2017. december havi archívum

Szokásomhoz híven az idei legjobb olvasmányélményeimről következik egy lista. A 2017-es évem a nagy újraolvasásokról szólt. Újraolvastam Aranytól a Toldit, Saint-Exupéry-től A kis herceget, Arisztotelésztől a Poétikát, Cronintól a Réztábla a kapu alattot, Homérosztól az Iliászt (amit annak idején csak rövidített formában olvastam), és volt idén is a kezemben Mikszáth, Oscar Wilde, Agatha Christie, J. K. Rowling (pontosabban R. Galbraith), no meg Ellis Potter, Tim Keller, C. Stephen Evans és Herman Dooyeweerd, akiktől máskor is olvastam már, és akikre most nem fogok kitérni az alábbi listában, noha sok örömöt, izgalmat és hasznos gondolatot kaptam tőlük. Idén is a hármas felosztás következik: teológia, spiritualitás és kultúra. Íme a legjobb olvasmányaim:

Tovább a teljes cikkre »

Még egy fontos dolgot hadd mondjak el a Tyndale House Újszövetség kiadásáról, ami nem csak azokat érinti, akik értenek ógörögül. A THGNT alapvetően befolyásolni fogja, ahogy a bibliai apologetika egyik legfogósabb kérdéséről gondolkodunk, arról, hogy az Újszövetség hogyan idézi az Ószövetséget. Olyan példák juthatnak most eszünkbe, mint amikor Máté idézi Hóseást (Mt 1,15), Márk idézi Ézsaiást (Mk 1,2-4), vagy amikor Pál utal vissza ószövetségi igékre az egyetemes bűnösségről szóló híres catenájában (Róm 3,10-18). Ha megnézzük a Nestle-Aland szöveget, azt látjuk, hogy ezek az idézetek tipográfiailag el vannak választva a főszövegtől és dőlt betűvel vannak szedve. A modern fordítások idézőjelek közé is teszik őket, jelezve, hogy ezek idézetek. A THGNT azonban benne hagyja az idézeteket a szövegtestben, jelöletlenül hagyva őket, ahogy a korai kéziratok általában. Miért fontos ez?

Tovább a teljes cikkre »

„Kezdetben volt az Ige” – mondja János az evangéliuma első mondatában. „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” – folytatja pár mondattal később. „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” – teszi hozzá, jelezve, hogy az élő az élőtől származik, és az élet világosságot teremt, és az embereknek szükségük van erre a világosságra. A további versekből kiderül, hogy az élet, amely létrehozta a világot, képes megosztani az emberekkel az örökkévaló életet is, amely átvisz a halál sötétségéből az élet világosságába. János azonosítja az Igét: ő a Názáretből való Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia, aki testté – vagyis emberré – lett. Ő az Ige, ő általa teremtetett a világ, mert ő Isten szavaként kezdettől Istennél volt és egyenlő Istennel.

Tovább a teljes cikkre »

Feltételezem, hogy az új görög szövegkiadásról (THGNT) szóló előző bejegyzésem sokaknak teljesen kínai volt, ezért röviden, érthetőbben is elmagyarázom, hogy miről van szó. Ehhez néhány dolgot el kell mondanom a szövegkritikáról. Senki ne ijedjen meg a „szövegkritika” szótól, különösen a „-kritika” utótagtól. Konzervatív evangéliumi teológusok hagyományosan különbséget tettek a szövegkritika és az ún. „magas” kritika között. Az előbbi a bibliai szöveg lehető legpontosabb helyreállításáról szól, az utóbbi a bibliai szöveg feletti kritikáról, a szöveg keletkezésének, szerzőségének, szerkesztésének irodalmi és történeti kérdéseiről. Például arról, hogy tényleg Péter apostol írta-e a neve alatt fennmaradt két levelet, vagy mondjuk hogy mondhatta-e Jézus az evangéliumokban neki tulajdonított szavakat és megtehette-e a neki tulajdonított csodákat. A Biblia igazságának megkérdőjelezése az utóbbi területen történt, a szövegkritika kifejezetten konzervatív műfaj. Rövid bevezetés következik a szövegkritikába, olyan dolgokról lesz most szó, amit akkor is érdemes tudnunk, ha soha nem fogunk foglalkozni ezzel a területtel.

Tovább a teljes cikkre »

Akik az Újszövetséget görögül is olvassák és tanulmányozzák, azoknak a reformáció emlékévében izgalmas hírrel szolgálhatok: a Cambridge-i Tyndale House jóvoltából megjelent és már kapható a görög szöveg új kritikai kiadása! Bár akár konzervatívnak is mondhatnám a kiadást, hiszen a szerkesztők célja a legkorábbi ismert kéziratokhoz való legnagyobb hűség volt, egészen a bekezdések jelzéseiig, a szavak betűzéséig (pl. γείνομαι vs. γίνομαι), a hehezetekig és a hangsúlyjelekig (amennyiben vannak). A görög Újszövetség mai kutatói (leszámítva a Textus Receptus feltétlen híveit) szinte mind a Nestle-Aland illetve a UBS szövegkiadásait használják. A Nestle-Aland és a UBS szövegei ma már lényegében megegyeznek, a Nestle-Aland szöveg (amely jelenleg a 28. kiadásnál tart) legnagyobb erőssége a részletes és alapos kritikai apparátus, amely segít eligazodni abban, hogy mely kéziratok támasztják alá a szöveg melletti vagy éppen attól eltérő olvasatot. E két nemes, modern kritikai szöveghagyomány mellé kerül mostantól a Tyndale House szövege, a The Greek New Testament Produced at Tyndale House, vagyis a THGNT.

Tovább a teljes cikkre »

R. C. Sproul megharcolta a nemes harcot, megtartotta a hitet, elvégezte a futását: most a korona vár rá a mennyei dicsőségben. Meglepődtem, milyen mély érzéseket hozott elő belőlem ma reggel a halálhíre. Sproul (aki mindig leszögezte, hogy a neve nem „szprál” vagy „szprául”, hanem „szpról”) a huszadik századi kálvinista teológiai ébredés egyik úttörője és vezéralakja volt az angolszász világban, és azon is túl. Sproul nélkül egészen máshogy festene a mai evangéliumi kereszténység. Talán nem lenne The Gospel Coalition (TGC), Together for the Gospel (T4G), sem Desiring God és 9Marks. Nem lenne számos olyan kezdeményezés, amelynek alapja az evangéliumi kálvinizmus. Talán nem született volna meg az a masszív teológiai teljesítmény sem, amely az elmúlt évtizedekben erre az alapra épült. Én is más ember lennék Sproul nélkül.

Tovább a teljes cikkre »

A Zsidókhoz írt levél szerzője kivételes erőt és ítélőképességet tulajdonít Isten igéjének: „Mert Isten igéje (ὁ λόγος τοῦ θεοῦ) élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Az előző bejegyzésben elmondtam az érveimet azzal kapcsolatban, hogy miért Isten írott és hirdetett igéjével azonosítom a ὁ λόγος τοῦ θεοῦ kifejezést. Most hadd bontsam ki azt az öt dolgot, amit a levél szerzője Isten igéjéről állít. Nem mindennapi tulajdonságokról van szó. Ha komolyan vesszük az ige itt felsorolt attribútumait, sokkal nagyobb bizalommal fogunk Isten kinyilatkoztatott szavára tekinteni, különösen amikor az a modern kor egyéb tekintélyforrásaival kerül összeütközésbe.

Tovább a teljes cikkre »

A Zsidókhoz írt levél 4. rész 12. verse azt állítja Isten igéjéről, hogy az élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, valamint megítéli a szív gondolatait és szándékait. Az igének ezeket a tulajdonságait fogom körbejárni a következő posztban, mert ha igaz ez a leírás, akkor nincsen a lélek mélységeinek megismerésében és megértésében precízebb és hatékonyabb eszköz Isten szavánál. Előbb azonban hadd mondjam el, hogy – szemben több egyházatya és néhány mai exegéta véleményével – miért vonatkoztatom Isten igéjét ebben a versben elsődlegesen a hirdetett és leírt szóra, nem pedig Krisztusra.

Tovább a teljes cikkre »

Első életrajzi előadásaimat Martyn Lloyd-Jonesról, John Stottról, Charles Spurgeonről és George Whitefieldről tartottam. A maguk korában mind a négyen rendkívül népszerű evangéliumi vezetők voltak. Közös bennük, hogy az evangéliumot hirdették, világszerte ismertek voltak, megszámlálhatatlanul sokan hallgatták és követték őket, és a hatásuk a mai napig érzékelhető. Whitefield a tizennyolcadik századi brit evangéliumi élet emblematikus alakja volt, Spurgeon a tizenkilencedik századé, Lloyd-Jones és Stott a huszadik századéi. Mind a négyen kálvinista teológiát vallottak, de abból a fajtából, amelyik számára a bensőséges spiritualitás, a misszió és az evangéliumi egység elengedhetetlen része a keresztény életnek. Ami szintén összeköti ezt a négy embert, és ami miatt ezt a posztot írom, az az, hogy bár évtizedeken át a publikum vizsgáló szemei előtt voltak, soha nem találtattak vétkesnek pénzzel, szexszel vagy hatalommal kapcsolatos visszaélésben. Látva evangéliumi csúcsvezetők csúnya bukásait, ez ma sajnos nagy szó.

Tovább a teljes cikkre »

Gary Dorrien The Making of American Liberal Theology (Westminster John Knox Press, 2001, 2003, 2006) c. háromkötetes műve az amerikai liberális teológia történetét veszi végig 1805-től 2005-ig. Akik érteni szeretnék annak az irányzatnak a kialakulását és térhódítását, amely a mai napig formálja számos fősodratú nyugati protestáns felekezet lelkiségét és arculatát, Dorrienban izgalmas szellemtörténeti idegenvezetőre találnak. Kevin DeYoung egy blogbejegyzésében hét pontban összegzi azokat a jellegzetességeket, amelyeket Dorrien magnum opusa a liberális teológiához kapcsol, a pontokat a könyvből vett idézetekkel támasztva alá. Az idézetek lefordítása helyett én egyszerűen csak elmagyarázom, miről szólnak az egyes pontok, és hogyan különböztetik meg (Dorrien szerint) a liberális teológiát a hagyományos keresztény hittől. A liberális teológia hét ismérve a következő:

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum