Jusztinosz a második század közepén írta apologetikai műveit. Keresztény hitre jutott filozófus volt, aki részben szakmájánál fogva felmérte a hitét ért intellektuális kihívások súlyát, és rászánta magát arra, hogy mind a pogányoknak, mind a zsidóknak részletes válaszokat adjon ezekre a kihívásokra. Két apológiája és a Párbeszéd a zsidó Trifonnal c. könyve maradt fenn, magyarul A II. századi görög apologéták (Szent István Társulat, 1984) tartalmazza. Jusztinosz mindhárom művére jellemző, hogy a Szentírás könyveit magabiztosan használja érvei alátámasztására, mert hisz azok Szentlélektől való ihletettségében. Bizonyos tényeket Jusztinosz kifejezetten az Írások „kényszerítésére” fogadott el (162). A keresztény filozófus a Szentírást Isten igéjeként fogadta és hitte, az Írásokra alapozott hitéért kész volt mártírhalált is halni.

„Hogy pedig meggyőzzelek benneteket arról, hogy az Írásokból semmit sem értettek meg” – mondja a zsidó Trifonnak –, „egy másik, Szentlélektől Dávidnak diktált zsoltárt is idézek…” (173) A zsoltárok valódi szerzője a Szentlélek. „A kilencvennyolcadik zsoltárban pedig így korhol benneteket a Szentlélek…” (178) A zsoltárokból a Szentlélek „szól” (230). Az Írások a Szentlélek szava, Jusztinosz a prófétai Léleknek tulajdonítja azt, amit a szerzői, Mózes (88, 97, 111, 201), Dávid (95, 99, 200), Ézsaiás (91, 92, 106, 114, 163, 242), Ezékiel (186), vagy a próféták (87, 90, 143) mondanak. Az Írások általuk „igazolják”, hogy Jézus a Krisztus (181). Sőt, maga az Ige szól Krisztusról Jákób (197), Mózes (203, 207, 212), Józsué (214), Salamon (212, 213), Jeremiás (235), Zakariás (193) és Malakiás által (193).

„A zsidók között voltak bizonyos férfiak, az Isten prófétái, akik által a prófétai Lélek megtörténtük előtt meghirdetett dolgokat, és jövendöléseiket az abban az időben élő judeai királyok, amikor azokat a próféták elmondták, a maguk héber nyelvén a próféták által írásba foglaltatták, könyvekbe rendezték, így őrizték.” (87) „A próféták isteni ihletésű jövendölései sem származtak mástól, mint az isteni Igétől” (90), vagyis Krisztustól. „Egyedül ők ismerték és hirdették az embereknek az igazságot, senkitől sem félve, nem keresve senki kegyeit, sem dicsvágytól megszédülve, mindig csak azt hirdették, amit a Szentlélektől eltelve láttak és hallottak. Írásaik mindmáig megmaradtak, legnagyobb hasznukra van azoknak, akik a kezdetről és a végről vagy mindarról, amit a filozófusoknak ismerni kell, olvasni akarnak, és ezekben megbízhat.” (143)

„Amikor a próféták által kimondott szavakat halljátok, úgy fogadjátok, mintha azt az ő személyétől hallanátok, mert nehogy azt gondoljátok, hogy ezek azoktól valók, akik a Lélek sugalmazását megkapták, hanem magától az isteni Igétől, aki őket ezekre indította.” (91-92) Vagyis nem csak arról van szó, hogy a Szentlélek megihlette a szentírókat, akik aztán ennek hatására megírták saját gondolataikat, hanem arról, hogy leírt és felolvasott szavaik által maga Krisztus beszél. Amikor az apostolok Krisztus küldetésében jártak, nem emberi szavakat, hanem „Isten igéjét” tanították (93). Mózes könyvei a szent prófétai Lélek tanításai (97, 111).

Ezek után nem véletlen, hogy az I. Apológiában Jusztinosz kiemeli: „a Napról elnevezett napon mindannyian, városokban és falvakban egyaránt összejövetelt tartunk, ahol felolvassuk az apostolok emlékiratait és a próféták írásait, amennyire azt az idő engedi. A felolvasó elhallgatása után az elöljáró beszédében int és buzdít, hogy ezeket a szép dolgokat tetteinkkel utánozzuk.” (118)

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum