2018. április havi archívum

Ateisták gyakran úgy gondolják, hogy az Isten létével kapcsolatos bizonyítás terhe a teisták vállát nyomja. Antony Flew 1976-ban „The Presumption of Atheism” (Az ateizmus vélelme) c. nagy hatású esszéjében adott például hangot annak a meggyőződésének, hogy az ateizmus az alapállapot, ezért csak erős ellenérvek alapján hihet valaki Isten létében. Flew szerint az ateizmus a biztos talaj, Isten létében hinni viszont kockázatos intellektuális pozíció. Biztonságos abban hinni, hogy vannak a világban emberek, kutyák, macskák, oroszlánok, tigrisek, fák és virágok. Abban is biztonságos hinni, hogy vannak elektronok, protonok és apróbb részecskék. Ahhoz azonban, hogy nem megfigyelhető lényekben higgyünk, mint a jeti vagy a Loch Ness-i szörny, több bizonyítékra van szükségünk, mint ami rendelkezésre áll. Mivel ateisták Istent is olyan lénynek gondolják a világegyetemben, amit nem tudunk megfigyelni, teistáktól várják a bizonyítékokat rá, és amíg ezeket a bizonyítékokat nem látják, biztonságosabbnak vélik, hogy ne higgyenek Isten létében. Ha van Isten, azt szerintük a teistáknak kell bebizonyítaniuk.

Tovább a teljes cikkre »

A társadalomban zajló folyamatokról írva engem elsősorban mindig az érdekel, hogy keresztény emberekként hogyan viszonyuljunk azokhoz. Az első azonban a megértés és csak utána következik a reakció. Mikor Peter Druckert a vezetők legfontosabb feladatáról kérdezték, azt válaszolta: a vezetésben első és legfontosabb a valóság leírása (description of reality). Ha helytelen a vezető valóságértékelése, az iránymutatása is félre fog siklani. Mivel a magam szűkös eszközeivel keresem a keresztények útját a mai társadalomban, próbálom én is megérteni a bennünket körülvevő valóságot. Azt a társadalmat és kultúrát, amelyben élünk és amelyben Krisztus tanúi akarunk lenni. Ebben a cikkben a választások kapcsán, de a választásoknál mélyebb jelenségről osztom meg a gondolatomat. A tézisem egy mondatban a következő: a lázadások korában csak akkor tudunk Isten igéjéről tanúskodni, ha megőrizzük belső függetlenségünket.

Tovább a teljes cikkre »

Jó két évtizede missziológiai trend Magyarországon, hogy ha a fiatalokat meg akarjuk szólítani, posztmodernül és progresszíven kell gondolkodnunk és kommunikálnunk. Abból indulunk ki, hogy vannak a régivágású, konzervatív vagy szocialista idősebbek, meg a nyugatias, liberális, progresszív fiatalok. Ha haladni akarunk a korral, akkor az utóbbiakat kell megnyernünk, utóbbiakhoz kell alkalmazkodnunk, hiszen ők a jövő nemzedéke. Én is gondolkodtam így, én is tanítottam így. A mostani választásoknak azonban van egy érdekessége, ami akkor is megfontolandó, ha esetleg berzenkedünk ellene vagy ellentmond a személyes tapasztalatainknak. A Medián 3000 fős nagymintával készített felmérése szerint a magyarországi fiatalok 68 százaléka a Fideszre és a Jobbikra szavazott. Ez talán sokakat meglep, de a Mediánra most illik odafigyelni, mert a közvéleménykutatók közül ők jelezték egyedül a Fidesz kétharmados győzelmét. A kutatás, amiből idézek, ráadásul a legutolsó napokban készült előrejelzésből származik, amelyik a kétharmadhoz képest kissé alacsonyabb támogatást mért.

Tovább a teljes cikkre »

A Fidesz nyert kétharmaddal. Harmadszor is. Demokrációban illik elfogadni az eredményt, de sokan gyászolnak most, ahogy 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban gyászoltak a polgári oldal hívei is. Soha nem fogom elfelejteni a bevörösödött térképet Horn Gyula sajtótájékoztatójával, 2002 estéjét Kovács Lászlóval, 2006 csalódását és az öszödi beszéd utáni heteket. Ott voltam a Kossuth téren a 2002-es választások két fordulója közt, ott voltam 2006-ban az Astoriánál, amikor elindult a rendőri roham, emlékszem, milyen mérhetetlen szomorúság ült a lelkemre, ha arra gondoltam, hogy kik fogják az országomat irányítani. Akkor nem védtem a szívemet eléggé, ma már talán bölcsebb vagyok, de most nem erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy ha valakinek, a Fidesz táborának és vezetőinek van személyes élménye arról, hogy mit élnek át ezekben a napokban a másik oldalon, ha nem is mindenben ugyanaz az élmény. Hosszú évtizedekre eldöntheti az ország hangulatát, hogy hogyan viszonyulnak a legyőzöttekhez. Azokhoz, akik 2010-zel és 2014-gyel ellentétben most reménykedtek, hogy az ő szándékuk valósul meg, ezért a vereségük ezúttal sokkal fájdalmasabb.

Tovább a teljes cikkre »

Régóta töröm a fejem Jézusnak egy mondásán, és azt hiszem, éppen a mostani választások kapcsán sikerült végre megértenem. Erre gondolok: „Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.” (Mt 7,6) Ezt sokféleképpen szokás érteni, például hogy ne bízzuk a szívünk kincseit cinikusokra, ne viccelődjünk szent dolgokkal, tudjunk különbséget tenni és helyes ítéletet alkotni, mérjük fel, hogy kinek és hogyan beszélünk az Isten országáról, és hasonlók. Bár ezek mind igazak, azt hiszem, Jézus képei nem erre vonatkoznak. Sokkal inkább arra, amiről a hegyi beszéd korábbi szakaszaiban is hangsúlyosan beszélt: hogy kinek adjuk a szívünket. Az Isten országáért élünk, vagy jelentéktelenebb és elmúló földi célokért? A disznóknak és kutyáknak dobjuk oda a kincseinket, vagy Istennek ajánljuk fel? Méltó vagy méltatlan helyre fektetjük be azt, ami a legfontosabb nekünk? De nézzük meg Jézus mondatát közelebbről.

Tovább a teljes cikkre »

Az Orbán Viktorra és az Orbán Viktor ellen szavazók egy dologban valószínűleg egyetértenek: a Nyugat itt, Magyarországon ér véget. Ennek a meggyőződésnek történelmi távlatokban is régi hagyománya van: voltunk már Kompország, a Nyugat védőbástyája, a legnyugati(asa)bb kelet-európai ország, Köztes-Európa. De akár a Nyugathoz, akár a Kelethez tartoztunk, mindig mi képeztük a két világ határát. Szimbolikus, hogy a nyugati szél is itt kezd elfáradni, hogy lerakja országokon át cipelt hordalékát, majd Magyarországot elhagyva ráfeküdjön a kitáguló nagy kelet-európai sztyeppére, amely már egy tőlünk különböző, másik világ. Mi itt vagyunk középen, és tudjuk, hogy nyugatról fúj a szél, de érzékeljük azt is, amikor megfordul a széljárás. Ez azért fontos, mert a választásokat elsősorban az döntötte el, hogy ma hogyan határozzuk meg magunkat a Nyugathoz – a Nyugat változó arcához – képest. Kezdem azokkal, akik Orbán Viktor ellen szavaztak.

Tovább a teljes cikkre »

Ha úgy keltél ma fel, hogy zúg a fejed és kétségbe vagy esve, mert győzött a politikai erő, ami ellen szavaztál, van egy jó hírem számodra: továbbra is Isten az Úr! Ha úgy keltél ma fel, hogy zúg a fejed, de mosolyog a szíved, mert győzött a politikai erő, amit támogattál, van egy kijózanító hírem a számodra: továbbra is Isten az Úr! Abdiás könyve a legrövidebb prófétai könyv a Bibliában. Edóm pusztulásáról és Jeruzsálem megmeneküléséről szól. Isten azt ígéri, hogy megalázza az erőszakos és dölyfös Edómot és az idők végén Sion hegye menedék lesz a hívő nép számára. „Azután az ÚR fog uralkodni.” Így fejeződik be a legkisebb kispróféta könyve. Bármi is történt tegnap, bárhogy is érezzük most magunkat emiatt, vigasztaljon, bátorítson vagy figyelmeztessen bennünket, hogy továbbra is Isten az Úr. Nincs olyan történelmi jelentőségű esemény, amelynél ne lenne fontosabb ez a tény. Akár örülünk most, akár szomorkodunk.

Tovább a teljes cikkre »

Olyan poszt következik most, ami szinte senkinek nem fog tetszeni. Talán még nekem sem, mert nem teljesen illeszkedik a szívem jelenlegi hőfokához, ahogy talán senki máséhoz sem. Mégis megírom, mert sokféle cikk közül, amit megfogalmazhatnék (és szívesen meg is fogalmaznék), ezt gondolom a leginkább helyénvalónak. A szívünkről – vagyis legbelső motivációs énünkről, életünk motorjáról – lesz szó. Bölcs Salamon arra figyelmeztet, hogy minden féltve őrzött dolognál jobban óvjuk szívünket, mert onnan indul ki az élet (Péld 4,23). A szívünk választások idején is őrzésre szorul, ennél talán csak akkor van nagyobb veszélyben, amikor a szerelem rángatja jobbra vagy balra. De hogyan vigyázzunk a szívünkre április 8-án? Hadd adjak egyetlen tippet.

Tovább a teljes cikkre »

Az, akinek ma a feltámadását ünnepeljük, előre tudta, hogy fel fog támadni, és általa mi is fel fogunk támadni. A kérdés az, hogy ítéletre támadunk-e fel, vagy vele azonosulva átmegyünk az ítéleten, hogy örök életre támadjunk fel. Jézus úgy tanította a tanítványokat, hogy üzenetébe előre beépítette a feltámadás perspektíváját. Érdemes végigolvasni például a hegyi beszédet: semminek nincs értelme benne, ha nem a feltámadás fényében olvassuk. A hegyi beszéd nem a békés keresztény társadalom programja, ahol mindenki a másiknak adja a kabátját és senki nem ítélkezik. A hegyi beszéd arról szól, hogy Jézus követőinek a feltámadást szem előtt tartva kell újragondolniuk az életüket.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum