2011. március havi archívum

Nagyon szeretem C. S. Lewis írásait, de amikor A fájdalom c. könyvét olvastam, emlékszem, arra gondoltam: micsoda bűvészmutatványokat kell bemutatnia a bűn egyetemességének magyarázatakor annak, aki nem hisz Ádám és Éva történetiségében! C. S. Lewis azonban nincs egyedül. Ádám történetiségét Darwin óta erős kételyek lengik körül keresztény körökben is, mivel az ember eredetét a tudományos közvélemény inkább hosszú evolúciós folyamatként képzeli el. Henri Blocher Kezdetben c. könyvében összegzi az 1988 előtti kutatások eredményeit, és felvázol néhány kísérletet az emberi kezdetekkel foglalkozó tudomány és a bibliai őstörténet közötti összhang megteremtésére. Messze meghaladja a kompetenciámat, hogy a paleoantropológia területére merészkedjek, és megpróbáljam akár cáfolni az őskori antropológia modelljeit, akár valamiféle harmóniát teremteni valamelyik modell és a bibliai őstörténet között. Ezzel a bejegyzéssel egyetlen célom van csak: választ keresni arra a kérdésre, hogy vajon maga a Biblia tanítja-e Ádám és Éva létezését.

Tovább a teljes cikkre »

Evangéliumi körökben a bibliai teremtéstörténet három fő értelmezése terjedt el. Az egyik szerint Isten ténylegesen hat huszonnégy órás nap alatt teremtette a világot, és az egész univerzum maximum néhány ezer éves. A másik nézet a teremtés napjait hosszú időszakoknak tekinti, melyek megfelelnek a világegyetem keletkezéséről szóló tudományos hipotézisek korszakainak. A harmadik nézet arról van meggyőződve, hogy a bibliai elbeszélés hét napja irodalmi keret, mely a világ teremtésének időpontjáról nem szolgáltat semmilyen információt. Mindhárom nézetnek vannak komoly követői. Mivel a teológiai oktatás hatással van a nézetek terjedésére és elfogadottságára, érdemes megnézni, hogy különböző intézetekben mit tanítanak a Genezis napjaival kapcsolatban. Európai teológiákról nem ismerek konkrét adatokat, de az amerikai református Christian Renewal magazin 2001. január 29-i száma összegezte néhány konzervatív észak-amerikai református és presbiteriánus teológia álláspontját. Tanulságos megnézni a válaszokat.

Tovább a teljes cikkre »

Ritkán olvasok el többször is egy könyvet, Henri Blocher Kezdetben (Harmat Kiadó, 1998) c. kötetét azonban már háromszor végigolvastam, és szívesen elolvasnám negyedszer is, annyira jó. Henri Blocher francia protestáns rendszeres teológus, a néhai Paul Ricoeur tanítványa. Akkor lopta magát először a szívembe, amikor egy nemzetközi keresztény diákkonferencián (IFES) tartott előadásában a nyugati világ szellemtörténetének a térképét rajzolta meg. Ha jól emlékszem, beszélt a neotomizmusról, az egzisztencializmusról, a neokantianizmusról, a fenomenalizmusról, a pozitivizmusról és más szellemi irányzatokról, mindegyiket valami hegységként, dombságként, folyóként, tóként, völgyként vagy hasonló földrajzi tájként ábrázolva, hogy az egymással való kapcsolatukat is kiemelje. Valaki az előadás utáni beszélgetésben megkérdezte: „Blocher úr, az evangéliumi kereszténységet hol helyezné el a térképen?” Blocher meglepődött a kérdésen, majd kapásból ezt válaszolta: „Ó, hát az evangéliumi kereszténység nincsen a térképen, mert az kinyilatkoztatáson alapul!” Az előadását is nagyon élveztem, de ezen a ponton azt is tudtam, hogy ezután minden érdekel, amit Blocher bárhol, bárkinek, bármiről mondott.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésemhez kapcsolódva egy ismert zsidó bibliakutató segítségével szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni a mózesi teremtéstörténet esztétikájáról. Isten irodalmi formát használt arra, hogy a világ eredetének igaz történetét elmondja nekünk. Ez a történet mindenekelőtt az ókori mítoszokkal száll vitába, azokhoz képest fogalmaz meg radikálisan új üzenetet. Az irodalmi forma tökéletes összhangban van az eredeti befogadó közeg képességeivel és elvárásaival. Az isteni akkomodáció (ahogy Kálvin Isten felénk lehajló kommunikációját nevezte) ott és akkor megfelelt a célnak, és a hermeneutika és exegézis tanító feladata az, hogy ezt ma is releváns üzenetként közvetítse felénk.

Tovább a teljes cikkre »

A világegyetem korára vonatkozó kreacionista érvelésben sarokkőnek számít a Mózes első könyvében olvasható eredettörténet. Az elmúlt két évben lehetőségem volt arra, hogy jobban elmélyedjek a héber szövegben, tanulmányozzam az irodalmi formát, érezzem a mondatok lüktetését, és gondolkozzam azon, hogy mit is akart Mózes elmesélni nekünk a világ eredetével kapcsolatban. (A Pentateukhosz nyilvánvalóan szerkesztett mű, de mivel a zsidó hagyomány egyértelműen Mózesnek tulajdonítja, és Jézus is Mózes könyvének nevezi, azokkal értek egyet, akik szerint Mózesnek mindenkinél több köze van az eredeti szövegrétegekhez, valószínűleg jóval több annál, mint amennyit a modern bibliakritika egészen az elmúlt évtizedekig megengedhetőnek tartott.) Minél többet foglalkoztam a szöveggel, annál nyugtalanabbá váltam azokkal az érvekkel kapcsolatban, melyek a Genezis történetét a fiatal világegyetem és a hat huszonnégy órás napból álló teremtés alátámasztására használják.

Tovább a teljes cikkre »

Lelki munkások számára az egyik legnagyobb veszély a kiégés lehetősége. A kiégés éppen azért leselkedik a lelki munkásokra különösen nagy veszélyként, mert ők lelki munkások, akik önzetlenül, mások javára és Isten dicsőségére akarnak élni. És mert ezt mások is tudják róluk. Ha lelkipásztorok, lelkigondozók, evangélisták, tanítók, misszionáriusok, szociális gondozók és hasonló szolgálatot végzők nem védekeznek tudatosan a kiégés ellen, legjobb szándékaik ellenére szolgálatuk éppen az Istentől kapott küldetésük beteljesítésének akadályává válhat. Az Énekek énekében mondja Szulamit: „szőlőt őriztettek velem; a magam szőlőjét nem őriztem” (1,6b). Ez a kép jól illusztrálja azoknak a lelki munkásoknak a helyzetét, akik nem fordítanak gondot saját lelkük folyamatos megújítására.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésben a „pusztító utálatosság” mibenlétéről fogalmaztam meg néhány bizonytalan gondolatot. Felvetettem, hogy Dániel próféciájának lehet egy végső beteljesedése még Jézus második eljövetele előtt, és kapcsolatban állhat a „törvénytipró” személyével, akiről Pál a 2 Thesszalonika 2-ben ír. Jézus hangsúlyozza, hogy a „pusztító utálatosság” a szent helyen lesz látható, és Pál is azt mondja a törvénytipróról, hogy „beül az Isten templomába (εἰς τὸν ναὸν τοῦ θεοῦ) is, azt állítva magáról, hogy ő isten” (2,4). Mindkét esetben egyértelmű az áthallás IV. Antiokhosz Epiphanesz büszke, fennhéjázó tettére, amikor Zeusz szobrát állíttatta fel a jeruzsálemi szentély oltárára, és nyíltan szembeszállt a héberek Istenével. A kérdésem most az, hogy tudhatunk-e bármi közelebbit arról a templomról, amelybe ez a bizonyos „törvénytipró” beül majd.

Tovább a teljes cikkre »

Jézus a vég eljövetelével kapcsolatban utalást tesz valami „pusztító utálatosságra”, melyről Dániel könyvében olvashatunk. „Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg! -, akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját. Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök. Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha.” (Mt 24,15-21)

Tovább a teljes cikkre »

A japán földrengés óta a világ megint sokkal sérülékenyebbnek és törékenyebbnek látszik. A sokkoló képek hatására elindult keresztények között a szokásos találgatás: vajon ez az újabb földrengés a vég közeledtét jelzi? Máté evangéliumában maga Jézus említi a földrengéseket második eljövetelével összefüggésben. Amikor a tanítványok a világ végének jeleiről kérdezik a Mestert, ő többek között ezt válaszolja nekik: „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete!” (Mt 24,6-8)

Tovább a teljes cikkre »

Nemrég rábukkantam egy frappáns gondolatmenetre Jézussal kapcsolatban. A gondolatmenet Bonótól, a U2 énekesétől származik. Fogalmam sincs, hogy Bono megtért ember-e, bevallom, nem követtem nyomon a sorsát, a U2 soha nem játszott fontos szerepet az életemben. Tudom, hogy Bono egy időben valami karizmatikus gyülekezetbe járt, azt is tudom, hogy sokat foglalkozik jótékonykodással, és hallottam U2 számokat is, melyek a hitről és az istenkeresésről szólnak. Nem tudom, hogy Bono Istennel való kapcsolatáról ezek mennyit árulnak el. A most következő mondatokra viszont nehéz legyinteni. A Bono Bonóról c. kötetben Michka Assayas folytat beszélgetéseket az énekessel. A gondolatmenet, amit ebből a könyvből idézni szeretnék most, mély meggyőződésre utal, mely nekem jóval többnek tűnik tettetett istenkeresésnél. Amit Bono Jézus személyéről mond, ügyes és hatásos megfogalmazása annak, amit Jézus tanítványai a Mesterről gondolnak. A könyv 226. oldalán Assayas megkérdezi Bonót: „Ekkora hit csodálatos, bár szerintem súrolja a képtelenség határát. Jézusnak a világ nagy gondolkodói közt a helye. De az, hogy Isten fia… ez nem erőltetett?”

Tovább a teljes cikkre »

Azt szeretném most röviden elmondani, hogy miért van bennem mély hála a keleti szélért. Nem azért a keleti szélért, amely Mary Poppins érkezését jelzi, hanem azért, amelyik annakidején felhozta a sáskákat Egyiptom földjére. Nagyon fontos nekem ez a keleti szél, mert a világmindenség működésére világít rá, és Isten gondviselésének dinamikájába enged bepillantást. Úgy érzem, enélkül a keleti szél nélkül máshogyan látnám a világot, máshogyan gondolkodnék az okokról, és máshogyan várnám Isten cselekvő megnyilvánulásait.

Tovább a teljes cikkre »

Ismét Kálvintól fogok idézni, mert az előző post témájához jól kapcsolódik az a kép, melyet Kálvin az Institutió első könyvében az Isten mindenhatósága és jósága közötti kapcsolat szemléltetésére használ. Miután bibliai példákon keresztül kifejti, hogy Isten tökéletes uralommal rendelkezik a gonosz felett, Kálvin maga veti fel azokat az ellenvetéseket, melyek az emberek fejében ennek az igazságnak a hallatán felmerülnek. Az egyik ellenvetés arról szól, hogy ha Isten a gonoszt is elrendeli, a bűnök elkövetői felmenthetik magukat, hiszen cselekedeteikkel voltaképpen Istennek engedelmeskedtek. Kálvin nem azzal védi ki az ellenvetést, hogy tagadná Isten mindenre kiterjedő gondviselését, hiszen azzal ellentmondana a Biblia számos igehelyének, ahol Isten rendeli el a rossz dolgokat is. Érdemes meghallgatni Kálvin érvelésének egy rövid részletét.

Tovább a teljes cikkre »

A Biblia lépten-nyomon példákat szolgáltat arra, hogy Istennek szuverén hatalma van a gonosz felett. Isten szuverenitása nem csak a jó dolgokra terjed ki, hanem minden eseményre, így a rossz dolgokra is. Isten akarata nélkül egyetlen veréb sem eshet a földre (Mt 10,29), ő számon tartja még a hajszálainkat is (Lk 12,7). Az Isten erkölcsi akaratával ellentétes történésekben is az ő szuverén akarata teljesedett be. Isten szándéka valósult meg, amikor Józsefet eladták testvérei Egyiptomba (1Móz 50,20). Isten tette azt, hogy Absolon Dávid feleségeivel hált (2Sám 12,11 és 16,22). Isten állt Izráel ellenségei mögött is. Amikor az asszír király haditetteivel dicsekedett, Isten Ézsaiáson keresztül ezt mondta neki: „Dicsekedhetik-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Fontosabb-e a fűrész, annál, aki húzza? Mintha a bot suhogtatná azt, aki fölvette, és a vessző venné föl azt, aki nem fából van!” (Ézs 10,15) A Példabeszédek könyvében arról olvasunk, hogy nincsen véletlen: „Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés.” (Péld 16,33). Legtisztábban Jézus kereszthalála kapcsán látszik Isten szuverén uralma a gonosz felett. Amikor Pilátus elrendelte Jézus kivégzését, és a római katonák végrehajtották ezt a gonosz parancsot, valójában Isten sújtotta Fiát a mi bűneinkért, szuverén akarata szerint (ApCsel 4,27-28).

Tovább a teljes cikkre »

Az igehirdetéssel kapcsolatban négy tankönyvet találtam különösen hasznosnak az elmúlt tizenöt évben, amióta magam is foglalkozom prédikálással: John Stott: Hiszek az igehirdetésben, Martyn Lloyd-Jones: Preaching and Preachers (Prédikáció és prédikátorok), Bryan Chapell: Christ-Centered Preaching (Krisztus-központú igehirdetés) és John Piper: The Supremacy of God in Preaching (Isten mindenek felett valósága az igehirdetésben). Az igehirdetésről a látott és hallott példák (valamint Andrew Page jegyzetei) mellett leginkább ennek a négy embernek a gondolatai alakították az elképzeléseimet. Olyan evangéliumi szerzőkről van szó, akiket a homiletikáról szóló könyveik nélkül is tisztelek, és akiktől mindig szívesen tanultam más dolgokat is.

Tovább a teljes cikkre »

Előző bejegyzésemben a kreatív szellemi munka példájaként említettem a prédikálást. Több, mint ezer prédikáció elmondása után viszonylag jól ismerem ezt a műfajt, ezért bátrabban is beszélek róla, mint bármely más szellemi tevékenységről. Olvastam igehirdetésről szóló könyveket, legalább négy homiletikai kurzust végigcsináltam (többek között Andrew Page és Bryan Chapell lábainál). Személyiségemből adódóan a módszertan mindig kevésbé érdekelt, mint a dolgok lényege, a homiletikai előadások is akkor segítettek igazán, amikor az igehirdetés szívére tudtak rámutatni. Ha a dolgok velejét megértem, a többi általában magától kibomlik előttem, ha viszont nem sikerül megragadnom egy dolog lényegét, nincs az a részletes gyakorlati magyarázat, amely megfoghatóvá tenné azt a számomra. A prédikálás esetében is a homiletika szívét kutattam. Olvasmányaim, tanulmányaim és tapasztalataim alapján szilárd meggyőződésemmé vált, hogy az igehirdetés szíve elválaszthatatlan az igehirdető szívétől.

Tovább a teljes cikkre »

A kreatív szellemi munka különbözik más munkáktól. Kreatív szellemi munka alatt olyan foglalatosságot értek, mint például a szobrászat, festés, írás, prédikálás, zeneszerzés, tervezés, vízióalkotás, elemzés, mely foglalatosság nem tudja olyan mértékben garantálni a munkavégzéshez szükséges alkotó erőt, mint a fizikai munka vagy mechanikusabb szellemi tevékenység esetében. Természetesen minden munkavégzésnél függünk az egészségünktől, frissességünktől, megszerzett tudástól, készségektől, és végső soron az Istentől kapott erőtől és kegyelemtől. A kreatív szellemi munka esetében azonban ez a függés sokkal nagyobb, hiszen a munkavégzés kezdetén a munka alakulása és végeredménye még kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert az alkotó számára sem.

Tovább a teljes cikkre »

Tegnap reggeli csendességemben megsimogatta a lelkem Máté evangéliumának egy részlete, melyben páratlan erővel mutatkozik meg Jézus emberi arca. A 14. részben Máté arról számol be, hogy Jézusnak megviszik a hírt: Heródes banális és egyben horrorisztikus körülmények között véget vetett Keresztelő János életének. Jézus valószínűleg tudta, hogy János nem párnák között fog meghalni, és Heródessel kapcsolatban sem voltak illúziói, mégsem sztoikus közönnyel reagál a hírre. „Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül.” (13) Máté hallgat arról, hogy Jézus miért akart egyedül lenni, de nem nehéz kitalálni ennek az okát. Kedvenc Jézus-filmemben, a Miracle Maker (A csodatevő) című káprázatos agyagbáb technikával készült animációban Jézus a tengerparton a földre veti magát és sír: siratja Jánost, a prófétát és útkészítőt, és Jánost, a közeli rokont. A szöveg dramaturgiája szerintem is arra enged következtetni, hogy Jézust mélyen megrázta a Keresztelő halála, és emiatt keresi az egyedüllétet.

Tovább a teljes cikkre »

Charles Malik szenvedélyesen hitt az egyetemek társadalom- és kultúraformáló szerepében, és ebből kifolyólag abban is, hogy a keresztények nem mondhatnak le az egyetemek világnézeti kritikájáról és befolyásolásáról. Ez a meggyőződése nem csak közéleti felelősségvállalásából következett, hanem megtérés-teológiájából is. Malik féloldalasnak tartotta azt a megtérést, amely nem formálja át egyben a gondolkodást is, és féloldalasnak tartotta azt a tanítványságot, melybe nem tartozik bele a körülöttünk lévő világ befolyásolása. Meggyőződéssel vallotta, hogy a Szentlélek az értelmünket is meg akarja változtatni, és arra tanít, hogy ne csak teljes lelkünkkel, de teljes elménkkel is szeressük Istent.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum