2011. november havi archívum

A Bibliában a gonosz hangja is megszólal. Ott van ez a hang az Édenben, amikor a kígyó megkísérti Évát, ott van Ádám hangjában, amikor az asszonyra hárítja a felelősséget, és ott van az asszony hangjában is, amikor a kígyót hibáztatja. Ott van a történetben később is. A gonosz hangja megszólal bűnös embereken keresztül is, és a Sátán és démonai által is. A Biblia olyan történet, melyben a gonosznak sok arca van, és valamennyi szemben áll a Teremtő Istennel. A Biblia valódi gonosz hangját leplezi le a mindenható és jó Isten világában. Vajon segíthet-e a szerző analógiája abban, hogy közelebb férkőzzünk a gonosz problémájának megoldásához? Segíthet-e abban, hogy jobban értsük, hogyan lehet valódi a gonosz, ha Istennek minden fölött hatalma van, és közben tökéletesen jó is? Az előző bejegyzésben többféle szerzői felfogást mutattam be, melyek Tolsztojhoz és Dosztojevszkijhez köthetők. Melyik felfogás tükrözi inkább a Biblia világképét?

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésben a szerző analógiájának előnyeiről és veszélyeiről írtam Isten és a világ kapcsolatában. A Pál által használt iparművészeti metaforához hasonlóan az irodalmi metafora is kockázatokat rejt magában, de Isten mindenütt (és mindenkor) jelenvalóságának problémájához és a megtestesüléshez új módon közelít. További távlatokat nyithat meg a teológiai gondolkodás előtt, ha megvizsgáljuk, hogy a szerző analógiájában pontosan mit jelent a szerző uralma az alkotása felett. Az analogia auctoris Isten szuverén uralmát ugyanolyan erőteljesen ábrázolja, mint a fazekas-edény hasonlat, de tisztázásra szorul, hogy milyen irodalmi felfogás jellemzi a szerző és a karakterek közötti kapcsolatot. Vajon lehetséges valódi interakció a karakterek és a szerző, a véges szabadsággal rendelkező teremtmények és a végtelen szabadsággal bíró Teremtő között? Előfordulhat, hogy a szereplők visszautasítják a szerző autoritását, és felülírják az ő akaratát? Gyakorolhat hatást a szerző által megalkotott világ magára a szerzőre? Másszóval: a szerző és a szereplők kapcsolata vajon monologikus vagy dialogikus kapcsolat?

Tovább a teljes cikkre »

Isten és a világ kapcsolata felfoghatatlan misztérium, igazán csak metaforákkal tudunk beszélni róla. Pál például a fazekas-edény metaforát használja. „Mondhatja-e alkotójának az alkotás: ’Miért formáltál engem ilyenre?’ Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?” (Róm 9,21) A képben érzékelhető ontológiai szakadék van az alkotó és az alkotás, a fazekas és az edény között. Az edény teljes mértékben a fazekas szándékától függ. Az agyag nem tervezi meg önmagát, nem létezik a fazekas terve és formáló keze nélkül. Az alkotás az alkotó műve, olyan lesz, amilyenre az alkotó alkotja őt: hosszúkás, lapos, kicsi, nagy, göcsörtös, díszes, egyszerű, bonyolult, agyagszínű vagy mázas. A létbeli szakadék miatt abszurd a gondolat – ebben a metaforában legalábbis –, hogy az alkotás megkérdőjelezze alkotója szándékait.

Tovább a teljes cikkre »

Justin Taylor blogjában olvastam egy rövid, de annál érdekesebb gondolatmenetet. Taylor bejegyzésének Michael Horton református teológus új könyve adta az apropóját, melyben Roger Olsonnal száll vitába. Roger Olson a „nyitott teizmus” (Open Theism) teológiai irányzat egyik képviselőjeként írt könyvet a kálvinizmus ellen Against Calvinism címmel. A „nyitott teizmus” istenképe olyan Teremtő, aki maga sem ismeri a jövőt (hiszen a jövőt a teremtmények szabad akarata határozza meg, melyet még Isten sem befolyásolhat döntő módon). A „nyitott teisták” élesen szembenállnak a kálvinista teológiával, melyben minden Isten rendelése alapján létezik és történik. Roger Olson azt állítja, hogy a kálvinista teológiában Isten erkölcsi szörnyeteggé lesz, akit alig lehet megkülönböztetni az Ördögtől. Michael Horton új könyvében (For Calvinism) válaszol Olson felvetésére.

Tovább a teljes cikkre »

Bölcsesség alatt nem minden korban és nem minden helyen értették ugyanazt. A görögök számára a bölcsesség jól átgondolt és alaposan kifejtett világnézetet jelentett, mely valamiféle értelmet ad az életnek, meghatározza az értékeket, különbséget tesz a fontos és nem fontos dolgok között. A bölcs ember (a filozófus, vagyis a bölcsesség szeretője) magáévá tette valamelyik ismert világnézeti iskolát (pl. platonista, sztoikus, epikureus, szofista), és képes volt érvekkel megvédeni azt. A filozófusok mind egyetértettek abban, hogy bölcsességük értelmet ad az élet, a halál és a kozmosz létének (vagy éppen értelmesnek gondolt érvekkel cáfolja, hogy lenne eredendő értelme a dolgoknak).

Tovább a teljes cikkre »

Kierkegaard egyedülálló módon és mélységben járta körül a szeretet témáját, álneves szerzői segítségével a létezés minden szférájában bemutatta a szeretet különböző megnyilvánulásait. Don Juan fékevesztett szexualitásától Faust ördögien leigázó szerelmén át, a megcsalt és becsapott asszonyok gyászán keresztül a kitalált Wilhelm jogtanácsos által eszményített házasságig mindenhol az emberi egzisztencia megkerülhetetlen tapasztalataként elemezte a szeretet létező formáit. De mindezeken felül a szeretet legmagasabb szintjének a Megfeszített Krisztussal való együttszenvedést látta.

Tovább a teljes cikkre »

Néha úgy érezzük, a globális világ egyre sokrétűbb és kiismerhetetlenebb valóságában lehetetlen bármiféle bizonyosat állítani, a kulturális meghatározottság növekvő tudata ismeretelméleti bénultságot okoz bennünk. Az objektív igazság fogalmát egyre kényelmetlenebbnek érezzük, helyette a különböző hagyományok közösségi meggyőződéseiről, szubkulturális beidegződésekről beszélünk. Olyan hosszúnak tűnik az út a feltételezésektől a bizonyosságig, hogy az igazsággal kapcsolatos paralízisünkben inkább az átmeneti biztonságot jelentő cinizmust választjuk. Ebben a helyzetben a több mint másfél száz éves távolság ellenére Kierkegaard meglátásai meglepően időszerűek, még evangéliumi keresztények azon nemzedékének is, akik néhány évvel vagy évtizeddel ezelőtt éppen az objektív igazság védelmében utasították őt el. (Elsősorban azokra gondolok, beleértve magamat is, akik először Francis Schaeffer írásain keresztül találkoztak Kierkegaard személyével.) Kierkegaard két – első hallásra furcsa – megállapítást tesz az igazsággal kapcsolatban, melyeket érdemes közelebbről is megvizsgálnunk: 1. „az igazság szubjektivitás”, 2. „a szubjektivitás nem-igazság”.

Tovább a teljes cikkre »

Heller Ágnes a Vagy-vagy 1978-as magyar kiadásához utószóként írt kissé osztályharcos ízű tanulmányát (A szerencsétlen tudat fenomenológiája) azzal a mondattal zárta, hogy „Immár majd százötven esztendeje itt helyezkedik el a választás: Kierkegaard vagy Marx; vagy-vagy.” A könyv 1994-es kiadásában apró kiegészítéssel elárulja saját választását: „Én már vagy húsz esztendeje lemondtam, némi rezignációval, a nagy elbeszélésről – és ezzel (Marx után) Kierkegaard-t választottam.” De vajon Heller Ágnes döntése a valódi kierkegaard-i vagy-vagyot érintette-e, az igazság és a szeretet szenvedélyének megnyilvánulása volt-e, vagy éppenséggel a világ megváltoztatásának marxista útjáról való lemondásról, a posztmodern kiábrándulásról szólt? Vajon megértette-e Kierkegaard valódi szenvedélyét?

Tovább a teljes cikkre »

Az e-book megjelenése kapcsán sokan kongatják a vészharangot, hogy az új technológia a könyvkiadás alkonyát jelzi, a papírkönyvek előbb-utóbb ugyanúgy el fognak tűnni, mint ahogy leáldozott a gramofon, a bakelit lemez, a szalagos magnó, a kazetta, az írógép vagy a távíró ideje. Régen kőtáblára írtak az emberek, aztán papiruszra, majd pergamenre. Egy nap kitalálták a kódexet, majd a papírgyártás technológiáját, később pedig a könyvnyomtatást. Minden újítás a régi technológia halálával járt. Ugyanígy lesz a könyvekkel is – mondják a trendkutatók –, nemsokára olyan ritkaság lesz egy papírra nyomtatott könyv, amilyen ritkaság lett Gutenberg után a kézzel írott kódex.

Tovább a teljes cikkre »

„Annál rosszabb nem történhet senkivel, mint hogy sikeres legyen, mielőtt kész lenne rá” – mondta egy alkalommal Martyn Lloyd-Jones, velszi lelkipásztor. A siker könnyen átokká válik, ha nem tudjuk megfelelően kezelni. Márpedig a sikert legalább annyira nehéz jól fogadni, mint a kudarcot. A kudarc fájdalmas, mert megkérdőjelez bennünket. Önvizsgálatra kényszerít és szerénységre szólít fel. A sikert viszont megerősítésként fogadjuk, és nagy kísértést jelent, hogy általa az önvizsgálat alól is felmentést szerezzünk magunknak. A kudarc természetes módon emlékeztet bennünket vétkeinkre és végességünkre, a siker azonban elfeledteti velünk mindkettőt, hacsak nem fordítunk különös gondot az emlékezésre. Meggyőződésem, hogy a siker megéléséhez a kudarc feldolgozásához szükséges lelki érettségnél is többre van szükségünk.

Tovább a teljes cikkre »

„Teológusként mélyen belesüllyedtem a történeti-kritikai módszerbe. Ha az Úr nem ragadott volna ki belőle, ma is benne lennék. De az Úr bármit megtehet, meg tud szabadítani bennünket a teológiánkból is.” Eta Linnemann ezekkel a mondatokkal a kaliforniai Grace Valley Christian Centerben elmondott bizonyságtételét vezette be 2001. november 7-én, huszonhárom évvel azután, hogy kollégái és a teológus világ nagy megdöbbenésére hátat fordított a történeti-kritikai módszernek (olvasóit arra kérve, hogy semmisítsék meg korábbi írásait), és Indonéziába ment, hogy ott misszionáriusként lelkipásztorokat képezzen. Vajon mi okozta ezt a radikális fordulatot a huszadik század egyik elismert liberális teológusában?

Tovább a teljes cikkre »

Eta Linnemann megtérése az én szememben az egyik legcsodálatosabb bizonyíték a Szentlélek újjászülő munkája mellett. Megható egy alkoholista vagy drogfüggő ember szabadulása és megtisztulása. Izgalmas egy ismert sportoló vagy filmszínész megtérése. Nagy dolog, amikor egy nyíltan ateista gondolkodó eljut a felismerésre, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból. Annál lenyűgözőbb eseményt mégsem tudok elképzelni, mint mikor egy liberális teológus, aki a történeti-kritikai módszer alapján miszlikre szedte az Újszövetség szövegét, egyszer csak meglátja az evangéliumokban Isten dicsőségét, meghajol a Szentlélek bizonyságtétele előtt, és ennek hatására megváltoztatja kutatási módszertanát. Eta Linnemannal ez történt.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum