Magyarországon mindennapos tapasztalat, hogy sértegetnek bennünket. Olyan kultúrában élünk, mely gyakran operál a megszégyenítés eszközével. Sokszor észre se vesszük, mennyire természetes ez. A bántás jöhet a főnöktől, a szomszédtól, a jegyellenőrtől, az utastól, a portástól, a tanártól, a diáktól, a feleségünktől, a férjünktől, az apánktól, anyánktól, testvérünktől, gyerekünktől, vagy akár a legjobb barátunktól is. Mi is megtanultuk ugyanezzel a módszerrel kivédeni a sértéseket. Sőt, néha megelőző csapást mérünk a másikra, hogy lefegyverezzük, mielőtt nekünk támadhatna. Az előző posztban Tertullianus Szentírás-képéről írtam. Ha már nála van a szó, bemásolok A türelemről c. könyvéből egy rövid idézetet, melyben a sértések eltűrésére buzdítja olvasóit. Tertullianus kicsit más perspektívába helyezi ezt a kérdést.

„Lelkünket és testünket is lám úgy hordozzuk e világon, mintha bárki sértegetésének céltáblája volna, s mi türelemmel viseljük e jogtalanságokat. Vajon kisebb dolgok elviselésén megsértődünk-e tehát? Távol legyen Krisztus szolgájától a gyalázat, hogy a türelme, amely nagyobb kísértésekben megállta a helyét, csipp-csupp dolgokban csütörtököt mondjon. (…) Türelmednek kell kifárasztania a gonoszságot. Akárkié az ütés, bár fájdalommal és gyalázattal tetézett legyen, de az Úr súlyosabban üt majd vissza. Te türelmeddel nagyobbat ütsz arra a sértegetőre. (…) Kövessük hát mint szolgák az Urat és türelemmel viseljük, ha átkoznak minket, hogy áldottak lehessünk. (…) Ha tehát visszaütök, midőn átkot szórnak reám, miképpen számíthatok Urunk tanítása követőjének?” (Tertullianus művei. Szent István Társulat, 1986, 49)

Vagyis Tertullianus azt mondja, hogy néha könnyebb kis dolgok esetén elveszíteni a fejünket, mint akkor, ha az üldöztetés nyilvánvaló (mint a 2. században). Ez bátorító, mert lássuk be, mi inkább csak az utóbbival találkozunk. Azzal viszont naponta. Tertullianus azt tanácsolja, hogy Jézus követőiként viseljük el a mindennapi bántásokat türelemmel. Végül is a keresztre feszített Krisztus tanítványai vagyunk, vagy nem?

2 hozzászólás a “Hogyan viseljük a mindennapi sértéseket?” bejegyzéshez

  • Barbara says:

    Másnapi ( július 16-i) Cseri Kálmán áhitatból:
    “A velünk született természetünk mindig megszólítható marad a gonosz számára. Kettős hatás alatt áll minden ember…
    Akit Isten Lelke vezet, az kész sérelmeket elszenvedni, akit a tisztátalan lélek, az mindig kész visszaütni.
    A krisztusi ember Istenre bízza az igazságtételt, a Krisztus nélkül élő maga intézi el.

    A keresztény ember életprogramja ez: ” hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szivetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve…” Ef 3,16-17″

  • A sértés/bántás tűrésében nem csak két fokozat létezik, hanem legalább öt.

    1. Ha bántanak, visszabántok aránytalanul, elrettentésül (ez a barbár és az iszlám szemlélet)
    2. Ha bántanak, visszabántok arányosan (ez a nagy ókori civilizációk és az Ószövetség szemlélete)
    3. Ha bántanak, nem bántok vissza, de ellenösztönzöm a további bántást, gyémántkemény áldozatnak mutatkozom (ez a jézusi tanítás)
    4. Ha bántanak, nem bántok vissza, de nem is ösztönzöm a további bántást, nem mutatkozom csábító áldozatnak (ez a Jézus felé haladó változat)
    5. Ha bántanak, nem bántok vissza, sőt csábító áldozati magatartással ösztönzöm a további bántást (ez a balek álkeresztény hozzáállás)

    Keresztények számára javaslom a 3. fokozatot, ettől lesz jobb a világ.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum