Miután a karizmatikus kálvinistákról szóló cikkem kapcsán tisztáztam, hogy teológiai értelemben kálvinista vagyok, nyilván érdekel némelyeket az is, hogy vajon akkor karizmatikus is vagyok-e. Megpróbálok válaszolni, bár tudom, a magyarországi evangéliumi világban erről nyilatkozni egyelőre kockázatosabb, mint Angliában vagy Amerikában, pláne a föld ébredésektől pezsgő déli féltekén. Testvéri kapcsolatokat nyerhetek vagy veszíthetek, attól függően, hogy mit felelek. Magyarországon a karizmatikusság bizonyos körökben még mindig a „teljes evangélium” vagy a „tévelygő rajongás” lakmusz-tesztje.
Első mondatommal azonnal csalódást fogok kelteni, ugyanis nem tudok a kérdésre olyan egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni, mint a kálvinizmus kapcsán. Aki paranoiásan fél a karizmatikusoktól, annak már ez gyanús, hiszen ami túlmegy az igenen vagy a nemen, az ugye az ördögtől van. A habozásom oka nem az, hogy ne tudnám eldönteni, mit hiszek, és pláne nem az, hogy takargatni akarnám az identitásomat. Ha ez lenne a célom, nem írnám ezt a blogbejegyzést. Azért nem tudok egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni, mert a karizmatikus szó rendkívül terhelt: egészen különböző dolgot jelent az egyik embernek, mint a másiknak. Nekem is legalább két – egymásnak ellentmondó – képem van a fogalomról. Hadd rajzoljam meg éles kontúrokkal, igazságtalanul elnagyolt vonalakkal és erősen szubjektív benyomások alapján ezt a két képet.
Az egyik képen egy karizmatikus kisegyház fényes öltönyben virító, sikeres (vagy annak látszó) tagját látom. Feje búbján kopaszodik, arca szándékosan borostás, stílusa lehengerlő. Áldott vállalkozásáról és a Szent Szellem erejéről beszél, miközben a katolikus egyházat szapulja, és természetellenes a hanglejtése. Tömegrendezvényeken a Bibliát a feje fölé emelve vallja meg a gyógyulásba és prosperitásba vetett hitét. A Biblia alapos tanulmányozásánál fontosabbnak tartja, ha valaki kenet alatt tanít (ami leginkább hangerőt jelent és azt a bizonyos hanglejtést). Mindig nagyban utazik, a látványos dolgokért lelkesedik. A keresztény életről alkotott képe alapvetően pragmatikus. Csak a látható eredményeknek hisz, az eredmények viszont a módszert is igazolják a szemében, akármennyire bizarr is az kívülállók számára.
A másik képen egy ízlésesen és színesen öltözött lányt látok, narancssárga sállal a nyakában. A lelkéből valami természetfeletti, de természetesen megnyilvánuló öröm és szabadság sugárzik. Alázatosan szolgál, nem panaszkodik, utolsóvá teszi magát, de folyamatosan Krisztus derűje árad belőle. Hittel imádkozik, de nem kérkedik az imájával. Túlcsordul belőle a reménység, a jelenlétében felfrissülnek az emberek. Ha megkérdezik tőle, hogy mi a forrása az örömének és derűjének, a Szentlélekre mutat, aki árad az életében. Talán arról is beszámol, hogy időnként a lelke érthetetlen nyelven csordul túl Isten elé, máskor meg képeket lát és gondolatokat kap a körülötte lévő emberekről, ami imádságra indítja. Tud sírni is, mélyen megindítja mások szenvedése, de ilyenkor Istenhez kiált, akinek van hatalma akár csodás és azonnali gyógyulást is adni. Buzgósága leginkább az evangélium hirdetésében látszik, amit bátran, természetesen, mindenféle mesterkéltség nélkül végez.
A karizmatikus szót hallva sokan az első képre, vagy ahhoz valami hasonlóra gondolnak. Nem kizárt, hogy némelyeknek ez vonzó kép, bár igyekeztem úgy lefesteni, hogy érződjön belőle a viszolygásom. Ha ezt jelenti karizmatikusnak lenni, akkor nem vagyok karizmatikus. A gazdagság-egészség evangéliumát (Kenneth Copeland, Kenneth Hagin, Morris Cerullo, Joel Osteen evangéliumát) hamis evangéliumnak tartom. Nem tagadom, hogy sokan a hit mozgalomban jutottak Krisztusban való élő hitre, de ez véleményem szerint nem a mozgalom specialitásai miatt van, hanem éppen amiatt, amiben a mozgalom tanítása nem tér el a többi keresztény csoportétól. A bővölködés-teológiát és az azzal járó cirkuszt viszont károsnak és veszélyesnek gondolom. Ha valakinek a karizmatikus szóról a számlaszámát manipulatívan hirdető tévéevangélista vagy a kabátját lengető Benny Hinn jut eszébe, akkor kérem, ne tekintsen engem karizmatikusnak.
A másik kép viszont olyannyira kedves a számomra, hogy szinte elfeledteti velem a karizmatikus szót vállalhatatlanná tévő előző képet. Személyes tapasztalataimban ez utóbbi kép megtestesülése legalább olyan gyakori, mint az elsőé. Ismerek hívőket, akik hosszú évek gyötrelmes vergődése után megteltek Szentlélekkel, Isten utáni szomjúsággal, Jézus iránti szeretettel, és ezzel az élményükkel életet hoztak gyülekezetükbe is. Magam is átéltem, mit jelent az, amikor a Szentlélek jelenléte és öröme egyik pillanatról a másikra betölt. Láttam, hogy a Szentlélek ajándékai hogyan változtatnak át vontatott, élettelen imaalkalmakat vonzó, izgalmas, eseményteli találkozássá az élő Istennel. Mélyen megindítanak a pietizmus bűnbánó énekei, de úgy gondolom, a feltámadt Jézus hívei számára az alaphang mégis az öröm és ünneplés legyen, és ezt inkább megtalálom a karizmatikus istentiszteleteken. Ha összehasonlítom az újszövetségi gyülekezetek életét a mai kereszténység életével, az összehasonlításból a karizmatikusok – a második kép karizmatikusai! – szerintem jobban jönnek ki, mint az antikarizmatikusok. Már Nehémiás is megértette, hogy az Úr öröme az Isten népének erőssége, és Páltól régóta tudjuk, hogy ahol az Úr Lelke, ott szabadság van. Rend is, persze, de nem a temető rendje, hanem a pezsgő élet rendje!
Ami a kérdés teológiai oldalát illeti: nem látom okát annak, hogy tagadjam a Szentlélek ajándékainak mai megnyilvánulásait, beleértve a nyelvekenszólást, prófétálást, gyógyítást. Józanságra és kritikára természetesen szükség van. Nem minden az, aminek látszik. Időnként prüszkölök belül és fogom a fejem azt a hiszékenységet és naivitást látva, ami karizmatikus gyülekezetekben uralkodik. De végső soron mégis az dönt el mindent, hogy mit tanít a Biblia a Szentlélek kiáradásáról és ajándékairól. Több polcnyi antikarizmatikus irodalmat olvastam végig, összevetve minden érvet a Biblia tanításával. Összességében erőtlennek tartom az ajándékok megszűnése melletti exegetikai érveket. Ebben megerősítettek görög tanáraim és exegetika professzoraim is. A Szentírás nem állítja sehol, hogy Krisztus visszajövetele előtt Isten visszavonna egyes karizmákat. Éppen ellenkezőleg: az egyháznak az egész korszakban nagy szüksége van azokra az ajándékokra, melyek az apostoli időkben éltették!
Karizmatikus vagyok-e? Azt hiszem, igen. Vágyakozom a Szentlélek jelenléte és ereje után. Tapasztalatból ismerem egyik-másik ajándékát. Megtérésem óta többször is átéltem a Lélek csodálatos kiáradását, ami legtöbbször mély bűnbánatot, hálát és örömöt hozott, vagy irgalommal és bátorsággal töltött meg – mindig nagy vágyat ébresztve bennem Isten igéje után! A rajongás fogalmát nehezen tudom értelmezni, vagy ha igen, az számomra inkább valami jót takar. Szeretnék rajongani az Úrért, nem akarok langyossá válni, azt akarom, hogy fájjon, ha nincs bennem tűz. A rajongást nem, a Lélek megoltását ellenben valós – és a Biblia által is nevesített – veszélynek gondolom. Pál apostol figyelmeztet arra, hogy a Lelket ne oltsuk meg, a prófétálást ne vessük meg, a nyelvekenszólást ne tiltsuk. Amennyiben ezt jelenti karizmatikusnak lenni, és nem a másik, számomra is taszító lelkiséget, akkor vállalom: karizmatikus vagyok.
Ádám!
Nagyon tetszett ez az írásod is és az előző is, teljesen egyetértek velük.
Annak külön örülök, hogy nem kerülgetted ezt a témát, hanem teljes természetességgel nyúltál hozzájuk.
Sok, nagyon kedves antikarizmatikus, vagy antikarizmatikus hátterű testvérem, ismerősöm van és van néhány „erőteljesebben” karizmatikus is.
Azért is örülök ezeknek az írásoknak, mert sokat segíthetnek abban, hogy azok, akik ezekkel a kérdésekkel és a hozzájuk kapcsolódó esetleges feszülésekkel találkoznak, ne csak a megszokott és megkövesedett két kategóriában gondolkozzanak.
Remélem minél többen olvassák ezeket is.
További jó cikkeket kívánok! (a sok-sok olvasónak is)
Szeretettel:
egy másik karizmatikus kálvinista
Nagyon jó gondolatok, és teljesen biblikusnak látom őket. Az előttem szólóhoz csatlakozva remélem én is, hogy sokan olvassák majd a bejegyzést. Már csak azért is, mert akkor talán nem lesz annyi áldozata sem karizmatikus, sem antikarizmatikus oldalon a teológiai inkvizíciónak.
Egy gondolatnyival tovább léptem az írásodtól. Azon töprengek, hogy miért tudjuk mi, keresztények ennyire nehezen kezelni a véleménykülönbségeket? Vannak, akik az egyet nem értés esetén kétségbe vonják az ember üdvösségét, megtérését, mások lesátánoznak. Sokkal értelmesebben és kulturáltabban is lehetne kezelni a nézeteltéréseket, főleg, ha nem kardinális kérdésekről van szó. Reméljük, egyszer felnő idáig az egyház.
Egyre inkább az a benyomásom, hogy ez a blog kicsit olyan, mint egy faltörő kos. Erős, átgondolt érvekkel, és egy hiteles élettel a monitor mögött. Azon tűnődöm, mikor jelennek meg azok az első hozzászólások, melyek jelzik, hogy elérkeztél az érckapukhoz.
Jó kérdés.:) A szándékom nem a faltörés, hanem az, hogy képviseljek egy szemléletet. De igazad van, nincs légüres tér.
K. Hagent védelmembe veszem. A hite az ifjúkori több halálos betegségéből való gyógyulásából van, vagyis egyszerre történt hitének megélése és csoda-gyógyulása. Nem csodálom, hogy valakit ez lefegyverez, a „sikerhez” – mely Jézusé – oda… bilincsel 🙂
Aztán a többi már ebből következik.
Megtörtént egy erősen karizmatikus közösségben (nem sarkosan első vagy második példád de mindkettőből volt benne ahogy az lenni szokott, persze tudom, h a két példa arra van, h VEGYÜK ÉSZRE amit kell) tehát itt történt:
„Eddig hívtuk a Szentlelket és jött. Most hívjuk a Szentlelket, és nem jön! Aki nem akarja, hogy ez így maradjon, jöjjön előre, így, a székek elé, ez lesz a Szentek Szentje és énekeljük: „Jöjj … az Ő jelenlétébe, a Bárány, Jézus vérén át! Imádd Istent a trónjánál” – megtelt :)a székek előtti tér és mi is…
De ez, hogy megkopik az első szeretet, hogy megmerevednek a formák, sajnos, törvényszerű! Ezért volt mindig szükség ébredésre, igaz?
Szinte mindig bekövetkezik a pénzektől csorgó „győzelem”, amikor muszáj kiválni azoknak akik hűek akarnak maradni, aztán az keményedik be – gazdagodnak meg a felső vezetők 🙂 – és újra kiválik az élő (karizmatikus) csapat akik mindig a szerényebbek (csak látszólag szegényebbek!)
És most, hogy tovább gondolkozom, írásod inspirál, hogy a „csak a Szentlélektől kapunk mindent” le is állítja a tanulást, a normálisan értelmezett szellemi növekedést. Szinte kötelező ettől mentesnek maradni, így naivnak, tévesen-egyszerűnek.
Hasonlót tapasztaltam művészkörökben: elutasítva az üzleties gondolkozást, amely általában sikeres is, kötelező volt sportot űzni az ügyetlenségből.
Olyan jó volna minden értéket együtt tartani!Isten Sátorában 🙂
Köszönöm a gondolataidat! Valóban szükségünk van ébredésre, Szentlélekre, de azzal együtt ismeretben való növekedésre és lelki érettségre is. Istennél ez nem válik ketté.
Most bocs-t kérek az idétlen névválasztásért és pontosítok: a természetnek, a Földnek, stb. NINCS SZÜKSÉGE védelemre. Legfeljebb tőlünk, emberektől 🙂 de ez inkább kivételesen 🙁
Szeretnék megosztani Veletek egy videót, ami egy fiatal hölgy, Kim Walker bizonyságtétele:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=zL-d08_5ChE
A látomás-szerű bizonyság egyeseknek rémisztő, vagy túl „karizmatikus” lehet, de szerintem mégis van benne valami, ami nagyon is magával ragadó.
Ádám, a második képedről nekem most ő jutott eszembe…
Ádám: „Ha ezt jelenti karizmatikusnak lenni, akkor nem vagyok karizmatikus.”
Kedves Ádám!
Örömmel tudtam olvasni a józan gondolataidat, ezzel a témával kapcsolatban is. A fentebbi, kontextusából kiragadott mondatodra csak annyit, hogy „ez” sehol nem egyenlő a (valódi) karizmatikussággal. Egyre inkább elszomorít, amikor az álatad is említett Copeland, Hagin, Hinn tanait követő csporotosulásokat karizmatikus jelzővel illetik. Egy újjászületett hívő nem lehet más, csak karizmatikus – Bibliai értelemben.
A felszínes, üres rajongás, érzemileg túlfűtött józantalanságok, különböző esztelenségek, azonban csak a kegyelmi ajándékokra vonatkozó Igei kijelentések „megerőszakolásával” nevezhetők, legfeljebb, „karizmatikusságnak”. Viszont a jogtalanságot is számonkéri majd Isten.
Véleményem szerint a fentebb ajánlott „bizonyságtétel” is, nem hogy „túl karizmatikus” lenne, de jelentősen távol áll attól. Ha tényleg volt is része valamiféle vízióban, elragadtatásban, elég fals istenképet színezett a megtapasztalt élményéből. Istennek erre is lesz válasza. Nekünk viszont nem ártana, hogy ha az ehhez hasonló „exkluzív” találkozásokról szóló beszámolók istenképeit különös érzékenységgel vetnénk össze a Szentírás által kinyilatkoztatott, Szentháromság Isten személyiségével. Ezt mellőzve könnyen megeshet, hogy az ördögöt ültetjük trónra…
Utolsó idők…
Kedves Zoltán,
A youtube-os bizonyságtétel kapcsán azért hoztam elő a karizmatikus jelzőt, mert szerintem a látomás, az elragadtatás, az impulzív, közvetlen Isten-élmények és -megtapasztalások, az Isten jelenléte utáni izgatott vágyakozás inkább a karizmatikusokra jellemző, mintsem a nem karizmatikusokra.
Egyébként nekem egészen másképp „jött le” a videó. Kim Walker lelkesen, izgatottan, érdekes, erős képi elemekkel és némi aranyos humorral beszél arról, hogyan győzte meg Isten arról, hogy személyesen őt is szereti a legbensőbb lényéből. És a látomás végére ez a lány komolyan elhiszi ezt Istennek.
Ez miért is fals? Ez miben idegen a bibliai Szentháromság személyiségével? Kifejtenéd kicsit konkrétabban?! Köszönöm.
Ah! Erről lemaradtam. 🙂 Örülök, hogy karizmatikus vagy!
Érdekes, hogy segédeszközként feminin-maszkulin kontrasztot használtál. Úgy látom, ma a kereszténység nemigen tudja megszólítani a férfiakat. Azokat, akiket sem a kiskakas a szemétdombon Kar1 típusú világi maszkulinitás, sem a hímzőszakkörszintű vallásos játszadozás nem érdekel. Egy egészséges teológia magában foglalja, nem csak Mária balzsamillatú femininitását, hanem a péteri robosztus maszkulinitást is, mert bár Krisztusban nincs nő és férfi az értékrendet illetően, karakterben van. (off topic, nem várok választ, csak úgy megjegyeztem 🙂 )
>> A hite az ifjúkori több halálos betegségéből való gyógyulásából van, vagyis egyszerre történt hitének megélése és csoda-gyógyulása.<<
Ha a halálos betegségből történő meggyógyulások mind megtérést eredményeznének, teli lennének a templomok. Ma az orvostudomány "csodákra" képes. Csak mentalitás kérdése, hogy ezt a gyógyulást Istennek, vagy az orvosoknak tulajdonítjuk. Két rák és egy sztrók után van belelátásom
Jaa a poszt egyébként fantasztikus. Kár lett volna nem elolvasni. Köszönöm!
„Örülök,hogy karizmatikus vagy!”Nem értem,ha valaki nem karizmatikus
akkor azzal nem stimmel valami?!Ez amolyan „közénk tartozol”felkiáltás
volt.Egyébként bibliai értelemben minden hívő karizmatikus.A karizma-
tikus szó igen leterhelt lett.A politika is használja.Attól,hogy
valaki karizmatikus illetve nem karizmatikus,kálvinista vagy arminiánus
attól még lehet jó hívő.Maga az,hogy valaki karizmatikus az még nem
paramétere annak,hogy valaki komoly hívő.Nem az a kérdés,hogy valaki
karizmatikus,hanem az a kérdés,hogy melyik fajtából van:a mérsékelt
vagy a harsány,magából kivetkőző „karizmatikus”?Sajnos,mivel ezek
vannak többen és hangosabbak is mérsékelt társaiknál,ezért vagyunk mi
nem/anti karizmatikusok annyira óvatosak ezzel az áramlattal.Egyébként
én a „teljes evangélium”karizmatikus kifejezéssel sem tudok mit kezdeni
:miért,van 60-70%-os evangélium is?Végül is:szerintem ha valaki kariz-
matikus vagy nem karizmatikus a szó ebben az értelmében egyaránt hívő
ember ha benn tartja magát a bibliai keretek között.Ezért számomra az
„örülök,hogy karizmatikus vagy…örülök,hogy kálvinista vagy stb.”
kicsit komikusan hat.A lényeg valahol máshol van és erre ez a kiváló
poszt rá is mutat.Azzal,hogy karizmatikus vagy vagy pedig nem vagy
karizmatikus se több se kevesebb sem vagy.A poszt szellemében még én
is azt mondhatnám magamról,hogy „karizmatikus”vagyok,de nagyon óvatosan
,így időzőjelek között és talán zárójelben.Tapasztalataim maximális
óvatosságra intenek,egyébként sem vagyok könnyen lelkesedő típus…
Valóban minden keresztény karizmatikus, még ha nem is tud róla, és ha a szeretet parancsát nézzük, akkor minden keresztény fundamentalista. Ezek valóban tekinthetők pongyola megfogalmazásoknak, én betudom műfaji (blogos) sajátosságként. Csupán örömömnek adtam „hangot”, hogy közös pontként, a Szentlélek munkáját én is Kar2 tipusúnak gondolom, és én sem látok semmilyen indokot arra, hogy a kezdetben működő ajándékok valamilyen oknál fogva megszűntek volna…
A harsányságot én sem szeretem, ez meg Veled közös pont, én ennek is örülök… 🙂
Még egy közös pont:én sem látok semmi indokot arra,hogy a kezdetben
működő ajándékok valamilyen oknál fogva megszűntek volna.Ezt a
diszpenzacionalisták(az ún.”korszakos tanítás” hívei terjesztik
tkp.egyetlen versre támaszkodva az 1Kor 13-ból).Egyébként a lelki
ajándékokról az egyik legjobb könyvet éppen egy karizmatikus írótól
olvastam,Donald Gee:A szellemi ajándékokról.Ez egy kiegyensúlyozott
tanulmány.Kb.2o éve olvastam utoljára,azt hiszem a friss poszt meg
ennek a posztnak a hatására újra elolvasom.Ezek szerint nem zárkózom
el a „másik”oldal érvei elől,főleg ha tiszta bibliai alapokon vannak.
Ne haragudj rám,hogy el akartam venni az örömödet(szerencsére nem
sikerült!)afelett,hogy találtál egy valódi karizmatikus testvért.
Bár én is úgy tudnák örülni és lelkesedni min Te!:)De túl sok visz-
szeélést láttam…:(.Remélem nem érezted cinikusnak a regálásomat.
Csak arra akartam reflektálni,hogy nem kell tovább nyomatékosítani
a megosztottságot és különbségeket,sajnos már így is nagyok.Egyszer
egy híres karmestert megkérdezték:komoly zene vagy könnyű zene?-
a válasza az volt,hogy olyan,hogy komoly vagy könnyű zene nincs,
csak jó és rossz zene van.Lehet,hogy a hasonlat sántít,de így vagyok
én ezzel karizmatikus kérdéssel.Amíg biblia alapokon mozog semmi de
semmi problémám nincs vele,az ő felfogásuk eltér egy kicsit az enyém-
től.Ennyi.Te pedig örülj és lelkesedj tovább is és ne haragudj az ilyen
egy kicsit megkeseredett öreg hívőre!Egyébként most kaptam egy csomó
agyalnivalót:a „Kár volt”-on Ádám beidézett egy Wesley anyagot,ugyanott
illés is feltett egy dolgot.Lesz mivel foglalkozzak.Az ÚR áldjon!
Ádám!
Arról érdeklődnék, hogy karizmatikus vagy-e a Szentlélek-keresztség (mint karizmatikus tanítás) tekintetében?
Sőt, örömmel fogadnám, ha írnál 1(-2) 🙂 exegetikai jellegű blogbejegyzést is ebben a témában.
Kedves Brumi! Itt elolvashatod a gyülekezetünk állásfoglalását erről a kérdésről. Egyetértek az ott megfogalmazottakkal.:)
„…..Az egyik képen egy karizmatikus kisegyház fényes öltönyben virító, sikeres (vagy annak látszó) tagját látom. Feje búbján kopaszodik, arca szándékosan borostás, stílusa lehengerlő. Áldott vállalkozásáról és a Szent Szellem erejéről beszél, miközben a katolikus egyházat szapulja, és természetellenes a hanglejtése. Tömegrendezvényeken a Bibliát a feje fölé emelve vallja meg a gyógyulásba és prosperitásba vetett hitét. A Biblia alapos tanulmányozásánál fontosabbnak tartja, ha valaki kenet alatt tanít (ami leginkább hangerőt jelent és azt a bizonyos hanglejtést)…..”
(Hozzátenném, hogy ma 2019-ben már nem szapulja a katolikus egyházat – „megtért” belőle.)
Néha nagyokat lehet röhögni ezeken a karizmatikus bohócokon.
Itt egy jó film – ami szerintem még értékkel is bír – egy Benny Hinn paródia: Páratlan Prédikátor. Azért bír értékkel mert tényleg meggyógyul hit által egy fiú, ezzel kifejezi a film hogy a képmutatás és átverés ellenére az őszinte hitre Isten válaszol.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=128&v=Q_zBS8eI-38
És egy karizmatikus karikatúra:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=128&v=Q_zBS8eI-38
vándor,
a szemétből halásztam ki ezt a kommentedet.
Jaj, ezt ne kezdjük. Nem tudom, Ádám arra gondolt-e, amire vándor célozgat, és ha igen, akkor ma is büszke-e erre a cikkére (ha mindkét kérdésre igaz a válasz, az bevallom, némileg elszomorít).
Ugyan a belinkelt video valószínűleg hibás, de látatlanban is, én nem merném parodizálni Benny Hinnt, akármi is a helyzet, illetve általában egyetlen egyházi vezetőt sem (nem is csak a karizmatikus mozgalomból, de onnan végképp nem), bármi is a véleményem erről-arról (egy időben néztem műholdas keresztény csatornákat, és néha sajnos tényleg elképedtem azon, hogy mi megy, le is kellett szoknom erről, el is adtam az egész műholdas szerkót jó pár éve). Hozzáteszem, a Benny Hinnel kapcsolatos különféle fenntartások ellenére nekem fiatal keresztényként értékes olvasmány volt a klasszikus „Jó reggelt Szentlélek” könyve, illetve ha vígaszra vágyok, a mai napig van, hogy berakom a Benny Hinn Crushade Choir „Nothing is Impossible” albumát, és az ma is ugyanúgy hat rám, mint amikor fiatalon egy kis albérletben hallgattam egy nyúlós kazettáról. Nem érdekel, hogy ki mit gondol most emiatt rólam.
Steve,
benned és Cypriánus kommentelő kollégádban az a közös, hogy amint gyanút fogtok, hogy a közösségeteket éri bírálat, felelősnek érzitek magatokat, hogy a védelmére keljetek. Ez tiszteletre méltó, és engem arra figyelmeztet, hogy a bírálataim mindig bánthatnak valakit, sőt, igaztalanok is lehetnek. Most viszont biztosíthatlak arról, hogy a cikk írásakor nem arra gondoltam, akire te gondoltál, amikor arról olvastál, hogy vándor kire gondolt.:)
Oké. Huhh, őszintén szólva megnyugodtam, mert semmi kedvem nem volt most nekiállni azon gondolkodni, hogy akkor most ehhez a kérdéshez hogyan is álljak úgy hozzá, hogy az jó legyen. Lapozhatunk. 🙂
A Páratlan prédikátor c. film linkje:
https://ok.ru/video/228254616193
Ádám, köszi a halászatot, biztos a linkek miatt tiltotta le.
Benny Hinn Crusade Choir-ről csak annyit, hogy a legtöbb dal amit énekelnek (pl. Nothing is impossible) Kathrin Kuhlman idejéből valók, az ő kórusa számára íródtak illetve „hangszerelődtek”, akárcsak a többi. Benny Hinn Kathrin Kuhlman koreográfiáját másolja, beleállt egy gyümölcsöző szolgálatba, ami működött és nem ő építette föl.
Kathrin Kuhlman meghalt önmagának, lemondott a házasságról, a társról – ami számára a legfontosabb volt ebben az életben, egy ideig még Istennél is fontosabb, ez volt az ő Izsákja – hogy Krisztusnak éljen. Ő teljesen kiégett. Ezt az önmegtagadást Benny Hinnél nem látom, ő csak haszonélvezője annak amit csinál. Vagyona messze túlszárnyalja az átlag amerikai keresztény vagyonát, nehéz bebizonyítani hogy nem azért csinálja. (Jó persze, Katrin vagyona is nagy volt csak ő feladta önmagát, és én tudom úgy látni mint némi kárpótlást Istentől. Ezt nem látom Bennynél).
Amikor Benny Hinn Magyarországon volt, a fradi pályán volt istentisztelet 35 fokban. Ő az árnyékos színpadról megkérte a napernyőket használó hallgatóságot, hogy csukják össze azokat, hogy mindenki jól láthasson.
A szemem előtt tepertek le a biztonsági őrei egy magyar embert és gumibottal ütötték. A Fehér Laci is panaszkodott (talán emlékszel rá a gyüliből) hogy előrébb akart menni a sorok között és leteperték Hinn emberei (ha lett volna akkor mobiltelefon, biztos hívtam volna a rendőrséget).
Tökéletesen ellentétes Krisztus jellemével ez a fellépés. Tehát hiába „tekintély” amíg nem tér meg addig számomra nem az.
Szia Vándor,
nem dolgom Benny Hinnt védeni + a modern karizmatikus egyházban a tekintély fogalom is elég nehezen értelmezhető (nem tudok róla, hogy bármilyen módon Benny Hinnt nekem tekintélyként kellene-e tisztelnem szervezeti, vagy akár spirituális értelemben). Az ítéletet Istenre hagyom, nem tudom, hogy Benny Hinn mit mond Istennek az imakamrájában, miért teszi azt, amit tesz, satöbbi. Azt sem tudom, hogy én mit tennék az ő helyében – lehet, hogy mégjobban elszálltam volna és Istennek képzelném magamat, vagy pedig rég kiestem volna a szolgálatból mert felőröltek volna a kritikák. Ő egyébként minden vélt vagy valós hibája ellenére igyekszik kitartani abban, amit csinál, évtizedek óta, ami önmagában becsülendő. Dávid hozzállását látom biztonságosnak – ha ő (felkentként) óvatos volt, akkor nekem végképp nem dolgom Isten szolgáit, potenciális felkentjeit bántani vagy parodizálni. Ha valaki Isten emberének hívja magát, és azt azért teszi, mert Isten elhívta, akkor Isten hatókörében van az, hogy megítélje a munkáját, nem pedig Random Józsika feladata ez, mint amilyen én vagyok. Ha pedig nem ezért teszi, hanem azért, mert álnok munkás, akkor Isten fogja megítélni (illetve esetleg olyan emberek, akiket világosan Isten rendelt az egyháza védelmére). Más kérdés, hogy a személyes hitéletem tekintetében kinek a véleményét tartom irányadónak, vagy kinek engedem meg, hogy befolyásoljon bármiben is. Mivel nem hallgatok/nézek Benny Hinn tanításokat, összejöveteleket így az ő szolgálata ebből a szempontból kevésbé releváns számomra. Amennyit néztem, az összejövetelit általában inspirálónak láttam, viszont kérdés, hogy ebből mennyi a show műsor és beállítás. Megjegyzem, a show és beállítás nem megvetendő, hanem az az atmoszféra teremtés (ha tetszik, a megfelelő „spirit”) része – ami csak akkor manipuláció, ha annak akarjuk látni, de egyébként fontos, mert alapvetően befolyásolja a résztvevők hangulatát, hozzáállását, várakozását, satöbbi. A fundraising technikák, és a megvásárolható karizmatikus csecsebecsék és hasonlók engem taszítanak (különösen ha giccses dolgokról van szó), bár talán amerikai közegben ezek egészen máshogy szólnak mint itthon. Azzal nem értek egyet, hogy bármilyen szolgálónak kötelező szegénységben, alázatban senyvednie és kiégnie, majd idő előtt meghalnia csak azért, hogy az utókor merenghessen az áldott emlékén. Hacsak nem valamiért ez speciálisan az illető elhívásához tartozik. A Bibliában is voltak nagyhatalmú, befolyásos, méltóságteljes, sikeres Isten szolgái, akik haszonélvezői voltak annak, amit csinálnak (meg is voltak az irigyeik), de voltak megvetett, hányattatott sorsú Isten szolgái is. Valaki megtapasztalta ezt is, azt is. Nem tudom, ki az a Fehér Laci (sajnos elég nagy a fluktuáció…:( ). Általában az, hogy ki miért panaszkodik nem releváns egy tömegben, törvényszerűen valaki mindig panaszkodik – én is van, hogy panaszkodok a gyülekezetben (lehetőleg magamban), akár a hangosításra, akár arra, hogy rossz hely jutott, vagy egyszerűen csak mert nyűgös és fáradt vagyok – legyünk reálisak, ha egy tömegrendezvényen ha már a résztevők 60-70%-a alapvetően jól érzi magát, az óriási siker. Én egyébként nem voltam ott azon a rendezvényen, szóval nem tudok nyilatkozni – az is lehet, hogy pont az volt Benny Hinn valaha tartott legpocsékabban sikerült rendezvénye (amely nem jelenti azt, hogy nincsenek jó rendezvényei is), az is lehet, hogy kénytelen volt utána szerződést bontani a rendezvény biztosítását végző, lökdösésre hajlamos security céggel, és az is lehet, hogy miután látta a statisztikát arról, hogy hányan kaptak napszúrást, levonta a következtetést, hogy a következő ilyen jellegű rendezvényen inkább majd napernyőket fog osztogatni.
Szóval összefoglalva, én csak némi istenfélelmet javaslok, és azt, hogy minimum alap szinten azért tiszteljük azokat, akik évtizedek óta pályán vannak, és letettek valamit az asztalra (még ha az szerintünk esetleg ellentmondásos is). Vegyük figyelembe azt a (szomorú) tapasztalatot, hogy ugyan „viszály lehet ébredés nélkül, de ébredés nem lehet viszály nélkül”. Próbáljuk meg az utókor perspektívájából vizsgálni a helyzetet: 100-200 év múlva kit hogyan fognak megítélni, vélhetően kit tartanak majd becsben az utánunk jövők, és ki az, akiknek a nevét maximum néhány egyháztörténész ismeri meg, amikor a korabeli egyházi megújulási mozgalmakkal kapcsolatban írt vádiratokat és pamfleteket kénytelen tanulmányoznia. Szerintem az olyan mezei keresztényeknek, mint én (és talán Te, de persze téged nem akarlak az én szintemre leráncigálni), ez a józan hozzáállás, hacsak nem akarjuk még jobban lefokozni magunkat mocsári kereszténnyé. 🙂
Szia Steve,
ez az a pont, ahol most azt hiszem, nagyon nem értek egyet veled. Tisztelem benned a saját közösséged iránti lojalitást (meg egy csomó mást), viszont azt gondolom, a józanság része az is, amiről Pál beszél, amikor a korinthusiakat inti: „Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek. Pedig úgy gondolom, hogy semmivel sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál.” (2Kor 10,4-5) „Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat.” (2Kor 11,13) Vagy amikor ironikusan hozzáteszi: „Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket: mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket. Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk.” (2Kor 11,19-21)
Én is olvastam Benny Hinntől a Jó reggelt Szent Lélek! c. könyvet. Emlékszem, mennyire lenyűgözött, amikor 1993-ban egy hollandiai konferencián képernyőn láttam, ahogy állítólag egy vak szemét megnyitotta. Mégis valahogy nagyon disszonáns volt az egész, volt benne valami groteszk, valami nem krisztusi, ahogy a kabátjával frivol módon csapkodott és osztotta a Szentlelket. Ma már egyszerűen csak gyomorforgatónak tartom a Benny Hinn-jelenséget, őt magát pedig egy sarlatánnak, akitől a keresztény világnak el kellene fordulnia. Benny Hinn – a korai kereszténység szóhasználatával – egy Krisztus-kufár. Az emberek hiszékenységéből él hiteltelen életet. Sokszor leleplezték csaló technikáit, köztudott, mekkora vagyont harácsolt össze a hívők adományaiból, és néhány éve a házassági hűtlenségére is fény derült, amikor Paula White-tal kézenfogva sétálva fotózták le Rómában.
Szerintem pont Benny Hinn az, akivel kapcsolatban nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem érdemli meg a hívők bizalmát, ellenben borzasztó károkat okoz a kereszténység megítélésében. Ahogy más gazdagság-egészség tanítók és maga a bővölködés evangéliuma is. A Benny Hinn-féle sarlatánok szülik a Christus Maximus típusú szatírákat. Szerintem józan ítélet ezt kimondani és nem józan ítélet, ha tekintélytiszteletből vagy más miatt vonakodunk ettől. Nem bölcs, ha eltűrjük, hogy sarlatánok uralkodjanak a hitünkön, éljenek belőlünk, és félrevezessenek bennünket hamis evangéliummal.
Nem a hitedbe akarok belegázolni ezzel, de hát őszintén remélem, hogy nem is Benny Hinn megítélésén nyugszik a hited.:)
Szia Ádám,
ajjaj, úgy érzem, kezdem magam beleásni valami olyanba, amibe nem kellett volna. 🙂
Rendben. Bevallom, én nem vagyok Benny Hinn tanulmányozója. Amikor volt a házassági válsága (amely úgy tudom, azóta megoldódott), én is felfigyeltem. Ugyanakkor nekem tetszett, hogy azt nyilatkozta, hogy ő márpedig nem fogja feladni azt a szolgálatot, amit hite szerint az Úr bízott rá, mert az is hűtlenség lenne. De lehet persze, hogy rosszul látom. A karizmatikus mozgalomban tényleg nagyon sok a hiszékenység és csalás, én meg hajlamos vagyok a jót feltételezni, őszintén szólva fáraszt a folyamatos gyanakvás és az, hogy mindig a hátsó szándékokat kell vizsgálni. De nem csak hiszékenység és csalás van a karizmatikus mozgalomban – én eleve ennek köszönhetem, hogy megtértem, és megmaradtam. Nem jó, ahogy Benny Hinn Paula White-tal sétálgatott, de meg is kapta a magáét emiatt (White szintén egy elvált nő, és ezért eleve csak némi fenntartással tudom fogadni, nem mint hívőt, hanem mint szolgálót + munkál bennem Pál intése a női tanítókról is, ami ugyan nem PC, de mégis valamiért ott van, a stílusát is nagyon nehezen tudom lenyelni – egyszer megpróbáltam meghallgatni egy igehirdetését, de 3 perc után képtelen voltam folytatni). Benny Hinnt nem nézem, nem hallgatom, nem tudom pontosan, hogy az elmúlt években volt-e bármi fejlemény. De értem amit írsz a viszolygással kapcsolatban. Nekem is volt, amikor még a saját gyülekezetem színpadán is olyat kellett végig néznem egy vendégszolgálótól, hogy piros volt a fejem szégyenemben. De hát ez van, az egyházban sajnos ilyen is van, de van nagyon jó is.
Mindezek mellett, amit írtam, azt fenntartom. A gyülekezetek vezetőitől elvárom, hogy igyekezzenek megszűrni, hogy kit engednek a pulpitus mögé (talán előfordul, hogy ez sem mindig sikerül jól, de eleve a választék sem mindig a legjobb + a sztárszolgálók sztárgázsit kérnek ami szintén komoly probléma, mégis, megértem azt is, hogy a teljes izoláció sem jó). Én személyesen igyekszek megválogatni, hogy kire figyelek oda, és kinek engedem meg, hogy véleményformáló legyen az életemben.
Mindezek mellett, a keresztények számára én inkább józan távolságtartást gondolom helyes megközelítésnek ambivalens esetben – próbáljuk meg felismerni a pásztor hangját, és ha valahol nem azt a hangot halljuk, akkor békésen húzódjunk arrébb. Nem biztos, hogy ezen felül mindenáron fel kell vállalni „a nagy leleplező” szerepet. De talán tőled jobban el tudom fogadni, amit írsz, mert Vándor mentalitásában azért némileg érzek egy olyat (elnézést Vándor, nem akarlak bántani ezzel!), hogy ő nem csak Benny Hinnel kapcsolatban vélekedik így, Hinn most csak egy állatorvosi ló ebben a beszélgetésben érzésem szerint, akivel kapcsolatban tényleg lehet fenntartásokat megfogalmazni, de következő lépésben ki lehet terjeszteni bárkire különféle kritériumok alapján, illetve igazolni lehet egyfajta általános kritikus hozzáállást, amely bár érthető (mellék)terméke a karizmatikus mozgalomnak, de mégis inkább káros.
Na jó, részemről lezárom ezt a témát (azaz reményeim szerint lezárom, bár már annyiszor le akartam itt zárni témákat sikertelenül, hogy már talán nem hiteles, amikor ezt mondom…), mert ebben valószínűleg nem terem számomra sok babér itt + most dolgom is van. 🙂
Steve,
Nehezen értem azt a gondolatod, hogy „alap szinten azért tiszteljük azokat, akik évtizedek óta pályán vannak, és letettek valamit az asztalra (még ha az szerintünk esetleg ellentmondásos is)”.
Azzal egyetértek, hogy az alapvető tiszteletadás minden embernek jár, függetlenül attól, hogy „nagy” emberről van-e szó, vagy egy utolsó „senkiről”. Ha ezen felül nagyobb tiszteletet értettél, akkor ott szerintem adódik pár kérdés. Például nehéz kiértékelni, hogy ki és mit tett le az asztalra. Pl. Jeremiás életét emberileg egy sikertelen szélmalomharcnak érzem, teli keserűséggel, akinek sok olyat kellett tennie, amit nem akart, és végül ott halt meg, ahol nem akart. Az biztos, hogy emberileg nézve kérdéses, hogy mit tett le az asztalra. Isten előtt viszont minden esendősége ellenére egy engedelmes és ebben kiemelten sikeres ember volt, a nehéz körülmények ellenére is. Hasonlónak érzem Ezékielt és Hóseást is. Dániel viszont emberileg nézve is sikeres volt, de Isten előtt is.
Az igében megemlített hithősök esetében Isten oldaláról van némi kiértékelés, de a maiak esetében nagy a bizonytalanság.
A magam környezetében akit látok/láttam, és Isten tanúskodott mellettük, azok szelídek és alázatosak voltak. Sosem törekedtek arra, hogy showműsort csináljanak, és végképp nem volt ellentmondásos a szolgálatuk. Az igében, ha „ellentmondásos” elem merült fel Isten szent emberei életében, ott a legtöbb esetben bűn volt, és árnyékot vetett a korábbi életére is, és többször komoly következménnyel is járt.
Az is tény, hogy a lelkünk ellensége igyekszik lejáratni Isten hűséges szolgáit is, ezért indokolt az óvatosság. Ez esetben viszont csak koholt vádakat tud felhozni, mert ha nem, akkor nagy baj van. Mert egy bűn ritkán tud egyedül maradni.
Ezzel persze nem az Isten embereinek makulátlanságát igyexem propagálni, mert ez nyilvánvalóan nem igaz. Azt viszont igen, hogy a szolgálatukat Jézus szellemisége hatja át. Ott ahol nem ez van, ott már más zűr is könnyen lehet.
Még amíg a téma lezárófélben van (khmm…) – annyit tennék gyorsan hozzá, csak hogy egy picit konstruktív irányba tereljem a dolgot, hogy tavaly olvastam egy szerintem jó könyvet a témában: „Playing With Holy Fire: A Wake-Up Call to the Pentecostal-Charismatic Church”.
https://www.amazon.com/Playing-Holy-Fire-Wake-Up-Pentecostal-Charismatic-ebook/dp/B074674NM7
Ez talán azért jó könyv, mert karizmatikus keresztény írta a karizmatikus egyházról, tételesen végigvéve a legelterjedtebb (vezetői) visszaéléseket (spirituális hatalommal, gyógyításokkal, anyagiakkal, adománygyűjtésekkel, prófétasággal, szexualitással, stb. kapcsolatban), konkrét példákkal bemutatva azokat, őszintén és reálisan, de mégsem romboló szándékkal.
wkm,
szerintem közel van egymáshoz az álláspontunk. Az ellentmondásosság kérdése ellentmondásos :), ezért ellent is mondanék annyiban, hogy a legtöbb jelentősebb bibliai szereplő megítélése csak utólag tűnik egyértelműen – ha egy picit belehelyezkedsz az ő sorsukba, akkor nem is tudom, hogy bárkiről is ki lehet jelenteni, hogy nem volt ellentmondásos a megítélésük. Talán egy-két ember ilyen – Józsué esetleg, akiről hirtelen nem jut eszembe semmi olyan, hogy különösebben kikezdték volna, vagy lett volna valamiféle permanens „ellenzéke”, de lehet, hogy volt, csak nincs leírva.
Na de most már én tényleg lezárnám ezt a témát, a fentebb belinkelt, ajánlott könyv szerintem nagyon jó, aki szembesülni akar a karizmatikus mozgalom hibáival úgy, hogy közben azért némi jobbító szándék is vezérli, annak tényleg szívből ajánlom!
Steve,
Lehet, hogy nem távoli az álláspontunk, viszont az „ellentmondásos” jelzőt én nem az illető személyének környezeti megítélésére értem, hanem olyan nyilvános tettekre, amit valós morális vagy hitéleti kritika megtalálhat. Természetesen itt nem pletykákra gondolok, hanem tényszerű eseményekre, esetleg több tanú egybehangzó vallomására.
Nah, azt hiszem jobb lesz elébe mennem a dolgoknak. Most, hogy végre lesz lehetőségem élőben is részt venni egy Benny Hinn összejövetelen (a tavaszi európai körútja során ha minden úgy alakul, Magyarországra is ellátogat), elkezdtem utánanézni, hogy mi a helyzet, belenéztem néhány összejövteleébe, stb.
Úgy látom, Benny Hinn továbbra is Benny Hinn. Viszont a bennem megmaradt képhez képest (ami még az analóg műholdas TV-zés korából bennem ragadt, amikor az amerikai csatornákon néztem a „This is Your Day” műsorát) mégis eléggé mást látok. Egy látványosan idős emberről van szó, akin érződik, hogy átment ezen-azon menet közben. A tökéletesre fazonírozott haj már a múlté. Mindez szerintem a javára vált, így jobban a lényegre fókuszál. Persze 70-hez közeledve ez amúgy sem meglepő.
„Szerintem pont Benny Hinn az, akivel kapcsolatban nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem érdemli meg a hívők bizalmát, ellenben borzasztó károkat okoz a kereszténység megítélésében. Ahogy más gazdagság-egészség tanítók és maga a bővölködés evangéliuma is. A Benny Hinn-féle sarlatánok szülik a Christus Maximus típusú szatírákat.”
Ez jogos kritika, de úgy tűnik, ezzel ő maga is egyetért (ha hitelt adunk a szavának) és a prosperity gospel-t, beleértve a saját korábbi viselkedését is kritikusan látja:
„Christianity became diluted… We get attacked for teaching prosperity. Well, it’s in the Bible, but I think some have gone to the extreme with it, sadly. And it’s not God’s Word what is taught. I think I’m as guilty as others… The more you know the Bible, the more you become biblically based and balanced in your opinions and thoughts. Because we’re influenced. When I was younger, I was influenced by the preachers who taught whatever they taught. But as I’ve lived longer, I think, ‘Wait a minute. This doesn’t really fit totally with the Bible. It doesn’t fit with reality.’ What is prosperity? No lack. I’ve said this before. Did Elijah the prophet have a car? No. He did not even have a bicycle. But he had no lack. What about the Lord? Did Jesus drive a car or live in a mansion? No. He had no lack. How about the apostles? No lack. No lack among them. Today the idea is abundance and palatial homes and cars and bank accounts. (…) We all sadly made the mistake thinking ‘well, you know, this is what God wants’, and God says: ‘that’s not what I want’. It’s time to live biblically. You know it all comes down to one thing: do we love Jesus – Yes or No?”
https://www.facebook.com/BennyHinnMinistries/videos/10156198529666450/
(9:15-től)
Persze továbbra is lehet kritizálni, különösen hogy változás egyik fő bizonyítékaként a videóban azt hozza fel, hogy néhány éve már nem jár private jet-ekkel, hanem normális emberekhez hasonlóan kereskedelmi járatokkal közlekedik és másodrangú hotelekben is hajlandó megszállni. De ez a világ leghíresebb „prosperity gospel” teleevangelistája esetén ez már óriási eredmény! 😉