A ‘Közösség’ kategória archívuma

Komoly csata játszódott le pár napja a 12 milliós taglétszámmal rendelkező United Methodist Church (UMC) globális konferenciáján. A világméretű metodista mozgalom legnagyobb felekezetét más nagy hagyományos felekezetekhez hasonlóan megosztják a nyugati kultúrát uraló LMBT-ügyek, de a UMC hivatalos pozíciója eddig az volt, hogy a házasság csak egy férfi és egy nő között lehetséges, a homoszexualitás gyakorlása ellentétes a keresztény tanítással, gyakorló homoszexuálisok értelemszerűen nem szentelhetők fel a felekezet lelkészének. A felekezet liberális szárnya viszont ezzel ellentétes lépéseket tett az elmúlt években és sürgette a UMC hivatalos álláspontjának megváltoztatását. Február végén ezt vitatták meg az Egyesült Államok-beli St. Louisban.

Tovább a teljes cikkre »

Szinte közmegegyezéssé szilárdult, hogy egy igazságos társadalomban senki se lehet a másiknak ura vagy szolgája. Az emberek közötti kapcsolatokban az engedelmességet felszámolandó rossznak tartjuk, mert a gyökere ugye igazságtalanság, a gyümölcse pedig rendre elnyomás. Ma már nem méltatjuk Sárát azért, mert urának nevezte férjét (1Pt 3,5-6), sőt, senkit nem méltatunk az engedelmességéért, mert egészen más eszményeink lettek. A progresszió a társadalmi mobilitás fontosságát hangsúlyozza és a teljes önrendelkezést és függetlenséget teszi meg végcéllá. A polgárság ideálja meghaladta a feudalizmus úri-jobbágyi világát, a marxista gyökerű egyenlősítés pedig a polgárságban megbújó egyenlőtlenségeket is bontani kezdte, hogy végül minden úrsági viszony megszűnjön az emberek között. Olyan ez az eszmény, mint a téli csizma: nem kérdőjelezzük meg a létjogosultságát.

Tovább a teljes cikkre »

J. I. Packer szerint a helyettes bűnhődésben való hit „a világméretű evangéliumi testvériség egyik megkülönböztető jegye”. A kétezres évek közepén azonban egy ismert evangéliumi vezető – Steve Chalke – „kozmikus gyermekbántalmazásnak” nevezte a hagyományos evangéliumi nézetet. A brit evangéliumi mozgalom legjelentősebb ernyőszervezete, a többezer különböző felekezetű gyülekezetet képviselő British Evangelical Alliance (Brit Evangéliumi Szövetség) ennek hatására nyilatkozatot adott ki a helyettes bűnhődésről, amit magyar fordításban is szeretnék most közzétenni. A British Evangelical Alliance (BEA) rendkívül tág platformra épülő evangéliumi szövetség. (Konzervatívabb párja az annak idején Martyn Lloyd-Jones által támogatott British Evangelical Council – mai néven Affinity, amely jelenleg több mint 1200 gyülekezetet és több tucat felekezetet és missziós társaságot tömörít.) Azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy a BEA a szélesebb platformon működő csoportosulás, mert a most következő nyilatkozatot nem a konzervatívabb Affinity, hanem ez az ernyőszervezet adta ki.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzést válaszként írtam Görbicz Tamásnak (GT), miután engem is megnevezett és bírált a Krisztus helyettes áldozatával kapcsolatban kirobbant vitában. Mielőtt a cikket megjelentettem, elküldtem GT-nak, hogy lehetőséget adjak neki a helyesbítésre, korrigálásra, ha esetleg olyat adtam a szájába, amit ő nem mondott vagy nem úgy mondott, ahogy hivatkozom rá. Hosszabb levélváltás kerekedett belőle, amelyben GT megismételte álláspontját, illetve átbeszéltük, hogy mit gondolunk a kritikus kérdésekről. GT tegnap átküldte a válaszát a cikkemre és megkért, hogy ezt is közöljem. Az alábbiakban GT válasza következik, utána pedig az én arra adott reakcióm.

Tovább a teljes cikkre »

Hónapok óta zajlik a vita, amit Görbicz Tamás (GT), a Budapesti Autonóm Gyülekezet egyik presbitere robbantott ki Krisztus engesztelő halálának értelmezéséről. Ma már hihetetlennek tűnik, de ettől a vitától teljesen függetlenül indítottam útjára a helyettes bűnhődésről szóló sorozatomat. Ez év július 11-én kommentben utaltam arra, hogy tervezek írni egy cikksorozatot a témában, de csak szeptemberben jutott tudomásomra, hogy akkor már javában zajlott a vita GT új tanításáról. Az egyházatyákról szóló cikkeimet nem ez a vita ihlette, az október 4-i bejegyzésemet viszont már annak a fényében írtam, amit a vitáról tudtam. Sok imádság és beszélgetés előzte meg a döntésemet, hogy most konkrétan és név szerint is válaszoljak GT-nak. Mivel GT engem is bírált egy kommentjében, lett volna eddig is indokom arra, hogy válaszoljak, de meg akartam bizonyosodni arról, hogy jól értem, amit tanít. Mivel GT az új tanítását különböző fórumokon, nagy nyilvánosság előtt fejtette ki, én is nyilvános formában reagálok rá. (A cikket hétfőn elküldtem előzetes kontrollra GT-nak, hogy nézze meg, nem adok-e a szájába olyat, amit ő nem mondana.)

Tovább a teljes cikkre »

Semmi és senki nem tud annyit ártani a kereszténység ügyének, mint saját vezetői. Sokkoló, amikor keresztény vezetőkről súlyos erkölcstelenségek derülnek ki, időnként olyanok, amelyek világi szemmel nézve is riasztóak. Szolgálatom elején rövid időn belül három lelkésztársamról hallottam, hogy súlyos szexuális bűnben elbukott. Mélyen megrendültem, és Istenhez fohászkodtam, hogy őrizzen meg a hasonló hűtlenségtől, hiszen én sem vagyok kevésbé kísérthető náluk. A szomorú történetek mély, de azt gondolom, egészséges bizalmatlanságot építettek fel bennem saját magammal szemben, és hasznos félelmet attól, hogy bizonyos határokat átlépjek, akár olyanokat is, amelyek önmagukban még ártatlannak tűnnek. Mert mi, keresztény vezetők, éppen a felelősségünk miatt fogunk nagyobb ítéletben részesülni. Szolgálatunk áldás lehet sokaknak, de bukásunk is sokakat ránt magával, és jaj annak, aki a kicsinyeket megbotránkoztatja.

Tovább a teljes cikkre »

(Hamar Dávid barátom, az Agóra Corvin gyülekezet lelkésze, pár napja a Pride kapcsán küldte nekem az alábbi írását. Változtatás nélkül közlöm.)

Talán többen is láttátok azt a képet, amin egy kifeszített, fekete molinó hirdeti az idei Pride felvonulóinak, hogy „Bűn nem lehet büszkeség tárgya“. Összeszorult a szívem, ugyanis a szöveg mellett ott volt egy hatalmas kereszt is. Azt éreztem, itt most megcsúfolják Krisztust és meggyalázzák a művét és a keresztény hit üzenetét. Olyan volt, mintha az Iszlám Állam fekete alapon fehér feliratos zászlójának keresztény változatát látnám. Arra gondoltam, hogy ha erre a feliratra egy ott vonuló fiatal felnéz, akkor érthető módon zárja le magában a kérdést egy életre: „Oké, hát ennyi az üzenetük a keresztényeknek“. És ez borzalmas: a szeretet helyett az undort és a megvetést üzenik emberek a kereszt árnyékában. A cselekedetből teljesen hiányzik Krisztus lelkülete, aki tényleg és valóban szereti a homoszexuálisokat és leszbikusokat. Hol van ez az üzenet? Hogy meri valaki a keresztet, ami a szívembe annyi szeretetet és megértést hozott el az embertársaim iránt, valaki ilyen szemét dologra használni?

Tovább a teljes cikkre »

„Ha Isten azért nem szeretne, amilyenné teremtett, akkor nem gondoskodó atya volna, hanem egy korlátolt, sötét bunkó. És tök jó, hogy nem az.” Nehéz ezzel a tételmondattal vitatkozni, mégis megteszem, mert Balavány Gyuri (egykori barátom) július 7-i cikke olyan ponton támadja a kereszténységet (igen, a kereszténységet), ahol az a szexuális forradalom után felépült új erkölcsi rendben rendkívül sérülékennyé vált. Azt kérdőjelezi meg, hogy a hagyományos kereszténység üzenete a szeretetet hordozza-e. A cikket Gyuri a facebook oldalán „coming out” bevezetéssel tette fel, jelezve, hogy a véleménye olyasfajta bátorságot igényel, mint mikor egy saját neméhez vonzódó ember mások előtt is felvállalja szexuális orientációját. Gyuri azt vállalja föl, hogy a homoszexualitás kérdésében megváltozott a véleménye, a hozzáállása, és az most már más, mint amit a keresztények, sőt, az evangéliumiak többsége gondol. Gyuri maga adja a kezünkbe az írásához a hermeneutikai kulcsot, és én most ezt használni is fogom: cikkét vélemény-„coming out”-ként kezelem és ennek megfelelően válaszolok is rá.

Tovább a teljes cikkre »

A család kérdésében a kultúránkkal való vitánkat jelentős részben az okozza, hogy egészen mást gondolunk a valóság természetéről, mint nem keresztény felebarátaink. A mi világképünkben az apa, az anya és a család nem pusztán evolúciós hordalékok és/vagy szociális konstrukciók, hanem jelentéssel bíró ikonjai annak, amilyen a valóság legmélyebb természete. Ezt annak is érdemes megfontolnia, aki kívülállóként próbálja megérteni a keresztény családképet és annak világnézeti hátterét. Május elején a Centrál Kávéházban tartottam előadást „A család misztériuma” címmel. Az előadásban négy kérdést vizsgálok meg: 1. Miért van család? 2. Miért van apa? 3. Miért van anya? 4. Kik Isten gyermekei? Az előadást ajánlom mindazoknak, akik szeretnék jobban érteni a család fogalmának keresztény világnézeti hátterét. Elsősorban nem arról beszélek, hogy mi Isten véleménye a családról, hanem arról mondom el a gondolataimat, hogy a család (apa, anya, gyermekek) hogyan mutat Istenre és a vele való kapcsolatunkra. A felvétel itt vagy itt megtekinthető.

Tovább a teljes cikkre »

Adiaphorának (közömbösnek) nevezik hagyományosan azokat a kérdéseket, amelyekről a kereszténységen belül legitim módon lehet másként gondolkodni. Ilyen volt kezdetekben az, hogy egy keresztény ehet-e húst, amit korábban bálványoknak áldoztak, megkülönböztessen-e a héten egy napot a többitől, vagy hogy milyen sorrendben végezzék az istentisztelet különböző elemeit. Fontos, hogy a kereszténységben vannak másodlagos kérdések, hiszen ez teszi nyilvánvalóvá, hogy vannak elsődleges kérdések is, amelyekben keresztényekként viszont egyetértünk. Ezért tudnak ma is Krisztusban összekapcsolódni olyanok, akik egyet gondolnak a hit lényegi elemeiről, de mást gondolnak mondjuk a nyelvekenszólás ajándékáról, a keresztség módjáról és jelentőségéről, az utolsó idők eseményeinek sorrendjéről, a pokol természetéről, vagy az istentiszteleti éneklésről, és másodlagos meggyőződéseik miatt talán más felekezetekben is élik meg a hitüket. Evangéliumi hitem egyik pillére, hogy létezik az adiaphora kategóriája. Az adiaphora léte ugyanakkor azt is jelenti, hogy bizonyos kérdések nem tartoznak ebbe a kategóriába.

Tovább a teljes cikkre »

Hívő életem kezdetén John White volt az egyik hősöm. A harc és a Vezesd népemet! c. könyvei a Harmat Kiadó első kiadványai közé tartoztak, szinte megjelenésük pillanatában befaltam őket. Az első könyv is, amit angolul olvastam (Magnificent Obsession), John White írása volt. Vonzott White lelkülete, mert egyaránt megvolt benne az igazság szeretete és az Istennel való átélés mélysége, a változásra való készség és az evangéliumhoz való ragaszkodás, a nyitottság és a szentség utáni vágy. John White egy időben Bolíviában volt misszionárius, ahogy egy nyár erejéig én is, és az angol evangéliumi diákszövetségben (a későbbi UCCF-ben) volt vezető, ahogy én pedig a veszprémi MEKDSZ diákkörben. White példa lett számomra. Egyik története, ami végigkísérte az elmúlt évtizedeimet, a bölcs és bátor vezetést mutatta meg, amely bár keresi az egységet, nem áldozza fel az igazságot a békességért, ha az lényeges dolgokat érint, és visszahúzódik az olyan együttműködéstől, amely a közös meggyőződés helyett a közös múlt nehezen megfogható emlékeire vagy valami meghatározhatatlanul tág és ködös keresztény identitásra alapoz. Ezt a rövid történetet szeretném most megosztani White saját szavaival.

Tovább a teljes cikkre »

Gondolatban repüljünk vissza a Kr. u. 4. századi Milánóba, mondjuk 385-be. Éppen most érkezett a városba Auxentius püspök, akit Alsó-Moesia egyik Duna-parti városából, Durostorumból helyeztek át Milánóba. Auxentius az anyacsászárné támogatását élvezi, aki azt kéri Ambrus püspöktől, hogy engedje át neki a basilica Portianá-t, a keresztények egyik fontos gyülekezőhelyét, hogy ő is szolgálatba állhasson. A dolog azért sürgős, mert húsvét ünnepe közeledik, amikor a kereszteléseket végzik, és a szokásosnál is nagyobb tömegek hallgatják az igehirdetéseket. A kéréssel csak egy probléma van: Auxentius a „homoiosz” (hasonló) formulát vallja Krisztussal kapcsolatban, a 381-es konstantinápolyi zsinat azonban a „homousziosz” (egylényegű) formulát fogadta el. Ambrus – ismerve az új püspök ariánus hitét – Justina császárné kérésére sem engedi át neki a bazilikát, sőt, miután a városban komoly konfliktus alakul ki emiatt, és a bazilikát megostromolják, Ambrus bezárkózik híveivel a Portianá-ba, zsoltárokat és himnuszokat énekel velük és egész éjszaka szentbeszédekkel buzdítja őket. A tét Ambrus számára maga a keresztény hit. Az ellenállást látva másnap, nagypénteken véget ér az ostrom, Auxentius kénytelen visszahúzódni, az ariánus hit nem tud Milánóban gyökeret verni.

Tovább a teljes cikkre »

Első életrajzi előadásaimat Martyn Lloyd-Jonesról, John Stottról, Charles Spurgeonről és George Whitefieldről tartottam. A maguk korában mind a négyen rendkívül népszerű evangéliumi vezetők voltak. Közös bennük, hogy az evangéliumot hirdették, világszerte ismertek voltak, megszámlálhatatlanul sokan hallgatták és követték őket, és a hatásuk a mai napig érzékelhető. Whitefield a tizennyolcadik századi brit evangéliumi élet emblematikus alakja volt, Spurgeon a tizenkilencedik századé, Lloyd-Jones és Stott a huszadik századéi. Mind a négyen kálvinista teológiát vallottak, de abból a fajtából, amelyik számára a bensőséges spiritualitás, a misszió és az evangéliumi egység elengedhetetlen része a keresztény életnek. Ami szintén összeköti ezt a négy embert, és ami miatt ezt a posztot írom, az az, hogy bár évtizedeken át a publikum vizsgáló szemei előtt voltak, soha nem találtattak vétkesnek pénzzel, szexszel vagy hatalommal kapcsolatos visszaélésben. Látva evangéliumi csúcsvezetők csúnya bukásait, ez ma sajnos nagy szó.

Tovább a teljes cikkre »

„Uram, áld meg gyülekezetem új vezetőit! Adj nekik bölcsességet, bátorságot, kitartást az előttük álló feladathoz! Töltsd be őket igéd és néped iránti szeretettel. Munkáld bennük, hogy jobban szeressék igédet az emberek bölcsességénél, és jobban szeressék népedet a saját kényelmüknél! Tedd őket alázatosakká, buzgókká és hűségesekké abban, amit rájuk bíztál, és állj te magad is a teher alatt, hogy ne érezzék azt túl nehéznek! Töltsd be őket Szentlelkeddel, hogy engedelmeskedni tudjanak neked, amikor pásztorukként vezeted őket! Adj nekik erőt, józanságot, álmokat és látásokat, hitet és állhatatosságot! Légy mellettük, amikor elcsüggednek, önts beléjük mindig újult erőt és irántad való bizalmat! Segíts bennünket is, hogy támogatni tudjuk őket bizalmunkkal, engedelmességünkkel, bátorító szeretetünkkel! Köszönöm, hogy adsz vezetőket egyházadnak, akik készek elől járni és vigyázni a nyájra. Legyen rajtuk az áldásod és kegyelmed, bennük pedig az örömöd és békességed! Jézus Krisztusért, akinek ők is és mi is a juhai vagyunk. Ámen.”

Barátaim, mentoraim és a gyülekezetem már egy ideje tudják, hogy november 26-tól visszalépek a gyülekezetvezetői szolgálatból. Ez egy pontosan húszéves korszakot zár le az életemben. Régóta érlelődött bennem a lépés, de talán soha nem hoztam még meg döntést olyan nehezen, mint ezt. Azért volt nehéz az elhatározás, mert kötődöm a gyülekezetemhez, felelősséget érzek érte, és az ige szolgájaként egyelőre furcsa arra gondolnom, hogy nem fogok minden vasárnap prédikálni. Ha őszinte vagyok magamhoz, az is visszatartott, hogy a keresztény élet megélése középpontjának ma is a gyülekezeteket tartom, ezért a pásztori szolgálathoz képest a lelkem mélyén minden más szolgálatot csak kiegészítő szolgálatnak érzek. Ami lehet, hogy így is van, de most már azt hiszem, készen állok a kiegészítő szolgálatra. Hosszú vajúdás végén, idén májusban jutottam arra a belátásra, hogy eljött az ideje a váltásnak és hogy a gyülekezetemben a vezetés felelősségét másoknak adjam át. Békességem van abban, hogy ez az előre vivő út a közösség számára is, és számomra is.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum