2010. október havi archívum

A reformáció emléknapján nemigen szokás megemlékezni az anabaptizmusról. Talán méltatlannak is tűnik ezen a napon őket említeni, ha figyelembe vesszük, hogy a reformációt útjára indító Luther viszonya mennyire nem volt harmonikus a radikális reformáció híveivel. Hadd törjem meg most mégis ezt a szokást, és szóljak néhány szót az anabaptistákról. Biztos vagyok benne, hogy mind Luther, mind a kálvinizmus megfelelő méltatást fog kapni ezen a napon, hadd jusson egy kis morzsa ebből az anabaptistáknak is.

Tovább a teljes cikkre »

Holnap (szombaton) két egymást követő előadást fogok tartani A kereszténység és a művészetek címmel. Fűtő Robi hívott meg, hogy a Szabad Szombat programsorozat keretében az októberi előadást én tartsam. Örömmel elvállaltam a felkérést, mert mindig izgatott a keresztény hit és a kultúra kapcsolata, legyen az filozófia, művészet vagy társadalom. Nem művészként, hanem teológusként fogok beszélni, de ígérem: a művészetekről lesz szó. Meg természetesen a kereszténységről, mint nézőpontról. A két előadásban három kérdést igyekszem majd körbejárni: 1. Hogyan lássuk a művészetet keresztényekként? 2. Hogyan fogadjuk a művészetet keresztényekként? 3. Hogyan csináljuk a művészetet keresztényekként? A program 13h-kor kezdődik, helyszín Budapesten az Etele út 55. (Kelenföldi Missziós Központ). Örülni fogok minden ismerős arcnak!

***

Az előadások hanganyaga innen letölthető.

Gyakran idézett igevers a Példabeszédek 22,6: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” Kétféle népszerű értelmezése is ismert ennek a versnek. Az egyik szerint a gyermeket annak megfelelően kell nevelni, amilyen a természete. Ha valaki több törődést igényel, kapja meg, ha érzékenyebb, figyeljünk rá, ha társainál jobban kell terhelni, adjunk neki feladatokat, stb. Minden gyermek külön világ: megérdemli a tiszteletet, ahogy a szobrász is tiszteli a márványt, és az író is tiszteli a mondatokat. Ha jól végezzük szülőként a dolgunkat, a gyermekeink megtalálják az életben a helyüket.

A másik értelmezés inkább az angol fordításokból nőtt ki. Az angolban a „neki megfelelő módon” szavakat hagyományosan az „in the way he should go” (ahogyan járnia kell) frázissal adják vissza, ami a magyar fordításokkal szemben azt sugallja, hogy van egy általános életvezetési norma, amelyre a gyermeket meg kell tanítani, hogy aztán egész életében ahhoz tartsa magát. A Példabeszédek könyve máshol is az istenfélelemre való nevelés fontosságát hangsúlyozza, logikus, hogy itt is erről legyen szó. Lehet akár ígéret is: ha istenfélelemben neveljük gyermekeinket, idős korukban is istenfélők lesznek.

Tovább a teljes cikkre »

„Vigyázat, regény! Nem teológiai értekezés!” Egy népszerű könyv hátsó borítóján szerepel ez a disclaimer. Igen, persze, A Viskóról van szó. De nem a könyvről, hanem erről a két mondatról szeretnék néhány gondolatot írni, mert szerintem rendkívül tanulságos.

A kiadó nyilván megelőző csapást akart mérni a könyvet érő teológiai bírálatokra, elhárítva magától a teológiai tartalommal kapcsolatos felelősséget. Ez érthető, az azonban kevésbé, ha keresztények naivan el is fogadják ezt a magyarázatot. A könyv valóban nem teológiai értekezés, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne teológiai mondanivalója, vagy ami még fontosabb: teológiai látószöge. Nem pusztán azért, mert minden látószög teológiai látószög (beleértve az ateizmust is, amelyik Isten valóságát tagadja), hanem azért is, mert a könyv mögött nyilvánvaló és jól átgondolt teológiai meggyőződés áll. Ráadásul a párbeszédek konkrét teológiai kérdésekkel foglalkoznak, vagy éppen azokat illusztrálják: bűntudat, Isten szeretete, haragja, tekintélye, mindenhatósága, a Szentháromság személyei közti kapcsolat, stb. A Viskó teológiája sok esetben nyíltan vitába száll hagyományos teológiai tanításokkal, alternatív értelmezéseket nyújtva az olvasónak. A regény forma tehát nem teszi a könyvet kevésbé teológiaivá, legfeljebb a teológiai üzenetét erőteljesebb eszközzel mondja el, mint ahogy egy teológiai tankönyv teszi.

Tovább a teljes cikkre »

Évekkel ezelőtt angolul olvastam A Viskót (The Shack). Amióta magyar nyelven is megjelent, barátaim, ismerőseim gyakran kérdezték, hogy mi a véleményem a könyvről. Ilyenkor lakonikusan annyit mondtam csak, hogy nem szeretem A Viskót. Ha belekérdeztek, hogy miért, több negatív érzelemmel is találkoztak. Nyomasztott a gondolat, hogy egyszer írnom kell majd róla egy könyvkritikát. Lélekben készültem rá, de soha nem volt erőm a megírásához. Ahogy telt-múlt az idő, egyre halványodott bennem a könyv emléke, már nem is éreztem fairnek, hogy írjak róla – hacsak nem olvasom el újra, amitől egyenesen viszolyogtam.

Tovább a teljes cikkre »

Nem sokan járják be mindkét irányban – oda és vissza is – azt a bizonyos damaszkuszi utat, ezért különösen érdekes a ma hatvanadik születésnapját ünneplő brit író, életrajzíró és publicista, A. N. Wilson kétszeres pálfordulása. Wilson negyvenéves korára meggyőződéses ateista, hatvan évesen hitvalló keresztény lett.

A brit író akkor vált istentagadóvá, amikor Magyarországon az akadémiai helyesírás éppen újra elismerte, hogy Isten neve nagy kezdőbetűvel írható. Írásaiban gyakran azt a hitet veszi célba, melynek a nyolcvanas évek végén tudatosan és örömmel fordított hátat. „A hittől való elszakadásom olyan volt, mint egy megtérés a damaszkuszi úton” – írja a New Statesman hasábjain 2009 tavaszán, annak apropóján, hogy az utat immár visszafelé is megtette. „Miért hiszek újra” című cikkében Wilson bevallja, hogy míg ateistává válását egyfajta megtérésként élte meg, visszatérése „lassú, habozó és kételyekkel teli volt”. Vajon mi vezette az írót arra, hogy kétszer is végigjárja a damaszkuszi utat? Wilson egy évvel ezelőtt több cikkben és interjúban részletesen beszámolt mindkét fordulatról, és az azok során átélt katarzisról.

Tovább a teljes cikkre »

Rendkívüli, azt is mondhatnám, hogy hajmeresztően kockázatos kezdeményezés startol holnaptól az interneten. Közéleti portál indul mindennapi.hu címmel, mely – a promóciós anyag szerint – magas színvonalon, hitelesen akar tájékoztatni aktualitásokról, keresztény kontextusba helyezve a híreket és eseményeket. A portál független kíván maradni mind a politikai pártoktól mind a keresztény egyházaktól, ugyanakkor elkötelezett az evangéliumi szemlélet és a keresztény világnézet iránt.

A lap kuratóriumának tagjai: Balog Zoltán, református teológus, Fűtő Róbert, presbiteriánus misszionárius, Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Szeverényi János, evangélikus lelkész, és Visky András, író, dramaturg. A lap főszerkesztője Balavány György. Alapítója és jelenlegi szponzora: Galambos László. Blogszerzőként másokkal együtt én is részt veszek majd a munkában.

Tovább a teljes cikkre »

A modern hisz az objektív igazságban, a posztmodern nem hisz benne. Valóban ennyire egyszerű a képlet? Egyik kedves professzorom, C. Stephen Evans tavaly új összefoglaló tanulmányt jelentetett meg Kierkegaard életművéről (Kierkegaard: An Introduction. Cambridge University Press, 2009). A könyv egyik bekezdése rávilágít a modern és a posztmodern között meglévő ismeretelméleti rokonságra. Evans azt állítja, hogy a posztmodern alapvetés sokkal közelebb áll a modern filozófiai hagyományhoz mint azt posztmodern gondolkodók általában elismerik. Mind modern mind posztmodern filozófusok elkötelezték magukat a következő premissza mellett: ha van objektív igazság, akkor van olyan módszer is, mely garantálja számunkra az igazsághoz való hozzáférést. A különbség csak az, hogy míg modern filozófusok – Descartes-tól Husserlig – azt gondolták, hogy van ilyen módszer (bár a véleményük eltért azzal kapcsolatban, hogy melyik az), posztmodern szkeptikusok kételkednek abban, hogy létezik ilyen módszer, és levonják ebből a következtetést: nincs objektív igazság sem.

Tovább a teljes cikkre »

Időnként az a kívülállók benyomása rólunk, keresztényekről, hogy nem férünk a bőrünkbe. Olyanok vagyunk, mint a hajnalban az arcba szálló legyek: szemtelenül és hivatlanul a képükbe tolakodunk, és újra és újra elmondjuk nekik azt, amire ők egyáltalán nem kiváncsiak. A mondanivalónk érdektelen ugyan a számukra, viszont a nyugalmuk megzavarására tökéletesen alkalmasak vagyunk.

Nem akarok mentséggel szolgálni az alkalmatlan, bölcstelen és rosszul értelmezett keresztény tanúskodás számára. Inkább azt szeretném megválaszolni, miért érzik közülünk sokan azt, hogy joguk van a határátlépésre, akár az alkalmatlan, bölcstelen, rosszul értelmezett tanúskodásra is (amire egyébként nincs jogunk). Egyetlen oka van ennek: a keresztények olyan jó hírről tudnak, amit mindenáron meg akarnak osztani másokkal! Néha akár bénán és kontraproduktívan is.

Tovább a teljes cikkre »

Az ATV A tét című beszélgetős műsorában Bánó András minden alkalommal elmondja: „A tét az, hogy mi lesz ezzel az országgal.” Ebben a blogban én is szeretnék tétről beszélni, és már az elején tisztázni akarom, hogy szerintem mi az. A tét az, hogy részünk lesz-e Isten eljövendő örök országában.

Tudom, sokaknak ez nem valódi tét, inkább rózsaszín álom, melyre nem érdemes sok szót vesztegetni. Örök életet ígér a Kétfarkú Kutya Párt is. Annakidején középiskolában filozófiaórán be kellett magolnom a vallás definícióját: „A vallás a világ torz visszatükrözése.” Tóta W. Árpád kendőzetlenül a szemünkbe mondja ma is: a kereszténység kamu. Nagyhatású piramisjáték, melyben a profitot a halálon túlra ígérik. Jézus személye ettől persze még lehet érdekes, mint más vallásalapítóké, újfajta erkölcs hirdetőié vagy ügyes sarlatánoké, de a tanait csak annyira érdemes komolyan venni, mint a pi-víz csodatevő hatását.

Tovább a teljes cikkre »

1. Miért indítok saját honlapot?

Két fő célom van vele. Egyrészt kedvem van írni (talán belső indíttatásnak is nevezném), és egy saját honlap kiváló lehetőséget ad arra, hogy rendszeresen és szabadon azt írjam le, ami éppen fontos vagy érdekes a számomra. Ha egy cikk szerkesztők kezén is átmegy, az természetesen nagyobb hitelességet kölcsönöz az írásnak, de régóta kedvem volt ahhoz is, hogy gyakrabban, és a magam szempontjai szerint írhassam le mindazt, amit Istenről, a világról, a keresztény életről gondolok. A blog forma ezt a szabadságot biztosítja, ráadásul a kommenteken keresztül visszajelzéseket is kapok, melyek segíthetnek a további gondolkodásban, a világban való ügyesebb eligazodásban, vagy akár a tévedéseim felismerésében. Az a tervem, hogy hetente többször is megírom a véleményemet teológiáról, spiritualitásról, kultúráról.

A másik célom egy új honlappal az, hogy egy helyen elérhetővé tegyem az elmúlt években különböző alkalomból és céllal született írásaimat. Ezek egy blogbejegyzésnél általában hosszabb lélegzetvételű esszék, tanulmányok, vázlatok, de nem valószínű hogy valamikor is nyomtatott formában megjelennek. Egy részük eddig is elérhető volt a veszprémi Evangéliumi Keresztény Gyülekezet honlapján, néhány írásom az interneten is keringett, de talán jobb helyük lesz mostantól egy új, önálló honlapon. Azt remélem, hogy a meglévő írások fokozatosan további anyagokkal is bővülnek majd.

2. Miért Divinity a honlap címe?

Megtapasztaltam, hogy a névadás az egyik legnehezebb feladat. Vagy megálmodja az ember, és szinte egy pillanatban születik a honlap ötletével, vagy nem, és akkor magyarázni kell. Ennek a honlapnak nem álmodtam meg a címét, de megszerettem. Mindenképpen akartam címet adni a honlapnak, mert ez nem klasszikus értelemben vett személyes blog: nem fogok képeket feltenni a gyerekeimről és az autónkról, a blogbejegyzések nem az én életemről fognak szólni. A feleségem, a fiaim, a gyülekezetem nagyon fontos szerepet játszanak az életemben, nyilván a gondolkozásom formálódásában is, de ebben a blogban a teológiáról, a spiritualitásról és a kultúráról szeretném elmondani a gondolataimat. Ezért kellett egy név a honlapnak.

Hosszú vajúdás után döntöttem a Divinity név mellett. Az angol Divinity szó Istenséget, valamint teológiát, hittudományt jelent, de magában hordozza az istenes élet mellékjelentését is. Ez a név így azt mondja el, hogy miről szól a honlap, nem azt, hogy kiket kíván megszólítani vagy milyen hatása lehet másokra. Tudom, sokan fanyalogni fognak amiatt, hogy nem magyar – ráadásul angol – címet választottam. Többen figyelmeztettek, hogy egy idegen cím inkább eltávolít. Én is szeretem a magyar nyelvet, és nem akarok senkit eltávolítani, de azt hiszem, fontosabb volt most nekem, hogy a név kifejezze azt, amiről ez a honlap szól. A Divinity szóban számomra benne van az a fajta evangéliumi szemlélet, amely az írásaimat és blogbejegyzéseimet olvasva egy idő után remélhetőleg mindenki előtt kibontakozik majd. Magyar nyelven csak pátoszos vagy fellengzős megfelelőit találtam, illetve olyanokat, melyek csak részhalmazát adják vissza a Divinity által lefedett jelentésnek. Mivel a honlapnak van angol része is, ahova angolul írt tanulmányaimat teszem fel, és mivel gyakran és örömmel fogok meríteni az angolszász teológiai örökségből, úgy gondolom, a név legalábbis nem disszonáns. Aztán meg ha lehet Litera egy nívós irodalmi újság neve, Fidesz egy hazafias párté (Fidelitas nevű ifjúsági szervezettel), akkor a Divinity is elfogadható lehet egy szerényebb célokat maga elé tűző teológiai honlap számára. De talán ennyi elég is magyarázatnak.

Mostantól jöjjenek a bejegyzések…

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum