdése szerinte olyan fenyegetést jelent a fennálló kereszténység számára, amit csak a 16. századi reformációhoz lehet hasonlítani. Hobson más következtetést von le ebből, mint amit én helyesnek tartok, de fő tézise szerintem igaz: a homoszexualitás megítélésének változása letaszította az egyházak üzenetét az erkölcsi piedesztálról. Ez a megállapítás azért fontos, mert a közvélekedés radikális elmozdulásával számolnunk kell, ha tisztában akarunk lenni helyzetünk és feladatunk valódi nehézségével.

Tovább a teljes cikkre »

A Bibliában gyakran találkozunk poligámiával. Önmagában ez nem lenne gond, hiszen házasságtörésről és gyilkosságokról is olvasunk, sőt, homoszexualitásról és bestialitásról is. A gond a poligámia esetében az, hogy míg a homoszexualitás vagy az állatokkal való fajtalankodás semmilyen körülmények között nem volt tolerálható, a Biblia istenfélőnek nevez embereket, akik poligám kapcsolatban éltek, illetve nem olvassuk, hogy nyíltan elítélné őket ezért. Nem csak Ézsaunak volt több felesége, de Jákóbnak is. Többnejű volt Gedeon, Elkána, Dávid és Salamon. Roboám és Abijja esetében még betudhatjuk ezt istentelenségüknek, de Jóásról pont azután olvassuk, hogy két felesége volt, miután a szöveg kijelenti róla, hogy „azt tette, amit helyesnek lát az Úr” (2Kón 24,2-3). Ezek a zavarba ejtő példák adnak táptalajt a véleménynek, hogy az Ószövetségben gyakori és elfogadott volt a poligámia. Ami egyébként nem is volna meglepő egy közel-keleti társadalom esetében, melyet a mai napig a poligámiát megengedő kultúrák vesznek körül.

Tovább a teljes cikkre »

Tegnap a BBC honlapján kerestem a Brexitről szóló cikkeket, amikor a kezdőfelületen beleütköztem ebbe az írásba. A cím mindent elmond: „A többszerelmű kapcsolatok lehetnek a szeretet jövője”. Az írás a „szexuális forradalom” cikksorozat részeként jelent meg, mely sorozat (a BBC ismertetője szerint!) a szex és a gender fejlődő fogalmát akarja megértetni velünk. Sokan jósoltuk, hogy az azonos neműek közötti házasság legalizálása magával fogja hozni a poligámia legalizálásának igényét is azokban az országokban, ahol a házasság hagyományos definícióját felülírja a szexuális forradalom, a gender ideológia és a haladás eszménye. És valóban: a Brexit árnyékában a monogám házasság kihívójaként bejelentkezett a „többszerelmű kapcsolatok” ideája.

Tovább a teljes cikkre »

Ahogy már utaltam rá, május végén kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, melynek témája az állam és a család, konkrétabban a norvég gyermekvédelmi szolgálat (Barnevernet) és a Bodnariu család ügye volt. A beszélgetést a European Leadership Forum szervezte a lengyelországi Wisłában. Résztvevők: Einar C. Salvesen norvég pszichológus, akit szakértőként vontak be számos Barnevernet-ügybe, Paul Susman, az Európai Bizottság jogásza és a Bodnariu szülők ügyvédje, Tarjei Gilje norvég újságíró, valamint én, teológusként. A moderátor Peter Saunders, a Christian Medical Fellowship igazgatója volt. A beszélgetésre még a Bodnariu gyerekek ügyében hozott kedvező ítélet előtt került sor, de a hasonló esetek sokasága miatt időszerűségét sajnos nem vesztette el.

Tovább a teljes cikkre »

Új szimbólummal ismerkedik a nyugati világ. A szimbólum egy alakot ábrázol, aki magában foglalja a férfi és a női nem megkülönböztető piktogramjait, melyeket eddig a nyilvános vécék ajtaján láthattunk. Az új alak egyik oldalon nadrágos férfi, másik oldalon szoknyás hölgy. Ő a transznemű ember, akit a gender-ideológia szerint nem lehet a hagyományos kategóriákban értelmezni. Az önmagát dekonstruáló és rekonstruáló Amerika progresszív vidékein most épp egymással versengve helyezik el az új piktogramokat, jelezve, hogy a nyugati kultúra meghaladta a nemek binaritását és nyitottá vált a nemek fluiditásának megélése felé. Hurrá! Éljen a haladás! Csakhogy van valami mélyen ellentmondásos a transzgender mozgalom szemiotikájában.

Tovább a teljes cikkre »

A Gyermekorvosok Amerikai Testülete (American College of Pediatricians) 2016. március 21-én kiadott egy előzetes állásfoglalást Gender Ideology Harms Children (A gender-ideológia árt a gyermekeknek) címmel. Azt ígérik, hogy ennek az állásfoglalásnak bővített formáját nyáron fogják megjelentetni. Az állásfoglalásnak különös jelentőséget ad az egyre durvuló öltözővita, ami az amerikai társadalmat lázban tartja. A gyermekorvosok tudományos kutatásokon alapuló állásfoglalása arra hívja fel a közvélemény figyelmét, hogy a gender ideológia térnyerése rendkívül súlyos testi és lelki károkat okozhat gyermekek életében. Alább olvasható a kiegészítésekkel ellátott állásfoglalás magyar fordítása.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum