A ‘Bibliai teológia’ kategória archívuma

Amikor az egyházatyák Jézus Krisztus halálát helyettes bűnhődésként értelmezték (l. itt), az apostoli tanításra hivatkoztak. Azért értelmezték a Megváltó halálát a bűneink büntetésének elhordozásaként, mert ezt olvasták az apostolok írásaiban, és ezt olvasták azokban az ószövetségi iratokban is, amelyek az apostolok teológiáját meghatározták. Az apostolok nem légüres térben értelmezték Jézus halálát, hanem azoknak az ószövetségi előképeknek a fényében, amelyekre Jézus is felhívta a figyelmüket a feltámadása után, amikor „Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve megmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt” (Lk 24,27), és „megnyitotta az értelmüket, hogy értsék az Írásokat” (Lk 24,45), amelyek az ő szenvedéséről előre szóltak. Néhány most következő bejegyzésben szeretnék én is megmutatni fontos ószövetségi előképeket, amelyek a helyettes bűnhődésről szóló apostoli tanítás alapjául szolgáltak. Kezdjük a bőrruhával.

Tovább a teljes cikkre »

Hónapok óta zajlik a vita, amit Görbicz Tamás (GT), a Budapesti Autonóm Gyülekezet egyik presbitere robbantott ki Krisztus engesztelő halálának értelmezéséről. Ma már hihetetlennek tűnik, de ettől a vitától teljesen függetlenül indítottam útjára a helyettes bűnhődésről szóló sorozatomat. Ez év július 11-én kommentben utaltam arra, hogy tervezek írni egy cikksorozatot a témában, de csak szeptemberben jutott tudomásomra, hogy akkor már javában zajlott a vita GT új tanításáról. Az egyházatyákról szóló cikkeimet nem ez a vita ihlette, az október 4-i bejegyzésemet viszont már annak a fényében írtam, amit a vitáról tudtam. Sok imádság és beszélgetés előzte meg a döntésemet, hogy most konkrétan és név szerint is válaszoljak GT-nak. Mivel GT engem is bírált egy kommentjében, lett volna eddig is indokom arra, hogy válaszoljak, de meg akartam bizonyosodni arról, hogy jól értem, amit tanít. Mivel GT az új tanítását különböző fórumokon, nagy nyilvánosság előtt fejtette ki, én is nyilvános formában reagálok rá. (A cikket hétfőn elküldtem előzetes kontrollra GT-nak, hogy nézze meg, nem adok-e a szájába olyat, amit ő nem mondana.)

Tovább a teljes cikkre »

Ha úgy keltél ma fel, hogy zúg a fejed és kétségbe vagy esve, mert győzött a politikai erő, ami ellen szavaztál, van egy jó hírem számodra: továbbra is Isten az Úr! Ha úgy keltél ma fel, hogy zúg a fejed, de mosolyog a szíved, mert győzött a politikai erő, amit támogattál, van egy kijózanító hírem a számodra: továbbra is Isten az Úr! Abdiás könyve a legrövidebb prófétai könyv a Bibliában. Edóm pusztulásáról és Jeruzsálem megmeneküléséről szól. Isten azt ígéri, hogy megalázza az erőszakos és dölyfös Edómot és az idők végén Sion hegye menedék lesz a hívő nép számára. „Azután az ÚR fog uralkodni.” Így fejeződik be a legkisebb kispróféta könyve. Bármi is történt tegnap, bárhogy is érezzük most magunkat emiatt, vigasztaljon, bátorítson vagy figyelmeztessen bennünket, hogy továbbra is Isten az Úr. Nincs olyan történelmi jelentőségű esemény, amelynél ne lenne fontosabb ez a tény. Akár örülünk most, akár szomorkodunk.

Tovább a teljes cikkre »

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán. (Első rész itt.)

II. TAPASZTALAT ÉS TÖRTÉNELEM

Bár a deizmus angol szellemi talajból nőtt ki, Baird szerint az angolszász Újszövetség-kutatás – részben a deizmus negatív tapasztalata miatt – hosszú időre rezisztenssé vált a racionalizmus iránt, átadva azt a kontinens teológusainak (156-7). A felvilágosodás forradalma azonban több volt a racionalizmusnál, és egyes irányzatai éppen a racionalizmus hegemóniájával szemben jelentek meg. Legfontosabb ezek közül a tapasztalatokat hangsúlyozó empirizmus, melynek zászlóját Locke emelte magasra, és az értelem és tapasztalat között szintézist kereső német idealizmus, melynek Kant és Hegel volt a két óriása. Ezek – csakúgy, mint a racionalizmus – hatással voltak az Újszövetség-kutatás történetére. A Baird által felvázolt történeti íven a tapasztalati hangsúlyt három jelentős mozgalom testesíti meg: a 18. századi pietizmus, mely a bibliakutatásban a Szentlélek munkáját tartotta elengedhetetlennek, a Schleiermacher-féle irány, mely a vallásos tudatot helyezte kulcsszerepbe, és az esztétikai kritika, melyben a képzelet és intuíció törte meg a ráció dominanciáját.

Tovább a teljes cikkre »

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán.

William Baird háromkötetesre tervezett művének 1992-ben publikált első könyve 1700-tól nagyjából 1870-ig fogja át az Újszövetség-kutatás történetét. Baird tizenegy fejezetben vázolja fel azt az ívet, amit a kutatástörténet az angol deistáktól a tübingeni iskoláig bejárt. Egyetértek W. P. Furnish értékelésével: „ez az informatív és lebilincselő kötet nem az Újszövetség-kutatások padlásán talált reliquiák leltára, sokkal több annál, azt segít megértenünk, hogyan és miért jutott az Újszövetség-kutatás oda, ahol ma tart” [1]. Baird kivételes tehetségét dicséri, hogy a könyvben képes az apró részleteket és a nagy képet egyaránt elénk rajzolni. Tárgyilagosságra törekedve egyenként veszi sorra a kor legfontosabb kutatóit és azok kutatási eredményeit, de a fák nem takarják el előle az erdőt: pengeéles elemzéssel mutat rá a főbb fordulópontokra, előfeltevésekre és motívumokra, melyek megjelenítik és egyben érthetővé is teszik a kutatástörténet által bejárt ívet. Méltányos és befogadó hozzáállása ellenére persze Baird nézőpontja sem marad teljesen rejtve előlünk.

Tovább a teljes cikkre »

A Bibliában gyakran találkozunk poligámiával. Önmagában ez nem lenne gond, hiszen házasságtörésről és gyilkosságokról is olvasunk, sőt, homoszexualitásról és bestialitásról is. A gond a poligámia esetében az, hogy míg a homoszexualitás vagy az állatokkal való fajtalankodás semmilyen körülmények között nem volt tolerálható, a Biblia istenfélőnek nevez embereket, akik poligám kapcsolatban éltek, illetve nem olvassuk, hogy nyíltan elítélné őket ezért. Nem csak Ézsaunak volt több felesége, de Jákóbnak is. Többnejű volt Gedeon, Elkána, Dávid és Salamon. Roboám és Abijja esetében még betudhatjuk ezt istentelenségüknek, de Jóásról pont azután olvassuk, hogy két felesége volt, miután a szöveg kijelenti róla, hogy „azt tette, amit helyesnek lát az Úr” (2Kón 24,2-3). Ezek a zavarba ejtő példák adnak táptalajt a véleménynek, hogy az Ószövetségben gyakori és elfogadott volt a poligámia. Ami egyébként nem is volna meglepő egy közel-keleti társadalom esetében, melyet a mai napig a poligámiát megengedő kultúrák vesznek körül.

Tovább a teljes cikkre »

A Norvégiában zajló családellenes „gyermekvédelem” szerte a világon felháborodást kelt emberekben, akik hallanak róla. Kultúráktól függetlenül, Indiától Ausztrálián, Litvánián, Románián és az Egyesült Államokon át Magyarországig sokunkban valami nagyon mély és zsigeri fájdalmat okoz, amikor arról olvasunk, hogy ideológiai alapon, állami erőszakkal, rendszerszinten és tömegesen gyermekeket választanak el szüleiktől, ráadásul olyan indokokkal, melyek sehol, semmilyen körülmények között nem szabadna, hogy okai legyenek a legalapvetőbb szeretetkötelékek elszakításának. Ami ilyenkor bennünk van, az a rosszal szembeni viszolygás, mert ösztönösen érezzük: a teremtés egyik legelemibb szövete sérül meg, olyan szövet, melyet mi is tapasztalatból ismerünk és az értékét felbecsülni sem tudjuk. Ebben a bejegyzésben Christopher Wright segítségével szeretném megmutatni, hogy milyen szerepet töltött be a család intézménye az Ószövetség szocio-ökonómiai világában, és milyen tanulságai vannak ennek számunkra ma.

Tovább a teljes cikkre »

Január 2-án Somody Imre meghívására a Centrál Kávéházban tartottam előadást a hit és a kultúra kapcsolatáról. A felvétel itt megtekinthető. Ha valaki rákattint, két dolgot azonnal konstatálhat. Az egyik az, hogy az alakomon igencsak meglátszik a karácsonyi töltött káposzta, bejgli és egyéb finomságok hatása. (Negyven év felett tényleg döntés kérdése lesz, hogy akarok-e kövér lenni.) A másik, hogy szinte fulladozom a köhögési ingertől. Azt csak az ott lévők tudják, hogy a videón látható mondatok a szűnni nem akaró köhécselés szüneteiben szabadultak ki a torkomon, és csak Gregus Dezső csodatevő vágó munkája eredményeként lett használható anyag a szétköhögött felvételből. Előadói pályafutásom egyik emlékezetesen kínos élménye marad, ahogy a megértő hallgatóság egy emberként próbált megoldani engem, mint hirtelen támadt problémát. A videó ebből már keveset árul el, de az látszik, hogy betegen próbálom teljesíteni a küldetést.

Tovább a teljes cikkre »

Ez lesz az utolsó bejegyzésem N. T. Wright Jesus and the Victory of God c. történeti monográfiájáról. Ezúttal teológus kételyeimet fogalmazom meg a könyv egyik fő célkitűzésének elérésével kapcsolatban. A JVG céljának – valamint esetleges sikerének vagy kudarcának – bemutatásához és értékeléséhez magától Wrighttól kölcsönzök egy metaforát. Wright projektje – Wright szerint – olyan, mint a tékozló fiú hazatérése. A „tékozló fiú” a felvilágosodás szkeptikus országában csellengő történelem, az „atyai ház” a hagyományos keresztény teológia, az otthon maradt „idősebb testvér” pedig a felvilágosodás módszertanát gyanakvóan elutasító ortodoxia. Wright arra tesz kísérletet, hogy a „tékozlót” visszavezesse az „atyai házba”, vagyis a történelem és a teológia egymástól elvált útjait újra összekösse. De vajon a Wright által megrajzolt úton valóban hazatérhet-e a „tékozló”, és ha igen, milyen állapotban és milyen attitűddel? Erről szeretnék néhány összefoglaló gondolatot megosztani, lábjegyzetek nélkül.

Tovább a teljes cikkre »

N. T. Wright Jesus and the Victory of God c. könyvének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy megmutassa a kivezető utat a Schweitzerstrasséról, anélkül, hogy átterelne bennünket a vele párhuzamosan haladó Wredebahnra. A Schweitzerstrasse a keresztény hit számára azért jelent zsákutcát, mert arra a schweitzeri tézisre épül, hogy Jézus küldetése tragikus kudarcban végződött, hiszen az Emberfia nem jött el ahhoz a generációhoz, amelynek megígérte, hogy meglátja közeli eljövetelét. A Schweitzerstrassén lényegében mindenki abból a feltételezésből indul ki – és sokan járnak ezen a teológiai ösvényen! –, hogy Jézus saját generációjának ígérte a parúziát, az mégsem következett be, csalódást okozva a követőknek. Wright a harmadik történeti Jézus-kutatások fényében ebből a zsákutcából ígér kiutat, mégpedig a zsidó apokaliptikus váradalmak mélyebb megértése által.

Tovább a teljes cikkre »

Folytatom a szemezgetést N. T. Wright Jesus and the Victory of God c. könyvéből. Ezek a posztok elsősorban teológusoknak szólnak, mert speciális ismereteket feltételeznek, és azt, hogy az olvasó tisztában legyen a teológia tudományának publikus jellegével, vagyis azzal, hogy párbeszéd folyik hívő és nem hívő tudósok közt, akik közül az utóbbiak a lehető legkevesebb hit-alapú előfeltevést igyekeznek belevinni tudományos munkájukba (miközben persze metafizikai és egyéb előfeltevésekkel ők is rendelkeznek), ezért a velük való párbeszéd más formát ölt, mint a hívők közösségén belüli beszélgetések. Wright ebben a párbeszédben vesz részt, inkább történeti, mintsem teológiai kérdésekkel. Ezekkel a bejegyzésekkel én is ebbe a dialógusba kapcsolódom be, illetve azokat igyekszem néhány gondolattal támogatni, akik már benne vannak. Jelen poszt középpontjában a Jézus-kutatások harmadik hulláma áll.

Tovább a teljes cikkre »

N. T. Wright Jesus and the Victory of God (Fortress Press, 1996) c. monumentális kötetéről írok éppen egy rövid tanulmányt. A dolgozatot nem erre a blogra szánom, viszont menetközben annyi érdekes és hasznos gondolatot hagynék az út szélén, hogy úgy döntöttem, elindítok egy sorozatot, melyben ezek közül a gondolatok közül emelek fel néhányat, hátha más is érdekesnek találja őket. A sorozat elsősorban teológusoknak szól, akik nagy vonalakban ismerik a történeti Jézus-kutatás kérdéseit, így értik a Wright által folytatott párbeszéd indokait és tétjét is. Erre előre figyelmeztetek, mert megfelelő „helyismeret” nélkül ezek a bejegyzések könnyen félreérthetők lesznek. Bár a címben szereplő JVG a Jesus and the Victory of God rövidítése, a bejegyzések célja nem az, hogy bemutassam Wright könyvét, erre itt nem törekszem, a célom pusztán az, hogy közkinccsé tegyek néhány útközben talált gondolatot.

Tovább a teljes cikkre »

A házasság intézményének válsága és a homoszexualitás körüli társadalmi viták miatt keresztények között is középpontba került a szexuális etika kérdése. Én is sokat írtam erről a témáról. Nem eltúlzott mégis az a figyelem, ami mostanában a szexualitásra irányul? Tényleg ennyire fontos helye van a keresztény – pontosabban bibliai – etikában a szexuális tisztaságnak? Nem arról van inkább szó, hogy kiragadunk egy viszonylag marginális kérdést és más – fontosabb – témák rovására lovagolunk rajta? Nem kéne ezt inkább az egyes hívőkre hagyni? Szabad a szexuális tisztaság megítélése miatt kockáztatni akár az egyház(ak) szakadását is? Nem a lényeglátás hiányát bizonyítja, ha a Krisztus-követés sine qua nonjává tesszük az ezzel kapcsolatos állásfoglalást? Van ennek bármilyen bibliai alapja, vagy inkább egy evangéliumi (és tegyük hozzá: katolikus) félresiklás ez, a kultúra változásaira adott ijedt, de indokolatlanul heves konzervatív reakció?

Tovább a teljes cikkre »

„A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az ÚRisten alkotott.” (1Móz 3,1) Egyesek szerint lába is volt neki. Ezt persze nem mondja a Genezis szövege, azt viszont igen, hogy esze volt neki. Nem is akármilyen! A kígyó minden mezei állatnál ravaszabb volt! Nem üres szemekkel bámult Évára, ahogy ma egy piton mered ránk a terrárium üvegén át, hanem okos és ravasz fondorlattal. A kígyó cselt szőtt, és rendes emberi hangokkal, értelmes szintaxissal, logikus eszmefuttatásokkal érvelt hazug álláspontja mellett, megtévesztve az Isten képmására alkotott emberpárt. Vajon tudhatunk-e többet az édeni kígyó identitásáról? Pusztán csak egy állat volt? A legravaszabb állat, de mégis az emberalatti lények közül való? Vajon a kígyó mint faj általában rendelkezett ezzel az intelligenciával, vagy volt egy konkrét kígyó, amelyik kiemelkedett a többi közül? Esetleg egészen másról van szó?

Tovább a teljes cikkre »

Hadd osszak meg egy félkész gondolatmenetet – még mindig azzal kapcsolatban, hogy vajon miért olyan véres, harcos és könyörtelen az élővilág, amilyennek látjuk, és amilyen feltehetőleg a bűneset előtti is volt, illetve hogy ez hogyan egyeztethető össze Isten és a teremtés jóságával. Az eddigiekben két megoldással kísérleteztem: egyrészt azzal, hogy a Genezis (meg a zsoltárok és Jób) szerint a ragadozó vadállatokat is Isten teremtette, ezért valamilyen módon hozzájárulnak dicsősége kinyilatkoztatásához, és inkább a mi percepciónk és projekciónk okozza a megbotránkozást, másrészt talán a Gonosz munkája is benne lehetett a teremtés „elgörbítésében” (bár ezzel kapcsolatban több bennem a kétely). Nem tartom kizártnak, hogy a Sátán munkája mellett a rossz emberi beavatkozás (vagy a törődés hiánya) miatt is van torzulás, de ez sem old meg mindent. Most egy új vonalon is elindítok egy gondolatmenetet.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum