Mind független evangéliumi gyülekezetek mind a létükön megütköző nagyegyházak számára tanulságos lehet röviden szemügyre venni az independens és a szeparatista egyháztan közötti különbséget.

Ha máshol nem, történelemórán biztosan hallhattunk az independensekről, akik az angol polgári forradalom idején vezető szerepet töltöttek be Anglia életében. Az 1640-es anti-royalista parlament két befolyásos csoportja az independensek és a presbiteriánusok voltak, közülük kerültek ki végül győztesként az independensek, akik meghatározták a puritanizmus rövid ideig tartó uralmának időszakát. A kor legismertebb independense Oliver Cromwell volt, a Lord Protector, akinek idején Anglia néhány évig köztársasággá vált.

Az independens szó egyszerűen függetlent jelent, és arra utal, hogy az anglikánokkal és a presbiteriánusokkal ellentétben az independensek olyan egyházkormányzási felfogást vallottak, melyben a gyülekezetek Krisztus népének önálló és szuverén egységei, nincs felettük semmilyen kormányzó testület, mely döntéseivel utasíthatná vagy befolyásolhatná őket. Az independens meggyőződés szerint az Krisztus akarata, hogy minden gyülekezetet saját választott vezetői vezessék, belső életükről ne rendelkezhessenek föléjük szervezett hierarchiák.

Sokak fejében összekeveredik az independens modell a szeparatista felfogással. Léteztek a puritán időszakban ún. szeparatista gyülekezetek is. A fő különbség az independensek és a szeparatisták között az volt, hogy míg a szeparatisták hamis egyháznak tekintették az anglikán közösséget, és elhatárolódtak tőle, az independensek tudomásul vették, hogy az anglikán egyházban is vannak élő hitű lelkészek és valódi gyülekezetek.

Az independensek és a szeparatisták egyaránt vallották, hogy az egyház alapegysége a hívők gyülekezete, és azt is, hogy minden gyülekezet igaz hívőkből áll. A szeparatisták azonban csak azt tekintették valódi gyülekezetnek, ahol a gyülekezeti fegyelmet a biblikus gyülekezeti formák között gyakorolták. Independensek készek voltak arra, hogy meglássák Krisztus munkáját a (szemükben) kevésbé tökéletes és egészséges keretek között is, szeparatisták ezt egyáltalán nem tartották lehetségesnek.

Független gyülekezetekről hallva sokan automatikusan szeparatizmusra gondolnak. Én magam kevés szeparatista gyülekezetet ismerek az evangéliumi világban. A legtöbb független evangéliumi gyülekezet nem azért független, mert elhatárolódik más egyházaktól, hanem azért, mert az egészséges és biblikus gyülekezeti élet számára új struktúrát hoztak létre. Függetlenek, de nem zárkóznak el azoktól, akik más keretek között élik meg a hitüket.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum