Az újszövetségi teológiában az elmúlt évszázadban a Jézus személyéről és az evangéliumok hagyományrétegeiről kialakult viták jelentették a fő izgalmat. A huszadik század végére ez megváltozott, és hirtelen újra Pál teológiája került a középpontba. Néhány jelentős teológus ugyanis új paradigmát javasolt Pál megértéséhez, mely a teológiai szakzsargonban az „Új Perspektíva” (ÚP) nevet kapta. Megpróbálom ebben a bejegyzésben összefoglalni az ÚP lényegét.

A hagyományos protestáns megközelítés szerint Pál azért szállt szembe kora júdaizmusával, mert a zsidóság saját igazsága alapján kereste Isten előtt a megigazulást. Pál azt hirdette, hogy saját igazságunk alapján soha nem igazulhatunk meg Isten előtt, Krisztus rajtunk kívül álló igazságára van szükségünk, melyet Isten ingyen tulajdonít nekünk, ha a hitünket Krisztusba vetjük. Luthertől Bultmannig ez volt az elfogadott protestáns álláspont.

Az ÚP ezt a konszenzust rúgta föl. Az ÚP elsősorban nem Pál tanítását, hanem a júdaizmus hagyományos értékelését vizsgálta felül. Az intertestamentális irodalmat (vagy ahogy manapság nevezik: a Második Templom irodalmát) tanulmányozva néhány teológus arra a következtetésre jutott, hogy a korabeli júdaizmus nem tanította a cselekedetek általi megigazulást. Szerintük inkább arról van szó, hogy Luther saját korának katolicizmusát vetítette az első századi júdaizmusba, ezért látszott Luther harca annyira hasonlónak Pál küzdelméhez. Ha viszont a júdaizmus valóban a kegyelemre alapozta az üdvösséget, ahogy az ÚP látja, akkor Pál megigazulástana nem a hagyományos lutheri értelemben áll szemben a júdaizmus felfogásával. És itt válik kinek-kinek izgalmassá vagy ijesztővé a dolog!

Az ÚP kezdetét E. P. Sanders 1977-ben megjelent Paul and Palestinian Judaism (Pál és a palesztinai júdaizmus) c. vaskos monográfiájától datálják. Sanders vitába szállt a júdaizmus hagyományos értelmezésével, és azt állította, hogy az első századi palesztinai júdaizmus ugyanúgy a kegyelemre támaszodott, mint az apostol. A júdaizmus rendszere Sanders szerint a „szövetségi nomizmus” kifejezéssel írható le. A kifejezés azt jelenti, hogy a szövetségbe kerülés Isten kegyelmi választásán nyugszik, és minden zsidó automatikusan élvezi ennek áldásait, a szövetségben maradás azonban azon múlik, hogy az illető zsidó ne kövessen el olyan súlyos törvényszegést, amely őt a szövetség keretei közül kizárná. A cselekedetek Sanders szerint az első századi júdaizmusban nem jelentették az üdvösség kiérdemlését, azok pusztán a szövetségben maradás feltételei voltak. A cselekedetek közé tartozott az áldozatok bemutatása is (Kr. u. 70-ig), mely rendezte a törvényszegés következményeit. A probléma a zsidókkal Pál szerint nem az volt, hogy a cselekedeteikkel akarták volna megvásárolni az üdvösségüket, hanem az, hogy nem hittek Jézusban. Vagyis a júdaizmussal a fő gond Jézus megjelenése után egyszerűen az, hogy a júdaizmus nem a kereszténység.

Az ÚP névadója James Dunn anglikán teológus volt, aki először gondolta tovább Sanders téziseit. Dunn bizonyítottnak látta a tételt, hogy a júdaizmus nem cselekedetek általi igazságot hirdetett, de nem tartotta elégségesnek azt, ahogy Sanders Pál teológiáját értelmezte. Dunn úgy gondolta, hogy amikor Pál a Galata és a Római levélben a megigazulásról tanított, Isten népének új határairól igyekezte meggyőzni hallgatóságát. Míg korábban Isten népét a „törvény cselekedetei” védték, az új határ Jézus eljövetelével a Messiásba vetett hit lett. A „törvény cselekedetei” kifejezés Dunn szerint azokat az identitás-képző szokásokat foglalta össze, melyek a zsidókat megkülönböztették a népektől: elsősorban a körülmetélést, a szombat megtartását és az étkezési tilalmakat. Krisztus eljövetelével a megigazulás (Dunn szótárában ez az Isten népéhez tartozás szinonimája) már nem a „törvény cselekedetei”, hanem a Krisztusba vetett hit alapján van. A páli megigazulástan középpontjában tehát alapvetően nem az egyén Isten előtti igazzá válása, hanem az Isten Izráeléhez való tartozás áll. A megigazulás elsősorban nem szoteriológiai (üdvösségtannal kapcsolatos), hanem ekkleziológiai (egyháztannal kapcsolatos) kategória.

James Dunn mellett az ÚP másik nagy formálója N. T. Wright, aki szintén magáévá tette a júdaizmussal összefüggő sandersi tételeket. Wright egyetért Dunnal abban, hogy „a törvény cselekedetei” kifejezés a zsidók identitás-képző szokásaira utal, nem a lutheri értelemben vett cselekedetek általi megigazulásra, de néhány további szemponttal is bővíti az új nézőpontot. Wright szerint az egész páli teológiát meghatározza az a háttérben meghúzódó alapvetés, hogy Izráel még mindig a száműzetés ítélete alatt áll, és Krisztus evangéliuma és a pogányok befogadása ennek a száműzetésnek a végét jelenti. Wright szerint nem a mi hitünk, sokkal inkább a Messiás hűsége a páli üdvösségtan kulcsa. A görög πίστίς Ἰησοῦ kifejezést ennek megfelelően általában a „Jézus hűsége” szópárral adja vissza, amivel Dunn érdekes módon nem ért egyet. Wright emellett megkérdőjelezi az imputáció (tulajdonítás) hagyományosan a páli megigazulástan leírására alkalmazott képét, komoly vitát kavarva az evangéliumi világban. Wright szerint a bíró a bíróságon nem adhatja saját igazságát az elítéltnek, mintha az igazság valami tárgy, anyag vagy gáz lenne, amit csak úgy tovább lehet adni. A megigazítás ettől még ingyen van, és Krisztus által, pusztán a tulajdonítás képe tükröz inkább skolasztikus, mint páli kategóriákat. Wright szerint.

Az ÚP az elmúlt két évtizedben sok követőre lelt. A júdaizmus és Pál teológiájának újszerű értelmezése sokak számára vonzó, mert az egész témakör friss átgondolására késztet. Az ÚP fogadtatása összességében mégsem mondható egyértelműen kedvezőnek sem német sem angolszász teológiai körökben. Lassan könyvtárnyi irodalom született, melyben mind a Második Templom júdaizmusát mind Pál teológiáját újabb és újabb vizsgálatnak vetik alá, komoly figyelmet szentelve Sanders, Dunn, Wright és más ÚP teológusok érveinek. A legjelentősebb válaszok közé tartoznak Thomas Schreiner és Stephen Westerholm könyvei és tanulmányai, a D. A. Carson, Peter O’Brian és Mark A. Seifrid által szerkesztett kétkötetes antológia (Justification and Variegated Nomism), valamint Friedrich Avemarie, Simon Gathercole, Mark A. Seifrid, Frank Thielman és Peter Stuhlmacher monográfiái. Külön meg kell említeni John Piper The Future of Justification: A Response to N. T. Wright c. könyvét, mely minden korábbi válasznál jobban tudatosította evangéliumi keresztényekben az ÚP jelenlétét. Ezen írások exegetikai minősége azt bizonyítja, hogy nem régi tantételek védelméről van pusztán szó.

Az idén novemberben (N. T. Wright és Thomas Schreiner között) megrendezett disputa egyrészt az ÚP által kavart vita kiszélesedését jelzi, másrészt – optimista forgatókönyvek szerint – a két perspektíva közötti közeledést mutatja. Jelenleg nehéz lenne megjósolni, hogy az ÚP képes lesz-e megrengetni a protestantizmus teológiai bástyáját, vagy inkább korábbi ígéretesnek tűnő elméletekhez hasonlóan szép lassan elhal-e majd. Az első forgatókönyv megvalósulására pillanatnyilag kevesebb esélyt látok. Ha az utóbbi következik be, az ÚP akkor sem múlik el nyomtalanul. A vita már most hozzájárult ahhoz, hogy újszövetségi teológusok a Pálról alkotott képüket finomítsák, néhány ponton korrigálják, és ami talán a legfontosabb: számos lényegi kérdésben friss érvekkel megerősítsék.

13 hozzászólás a “Mi az „Új Perspektíva” lényege?” bejegyzéshez

  • ribizlibogyó says:

    Ez eretnek tanítás, a júdaizmus pedig a pokolba visz.
    1. János 2:22. Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.
    23. Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.
    Ismétlésül: az Istennel kötött szövetségnek feltétele az áldozat. Ahol nincs áldozat, ott nincs szövetség. A júdaizmust akkor sem tehetnéd Isten népévé, ha Jézus Krisztust kihajítanád a Bibliából. (bár az nehéz volna, hiszen Jézus maga az Ige).
    Néhány mondatról:
    “A páli megigazulástan középpontjában tehát alapvetően nem az egyén Isten előtti igazzá válása, hanem az Isten Izráeléhez való tartozás áll.” Nem, ez tévedés. A páli megigazulástan középpontjában nem Isten Izraele, hanem Jézus Krisztus, Jézus Krisztus megváltói műve áll.
    “Wright szerint az egész páli teológiát meghatározza az a háttérben meghúzódó alapvetés, hogy Izráel még mindig a száműzetés ítélete alatt áll” – ezt honnan vette, hisz ekkorra a fogságnak több száz éve vége volt és Izraelhez éppen eljött a megígért Messiás, Jézus Krisztus?
    “Krisztus evangéliuma és a pogányok befogadása ennek a száműzetésnek a végét jelenti.” – korántsem, mert Jézus ezt mondta: a törvény és a próféták Jánosig prófétáltak, ettől kezdve pedig a MENNYEKNEK ORSZÁGA hirdettetik, és mindenki erőszakkal tör abba”. Ugyan hol van itt jelezve a száműzetés vége? Hiszen Jézus nem a fogságból való hazatérést, hanem a szétszóratást ígéri meg – “pusztán hagyatik a ti házatok”. Jézussal nem Izrael száműzetésének ideje telt le, hanem a Megváltó Jézus Krisztus ideje jött el, telt be – az idők végén kifejezés nem Izrael fogságára vonatkozik, hanem Jézus Krisztus áldozatára, Isten időszámítása Jézushoz igazodik, mert Ő a lényeg.
    “Wright szerint nem a mi hitünk, sokkal inkább a Messiás hűsége a páli üdvösségtan kulcsa.” – nem a “hűsége” a kulcs(kikhez? ugyebár az emberekhez?), hanem az áldozata (kinek? Istennek!!! bemutatva!).
    ” Wright emellett megkérdőjelezi az imputáció (tulajdonítás) hagyományosan a páli megigazulástan leírására alkalmazott képét, komoly vitát kavarva az evangéliumi világban. Wright szerint a bíró a bíróságon nem adhatja saját igazságát az elítéltnek, mintha az igazság valami tárgy, anyag vagy gáz lenne, amit csak úgy tovább lehet adni. A megigazítás ettől még ingyen van, és Krisztus által, pusztán a tulajdonítás képe tükröz inkább skolasztikus mint páli kategóriákat. Wright szerint.” – ez az ember mindenképpen ki akarja kerülni Krisztus áldozati halálát, állandóan abba akad bele és éppen azzal nem tud mit kezdeni.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves ribizlibogyó! Azért érzem nehézkesnek a veled való párbeszédet, mert folyamatosan anélkül ítélsz, hogy igazán meghallgatnád azt, akiről ítéletet mondasz. Ez az egész kérdéskör sokkal, sokkal árnyaltabb, mint ahogy beszélsz róla. Egyetértek a legtöbb dologgal, amit írsz, de azzal nem, ahogyan írsz. A Biblia arra figyelmeztet bennünket, hogy legyünk gyorsak a hallásra és késedelmesek a szólásra. Te úgy vagdalkozol, hogy nem hallgattad meg, akiről beszélsz.

    Például: az utolsó mondatodban azzal vádolod Wrightot, hogy ki akarja kerülni Krisztus áldozati halálát. Ennél kevés dolog áll távolabb tőle! Az eddigi legalaposabb és valószínűleg leghosszabb tanulmányt éppen Wright írta arról, hogy az ézsaiási Ebed-Jahve szenvedése a Messiás Jézus szenvedésére mutat előre, aki helyettünk (a bűneink miatt) szenvedett a kereszten. Az imputációval is az a baja, hogy a Krisztussal való egyesülés páli gondolata helyére valamiféle skolasztikus érdemszerző teológia kerül. Szerintem ebben téved, de fontos látni, hogy mit kifogásol és miért!

    Vagy egy másik példa a gyors ítéletedre: a júdaizmus kérdése. Nem figyelted meg, hogy az ÚP júdaizmus alatt az első századi júdaizmusra gondol, a Templom lerombolása előtti időben. Azok üdvözüléséről van tehát szó, akik hittek és őszinte bűnbánatuk jeleként áldozatokat mutattak be (mely áldozatok Krisztusra mutattak előre). Olyanok, mint József, Mária, Anna vagy Simeon. Természetesen Krisztusért üdvözültek, de az üdvösség állapotában voltak Jézus születése és kereszthalála előtt is, mint Dávid, Jeremiás vagy K. János. Róluk van szó, ebben az ÚP véleménye nem tér el a hagyományos protestáns nézettől.

    Testvéri szeretettel kérlek, vizsgálódj, mielőtt ítélsz! Tedd azt másokkal, amit szeretnél, hogy ők veled tegyenek! Szerintem is vannak gondok Wright teológiájával, de nem lopott és nem ölt embert – és nem eretnek. Hadd feleljen azért, amit tett, ne vádoljuk olyannal, amihez ugyanúgy nincsen köze, mint neked vagy nekem! Meggyőződésem, hogy együtt fogjuk tölteni vele az örökkévalóságot, Krisztusban testvérünk. Valószínűleg egy halom dologban nagyobb világossága is van, mint nekem vagy neked. Ne kelljen szégyenkeznünk, amikor Krisztus előtt kezet kell majd fognunk vele!

  • ribizlibogyó says:

    Amiket eddig írtam, azokra az érvekre nem látom, hogy válaszoltál volna. Pedig több felvetésem is volt, te jórészt a stílust kifogásolod. Speciel nem aludtam múlt éjszaka, mert dolgom volt. De pihenten is ingerelne, hogy Jézust kikerülve, valamiféle születési anyakönyvi kivonatra hivatkozva akar az ÚP bárkit is Isten előtt igazzá nyilvánítani. Erre írtam az igét – aki tagadja Jézust, az az antikrisztus lelke; ennek jutalma pedig a kárhozat. Tehát jobban szeretném, ha az érveimet vennéd sorra, felőlem bármilyen stílusban írhatsz, csak az érvekre válaszolj.
    Ami az utolsó idézetet illeti tőle – ahogy olvaslak, abból az derül ki, hogy teszerinted is téved Wright, amikor tagadja a “beszámítást”; mert mi nem “Jézussá válunk”, ahogy azt Wright elképzeli, hanem az Ő vére által van menetelünk a kegyelem királyi székéhez. Az egyház Jézus Menyasszonya, és nem egy rakás Jézus Krisztus. Néhány ige:
    Ef 2,13 Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.
    Zsid 10,19 Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által,
    Zsid 13,12 Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett.
    Zsid 13,20 A békesség Istene pedig, a ki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust,
    Jel 1,5 És a Jézus Krisztustól, a ki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által,
    Vagyis Jézus vére által, annak beszámításával mehetünk az Atyához; de nem mi válunk a Megváltóvá úgy, hogy egyesülünk vele.
    József, Mária, Anna vagy Simeon pedig hittek Jézus Krisztusban, tudták, hogy Ő a megígért Messiás. Nekem ne mondd, hogy ők az első századi júdaizmus, és hogy Pál velük vitatkozott!!!! Mert itt arról volt szó, hogy Pál miért vitatkozott a júdaizmussal, avagy nem?

  • ribizlibogyó says:

    Amúgy elnézést kérek a stílusért, majd megpróbálom kialudni magam. Bár pihenten is hamis tanításnak, eretnekségnek tartom az ÚP-t; legfeljebb összeszedettebben írtam volna le.

  • Szabados Ádám says:

    Nem, nem stílust kifogásolok. Az érveid kb. olyanok, mint ha például az utolsó hozzászólásod alapján azzal vádolnálak meg, hogy mivel nem aludtad ki magad, szerinted az alvás az ördögtől van, és aki tagadja a test szükségeit, az démonokra hallgat, tehát tévtanító vagy (vö. 1Tim 4,1-5). Ezt így nem szabad! Az olyan érvek részletes megválaszolására nem lesz időm, melyekből teljesen hiányzik a megértésre irányuló szándék. Kiváncsi vagy Wright valódi véleményére, vagy elítélted, mielőtt megismerted volna?

  • Szabados Ádám says:

    Egyébként megértem a szenvedélyedet, mert nekem is nagyon fontos témáról van szó. Csak ugye Jézus tanítványaiként kérdeznünk és figyelnünk is kell, hogy ne ítéljünk idő előtt. Amilyen mértékkel mérünk, olyannal mérnek nekünk is.

  • ribizlibogyó says:

    Aha. Tehát mindösszesen ennyi, amennyit válaszolni tudsz. Ezek az érveid. Ez meggyőző, már adnék rá egy diplomát.

  • Szabados Ádám says:

    Igen, most ennyi.

  • sfi says:

    Kedves Ádám,

    Sokat gondolkodtam ezen és az ezzel kapcsolatos korábbi poszton. De csak lenne itt valami, amit nem értek.

    “A cselekedetek Sanders szerint az első századi júdaizmusban nem jelentették az üdvösség kiérdemlését, azok pusztán a szövetségben maradás feltételei voltak. ”

    Nekem már azzal is gondom van, hogy a keresztények mit értenek az “üdvösség” szón, hát még azzal, hogy az intertestamentális júdeista mit érthetett ez alatt. Ha az üdvösség szó alatt – ami valójában egy szakszó, ami nincs sem a görög, sem a héber szövegekben – azt értjük, hogy valami feltámadás utáni boldog létezés, akkor ez még az intertestamentális korban biztos nem volt világos. A feltámadás tanítása még Jézus korában is vitatéma volt. Igaz, akkorra a farizeusok már lezárták ezt. Ha azt a gyűjtőszót értjük alatta, amivel sokszor a korabeli szövegekben szereplő szabadulás, gyógyulás stb. szavakat adják vissza a fordítók, akkor meg evidens, hogy a törvény cselekedeteinek ebben nem tulajdoníthattak különösebb jelentőséget, inkább a kegyelemnek. Ebben nincs semmi különös.

    A megigazulás kérdésében persze más a helyzet. Megigazultnak lenni annyit tesz, az Isten úgy tekint az emberre, hogy az igaz. A júdaizmusban megvannak nyilván a gyökerek arra vonatkozóan, hogy a megigazulás kegyelem (2Móz. 33,19). Ám ők nem minden alap nélkül gondolták azt, hogy ebbe a kegyelmi állapotba eleve beleszülettek. S aki e közösséghez tartozik, az részese e kegyelmi állapotnak. Tehát zsidónak lenni nem érdem volt, hanem kegyelem. Ebben az értelemben természetesen helyénvaló lenne a következtetés, hogy már a kor zsidósága is kegyelemben gondolkodott.
    Viszont az egyház (eklézsia – azaz a kihívottak, összehívottak közössége) egyéni elhívás részesei, akik közösséget alkotnak. Ennek megfelelői a júdaizmusban talán inkább a kor prozelitái voltak. Akiknek bizony be kellett egy csomó feltételt tölteni. S minden bizonnyal valaha a hit lehetett ebben az elvi mozgató erő még a júdaizmusban is, hisz ennek is megvoltak már akkor a gyökerei (Hab. 2,4), ám a farizeusok korában ezt már egész biztosan felváltották a cselekedetek.
    Azaz elvben egyetértek azzal, hogy Pál nem a törvénnyel és a törvénytartó zsidókkal szállt szembe elsősorban, ahogy Jézus sem ezek eltörlése végett jött. Viszont nem látom megalapozottnak, hogy egyúttal úgy véljem, Pál nem a cselekedetekbe vetett bizalom ellenében beszélt. Nem látom megalapozottnak, hogy pusztán a Messiás személyének elfogadása volt a választó vonal a kor – már a törvénytől is jócskán elhajlott – zsidósága és a kereszténység között.
    Viszont! Megalapozottnak látom azt, hogy azok között a zsidók között, akik a törvényhez visszatértek és a keresztények között valóban nem volt más különbség. Ezekről is beszámol az ApCsel. Ők voltak Keresztelő János tanítványai, akikkel Pál találkozott. Maga is meglepődött azon, hogy egy hosszabb beszélgetés után derült csak ki, hogy ők még nem hisznek Jézusban. (Csel. 19,1) (Gy.k.: hogy egy hosszabb beszélgetés volt meg ilyesmi, csak én érzem ki a történésből, nincs leírva.)

  • Szabados Ádám says:

    Igen, a júdaizmusban kissé homályosabb volt az üdvösség fogalma. Sanders épít is erre. Simon Gathercole a júdaizmusról és az ÚP-ról írt tanulmányában viszont azt emeli ki, hogy az utolsó ítélet nagyon is jelentős motívum volt a Második Templom júdaizmusában. A kép tehát összetett, ahogy te is rámutatsz.

    Lényegében egyetértek az utolsó két bekezdéseddel (is).

  • sfi says:

    “Igen, a júdaizmusban kissé homályosabb volt az üdvösség fogalma.”

    Én abban sem vagyok biztos, hogy a kereszténységben sokkal világosabb. 🙂
    Valamivel biztosan. De ténylegesen arról, amit üdvösségnek nevezünk, több elképzelésünk van, mint kinyilatkoztatott igazságunk.

  • sfi says:

    Ebben a témában van fejlemény?

  • Szabados Ádám says:

    Nem követtem most nyomon.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum