A ‘Kultúra’ kategória archívuma

A reformáció a közhiedelemmel ellentétben nem szakadár, hanem restaurációs mozgalom volt. A re-formáció szó az eredeti formába való visszaállást jelenti, mint mikor egy végtag kificamodik és a helyére kell visszapattintani, vagy mint mikor egy épület megrongálódik és helyre kell állítani. A reformáció legfontosabb törekvése az eredeti katolikus hit restaurációja, az apostoli hithez való visszatérés, a hitehagyás állapotából való megtérés volt. A reformátorok hite nem a római katolicizmus utáni hit, hanem a római katolicizmust megelőző hit. Nem új hit, hanem a régi, egyetemes, ortodox, apostoli hit, amitől a pápaság vezetése alatt a nyugati kereszténység fokozatosan elfajzott. Az „ad fontes” latin szavak ezt a visszatérést jelölték. Ad fontes: vissza a forrásokhoz! Vissza oda, ahonnan a kereszténység elindult, vissza az apostoli alapokhoz, vissza az eredeti közös hithez, vissza a Szentíráshoz!

Tovább a teljes cikkre »

Diadalittas cikk jelent meg tegnap az Origón arról, hogy „Izland a Down-szindróma felszámolásának a küszöbén áll”, és sokan „csak találgatják, hogyan érték el ezt a látszólagos orvosi csodát”. Az írás a CBS hírportál augusztusi cikkére támaszkodik, amely hasonló hangulatban tálalja, hogy Izlandon közel száz százalékos eredménnyel sikerült megszűntetni a betegséget és ma már talán csak egy vagy két gyerek születik Down-szindrómával a skandináv szigetországban. Más országok is közel járnak ehhez, Dániában már 98% a betegség leküzdésének az aránya, de Franciaország is 77%-nál jár és az USA is elérte a 67%-os rátát. A szülők ezekben az országokban komoly összegekre perelhetik az orvosokat, ha műhiba következtében nem jelzik előre a betegséget, hiszen az orvostudomány fejlődésének köszönhetően 99%-os pontossággal ki lehet szűrni a Down-kórt.

Tovább a teljes cikkre »

Holmes Rolston III amerikai filozófustól származik az a gondolat, hogy a világegyetem történetében nem egy, hanem három „nagy bummról” beszélhetünk. Three Big Bangs: Matter-Energy, Life, Mind (Columbia University Press, 2011) c. könyvében azt a véleményét fejti ki, hogy amikor tudósok magyarázatot keresnek a körülöttünk lévő világ eredetére, valójában nem egy, hanem három nagy robbanást kell megmagyarázniuk. Az első „robbanás” az anyag és az energia eredete, amely a négy alapvető erő (elektromágneses erő, gyenge és erős nukleáris erő, valamint a gravitáció) által lehetővé teszi a másik két eseményt, amely magyarázatra szorul. A második „bumm” az élet megjelenése, az az információs robbanás, amelynek következtében milliónyi faj létezik ma a Földön. A harmadik „nagy bumm” az emberi elme, amely felelős a nyelvért, a kultúráért, valamint gondolatok és eszmék továbbadásáért. Rolston szerint ez a három „robbanás”[1] elég ok arra, hogy telve legyünk csodálkozással, és feltegyük a kérdést: hol vagyunk, kik vagyunk, mi a dolgunk a világban?

Tovább a teljes cikkre »

Nem szoktam ilyet tenni, valószínűleg nem fogok a jövőben sem, de mivel korábban többször írtam már a norvég gyermekvédelmi szolgálat (Barnevernet) embertelen családpolitikájáról, most leközlök egy levelet, amit egy Norvégiában élő (cigány származású) magyar nagymama írt nekem a napokban. Nem ismerem Krisztina Svendsent, nem tudok utánajárni a történetének sem, de amit leír, tökéletesen egybevág azokkal a történetekkel, amelyekről viszont személyes ismeretem van, és azzal, amit egy európai emberijogász és Einar Salvesen norvég pszichológus mesélt nekem a rendszer működéséről. A célom a levél közlésével egyrészt az, hogy ismét felhívjam a figyelmet erre az Európa tetején működő kegyetlen gépezetre, figyelmeztessem a magyar családokat, akik ott élnek vagy oda készülnek, hogy veszélyben vannak, és a nyilvánosság által talán valamit segítsek a kis Carmennek és családjának, akik úgy tűnik, a Barnevernet legújabb áldozatai közé kerültek.

Tovább a teljes cikkre »

Doktori disszertációm utolsó fejezetein dolgozom a Tyndale House-ban, aminek az egyik nagy áldása, hogy egy csomó érdekes emberrel találkozom a világ minden tájáról. Tegnap egy ausztrál tudóssal beszélgettem, aki Tasmánia szigetén él, és rájöttem, hogy nekem az egyetlen szó, ami Tasmániáról eszembe jut, az ördög. Most megtudtam, mennyi szépség kapcsolódik ehhez a magyarországnyi tartományhoz. Aztán van itt román teológia professzor, moszkvai PhD hallgató, cseh egyetemi tanár, afrikai, amerikai, dél-koreai, kanadai, és természetesen tucatnyi brit kutató. Kávészünetekben rengeteg izgalmas beszélgetés alakul ki abból, hogy kikérdezzük egymást a projektjeinkről és megismerjük egymás hátterét. Hadd meséljek el két részletet az elmúlt hét egy-egy beszélgetéséből.

Tovább a teljes cikkre »

A tavalyi Evangéliumi Fórumon reggelente a pásztori levelek alapján az egészséges tanítás és a lelki egészség témájáról beszéltem. A kép- és hanganyagok itt megnézhetők, meghallgathatók: 1. Vezetők és az egészséges tanítás (Tit 1,1-16; 2,1-15); 2. Egészségtelen tanítás az egyházban (1Tim 1,1-11; 6,1-10); 3. Az egészséges tanítás értéke (2Tim 1,8-14; 4,1-5). Az EF honlapján található archívumban fent van egy válogatás az elmúlt évek Fórumain elhangzott további előadásokból, szemináriumokból is, így aki nem tudott velünk lenni, egy kis ízelítőt kaphat az ott folyó munkából. Az idei Fórumra a regisztráció első fizetési sávja holnapig tart, utána valamivel drágábban lehet már csak jelentkezni, úgyhogy ha valaki tervez jönni, ne halogassa a jelentkezést!

Már csak két hónap van az Evangéliumi Fórum 2017-es találkozójáig, melyre az EF regisztrációs felületén lehet jelentkezni. Az EF 2017-re olyan protestáns keresztény vezetőket és potenciális vezetőket várunk, akik szeretnének más felekezetű, de az evangélium központi üzenetéhez és a Biblia tekintélyéhez ragaszkodó hívőkkel együtt megerősödni a bibliai örömhír hiteles képviseletében. Mottónk: „meggyőződünk, hogy meggyőzhessünk”. A találkozó november 12-15 között lesz, a harkányi Thermal Hotelben. Az Evangéliumi Fórum műhelyekre épül, ami kifejezi azt a szándékunkat, hogy evangéliumi nézőpontból szeretnénk az élet különböző területein jelentkező kihívásokról együtt gondolkodni. A tavalyi öt műhely (apologetika, bibliaértelmezés, gyülekezetmegújítás, vezetői, teológus) mellett idén elindul a művészet műhely is. Kedvcsinálónak itt tekinthető meg egy rövid videó az Evangéliumi Fórumról.

Tovább a teljes cikkre »

A kereszténység egyik időszerű üzenete ma is abban áll, hogy a természetet megkülönbözteti az istenitől, és visszahelyezi saját függő méltóságába. Ez a természettel való kapcsolatunkban a gyógyulás útja. „A Természeti Vallással szemben az az egyetlen ellenvetés” – írja Chesterton –, „hogy valahogyan mindig természetellenessé válik. Reggelente ártatlanságáért és kedvességéért szeretjük a természetet, este pedig, ha még mindig szeretjük, sötétségéért és kegyetlenségéért. Virradatkor tiszta vízben mosakodunk, miként a Bölcs Sztoikus Férfiú, s mégis, midőn a nap komoran alkonyul, bikák meleg vérében fürdőzünk, mint Julianusz Aposztata.” (Igazságot!, 109) Chesterton szerint a természet abszolutizálása mindent természetellenessé tesz. „A nézet, mely szerint minden jó, orgiájává vált annak, ami gonosz.” (Uo.) Ez igaz a panteizmustól a naturalizmusig az összes világképre, amelyben nincs a természettől különböző isteni valóság. A történelem egyik tanulsága, hogy amikor Pán istent imádattal illették, végül mindig láthatóvá váltak csúf patái is.

Tovább a teljes cikkre »

Mivel a természettudomány a jelenségek világára (természet) koncentrál, keresztény tudósok számára is magától értetődő, hogy a természettudománynak nem feladata, hogy magát Istent vizsgálja. Pontosabban: nem a természettudomány feladata ez. A természettudományt régen természeti filozófiának hívták, megkülönböztetve a metafizikától, amely a természeten túlira is figyel. A természettudomány nem azért nem vizsgálja Istent, mert Isten ne lenne létező és megismerhető valóság, hanem azért, mert Isten nem része a természetnek, amire a természettudomány figyelme irányul. Azt csak a pozitivista tudományfelfogás gondolja, hogy az ismeret egyetlen hiteles forrása a tudomány, meg hogy csak a természet létezik és azt egyedül a tudomány képes megbízható módon vizsgálni. A pozitivizmus azonban – ahogy sokan rámutattak – az észszerűség alapján önmagát rombolja le, hiszen pont az az alapvetése, hogy az empirikus tudomány képes csak megbízható ismeretet adni a valóságról, nem empirikus megfigyelésből származik, hanem előzetes filozófiai megállapítás.

Tovább a teljes cikkre »

A képmutatás üzenete néha erőteljesebb, mint az igazságé. Ezt mi, keresztények sajnos nagyon jól tudjuk, hiszen sok száz év képmutatásának fizetjük az árát, és még sokáig fizetni is fogjuk. A jó hír az, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akiken a következetlenségeket behajtják, és amikor a hazugságra vetül a képmutatás árnya, az igazság akár nyerhet is. Épp valami ilyesmi történik most, ahogy kutatásokból sorra kiderül: a progresszív elit (vagy legalábbis annak nagy része) messze nem a szerint a morális vízió szerint él, amiért a nyilvánosság előtt harcol. A szexualitással kapcsolatos progresszív morális vízió lényegét abban foglalhatnánk össze, hogy a szex legyen az önkifejezés egyéni döntése, nem pedig társadalmi konvenciók rabja, ahogy az régen – a kereszténység sötét időszakában – volt, amikor a szexet a heteroszexuális házasság normatív keretén belülre korlátozták. Ez a vízió földcsuszamlásszerű változásokat hozott a nyugati társadalmakban, de éppen a progresszív elit köreiben nem akkorát, mint amilyenre gondolnánk.

Tovább a teljes cikkre »

Két égitest uralja a Földön a nappalt és az éjszakát: a Nap és a Hold. Ritka esemény, amikor a Hold teljesen eltakarja a Napot, de talán nem is vagyunk igazán tudatában annak, mennyire valószínűtlen ez az égi jelenség. A Hold vékony árnyéka éppen ma fut keresztül az amerikai kontinensen; állítólag már hetekkel ezelőtt alig lehetett szálláshelyeket találni azokban a térségekben, ahol a napfogyatkozás észlelhető. Magyarországon 1999-ben volt utoljára ilyen. Feleségemmel és néhány barátunkkal a veszprémi erkélyünkről néztük végig, ahogy a Hold szépen a Nap elé kúszott, egyik pillanatról a másikra minden elsötétült, és a Hold mögül percekig csak a Nap karimája látszott ki, mint egy aranygyűrű vagy egy irdatlan tűzkoszorú, amely glóriaként koronázza meg az égbolt uralkodóját. A semmihez sem hasonlítható élményen túl a napfogyatkozásoknak páratlan tudományos hasznuk is van (pl. a hélium felfedezése, a Nap koronájának vizsgálatából nyert adatok, a csillagok természetének megértése, más bolygók megfigyelése, Einstein relativitáselméletének igazolása, régi történelmi események pontos datálása). A mostanira is sok tudományos projekt épül.

Tovább a teljes cikkre »

Az Intelligent Design tudományos mozgalmát harcos darwinisták régóta próbálják (rendkívül sikeresen egyébként) felmelegített kreacionizmusként, tudománytalan, vallásos kóklerségként pozicionálni. Shala Barczewska doktori értekezése (Conceptualizing Evolution Education: A Corpus-Based Analysis of US Press Discourse. Cambridge Scholars Publishing, 2017) nemrég megvizsgálta ezt a jelentésépítő folyamatot, amelyben a média és a tudományos közösség konformizmusa olyanokat is véleménynyilvánításra késztet, akik láthatóan soha nem olvastak el egyetlen ID-hez kapcsolódó publikációt sem. Néha azonban meglepő helyekről kap támogatást az ID paradigmája. Ismert tudósok (pl. Philip S. Skell, Scott Turner vagy George Church), sőt, ateista (!) gondolkodók (pl. Thomas Nagel) állnak ki az ID tudományossága mellett és hangsúlyozzák a párbeszéd szükségességét. Az ateista tudományfilozófus Bradley Monton egy egész könyvet írt az ID tudományosságának védelmében Seeking God in Science: An Atheist Defends Intelligent Design (Broadview Press, 2009) címmel. Most pedig Brian Josephson Nobel-díjas velszi fizikus lepte meg egy nyilatkozattal a harcos darwinistákat.

Tovább a teljes cikkre »

A Dunkirk c. új Christopher Nolan-film azt a történelmi drámát dolgozza fel, ahogy a második világháború elején a szorongató német csapatok elől sikerült heroikus összefogással a Csatorna másik oldalára átmenteni a brit hadsereget. Különleges és felemelő alkotás, aki szereti a Nolan-filmeket, most sem csalódhatott. Mehera Bonner és más feminista kritikusok azonban azt rótták fel a Dunkirknek, hogy az a férfiasságot ünnepli, ahelyett, hogy a második világháború kapcsán nőkről (vagy esetleg más marginalizált csoportokról) forgatnának filmet. A sérelmekre és a társadalmi csoportok közötti konfliktusokra építő identitáspolitika szomorú állomása, hogy egy olyan történetben is a nemek igazságos eloszlását kérik számon, amely a dolgok belső logikája és a történeti hűség alapján szükségszerűen férfi szereplőkkel áll fel, ahogy A szolgálólány meséjében is fura volna, ha a szolgálólányok között egyenlőképpen kellene reprezentálódnia a nőknek és a férfiaknak. Arra azonban rámutat ez a képtelen bírálat, hogy mi az egyik nagy probléma a feminizmussal. A feminizmus egész egyszerűen nem tud mit kezdeni a férfiassággal.

Tovább a teljes cikkre »

G. K. Chesterton – T. S. Eliothoz hasonlóan – ismert modern kritikusa volt a modernitásnak. Páratlan szellemességgel meztelenítette le a szekuláris progresszió arra vonatkozó igényét, hogy a vallás tagadásával maga mögé utasítsa a múlt eszményeit, ezért a konzervatívok általában szeretik őt. A (még ateista) C. S. Lewis által legjobb kortárs írónak tartott Chesterton esszéköteteiben és publikációiban megszámlálhatatlan bon mot-val ad fricskát a haladás híveinek, paradoxonai a legváratlanabb irányból csapnak le a kereszténység szekuláris ellenfeleire. Könnyű volna tehát azt gondolnunk, hogy a brit író a konzervatív gondolkodás egyik fő ideológusa, de bármennyi muníciót is adott a konzervatívok kezébe, nem ez a helyzet. Chesterton keresztény apologetikájának zsenialitása éppen abban áll, hogy soha nem volt hajlandó a kereszténységet valami más szolgálatába állítani. Ez igaz a liberalizmusra is és a konzervativizmusra is.

Tovább a teljes cikkre »

Középiskolás fiúk apjaként én is csatlakoztam azoknak a szülőknek a széles táborához, akik végignézték a Tizenhárom okom volt (13 Reasons Why) c. új, tinédzserekről szóló sorozatot. Fájdalmas élmény volt, több szempontból is. Fájdalmas maga a történeti szál: egy amerikai kisvárosi középiskola egyik lány diákja (Hannah) öngyilkosságot követ el, a sorozat a tragédia okainak feltárásáról szól. Az a szülő, aki aggódott már aranyos kiskamaszból ingerlékeny, titkolózó, külön világot alkotó középiskolás fiáért vagy lányáért, minden porcikájában érzi a történet tragédiáját. Aki tudja, milyen éjfélkor lesni az ajtót, hogy jön-e már haza a gyerek, aki ismeri az „elengedjem vagy ne engedjem el?” bénító szülői dilemmáját, aki érezte már tehetetlennek és eszköztelennek magát egy-egy jól előkészített, mégis teljesen félrement beszélgetés végén, és akinek talán a környezetében is történt már a Hannah-éhoz hasonló tragédia, az vagy nem bírja megnézni ezt a sorozatot, vagy nem bírja abbahagyni, mindkettőt az érintettsége és félelmei miatt. Tényleg fájdalmas történet.

Tovább a teljes cikkre »

Sok szó esik mostanában az öngyilkosságról. Tavasszal a Kék Bálna nevű játék borzolta a kedélyeket, aztán két ismert rockzenész, Chris Cornell és a Linkin Park énekese tragikus haláláról olvastunk. Ami azonban igazán sürgőssé tette a kérdés megbeszélését, az a Tizenhárom okom volt c. népszerű tinisorozat, amely egy kamaszlány öngyilkosságának okairól szól, és amelyet sokan vádolnak azzal, hogy közvetve öngyilkosságra bátorít labilis lelkivilágú tinédzsereket. A Netflix sorozat hatására az ausztriai Bad Ischl kisvárosában két középiskolás lány kísérelt meg öngyilkosságot, Kaliforniában két tinédzser sikeresen végre is hajtotta, egy perui fiú pedig még a sorozat forgatókönyvét is imitálta, amikor a főszereplőhöz hasonlóan kazettán üzent hátrahagyott családtagjainak. Szülők világszerte blogokon és fórumokon tiltakoztak a sorozat ellen, Kanada több iskolájában be is tiltották. Akárhogy is gondolkodunk a filmek üzenetéről (a következő cikkben elmondom a saját véleményemet), abban egyetérthetünk, hogy minden egyes öngyilkosság felfoghatatlan tragédia.

Tovább a teljes cikkre »

„Milyen lenne a világ, ha keresztény fundamentalisták irányítanák?” – kérdezi A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) c. filmsorozat kapcsán az Index kritikájának felvezetője. „Ilyen.” – válaszolja is meg lakonikus tömörséggel, utalva a sorozat betegesen disztópikus világára, amit megismerve a néző a lehető legtávolabb akar kerülni mindentől, ami akárcsak megközelítően hasonlót létrehozhat. Ha valaki végignézte a sorozatot, mégis egy tele kosár megválaszolatlan kérdéssel áll fel a gép elől. Kik azok a fundamentalista keresztények, akik ilyen világot akarnak? Milyen az a vallás, ami ennyire szadistává és könyörtelenné tesz embereket? Miért akarják egyesek másoktól elvenni az örömöt és a szabadságot? És természetesen ott a kérdés: hogyan lehetne megakadályozni, hogy ez valaha is megtörténjen?

Tovább a teljes cikkre »

Liviu Mocan kortárs román szobrásszal több mint tíz éve az ELF-en ismerkedtem meg, azóta fontos inspiráció a számomra. Legismertebb alkotásai a romániai forradalom áldozatai emlékére készült szoborcsoport, amely Kolozsvárott, az egykori Rhédey palota előtti téren kapott helyet, valamint Genfben a Kálvin születésének 500. évfordulójára készített Tízparancsolat címe szobra, amely egy kéz tíz ujjaként ábrázolja a parancsolatokat, kívül érdes, belül sima, puha felületként, mintha bele lehetne ülni Isten kívülről félelmesnek ható, belülről megnyugtató tenyerébe. Amióta hallottam ennek a szobornak a tervéről, nem tudok úgy gondolni Isten parancsolataira, hogy ne jusson eszembe a tíz hatalmas ujj. Idén a reformáció kerek évfordulóján Liviu újabb projektbe fogott, amelynek valószínűleg az előzőeknél is nagyobb visszhangja lesz.

Tovább a teljes cikkre »

Tim Keller Hit és kételkedés c. nagyszerű könyvében körüljár néhány ellenvetést, ami a keresztény hittel szemben manapság gyakran előkerül. Az egyik ilyen ellenvetés azzal kapcsolatos, hogy a Szentírás erkölcsét a mostani nyugati kultúra több ponton kifejezetten erkölcstelennek tartja (olyan területeken, mint például a női egyenjogúság, a háborúk, a homoszexualitás, a kizárólagosság, vagy a bűn és ítélet kérdése). Miért kövessük olyan könyv erkölcsi útmutatásait, amelynek nyilvánvalóan hibásak az erkölcsi ítéletei? – szól az ellenvetés. Vajon mit lehet erre válaszolni, különösen, ha zsigerileg mi magunk is esetleg azonosulunk saját kultúránk Bibliával kapcsolatos morális kritikájával?

Tovább a teljes cikkre »

Minden kornak vannak evangéliumi lelkészei, akikre azért tekintenek széles körben példaként, mert sikerül úgy megélniük a kor kihívásait, hogy az egyrészt hiteles, másrészt hűséges az evangéliumhoz, harmadrészt érezhetően segítséget jelent sokaknak, akik nem csak kérdéseket tesznek fel, de valódi válaszokat is keresnek. A huszadik század második felében ilyen vezetők voltak John Stott és Francis Schaeffer. Bibliára alapozott és kulturálisan érzékeny szolgálatuk globális hatást fejtett ki, ami ma is érezhető. Az ezredforduló és az azóta eltelt másfél évtized nemzedéke számára hasonló szerepet töltött be Tim Keller, a New York-i Redeemer Presbyterian Church lelkipásztora. Keller számos könyvét (pl. Hit és kételkedés, A tékozló Isten) magyarra is lefordították. Róla és a gyülekezetéről szeretnék most néhány szót szólni.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum