2018. december havi archívum

Nyolcadik éve fejezem be az évet a Divinity-n a legjobb olvasmányaim listájával, de azt hiszem, még soha nem definiáltam, hogy mit is értek „legjobb” olvasmányok alatt. A „legjobb” itt azt jelenti, hogy egy könyv engem valamiért inspirált, vagy egyszerűen csak kiemelkedett a többi olvasmányaim közül. Nem biztos, hogy egyetértek a könyv üzenetével, nem biztos, hogy az adott könyvet másnak is ajánlanám, az se biztos, hogy igazán jó a könyv, de valamiért fontos volt nekem, hatott rám, értékesnek tartottam, izgalmas vagy hasznos volt nekem, vagy csak elgondolkodtatott. Most is egy ilyen könyvlista következik. Könyvek, amelyek hatottak rám a 2018-as évben.

Tovább a teljes cikkre »

Egy történetet hadd meséljek el, amit én az alábbi formában hallottam. A középkorban a Kaukázus hegyei között sok harcias törzs élt. Ezek a vad törzsek gyakran hadakoztak egymással, de kudarcaikat sokszor az okozta, hogy belső viszályok is tizedelték őket. Volt azonban egy különösen erős törzs, amelyik a hadi sikereit rendkívüli belső összetartásának köszönhette. Amikor a törzs tagjait a belső egységük titkáról kérdezték, mindig egyetlen nevet mondtak csak, hadvezérük nevét: Semil. Ő az összetartásuk oka. Semil, az igazságos – így nevezték. „Hadvezérünk mindig megtartja az adott szavát.” Semil volt a törzs belső egységének és külső sikerének a titka. Az igazságos hadvezér, akinek feltétlenül bíztak a szavában.

Tovább a teljes cikkre »

Szent Anzelm írt egy könyvet a 11. században, amelynek az volt a címe, hogy Cur Deus homo? A latin cím magyarul azt jelenti: Miért lett Isten emberré? Aki még nem tette fel ezt a kérdést, az nem érthette még meg a kereszténység lényegét. A keresztény hit ugyanis nem egy értékrendről szól, noha természetesen az értékrendünkre is hat; nem arról szól, hogy hogyan éljünk együtt egy társadalomban, bár nyilván azt is befolyásolja; nem egy kultúrkör védelméről szól, bár akár azzal is kapcsolatban lehet. A keresztény hit elsősorban arról szól, hogy miért lett Isten emberré. Erre a kérdésre kell tudnunk a választ, hogy megérthessük a kereszténység mibenlétét. Azt hiszem, nem is találhatnék méltóbb témát a Divinity 1000. bejegyzésének.

Tovább a teljes cikkre »

December 25-én este 20.30-kor /javítás: 18:30-kor/ az Echo TV Tegnapi történelem c. műsorában Hamar Dávid és én leszünk Ferkó Dániel vendégei. A karácsonyi tematikájú számban a Messiásban való hitről beszélgetünk, valamint Jézus születésének a körülményeiről, arról, hogy miért nem hittek benne a zsidók, miért december 25. lett a karácsony hivatalos ünnepe, mi a problémája az ünneppel a muszlimoknak, és hogy hogyan nézzünk keresztényekként a jövőbe a mostani Európában. Persze nem szabad azt várni a műsortól, hogy ezeket mind részletesen megválaszoljuk, az idő is kevés volt hozzá, de akit érdekel a beszélgetés, kapcsoljon kedd este az Echo TV-re! /A felvételt itt lehet megnézni./

Tovább a teljes cikkre »

A Krisztus engesztelő áldozatáról szóló modern teológiai vitákban meghatározó szerepet töltött be Gustaf Aulén 1931-es Christus Victor c. könyve. A svéd teológus történeti-teológiai elemzése mindössze 159 oldal, mégis megkerülhetetlenné vált, mert az addig megszokott két modell – az Anzelmnek tulajdonított „objektív” és az Abelardnak tulajdonított „szubjektív” modell – mellé helyezett egy harmadikat, amelyet „klasszikus” modellnek nevezett el, mert az egyház korai időszakához kapcsolta ennek dominanciáját. Aulén hatására sokan ma is a „klasszikus” modellhez való visszatérést sürgetik a protestantizmust jellemző „objektív” modellel szemben, amely a megváltás jogi aspektusára helyezi a hangsúlyt. Ebben a cikkben röviden bemutatom Aulén tézisét, majd ugyanilyen tömören összefoglalom a tézissel kapcsolatos kritikámat is.

Tovább a teljes cikkre »

Ebben a sorozatban egyetlen állítást bizonyítottam: a helyettes bűnhődés tana nem a középkori teológia újítása, hanem kezdettől dominánsan és általánosan jelen van az egyházatyák teológiájában. Nem állítottam, hogy a helyettes bűnhődés tana az egyházatyák bizonyságtételén nyugodna, sem azt, hogy az egyházatyák megváltás-teológiája mindenben azonos lett volna, azt meg pláne nem, hogy mindenben igazuk lenne. Számomra az apostoli tanítás a teológia normája – a norma normans, ahogy a reformátorok nevezték –, nem az egyházatyák írásai. Ettől még komoly súlya van az egyházatyák álláspontjának, különösen, ha azt a Szentírásra alapozzák. Azt egyelőre nem bizonyítottam, hogy a helyettes bűnhődés tana apostoli tanítás, arra azonban elegendő bizonyítékkal szolgáltam, hogy az egyházatyák így gondolták. Huszonkilenc plusz egy példával támasztottam alá, hogy a helyettes bűnhődés korai, katolikus (egyetemes) és ortodox tan, amely folyamatosan jelen volt és általános elfogadottságot élvezett az egyház korai időszakában. Az alábbi harminc tanúról van szó:

Tovább a teljes cikkre »

A középkori teológia legjelentősebb alakja Augusztinusz után kétségkívül Aquinói Szent Tamás (1225-1274) volt, legalábbis a kereszténység nyugati felében. Nekünk, protestánsoknak, vannak problémáink azzal a teológiai építménnyel, amelyet Tamás a keresztény hittartalom és az arisztotelészi filozófia ötvözetéből állított össze, hiszen a reformáció a Tamás utáni skolasztika logikai útvesztőiből tért vissza a Szentírás egyszerűségéhez és belső rendszeréhez. Azonban Aquinói Szent Tamás egyik lelkes huszadik századi tanulmányozója éppen az az R. C. Sproul volt, akinél a mi korunkban nem sokan tettek többet a reformátori teológia népszerűsítéséért. Aquinói Szent Tamást egyetlen okból idézem most meg: Krisztus halálát ő, a katolikus teológia egyik legnagyobbja is helyettes bűnhődésként értelmezte. Legyen ez bónuszként az egyházatyákról szóló sorozat harmincadik, utolsó utáni része.

Tovább a teljes cikkre »

Az egyházatyák sorát Hitvalló Maximosszal zárom, aki a Kr. u. 7. században végezte szolgálatát. Maximosz elsősorban arról ismert, hogy a Kalcedóni hitvallás fényében értelmezte Krisztus kettős természetét, és szembeszállt a monotheléták tanításával, akik Krisztusban csak egy akaratot láttak. Maximosznak a császár parancsára kitépették a nyelvét és levágták jobb kezét, hogy se beszélni, se írni ne tudjon, ezért nevezte őt az utókor Hitvallónak. Maximosz szerint Krisztus szenvedésének megváltó célja volt: „azért szenvedett a Megváltó, ’hogy egybegyűjtse az Isten szétszóródott gyermekeit’” (Isten a szeretet: Válogatás Szent Maximosz Hitvallló műveiből, 71). Bár teológiája középpontjában nem Krisztus halálának értelmezése áll, írásaiból arra következtethetünk, hogy a bűn és a gonosz rabságából való megváltásunk alapját ő is a helyettes bűnhődésben látta.

Tovább a teljes cikkre »

Nemsokára a sorozat végéhez érünk, de még pár egyházatya következik. A Kr. u. 5. és 6. század fordulóján élt Ruspei (Szent) Fulgentius. Fabius Claudius Gordianus Fulgentius néven karthágói nemesi családban született, de amikor a Szentírás tanulmányozása és Augusztinusz hatására megtért, lemondott egész vagyonáról, és imádkozó szerzetesi életre szánta magát. Ezt csak részben sikerült megvalósítania, mert Kr. u. 507-ben Ruspe püspökévé nevezték ki. Ruspéból az ariánusokkal való vitái miatt a vandálok egy időre száműzetésbe kényszerítették, onnan visszatérve azonban folytathatta igehirdetői szolgálatát. Nagy hatású prédikációiból kiderül, hogy Fulgentius is helyettes bűnhődésként értelmezte Krisztus kereszthalálát.

Tovább a teljes cikkre »

C. S. Lewis úgy írta meg a Narnia Krónikái c. mesesorozatát, hogy aki megszereti Aslant, ráismerjen Narnia urára a mi világunkban is. Lewis először Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény c. mesét adta közre, azt követte további hat, amely Narnia történetét a születéstől a mennyei ideában való újjáteremtésig meséli el. Aki olvasta a történeteket, nem csak Jézus Krisztusra ismer Aslanban, de a keresztény hit ezer más színét, szagát és ízét is felfedezi Narniában. A helyettes áldozat motívumát is, amely rögtön az első mesében a történet központi szála: egy túszcsere keretében Aslan a boszorkány által elcsábított Edmund helyére lép és a boszorkány kezében brutális kínhalált hal. Ez az a motívum, amelyről szeretnék most néhány gondolatot megosztani.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző posztban említett Nüsszai Gergely a Kr. u. 4. század teológusa volt, de okkal hagytam őt ki, amikor a másik két kappadókiai egyházatya (Nagy Baszileiosz és Nazianzoszi Gergely) nézeteit mutattam be. Nüsszai Gergely ugyanis az a görög nyelvű egyházatya, akit G. Aulén Christus Victor c. művében a „váltságdíj-elmélet” legfontosabb képviselőjének nevez. Aulén szerint Nüsszai Gergely azt tanította, hogy Isten a Sátánnak fizetett váltságdíjat, amikor Krisztus meghalt a kereszten, és ez volt (Aulén szerint) a „klasszikus” nézet, amelyet aztán felváltott a nyugati teológiában a helyettes bűnhődés jogi hangsúlyának dominanciája. Az eddigi posztok alapján remélem, mindenkinek világos, hogy Aulén sokat idézett (egyébként viszont meglepően rövid és alig dokumentált) történeti rekonstrukciója ebben a formában tarthatatlan. Azonban eljött az ideje, hogy Nüsszai Gergelyt is szemügyre vegyük, és megvizsgáljuk, vajon az ő tanítása valóban szembemegy-e a helyettes bűnhődés tanával.

Tovább a teljes cikkre »

Szeveroszt a Kr. u. 6. század elején Antiókhia pátriárkájává választották. Onnan később száműzték, a pátriárka Egyiptomban talált menedéket, ott is halt meg. Szeverosz monofüzita volt, de annak nem szélsőséges formájában. Elutasította Krisztus kettős természetének kalcedóni definícióját, de az eutükhiánusokkal sem értett egyet, akik Krisztus két természetének „elegyedését” vallották. Szeverosz írásai szír nyelven maradtak fenn, kivéve egy homíliát, amely Nüsszai Gergely művei között görögül maradt ránk, és egy nemrég felfedezett katéna-részletet, amely szír nyelven már ismert volt. Szeverosz hitt abban, hogy Krisztus a mi bűneink büntetéseként áldozta fel magát értünk.

Tovább a teljes cikkre »

Évekkel ezelőtt Fűtő Robi barátom prédikált a gyülekezetünkben a tékozló fiú történetéről. Ebben az ismert példázatban egy zsidó apa egyik fia még az apa életében kikéri az örökségét és távoli vidékre költözve eltékozolja azt. Megalázott helyzetében a fiú magába száll és hazamegy, hogy bocsánatot kérjen az apjától. Az apja nagylelkűen és szeretettel fogadja, az idősebb testvére azonban kiakad ezen és a fiú hazatérésére rendezett ünnepen duzzogva félrevonul. Jézus a történetet a farizeusokról mondta, akik olyanok voltak, mint a példázatbeli idős fiú. Bár jól ismertem a történetet, Robit hallgatva a lelkem mélyéig megrázott az a gondolat, hogy Isten ilyen szeretettel várja a bűnöst, ahogy a példázatbeli apa várta a fiát. Olyan csodálatos volt Istenre így gondolni, hogy a szívem szinte szétrobbant az örömtől.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzést válaszként írtam Görbicz Tamásnak (GT), miután engem is megnevezett és bírált a Krisztus helyettes áldozatával kapcsolatban kirobbant vitában. Mielőtt a cikket megjelentettem, elküldtem GT-nak, hogy lehetőséget adjak neki a helyesbítésre, korrigálásra, ha esetleg olyat adtam a szájába, amit ő nem mondott vagy nem úgy mondott, ahogy hivatkozom rá. Hosszabb levélváltás kerekedett belőle, amelyben GT megismételte álláspontját, illetve átbeszéltük, hogy mit gondolunk a kritikus kérdésekről. GT tegnap átküldte a válaszát a cikkemre és megkért, hogy ezt is közöljem. Az alábbiakban GT válasza következik, utána pedig az én arra adott reakcióm.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum