2018. július havi archívum

Az elmúlt években sokan, sokféleképpen kritizáltuk Orbán Viktor és kormánya politikájában, hogy a keresztény hittartalom egyfajta krisztianizáló nemzeti barokk kellékévé válik, a kormánnyal kapcsolatos jogos kritikák pedig a megfelelő distinkciók híján visszaütnek a tényleges kereszténységre is. A társadalom többsége a potens kormányzásért cserébe az árukapcsolást elfogadta, bár nem szívből, inkább a kereszténységgel szembeni gyanakvással, aminél csak az alternatívával szembeni cinizmusa a nagyobb. Aki szereti az evangéliumot, az ebben akkor is óriási kockázatokat lát, ha egyébként rokonszenvezik Orbán politikai tevékenységével. A miniszterelnök tusványosi beszédében azonban most egészen világosan és félreérthetetlenül kimondta, hogy különbséget tesz a „keresztény hitelvek” és a „keresztény kultúrából kisarjadó létformák” között, és azt is, hogy politikusként csak az utóbbiak érvényesüléséért küzd(het). Ezt keresztény gondolkodóként időszerű, fontos és üdvözlendő különbségtételnek tartom, ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy a tisztánlátás érdekében még kontúrosabbá tegyem.

Tovább a teljes cikkre »

A második világháború vége óta rengeteget beszélünk emberi jogokról. Emberi jognak nevezzük az élethez való jogot. Emberi jog a szabadsághoz és a biztonsághoz való jog. A művelődéshez való jog. A magántulajdonhoz való jog. A kulturális életben való részvételhez való jog. Emberi jog az, hogy ne lehessen senkit kínzásnak és kegyetlen bánásmódnak alávetni. Ahogy az is, hogy szabadon gondolkodhassunk és a véleményünket szabadon kifejezhessük. Az emberi jogokat 1948 óta egyetemes nyilatkozat rögzíti. Kevesen kérdőjelezik meg az emberi jogok létezését, a viták inkább arról szólnak, hogy melyek pontosan ezek a jogok és hol védelmezik ezeket megfelelően. Érdemes azonban bibliai nézőpontból kicsit a mélyére nézni ennek a kérdésnek, mert nem csak a gyakorlatban, hanem már fogalmi szinten is gondok vannak az emberi jogok értelmezésével.

Tovább a teljes cikkre »

Az elmúlt hónapban földrengésként rázták meg a pszichológia tudományát a Philip Zimbardo stanfordi börtönkísérletét és a Milgram-kísérletet ért kritikák. Aki nem tudja, miről van szó, annak ajánlom ezt vagy ezt a cikket. A két világhírű kísérlet annak idején azt támasztotta alá, hogy a hatalmi alá-fölérendeltség mindenkit – világnézetétől, értékrendjétől függetlenül – képes olyan dolgok megcselekvésére rávenni, amit más kontextusban ő maga is elképzelhetetlennek tartana. Például, hogy börtönőrként kínozza a rabokat vagy vallatóként nagy áramerősségű sokkot adjon a hibázónak, ha ezt várják el tőle. A két klasszikus kísérlet óriási jelentőséggel bírt a második világháború utáni nyugati világban, amely próbálta megérteni és feldolgozni annak a mérhetetlen gonoszságnak az okait, amely Európa kellős közepén a koncentrációs táborokban öltött testet. Viszont most váratlanul ennek a két kísérletnek a következtetései kérdőjeleződtek meg.

Tovább a teljes cikkre »

Olvasok egy könyvet, amelyben a szerző az egyháztörténet fontosságát hangsúlyozza, és azt írja: „egyszerű tény, hogy nem mi vagyunk az első, és biztosan nem a legbölcsebb generáció, amely a Szentírás tanításán gondolkodik”. A mondat második felére szeretném irányítani a figyelmet. Sokszor hangsúlyoztam én is, hogy a Szentírást az egyház közösségében kell olvasnunk, és ezt kronológai értelemben is értettem: olvassunk régi kommentárokat és régi keresztény irodalmat! Sokszor leírtam én is, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik a Bibliát olvassák, és érdemes meghallgatnunk korábbi generációk magyarázatait is. De most azt a gondolatot is ízlelgessük, hogy nem csak nem az első bibliaolvasó generáció vagyunk, de nem is feltétlenül a legbölcsebb bibliaolvasó generáció. Ha ebbe az egyszerű ténybe belegondolunk, egészséges bizalmatlanság épül fel bennünk minden teológiai újdonsággal szemben, amely korábbi korok hívei számára ismeretlen maradt.

Tovább a teljes cikkre »

Még egy poszt erejéig a Pride témájánál és Balavány Gyuri cikkénél maradok, mert egy fontos gondolatot szeretnék megfogalmazni a Pride és a szégyen kapcsolatáról. A szégyenérzet az egyik kulcsa a jelenség megértésének, és annak, miért rendkívül káros az, ha a homoszexuális vágyakkal élőket azonosítjuk a vágyaikkal. A szégyen abban különbözik a bűntudattól, hogy a szégyen esetében a jellemhibánkat a személyiségünk részének gondoljuk, ahelyett hogy azt éppen a személyiségünket romboló, attól valahogy idegen erőnek tartanánk. A szégyent azért nehéz feloldani, mert az teljes egészében rólunk szól. Ha én vagyok szégyellnivaló, nem a bűnöm, akkor nincs mit tenni. Akkor nincs kiút. Illetve van: átforgathatom a szégyent büszkeséggé. Lelkigondozók előtt ismert jelenség, hogy az az ember, aki huzamosabb ideig szégyent él át, egy ponton úgy dönthet, hogy a szégyent büszkeséggé alakítja és ellentámadásba megy át. Felvállalja a szégyenét és azokat szégyeníti meg, akik őt megszégyenítették.

Tovább a teljes cikkre »

(Hamar Dávid barátom, az Agóra Corvin gyülekezet lelkésze, pár napja a Pride kapcsán küldte nekem az alábbi írását. Változtatás nélkül közlöm.)

Talán többen is láttátok azt a képet, amin egy kifeszített, fekete molinó hirdeti az idei Pride felvonulóinak, hogy „Bűn nem lehet büszkeség tárgya“. Összeszorult a szívem, ugyanis a szöveg mellett ott volt egy hatalmas kereszt is. Azt éreztem, itt most megcsúfolják Krisztust és meggyalázzák a művét és a keresztény hit üzenetét. Olyan volt, mintha az Iszlám Állam fekete alapon fehér feliratos zászlójának keresztény változatát látnám. Arra gondoltam, hogy ha erre a feliratra egy ott vonuló fiatal felnéz, akkor érthető módon zárja le magában a kérdést egy életre: „Oké, hát ennyi az üzenetük a keresztényeknek“. És ez borzalmas: a szeretet helyett az undort és a megvetést üzenik emberek a kereszt árnyékában. A cselekedetből teljesen hiányzik Krisztus lelkülete, aki tényleg és valóban szereti a homoszexuálisokat és leszbikusokat. Hol van ez az üzenet? Hogy meri valaki a keresztet, ami a szívembe annyi szeretetet és megértést hozott el az embertársaim iránt, valaki ilyen szemét dologra használni?

Tovább a teljes cikkre »

„Ha Isten azért nem szeretne, amilyenné teremtett, akkor nem gondoskodó atya volna, hanem egy korlátolt, sötét bunkó. És tök jó, hogy nem az.” Nehéz ezzel a tételmondattal vitatkozni, mégis megteszem, mert Balavány Gyuri (egykori barátom) július 7-i cikke olyan ponton támadja a kereszténységet (igen, a kereszténységet), ahol az a szexuális forradalom után felépült új erkölcsi rendben rendkívül sérülékennyé vált. Azt kérdőjelezi meg, hogy a hagyományos kereszténység üzenete a szeretetet hordozza-e. A cikket Gyuri a facebook oldalán „coming out” bevezetéssel tette fel, jelezve, hogy a véleménye olyasfajta bátorságot igényel, mint mikor egy saját neméhez vonzódó ember mások előtt is felvállalja szexuális orientációját. Gyuri azt vállalja föl, hogy a homoszexualitás kérdésében megváltozott a véleménye, a hozzáállása, és az most már más, mint amit a keresztények, sőt, az evangéliumiak többsége gondol. Gyuri maga adja a kezünkbe az írásához a hermeneutikai kulcsot, és én most ezt használni is fogom: cikkét vélemény-„coming out”-ként kezelem és ennek megfelelően válaszolok is rá.

Tovább a teljes cikkre »

Van az angol nyelvben egy remek kifejezés, amire érdemes odafigyelni. Ez a „virtue signalling”. Szó szerint azt jelenti: „erényjelzés”. Mint mikor egy jelzőlámpa pirosra vált, jelezve, hogy ott az autónak meg kell állnia, vagy mint mikor a rádióban megszólal a híreket jelző szignál. Csak ebben az esetben azt jelzik nekünk, hogy „erény következik”. „Virtue signalling” az, amikor Svédországban LMBT-stadion épül. Bizony, olyan stadion, amelyben minden szexuális értelemben vett másság jól érezheti magát és még a dolgozók is erre vannak érzékenyítve. „Virtue signalling” az, amikor Macron elnök közös fényképen pózol a transzvesztita fekete együttes tagjaival, akiket az elnöki palotába hívott. „Virtue signalling” az, amikor Párizs egyik negyedében maga a polgármester avatja fel a Pride idejére a szivárványos zebrát, és jelzi, hogy az bizony ott is marad az idők végezetéig. Mert ő az erény – no meg a történelem jó – oldalán áll. És „virtue signalling” az is, amikor az amerikai episzkopális vagy valamelyik skandináv egyház ugyanezt a zászlót cipeli. Vagy amikor a Pride idején „evangéliumi keresztények” jelzik: ők megtértek a homofóbiából.

Tovább a teljes cikkre »

Néha érdemes összeszedni egészen egyszerű szavakkal, hogy mit kínál Jézus Krisztus evangéliuma az embereknek, mert a kereszténységgel kapcsolatban sokféle elképzelés uralja a közbeszédet, ami egészen másról szól. Mostanában különösen erős az a változat, amely a kereszténység kulturális jelentőségét hangsúlyozza a rohamosan elvilágiasodó vagy éppen iszlamizálódó nyugati társadalmakban, vagy amelyik pont a befogadás és az irgalom erkölcsi kötelességét tekinti a kereszténység lényegének, vagy amelyik a kereszténységet a progresszív ideológia ellenpólusaként tartja számon egy megháborodott korban. Bármit is gondolunk ezekről a hangsúlyokról, könnyen elhomályosíthatják az evangéliumot, amely a kereszténység központi és legfontosabb üzenete a világnak. De mit kínál az evangélium az embereknek?

Tovább a teljes cikkre »

Másnak is feltűnt ezen a világbajnokságon a felesleges statisztikai adatok burjánzása? Y. N. Harari Homo Deus c. könyvében beszél a dataizmusról, amely „azt hirdeti, hogy az univerzum adatfolyamokból áll, és minden jelenség vagy entitás értékét az határozza meg, mennyiben járul hozzá az adatok feldolgozásához” (316). Nos úgy tűnik, a foci vébé kiváló lehetőség a dataizmusnak a világuralom megszerzésére, hiszen a szerencsétlen közvetítők elé (ők meg elénk) páratlan mennyiségben tolják számítógépes algoritmusok a feldolgozott adatokat. Például olyanokat, mint az, hogy az aktuálisan játszó csapatok edzőinek életkora meghaladja az 1934-ben ugyanekkor játszó csapatok edzőinek életkorát, hogy XY játékos a harmincezredik európai csatár, akit piros mezben cserélnek le, vagy hogy ezen a világbajnokságon már ötven (!) játékos dobott be pontosan a tizenhatossal egyvonalban, C. Ronaldo vagy Messi pedig megdöntötte a szögletzászlótól való legkisebb távolságból gólrúgás csúcsát is. Jó, ezeket éppen nem, de szakmányban hallok ugyanilyen felesleges időkitöltő stupiditásokat minden mérkőzésen.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum