2011. december havi archívum

A könyvek mindig sokat adtak nekem. Másodikos koromban toporzékoltam, hogy el kell olvasnom a Bogáncsot, de aztán nagyon tetszett, azt hiszem, akkor szerettem meg az olvasást. Azóta minden könyv egy-egy ablak, mely izgalmas, új világokat nyit meg előttem. A nehéz olvasmányokat kihívásként fogom fel. Ha elkezdek egy könyvet, ritkán fordul elő, hogy nem fejezem be. Szeretem a mély gondolatokat, talán emiatt fárasztanak viszont a túlzottan gyakorlatias könyvek, melyeknek nem látom az elméleti megalapozottságát. Az olvasás egyébként is időigényes, ezért imádkozva választom ki az olvasmányaimat. Próbálok egészséges étrendet kialakítani, melyben van helye a tanulásnak, a szolgálatnak, a lelki épülésnek és a pihenésnek. Összeszedtem azokat a könyveket a teológia, a spiritualitás és a kultúra területéről, melyek 2011-ben a legjobban tetszettek.

Tovább a teljes cikkre »

Mostanában Athanasziosz írásait olvasgatom, és döbbenetes számomra, hogy mennyire korszerű mindaz, amit ír, például a világ keletkezéséről szóló vitákkal kapcsolatban. N. T. Wright Stephen Hawking egy idei nyilatkozata kapcsán rámutatott, hogy a történelem ismerete megelőzhet néhány arrogáns megállapítást. Wright emlékeztette a tudóst, hogy a modern ateizmus egyik alaptétele, miszerint a világegyetem örökkévalósága az Isten-hipotézis nélkül is megmagyarázza a világegyetem létezését, egyáltalán nem újkeletű. „Azon töröm a fejem, vajon Hawking tudja-e, hogy pusztán a régi epikureus felfogás egy változatát kelti életre… Nyomasztó, hogy Hawking úgy tűnik, nincs tudatában ennek, ezért nem is gondolkodott el azon, hogy az epikureus felfogásnak lehetnek rendkívül szofisztikált ókori és modern kritikái, melyeket meg kellene vizsgálnia. Többek között a keresztény kritikát, amely, ahogy már említettem, Jézusban összpontosul.” (Részlet The Washington Post cikkéből)

Tovább a teljes cikkre »

Nehézségek között lévő keresztényektől érdemes ünnepek idején is tanulni. Amikor 1943-es letartóztatása után Dietrich Bonhoeffer első ádventjét és karácsonyát töltötte a berlini Tegel börtönben, több levélben írta meg a gondolatait és az érzéseit. Eleinte nem volt biztos abban, hogy az ünnepet is a börtön falai közt kell-e töltenie, de amikor ez egyértelművé vált számára, megpróbálta végiggondolni és átélni a karácsony jelentőségét. Összeállítottam egy rövid válogatást Bonhoeffer szüleinek, menyasszonyának (M.-nek) és barátjának (Eberhard Bethge) írt leveleiből. Az idézeteket Dietrich Bonhoeffer Börtölevelek (Harmat, 1999) c. könyvéből vettem.

Tovább a teljes cikkre »

Máté evangélista is (1,1-17) és Lukács evangélista is (3,23-38) közreadja Jézus nemzetségtáblázatát. A két nemzetségtáblázat sok tekintetben eltér egymástól (pl. a két lista sorrendje fordított, Máté Ábrahámig, Lukács Ádámig megy vissza, a két listában a nemzetségek száma Ábrahám után jelentősen eltér, Dávid után pedig szinte semmi nem egyezik), de én most csak egyetlen különbségről szeretnék írni, mely az egyszerű bibliaolvasónak is azonnal feltűnik: Máténál József Jákób fia, aki Mattáné, aki Eleázáré, aki Elihudé stb., Lukácsnál viszont József Éli fia, aki Mattáté, aki Lévié, aki Melkié stb. Vajon miért különbözik József közvetlen felmenőinek azonossága a két evangélista által közreadott genealógiákban?

Tovább a teljes cikkre »

Ebben a bejegyzésben most pedig szeretnék odaállni Cristopher Hitchens mellé, hogy csak a kegyelem különböztessen meg tőle. William Lane Craig keresztény filozófussal folytatott nyilvános vitájában Hitchens őszintén elmondta, hogy mi zavarja leginkább az istenhitben, és mi motiválja a teizmus elleni harcában. Mindig az emberi szabadság volt számára a tét. Hitchens önmagát is és másokat is egy képzelt mennyei diktátor uralma alól akarta felszabadítani. Ha van Isten, érvelt Hitchens, akkor jobbágyok vagyunk, nem szabad emberek. Hitchens antiteizmusa egzisztenciális szabadságharc volt egy vélt totalitárius rezsim vélt vezetőjének minden más diktatúránál megnyomorítóbb valóságos kultusza alól. Ha van Isten, akkor Hitchens szerint nem lehetünk szabadok. Nem gondolkodhatunk szabadon, nem választhatunk szabadon, nem lehet saját életprogramunk. Hitchens talán a nyersebb fogalmazást sem bánná: ha van Isten, nem ihatunk, nem dohányozhatunk, nem szexelhetünk úgy, akkor, azzal és annyit, ahogy szeretnénk. Ehelyett egy természetfeletti zsarnok ízlése alapján kell berendeznünk az életünket. Az ilyen sors mélyen sérti az emberi méltóságot.

Tovább a teljes cikkre »

Christopher Hitchens halála kapcsán azon gondolkoztam, vajon szabad-e ítéletet mondanunk bárki felett, vagy jobb csendben maradni, és meghagyni a véleményalkotást az örökkévalóságnak. Gyakran hallom a józan figyelmeztetést, hogy nem mondhatunk ítéletet egy másik emberről, és tulajdonképpen egyet is értek ezzel a gondolattal. Az ítélet Istené, nem a miénk. Nem vagyunk bírái embertársainknak. Az utolsó napon mindenkinek Isten előtt kell megállnia. Egyedül a Teremtőnknek leszünk kötelesek választ adni. Ő ismer mindenkit úgy, ahogy egy igaz bírónak ismernie kell, csak ő mondhatja majd ki egy ember életéről, hogy az mennyit ért. Logikus a következtetés: nincs jogunk ítéletet mondani még az olyan nyilvánvalóan istenkáromló embertársunk felett sem, mint Christopher Hitchens.

Tovább a teljes cikkre »

Tegnapelőtt arról olvastam, hogy a rák megtámadta Christopher Hitchens végtagjait is, és könnyen lehet, soha többet nem tud már írni. Hitchens azt mondta, ha ez bekövetkezik, nem biztos, hogy lesz kedve tovább élni, bár vonzódik ahhoz a kemény, harcos életszemlélethez, melyet Nietsche a stärker, a jiddis nyelv pedig a shtarker szóval jelölt, és nem adja fel a küzdelmet. Ma reggel arról olvastam, hogy Hitchens meghalt. Nem szeretnék szó nélkül elmenni emellett a szomorú, tragikus esemény mellett. Nem Hitchens írásai fognak hiányozni. Nem is Hitchens. Azért tragikus a halála, mert olyan ember halt meg, akiről semmi okunk feltételezni, hogy az örökkévalóságot jó helyen tölti.

Tovább a teljes cikkre »

Van egy másik (kisebb) kupac írásom, mely Az Apolló-templom árnyékában elmélkedéseihez hasonlóan eddig talán rejtve maradt az olvasók előtt. Öt rövid igemagyarázat található itt az Isten országa titkairól, mindegyik a Máté evangéliuma 13. részében összegyűjtött példázatokra támaszkodik. A cikkeimre nagy hatással volt az a megközelítés, melyet George Eldon Ladd (a Fuller Seminary újszövetséges professzora) képviselt, többek között a The Gospel of the Kingdom (Eerdmans, 1959), The Presence of the Future (Eerdmans, 1996) és A Theology of the New Testament (Eerdmans, 1974) c. könyveiben. Ladd magyarázatait olvasva tapasztaltam először azt, hogy Jézus példázatait valaki hittel, de az eredeti történeti kontextus fényében értelmezi, és az értelmezését meggyőzőnek és lényeglátónak találom. Rengetegszer elmélkedtem azóta Máté evangéliuma 13. részén, és még mindig úgy érzem, hogy Ladd megközelítése alapvetően megállja a helyét. A következtetéseimért viszont természetesen enyém a felelősség.

Miután Jézus elmondta a magvető példázatát, a tanítványok megkérdezték tőle: „Miért beszélsz nekik példázatokban?” Jézus ezt válaszolta: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.” (Mt 13,11-13) A példázatokat Jézus tehát kettős céllal használta. Azokhoz, akiknek „volt”, azzal a céllal beszélt példázatokban, hogy még többjük legyen. Azokhoz, akiknek „nem volt”, azzal a céllal beszélt példázatokban, hogy még amijük volt, az is elvétessen tőlük. Jézus Ézsaiást idézve teszi nyilvánvalóvá, hogy lelki hozzáállásra – belső látásra és értésre – gondolt: „Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (15)

Tovább a teljes cikkre »

Szeretném felhívni a figyelmet a honlap statikus részében (felső menüsor) található régebbi írásaim közül Az Apolló-templom árnyékában cím alatt futó elmélkedésekre. Nem csodálkoznék, ha ezek az írások néhány olvasó elől eddig rejtve maradtak volna, mert a kurzort rá kell húzni a Spiritualitás „gomb” alatti Elmélkedések menüpontra, hogy megjelenjenek a cikkek választási lehetőségként. Rövid gondolatmenetek ezek Pál korinthusi levelezésének egy-egy morzsájáról. Egyik terjedelme sem haladja meg egy rövidebb blogbejegyzés hosszát. Összesen hatvan elmélkedésről van szó, ami így lehet akár két hónapra beosztott áhítatoskönyv is, ha valaki úgy dönt, hogy naponta elolvas közülük egyet.

Cheryl Forbes írónő szerint „A szövegírók, költők, írók esetében azt élvezzük, hogy ügyesen használják a metaforákat (akkor is, ha legtöbben közülünk azt sem tudják, hogy ezeket a szóképeket metaforáknak nevezik).” (Imagination, 35) Arisztotelész úgy gondolta, hogy a metaforák mesteri használata a született zseni jele. Mindannyian használunk metaforákat, de a zseni a metaforák igazi mestere. Zseninek lenni nem csak kiváltság, de nagy teher is. A zseni általában tudja, mit kapott, ezért tudja azt is, hogy mit veszíthet (vagy vesztegethet) el. Én nem vagyok zseni, ezért nem hordozom ennek a kiváltságnak a terhét, de Jézus követőjeként tisztában vagyok azzal, hogy a zseni még a lelkét és az örökkévalóságot is elveszítheti. A zseni nem szent, de azzá válhat (ugyanazon a szoros kapun és keskeny úton át, ahogy bárki más). A zseni nem azért kapta a tehetségét, hogy imádják, nem is azért, hogy tehetségét a gonosz szolgálatába állítsa, hanem azért, hogy Isten megajándékozza általa a világot. Az egyik legszebb ajándék, amit Isten a zsenin keresztül a világnak adhat, a metaforák izgalmas használata.

Tovább a teljes cikkre »

Kisebb vitát váltott ki az a januári írásom, melyben a Harry Potter sorozat mögötti keresztény reménységre igyekeztem rámutatni (A Halál Ereklyéi és az örök élet evangéliuma Godric’s Hollow-ban). A cikk a mindennapi.hu blogomban is megjelent, a reakciók ott talán még szélsőségesebbek voltak. Mivel J. K. Rowling egy Dumbledore professzor szexuális orientációjára vonatkozó váratlan és meghökkentő nyilatkozata sokaknak szintén (valamelyest joggal) beakadt, írtam egy cikket Számít, hogy Dumbledore meleg volt-e? címmel is. Ezt további két bejegyzésem követte: Okkult mű lenne a Harry Potter? illetve „Mágikus” irodalmi részletek a Bibliában?. Volt, akit meggyőztek az érveim, volt, akit láthatóan nem.

Tovább a teljes cikkre »

Könnyeimmel küszködve olvastam Don Carson Memoirs of an Ordinary Pastor (Egy átlagos lelkipásztor memoárjai) című könyvét, melyben az ismert evangéliumi teológus a nemigen ismert apjának állít emléket. Tom Carson Kanadában baptista gyülekezetplántáló lelkipásztorként szolgált egy katolikus hátterű, és nagyrészt francia anyanyelvű településen. Évtizedeken keresztül rendkívül kemény talajon végezte az evangélium szolgálatát. A munka frusztrálóan lassan haladt, az előrelépést mindig visszaesés követte, a létszám ritkán emelkedett húsz-harmincnál magasabbra. Tom Carsont gyakran kerítette hatalmába a csüggedés. Mégis mindig ment tovább. Hintette a magot. Hirdette az igét. Szerette a rábízottakat. Szerette azokat is, akik elhagyták. Szerette az ellenfeleit, akik gátolták őt a munkájában. Odaadta magát azoknak, akik örömmel fogadták a szolgálatát, és igyekezett megnyerni azokat, akik nem. Sokszor sikertelenül. Évtizedeken keresztül.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum