2013. október havi archívum

A fekete-fehér gondolkodásban nem léteznek árnyalatok. Márpedig az élet nagyon sok területén a vagy-vagy kettőssége nem segít az eligazodásban. Szerintem ilyen terület a karizmatikus identitás is. Karizmatikusok tudni szeretnék, vajon karizmatikus vagy-e, és ha azt mondod, igen, igazán közéjük tartozol. Anti-karizmatikusok számára ez a „beismerés” viszont éppen a köreikből való kirekesztést jelenti. A karizmatikus szó evangéliumi „sibbólet”, ha nem jól ejted, idegenné válsz testvéreid körében. De vajon tényleg lehet ezt a kérdést kettős számrendszerben kezelni? Szerintem nem. A valóság sokkal árnyaltabb.

Tovább a teljes cikkre »

Négy nappal ezelőtti halk felhívásomra egyik olvasóm magyarra fordította a levelet, melyet a Strange Fire konferencia után Mark Driscoll írt John MacArthurnak. A levélben Driscoll meghívja a kaliforniai lelkészt egy nyilvános beszélgetésre. Szerintem ez szép példája annak, hogy egy nyilvánosság előtt zajló konfliktust hogyan lehet krisztusi módon kezelni. Driscoll amennyire provokatív tud lenni, annyira derűsen jó lelkületű is, ez a levél most az utóbbira példa. Kíváncsi vagyok, MacArthur mit fog válaszolni. Őszintén szólva meglepne, ha elfogadná a meghívást, de látva a Strange Fire okozta sebeket, kifejezetten jót tenne azzal, ha elmenne.

Itt van tehát a levél, teljes terjedelemben. A fordító nem akarta, hogy a nevét közöljem, de ezúton szeretnék a magam és az olvasók nevében köszönetet mondani érte. A fordításba néhol belepiszkáltam, az esetleges hibákért innentől az enyém minden felelősség.

Tovább a teljes cikkre »

John MacArthurnak igaza van abban, hogy nem mindenki örökli az Isten országát, és az, hogy ki örökli azt, nem azon múlik, hogy az illető mekkora keresztény csoporthoz tartozik. Másszóval: nincs jelentősége annak, hogy a karizmatikus mozgalom világszerte nagyjából ötszázmillió embert tömörít. Lehet tizedekkora is vagy tízszer ekkora is, a tagjait nem az üdvözíti, hogy mekkora tömeget képeznek. Hát akkor mi számít? Talán MacArthurnak is ezt a kérdést kellett volna feltennie ahelyett, hogy a karizmatikusokat cakkumpakk eltávolítja magától. A valódi kérdés nem az, hogy ki tartozik a karizmatikus mozgalomhoz (ezt pontos definíció nélkül egyébként is lehetetlen megválaszolni), hanem az, hogy mi tesz egy karizmatikust (vagy bárkit) igazi hívővé. Pontosabban: mi miből vonhatunk le bármiféle következtetést erre vonatkozóan? Ha a kérdést az Újszövetség alapján akarjuk megválaszolni, konkrét emberekről beszéljünk, és inkább ilyesmiket kérdezzünk:

Tovább a teljes cikkre »

John MacArthur ismét csúnyán belegyalogolt millió és millió karizmatikus keresztény hitébe. MacArthur neves evangéliumi vezető Amerikában, az evangéliumi mozgalom fundamentalista szárnyának ikonikus alakja, különleges ismertető jele, hogy bár kálvinista, a Bibliát diszpenzacionalista szemüvegen át olvassa. Ennek ellenére (?) bibliamagyarázataival, könyveivel kétségkívül sokak hitét erősítette. Mindjárt elmondom, mi bánt vele kapcsolatban, de előtte hadd tegyek egy dolgot tisztába. Ugye, mindenki tudja, mi a különbség a nem-karizmatikus és az anti-karizmatikus között? Röviden a következő. Az előbbi el tudja képzelni a békés egymás mellett élést karizmatikus és nem karizmatikus hívők között, az utóbbi nem. A nem-karizmatikus nincs ugyan meggyőződve a karizmatikus bibliaértelmezések helyességéről vagy a karizmatikus tapasztalatok valódiságáról, de kész tanulni karizmatikus testvéreitől, ha van mit. Az anti-karizmatikus számára a karizmatikus nem testvér, hanem sötétben botorkáló tévelygő vagy veszélyes tévtanító. Az anti-karizmatikus vért akar látni és harcol.

Tovább a teljes cikkre »

Az amerikai és az európai gondolkodás közötti legnagyobb különbség szerintem a valósághoz való viszony. A valóság az európai ember számára elsősorban adottság, melynek mély gyökerei vannak a múltban. A valóság az amerikai számára elsősorban lehetőség, megvalósítandó feladat a jelen és a jövő számára. Az európai – különösen a kelet- és közép-európai – ember falként ütközik a valóságba, és vagy szitkozódva meghúzódik az árnyékában, vagy házat épít a fal mellé. Az amerikai se nem szitkozódik, se nem alkalmazkodik, hanem lebontja a falat és újat épít helyette. (Európának időnként persze vannak olyan zugai is, ahol Valóság nagybátyánk elutazik tőlünk, és csak levélben jelentkezik. Olyankor természetesen adódhatnak bajok… De most nem erről akarok beszélni.)

Tovább a teljes cikkre »

„Bonhoeffer a Bibliát Szentírásnak és Isten igéjének hívta.” (Manfred Weber) Az állítás alátámasztására Weber Bonhoeffer-szemelvényekből álló kötetet állított össze Reflections on the Bible: Human Word and Word of God (Hendrickson, 2004) címmel. Kétségtelen, hogy Dietrich Bonhoeffer (1906-1945) ige-teológiájára Luther mellett Karl Barth is meghatározó hatással volt. Ahogy Barth, Bonhoeffer sem kérdőjelezte meg a történeti-kritikai módszer helyességét, ehelyett egyszerűen átlépett rajta és a Biblia egzisztenciális alkalmazására tette a hangsúlyt. Bonhoeffer számára a Biblia elsősorban funkcionális értelemben volt Isten igéje. Van tehát különbség a bibliakritika filozófiai alapjait megkérdőjelező evangéliumi hermeneutika és Bonhoeffer neo-ortodox hermeneutikája közt. A különbséget azonban nem érdemes eltúlozni. Számos példát látunk arra, hogy Bonhoeffer Lutherhez hasonlóan ontológiai értelemben is Isten igéjének tekintette a Szentírást.

Tovább a teljes cikkre »

A szocializmusban felcseperedve Texast csak a western filmekből és a Karl May regényekből (meg természetesen Jockey Ewing és a George Bushok olajban úszó cowboy-világából) ismertem. Aztán az életem úgy alakult, hogy immár ötödször találom magam ebben a különös államban. Sok mítosz lefoszlott már róla, mégis különös és magyar embernek idegen hely. Amikor 2000-ben az amerikaiak George W. Busht emelték az elnöki székbe, az európai gyomrok ösztönösen összerándultak, jelezve, hogy ezzel az emberrel vigyázni kell, mert egy euroatlanti világon túli bolygóról, Texasból jön. Ez a bolygó része ugyan a baráti Amerikának, de innen akkor úgy tűnt, inkább egy mély gödör, ahonnan időnként furcsa emberkék másznak elő, hogy veszkó csizmájukkal és winchesterükkel gatyába rázzák a világot.

Tovább a teljes cikkre »

A lutheránus hagyomány egyik legkülönösebb képviselője Søren Kierkegaard. Kierkegaard-t ezer okból hihetetlenül izgalmas gondolkodónak tartom, de most egyetlen céllal idézem meg őt: a Bibliát Kierkegaard is Isten igéjének tartotta. Kierkegaard rossz viszonyban volt saját egyházával, az evangélikus egyházzal, nem véletlen, hogy több igehirdetését éppen a Jakab levelére alapozza, amit Luther annak idején mellőzött. A Biblia tekintélyével kapcsolatos nézetei azonban egybeesnek Luther nézeteivel. Önvizsgálat. Ajánlva a kortársaknak c. esszéjét a Jak 1,22ff alapján („Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói…”) éppen a bibliaolvasás helyes módjáról írta. Az esszé első részében Kierkegaard arra tanít, hogy hogyan olvassuk Isten írott Igéjét. Az egész esszé alapgondolata az, hogy amikor a Bibliát olvassuk, Isten hozzánk szóló személyes igéjét olvassuk. Egyetlen idézet elég lesz ennek alátámasztására.

Tovább a teljes cikkre »

Bár a Jézussal való személyes találkozást néhány évtizeddel hamarabbra várta és máshogyan képzelte, tegnap végre bement Atyja örömébe a huszadik századi evangéliumi mozgalom egyik nagy öregje, a 70-es évekbeli hippik apostola, a Calvary Chapel mozgalom megkérdőjelezhetetlen vezetője, a 86 éves Chuck Smith. Nagyhatású, karizmatikus, hűséges, feddhetetlen ember volt. Tévedéseit már ő is látja, jobban, mint mi, élete gyümölcseiből viszont még sokan, sokáig fognak táplálkozni. Pastor Chuck több nemzedék számára vált élő ikonná. Halála komoly próba lesz nem csak a nagyjából 25 ezres Costa Mesa-i gyülekezete, de a több mint 1500 gyülekezetet számláló mozgalom számára is. Ez a perc azonban a tisztelgésé. Pastor Chuck: szép futás, nemes harc volt!

Egy St. Louis-i ismerősömmel találkoztam volna ma, interjút szeretett volna készíteni velem apologetikai kérdésekről. Az ismerősöm az amerikai kormánynál dolgozik (ennek semmi köze az interjúhoz), és úgy alakult, hogy éppen itt vagyok Amerikában (több egyházi rendezvényen beszélek), amikor az Egyesült Államok szövetségi kormánya egyszer csak leállt. Az ismerősöm tegnap felhívott, hogy át kell tennünk az interjút másik napra, mert a kormányhivatalok leállnak, és paradox módon éppen emiatt most nem ér rá. Először nem értettem, miről van szó. Mi az, hogy a kormányhivatalok leállnak?! Egyszer csak nem dolgoznak tovább az ottani emberek? Nincs ügyintézés, szemétszállítás, bezárnak a hivatalok, múzeumok, nincs diplomácia, stb. stb.? Igen, pontosan erről van szó, ráadásul beláthatatlan ideig. Addig, amíg a politikusok nem egyeznek meg odafent arról, hogy mi is legyen az ún. Obamacare (az egészségbiztosítás átalakítása) sorsa.

Tovább a teljes cikkre »

A kronológiai sorrendet megint megszakítva, három példán keresztül szeretném megmutatni a lutheri örökség további sorsát. Az első példám Philip Jacob Spener (1635-1705), akit a pietista mozgalom atyjaként tartanak számon. A másik két példám a lutheránus teológiai hagyomány vitathatatlanul két legismertebb modern képviselője lesz: Søren Kierkegaard és Dietrich Bonhoeffer. Egyiküket sem lehet fundamentalizmussal vádolni (Spener és Kierkegaard esetében ez anakronizmus is lenne), mégis mindhárman ragaszkodtak ahhoz a lutheri örökséghez, hogy a Szentírás Isten igéje. Ebben a bejegyzésben figyeljük meg Spener Szentírás-képét.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum