2014. május havi archívum

Minden percem be van osztva, nincs időm most részletesebben írni az ELF-ről, de egy tipikus példával hadd szemléltessem, hogy milyen munka folyik itt Wisłában. Idén a teológus műhelyben vagyok, előadóként és résztvevőként. A műhelyünket a Cambridge-i Egyetem két tanára vezeti, Peter J. Williams és Dirk Jongkind. Az előadások, amiket megvitatunk, a teológia különböző területeiről szólnak. Az egyik előadónk Martin Heide, a Marburgi Egyetem sémi nyelven fennmaradt szövegekkel foglalkozó professzora. Az előadása a tevékről szólt. És hogy miért érdekes ez? Mert a kutatásait nagyjából ugyanakkor végezte, amikor egy publikáció a nemzetközi és a magyar médiában is nagy figyelmet kapott, mert arra a következtetésre jutott, hogy a Kr. e. 2. évezredben nem voltak háziasított tevék Palesztinában (vagyis Ábrahám története, melyben háziasított tevékről olvasunk, erősen megkérdőjelezhető).

Tovább a teljes cikkre »

Ma kezdődik a 2014-es European Leadership Forum, az a találkozó, ami már eddig is tíz évgyűrűvel gazdagította az evangéliumi hit iránti elkötelezettségemet. A reggeli igehirdetéseket idén John Lennox tartja, aki sokunk számára egyfajta mentor a hit és a tudomány kapcsolatának kérdéseiben. (És nem is csak ezen a területen.) A programból azt látom, hogy egyik este Peter Akinola, a nigériai anglikán egyház korábbi evangéliumi érseke fog beszélni hozzánk. Akinola az ország északi, muszlim területén szolgált, ott, ahol nemrég a szélsőséges Boko Haram több száz keresztény lányt elrabolt. Lennoxon és Akinolán kívül persze rengeteg más előadó is lesz, és európai keresztény vezetők százai, akikkel jó lesz újra találkozni. Páratlanul termékeny evangéliumi műhelymunka zajlik itt már egy évtizede.

Tovább a teljes cikkre »

Ez a honlap az én gondolataimat közli teológiáról, spiritualitásról, kultúráról. Hogy ki vagyok én, és mit gondolok teológiáról, spiritualitásról és kultúráról, arra viszont erőteljesen rányomja a bélyegét többek közt az, hogy ki az édesanyám, és ő mit gondolt teológiáról, spiritualitásról, kultúráról. Édesanyám és nagymamám ugyanis az én Lóisz és Eunikém, akiknek képmutatás nélküli hite bennem is élővé vált. A honlap szándékosan nem rólam és a családomról szól, de van, amikor ennek is előtérbe kell kerülnie, és a mai nap éppen ilyen. Ezt a bejegyzést most az édesanyám lelkiségéről írom, hetvenedik születésnapján.

Tovább a teljes cikkre »

Reggeli csendességemben éppen Márk evangéliumát olvasom, és a minap egészen megmelengette a szívemet egy apró momentum: az a megszokottá vált, mégis kissé furcsa tény, hogy Jézus a szolgálata kezdetén negyven napot a sivatagban töltött, vadállatokkal. A bibliai-teológiai jelentősége ennek a képnek nyilván az, hogy Jézus az Úr szolgájaként Izráellel azonosult, Izráel népéhez hasonlóan Egyiptomból kijőve, majd a pusztában megkísértetve, végül pedig a Jordánon „átkelve” kezdte meg messiási szolgálatát. Erre hívja fel a figyelmet Máté is, amikor azt mondja, hogy Isten Egyiptomból hívta el fiát, mint egykor Izráelt. Engem azonban a történetnek most nem ez a vetülete ragadott meg, hanem maga az a tény, hogy Jézus a sivatagban volt, vadállatokkal.

Tovább a teljes cikkre »

Menjünk tovább az egyház Szentírással kapcsolatos hitének feltárásában (és annak kimutatásában, hogy Semler maximája volt az újítás). A Didaszkália mellett a harmadik század másik kiemelkedő fontosságú egyházrendtartási irata a Traditio Apostolica néven több nyelven – töredékekben vagy egészben – fennmaradt dokumentum, melynek eredetije szinte biztosan azonos a Hippolütosz nevéhez fűződő Apostoli Hagyomány (Aposztoliké Paradoszisz) szövegével. Valamikor Kr. u. 215 körül íródott Rómában, de egyes részei még régebbi hagyományt képviselnek. A Traditio Apostolica Isten igéjeként tekint a Szentírásra, és annak közösségi és egyéni használatára buzdít.

Tovább a teljes cikkre »

A szakállas nő krisztusi alakja gigantikus selfie az életünk kellős közepén. Európa úgy érett meg a győzelmére, mint pattanás kamasz fiú halántékán. A szakállas nő nárcisztikus nyugati kultúránk válságának kijózanító ikonja. Ő mi vagyunk. Kérdés, hogy kijózanodunk-e tőle, vagy groteszk látványától még jobban megmámorosodunk. Úgy érkeztünk egy határkőhöz, hogy azt részeg sofőrként gyakorlatilag lassítás nélkül át is léptük. A fejünket azért egy pillanatra felkaptuk, átfutott az agyunkon valami kételyhez hasonló rossz érzés. Meglegyintett bennünket egy furcsa lehetőség: a duzzanat most végleg részévé válhat Európa arcának, kráteressé, ijesztővé, idősen is ragyássá csúfítva azt, de akár ki is fakadhat, ha a tükörben látott kép elég riasztó ahhoz, hogy ne akarjunk együtt élni vele. A természet kapott egy esélyt: bebizonyíthatja, hogy mégiscsak vannak korlátaink. A józanságát önként feladó Európa azonban azt lát a visszapillantó tükörben, amit akar. Dönthet úgy is, hogy tetszik neki a látvány.

Tovább a teljes cikkre »

Blaise Pascal szerint „az igazi vallásnak nélkülözhetetlen jele, hogy szeretetre kötelez Isten iránt”. De vajon lehet-e Isten iránti közvetlen szeretetről beszélni, vagy az Isten iránti szeretetet csak közvetve vagyunk képesek gyakorolni? Jézus kettős parancsban foglalta össze az egész törvény tanítását: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,36-40) A középkor torz kegyességi gyakorlataira reagálva a protestantizmus hagyományosan bizalmatlanná vált az Isten iránti szeretettel kapcsolatban. Természetesen nem abban az értelemben, hogy tagadta volna annak fontosságát, hanem abban az értelemben, hogy megkérdőjelezte annak közvetlenségét.

Tovább a teljes cikkre »

A részben görög, részben latin, részben pedig szír nyelven fennmaradt Didaszkália (Az ókeresztény kor egyházfegyelme. Szent István Társulat, 1983, 108-245. Fordította: Erdő Péter) fontos dokumentum a Kr. u. 3. századból. A Didaszkália prédikációs formában rögzít egyházi szokásrendet. Olyan kérdéseket szabályoz, mint a bukottak visszavétele, a keresztség, az ószövetségi törvényhez való viszony, illetve a pásztori szolgálat. Vajon hogyan viszonyul ez a korai keresztény rendtartás a Bibliához? A válasz egy irányba mutat: a Biblia a Didaszkália szerzői szerint Isten írott igéje. Elsöprő mennyiségű bizonyíték támasztja ezt alá.

Tovább a teljes cikkre »

A kezelőfelület statisztikája szerint ez lesz a Divinity 500. bejegyzése. Véletlenül láttam meg, viszont így elgondolkodtam, mi annyira fontos számomra, ami „méltó” témája lehet ennek a kerek számnak. Annak idején, amikor elkezdtem írni a bejegyzéseket, rögtön az elején tisztáztam a honlap kiindulópontját. „Ez a blog… arra a meggyőződésre épít, hogy Isten létezik, a názáreti Jézus feltámadt a halálból, és feltámadása által Jézus Isten Fiának bizonyult. Nem igényel különösebb bizonyítást, hogy amennyiben igaz a premissza, hogy Jézus Isten Fia (hiszem, hogy igaz), akkor végtelen jelentősége van mindennek, amit valaha tanított. Annak is, amit a követéséről, és annak is, amit a vele kapcsolatos döntésünk tétjéről mondott. (…) A názáreti kérdése hozzánk: melyik utat választjuk?” Ötszáz bejegyzéssel később most egy másik, hasonló és szintén alapvető kérdésről hadd mondjak néhány gondolatot.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum