2017. szeptember havi archívum

Holmes Rolston III amerikai filozófustól származik az a gondolat, hogy a világegyetem történetében nem egy, hanem három „nagy bummról” beszélhetünk. Three Big Bangs: Matter-Energy, Life, Mind (Columbia University Press, 2011) c. könyvében azt a véleményét fejti ki, hogy amikor tudósok magyarázatot keresnek a körülöttünk lévő világ eredetére, valójában nem egy, hanem három nagy robbanást kell megmagyarázniuk. Az első „robbanás” az anyag és az energia eredete, amely a négy alapvető erő (elektromágneses erő, gyenge és erős nukleáris erő, valamint a gravitáció) által lehetővé teszi a másik két eseményt, amely magyarázatra szorul. A második „bumm” az élet megjelenése, az az információs robbanás, amelynek következtében milliónyi faj létezik ma a Földön. A harmadik „nagy bumm” az emberi elme, amely felelős a nyelvért, a kultúráért, valamint gondolatok és eszmék továbbadásáért. Rolston szerint ez a három „robbanás”[1] elég ok arra, hogy telve legyünk csodálkozással, és feltegyük a kérdést: hol vagyunk, kik vagyunk, mi a dolgunk a világban?

Tovább a teljes cikkre »

Lenyűgöz, ahogy az elmúlt évtizedekben megfordult a kereszténység dominanciája Észak és Dél, Nyugat és Kelet között. A Lélek szele egy ideje dél, az ún. „globális Dél” felől fúj felénk. „Globális Dél” alatt a nem-nyugati világot szokták érteni, elsősorban Afrikát, Dél-Amerikát valamint a Közel-, Közép- és Távol-Keletet, ahol a kereszténység robbanásszerű növekedése tapasztalható. A „globális Dél” keresztényei ma már nem is annyira missziós, inkább misszionáló régiónak tekintik saját közegüket, nem magukat, hanem a nyugati kereszténységet féltik a hittől való elszakadástól, és legtöbbször Európára gondolnak úgy, mint a világ leginkább evangélizálásra szoruló területére. Míg mi itt a Nyugaton utóvédharcokat folytatunk, a „globális Dél” kereszténysége irigylésre méltó növekedési fájdalmakkal küzd és aggodalommal figyel bennünket. Az elmúlt hétvégén egy dél-angliai evangéliumi gyülekezetben jártam, ahol interjút készítettek velem a magyarországi kereszténységről, majd sok emberrel beszélgethettem. Két különösen érdekes beszélgetésből ragadok most ki egy-egy részletet, ami illusztrálja azt, amit a „globális Délről” mondok.

Tovább a teljes cikkre »

Nem szoktam ilyet tenni, valószínűleg nem fogok a jövőben sem, de mivel korábban többször írtam már a norvég gyermekvédelmi szolgálat (Barnevernet) embertelen családpolitikájáról, most leközlök egy levelet, amit egy Norvégiában élő (cigány származású) magyar nagymama írt nekem a napokban. Nem ismerem Krisztina Svendsent, nem tudok utánajárni a történetének sem, de amit leír, tökéletesen egybevág azokkal a történetekkel, amelyekről viszont személyes ismeretem van, és azzal, amit egy európai emberijogász és Einar Salvesen norvég pszichológus mesélt nekem a rendszer működéséről. A célom a levél közlésével egyrészt az, hogy ismét felhívjam a figyelmet erre az Európa tetején működő kegyetlen gépezetre, figyelmeztessem a magyar családokat, akik ott élnek vagy oda készülnek, hogy veszélyben vannak, és a nyilvánosság által talán valamit segítsek a kis Carmennek és családjának, akik úgy tűnik, a Barnevernet legújabb áldozatai közé kerültek.

Tovább a teljes cikkre »

Doktori disszertációm utolsó fejezetein dolgozom a Tyndale House-ban, aminek az egyik nagy áldása, hogy egy csomó érdekes emberrel találkozom a világ minden tájáról. Tegnap egy ausztrál tudóssal beszélgettem, aki Tasmánia szigetén él, és rájöttem, hogy nekem az egyetlen szó, ami Tasmániáról eszembe jut, az ördög. Most megtudtam, mennyi szépség kapcsolódik ehhez a magyarországnyi tartományhoz. Aztán van itt román teológia professzor, moszkvai PhD hallgató, cseh egyetemi tanár, afrikai, amerikai, dél-koreai, kanadai, és természetesen tucatnyi brit kutató. Kávészünetekben rengeteg izgalmas beszélgetés alakul ki abból, hogy kikérdezzük egymást a projektjeinkről és megismerjük egymás hátterét. Hadd meséljek el két részletet az elmúlt hét egy-egy beszélgetéséből.

Tovább a teljes cikkre »

A tavalyi Evangéliumi Fórumon reggelente a pásztori levelek alapján az egészséges tanítás és a lelki egészség témájáról beszéltem. A kép- és hanganyagok itt megnézhetők, meghallgathatók: 1. Vezetők és az egészséges tanítás (Tit 1,1-16; 2,1-15); 2. Egészségtelen tanítás az egyházban (1Tim 1,1-11; 6,1-10); 3. Az egészséges tanítás értéke (2Tim 1,8-14; 4,1-5). Az EF honlapján található archívumban fent van egy válogatás az elmúlt évek Fórumain elhangzott további előadásokból, szemináriumokból is, így aki nem tudott velünk lenni, egy kis ízelítőt kaphat az ott folyó munkából. Az idei Fórumra a regisztráció első fizetési sávja holnapig tart, utána valamivel drágábban lehet már csak jelentkezni, úgyhogy ha valaki tervez jönni, ne halogassa a jelentkezést!

Már csak két hónap van az Evangéliumi Fórum 2017-es találkozójáig, melyre az EF regisztrációs felületén lehet jelentkezni. Az EF 2017-re olyan protestáns keresztény vezetőket és potenciális vezetőket várunk, akik szeretnének más felekezetű, de az evangélium központi üzenetéhez és a Biblia tekintélyéhez ragaszkodó hívőkkel együtt megerősödni a bibliai örömhír hiteles képviseletében. Mottónk: „meggyőződünk, hogy meggyőzhessünk”. A találkozó november 12-15 között lesz, a harkányi Thermal Hotelben. Az Evangéliumi Fórum műhelyekre épül, ami kifejezi azt a szándékunkat, hogy evangéliumi nézőpontból szeretnénk az élet különböző területein jelentkező kihívásokról együtt gondolkodni. A tavalyi öt műhely (apologetika, bibliaértelmezés, gyülekezetmegújítás, vezetői, teológus) mellett idén elindul a művészet műhely is. Kedvcsinálónak itt tekinthető meg egy rövid videó az Evangéliumi Fórumról.

Tovább a teljes cikkre »

A kereszténység – noha erkölcsös és bölcs – nem örök erkölcsi törvényekről vagy intuitív bölcsességekről szól, hanem Isten önfeltárásáról. A keresztény hit kinyilatkoztatáson alapuló vallás, a kinyilatkoztatás mibenlétének megértése ezért kulcs a kereszténység megértéséhez. Talán onnan érdemes közelíteni, hogy végiggondoljuk, hogyan hidalható át a távolság a nagy és a kicsi, a magas és az alacsony, a gazdag és a szegény, az értelmes és az együgyű között. A közös minta az, hogy mindig arról az oldalról lehetséges a hídverés, ahol a több van. A nagy tudja befogadni a kicsit, a magas tud lehajolni az alacsonyhoz, a gazdag tud adni a szegénynek, az értelmes tudja tanítani az együgyűt. Van út a kicsitől is a nagyhoz, az együgyűtől is az értelmeshez, de az út fentről nyitható és fentről zárható. A király tróntermébe akkor léphetünk, ha ő megengedi, és ezen az sem változtat, ha esetleg nem szeretjük a királyokat.

Tovább a teljes cikkre »

A kereszténység egyik időszerű üzenete ma is abban áll, hogy a természetet megkülönbözteti az istenitől, és visszahelyezi saját függő méltóságába. Ez a természettel való kapcsolatunkban a gyógyulás útja. „A Természeti Vallással szemben az az egyetlen ellenvetés” – írja Chesterton –, „hogy valahogyan mindig természetellenessé válik. Reggelente ártatlanságáért és kedvességéért szeretjük a természetet, este pedig, ha még mindig szeretjük, sötétségéért és kegyetlenségéért. Virradatkor tiszta vízben mosakodunk, miként a Bölcs Sztoikus Férfiú, s mégis, midőn a nap komoran alkonyul, bikák meleg vérében fürdőzünk, mint Julianusz Aposztata.” (Igazságot!, 109) Chesterton szerint a természet abszolutizálása mindent természetellenessé tesz. „A nézet, mely szerint minden jó, orgiájává vált annak, ami gonosz.” (Uo.) Ez igaz a panteizmustól a naturalizmusig az összes világképre, amelyben nincs a természettől különböző isteni valóság. A történelem egyik tanulsága, hogy amikor Pán istent imádattal illették, végül mindig láthatóvá váltak csúf patái is.

Tovább a teljes cikkre »

Chesterton szerint „a felvilágosodás elképzelhető formái közül a legrosszabb az, amit… Benső Világosságnak neveznek”. (Igazságot!, 108) „Valamennyi szörnyvallás közül a legszörnyűbb: a bennlakó isten imádása.” Pedig ez az isten mostanában több bizalmat kap, mint bármely más isten, beleértve az egy, igaz Istent. A Benső Világosságot a kultúránk iránytűként használja, amikor a valóságról, az életről, a szeretetről, a hasznosságról, az élet értelméről, az identitásról gondolkodik. „Hallgass a szívedre!” – halljuk szinte naponta a kultúra papjaitól és papnőitől. „Az vagy, aminek érzed magad. Vállald fel az érzéseidet! Légy önmagad! Élj harmóniában azzal, amit belül érzel!” Bármily meghökkentő és abszurd, a kultúránk ezt még arra is kész kiterjeszteni, amit a biológiai valóságunkról érzünk. Ha a Benső Világosság azt mondja, hogy férfi testem ellenére nő vagyok, akkor engedelmeskedek neki. Ha azt mondja, hogy az istenkapcsolatom rendben van, elhiszem. Akkor is, ha az Ige teljesen mást mond, mint a szívem. Mert a Benső Világosság az isten. Időnként keresztények között is.

Tovább a teljes cikkre »

Mivel a természettudomány a jelenségek világára (természet) koncentrál, keresztény tudósok számára is magától értetődő, hogy a természettudománynak nem feladata, hogy magát Istent vizsgálja. Pontosabban: nem a természettudomány feladata ez. A természettudományt régen természeti filozófiának hívták, megkülönböztetve a metafizikától, amely a természeten túlira is figyel. A természettudomány nem azért nem vizsgálja Istent, mert Isten ne lenne létező és megismerhető valóság, hanem azért, mert Isten nem része a természetnek, amire a természettudomány figyelme irányul. Azt csak a pozitivista tudományfelfogás gondolja, hogy az ismeret egyetlen hiteles forrása a tudomány, meg hogy csak a természet létezik és azt egyedül a tudomány képes megbízható módon vizsgálni. A pozitivizmus azonban – ahogy sokan rámutattak – az észszerűség alapján önmagát rombolja le, hiszen pont az az alapvetése, hogy az empirikus tudomány képes csak megbízható ismeretet adni a valóságról, nem empirikus megfigyelésből származik, hanem előzetes filozófiai megállapítás.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum