A ‘Közösség’ kategória archívuma

A politikai gondolkodás világában különleges vállalkozásnak tartottam Török Gábor elemző blogját. Tetszett, hogy a törökgáborelemez különbséget tudott tenni a dolgok értéke és a dolgok mechanizmusa, valamint a meggyőződés és a meggyőzés erejének megítélése között, és ezzel egy olyan politikai érdekektől és értékektől független elemző térbe invitált engem is, ahol nem csak saját meggyőződésemet (vagy annak ellenkezőjét) hallottam vissza, hanem azt is mérlegre tudtam tenni, hogy egy-egy politikai szereplő a siker milyen esélyével képvisel meggyőződéseket és érdekeket. TG projektjét tehát kezdettől rokonszenvvel figyeltem és sokat tanultam belőle. Ha elindult volna a veszprémi időközi választáson, valószínűleg rá szavaztam volna, bár ezt azzal a tudattal tettem volna, hogy szavazatommal megölöm az elemzőt. Ettől viszont azért nem féltem, mert hónapok óta sejthető: az elemző már korábban meghalt. Egyszerre értem és bánom ezt, de leginkább a teológiai gondolkodás számára szeretnék néhány tanulságot leszűrni belőle.

Tovább a teljes cikkre »

A házasság intézményének válsága és a homoszexualitás körüli társadalmi viták miatt keresztények között is középpontba került a szexuális etika kérdése. Én is sokat írtam erről a témáról. Nem eltúlzott mégis az a figyelem, ami mostanában a szexualitásra irányul? Tényleg ennyire fontos helye van a keresztény – pontosabban bibliai – etikában a szexuális tisztaságnak? Nem arról van inkább szó, hogy kiragadunk egy viszonylag marginális kérdést és más – fontosabb – témák rovására lovagolunk rajta? Nem kéne ezt inkább az egyes hívőkre hagyni? Szabad a szexuális tisztaság megítélése miatt kockáztatni akár az egyház(ak) szakadását is? Nem a lényeglátás hiányát bizonyítja, ha a Krisztus-követés sine qua nonjává tesszük az ezzel kapcsolatos állásfoglalást? Van ennek bármilyen bibliai alapja, vagy inkább egy evangéliumi (és tegyük hozzá: katolikus) félresiklás ez, a kultúra változásaira adott ijedt, de indokolatlanul heves konzervatív reakció?

Tovább a teljes cikkre »

„Ya rabbi Yasu!” – kiáltotta egyszerre a 21 narancsruhába öltöztetett kopt keresztény, amikor az IS fekete ruhás hóhérai nekiálltak lefejezni őket a líbiai tengerparton. „Ya rabbi!” arabul olyasmit jelent, hogy „Uram!”, vagy „Ó, uram”, esetleg „Segíts, uram!” Eredetileg Allah megszólítása volt ez, de a térdre, majd kivégzésükhöz hasra fektetett keresztények Jézushoz beszéltek. Majd fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért. Azért haltak meg, mert a kereszt népéhez tartoztak. Az IS mondja ezt. Ők egyébként nem provokálták, hanem szerették a muszlimokat. Amikor az arab tavasz idején muszlim barátaik a szőnyegükön imádkoztak, ők falként vették körül őket. Egyetlen bűnük az volt, hogy keresztények.

Tovább a teljes cikkre »

A livingout.org honlap készítői nyíltan elismerik jelenlegi vagy múltbeli homoszexuális vágyaikat, de azokhoz evangéliumi módon akarnak viszonyulni, és ebben szeretnének másoknak is segíteni. Honlapjukon a „Mit hiszünk?” fül alatt közzé teszik a brit Evangelical Alliance Biblical and pastoral responses to homosexuality (Bibliai és pásztori válaszok a homoszexualitásra) c. állásfoglalását, melyet saját álláspontjukként fogadnak el. Lefordítottam a nyilatkozatot, szerintem érdemes elolvasni, mert összefoglalja azokat a sarokpontokat, amelyek az evangéliumi hozzáállást meghatározzák. Ezek fényében talán kevesebb lesz a félreértés. Ha valaki nem is ért egyet a nyilatkozatban megfogalmazott evangéliumi hozzáállással, jó, ha legalább tudja, hogy mi az, amire reagál.

Tovább a teljes cikkre »

Gyakran hallom a kérdést barátaimtól is, kritikusaimtól is: miért kell ennyit beszélni a homoszexualitásról? Az előző cikkem miatt megint felvonhatták némelyek a szemöldöküket. Jogos a kérdés, vajon nem aránytalanul sok szó esik-e a valóságnak erről a viszonylag keveseket érintő szeletéről, miközben más területeken őrült nagy bajok vannak az egyházzal és a világgal. Ez valami evangélikál monománia, hogy most mindenki kötelezően a homoszexualitásról beszél? Miért kell egyáltalán magát a szexualitást ennyire középpontba állítani, de ha már ez a helyzet, miért pont a homoszexualitás kerül állandóan pellengérre? Miért nem születnek tömegével cikkek a házasságon belüli erőszakról, a szex-kereskedelemről, vagy mondjuk a szegénység okozta prostitúcióról? De lehetne az irigységet, a kapzsiságot, a képmutatást vagy a tekintéllyel való visszaélést is említeni. Miért van kipécézve a homoszexualitás? Hadd világítsam meg az okot, és közben hadd emeljem egy kicsit a tétet is.

Tovább a teljes cikkre »

Etikai paradigmaváltás zajlik a nyugati kereszténységben (vagy egyes szegmenseiben), mely a szemünk láttára veri szét az evangéliumi erkölcs korábban megkérdőjelezhetetlennek gondolt építményét (leglátványosabban a szexuális etika terén). Mégsem új jelenségről van szó, legfeljebb számunkra új és sokkoló ez. A mostani paradigmaváltás lényege ugyanaz, mint ami az őskereszténységet is fenyegette: Jézus és az evangéliumi etika különválasztása. Vagyis a tévhit, hogy Jézus és a vele való kapcsolat megélése elválasztható az apostoli hagyomány erkölcsi vonatkozásaitól. A második századi gnosztikusok a valódi gnózishoz képest lényegtelennek tartották Jézus etikai parancsait. Az apostoli atyák és az apologéták küzdöttek ellenük, de az Újszövetségből tudjuk, hogy ez a szétválasztás már az első századi gyülekezetekben is megjelent. A történelem most is csak ismétli önmagát. De mi a baj ezzel?

Tovább a teljes cikkre »

Rowland Hill tizennyolcadik századi metodista prédikátor mondta: „A világhoz való igazodás minden korban az egyház romlásához vezetett.” Ezt ma is visszaigazolják a statisztikák, melyek földgolyó szerte a liberális egyházak és gyülekezetek hanyatlását mutatják. Horatius Bonar tizenkilencedik századi skót lelkipásztor tovább is ment ennél, szerinte „a világ azért szippantja magába az egyházat, mert az egyház is örül ennek”. Vagyis könnyű Katót táncba vinni, ha maga is akarja. És ez az igazán fejbekólintó igazság. A „világ” akkor jön be az ajtón, ha beengedjük, mi pedig többnyire akkor engedjük be, ha magunk is erre vágyunk. Ez pedig általában azt jelenti, hogy már előbb is jó nagyokat kortyoltunk belőle.

Tovább a teljes cikkre »

Hiszem a szentek kortól és tértől független egyetemes közösségét. Veszprémi gyülekezetemben 2001 óta tartok előadásokat olyan emberekről, akiknek az élete és a gondolatai nagy hatással voltak rám. Ezeket összegyűjtöttem és új fül alatt (Előadások) mostantól elérhetővé tettem. Akit érdekel Martyn Lloyd-Jones, John Stott, Charles Spurgeon, George Whitefield, Dietrich Bonhoeffer, Søren Kierkegaard, Francis Schaeffer, Kálvin János, Szent Athanasziosz, C. S. Lewis, Luther Márton, vagy az, hogy én mit gondolok róluk, mit tanultam tőlük, miért tartom őket fontosaknak, mától meghallgathatja mindegyik előadást. A hangminőség sajnos változó, van, amit még magnós diktafonnal vettünk fel, de azért mindegyik jól hallható.

Tovább a teljes cikkre »

Az Origo külön cikkben számolt be arról, hogy elindult Budapesten is a Sunday Assembly mozgalom első gyülekezete. Ez egy ateista-humanista kezdeményezés, melyben állítólag a közösségen van a hangsúly. A cikk Szabó Sebestyén „prédikációjából” idéz: „A világnak minden bizonnyal több közösségi életre van szüksége, a Sunday Assembly ezért az életet ünneplő és befogadó szellemiségű közösségeket hoz létre. Itthon is növekszik a társadalmi elszigeteltség és a magány: a legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint ma Magyarországon 30 százalékkal többen élnek egyedül, mint 10 évvel korábban, számuk elérte az 1,3 milliót. A tartós egyedüllét káros hatással van mind az egyénre, mind a társadalomra, egészségügyi következményei pedig hasonlóak lehetnek a dohányzáséhoz: gyengíti az immunrendszert, fokozhatja a gyulladásos tüneteket, és akár komoly betegségekhez is vezethet.” A vallástalanok gyülekezete erre kínál megoldást.

Tovább a teljes cikkre »

Ha valakit érdekel, a Budapestifi meghívására április 29-én kedden 18h-tól a Wesselényi utcai baptista imaházban (1077 Budapest, Wesselényi u. 53.) tartok előadást Társas játék címmel. A program keresztényeknek is és nem keresztényeknek is szól, de elsősorban fiatalokat várnak rá. A most futó sorozat a ház metaforája segítségével járja körül az élet különböző területeit. Nekem a nappali jutott, a társas tér, ahova általában a barátokat hívjuk be. Remélem, kedd este is tágas lesz a hely mindenki számára. Az ismert és ismeretlen arcoknak egyaránt örülni fogok!

Indiai tapasztalataim azt a hitemet igazolták, hogy a kereszténység valódi ereje nem az egyházi struktúrákban, hanem az evangéliumban van. Az indiai lelkipásztorok, akiket megismertem, szinte semmit nem tudnak a nyugati kereszténység történetéről, harcairól, megosztottságáról, Jézus Krisztust viszont élő Úrként ismerték meg, akiben békességet, örömet, reményt találtak. Életüket Isten igéje alapján akarják élni, a Szentlélek segítségével. Hittel imádkoznak, olvassák a Bibliát, megvallják a hitüket. Szégyenkezve láttam, mennyi igeverset tudnak fejből idézni; tolmácsom gyakran ki se kereste az igéket, nem volt rá szükség. Az evangélium ereje ragadta meg őket, kereszténységük felszabadítóan egyszerű. Erről az evangéliumi egyszerűségről akaratlanul is C. H. Spurgeon egyik derűsen polemikus anekdotája jutott eszembe. Az evangéliumi prédikátor a Sandwich-szigetek lakóiról mondta egyik igehirdetésében a következőket:

Tovább a teljes cikkre »

Lenyeltem a csípős-fűszeres kecskepörkölt utolsó falatját, majd odafordultam indiai vendéglátómhoz, aki maszatos kezével egy marék szaftos currys rizst emelt a szájához. Próbáltam én is a kezemmel enni, de néhány szerencsétlen kísérlet után visszatértem a késhez és villához, amit – az idegen iránti könyörületből – előre a tányérom széléhez igazítottak. A palacsintához hasonlító roti kenyérrel ügyesebben bántam, annak ugye nálunk is van némi hagyománya, hogy a kenyérhéjjal kanalazzunk („eb, aki a kanalát meg nem eszi”), de kezdetleges technikámmal mindenki rég megebédelt volna, mire én is befejezem az evést, ezért inkább újra nyugati eszközökhöz nyúltam (kés, villa, kanál). Az ebéd végéhez közeledve az engem érdeklő irányba tereltem a beszélgetést. Szerettem volna többet megtudni arról az evangéliumi mozgalomról, melynek meghívására Indiába csöppentem.

Tovább a teljes cikkre »

Amióta Isten kegyelme megragadott és Krisztus követőjévé tett, szinte mindig intenzíven foglalkoztatott a világmisszió kérdése. Fiatal hívőként faltam az életrajzokat, amelyek nagy kockázatokat vállaló misszionáriusokról szóltak (mint Charles Studd, Hudson Taylor, Isobel Khun vagy az indiai sadhu Sundar Singh), és egy időben én magam is arra készültem, hogy misszionárius leszek egy távoli országban. Ennek érdekében konkrét lépéseket is tettem, a kilencvenes években részt vettem például egy nagy missziói konferencián, majd egy egész nyarat a bolíviai dzsungelben töltöttem, ahol Dórámmal együtt egy kis indián gyülekezet imaházának építésében segédkeztünk a Latin Link misszionáriusaiként. Azt hiszem, ott értettem meg, hogy ez nem romantikus kaland, hanem valódi áldozatokkal járó kihívás, melyhez különleges elhívásra van szükség. Talán nem véletlen, hogy végül lelkipásztor lett belőlem Veszprémben, nem úttörő misszionárius egy egzotikus országban.

Tovább a teljes cikkre »

A New York Times január 3-i véleményrovata az amerikai kálvinizmus meglepő újjáéledésével foglalkozik. ’Evangelicals Find Themselves in the Midst of a Calvinist Revival’ (Evangéliumiak kálvinista ébredés kellős közepén) c. évkezdő kolumnájában Mark Oppenheimer az „új kálvinizmus” jelenségét veszi górcső alá. Bár a cikk kritikus hangot üt meg – felhívja például a figyelmet a kálvinizmus terjedése miatti gyülekezeti és felekezeti feszültségekre, és megszólaltat ellendrukkereket, mint a kálvinizmust régóta nem szívlelő baptista teológust, Roger E. Olsont –, a vallási témáiról ismert publicista viszonylag tárgyilagosan beszél az evangéliumi világon belüli jelenségről.

Tovább a teljes cikkre »

Ferenczi Zoli barátom hívta fel a figyelmemet Evan Parks remek cikkére a manipulációval kapcsolatban. Keresztény szervezetek és gyülekezetek vezetői jól ismerik a jelenséget (ha még nem ismerik, meg fogják ismerni), de nem biztos, hogy rá is ismernek, amikor éppen zajlik. Hiszen a manipuláció attól manipuláció, hogy a valódi szándékokat igyekszik elrejteni. Különösen igaz ez akkor, amikor a rajtakapott manipulátor látszólag bűnbánatot gyakorol. Honnan tudhatjuk, hogy a manipulátor tényleg megváltozott? Készpénznek vesszük a bocsánatkérését? Parks szerint ennél bölcsebben kell eljárnunk. A manipuláció felismeréséhez és kivédéséhez a megváltozott szívre kell figyelnünk.

Tovább a teljes cikkre »

A homoszexualitás kérdése soha nem látott kihívás a huszonegyedik századi egyház számára. Meggyőződésem, hogy ez a téma nemsokára nem csak ketté fogja osztani a hanyatló nyugati kereszténységet (ez a folyamat már elkezdődött), de a Krisztushoz való ragaszkodás és a valódi felebaráti szeretet egyik fontos jelzője is lesz. Ezt annak ellenére így gondolom, hogy az elmúlt egy-két évben sokan éppen Krisztus nevében változtattak álláspontjukon és álltak a félelmetes gyorsasággal formálódó új társadalmi konszenzus mellé, mely a homoszexuális életmód helyett annak bírálatát tekinti bűnnek. Istent azonban nem lehet sem becsapni, sem megcsúfolni. Aki úgy tanítja az embereket, hogy akár csak egyet elvesz Isten parancsolataiból, az a legkisebb lesz az Isten országában. Ezt Jézus mondta, akit sokszor próbáltak már az aktuális kultúra képére formálni. Az ő nevében nem most először igazolnak társadalmi folyamatokat (gondoljunk a kulturprotestantizmusra, a pápai fényűzés bibliai alátámasztására, vagy a szocializmus idején született magyar teológiai kuriózumra, a „szolgáló egyház teológiájára”).

Tovább a teljes cikkre »

A „harmadik hullámról” szóló bejegyzést igyekeztem objektíven írni, de nem akarom elhallgatni, hogy valamelyest személyesen is érintett vagyok a dologban. A Vineyard mozgalmat ugyanis belülről is elég jól ismerem. 1992 és 1996 között egy Vineyard-jellegű gyülekezetbe jártam, személyesen találkoztam a mozgalom néhány vezetőjével, jártam Vineyard lelkészkonferencián, részt vettem vezetőképzőkön, olvastam Vineyard szerzők (pl. John Wimber, John White, Jack Deere, Wayne Grudem, Rich Nathan, Ken Blue, Ken Wilson, Sam Storms, George Mallone) könyveit, és nagy hatással volt rám a 90-es évek elejének Vineyard-zenéje (főleg a Touching the Father’s Heart albumok). Legjobb barátaim is egy időben Vineyard gyülekezetekbe jártak. Ma már nem vagyok benne a mozgalomban, de szeretném elmondani, hogyan használta Isten a Vineyardot az életemben, és röviden azt is, hogy miért távolodtam el tőle.

Tovább a teljes cikkre »

Elsősorban Wolfgang Bühne 1992-ben megjelent Harmadik hullám (Evangéliumi Kiadó) c. könyve a felelős azért, hogy Magyarországon az ún. „harmadik hullám” sokak fejében összekeveredik a hit mozgalommal és a koreai Yonggi Cho hajmeresztő tanításaival. Pedig ezek történetileg, szociológiailag és teológiailag is jól elkülöníthető jelenségek. A nyolcvanas-kilencvenes évek óta sokat változott a vallási térkép, kicsit anakronisztikus ma már a „harmadik hullámról” beszélni, de mivel a körülötte kialakult félreértés nálunk makacsul tartja magát, és amúgy is a karizmatikus mozgalomról posztolgatok, ideje, hogy erről is elmondjam régóta kikívánkozó gondolataimat.

Tovább a teljes cikkre »

A fekete-fehér gondolkodásban nem léteznek árnyalatok. Márpedig az élet nagyon sok területén a vagy-vagy kettőssége nem segít az eligazodásban. Szerintem ilyen terület a karizmatikus identitás is. Karizmatikusok tudni szeretnék, vajon karizmatikus vagy-e, és ha azt mondod, igen, igazán közéjük tartozol. Anti-karizmatikusok számára ez a „beismerés” viszont éppen a köreikből való kirekesztést jelenti. A karizmatikus szó evangéliumi „sibbólet”, ha nem jól ejted, idegenné válsz testvéreid körében. De vajon tényleg lehet ezt a kérdést kettős számrendszerben kezelni? Szerintem nem. A valóság sokkal árnyaltabb.

Tovább a teljes cikkre »

Négy nappal ezelőtti halk felhívásomra egyik olvasóm magyarra fordította a levelet, melyet a Strange Fire konferencia után Mark Driscoll írt John MacArthurnak. A levélben Driscoll meghívja a kaliforniai lelkészt egy nyilvános beszélgetésre. Szerintem ez szép példája annak, hogy egy nyilvánosság előtt zajló konfliktust hogyan lehet krisztusi módon kezelni. Driscoll amennyire provokatív tud lenni, annyira derűsen jó lelkületű is, ez a levél most az utóbbira példa. Kíváncsi vagyok, MacArthur mit fog válaszolni. Őszintén szólva meglepne, ha elfogadná a meghívást, de látva a Strange Fire okozta sebeket, kifejezetten jót tenne azzal, ha elmenne.

Itt van tehát a levél, teljes terjedelemben. A fordító nem akarta, hogy a nevét közöljem, de ezúton szeretnék a magam és az olvasók nevében köszönetet mondani érte. A fordításba néhol belepiszkáltam, az esetleges hibákért innentől az enyém minden felelősség.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum