2014. december havi archívum

A Prédikátor szerint a könyvek írásának nincs vége. Én ezt egyáltalán nem bánom, főleg mert úgy tűnik, a könyvek írásának sincs vége. Ami persze azt a kísértést hozza magával, hogy az új jó könyvek miatt a régi jó könyveket el se olvassuk. Ennek a kísértésnek idén sikerült ellenállnom, több régi könyvet is felfedeztem, vagy újra fedeztem. Volt olyan kötet, amit már többedszer olvastam el, mégis újszerűnek és érdekesnek találtam. Úgyhogy jelentem: nem csak a könyvek írásának, de olvasásának sincsen vége, nálam legalábbis biztosan nem! Inkább a bőség zavarában szenvedek, amikor a szokásos hármas felosztás (teológia, spiritualitás, kultúra) szerint megpróbálom összeszedni a legjobb 2014-es olvasmányaimat.

Tovább a teljes cikkre »

Egy csapat juhász nem csak élete nagy pillanatát élte át, de vélhetően a történelem legnagyobb flashmobjába is keveredett aznap, amikor meglátogatta az emberiséget a felkelő nap a magasságból. Isten Fia eljövetelekor a lelki tél közepén hirtelen nyár lett. Észrevették ezt az isteni időkre érzékeny angyalok, és gyülekezni kezdtek a betlehemi égen, hogy mint a varázslók Voldemort első bukásakor, hatalmas ünneplésbe fogjanak. A menny minden tájáról jöttek, senki nem akart kimaradni. A betlehemi égbolt parányi tűheggyé vált, melyen minden angyal egyszerre akart táncolni. „Dicsőség, békesség és jóakarat, mert megszületett az Úr Krisztus a Dávid városában!”

Tovább a teljes cikkre »

Elegáns, szép kötetet tartok a kezemben. Dorothy L. Sayers Aki királynak született c. könyve, melyet Pásztor Péter fordításában az Encián Kiadó most karácsonyra jelentetett meg, tizenkét hangjátékot tartalmaz. A rövid drámákat a BBC rendelte meg a második világháború sötét napjaiban, és évről évre még mindig rendszeresen műsorára is tűzi. Dorothy Sayers írásai magyar közegben méltánytalanul kevéssé ismertek, pedig Agatha Christie formátumú krimiszerzőről van szó (csak igényesebb és mélyebb nála), aki ráadásul Chestertonnal, Tolkiennal, C. S. Lewisszal, George MacDonalddal és T. S. Eliottal a huszadik századi angol keresztény irodalom legjelentősebb képviselői közé tartozott. A drámásköteten keresztül a magyar olvasóközönség most ez utóbbi oldaláról ismerheti meg az írónőt.

Tovább a teljes cikkre »

Atyánk, amikor hozzád imádkozunk, a legnagyobb és a legidőtlenebb előtt borulunk le. Sok ember gondolja, hogy övé az ország. Nem csak királyok és miniszterelnökök gondolják ezt, hanem mi, demokratikus választópolgárok is. És nem csak a szavazófülkében, hanem a házunkban is, a lelkünkben is. Minél öntudatosabban állunk ki a jogainkért, annál jobban látszik ez. Pedig az ország nem a miénk, hanem a tiéd. Minden ország. Az eljövendő is.

Tovább a teljes cikkre »

Atyám, te már Ábrahám hitét is megpróbáltad, amikor azt kérted tőle, hogy ajánlja fel neked áldozatul az ígéret gyermekét. Jób istenfélelmét is letesztelted és példaként állítottad Ellenséged elé. Sőt, saját Fiad ragaszkodását is megpróbáltad, amikor egy időre közel engedted hozzá a Kísértőt. Úgy tűnik, te ezt gyakran teszed azokkal, akik az oldaladon állnak. Úgyhogy nem számítok arra, hogy pont az én életemből hiányozhatna a próbatétel, a πειρασμός.

Tovább a teljes cikkre »

Egy hete nyomom az ágyat, napközben harmincnyolc, este és éjszaka harminckilenc fokos lázzal, és nem tudok semmit se csinálni. Vagy szinte semmit. Több nap a „szinte semmi” azt jelentette, hogy meghallgattam egy Martyn Lloyd-Jones igehirdetést (nektek is ajánlom, van egy honlap, ahova feltöltötték az összeset), majd visszazuhantam a párnámra és ziháltam, forgolódtam, imádkozni próbáltam, vagy csak üveges szemekkel néztem a karnist. Más napokon néhány rövid sakkpartit játszottam le a mobiltelefonommal (fogalmam sincs, az agyam miért pont erre az egyre volt képes, mikor közben egy betűt nem bírtam elolvasni), de amikor a lázas álmaimban minden és mindenki egy sakktáblán mozgott, abszurd és nyomasztó szabályok szerint, átlóban, lólépésben vagy bástyaként, ehhez sem volt többé kedvem.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum