2015. december havi archívum

Szokásomhoz híven év végén most is összegyűjtöttem a legjobb olvasmányaimat. Több kifejezetten hosszú köteten rágtam át magam idén, ezért kevesebb könyvet tudtam végigolvasni, mint máskor, de így is sok jó élményem volt. Voltak olyan könyvek, amelyektől többet vártam. Ilyen volt például Flaubert-től a Salambo, vagy Goldingtól A torony, illetve régi hithősömtől – Sundar Singhtől – a Látomások a szellemvilágról című (már-már spiritizmusba hajló) spirituális kotyvalék. Viszont klassz felfedezéseim is voltak és rendkívül kellemes meglepetések is értek. A hagyományos három kategóriában (teológia, spiritualitás és kultúra) következik a 2015-ös válogatás.

Tovább a teljes cikkre »

Mikor Heidl György megírta Mi, transzkorúak című szatirikus cikkét, legrosszabb lázálmomban sem gondoltam, hogy valaha bárki is így gondolhat magára, mármint hogy tényleg transzkorúnak higgye magát és ami még fontosabb: mások is komolyan vegyék ez irányú identitását. Naiv voltam. Nemrég hírül adta a média, hogy megvan az első nyíltan felvállalt transzkorú identitású embertársunk is. Stefonknee Wolscht. A hétgyerekes kanadai családapa 46 évesen jött rá, hogy ő valójában nő, sőt, most éppen (52 évesen) hatéves kislány. Wolscht otthagyta új identitásával szemben intoleráns családját és örökbe fogadtatta magát barátaival, akiket fogadott apjának és anyjának nevez. Jelenleg kislány ruhákban színezget, babázik, időnként cumizik, és örül annak, hogy szégyen nélkül megélheti valódi önazonosságát. Kanada kiváló hely ehhez számára, az LMBT körökben ismert torontói Metropolitan Community Church teljes támogatásáról biztosítja, és ha kicsit iparkodik, talán még a kormányba is bekerülhet.

Tovább a teljes cikkre »

Kötelező körként elmentünk megnézni az új Star Wars epizódot, az Ébredő erőt. Utólag nekem találóbb címnek tűnik a Dártvéderke. Nem csak a negatív főhős miatt, aki nagyapja (Darth Vader) árnyékaként idétlenkedik a képernyőn, miközben apja (Han Solo) és anyja (Leia) szerepe sem kevésbé kínos. (Ez nem spoiler, szinte minden előzetesben benne van, a filmben sem kell sokat várni, hogy kiderüljön.) Ez az epizód úgy, ahogy van egy komikus utánérzés. Nincs benne sem ébredő, sem szunnyadó erő. Különösebb izgalom sem. Látvány persze van. De hol van már az ámulat, amit akkor éreztünk, mikor Luke a mocsárban a bölcselkedő Yoda mester irányításával próbálja felemelni az űrsiklót, és még nem tudjuk, mire megy ki a játék! Vagy az ijedtség, amikor bekerülnek Leiáék a szemétzúzóba. Vagy mikor Han Solót lefagyasztják. Vagy a megdöbbenés, hogy Darth Vader bizony Luke apja, és a fiú ezzel a tudással a mélybe hull, a film pedig véget ér.

Tovább a teljes cikkre »

Volt néhány évtized, amikor úgy tűnt, a felvilágosodás projektje megakadt és a magabiztosan zakatoló modern nyugati világ kissé megszeppent. Ezt neveztük posztmodern kornak. Francois Lyotard megírta a Nagy Elbeszélések végéről szóló értekezéseit, Michel Foucault kimondta, hogy az őrület perspektíva kérdése, Derrida bezárt minket a nyelvbe, John Barth pedig azzal sokkolt bennünket, hogy az irodalomban már csak újrahasznosítani tudunk, ezért nem maradt más, mint hogy játszadozzunk! És mi játszani kezdtünk, mintha semminek nem lenne már tétje. Minden viszonylagossá vált. Bizalmatlanok lettünk az abszolút és az igazság iránt. Beleszédültünk a mindent körbefonó textus hatalmi struktúráinak kibogozásába, és elfogadtuk: nincs kijárat. Felértékelődött a Kelet és az intuíció, leértékelődött a Nyugat és a ráció. Isten, istenek vagy azok létezésének megvitatása lényegtelenné vált. Enyém, tiéd, övé: nem számít. Abbahagytuk a vallási háborúinkat és feladtuk a Nagy Történeteinket. Eltöltöttünk így nagyjából egy emberöltőt.

Tovább a teljes cikkre »

Nem vagyok Ákos-rajongó (talán egyetlen számát tudom csak felidézni), nem is néztem volna meg a vele készült ominózus interjút, ha a Telekom nem tette volna Ákost indexre. Viszont régóta Telekom-előfizető vagyok, és most komolyan azon kezdtem gondolkodni, hogy váltok. Nem Ákos miatt, hanem a Telekom vallási türelmetlensége miatt. Az egyáltalán nem zavar, hogy a Telekomnak feminista vezetői vannak. Az viszont igen, hogy a Telekom ideológiai háborút indít, és ezzel állásfoglalásra késztet. Hasonló lépéseket akkor tesznek cégek, ha valakiről kiderül, hogy szexuális erőszakot követett el vagy náci ereklyegyűjteménye van. Amikor úgy gondolják, hogy az illető viselkedése vagy gondolkodása a kultúránkban büntetendő. Ha mással nem, hát megvetéssel. Mostani döntésével a Telekom a hagyományos nemi szerepek híveit is ebbe a körbe tette.

Tovább a teljes cikkre »

Ezzel a sorozattal nem azt akarom bizonyítani, hogy van Isten (ezt már az első cikkben is leszögeztem), hiszen Isten létezését nem az dönti el, hogy hány Nobel-díjas hisz benne. Az idézetekkel annak az állításnak a képtelenségét akarom megmutatni, hogy az Isten létezésébe vetett hit a tudománnyal kapcsolatos tudatlanságból fakadna. Közben természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egy természettudós vallással kapcsolatos gondolatai nem érnek többet egy teológus által megfogalmazott gondolatoknál. (Ha Istent akarom megismerni, inkább a teológusokat olvasom.) Viszont abban a kérdésben, hogy a tudomány aláásta-e az istenhitet, az istenhívő Nobel-díjasok szava sokat nyom a latban. A most következő idézetek két nem keresztény, de istenhívő tudóstól származnak. Egyikük – I. I. Rabi (R. Oppenheimer tanítványa) – ortodox zsidó –, a másik – Abdus Salam – pakisztáni muszlim. Teológusként mindkettőjükkel komoly vitám lenne, de abban azonos a meggyőződésünk, hogy a Teremtő létét a tudomány fejlődése nem kérdőjelezi meg. Az Osztrák-Magyar Monarchiában született Rabi 1944-ben kapott Nobel-díjat az atommag mágneses tulajdonságainak vizsgálatáért. Salamot az elektrogyenge kölcsönhatásról alkotott elméletéért jutalmazták a rangos kitüntetéssel 1979-ben.

Tovább a teljes cikkre »

Ez a poszt kicsit érzelmes lesz. Kétféle érzés hömpölyög bennem, mint cigarettafüst a levegőben: mélységesen mély fáradtság és felfoghatatlanul nagy öröm. Az öröm a nagyobb. Múlt héten angol nyelvű kurzust tartottam a Károlin az Erasmus program keretében. Hat magyar református és öt muszlim teológus hallgatóm volt. Csodálatos volt a csoport, a kurzus minden percét élveztem velük. A hét összes napján egész délután az apostoli hagyomány szövegeit, bizonyítékait és tartalmát vizsgáltuk együtt. A történelemre és egymás érveire nyitottan, hiszen az előfeltevéseink jelentős részét félre kellett tennünk, hogy értelme legyen a közös történeti vizsgálódásunknak. Ebben elfáradtam. Mégis, inkább az öröm akar most szétrobbanni bennem.

Tovább a teljes cikkre »

Mostanra talán egyértelmű mindenkinek, aki követi ezt a sorozatot, hogy amikor egy Nobel-díjas tudós megvallja az Istenbe vetett hitét, nem eseti félresiklásról van szó. Talán azt is sikerült nyilvánvalóvá tennem, hogy ezek a tudósok nem pusztán a neveltetésük miatt „vallásosak” (bár ugyanúgy, ahogy materialisták esetében, a neveltetés sem mindig elhanyagolható szempont), hanem sokszor éppen a tudományos ismereteik miatt tartják Isten létezését szükségesnek. Attól persze, hogy egy fizikus Istenről nyilatkozik, még nem lesz jó teológus. Nem is értek egyet minden megállapításukkal. Mott és Hewish idézetei ettől még nagyon érdekesek. Nevill Mott a Cambridge-i Cavendish Laboratory professzoraként végezte a mágneses és rendezetlen rendszerek elektronszerkezetével kapcsolatos alapkutatásait, melyekért 1977-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Antony Hewish – szintén a Cavendish kutatójaként három évvel korábban kapott Nobel-díjat a pulzárok felfedezéséért. Az idézeteket most is Dimitrov könyvéből veszem.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum