2011. augusztus havi archívum

5. Érdemes górcső alá vennünk saját erkölcsi ítéletünket is. Sok esetben, amikor az Ószövetség Istenével kapcsolatban bírálatot fogalmazunk meg, azt kifogásoljuk, hogy a bűnre kíméletlen ítélettel válaszol. Nem tetszik nekünk, hogy büntet, és hogy a büntetése súlyos. Ez jellemzően (poszt)modern alapállás. Korábbi korok ritkán kifogásolták, hogy a bűn következménye büntetés legyen, nem is értették volna, hogy mi ezzel a probléma. Dovsztojevszkij Bűn és bűnhődés (Преступление и наказание) c. regényének címe még feltételezi a bűn és a büntetés közötti szükségszerű kapcsolatot (a наказание jelent bűnhődést és büntetést is). A második világháború utáni nürnbergi per ítéletét is általában jogosnak tartották az emberek. Ma már azonban kérdőjelek övezik a bűn és a büntetés közötti összefüggést, és sokan kizárólag a javító jellegű büntetést helyeslik, a bűn megtorlását erkölcstelennek tartják. A megtorló büntetés legnyilvánvalóbb példáját – a halálbüntetést – Európában betiltották, és sokan a börtönbüntetés esetében is a társadalomba való visszailleszkedést tekintik a büntetés egyetlen céljának.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésben az Ószövetség Istenét ért bírálatok kapcsán azt javasoltam, hogy mielőtt bírálatot mondunk Jahvéról, vizsgáljuk meg saját erkölcsi alapjainkat, és azt a lehetőséget is, hogy esetleg bennünk van a hiba és nem az ítéletünk tárgyában. Fontos ugyanakkor, hogy tényleg jól értsük azt, amit a Biblia Isten jelleméről megmutat. Nagy az esélye ugyanis annak, hogy félreértjük az Ószövetség istenképét, ha túl gyorsan vagy felületesen rakjuk össze a képet. Vannak olyan elvek, melyeket figyelembe kell vennünk, ha azt akarjuk, hogy az Ószövetség Istenéről mondott véleményünk érvényes legyen. Mivel nagy a tét, nem spórolhatunk meg némi kutatómunkát sem a vizsgálódásunk során. Érdemes odafigyelnünk például az alábbi szempontokra.

Tovább a teljes cikkre »

A mai nyugati ember számára a bibliai hittel kapcsolatban az egyik legnagyobb botránykő az Ószövetség Istene. Míg korábbi korokban az emberek a Biblia Istenét erkölcsileg felsőbbrendűnek tartották önmaguknál, és reménykedtek, hogy talán irgalmas lesz hozzájuk, gyarló emberekhez, ma inkább magukat tartják erkölcsileg felsőbbrendűnek a Biblia Istenéhez képest. Ez a furcsa váltás a keresztényeket teljesen felkészületlenül érte. Amikor 2000-ben megjelent a Biblia államilag támogatott új svéd fordítása, Lena Klevenas újságírónő azt mondta: „Ilyen Isten mellett nincs is szükség ördögre!” Az ismert ateista Richard Dawkins sem rejtette véka alá a véleményét, amikor így jellemezte Jahvét: „Az Ószövetség Istene kétségkívül minden idők legellenszenvesebb regényhőse: féltékeny, és erre büszke is; kicsinyes, igazságtalan, megnembocsátó, megőrül a hatalomért; bosszúálló, vérszomjas etnikai tisztogató; nőgyűlölő, homofób, rasszista, gyermekgyilkos, népírtó, fiúgyilkos, járványokat terjeszt, megalomániás, szadomazochista, szeszélyes és rosszindulatú zsarnok.”

Tovább a teljes cikkre »

Karl Barth vonakodott attól, hogy Isten igéjét azonosítsa a Biblia szövegével. Hitte, hogy Isten megszólal a Biblia szövege által, de úgy vélte, hogy Isten szabadságát korlátozná, ha igéjét hozzákötné egy könyv rögzített szövegéhez. Isten igéje az, amikor Isten szól, és mivel Isten akkor és ott szólal meg, amikor és ahol akar, igéje nem lehet egy puszta szöveg, melyet az ember birtokol és olvasva vagy olvasatlanul a polcra tesz. Isten igéje szabad, mert Isten maga szabad. Ha a Bibliát neveznénk Isten igéjének, melynek Isten a szerzője, Isten szabadságát kérdőjeleznénk meg. Isten megszólal a Biblián keresztül, de a csukott Biblia Barth szerint nem Isten igéje (Kirchliche Dogmatik, I/2).

Tovább a teljes cikkre »

Nagyjából ötven évvel ezelőtt Martyn Lloyd-Jones mondta egy igehirdetésben a következőket:

„Mi a legfontosabb az evangélizációban? A legelső és legnyilvánvalóbb dolog ez: tudatában kell lennünk a hatalmunknak és tekintélyünknek! Istennek kell engedelmeskednünk, semhogy embereknek. Enélkül minden erőlködésünk haszontalan. Hiszem, hogy a keresztény egyház legtöbb kudarca ebben a században az emberektől való félelemnek köszönhető. Az egyház félni kezdett a tanult emberektől. Azt mondogatta: ’A múltban az emberek tudatlanok voltak, de most már általános oktatás van, az emberek újságokat és könyveket olvasnak, tudományt tanulnak.’

Tovább a teljes cikkre »

Világszerte nagy visszhangot váltott ki, számos díjat nyert, és mások mellett John Updike elismerését is besöpörte Joakim Garff Søren Kierkegaard-ról szóló vaskos életrajza, melyet 2004-ben a Jelenkor kiadó SAK. Søren Abye Kierkegaard. Életrajz címmel Bogdán Ágnes és Soós Anita fordításában magyarul is megjelentetett. Ez az első jelentős Kierkegaard-életrajz, melyhez magyar nyelven is hozzájuthatnak azok, akik szeretnék behatóbban tanulmányozni a dán filozófus életét.

Tovább a teljes cikkre »

Egy rossz főnök vagy egy részeges férj (esetleg zsémbes feleség) komoly kereszt lehet Jézus követője számára. Akinek mindkettő megadatik, az naponta két helyen is hordozza a keresztjét: a munkahelyén és odahaza is. Ha az illető valami kellemetlen betegséggel is együtt él, esetleg valamely múltbeli bűnének hosszú árnyéka követi, talán még egy feldolgozatlan trauma is kapcsolódik hozzá, a keresztje szinte elhordozhatatlanul súlyossá válik. Valahogy így szoktunk beszélni a kereszthordozásról, nem? A kellemetlen, megváltoztathatatlan helyzeteket nevezzük keresztnek, melyet egy ideig vagy egy életen át cipelnünk kell. A kereszt az elkerülhetetlen szenvedés, amellyel kénytelenek vagyunk naponta együtt élni. Ha keresztnek tekintjük a szenvedésünket, az valahogy mégis megszentelődik, a hozzá való viszonyunk megváltozik, tanítványságunk és formálódásunk részévé válik.

Tovább a teljes cikkre »

A Kolossé levélben Pál apostol azt írja: „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.” (Kol 1,24) Furcsa ez a mondat, hiszen Pál máshol Krisztus szenvedéseinek befejezett, elvégzett munkáját hangsúlyozza, melyhez nem lehet sem hozzátenni, sem elvenni. A Kolossé levélben is éppen az az apostol egyik fő témája, hogy magában Krisztusban és az ő kereszten bemutatott áldozatában van a teljesség (pl. Kol 2,11-15). Miért írja akkor itt mégis azt, hogy hátravan még valami Krisztus gyötrelmeiből?

Tovább a teljes cikkre »

Elsőéves egyetemistaként sokat gondolkodtam azon, vajon mit is jelent kereszténynek lenni, és mi is az evangélium, amiben elvileg hiszek. Nem voltam tudatlan, rengeteg tanítást kaptam Istenről, Jézusról, Isten haragjáról, bűnről, bűnbocsánatról, a Szentlélek erejéről, Isten országáról, helyreállításról, gyógyulásról, Isten atyai szívéről, szenvedésről, önmegtagadásról, énigenlésről, szeretetről, újjászületésről, mennyországról és pokolról. Ezek azonban ahelyett, hogy szerves egységbe rendeződtek volna, inkább egymásnak feszültek és rendre kioltották egymást. Nem kérdőjeleztem meg, hogy az evangélium igaz, de egyre kevésbé értettem, hogy mi is az. Nem kételkedtem a megtérésem valódiságában, ahhoz túlságosan mély megtapasztalás volt, de a fejemben egyre nagyobb volt a köd és a zűrzavar. Isten kegyelméből ekkor került a kezembe John Stott The Cross of Christ (Krisztus keresztje) című könyve.

Tovább a teljes cikkre »

5.1. ÓVATOSSÁG AZ ÉRTÉKELÉSBEN. Több dolog is óvatosságra int, amikor Bonhoeffer tegeli teológiáját értékeljük. Az egyik az, hogy Bonhoeffer teljes gondolatmenetét nem ismerjük. A kereszténység „vallástalan értelmezésé”-ről szóló gondolatairól csak a barátjának, Eberhard Bethgének írt leveleiből tudunk. Ezek azonban mind gondolattöredékek, a könyv, amit Bonhoeffer a börtönben írt, végleg elveszett.

A másik, ami óvatosságra int az, hogy Bonhoeffer gondolatait folyamataiban ismerjük, nem végeredményében. Nem tudhatjuk tehát, hogy melyek voltak Bonhoeffer végső következtetései, illetve milyen ellensúlyokkal és magyarázatokkal látta el az első hallásra meghökkentő tézisét. Több levelében maga is csak a kérdéseit fogalmazza meg. Azt sem tudhatjuk, vajon Bonhoeffer egyetértett volna-e levelei publikálásával.

Tovább a teljes cikkre »

4.1. ÚJ KRISZTOLÓGIAI SZITUÁCIÓ. 1943. április 30-án Bonhoeffer ezt írta barátjának a börtönből: „…teológiai gondolataimon és azok konzekvenciáin csodálkoznál, talán meg is ijesztenének, emiatt hiányzol a legjobban, mert egyébként nem tudok kivel beszélni erről úgy, hogy az a gondolataim tisztázásában segítsen”. Ez az első alkalom, hogy említést tesz a kereszténység vallástalan értelmezéséről, és a fenti mondat több dolgot is jól érzékeltet Bonhoeffer lelkületéből: 1. tisztában volt azzal, hogy a teológiában új vizekre evezett, 2. nem az újítás szándéka, hanem a felelős kérdésfelvetés vezette, 3. érezte a veszélyét annak, hogy gondolatait a szentek közösségétől távol fogalmazza meg.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum