A ‘Rendszeres teológia’ kategória archívuma

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán. (Első rész itt.)

II. TAPASZTALAT ÉS TÖRTÉNELEM

Bár a deizmus angol szellemi talajból nőtt ki, Baird szerint az angolszász Újszövetség-kutatás – részben a deizmus negatív tapasztalata miatt – hosszú időre rezisztenssé vált a racionalizmus iránt, átadva azt a kontinens teológusainak (156-7). A felvilágosodás forradalma azonban több volt a racionalizmusnál, és egyes irányzatai éppen a racionalizmus hegemóniájával szemben jelentek meg. Legfontosabb ezek közül a tapasztalatokat hangsúlyozó empirizmus, melynek zászlóját Locke emelte magasra, és az értelem és tapasztalat között szintézist kereső német idealizmus, melynek Kant és Hegel volt a két óriása. Ezek – csakúgy, mint a racionalizmus – hatással voltak az Újszövetség-kutatás történetére. A Baird által felvázolt történeti íven a tapasztalati hangsúlyt három jelentős mozgalom testesíti meg: a 18. századi pietizmus, mely a bibliakutatásban a Szentlélek munkáját tartotta elengedhetetlennek, a Schleiermacher-féle irány, mely a vallásos tudatot helyezte kulcsszerepbe, és az esztétikai kritika, melyben a képzelet és intuíció törte meg a ráció dominanciáját.

Tovább a teljes cikkre »

Gondolatok William Baird History of New Testament Research. Volume One: From Deism to Tübingen (Minneapolis, MN: Fortress Press, 1992) c. könyve kapcsán.

William Baird háromkötetesre tervezett művének 1992-ben publikált első könyve 1700-tól nagyjából 1870-ig fogja át az Újszövetség-kutatás történetét. Baird tizenegy fejezetben vázolja fel azt az ívet, amit a kutatástörténet az angol deistáktól a tübingeni iskoláig bejárt. Egyetértek W. P. Furnish értékelésével: „ez az informatív és lebilincselő kötet nem az Újszövetség-kutatások padlásán talált reliquiák leltára, sokkal több annál, azt segít megértenünk, hogyan és miért jutott az Újszövetség-kutatás oda, ahol ma tart” [1]. Baird kivételes tehetségét dicséri, hogy a könyvben képes az apró részleteket és a nagy képet egyaránt elénk rajzolni. Tárgyilagosságra törekedve egyenként veszi sorra a kor legfontosabb kutatóit és azok kutatási eredményeit, de a fák nem takarják el előle az erdőt: pengeéles elemzéssel mutat rá a főbb fordulópontokra, előfeltevésekre és motívumokra, melyek megjelenítik és egyben érthetővé is teszik a kutatástörténet által bejárt ívet. Méltányos és befogadó hozzáállása ellenére persze Baird nézőpontja sem marad teljesen rejtve előlünk.

Tovább a teljes cikkre »

Január 2-án Somody Imre meghívására a Centrál Kávéházban tartottam előadást a hit és a kultúra kapcsolatáról. A felvétel itt megtekinthető. Ha valaki rákattint, két dolgot azonnal konstatálhat. Az egyik az, hogy az alakomon igencsak meglátszik a karácsonyi töltött káposzta, bejgli és egyéb finomságok hatása. (Negyven év felett tényleg döntés kérdése lesz, hogy akarok-e kövér lenni.) A másik, hogy szinte fulladozom a köhögési ingertől. Azt csak az ott lévők tudják, hogy a videón látható mondatok a szűnni nem akaró köhécselés szüneteiben szabadultak ki a torkomon, és csak Gregus Dezső csodatevő vágó munkája eredményeként lett használható anyag a szétköhögött felvételből. Előadói pályafutásom egyik emlékezetesen kínos élménye marad, ahogy a megértő hallgatóság egy emberként próbált megoldani engem, mint hirtelen támadt problémát. A videó ebből már keveset árul el, de az látszik, hogy betegen próbálom teljesíteni a küldetést.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció emléknapján hadd hívjam fel a figyelmet Leonardo de Chirico olasz evangéliumi teológus angol nyelvű előadásaira, melyek az ELF-en hangzottak el. De Chirico a Breccia di Roma gyülekezet lelkipásztora, eredetileg történelmet, bioetikát és teológiát tanult Bolognában, Padovában és Walesben. Evangelical Theological Perspectives on Post-Vatican II Roman Catholicism (Peter Lang, 2003) címmel írta meg doktori disszertációját a londoni King’s College-ban. Idén jelent meg a pápaságról szóló kiskönyve olasz és angol nyelven (itt látható egy olasz nyelvű interjú és egy sajtókonferencia a könyvről). De Chirico előadásaiban, könyveiben és Vatican Files c. blogján evangéliumi szemszögből értékeli a római katolikus egyházat, de megközelítése nem a szokott sablonokat követi, ezért kifejezetten érdekes, amiket mond. Ahelyett, hogy egy-egy tanra fókuszálna, inkább magát a katolikus paradigmát igyekszik megérteni, úgy, ahogy azt a magisztérium is vallja. Izgalmas megvilágításba kerül ez által a római katolikus és evangéliumi irányzatok közötti különbözőség. Nem kell az olasz teológus minden megállapításával egyetérteni ahhoz, hogy inspirálónak találjuk a gondolatait.

Tovább a teljes cikkre »

Bonhoeffer a huszadik század egyik legérdekesebb teológiai gondolkodója volt. Az elmúlt másfél évtizedben mindent elolvastam tőle és róla, amihez hozzáfértem, és többféle formában összegeztem is a gondolataimat, különösen Bonhoeffer utolsó teológiai innovációjával, a „vallástalan” kereszténységgel kapcsolatban. Itt a Divinity-n is elérhetővé tettem egy cikksorozatot, ami eredetileg az El Mondo folyóiratban jelent meg, és egy hosszabb angol nyelvű tanulmányt, amit más célból írtam, no meg egy életrajzi előadást is. Ezeket most kiegészítem egy angol nyelvű előadás videójával, amit a tavalyi European Leadership Forum teológus műhelyében tartottam, és két interjúval, ami szintén az ELF-en készült és a FOCL honlapján tekinthető meg. Jó szórakozást mindenkinek, akit ezeken a forró nyári napokon ilyesmi érdekel!

Tovább a teljes cikkre »

Látom a szigorú konfesszionalizmus veszélyeit, ettől függetlenül elengedhetetlennek tartom a hitvallásokat ahhoz, hogy a keresztény hit önazonos maradhasson. Oscar Cullmann 20. századi német teológus szerint a keresztény egyháznak a hitvallások két fajtájára van szüksége. „1. Az egyszer s mindenkorra lerögzített és az Újszövetség nyelvén megfogalmazott hitvallásra. Ezt az apostoloknak tulajdonítják, mint az Írás autentikus összefoglalását. 2. A körülmények megkövetelte hitvallásra, amely a Biblia üzenetét egy meghatározott kor nyelvén és felfogásában közvetíti. – Az Újszövetség alapján foglal állást az új problémákkal és az apostoli korban még ismeretlen tévtanításokkal szemben.” (Az első keresztyén hitvallások. TP, 2000, 6). Cullmann szerint az elsőre példa az apostoli hitvallás, mely az evangéliumi hagyomány magját foglalta össze, a másodikra a niceai, mely a hit apostoli magja mellett antiariánus formulákat is tartalmaz. Hasznosnak tartom ezt a megkülönböztetést, két okból is.

Tovább a teljes cikkre »

Fogalmam sincs, mennyire reprezentatívak az előző cikksorozatra érkezett kommentek, de úgy döntöttem, külön bejegyzésben is reagálok a reakciókra. Leginkább a csodálkozás hangján. Örülni szoktam a kommenteknek, mert inspirálnak, bátorítanak, tanulok is belőlük, most viszont megmondom őszintén, néhány hozzászólás kapcsán maradt bennem egy kis keserű szájíz. Tényleg ennyire félreérthetően írok? Tényleg ennyire nem világosak öt év elteltével sem a céljaim? Lehet, hogy bennem van a hiba, de most nem tudom, mit kezdjek ezzel. Talán egyáltalán nem kellene foglalkoznom vele, talán marginális a jelenség, talán nem is fontos. Most teszek mégis egy kísérletet, hátha valamit sikerül célba juttatnom, amit eddig nem. Két dolgot megpróbálok elmagyarázni. Az egyik az, hogy mi volt az Isten szenvedélymentességéről szóló cikksorozatom célja. A másik az, hogy hogyan szeretném, ha ezt a blogot mindenki olvasná.

Tovább a teljes cikkre »

Vanhoozer még egy gondolatát szeretném röviden megemlíteni az isteni impassibilitás kapcsán, ami nem más, mint a mediális vagy középige analógiája Isten érzelmeinek leírásában. Az impassibilitás kapcsán szóba került már, hogy a tan szerint Isten nem lehet egy cselekvés elszenvedője. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy Istent nem lehet szenvedő szerkezetbe tenni, illetve cselekvését nem fejezhetjük ki passzív igenemben. Szenvedő igealakoknál az alany a cselekvés elszenvedője, tehát az, akivel a cselekvés történik, aki ki van téve a cselekvésnek. Istent viszont nem éri – nem érheti – semmi, ami nem változatlan belső lényének akarata és elgondolása szerint való. Ebből vajon az következik, hogy Isten minden cselekvése csak aktív igenemben mondható el? Nem feltétlenül. Vanhoozer szerint van egy harmadik lehetőség is: a középige.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző részben különbséget tettem három latin szó, a passio, az affectio és az emotio között. A klasszikus ortodoxia hívei, akik Istent impassibilisnek tekintették, a passio és affectio kettősében gondolkodtak. Isten haragját, féltékenységét, szomorúságát, örömét az affectio kategóriájába sorolták, és azért nem tekintették passiónak ezeket a megnyilvánulásokat, mert Isten nem meggondolás nélkül elszenvedte ezeket, hanem akaratlagosan és meggondoltan, belső lényének változatlanságában mozdult azok irányába. A kérdés most az, hogy vajon hogyan egyeztethető össze ez a régi különbségtétel az érzelmekről (emotio) szóló modern gondolatokkal. Vanhoozer ennek tisztázásában is bölcs vezetőnk lehet.

Tovább a teljes cikkre »

Isten impassibilitása a görög apatheia szó fordítása, mindkettő arra utal, hogy Istenben nincs passio vagy pathosz, azaz szenvedély vagy szenvedés. A sztoikusok szerint a bölcs ember apathes, azaz szenvtelen, a tökéletes Isten sem lehet másmilyen. Philón tagadta, hogy Isten alá volna vetve az emberi lélekre jellemző szenvedélyeknek, szerinte minden erre utaló bibliai kifejezés antropomorfizmus, képies beszéd. De vajon megáll-e ez az elképzelés az isteni önkinyilatkoztatás fényében? Lehet-e azt mondani, különösen a bibliai történetek intenzív isteni megnyilvánulásait látva, hogy a Biblia Istene a lénye mélyén szenvtelen? Ha igen, milyen értelemben az? Ha nem, akkor viszont hogy került a keresztény teológiába ez a mai szemmel nézve kissé furcsa tan?

Tovább a teljes cikkre »

Ha az ember felüt egy hagyományos dogmatika tankönyvet, nem kell sokáig lapozgatnia benne, hogy eljusson Isten attribútumaiig, azon belül pedig Isten szenvedélymentességének – latin szóval Isten impassibilitásának – tanáig. A kifejezésben könnyen észrevehetjük a passió és a passzív szavakat. A tan valamilyen formában azt a korai keresztény meggyőződést foglalja össze, hogy Isten nem lehet egy cselekvés elszenvedője. Isten nem tud szenvedni, nem lehet szenvedő szerkezetben, nem kerülhet külső hatás alá, nem irányíthatják szenvedélyek. A hagyományos dogmatikák leszögezték, hogy mivel Isten változás nélküli, ezért szenvedélymentes is: képtelen arra, hogy egy cselekvés elszenvedője legyen. A tan nagyon régi, átvészelte a reformáció teológiai „tisztogatását” is, megtaláljuk mind a katolikus, mind a protestáns dogmatikákban.

Tovább a teljes cikkre »

Az egyház léte Dietrich Bonhoeffer szerint csak Krisztusban érthető meg. Az egyház lényege (Exit Kiadó, 2013) címmel megjelentetett előadássorozatának anyaga tanítványai jegyzetein keresztül maradt fenn, ezekből a jegyzetekből azonban mélyebben is megismerhető az a dinamikus egyházkép, melynek mozgásirányát a Sanctorum Communio, a Közösségben, a Követés és a Börtönlevelek is viszonylag jól megrajzolják. Bonhoeffer egyházképében a legfontosabb állandó elem a krisztológiai középpont: az egyház Krisztus teste. Ebből következik, hogy az egyház egybefonódik Krisztus helyettes áldozatával. Krisztus olyat tett, amire ember soha nem képes: átlépte az etikai felelősségvállalás átléphetetlen határát, hogy magára vegye a mi bűnösségünket és annak büntetését. Ez a határátlépés az egyház létének alapja.

Tovább a teljes cikkre »

A házasság intézményének válsága és a homoszexualitás körüli társadalmi viták miatt keresztények között is középpontba került a szexuális etika kérdése. Én is sokat írtam erről a témáról. Nem eltúlzott mégis az a figyelem, ami mostanában a szexualitásra irányul? Tényleg ennyire fontos helye van a keresztény – pontosabban bibliai – etikában a szexuális tisztaságnak? Nem arról van inkább szó, hogy kiragadunk egy viszonylag marginális kérdést és más – fontosabb – témák rovására lovagolunk rajta? Nem kéne ezt inkább az egyes hívőkre hagyni? Szabad a szexuális tisztaság megítélése miatt kockáztatni akár az egyház(ak) szakadását is? Nem a lényeglátás hiányát bizonyítja, ha a Krisztus-követés sine qua nonjává tesszük az ezzel kapcsolatos állásfoglalást? Van ennek bármilyen bibliai alapja, vagy inkább egy evangéliumi (és tegyük hozzá: katolikus) félresiklás ez, a kultúra változásaira adott ijedt, de indokolatlanul heves konzervatív reakció?

Tovább a teljes cikkre »

Etikai paradigmaváltás zajlik a nyugati kereszténységben (vagy egyes szegmenseiben), mely a szemünk láttára veri szét az evangéliumi erkölcs korábban megkérdőjelezhetetlennek gondolt építményét (leglátványosabban a szexuális etika terén). Mégsem új jelenségről van szó, legfeljebb számunkra új és sokkoló ez. A mostani paradigmaváltás lényege ugyanaz, mint ami az őskereszténységet is fenyegette: Jézus és az evangéliumi etika különválasztása. Vagyis a tévhit, hogy Jézus és a vele való kapcsolat megélése elválasztható az apostoli hagyomány erkölcsi vonatkozásaitól. A második századi gnosztikusok a valódi gnózishoz képest lényegtelennek tartották Jézus etikai parancsait. Az apostoli atyák és az apologéták küzdöttek ellenük, de az Újszövetségből tudjuk, hogy ez a szétválasztás már az első századi gyülekezetekben is megjelent. A történelem most is csak ismétli önmagát. De mi a baj ezzel?

Tovább a teljes cikkre »

Nem, nem bolondultam meg, eretnek sem lettem. Talán ha úgy mondom: je suis Christ, mindenki érti, mire gondolok. Ezt most nem polemikus  szándékkal, inkább elismerően írom: Charlie Hebdo kapcsán sokak számára megfoghatóvá vált, mit jelent azonosulni valakivel, aki nem mi vagyunk, sőt, akinek az életútja talán élesen különbözik is a miénktől. Ennek egy szélsőségesen individualista kultúrában nagy jelentősége van. Je suis Charlie azt jelenti: azonosulok Charlie-val. Charlie mostantól én vagyok. Engem bántottatok, amikor őt bántottátok. Az ő ügye az én ügyem. Amit Charlie tett, még ha nem is volt az enyém, magaménak tudom, amit ti tettetek Charlie-val, az szintén velem történt. Charlie és én mostantól egy vagyunk, és azt akarom, hogy így tekintsetek rám. Charlie nem hiába halt meg.

Tovább a teljes cikkre »

Régóta nyugtalanít egy társadalmi jelenség, ami a teológiába is befurakodik. Ott van a világom kellős közepén, de csak ügyetlenül kerülgetem, mint kamasz fiú a házat, ahol a lány lakik, akinek nem mer szerelmet vallani. Vagy inkább olyan ez a dolog, mint egy felborzolt szőrű macska: megsimogatnám, de félek, belém mélyeszti a körmeit, vagy a szemembe kap. Igazából a mindent elárasztó je suis Charlie hitvallás miatt döntöttem úgy, hogy megpróbálom szavakba önteni. A „sárlizás” a jéghegy csúcsa, a társadalmi tudattalanban hömpölygő érzetek láthatóvá válása; amiről írni akarok, az a mélyben zajló, komplexebb folyamat. Az áldozatkultusz kialakulása. Azé a jelenségé, amely a nyugati – elsősorban európai – társadalmak egyik sibbóletjévé kezd torzulni, és egy ideje a keresztény teológia sajátos újraértelmezését is generálja.

Tovább a teljes cikkre »

Korábbi sorozatokhoz hasonlóan most is összegyűjtöttem egy helyre a darwinizmusról szóló cikkeket, hogy egyszerre is hozzá lehessen férni az egész sorozathoz. Ha valaki nem követte a Darwin-országba tett utazásomat, akár most is társulhat mellém és elkezdheti velem a szellemi barangolást. Továbbra is azt remélem, hogy a cikkek végül nem a zavart növelték a hívő fejekben és szívekben, hanem a tisztánlátást, de ahogy kezdettől hangsúlyozom, nem lezárt, hanem továbbgondolandó gondolatokról van szó. Azt mesélem el, hogy teológusként én hova jutottam ezzel a témával, miután átrágtam magam a darwinizmus körüli vitákon. Nem azt mondom el, hogy mi a végső igazság, mert azt csak Isten tudja. Tévedhetek és a tudomány is változni fog. Amire jelenleg eljutottam, azzal kapcsolatban viszont békességem van.

Tovább a teljes cikkre »

Köntös László személyes hangvételű cikkéből értesültem Wolfhart Pannenberg német teológus haláláról. Azt hiszem, értem, református blogszerző társam miért érzi közel magához Pannenberg életművét, hiszen a német teológus valóban visszavezette a teológia tudományát az objektivitás talajára, a Jézus feltámadásának történetiségét középpontba állító ortodoxia világába (vagy legalábbis annak közvetlen közelébe), oda, ahol a helyettes áldozat koncepciója érvényes értelmezése Krisztus kereszthalálának, és az eszkaton sem pusztán csak az egyház hitében meglévő kérügmatikus maradvány, hanem valódi reménység. Pannenberg tényleg korszakalkotó teológus volt. Évekkel ezelőtt én is írtam a Rendszeres teológia magyarul megjelent első két kötetéről. A szerző halála apropóján most változatlan formában felteszem ide az akkori reflexióimat. Anélkül, hogy Köntös Lászlóval vitába akarnék szállni, nyilvánvaló lesz, hogy az én személyes viszonyulásom Pannenberg életművéhez valamivel távolságtartóbb, mint az övé. De szívesen tanulok, és én is nagyon várom már azt a hiányzó harmadik kötetet.

Tovább a teljes cikkre »

11. Kulcsfontosságúnak látom az élet különböző formáinak létrejöttében az információ keletkezésének a kérdését. Sokkal-sokkal többet tudunk erről, amióta Watson és Crick felfedezték a DNS kettős hélix szerkezetét, és ami még fontosabb, hogy digitális kód található a nukleotid bázisok sorozatában. Még többet tudtunk meg erről az elmúlt években, ahogy kezdjük érteni a sejtben történő rendszerszintű folyamatokat is. Az A, G, C, T molekulák tetszőleges sorrendje nagy mennyiségű komplex, funkcionálisan specifikus információt kódol, melyek egy része a fehérjeszintézisben vesz részt, másik része egyéb biokémiai és biológiai feladatokat lát el. Az epigenetikai (és genomikai) forradalom, ami a szemünk előtt zajlik, azt is elénk tárja, amiről korábbi generációknak fogalmuk sem volt (!), hogy a sejtben több szinten, hierarchikusan, rendszerszerűen (egy számítógép operációs rendszerénél is bonyolultabb módon) tárolt információ irányítja az élet legalapvetőbb folyamatait. Ez mindenféle csak „bottom-up” (alulról felfelé) megközelítést elképzelhetetlenül valószerűtlenné – gyakorlatilag lehetetlenné – tesz, és arra irányítja a figyelmet, hogy az élet létrejöttéhez és az élőlények megépüléséhez hihetetlen mértékű komplex, funkcionálisan specifikus információ keletkezésére volt szükség. Olyan típusú és mennyiségű információra, melyet irányítatlan anyagi folyamatok soha, semmilyen körülmények között nem tudnak létrehozni, intelligencia viszont igen. Logikus és ésszerű tehát az a feltételezés, hogy a sokszínű és különböző komplexitású élővilág létrejöttének történetében újabb és újabb szinguláris eseményekként jelentős új információ (genetikai és epigenetikai kód) bevitele zajlott le. Mintha valaki újból és újból azt mondta volna, hogy „Legyen!” A természet rendszerében lévő nagy mennyiségű funkcionális információ láttán számomra teljesen egyértelmű, hogy Logosz, nem pedig káosz áll a sokszínűség mögött.

Tovább a teljes cikkre »

Pontokba szedtem a konklúzióimat, melyeket a darwinizmus mellett és ellen szóló argumentumok vizsgálata után szűrtem le a magam számára. A cikksorozat jellege és terjedelme miatt nem fogok részletesen érvelni a következtetéseim mellett, inkább csak felsorolom őket. Emlékeztetőül: elsősorban az a kérdés izgatott (teológusként), hogy tegyek-e kísérletet a darwinizmus és a bibliai teológiáról alkotott képem összeegyeztetésére, vagy egy ilyen szintézis elhamarkodott és felesleges – esetleg eleve elhibázott – lenne. (Hogy lehetséges és jó projekt-e egyáltalán a tudomány és a Genezis összeegyeztetése, arról itt írtam.) Eddig „fényképeket” mutogattam, most kicsit összeszedettebben elmondom, mire jutottam. Biztos vagyok abban, hogy a következtetéseim némelyeket fel fognak zaklatni, másoknak csalódást fognak okozni, és lesz olyan is, aki egy-egy ponttal egyet fog érteni, míg másokkal nem. Ez már csak így megy: minden kimondott vélemény megosztó. Még az is lehet, hogy egyszer én magam sem fogok egyetérteni néhány pontommal. Nem biztos, hogy mindenben helyesek a következtetéseim. Mégis azt remélem, hogy lesznek olyanok is, akiknek segít az, amit leírok, és nem a homályt, hanem a tisztánlátást fogja növelni a fejükben és a szívükben. Ezeket a pontokat most nem vitaindítónak szánom, inkább a magam számára egy vita lezárásának. Egy időre mindenképpen. Íme a konklúzióim:

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum