2011. július havi archívum

3.1. KRISZTOLÓGIAI KÖZÉPPONT. Bonhoeffer számára a teológia kiindulópontja mindig a krisztológia volt. Az ún. „német keresztények” a teremtés rendjéből vezették le fajvédő teológiájukat. Bonhoeffer ezt rendkívül veszélyesnek tartotta, ezért – Barth nyomában – Krisztust tekintette az egyetlen kiindulópontnak mindenfajta keresztény teológia számára. Berlini előadásaitól egészen a tegeli jegyzeteiig minden gondolatának kiindulópontja Krisztus, illetve Krisztus követése. A kereszténység „vallástalan értelmezése” mögött is az a kérdés húzódott meg számára, hogy „Kicsoda Krisztus ma?” Kierkegaard-hoz hasonlóan Bonhoeffer az élő Jézusból, az egyidejű Krisztusból indult ki. A tanítvány feladata minden helyzetben az, hogy ott legyen, ahol a Mester van. Az első kérdés tehát az, hogy hol van Krisztus, ebből pedig automatikusan következik a második kérdésre a válasz: a tanítványnak ott kell lennie, ahol Krisztus van.

Tovább a teljes cikkre »

Július 27-én délután három óra tizenöt perckor az evangéliumi hit óriása távozott el közülünk. Egy ember, akinek a szavát a világ minden táján hívők milliói és evangéliumi vezetők generációi figyelték. Egy ember, aki képes volt egy személyben megtestesíteni az evangéliumiság lényegét, és azt zászlóként fél évszázadon keresztül a magasba emelni. Egy anglikán, aki elsősorban evangéliumi volt. Egy vezető, aki szolgált. Egy megkérdőjelezhetetlen tekintély, aki a Szentírás tekintélyének vetette alá magát, és másokat is erre bíztatott. Egy tanító, aki haláláig tanult. John Stott kilencven éves volt, amikor bement Atyja örömébe. Most már időtlen.

Tovább a teljes cikkre »

2.1. A HITVALLÓ EGYHÁZ. 1933. január 30-án, délben, Adolf Hitler lett Németország új vezetője. A magdeburgi katedrális oltárát horogkeresztes zászlók lengték körül. A szószékről a következők hangzottak el: „A swastika a német reménység szimbóluma lett. Aki ezt a jelképünket elveti, az Németországunkat veti el. A swastika az oltár körül a reménységet sugározza – azt a reménységet, hogy eljött végre a mi napunk hajnala.” Bonhoeffer első prédikációja viszont így hangzott: „Az egyháznak egyetlen oltára van csak, a Mindenható oltára… mely előtt kell minden teremtménynek letérdelnie… aki bármi mást keres ezen kívül, annak távoznia kell: nem lehet velünk az Isten házában… Az egyháznak csak egy szószéke van, és erről a szószékről csak az Istenben való hitet hirdetjük, semmilyen más hitet, és semmilyen más akaratot, csak Isten akaratát, akármilyen jó szándékok is vezetnének másra.

Tovább a teljes cikkre »

1.1. ISMERTSÉGE. Dietrich Bonhoeffer halálának hatvanadik évfordulóján számos cikk jelent meg a német evangélikus teológusról. Bonhoeffer népszerűsége a Börtönlevelek 1958-as megjelenése óta töretlenül nő. Ismert szereplője volt a német protestáns kereszténység élet-halálharcának a náci Németországban, kivégzése kisebb port kavart külföldön is, de igazán a kereszténység „vallástalan értelmezés”-ének nevezett gondolatkísérlete tette világszerte ismert – és ellentmondásos – teológussá. Mikor barátja, Eberhard Bethge nyilvánosságra hozta Bonhoeffer börtönből írt leveleit, nem sejtette, milyen erőteljes tektonikai mozgásokat indít el vele a kereszténységen belül, és barátja hogyan lesz pillanatokon belül a világ egyik legismertebb teológusa.

Tovább a teljes cikkre »

Tegnap felhívták a figyelmemet egy interjúra, amit az ATV-n Kálmán Olga az egyháztörvény megváltoztatásának másnapján Németh Sándorral készített. (Mint köztudott, az új törvény a háromszáz-akárhány helyett mindössze tizennégy egyházat ismer el, benne sokak megdöbbenésére a Hit Gyülekezetét. Ez adta a beszélgetés apropóját.) Letöltöttem a videót, végignéztem, és utána hosszú ideig csak bámultam magam elé, és nem tudtam, mit kezdjek a bennem kavargó gondolatokkal és érzésekkel. Végül úgy döntöttem, leírom, ami bennem van.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció a Biblia tekintélyével kapcsolatos bizonyosságot a Szentlélek belső bizonyságtételébe ágyazta. Kálvin szerint a hit objektív alapja a Szentírás, de a Szentírás isteni tekintélyével kapcsolatos bizonyosságunk végső forrása egzisztenciális, átélhető, szubjektív, természetfeletti. Nem irracionális, de szupraracionális. A bizonyossággal kapcsolatos problémák valóban mélyek, ezért a gyanú apostolai nem feltétlenül tévednek, amikor kritikus hozzáállásra szeretnének nevelni bennünket. A probléma velük nem az, hogy túlbecsülik, inkább az, hogy alábecsülik a problémát. Nem az a baj, hogy túl őszinték, hanem az, hogy nem eléggé őszinték. Ha már gyanúról van szó, ragaszkodjunk ahhoz, hogy minden dekonstrukció csak akkor lehet hiteles, ha önmagát is dekonstruálja. Ha azt gondoljuk, hogy egyáltalán nincs abszolút tekintély, akkor önmagunk számára sem lehetünk azok, vagyis el kell ismernünk, hogy episztemológiai csapdába estünk. Másszóval: tökéletesen rászorulunk a nálunk nagyobb, rajtunk kívülálló tekintélyre.

Tovább a teljes cikkre »

A tekintély trónfosztásának idejét éljük. Nem valami konkrét tekintélyről van pusztán szó, hanem általában a tekintélyről. Viszonylag könnyen igazolható az a tétel, hogy már a 16. századi reformáció is mindenekelőtt a tekintély kérdéséről szólt, az akkoriak azonban még nem a tekintély létéről, hanem annak mibenlétéről vitáztak. A reformációban az önmagát a Biblia fölé emelő Egyház trónfosztását és a Biblia tekintélyének helyreállítását figyelhetjük meg, mára azonban mind a Biblia, mind az Egyház trónfosztottá vált a tömegek szemében. Aki azt gondolja, hogy a régi szembenállás katolikusok és protestánsok között ma is létezik, nem téved nagyot. Az Egyház mint végső tekintély és a Biblia mint végső tekintély komoly különbözőségeket eredményez a hitvallásban és a hitgyakorlatban egyaránt. De ha a figyelmünket továbbra is ez a vita köti le, nem vesszük észre a tekintély sokkal súlyosabb válságát, azt a folyamatot, amely a reformáció eredeti kérdésfelvetését mára sokak szemében irrelevánssá teszi.

Tovább a teljes cikkre »

Meglepő Jane Austen regényeinek huszonegyedik századi reneszánsza. A posztmodern kultúra igen érzékeny mindenféle nemi diszkriminációra, az angol viktoriánus társadalmi berendezkedés pedig kifejezetten nem tartozik a posztmodern ízlés számára vonzó jelenségek körébe. Mégis, jelenleg Jane Austen az egyik legnépszerűbb klasszikus író, olyannyira, hogy nemrégiben két regényét (Emma, Büszkeség és balítélet) is megfilmesítették. Mi lehet ennek az oka? Kimerítő választ talán hiába is keresnénk, az egyik ok azonban nagyon is kézenfekvő. Jane Austenban Erosz lázadását láthatjuk a posztmodern ethoszban is megbúvó szocreállal szemben.

Tovább a teljes cikkre »

C. S. Lewis a nagyvilág előtt úgy ismert, mint népszerű meseíró, a tudományos világban pedig mint elsőosztályú irodalomkritikus. Legismertebb műve a Narnia Krónikái mesesorozat, legfontosabb tudományos műve pedig a tizenhatodik századi angol líra és epika átfogó feldolgozása, mely a mai napig alapműnek számít. Lewis azonban mindenekelőtt keresztény apologéta volt. Erről a világ sem feledkezett meg teljesen: Az emberiség felszámolása című könyvét a National Review a huszadik század hetedik legjobb könyvének választotta a nem-fikció kategóriában, és mások mellett Francis Fukuyama is elismeréssel nyilatkozott a könyvről. Az emberiség felszámolása mellett Lewis természetesen számos más apologetikai könyvet is írt, mint például a Keresztény vagyok!, A fájdalom, vagy a Csodák.

Tovább a teljes cikkre »

Több magyarázat is lehetséges arra a kérdésre, hogy miért mondja Jézus a szárdiszi hívőknek, hogy ha győznek, nem törli ki a nevüket az élet könyvéből. Az élet a szárdiszi gyülekezet esetében fontos kérdés volt, Jézus azt mondja ugyanis nekik a 3,1-ben: „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy”. Sokan legalábbis „halófélben” voltak közöttük (3,2). Ennek a fényében különös jelentősége van a buzdításnak, hogy aki győz, annak a neve benne lesz az élők könyvében, és Jézus vallást fog róla tenni az Atya előtt. A most következő magyarázatok a kanonikus és a kulturális kontextus figyelembe vételével értelmezik Jézus szavait.

Tovább a teljes cikkre »

Milyen szempontok alapján gondolják az előző bejegyzésben említett exegéták, hogy nem helytálló Witherington és mások értelmezése, miszerint kitörölhetik egyesek nevét az élet könyvéből? Nem egyértelmű Jézus szava? „Aki győz… annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből…” Lehet tehát olyan eset, hogy egy embernek ott van a neve a könyvben a világ teremtése előtt óta, mégis kitörlik onnan, mert nem jut el a célba. Vagy mégsem erről van szó? Beale, Ladd, Beasley-Murray, Hendriksen és további szerzők a következő szempontokra mutatnak rá:

Tovább a teljes cikkre »

A Jelenések könyve megcáfolja a predesztinációt? A 3,5-ben Jézus azt mondja a szárdiszi gyülekezetnek: „Aki győz… annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.” (3,5) Ezeket a szavakat időnként kálvinisták mellének szegezik, valami ilyesmi magyarázattal: „Maga a Biblia tanítja, hogy ki lehet törölni egyes hívők nevét az élet könyvéből. Ha pedig ez így van, akkor nyilván nem igaz az a tanítás, hogy a választottak biztosan öröklik az üdvösséget, vagyis hogy nem lehet kitörölni a nevüket az élet könyvéből. Ez a vers tehát cáfolja a predesztináció-tan egyik legfontosabb alapvetését.”

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum