A ‘Közösség’ kategória archívuma

A homofób, szexista, xenofób, rasszista szavakkal kifejezett morális ítéleteket általában baloldali, liberális gondolkodású emberek fogalmazzák meg. A szavak helytelenítik és megbélyegzik a homoszexuálisokkal, a nőkkel, az idegenekkel és a más bőrszínűekkel szembeni megkülönböztető, igazságtalan, méltánytalan bánásmódot és attitűdöt. A nyugati értelemben vett baloldali és liberális emberek erkölcsi érzéke különösen ki van hegyezve arra is, ha valakit fizikailag bántanak. Ha egy liberális baloldali olvassa most ezt a cikket, talán nem is érti, mit kell ezen kiemelni. Az erőszak elítélése annyira fontos része a liberális erkölcsnek, hogy a moralitást gyakran egyetlen egyszerű kérdésre redukálják: okoz-e valakinek sérelmet vagy sem? Ha nem, akkor a cselekedet morális, ha igen, akkor semmi sem igazolhatja. Vajon miért érzik konzervatív értékrendű emberek borzasztó leegyszerűsítőnek ezeket a morális ítéleteket? És vajon miért tartják liberális baloldaliak erkölcstelennek a konzervatívokat, amikor ők nem hajlandóak ebben az egyszerű koordinátarendszerben látni a világot?

Tovább a teljes cikkre »

Néhány éve a belarusz ortodox egyházfő mondott kijózanító beszédet egy protestáns egyházi zsinaton, most hasonló ismétlődött meg az anglikán egyház püspökeinek szinódusán. Ezúttal azonban nem kívülről érkezett a prófétai figyelmeztetés, hanem a felekezeten belülről. A téma ugyanaz: helyes-e megváltoztatni a házassággal és a szexualitással kapcsolatos kétezer éves keresztény tanítást a kultúra új erkölcsi víziójának hatására. Ahogy az amerikai presbiteriánus egyház (PCUSA) hajlott a kompromisszumra, úgy a Church of England is nemrég elindult ebbe az irányba. A kritika ezúttal viszont olyan embertől érkezett, aki nem csak hogy lelkésze ennek a felekezetnek, hanem érintett a homoszexualitás kérdésében is. Sam Allberry (az Is God Anti-Gay c. könyv szerzője) ugyanis férfi létére férfiakhoz vonzódik, de Jézus követőjeként nem azonosítja magát ezekkel a vágyaival, hanem tartja magát a keresztségben vállalt fogadalomhoz, hogy a bűnnek meghalva szentül fog élni.

Tovább a teljes cikkre »

Óriás ment el megint közülünk. Cseri Kálmán (vagy „Kálmán bácsi”, ahogy a feleségem beszél róla) egy nemzedék számára testesítette meg az evangélium tiszta üzenetét. Szigorú volt, nyíltan beszélt a bűnről, a megtérésről, az újjászületésről, Jézus Krisztus keresztjéről. Az evangélium dolgában nem ismert kompromisszumot. Néha másban sem, amiben talán lehetett volna. Mégis, aki meg tudta ragadni azt a Krisztust, akit hirdetett, annak a vállairól a legjobb helyen hullottak le a terhek. Cseri Kálmán igehirdető evangélista volt. Szavait precízem megválogatta, és bár erősen raccsolt, ékesszólását kritikusai is elismerték, különösen mert olyan egyszerűséggel társult a beszéde, amilyenre minden rétor vágyik. Az értelmiségitől a falusi emberig egyszerre szólított meg mindenkit. Az 56-os villamos gyanúsan tömve volt, amikor ő tartott evangélizációs hetet a pasaréti református templomban. Könyvei évtizedek óta keresztény bestsellerek. Nem kellett „Kálmán bácsival” mindenben egyetérteni ahhoz, hogy személye és szolgálata tiszteletet ébresszen. Evangéliumi ikon volt. Nem ment el nyomtalanul.

Tizennegyedik alkalommal tartottam életrajzi előadást a gyülekezetemben. Idei témám John Bunyan volt, a 17. századi puritán üstfoltozó, akinek A zarándok útja c. regényét a The Guardian c. brit baloldali napilap 2013-ban a 100 valaha írt legjobb regény között első helyen említette. Ahogy a 19. századi irodalomtörténész Macaulay mondta: „Talán az egyetlen olyan könyv, amelyet illetően a művelt kisebbség fogadta el az egyszerű emberek véleményét.” Bunyan meghatározó hatással volt a gondolkozásomra, egyszerűsége és lenyűgöző bölcsessége örök példa a számomra. Itt lehet meghallgatni az előadást (legörgetve az utolsó). Aki végighallgatja a többi életrajzi előadást is, átfogó képet kaphat lelki formálódásom elmúlt évtizedeiről.

Hogyan érhetjük el az egyházon és a gyülekezeteinken belüli egységet és békességet? Bunyan a következő tanácsokat adja ehhez.

1. Ha egységben és békességben akarunk élni, imádkoznunk kell érte. Pál apostol is imádkozik a gyülekezetekben lévő békéért, és hogy a békesség és a kegyelem sokasodjék közöttük.

2. Ha egységre és békességre akarunk törekedni a gyülekezetekben, ügyelnünk kell arra, hogy kiknek a gondjaira bízzuk a gyülekezetek felügyeletét.

Tovább a teljes cikkre »

Miután elmondta, miben áll az egyházon belüli egység és békesség, Bunyan négy pontban sorolja fel az egység gyümölcseit és áldásait.

1. Az egység és békesség olyan kötelesség, melyben a békesség Istene gyönyörködik. A Szentlélek öröme van ott, ahol egység van a hívők között, a viszálykodás viszont megszomorítja a Szentlelket.

2. Az egység és békesség örömet szerez a hívőknek is. A menny jön le hozzánk, amikor a testvérekkel egységben élünk, és az Isten országának öröme tölti el a hívők lelkét, amikor békesség van köztük.

Tovább a teljes cikkre »

Sokan éltünk már át szomorú viszályokat és szakadásokat az egyházainkon, gyülekezeteinken belül. Több évtizedes tapasztalataim alapján bátran mondhatom: kevés dolog okoz nagyobb károkat az evangélium ügyének, mint a hívők közötti viszálykodás. Ez nem új jelenség, az újszövetségi levelek és az apostoli atyák (pl. Ignatiosz, Kelemen) írásai bizonyítják, hogy az egyház kezdettől vétkes ebben. Az egyház megváltott, de bűnös emberekből áll, akiket nem mindig az egymás iránti szeretet mozgat. Az egységre és békességre törekvés ezért elengedhetetlen az egyház jóléte, sőt, időnként léte szempontjából. John Bunyan Exhortation to Unity and Peace (Buzdítás egységre és békességre) c. könyvecskéjében számos megfontolandó és bölcs gondolatot mond erről a témáról, ezekből válogattam össze három bejegyzésre valót.

Tovább a teljes cikkre »

Cambridge-i tartózkodásom anglikán élményei pont olyan vegyesek lettek, amilyen az anglikán egyház jelenlegi állapota. Konkrétan a Church of England helyzetére gondolok, amely valahogy beszorult az észak-amerikai progresszívek és az afrikai evangéliumiak prése közé. Az anglikán közösség súlypontja egy ideje már nem az amerikai és brit régió, amit az amerikai episzkopálisok tagságának tavalyi felfüggesztése is jelez, de még mindig elképzelhetetlen lenne az anglikánok világméretű közössége a Church of England meg a Canterbury érsek nélkül. A szexuális forradalom és az azt egyre lelkiismeretesebben követő progresszív teológia mégis olyan változásokat indukál, amelyek jelenleg ennek a világméretű egyházi formációnak a szétesésével fenyegetnek. Persze sokan gondolják, hogy ez most már talán nem is volna olyan nagy baj.

Tovább a teljes cikkre »

A Miatyánk következik most – az én megfogalmazásomban. Nem véletlen, hogy a Miatyánk különböző változatokban maradt fenn az evangéliumokban: Kr. u. 70 előtt a zsidók őszintétlennek tartották, ha valaki változtatás nélkül mond el egy ismert imádságot. (Ha a zsidók szó szerint meg akartak őrizni egy szöveget, megvoltak arra a technikáik, amikor nem ezt tették, arra meg megvolt az okuk.) „Ti pedig így imádkozzatok…” – mondta Jézus, amikor a tanítványoknak adta azt a keretimádságot, amit mi „Miatyánk” néven ismerünk. Ezt a keretimádságot tartottam szem előtt, amikor megfogalmaztam a saját imádságomat. Ezt az imát részenként közöltem már, most egyben is közzéteszem. Nem azzal a céllal, hogy bárki ismételgetni kezdje, hanem azért, hogy mást is inspiráljak arra, hogy a Miatyánk alapján a maga imádságát fogalmazza meg (újra és újra).

Tovább a teljes cikkre »

John Wesley megtérésének történetét sokan ismerik, mert ő lett a tizennyolcadik századi metodista ébredés egyik vezéralakja, akit Isten bámulatosan használt tízezrek megtérésében. Azt már kevesebben tudják, hogy Wesley megtérésére a herrnhuti cseh-morva testvérek londoni összejövetelén került sor, és két morva misszionárius bátor bizonyságtétele előzte meg, mely Wesley-re mély benyomást tett egy viharos hajóútján. Azt talán még kevesebben tudják, hogy a herrnhuti testvérközösségen keresztül kibontakozott külmissziói munka egy tíz évvel korábbi másik összejövetelen kezdődött, mely joggal pályázhat (nyilván nem egyedül) „a keresztény egyház legnagyobb hatású imaalkalma” címre. Nehéz ugyanis túlbecsülni annak az összejövetelnek a hatását, mely 1727. augusztus 13-án Zinzendorf gróf herrnhuti birtokán zajlott le.

Tovább a teljes cikkre »

(Természetes, hogy a Felház jelensége kapcsán sok kérdés merül fel az emberekben. Ezekről a kérdésekről érdemes beszélgetni. Úgy döntöttem, a Divinity történetében újdonságként teret adok két barátom egy-egy írásának. Ezek az írások segíthetnek abban, hogy a Felházról és Isten munkájáról együtt gondolkodjunk az erő, a szeretet és a józanság Lelkébe vetett hittel. A gondolkodás nem azért fontos, hogy vele az átélést vagy a cselekvést helyettesítsük, hanem azért, mert az egészséges keresztény élet a három elválaszthatatlan egysége. Olyan barátaim véleményét közlöm, akik aktív keresztény szolgálók, és a szívükkel gondolkodtak a felmerülő kérdésekről. Hamar Dávid írása után most Bolyki Laci cikke következik. – SZÁ)

Tovább a teljes cikkre »

(Természetes, hogy a Felház jelensége kapcsán sok kérdés merül fel az emberekben. Úgy döntöttem, a Divinity történetében újdonságként teret adok két barátom egy-egy írásának, melyek segíthetnek abban, hogy a Felházról és Isten munkájáról együtt gondolkodjunk az erő, a szeretet és a józanság Lelkébe vetett hittel. A gondolkodás nem azért fontos, hogy vele az átélést vagy a cselekvést helyettesítsük, hanem azért, mert az egészséges keresztény élet a három elválaszthatatlan egysége. Olyan barátaim véleményét közlöm, akik aktív keresztény szolgálók, és a szívükkel gondolkodtak a felmerülő kérdésekről. Először Hamar Dávid cikke következik. – SZÁ)

Tovább a teljes cikkre »

Csütörtökön elmentem a Felházba. Nem kívülállóként, és nem is azért, hogy cikket írjak róla. Látni akartam a helyet, ahol keresztény testvéreim úgy tapasztalják, hogy Isten „történik”. Ahova hónapok óta özönlenek a fiatalok, minden különösebb reklám nélkül, hogy Istent keressék, imádják és az erejét megtapasztalják. Mert azt még a leginkább szkeptikus reagálók is elismerik, hogy a Felházban hétről hétre valami különös dolog történik. Nincsenek illúzióim a megújulási mozgalmak tartósságával kapcsolatban. Nem vonz a keresztény hype, aki ismer, tudja, hogy az ilyesmit inkább kerülöm. Taszít az is, amikor keresztény vezetők böglyökként szállnak az éppen aktuális Nagy Eseményre. Meggyőződésem, hogy Isten elsősorban a gyülekezetekben „történik”, ott, ahol Krisztus hűséges szolgái újból és újból kiteszik az asztalra a szent kenyereket és meggyújtják a gyertyatartókat. Mégis elmentem. Azért mentem el a Felházba, hogy megalázzam magam. Imádóként mentem, és hogy a saját szememmel lássak.

Tovább a teljes cikkre »

„Küzdjetek a hitért, mely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” – mondja Júdás apostol. Mostanában ahhoz vagyok hozzászokva, hogy a házasság és a homoszexualitás kérdésében a társadalom mellett az egyházakon belül is folyamatosan csatákat veszít a történelmi keresztény álláspont. A skandináv lutheránusok (tisztelet a kivételnek) hitehagyását már rég elkönyveltem, a tágan értelmezett evangéliumi világ „progresszív” személyiségeinek (pl. Rob Bell, Steve Chalke, Chuck Smith Jr., Tony Campolo, Ken Wilson) a kulturális trendhez való alkalmazkodása viszont még mindig letör, és az is nyomasztó, hogy olyan „billegő körzetekért” kell izgulni, mint a World Vision vagy a Hillsong. Az apostoli didaché feladása ma ezen a területen a leggyakoribb és leglátványosabb. Mivel sok csatavesztésre számítok, kellemes meglepetésként élem meg, ha pont olyan csoportokat nem sodor el a kulturális lavina, amelyekről azt gondolnám, hogy percek kérdése csak, hogy elessenek. A közelmúltban két ilyen meglepetés is ért.

Tovább a teljes cikkre »

A sétapálcás-csokornyakkendős úrpolgárból sálas-kordkabátos lázadóvá avanzsált Tamás Gáspár Miklós izgalmas jelenség a mai közéletben. Lenyűgöző az okossága és ahogy a magyar nyelvet használja. Mára ugyan kiszámíthatóvá vált, de még mindig ő a műsorvezetők egyik legérdekesebb – és egyben legidegesítőbb – beszélgetőtársa. És a legönhittebb és legharagosabb is. TGM olyan erkölcsi piedesztált ácsolt magának, mely egyszerre felel meg saját belső iránytűjének és a divatos nyugati neo-marxista mozgalmak elvárásainak. Onnan, nagyon-nagyon magasról bírál, miközben mondanivalójának lényege az alul lévők felemelése. TGM irgalmas és lenéző, megengedő és dogmatikus, következetes és következetlen egyszerre, önmagával és a világgal dialektikus feszültségben. Én is rendre dialektikus feszültségben találom magam vele. Kedvelem, miközben szinte semmivel nem értek egyet, amit mond, és az sem rokonszenves, ahogy mondja.

Tovább a teljes cikkre »

„Ezekben a napokban élni a legizgalmasabb” – állítja Jonathan, a Voice of the Martyrs szervezet muszlim országban dolgozó munkatársa. „Az evangélium világszerte valódi futótűzként terjed. Az örömhír olyan burjánzását látjuk, amilyet soha korábban az egyház története során.” Jonathan szerint az evangélium példátlan sikerének egyik kulcsa az üldöztetés, mely „gyúanyag” a tűz számára. A keresztényüldözés már nyilvánvalóan nem csak régi emlék a római birodalom vagy a kommunizmus idejéből, hanem a világ számos táján kézzelfogható napi valóság. És mégis – vagy éppen ezért – az egyház világszerte gombamód növekszik. Minden egyes bebörtönzött vagy kivégzett keresztény helyén tíz másik terem. Pont ott látjuk leginkább a növekedést, ahol a legnehezebb kereszténynek lenni. „Az egyház a világ legveszélyesebb helyein virágzik és terjeszkedik” – állítja saját tapasztalataira is támaszkodva Jonathan.

Tovább a teljes cikkre »

Látom a szigorú konfesszionalizmus veszélyeit, ettől függetlenül elengedhetetlennek tartom a hitvallásokat ahhoz, hogy a keresztény hit önazonos maradhasson. Oscar Cullmann 20. századi német teológus szerint a keresztény egyháznak a hitvallások két fajtájára van szüksége. „1. Az egyszer s mindenkorra lerögzített és az Újszövetség nyelvén megfogalmazott hitvallásra. Ezt az apostoloknak tulajdonítják, mint az Írás autentikus összefoglalását. 2. A körülmények megkövetelte hitvallásra, amely a Biblia üzenetét egy meghatározott kor nyelvén és felfogásában közvetíti. – Az Újszövetség alapján foglal állást az új problémákkal és az apostoli korban még ismeretlen tévtanításokkal szemben.” (Az első keresztyén hitvallások. TP, 2000, 6). Cullmann szerint az elsőre példa az apostoli hitvallás, mely az evangéliumi hagyomány magját foglalta össze, a másodikra a niceai, mely a hit apostoli magja mellett antiariánus formulákat is tartalmaz. Hasznosnak tartom ezt a megkülönböztetést, két okból is.

Tovább a teljes cikkre »

A Keresztények a melegekért csoport a Pride-on tett hitvallást arról, hogy Jézus szereti a „melegeket”. A felvonuláson részt vett a szombathelyi Golgota gyülekezet lelkipásztora is (feltételezem, hogy nem felekezete támogatásával), aki blogjában beszámolt erről, megfeddve bennünket, akikből ez a lépés erős ellenérzéseket vált ki. Gondolom, az egyetnemértésünk is része annak a „vérgáz” hozzáállásnak, amit az egyház a „melegek” felé mutat („egyszerűen nem szeretik a melegeket”). A csoport törekvése lehetne akár egészen jó és biblikus is, hiszen Jézus valóban együtt evett megvetett vámszedőkkel és prostituáltakkal, és akik megbotránkoztak ezen, azok éppen a farizeusok voltak, akiket Jézus a legtöbbet korholt. Vajon hogyan máshogy lehetne legegyértelműbben kimutatni a „melegek” iránti szeretetet, ha nem úgy, hogy elmegyünk közéjük? (Felvet persze néhány kérdést, hogy ún. progresszív keresztényeknek miért mindig ez a missziós cél jut mostanában eszébe, de ezt most tegyük zárójelbe.)

Tovább a teljes cikkre »

Az egyház léte Dietrich Bonhoeffer szerint csak Krisztusban érthető meg. Az egyház lényege (Exit Kiadó, 2013) címmel megjelentetett előadássorozatának anyaga tanítványai jegyzetein keresztül maradt fenn, ezekből a jegyzetekből azonban mélyebben is megismerhető az a dinamikus egyházkép, melynek mozgásirányát a Sanctorum Communio, a Közösségben, a Követés és a Börtönlevelek is viszonylag jól megrajzolják. Bonhoeffer egyházképében a legfontosabb állandó elem a krisztológiai középpont: az egyház Krisztus teste. Ebből következik, hogy az egyház egybefonódik Krisztus helyettes áldozatával. Krisztus olyat tett, amire ember soha nem képes: átlépte az etikai felelősségvállalás átléphetetlen határát, hogy magára vegye a mi bűnösségünket és annak büntetését. Ez a határátlépés az egyház létének alapja.

Tovább a teljes cikkre »

Vágysz arra, hogy hatással légy mások életére? Hogy adjanak a véleményedre? Szeretnél az az ember lenni, akihez mások igazodnak, akiről akkor is beszélgetnek, ha nincs jelen, és olyanok is, akik soha nem is találkoztak még veled? Szeretnél ismert keresztény vezető lenni? Nemes szolgálatra vágysz, bár hogy a vágyad nemes-e, azt én innen nem tudom megítélni. Ha Isten keresztény vezetővé akar tenni, azzá fog tenni a nélkül is, hogy te ezért küzdenél. Sőt, nagy valószínűséggel ő csak akkor fog azzá tenni, ha nem küzdesz ezért, hanem egyszerűen csak szereted a körülötted élőket és használod az ajándékaidat. Viszont nem vagyok biztos abban, hogy tényleg ezt a lovat akarod. Hadd mondjak néhány kevésbé ismert tényt erről a pályáról, hogy tisztábban láss. Keresztény vezetőként…

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum