A ‘Spiritualitás’ kategória archívuma

Az Evangéliumi Fórum honlapján fent van már a 2018-as találkozó egész tervezett programja. A jelentkezési határidő október 31-én éjfélkor jár le. Az EF 2018-ra olyan protestáns keresztény vezetőket és potenciális vezetőket várunk, akik szeretnének megerősödni a bibliai örömhír hiteles képviseletében. Mottónk: „meggyőződünk, hogy meggyőzhessünk”. Számos magyar előadó mellett idén is lesznek külföldi vendégelőadóink: Hatun Tash, muszlimok közt szolgáló evangélista és apologéta, David Van Dyke, a Wheaton College házasság- és családterápiával foglalkozó professzora, Daryl McCarthy, az ELF Academic Mentoring műhelyének vezetője, és Jerry Twombly, szervezetfejlesztéssel foglalkozó üzletember. A találkozó november 14-17 között lesz, a harkányi Thermal Hotelben. Az Evangéliumi Fórum műhelyekre épül, ami kifejezi azt a szándékunkat, hogy evangéliumi nézőpontból szeretnénk az élet különböző területein jelentkező kihívásokról együtt gondolkodni. Idén hét műhelybe lehet jelentkezni: apologetika, bibliaértelmezés, vezetői, teológus, művészet, tanítványnevelés és pszichológus műhelyek lesznek. Ha valakit érdekel az előző évek anyaga, a „Rólunk” fül alatt megnyíló „EF archívum”-ban keresgélhet.

„Jaj a mihaszna pásztornak!” c. posztomban egy héttel ezelőtt arról írtam, hogy vezetők bűnei mekkora rombolást tudnak végezni az egyházban. A cikkel az volt a célom, hogy magunkat, evangéliumi vezetőket figyelmeztessem a felelősségünkre és arra, hogy van okunk az istenfélelemre és az önmagunkkal szembeni bizalmatlanságra. Bár a cikkben szexuális bűnökről volt szó, egyáltalán nem gondolom, hogy csak ezek fenyegetnék a keresztény vezetőket. Földesi Barnabás barátom tegnap elküldte nekem néhány gondolatát a vezetői bűnökkel kapcsolatban. Az ő engedélyével szeretném leközölni a levele legfontosabb részleteit, mert olyan irányba viszik tovább a vezetői bűnökről való diskurzust, amerre ritkán megyünk, de az egyház egészsége szempontjából elengedhetetlen, hogy erről is legyen szó.

Tovább a teljes cikkre »

Megnyílt az Evangéliumi Fórum 2018-as találkozójának regisztrációs felülete! Az EF 2018-ra olyan protestáns keresztény vezetőket és potenciális vezetőket várunk, akik szeretnének más felekezetű, de az evangélium központi üzenetéhez és a Biblia tekintélyéhez ragaszkodó hívőkkel együtt megerősödni a bibliai örömhír hiteles képviseletében. A találkozó november 14-17 között lesz, a harkányi Thermal Hotelben. Az Evangéliumi Fórum műhelyekre épül, ami kifejezi azt a szándékunkat, hogy evangéliumi nézőpontból szeretnénk az élet különböző területein jelentkező kihívásokról együtt gondolkodni. Idén hét műhelyben folyik a munka: apologetika, bibliaértelmezés, művészet, pszichológus, teológus, tanítványnevelés és vezetői műhelyek. Az új pszichológus műhelybe pszichológiai illetve mentálhigiénés szakterületen államilag akkreditált intézményben végzett vagy hamarosan végző, evangéliumi meggyőződésű hívőket várunk.

Tovább a teljes cikkre »

Semmi és senki nem tud annyit ártani a kereszténység ügyének, mint saját vezetői. Sokkoló, amikor keresztény vezetőkről súlyos erkölcstelenségek derülnek ki, időnként olyanok, amelyek világi szemmel nézve is riasztóak. Szolgálatom elején rövid időn belül három lelkésztársamról hallottam, hogy súlyos szexuális bűnben elbukott. Mélyen megrendültem, és Istenhez fohászkodtam, hogy őrizzen meg a hasonló hűtlenségtől, hiszen én sem vagyok kevésbé kísérthető náluk. A szomorú történetek mély, de azt gondolom, egészséges bizalmatlanságot építettek fel bennem saját magammal szemben, és hasznos félelmet attól, hogy bizonyos határokat átlépjek, akár olyanokat is, amelyek önmagukban még ártatlannak tűnnek. Mert mi, keresztény vezetők, éppen a felelősségünk miatt fogunk nagyobb ítéletben részesülni. Szolgálatunk áldás lehet sokaknak, de bukásunk is sokakat ránt magával, és jaj annak, aki a kicsinyeket megbotránkoztatja.

Tovább a teljes cikkre »

A gonosz problémájának leegyszerűbb megfogalmazása így szól: ha Isten jó és mindenható, hogyan lehet gonosz a világban? Az egyik hagyományos feloldása a problémának pedig az, hogy Isten valamilyen nagyobb jó érdekében engedi meg, hogy legyen gonosz a világban. „Felix culpa” teodiceának is nevezik ezt, mert az érv szerint nem jöhetett volna létre valami nagyobb jó (pl. Krisztus megváltóként való megdicsőülése, Isten kegyelme gazdagságának megmutatása), ha nem következik be a bűnbeesés (ó, boldog bűn!). A molinisták által alkalmazott szabadakarati védelemmel szemben augusztiniánus vagy kálvinista teológusok általában ezt a teodiceát alkalmazzák a gonosz problémája kapcsán. Erre van precedens a Szentírásban is. A bibliai József egyetlen mondatban foglalja össze ezt az érvet, amikor testvérei vétkének az értelmére mutat rá: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.” (1Móz 50,20) Ha jól értjük a mondatot, a „felix culpa” érv minden fontos eleme benne van.

Tovább a teljes cikkre »

Ha szeretnénk megismerni Isten legmélyebb indulatait a gonosz kapcsán, az egyik bölcs dolog, amit tehetünk az, hogy a kezünkbe vesszük és végigolvassuk az Ószövetség egyik legrövidebb költeményét, a Jeremiás siralmairól szóló könyvet. A könyv az ún. ünnepi tekercsek (Megillót) egyike, mert négy másik rövid könyvvel együtt a jeles ünnepeken olvasták fel a zsidók. Jeremiás siralmai Jeruzsálem Kr. e. 587-es pusztulását siratja. Felfoghatatlan tragédia volt ez Izráel népének. Az emberveszteség, az ellenség brutalitása, a nép szenvedése az ostrom alatt és után önmagában is leírhatatlanul szörnyű élmény volt. Azonban ennél is mélyebb seb volt látni a szent város lerombolását, és a Templomét, amely Isten jelenlétét jelképezte népe között. Jeruzsálem eleste azt jelezte, hogy mindennek vége: vége a szövetségnek, az ígéreteknek, a reménynek, az életnek. Jeruzsálem pusztulása után nem lehet többé létezni.

Tovább a teljes cikkre »

Az egész világsajtót bejárta a tragikus hír, hogy a tadzsik-afgán határ közelében megöltek egy kerékpározó amerikai párt. A gyilkosságot az ISIS vállalta magára. A húszas éveik végén járó Jay Austin és Lauren Geoghegan 2017 júliusában egy éves szabadságot vettek ki, hogy biciklivel beutazzák a világot. Útjuk Európa és Afrika után Közép-Ázsiába vezetett, ahol aztán a tragédia bekövetkezett. Egy amatőr videófelvételen látszik, hogy a merénylő szándékosan fordult meg az úton, hogy szemből a nyugati kinézetű kerékpárosoknak hajtson és átgázoljon rajtuk. A merényletben az amerikai pár mellett egy svájci és egy holland kerékpáros is az életét vesztette. A történetben azonban nem ez az igazán hajmeresztő.

Tovább a teljes cikkre »

Jánost úgy ismerte a korai egyház, mint a szeretet apostolát. Ő volt a tanítvány, akit Jézus szeretett (Jn 13,23; 19,26; 20,2; 21,7.20): a „szeretett tanítvány”. De ő volt az is, aki azt írta: „az Isten szeretet” (1Jn 4,16). Jánostól tudjuk, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ő mondta azt is: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1) Meg ezt: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk.” (1Jn 3,18-19) Mikor már nagyon öreg volt, állítólag mások vitték őt be a gyülekezetbe, és megkérték, szóljon az egybegyűltekhez. Ő intett a kezével, mire csönd lett, és ő csak annyit mondott: „Fiacskáim, szeressétek egymást!” Ez volt a prédikációja.

Tovább a teljes cikkre »

Olvasok egy könyvet, amelyben a szerző az egyháztörténet fontosságát hangsúlyozza, és azt írja: „egyszerű tény, hogy nem mi vagyunk az első, és biztosan nem a legbölcsebb generáció, amely a Szentírás tanításán gondolkodik”. A mondat második felére szeretném irányítani a figyelmet. Sokszor hangsúlyoztam én is, hogy a Szentírást az egyház közösségében kell olvasnunk, és ezt kronológai értelemben is értettem: olvassunk régi kommentárokat és régi keresztény irodalmat! Sokszor leírtam én is, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik a Bibliát olvassák, és érdemes meghallgatnunk korábbi generációk magyarázatait is. De most azt a gondolatot is ízlelgessük, hogy nem csak nem az első bibliaolvasó generáció vagyunk, de nem is feltétlenül a legbölcsebb bibliaolvasó generáció. Ha ebbe az egyszerű ténybe belegondolunk, egészséges bizalmatlanság épül fel bennünk minden teológiai újdonsággal szemben, amely korábbi korok hívei számára ismeretlen maradt.

Tovább a teljes cikkre »

Még egy poszt erejéig a Pride témájánál és Balavány Gyuri cikkénél maradok, mert egy fontos gondolatot szeretnék megfogalmazni a Pride és a szégyen kapcsolatáról. A szégyenérzet az egyik kulcsa a jelenség megértésének, és annak, miért rendkívül káros az, ha a homoszexuális vágyakkal élőket azonosítjuk a vágyaikkal. A szégyen abban különbözik a bűntudattól, hogy a szégyen esetében a jellemhibánkat a személyiségünk részének gondoljuk, ahelyett hogy azt éppen a személyiségünket romboló, attól valahogy idegen erőnek tartanánk. A szégyent azért nehéz feloldani, mert az teljes egészében rólunk szól. Ha én vagyok szégyellnivaló, nem a bűnöm, akkor nincs mit tenni. Akkor nincs kiút. Illetve van: átforgathatom a szégyent büszkeséggé. Lelkigondozók előtt ismert jelenség, hogy az az ember, aki huzamosabb ideig szégyent él át, egy ponton úgy dönthet, hogy a szégyent büszkeséggé alakítja és ellentámadásba megy át. Felvállalja a szégyenét és azokat szégyeníti meg, akik őt megszégyenítették.

Tovább a teljes cikkre »

(Hamar Dávid barátom, az Agóra Corvin gyülekezet lelkésze, pár napja a Pride kapcsán küldte nekem az alábbi írását. Változtatás nélkül közlöm.)

Talán többen is láttátok azt a képet, amin egy kifeszített, fekete molinó hirdeti az idei Pride felvonulóinak, hogy „Bűn nem lehet büszkeség tárgya“. Összeszorult a szívem, ugyanis a szöveg mellett ott volt egy hatalmas kereszt is. Azt éreztem, itt most megcsúfolják Krisztust és meggyalázzák a művét és a keresztény hit üzenetét. Olyan volt, mintha az Iszlám Állam fekete alapon fehér feliratos zászlójának keresztény változatát látnám. Arra gondoltam, hogy ha erre a feliratra egy ott vonuló fiatal felnéz, akkor érthető módon zárja le magában a kérdést egy életre: „Oké, hát ennyi az üzenetük a keresztényeknek“. És ez borzalmas: a szeretet helyett az undort és a megvetést üzenik emberek a kereszt árnyékában. A cselekedetből teljesen hiányzik Krisztus lelkülete, aki tényleg és valóban szereti a homoszexuálisokat és leszbikusokat. Hol van ez az üzenet? Hogy meri valaki a keresztet, ami a szívembe annyi szeretetet és megértést hozott el az embertársaim iránt, valaki ilyen szemét dologra használni?

Tovább a teljes cikkre »

„Ha Isten azért nem szeretne, amilyenné teremtett, akkor nem gondoskodó atya volna, hanem egy korlátolt, sötét bunkó. És tök jó, hogy nem az.” Nehéz ezzel a tételmondattal vitatkozni, mégis megteszem, mert Balavány Gyuri (egykori barátom) július 7-i cikke olyan ponton támadja a kereszténységet (igen, a kereszténységet), ahol az a szexuális forradalom után felépült új erkölcsi rendben rendkívül sérülékennyé vált. Azt kérdőjelezi meg, hogy a hagyományos kereszténység üzenete a szeretetet hordozza-e. A cikket Gyuri a facebook oldalán „coming out” bevezetéssel tette fel, jelezve, hogy a véleménye olyasfajta bátorságot igényel, mint mikor egy saját neméhez vonzódó ember mások előtt is felvállalja szexuális orientációját. Gyuri azt vállalja föl, hogy a homoszexualitás kérdésében megváltozott a véleménye, a hozzáállása, és az most már más, mint amit a keresztények, sőt, az evangéliumiak többsége gondol. Gyuri maga adja a kezünkbe az írásához a hermeneutikai kulcsot, és én most ezt használni is fogom: cikkét vélemény-„coming out”-ként kezelem és ennek megfelelően válaszolok is rá.

Tovább a teljes cikkre »

Van az angol nyelvben egy remek kifejezés, amire érdemes odafigyelni. Ez a „virtue signalling”. Szó szerint azt jelenti: „erényjelzés”. Mint mikor egy jelzőlámpa pirosra vált, jelezve, hogy ott az autónak meg kell állnia, vagy mint mikor a rádióban megszólal a híreket jelző szignál. Csak ebben az esetben azt jelzik nekünk, hogy „erény következik”. „Virtue signalling” az, amikor Svédországban LMBT-stadion épül. Bizony, olyan stadion, amelyben minden szexuális értelemben vett másság jól érezheti magát és még a dolgozók is erre vannak érzékenyítve. „Virtue signalling” az, amikor Macron elnök közös fényképen pózol a transzvesztita fekete együttes tagjaival, akiket az elnöki palotába hívott. „Virtue signalling” az, amikor Párizs egyik negyedében maga a polgármester avatja fel a Pride idejére a szivárványos zebrát, és jelzi, hogy az bizony ott is marad az idők végezetéig. Mert ő az erény – no meg a történelem jó – oldalán áll. És „virtue signalling” az is, amikor az amerikai episzkopális vagy valamelyik skandináv egyház ugyanezt a zászlót cipeli. Vagy amikor a Pride idején „evangéliumi keresztények” jelzik: ők megtértek a homofóbiából.

Tovább a teljes cikkre »

Néha érdemes összeszedni egészen egyszerű szavakkal, hogy mit kínál Jézus Krisztus evangéliuma az embereknek, mert a kereszténységgel kapcsolatban sokféle elképzelés uralja a közbeszédet, ami egészen másról szól. Mostanában különösen erős az a változat, amely a kereszténység kulturális jelentőségét hangsúlyozza a rohamosan elvilágiasodó vagy éppen iszlamizálódó nyugati társadalmakban, vagy amelyik pont a befogadás és az irgalom erkölcsi kötelességét tekinti a kereszténység lényegének, vagy amelyik a kereszténységet a progresszív ideológia ellenpólusaként tartja számon egy megháborodott korban. Bármit is gondolunk ezekről a hangsúlyokról, könnyen elhomályosíthatják az evangéliumot, amely a kereszténység központi és legfontosabb üzenete a világnak. De mit kínál az evangélium az embereknek?

Tovább a teljes cikkre »

Másnak is feltűnt ezen a világbajnokságon a felesleges statisztikai adatok burjánzása? Y. N. Harari Homo Deus c. könyvében beszél a dataizmusról, amely „azt hirdeti, hogy az univerzum adatfolyamokból áll, és minden jelenség vagy entitás értékét az határozza meg, mennyiben járul hozzá az adatok feldolgozásához” (316). Nos úgy tűnik, a foci vébé kiváló lehetőség a dataizmusnak a világuralom megszerzésére, hiszen a szerencsétlen közvetítők elé (ők meg elénk) páratlan mennyiségben tolják számítógépes algoritmusok a feldolgozott adatokat. Például olyanokat, mint az, hogy az aktuálisan játszó csapatok edzőinek életkora meghaladja az 1934-ben ugyanekkor játszó csapatok edzőinek életkorát, hogy XY játékos a harmincezredik európai csatár, akit piros mezben cserélnek le, vagy hogy ezen a világbajnokságon már ötven (!) játékos dobott be pontosan a tizenhatossal egyvonalban, C. Ronaldo vagy Messi pedig megdöntötte a szögletzászlótól való legkisebb távolságból gólrúgás csúcsát is. Jó, ezeket éppen nem, de szakmányban hallok ugyanilyen felesleges időkitöltő stupiditásokat minden mérkőzésen.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum