2016. március havi archívum

Umberto Eco legismertebb regényében Burgosi Jorge, a vak szerzetes kőkemény ellenzője a nevetésnek. Manapság azonban inkább azt gondoljuk, hogy a nevetés hozzátartozik a lelki egészséghez, sőt, magának Istennek is van humora. Hogy ez dogmatikai szempontból megáll-e, arról viszont nem olvastam még igazán átgondolt fejtegetést (sőt, azt hiszem, még átgondolatlan fejtegetést sem), ezért felkaptam a fejemet Rik Peels holland keresztény filozófus egyik előadásának a címén: Does God Have a Sense of Humor? Riket az ELF-ről ismerem, izgalmas témákat szokott elővenni, melyeknek általában teológiai vagy apologetikai relevanciája van. Ilyen ez a rövid prezentációja is.

Tovább a teljes cikkre »

„Nevetés – el tudjuk képzelni, hogy ez áll a liturgiában? Nagyon remélem, istentiszteleteinken időnként felhangozhat ez is. De már jóval kérdésesebb volna a rendtartás egyik pontjaként: ’Most nevessetek!’

Az óegyházban – s a keleti egyházban még később is – különös szokást gyakoroltak húsvét vasárnapjára virradó éjszaka. Éjfél közeledtekor a gyülekezet mély hallgatásban ült együtt. Halotti csend honolt. Azokra a napokra és órákra emlékeztek, amikor Jézus a sírban feküdt. Ám az éjfél pillanatában hangos, boldog nevetés robbant bele a némaságba. Ez a kacagás egyfajta ördögűzésként hatott: harcnak a sötét erők és démonok ellen. Egyik karácsonyi énekünkben szerepel e sor: ’Ördögöt hadd ölje szégyen’ – neki nincs miért nevetnie, annál inkább van rá okunk nekünk, keresztyéneknek.

Tovább a teljes cikkre »

Nagyon vártam a régóta beharangozott vitát Lawrence Krauss, Stephen Meyer és Denis Lamoureux között. A vitára március 19-én a Torontói Egyetemen került sor a Wycliffe College rendezésében. A nyilvános disputa különlegességét a témája mellett (What’s Behind It All? God, Science, and the Universe) elsősorban a szereplők adták. Krauss ismert ateista kozmológus (Dawkins társaságában haknizta végig a világot, melyből Unbelievers címmel dokumentumfilm is készült), Meyer tudományfilozófus, több tudományos bestseller szerzője (Signature in the Cell, Darwin’s Doubt), az ID mozgalom egyik ismert arca, Lamoureux teista evolucionista, aki biológiából is és teológiából is szerzett doktori címet és régóta a darwini evolúcióelmélet és az evangéliumi hit házasításán fáradozik. Izgalmas szereposztás, vártam, mi sül ki belőle. Tegnap végignéztem a vitát, megpróbálom összefoglalni a benyomásaimat.

Tovább a teljes cikkre »

A korai egyházatyák írásmagyarázati elveiről írtam az előző bejegyzésben, most pedig a patrisztikus exegézis történetéről lesz szó. Ez az összefoglalás is James L. Papandrea Reading the Early Church Fathers c. könyvének függelékéből van. Amikor az egyházatyák írásait olvassuk, néha nem értjük, miért pont azokat a következtetéseket vonják le egy-egy igeszakaszból, amelyeket levonnak, és azt sem, hogyan jutottak ezekre a következtetésekre. Papandrea tömör összegzése segít a tisztánlátásban. Az egyháztörténész szerint a patrisztikus írásértelmezés változásokon ment át az első évszázadokban. Papandrea négy fázist különböztet meg egymástól, melyek sajátos exegetikai hangsúlyokat jelenítenek meg. Az eltérő írásértelmezési hangsúlyok egymásra épültek, de reagáltak is egymásra.

Tovább a teljes cikkre »

A korai egyházatyák írásmagyarázati elveiről szól a most következő két poszt. Doktori témámon dolgozva került a kezembe James L. Papandrea Reading the Early Church Fathers c. könyve, melynek függelékében több érdekes táblázatot találtam. Ezek közül kettőt magyarul is összefoglalok itt. Annak, aki olvasgatta már az atyák írásait, valószínűleg szemet szúrt, mennyire sokat idézik a Bibliát. És talán az is, időnként mennyire más hermeneutikai elveket követnek, mint a modern írásmagyarázati megközelítések. A patrisztika régóta az egyik kedvenc kutatási területem, talán másoknak is kedvet tudok csinálni ezekkel az összegzésekkel az atyák (nyitott, de kritikus) tanulmányozására. Papandrea első vázlatszerű összegzése a patrisztikus írásmagyarázat előfeltevéseiről szól.

Tovább a teljes cikkre »

Kis kihagyás után folytatom az ismeretelméleti jelentőségű bibliai szakaszokról szóló sorozatot. Több bejegyzésben a hallgatólagos dimenzióban (Polányi kifejezése) lévő előfeltevésekkel és ismeretelméleti szűrőkkel kapcsolatos igékről írtam. A 7. bejegyzés óta viszont elsősorban olyan igéket veszek elő, melyek azt mutatják meg, amit Isten tesz a belső világunkban, hogy újfajta megismerésre jussunk. A most következő idézet Máté evangéliumából van. „Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: ’Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.’” (Mt 11,25-27)

Tovább a teljes cikkre »

C. H. Spurgeon egyik prédikációjából következnek most gondolatok. Húsz éve már, hogy havonta legalább egy igehirdetését elolvasom. Spurgeon prédikációit annak ellenére szeretem, hogy a „prédikátorok fejedelme” néha megszeg exegetikai elveket, amelyeket fontosaknak tartok. Exegetikai pongyolaságát egyrészt azért bocsátom meg neki, mert a teológiája úgy is rendben van, hogy időnként nem a megfelelő textusokból olvassa ki azt, hanem gazdag és bibliailag megalapozott puritán örökségéből, másrészt a prédikációi szinte mindenki másénál jobban megszólítanak. Most is megérintett egy gondolata, amit a tanulásról mond. Spurgeon textusa a Zsolt 143,10: „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem!” Spurgeon az ima négy vonására mutat rá:

Tovább a teljes cikkre »

Az etológus Dawkins szerint „teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy aki nem hisz az evolúcióban, az tudatlan, ostoba vagy bolond (vagy gonosz, de ezt a lehetőséget inkább hagyjuk)”. Valóban így van? Biológiai Nobel-díj nem létezik, úgyhogy aki a biológia (különösen a sejtbiológia, a molekuláris biológia és a biokémia) területén ér el átütő eredményeket, az jó esetben a fiziológiai és orvostudományi vagy a kémiai Nobel-díjat kaphatja meg. Aki ilyen Nobel-díjat kap, az valószínűleg nem tudatlan, ostoba vagy őrült a biológia kérdéseit illetően. Ezért mindenképpen érdekes annak a két tudósnak a véleménye, akiktől most fogok idézni. Ernst Chain és Richard Smalley nem csak Istenben hittek, de a darwini evolúcióelmélettel szemben is erős kételyeiknek adtak hangot. Chain (Fleminggel közösen) 1945-ben kapott Nobel-díjat a penicillin gyógyító hatásának felfedezésért, rangos egyetemi professzori állásai (Cambridge, Oxford, Róma, London) mellett egy időben a WHO elnöke is volt. Smalley – akit a nanotechnológia „atyjaként” emlegetnek, és aki fizikát és asztronómiát is tanított Houstonban – 1995-ben kapott megosztott kémiai Nobel-díjat a fullerének felfedezéséért.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum