Ez a honlap az én gondolataimat közli teológiáról, spiritualitásról, kultúráról. Hogy ki vagyok én, és mit gondolok teológiáról, spiritualitásról és kultúráról, arra viszont erőteljesen rányomja a bélyegét többek közt az, hogy ki az édesanyám, és ő mit gondolt teológiáról, spiritualitásról, kultúráról. Édesanyám és nagymamám ugyanis az én Lóisz és Eunikém, akiknek képmutatás nélküli hite bennem is élővé vált. A honlap szándékosan nem rólam és a családomról szól, de van, amikor ennek is előtérbe kell kerülnie, és a mai nap éppen ilyen. Ezt a bejegyzést most az édesanyám lelkiségéről írom, hetvenedik születésnapján.

Édesanyám pietista kegyessége az a fajta lelki imprinting volt számomra, ami egyszeri és megismételhetetlen minden hívő életében. Akár akarom, akár nem, a pietizmus mint kegyesség mindig vonatkoztatási pont lesz számomra. Szeretve, gyűlölve, lázadva vagy megtérve hozzá: a pietizmussal életem végéig közünk lesz egymáshoz, mert édesanyám hite ebben a lelkiségi mozgalomban született, és így közvetve az enyém is.

Pietista kegyesség alatt olyan hitbeli bensőségességet értek, mely következetesen cselekvésbe fordul. Mint édesanyám hite. Mikor reggelente álmos szemekkel kibotorkáltam a konyhába, édesanyámat rendszerint régi Károli Bibliája fölé hajolva láttam, amit minden nap hűségesen olvasott. Közben készült a kakaó, pont úgy, ahogy szerettem, és ahogy csak édesanyám és nagymamám tudta elkészíteni. Ez a kettősség az édesanyám hite. A Biblia és az időben, mindig ugyanúgy elkészített, biztonságos kakaó.

Édesanyámtól tanultam, hogy a spiritualitás és a kötelesség elválaszthatatlanok. Benne ez a kettő összetartozott, és ez nekem egyszerre volt biztonságos és kissé nyomasztó is. Biztonságos volt, mert tudtam, ha minden megrendül, ő akkor is ott lesz nekem. Nyomasztó azért volt, mert én viszont soha nem tudtam a kötelességet olyan magától értetődően magamhoz ölelni, mint ő. Az ő kötelességtudásának a közelébe is csak akkor jutottam, amikor számomra is végre bensőségessé vált a hit.

Bár édesanyámnak nincs jó hangja (ezt humorral vette tudomásul), mindig fontosak voltak neki a lelki énekek, és valahogy ez rám is átragadt. Ha egyedül vagyok, ma is ösztönösen azok a régi pietista énekek jönnek elő belőlem, amiket édesapámmal együtt ő énekelt nekem gyerekkoromban. Talán az egyik szívfájdalma, hogy felnőve már nem nagyon énekeltünk vele.

Édesanyám mindig arra bátorított, hogy tanuljak, használjam az eszemet, teljesítsem ki az ajándékaimat. A hitében nem vált el egymástól az áhitatos éneklés, a tudás és a gyakorlati szeretet. Ha viszont valamiért mégis választani kellett, gondolkodás nélkül a gyakorlati szeretetet választotta. Soha nem volt türelme a gyümölcstelen érzelgősséghez vagy a felesleges okoskodáshoz. Ma sincs. Édesanyám számára magától értetődő, hogy Isten szeretet, a valódi szeretet pedig cselekvés, a másik ember javának a keresése.

Édesanyám élő pietizmusa bámulatos változásokra képes. A sok szenvedés és tűrés – részben a mi lázadásunk tűrése – állandó mozgásban tartotta a hitét. Édesanyám pietizmusa érett, kiforrott, gyakorlatias pietizmus, mely nem ragadt le az „ezt szabad, ezt nem szabad” fojtó egyszerűségénél. Pietizmusa velünk nőtt és változott. Cselekvésbe forduló bensőségesség maradt, de közben csendesen integrálta a gyarapodó élményanyagot, amit a szenvedésben mutatott állhatatossága napról napra hitelesített. Helyet készített magában a mi élményanyagunknak is, de úgy, hogy közben hű maradt önmagához és saját meggyőződéséhez.

Édesanyámat nem nemesi származása tette nemessé, inkább ő tette nemesi származását nemessé azáltal, hogy nem akart soha magasba törni, csak egyszerűen, derűsen elvégezte, ami rá bízatott, biztonságot és békességet teremtve maga körül. Édesanyám matematikus (erre mindig büszke voltam, talán mert nekem ilyen tehetség nem adatott), fejlett racionális gondolkodását ő mégsem pusztán elvont rendszerek építésébe fektette, hanem elsősorban a nevelésünk bonyolult sakkjátékába, a megfelelő lépéseket keresve, mellyel szabaddá tehet bennünket a jó cselekvésére. Mindig a jó cselekvésére.

Édesanyám képmutatás nélküli, praktikus hite végig fogja kísérni az életemet akkor is, amikor ő már nem lesz. Vagy nem itt lesz. Most viszont még itt van, itt vagy, úgyhogy remélem, nem hozlak nagyon zavarba ezzel a kissé személytelenül személyes cikkel. Mindent köszönök! Szeretlek és hálás vagyok érted. Isten éltessen még nagyon sokáig! Ádám fiad.

5 hozzászólás a “Euniké” bejegyzéshez

  • Arpicus says:

    Köszönöm ezt a személyes posztot és egyben csatlakozom a gartulációhoz!
    Egyébként az anyák,nagyanyák hatását az ember hívői életére,fejlődésére a hit útján nem lehet eléggé túlhangsúlyozni!Ha szabad nekem is egy kis személyességet behozni:az én hívői életemre is a legnagyobb hatást édesanyám gyakorolta(aki, ha az ÚR éltei júliusban tölti be a 80.-ik évét),a másik meghatározó ember lelki fejlődésemben az anyai nagyapám volt.Van a férfiaknak is szerepe,de a nők szerepe nagyon fontos,pl.Sussanah Wesley,John és Charles Wesley édesanyja.Sajnos az én gyerekeim korán anya nélkül maradtak és nem tudom,hogy tudtam-e,képes-e voltam számukra pótolni a hívő édesanyát?Törekedtem…valamit el is elértem,de az anya példaadó hívő élete pótolhatatlan(természetesen az édesapáké is!).A gyerekeknek minta,példakép kell,ezt megvalósítani emberfeletti feladat.Az igazán hívő asszonyok,anyák erre képesek.
    Így ismeretlenül is gratulálok édesanyádnak születésnapja alkalmából!
    Egyben elnézést kérek,hogy saját személyes élményemet és gondolataimat belehoztam a hozzászólásomba!Nagyon megérintett ez a poszt és ezért rezonáltam ilyen személyes,intim módon.Köszönöm a posztot!
    Shalom

  • Jonas says:

    Adjon Isten még sok cselekvően szerető napokat, és apró figyelmességekkel tűzdelt szeretetet kapó éveket édesanyádnak!

  • Ági says:

    Bensőséges poszt, nem is merem tetszikelni, csak megköszönni :)(bizalmas dolgokat az ember nem szór “csak úgy” el).
    Mindenesetre, tanulsága: van még sok tanulnivalóm anyaként (is) az egyensúlyozásról, a hit elmélete és gyakorlata között (hogy tökéletlenül is vonzó legyen a gyerekeim számára). Pláne így, hogy az élő példa már csak az emlékeimben él 🙂

    Sok áldást kívánok!

  • Kedves Ádám!

    Gyönyörű amit írsz és ahogyan írsz Édesanyádról, szavaidat csak megerősíteni tudom. Talán azt emelném ki belőle, hogy úgy tudja az újat integrálni, hogy közben hű marad gyökereihez, csodálatos érdeklődéssel, nyitottsággal, a megértés iránti nagy vággyal és ugyanakkor kritikusan!
    A hit,a gondolkodás, a cselekvés és a mély lelkiség igazi egysége Ő, hálás vagyok, hogy ismerhetem. Nagyon felemelő és lélekerősítő volt olvasni vallomásodat Róla! KÖSZÖNÖM! Szeretettel, sóskuti zoltán lelkipásztor

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Zoli!

    Én pedig köszönöm azt a hűséges, kedves és hiteles pásztori szolgálatot, amit édesanyám felé is végzel. És köszöntelek a Divinity olvasói között! 🙂

    Üdv:
    Ádám

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum