Hadd osszak meg egy félkész gondolatmenetet – még mindig azzal kapcsolatban, hogy vajon miért olyan véres, harcos és könyörtelen az élővilág, amilyennek látjuk, és amilyen feltehetőleg a bűneset előtti is volt, illetve hogy ez hogyan egyeztethető össze Isten és a teremtés jóságával. Az eddigiekben két megoldással kísérleteztem: egyrészt azzal, hogy a Genezis (meg a zsoltárok és Jób) szerint a ragadozó vadállatokat is Isten teremtette, ezért valamilyen módon hozzájárulnak dicsősége kinyilatkoztatásához, és inkább a mi percepciónk és projekciónk okozza a megbotránkozást, másrészt talán a Gonosz munkája is benne lehetett a teremtés „elgörbítésében” (bár ezzel kapcsolatban több bennem a kétely). Nem tartom kizártnak, hogy a Sátán munkája mellett a rossz emberi beavatkozás (vagy a törődés hiánya) miatt is van torzulás, de ez sem old meg mindent. Most egy új vonalon is elindítok egy gondolatmenetet.

Mi van akkor, ha Isten eredetileg éppen az embernek szánta azt a szerepet, hogy uralkodásával valami plusz értéket (szeretetet? harmóniát?) vigyen az élővilágba, és uralma fokozatos kiterjesztésével ő maga „tegyen rendet” az állatok közötti harcban? Az ilyesmi nem lehet idegen attól az Istentől, akinek a Lelke a mélységben lévő vizek fölött lebegett, aki eleve a tohuvavohúval dolgozott, a sötétségbe hozott világosságot (1Móz 1,2), és aki az embert saját képmásaként az élővilág feletti uralkodásra teremtette (1Móz 1,28). Mi van akkor, ha ez az uralkodás sokkal dinamikusabb feladat volt, mint azt általában feltételezzük? Mi van, ha az ember szombatja (Zsid 4,1) eredetileg is csak akkor jöhetett volna el, ha már uralma alá hajtotta az egész földet, hogy aztán visszaadja az uralmat Istennek, hogy Isten legyen minden mindenekben (1Kor 15,28)? Mi van, ha Isten egy ilyen nagy és nemes feladatra hívta Ádámot, amikor papjaként testet és lelket alkotott neki (Ez 28,13), tudva ugyanakkor, hogy ezt a feladatot végül csak az utolsó Ádám, Krisztus fogja elvégezni (1Kor 15,20-28)? Három gondolatcsírát teszek most láthatóvá, melyek mintha együtt ebbe az irányba mutatnának.

Először is ott van maga a Kert. Isten nem csak megteremtette az embert, hanem egy Kertet is készített neki, hogy azt gondozza (1Móz 2,8). Érdemes ezen elgondolkodni. Nem az egész föld volt a Kert, hanem csak a föld egy szeglete! Kezdettől jelentős különbség volt a föld és a Kert között. Azt is tudjuk, hogy a Kert négy folyó találkozásánál készült el, valahol a Közel-Keleten (1Móz 2,10-14). Lehet, hogy Ádám és Éva (és utódaik) feladata volt (lett volna) az egész föld Kertté változtatása? Ha igen, akkor ez a tény fontos az élővilág megértéséhez. Isten valamiért elkülönített egy életteret az ember számára, ahol jobb volt a sorsa, mint azon kívül, hiszen rossz volt onnan kiűzetni (1Móz 3,23). Ezt a Kertet eredetileg őriznie is kellett (1Móz 2,15). Az ember mégsem csak védekezésre volt rendelve, hanem uralkodásra is és uralma kiterjesztésére az egész élővilág felett (1Móz 1,28). Az embernek a Kertből való kiűzetése után kellett csak szembenéznie a tövisekkel és a bogáncsokkal (1Móz 3,18). A bűneset miatt nem a föld vált olyanná, mint a Kert, hanem a Kert vált olyanná, mint a föld. Sőt, Ádám uralkodása áldás helyett átok lett az egész föld számára (1Móz 2,17), hiszen az ember maga kezdte pusztítani az Édenen kívül még azt is, ami valamelyest a Kertre emlékeztetett (Jel 11,18). Várost épített Édentől keletre (1Móz 4,16-17), a Kert kiterjesztése helyett. Ez az egyik gondolatcsíra.

Másodszor, ott van a Templom szimbolikája. Gregory Beale kiváló református exegéta (másokkal együtt) meggyőzően érvel amellett, hogy a Szentsátor és a Templom belső díszítése szándékosan emlékeztetett az Édenre. Beale szerint maga az Éden is egyfajta Templom volt, melyben Ádám volt a pap. Ezt az Ezékiel 28,13-16 is megerősíti. A Sátor és a Templom pedig kétségkívül hordozta az Éden szimbolikáját. A kerúbok, a burjánzó növényzetet ábrázoló fafaragás (1Kir 6,18.29-35), az élet fájára emlékeztető hétágú (hatágú) gyertyatartó, a két kőtábla, mely a jó és rossz tudása fájához hasonlóan a jó és rossz közötti különbséget jelölte, sőt, az Ezékiel látomásában szereplő templomból kijövő folyó képe is (Ez 47,1-12) mind-mind azt sugallta, hogy Izráel életének középpontjában megvalósul az Éden, és ebből fog kibontakozni mindaz, amit Isten megváltó terve elgondolt és megígért. A Szentsátor mintegy mozgó Éden-kert foglalta magában az eredeti küldetést és az ígéretet. A Sátor és a Templom az új teremtés előképe, az újjáteremtés magja és garanciája. És talán már a Kert is az volt: Isten szeretetének és békéjének ígérete a föld számára, melyet az ember volt hivatott elterjeszteni, és az Ember is fog végül valóra váltani, sőt, magasabb dimenzióba emelni.

Harmadszor, ott van a menny, amely a Jelenések könyve végén a földre száll (Jel 21,1-3). A Jelenések 21-22 szándékosan használja a Genezis 1-3 szimbolikáját. Amikor Isten újjáteremt mindent, akkor a menny egyesül a földdel, és nem lesz szükség többé templomra, mert maga Isten és a Bárány lesz a templom (21,22). A föld Kertté válik a népek és a föld gyógyulására (22,1-2), de már egy Város közepén (22,1-3), talán azt jelezve, hogy ez már nem az eredeti Kert, hanem egy megváltott állapot, mely figyelembe veszi az emberi civilizációk történetét is. A trónuson ülő újjáteremt mindent (21,5), új eget és új földet alkot, melyen igazság és békesség lakik. Talán még a farkas és a bárány, meg az oroszlán és a marha is szó szerint együtt laknak, és a vipera sem mar többé senkit és semmit (Ézs 11,6-9). Az egész föld Templom lesz Isten jelenlététől, és az egész föld Éden-kert lesz az Isten fiainak megjelenése miatt (Róm 8,18-23). Az ember bemegy Isten szombati nyugalmába (Zsid 4,9). Vége lesz a sóhajtozásnak, a gyásznak, és talán nem lesz többé még állati jajkiáltás sem. Megvalósul az, amiért Isten eredetileg is a Kertbe helyezte az embert: hogy terjessze ki uralmát az egész földre. Nem az eredeti állapot áll helyre, hanem az eredeti állapot célja valósul meg. Nem az első földhöz térünk vissza, hanem az Édenhez, a kezdeti föld megszentelt részéhez. Az egész föld „Kertté”, sőt, annál többé is válik. A teremtés eléri teloszát (1Kor 15,24), és valami új kezdődik. A sötétséget már nem csak elválasztja (1Móz 1,3), hanem végleg el is nyeli a világosság (Jel 21,22-25; 22,5).

Ha helyes ez a gondolatmenet, akkor a tohuvavohuból való rendteremtés utolsó mozzanatát – az állatok feletti uralkodást – Isten eleve az emberre bízta, mégpedig azzal a szándékkal, hogy a földi világot a Kerthez hasonló hellyé változtassa. Az ember azonban elbukott, uralkodása csúfos kudarcba fulladt, olyannyira, hogy a Kertből kiűzve és az élet fájától elvágva ő maga vett fel állati tulajdonságokat (1Móz 3,19; 4,6-8). Mi lett volna, ha ez fordítva történik? Vajon ha nem bukik el, meg tudta volna az ember szelídíteni az oroszlánt is, ahogy befogta a lovat és háziasította a kutyát meg a tevét? Nem tudom. Az viszont biztos, hogy az egész föld megáldásához a második Ádámra van szükség, aki az elsővel ellentétben nem vall kudarcot. Mi, emberek, Ádám leszármazottai, őáltala mehetünk majd be Isten szombatjába, hogy mi is megpihenjünk fáradozásainktól, mint Isten. A világ akkor készül el teljesen, akkor teljesül az ember célja a földön az Emberfia által. Ő vissza is adja akkor az uralmat az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenekben (1Kor 15,28). Isten ezt az első teremtéskor is tudta, hogy így lesz, a világ alapjainak felvettetése előtt jelen volt a teleológiai megfontolás: az Istenember felmagasztalása (1Pt 1,20-21). Nagy titok ez, mondhatnám stílusosan. Egyébként tényleg az. Én meg csak toporgok körülötte.

31 hozzászólás a “A Kert, a Templom és a Menny” bejegyzéshez

  • Sefatias says:

    Olyan gondolatokat vetettél fel, amelyek az én csökött agyamban is előjöttek már, de tizedennyire sem tudtam volna megfogalmazni. Hasonló gondolattal találkoztam már a katolikus dogmatikában. A fenti kérdéseidet meg nagyon sokkal ki tudnám egészíteni. Rengeteg kérdés merült fel bennem az elmúlt hónapokban e téma kapcsán. Sajnos lemerült a laptopom, de otthon leírom a gondolataimat. Remélem nem foglak nagyon felidegesíteni velük 🙂

  • Sefatias says:

    Na talán van még annyi kraft a gépembe, hogy röviden leírom, hogy merre mennék még tovább ebben a kérdésben.
    Kb két éve foglalkoztat az a kérdés, hogy Isten parancsa az embernek érvényes-e napjainkban
    “Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”
    Egyszerre küzd bennem a Krisztusra várás, (ami azt jelenti, hogy ne foglalkozzak a világ jelenlegi állapotával) és a társadalom megjobbítása utáni vágy (ami azt jelenti, hogy keresztényként kötelességem tenni a világ jobbá tételéért, mint a zsidóknak Babilonban)
    Úgy érzem, hogy a kereszténység mindig is igyekezett a világban a lehető legnagyobb befolyást szerezni, de ezzel ahelyett, hogy Krisztusra hoztak volna dicsőséget, inkább szégyent hoztak rá a szegények elnyomásával, kizsákmányolásával. A katolikus papság általában a szegénységet kiszipolyozó arisztokráciához húzott, és nem pedig a segítségre szoruló jobbágyokhoz, rabszolgákhoz. Ezzel azt érte el, hogy a kereszténység nem kívánatos lett a világban. Persze az elmúlt néhány száz évben a protestáns egyházak sem maradtak le katolikus testvéreik mögött.
    De mi van akkor, ha a parancs még mindig érvényben van? Mi van akkor, ha nekünk keresztényeknek kutya kötelességünk dolgozni azon, hogy amit Istentől kaptunk, a bolygónk és a rajta levő élet mindenki számára élhető, élvezhető legyen? Mi van ha Isten ma is elvárja tőlünk, hogy ezt a bolygót Édenné tegyük? Ha nem felejtettem volna otthon a laptopom töltőjét, akkor most pont egy olyan posztot írtam volna meg, ami a kereszténység a szegénységgel kapcsolatos teendőiről szólna.
    A katolikus dogmatika foglalkozik a környezetszennyezéssel és az ezzel kapcsolatos keresztényi felelősségünkkel.

  • Viktor Barnabás says:

    Szia Ádám!

    Engem is érdekel nagyon ez a téma. Főleg azóta, hogy egy meglehetősen ellenséges középiskolás feltette nekem azt a nagy kérdést, hogy Isten miért teremtett parazitákat, konkrétan bélférget. Erre bevallom azóta sincs határozott válaszom 🙂

    Idézném Harsányi Ottó ferences szerzetest, akinek szakterülete az öko-teológia, etika (Tájékozódás az ökofilozófia irányzatok sokaságában és a keresztény környezetetika kulcspontjai c. cikkéből):

    “A világot betöltő teremtmények sokasága, mint ahogy a világ egésze is, nem véletlen vagy szükségszerűség eredménye, hanem egy transzcendens, szabad és végtelen, bölcsességtől, valamint szeretettől vezérelt teremtő tett alkotása. Az anyagi és élő valóság tehát értékkel és létébe írt céllal rendelkezik. (…) Ez a tény nem vonja kétségbe az embernek a teremtmények között elfoglalt sajátos helyét, pusztán azt állítja, hogy a keresztény hit szerint a teremtmények önmagukban rejlő értéket hordoznak, amely természetesen megelőzi ennek az ember által történő elismerését.”

    A szerző idézi II. János Pál Centesimus annus c. enciklikáját, ami szerintem nagyon érdekes a tárgy szempontjából:

    „A természetes környezet esztelen rombolása mögött egy antropológiai tévedés húzódik, amely – sajnos – nagyon elterjedt korunkban. Az ember, amikor felismeri, hogy munkája által képes átalakítani és bizonyos értelemben ‘megteremteni’ a világot, elfelejti, hogy ezt a munkát mindig a teremtett dolgok eredeti isteni adományozása alapján végzi. Úgy gondolja, hogy önkényesen rendelkezhet a Földdel, mintha annak nem lenne előzetes jellemzője és rendeltetése, amelyet Isten adott neki, és amelyet az embernek tovább kell fejlesztenie, de azt nem hamisíthatja meg. Ahelyett, hogy Isten munkatársa lenne a teremtés művében, az ember Isten helyébe kíván lépni, és így kiprovokálja a természet lázadását, amelyet inkább leigázott, semmint kormányzott.”

    Végül még egy szintén nagyon érdekes gondolat Harsányi Ottó cikkéből:

    “A hiábavalóság, amiről a rómaiakhoz írt levél beszél (vö. Róm 8,20), és aminek a természet alá van vetve a bűnbeesés után, jól bemutatja a természet jelenlegi állapotát, amennyiben az igazi jelentésétől megfosztva többé már nem a Teremtő csodálatos szimbóluma, hanem pusztán tárgy, amit az ember megkíván, vagy néma bálvány, amit imád.”

    Vagyis a természetnek önértéke, Isten által meghatározott, Istenhez kötött célja van, amelynek megvalósulása viszont függ az embertől, az embernek kellene a fejlődését segíteni!

    Bocsánat a hosszúságért, de idéznék egy ortodox írást is, mely ezt a gondolatmenetet egészíti ki a szentségekről szóló eszmefuttatással (Tarkó Mihály, Az ortodox egyház szentségei):

    “A Szentségekben fejeződik ki, a kereszténységnek az anyagi világgal és az ember testiségével szembeni pozitív viszonya: mind az embert, mind pedig az anyagot, Isten teremtette, ezért alapvetően szent, hivatott a beteljesülésre és a megváltás misztériumára. A Szentségek adják vissza, mindennek az eredeti szentségét, vagyis az eredendően Istenhez való tartozást adják vissza, és egy magasabb horizonton – Jézus Krisztusban – beteljesítik, Isten eredeti elgondolása szerint. Minden, amit csak “visszaadunk” Istennek, az szent; és minden, amit “elszakítunk” Istentől, az profán. Azáltal válnak a “dolgok” a megváltott világ jeleivé, hogy a profánná tett dolgok a Szentségek által megszentelődnek, és Isten számára lefoglalttá válnak. A hívő ember számára az egész világ Istenről beszél, az egész világ szent, mert Isten ajándéka. A hitetlen ember számára azonban a világ néma és profán…”

    Nacsinák Gergely Aszkézis című írása pedig az ortodox teológiáról szólva az alábbiakat állítja:

    „Felmegyek az égbe, és mindeneket magamhoz vonzok” – mondta Jézus, s e példa követése jelenti az orthodox lelkiség számára a fő feladatot. Nem otthagyni, hanem a megváltáshoz segíteni az anyagi világot, mely az Ige testet öltése által megszentelődött. (…) A keleti kereszténység úgy tartja, hogy a szentség nem valamiféle elvont, erkölcsi természetű dolog, hanem a Szentlélek segítségével történő titokzatos átalakulás, amely nem hagyja érintetlenül az anyagi világot sem: az isteni Lélek által átjárt, átizzított test különös változáson megy keresztül, élő ikonná lesz, és maga körül is mindenre kihat.”

    Vagyis az anyagi világ ember alatti része – önmagához mérten – részesedhet a megváltásban. És ez úgy tűnik, szintén tőlünk függ.

    Ezért vár ránk a teremtett világ sóvárogva?

    Üdv:
    Viktor

  • endi says:

    Jó gondolatok, jól le is írtad.
    Szerintem a kígyó is jó példa, azaz az ember őt is “helyre rakhatta” volna, de ügyebár fordítva sült el…
    De ha a kígyós esetben az ember győz, szerintem akkor is folytatódott volna még a próbatétel. Persze alapvetően ami ott történt (ami szerintem szó szerinti és szimbolikus is) kifejezi a lényeget: az ember úgy döntött hogy ő fogja meghatározni hogy mi a jó és a rossz. Innentől meg már más irányba ment az egész történet…

  • Szabados Ádám says:

    Viktor,

    érdekesek az idézetek. Az világos, hogy Isten bevont bennünket az alkotás munkájába. Ez az ember méltósága, melyet Isten dicsőségére és az élővilág és a föld javára kellett volna végeznie. Krisztus, a második Ádám pedig végzi is. Mi pedig őbenne. Ebben a keretben az ortodox idézetet is el tudom fogadni.

  • Szabados Ádám says:

    endi, a téma szempontjából a kígyót én is kulcsfontosságúnak látom a történetben.

  • Viktor Barnabás says:

    Szerintem ebben a keretben van. Azért idéztem, mert végülis hasonló irányba gondolkodnak ezek a szövegek, mint te. Csak nem annyira konkrétan.

    Pár éve hallottam egy domonkos szerzetes prédikációját, ami nagyon megfogott, most is emlékszem rá. Azt mondta, hogy egyes középkori szövegekben a teremtett világ konkrét beszédéről lehet olvasni. Ahogy a hegyek, a fák, gyakorlatilag minden természeti dolog beszél a fogékony (nyilván a Krisztusban lévő) embernek Istenről. Nem pusztán van, hanem az Istenre utaló jelentésben létezik. És ezt mi konkrétan ért(het)jük.

    Szerintem régebben írtam már, hogy Pilinszky János szerint az ember bűne megakasztotta a világ inkarnációját (persze lehetne azon vitatkozni, hogy ez nem mond-e ellent a hetedik napnak, amikor minden kész lett). De tételezzük föl, hogy igaza van: szerinte az ember azáltal teheti jóvá azt, ami bűnbeesés miatt megrekedt, ha művészi tevékenységgel hozzásegíti a világot ahhoz, hogy folytatódjon az inkarnáció (a végső megvalósulás). Úgy, hogy meglátja benne az elveszett jelentést. Mindenben az értéket, ami Istenre utal.

    Szerintem köze van ehhez a gondolatmenethez a Fabula című szövegnek, ami Pilinszky KZ-oratóriumának része:

    Hol volt, hol nem volt,
    élt egyszer egy magányos farkas.
    Magányosabb az angyaloknál.

    Elvetődött egyszer egy faluba,
    és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

    Már a falát is megszerette,
    a kőművesek simogatását,
    de az ablak megállította.

    A szobában emberek ültek.
    Istenen kívül soha senki
    olyan szépnek nem látta őket,
    mint ez a tisztaszívű állat.

    Éjszaka aztán be is ment a házba,
    megállt a szoba közepén,
    s nem mozdult onnan soha többé.

    Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
    s reggel is, mikor agyonverték.

    Meglátni a ragadozó farkasban (!) a “tiszta szívű” állatot, aki rajongani tud az emberért. Szerintem ez az, amire te is célzol. Aztán megszelídíteni, ahogy a legenda szerint Szent Ferenc tette a gubbiói farkassal. Vagy ami Dániel és az oroszlánok között történt. Nyilván erre mi képtelenek vagyunk – bár én egyszer nagy hősiesen meggyógyítottam egy szorult helyzetbe került és megvadult kutyát 🙂 – de ennél sokkal többről van szó. Csakis olyanról, amire mi már képtelenek vagyunk (maximum képzeletünkben, művészi tevékenységünkben), de Krisztus képes.

    Nem tudom, hogy az oroszlán ehet-e szalmát, képes-e a teste feldolgozni. Viszont ha részesülhetnek abban, amit az ortodoxok theózisnak neveznek, akkor nyilván nem is lesz szüksége táplálkozásra.

    Ez egyszerre két kérdést is fölvet:

    1. A mennyben fogunk étkezni?

    2. Az anyagi világ milyen mértékben üdvözül(het)? Ezt is érdemes lenne tisztázni.

    Harmadrészt: szerinted a sátán bukásának lehet oka az anyagi világ teremtése ill. üdvösségének lehetősége, vagyis Isten velünk kapcsolatos terve? Mert ha igen, nyilván nemcsak az ember, hanem az anyagi világ többi része theózisát is meg akarja akadályozni. Hogy az ezzel kapcsolatos tevékenysége hogyan viszonyul időben az ember teremtéséhez, esetleg már korábban elkezdődött-e, vagy éppen akkor kezdte, amikor megkísértette Ádámot és Évát, ez is nagy kérdés..

    Üdv:
    Viktor

  • Szabados Ádám says:

    Viktor,

    1. Jézus feltámadt testben halat sütögetett, az Isten országát egy nagy lakomához hasonlította, és azt mondta, hogy ott fog újra asztalhoz ülni a tanítványaival. Hogy ez mit jelent a romolhatatlan test számára, azt elképzelni sem tudom.

    2. Test és vér nem örökölheti Isten országát, viszont hiszünk a test feltámadásában. Nem tudom, ez pontosan mit jelent, ahogy a magzat sem tudja, milyen az anyaméhen kívüli világ, köldökzsinór nélkül, és pláne felnőttként.

    3. Ez titok számomra. Több lehetőséget is el tudok képzelni, de erről nincs kinyilatkoztatás, a spekuláció veszélye viszont túl nagy, úgyhogy inkább megállok a kinyilatkoztatás határánál.

    Pilinszky története a farkasról megrendítő. Vajon hány ilyen – vagy akár teljesen más – történetet fog nekünk Isten elmesélni, amikor a dicsőség fényénél kezdi megmutatni a múltat, a jelent és a jövőt?

  • Szabados Ádám says:

    Talán valami ilyesmi lett volna (és lesz)?

  • Viktor Barnabás says:

    Szia Ádám!

    Nagy kérdés, hogy az állatok agressziója, bizalmatlansága nem pusztán a félelem következménye-e. Láttam én már olyat, hogy valakinek a tenyerébe szállt egy veréb, illetve hogy valakinek a fején üldögélt egy madár (ráadásul egy templomban, mise közben, spontán).

    Csányi Vilmos kísérletezett azzal, hogy farkaskölyköket bízott egyetemistákra, akik úgy nevelték föl őket, mintha embergyerekek lennének. Állandóan velük voltak, szeretettel bántak velük. De azokból a farkasokból nem lettek kutyák, nem szelídültek meg, bár a felnevelőiket tisztelték. Szóval a háziasításhoz ennél több kell. Igaz az is, hogy szerintem nem imádkoztak értük.

    Szóval ezek a kérdések nálam is elég nagy homályban vannak. Tudom én is, hogy Jézus a mennyek országát lakomához hasonlítja. És hogy nélkülünk (vagy az apostolok nélkül) nem iszik bort. De a feleségem kérdésére, hogy ehet-e majd a mennyben édességet (teljes cukordiétát kell tartania) nem tudok válaszolni.

    És azt sem tudom, hogy mi lesz az állatokkal. Abban biztos vagyok, hogy lesznek. Növények is. És szerintem az élőlények olyan törzsei, nemei, amiről álmodni se tudunk. Nemcsak a gomba és a vírus lesz az egyetlen kivétel 🙂

    Szerintem Isten a mennyben is megnyilatkozó-elrejtőző lesz (hiszen teljesen soha nem ismerhetjük meg a végtelent), de az élőlények ott is róla fognak beszélni. Immár teljesen nyilvánvaló módon. A verebek és a hatalmas ragadozók is.

    Egyszer írtam egy verset a nyelveken szólásról. Ebben többek közt ezt is próbáltam megragadni.

    Idézem (előre bocs):

    szólnak hangok mindenfelől
    apró torkok fölzengenek
    minden kis szem az égre néz
    zsibongás szül új éneket

    tisztítják finom tollukat
    meleg párában fürdenek
    trillák játszódnak sípokon
    szélben hintáznak hangszerek

    nem volt ilyen erős a zöld
    az ég nem nyílt tágabbra még
    egész dzsungelnyi hódolat
    köszönti Bábel ellenét

    tömény a zsongás, mint a füst
    az ittas, nyüzsgő táj felett
    az égbolt mélye lángra kap
    fölnyílnak végtelen terek

    Az egész világ beszéde egyetlen hatalmas összhangzatként Isten dicsőségét hirdeti. Szédítő és mámorító. Ez az ellen-Bábel, amiben az embernek kulcsszerepe van. És az ember szerepe miatt valóban város: Új Jeruzsálem 🙂

    Ennél többet én sem tudok. Isten titokzatos 🙂

    Béke veled:
    Viktor

  • Szabados Ádám says:

    Viktor, köszönjük a verset! Tényleg mámorító ez a jövőkép.

  • Kuba Róbert says:

    Ádám, ezt írtad:

    “2. Test és vér nem örökölheti Isten országát, viszont hiszünk a test feltámadásában. Nem tudom, ez pontosan mit jelent, ahogy a magzat sem tudja, milyen az anyaméhen kívüli világ, köldökzsinór nélkül, és pláne felnőttként.”

    Nagyon idevágónak érzem Jézus kérdését Nikodémushoz:

    János 3:10:
    Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket?

    Ennek előzménye:

    János 3:3:
    Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.

    Azt gondolom, ezt úgy kell érteni, hogy az a bűnöktől megromlott test, amiben most élünk, nem örökölheti Isten országát. Beleértve a “test” kifejezésbe a testi, evilági érzéseket, gondolkozásmódot, cselekedetet. Őseinktől örökölt hiábavaló természetünk, romlott fizikai testünkkel egyetemben.

    Ennek szellemi-lelki síkon megtörténik a helyreállítása a Jézusban való keresztelkedéskor: új teremtések leszünk, Szent Szellem által, romolhatatlan magból. Újjáteremti Isten a szívünket és az elménket (értve ezalatt érzés és gondolatvilágunkat) és úrrá leszünk a testen, ami megfeszíttetett.

    Majd, halálunk után, miután ez elrothad, új testet kapunk, ami dicsőséges, és romolhatatlan lesz. Lesz testünk. Pálnál írja le ezt a folyamatot, és ha még életünkben jönne el Krisztus, akkor is átváltozna romlandó testünk romolhatatlanná.

    Azonban a görög eredeti mind a romlandó, jelenlegi testünkre, mind az eljövendő, dicsőségben, hatalomban és erőben újjáteremtett testünkre hajszálpontosan ugyanazt a görög szót használja. Ahogyan Jézusnak volt húsa és csontja feltámadása után (Lukács 24, a szellemnek nincs, de nekem van) úgy lesz nekünk is. Csak minőségében megdicsőült, átalakult.

    Visszagondolva talán indokoltabb feltételezni, hogy ezt te magad is tudod, lehetséges, hogy a “pontosan mit jelent” kifejezésed inkább arra értendő, hogy milyen tulajdonságokkal fog bírni a majdan újjáteremtett hús-vér test.

    Azt is írja az Ige, hogy Jézus együtt fog velünk inni a borból, és enni a kenyérből. Ahogy megdicsőült testével is evett kenyeret és halat (szintén Lukács 24) ami egy érdekes öngól magamra nézve, mivel még a feltámadt, megdicsőült test is evett húst és nem tért vissza a vegetáriánus étrendhez…

    Lesz ott élet fája, fognak róla enni. Lesz ott legelészés, sok minden lesz.

    Egy biztos számomra: teljesen hamis az az egykor elterjedt elképzelés, hogy testetlen, szárnyas angyali puttókként fogunk felhők felett hárfázgatni, mint a templomablakok festményein. Isten embernek teremtett, lesz testünk, fogunk enni, inni. Az újjáteremtett Földön fogunk élni örökké, újjáteremtett testben.

    Nem tudom megállni, hogy ne dobjam fel a témát, hogy Jézus ama megjegyzésével, hogy nem házasodnak és nem mennek férjhez, csakennyit mondott, azonban nem mondta azt, hogy nem lesz nemiség és örömteli szexuális együttlét. Merem remélni, hogy nem tűnik profánnak, ha megjegyzem, amint Jézusnak feltámadt a fogazata és emésztőszervei, amik alkalmassá tették az étel elfogyasztására, úgy minden más egyéb testrésze is tökéletes épségben támadt fel, nem látott teste elmúlást (egészen kicsike darabja sem) és tudjuk, hogy ép, egészséges férfi volt (van és lesz).

    Én ebből azt a következtetést vonom le, hogy okkal van minden testrészünk és okkal fog minden testrészünk részt venni a feltámadásban…

  • Szabados Ádám says:

    A mondatom Viktor kérdésére volt válasz, hogy az anyagi világ milyen mértékben üdvözülhet. A hangsúly a pontosan szón volt. Csak halvány eléképzeléseink lehetnek arról, hogy milyen egy romolhatatlan anyagi világ, vagy egy mennyei test (1Kor 15,49).

  • Kuba Róbert says:

    Ez esetben kommentemből ez marad érvényesnek:

    “Visszagondolva talán indokoltabb feltételezni, hogy ezt te magad is tudod, lehetséges, hogy a “pontosan mit jelent” kifejezésed inkább arra értendő, hogy milyen tulajdonságokkal fog bírni a majdan újjáteremtett hús-vér test.”

    A többit kérlek vedd úgy, mint nem kívánt részt, törlendőt 🙂

  • Kuba Róbert says:

    Visszatérve eredeti gondolatmenetedhez és kérdésfeltevésedhez, magam részéről tartom, hogy a teremtett világ tökéletesnek lett teremtve. Amint az egy másik posztban megvitatásra került (ill. vitatása folyamatban van) Sátán elbukott a szellemvilágban, de a Szentírásból én azt látom meg Istennek minden ponton tett határozott kijelentéséből, hogy “látta Isten, hogy jó” végső megkoronázásaként, hogy “igen jó”. Meglehet, eközben a mennyben egy angyali lény fokozatosan egyre gonoszabbá tette önmagát és ezzel elbukott, de hiszem, hogy ez semmilyen befolyással nem bírt a Teremtőre, és az általa teremtett világ jóságára nézve.

    Az én értelmezésemben az “és őrizze azt” kifejezés nem a kerten térben kívül helyezkedő bogáncsokkal és tövisekkel tele lévő világra vonatkozik, hanem a szellemvilágban egy pontosan le nem írt folyamatban és pontosan időben ki nem jelentett folyamatban jelen lévő Sátántól kellett, hogy őrizze. Lehet, hogy ebben az időpontban még csak Sátántól kellett őriznie, lehet, hogy ekkor már a vele együtt elbukott angyalok harmadától. Kevés (értsd: nulla) igei ismeretem van erről, bár tudomásom szerint nem is lehet, mert nincs róla kijelentés.

    Tartom továbbra is az értelmezést, miszerint a bűn miatt jött be az átok, lett lábatlan a kígyó, lett megátkozva az eredetileg jónak teremtett világ, és terjedt ki ez az édenen kívüli világra. Ebben a pillanatban jutott eszembe, hogy vajon az édenen belülire kiterjedt?

    Szóval én inkább úgy látom, hogy édenen kívül is, belül is jó volt minden, az édenen kívüli az rosszá lett, miután a szellemvilágból bejött a bűn az anyagi világba. A kérdés az, hogy ez az édenen belülre is kiterjedt-e vajon? valamiért őriznie kellett a kérúbnak a visszautat az Édenbe. Kérdés, hová lett ez az éden? Felvitetett a mennybe, és az újjáteremtéskor újra visszatér, a mennyei Jeruzsálemmel együtt? Ezekre viszont nincs válasz, mert nincs róla kijelentés.

  • Kuba Róbert says:

    Annyit még érveim alátámasztására, hogy nem azt mondja az Írás, hogy “kiűzlek téged az édenen kívülre, ahol bogáncsok és tövisek vannak” hanem azt, hogy “legyen átkozott miattad a Föld, teremjen töviset és bogáncsot.” Következtetésem, hogy eddig nem termett tövist és bogáncsot, és nem volt átkozott az édenen kívüli világ sem. A bűn miatt megátkozott édenen kívüli világba lett száműzve az emberpár.

    Kérdés, vajon miért beszélhetünk édenről, és édenen kívülről? Annyit tudunk csak, hogy azért, mert a Biblia így beszél róla. De hogy erre a “kívül”-re és “belül”-re miért volt szükség, miért e megkülönböztető jelzés, mit sejtet, megintcsak nincs róla kijelentésünk.

  • Viktor Barnabás says:

    Kedves Mindenki!

    Azért apró kis vízerecskék a Róbert által felvetett témáról is felbukkannak a Szent Írásokban, ha nincs is teoretikusan kifejtve.

    Jel 2,7: “Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.” Isten paradicsoma és az élet fája tehát létezik. Aki győz, az részesül belőle.

    Más kérdés, hogy ez mennyire hely. Szerintem inkább állapot és viszony. Nem alászáll, hanem inkább létrejön bennünk és köztünk.

    Szimbólumként szerintem az élet fája Istent jelképezi. Az étel, amit az élet fájából kapunk, az Krisztus önkéntes áldozata, mely az idők végéig táplál minket (“az élet kenyere”). Az Isten Országának pedig, mely közöttünk van (nem itt, vagy ott) előzménye lehet a Paradicsom, mely emiatt szintén nem itt, vagy ott, hanem inkább közöttünk van.

    Hogy az Éden vidéke miért lett földrajzilag behatárolva (Píson, Gíhon, Tigris, Eufrátesz)? Nyilván azért, amiért Izrael is ki lett jelölve a népek között, meg a jeruzsálemi Templom a szentélyek között. Mert a kinyilatkoztatásnak, Isten és ember párbeszédének története van. A történetnek meg kezdete (időben is helyileg is). Viszont a kiindulópontból szét kell áradnia mindenfelé a barátságnak Isten és ember között.

    Ma már (az Új Szövetség idején) nincsenek kijelölt helyek és kiválasztott népek, emberek. Isten uralma az önfeláldozó szeretetben jelenik meg, nem a Frigyládán. A Templom függönye kettéhasadt. Ami nem azt jelenti, hogy nem fontos a Templom, vagy a Frigyláda, hanem hogy a Templomból kiárad az élet és mindent betölt. Éden lesz mindenhol, ahol felismerik az élet fáját: a Golgotán!!!

    A hét arany gyertyatartó a Jel 1 szerint a hét gyülekezet. Ha a hét arany gyertyatartó a Menóra, és ha az egyház Krisztus teste, akkor az egyháznak nagyon is köze van az élet fájához. Itt és most. Köztünk van. Nem kell máshol keresni.

    Akinek van füle, hallja meg 🙂

    Salom:
    Viktor

  • Kuba Róbert says:

    Barnabás,

    örülök, hogy rámutattál erre, hogy létezik “vízerecske”. Én az adott igeszakaszt úgy látom, hogy az Isten paradicsomában van, tehát akkor mégis arra hajlanék, amit felvetettem találgatásként, hogy felvitetett a mennybe. Én nem szimbólikusan értem ezt az igehelyet, hanem úgy, hogy Isten valóságosan Új eget és Földet teremt, és valóságosan alászáll a mennyei Jeruzsálem, ahol minden szem meglátja Őt.

    Ma, az Újszövetség idején is létezik Izráel, mint választott nép. “Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az Ősatyákért, hiszen az Isten ajándékai és elhívásai visszavonhatatlanok” Róma 11:28-29

    “Ha pedig az Ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek.” Róma 11:12

    “Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból?” Róma11:15

    “Ezt mondja az Úr,
    aki adott napot,
    hogy világítson nappal,
    és adott szabályt
    a holdnak és a csillagoknak,
    hogy világítsanak éjjel,
    aki felriasztja a tengert
    úgy, hogy hullámai zúgnak,
    akinek Seregek URa a neve:
    Ha majd eltűnik ez a rend
    színem elől – így szól az Úr -,
    akkor szakad magva Izráelnek is,
    és soha többé nem lesz az én népem.
    Ezt mondja az ÚR:
    Ha majd meg lehet mérni
    az eget odafent,
    és ki lehet kutatni
    a föld alapjait idelent,
    akkor vetem meg én Izráel utódait
    mindazért, amit elkövetett
    – így szól az ÚR.”

    Jeremiás31:35-37

    hasonló a Jer:33:14-26

    Shalom:
    Robi

  • Viktor Barnabás says:

    Kedves Robi!

    Az, hogy szimbolikusan értelmezem “az élet fája” kifejezést, nem jelenti, hogy nem tartom egészen valóságosnak “az élet fáját”. Szerintem azzal, hogy azt mondom, “az élet fája” Isten, sokkal többet mondok, mintha egy konkrét fára gondolnék. A keresztfa egészen konkrét dolog, de ha szimbolikusan az élet fájának nevezem, akkor közelebb jutottam a megértéséhez és nem távolabb.

    Izraellel kapcsolatban nálam nyitott kapukat döngetsz. Szívből szeretem Izraelt. Ennek ellenére nagy kérdés, hogy Izrael úgy létezik-e, ahogy Isten eltervezte? Létezik-e úgy, mint a nemzetek világossága?

    És természetesen az új ég és az új föld is egészen konkrét dolog. De ha már most elővételezzük (Krisztus az új Ádám!), akkor mégis hogyan van közöttünk itt és most, ha nem a maga konkrétságában. Szimbolikusan.

    Persze a szimbólum szót jól kell érteni. Nálam nem azt jelenti, hogy nem valóságos. Nálam azt jelenti, hogy egy mennyei valóság kézzel fogható jele.

    Viktor

  • Viktor Barnabás says:

    Bocs, kifelejtettem egy kérdőjelet:

    “De ha már most elővételezzük (Krisztus az új Ádám!), akkor mégis hogyan van közöttünk itt és most, ha nem a maga konkrétságában? Szimbolikusan.”

    V.

  • Kuba Róbert says:

    Viktor,

    “Izraellel kapcsolatban nálam nyitott kapukat döngetsz. Szívből szeretem Izraelt. Ennek ellenére nagy kérdés, hogy Izrael úgy létezik-e, ahogy Isten eltervezte? Létezik-e úgy, mint a nemzetek világossága?”

    Hasad a hajnal. A Fény előretör. Gyűlnek össze a világ minden tájáról, ahogy Istenünk megjövendölte. Újra megalakult Izráel állama a Szent Földön. Egyre nagyobb számban térnek meg közülük, lesznek messiáshívő zsidóvá köztük. A jó mag, hullva a szántóföldbe, hozza a termést: egyre többen búzák közülük. Egyre több köztük a mennyek országának fia. Ahogy térnek meg egyre nagyobb számban, fogják megvalósítani Isten eredeti tervét, és szívből hiszem, hogy be fogják tölteni küldetésüket, lesznek a világ világossága.

    Még csak egy halvány világosság látszik az ég alján, ahonnan látszik, még napfelkelte előtt, hol is van Kelet, honnan fog felkelni a Nap.

    De ez küszöbön áll, az idő közel.

    Robi

  • Ez egy nagyon-nagyon jó írás, örülök, hogy rátaláltam – ezek az én eddig le nem írt és ki nem mondott gondolataim is, különösen a kerttel és az élővilággal kapcsolatban, de a többi részt tekintve is… szinte egy az egyben így látom, ahogy te.

  • balivi says:

    Egy gondolatkiegészítést engedjetek meg: Isten megbízta Ádámot, hogy nevezze el az állatokat (nem a növényeket, vagy a köveket stb:-), és amikor Ádám végez a feladattal, ráébred, hogy: “Nem jó az embernek egyedül!”
    Miért ez a gondolat jutott az elvégzett (valószínűleg irdatlan nagy) munka után először az eszébe?
    Azért, mert munka közben felfedezte, hogy minden állatnak van párja, neki viszont nincs. Látta a teremtés rendjét, hogy hím és nőstény együtt legel, vagy ragadoz, ő viszont bármit is tesz, még Isten megbízásából is, egyedül van, és nincs segítőtársa. (Isten jó pedagógusként egy megbízás által értette meg Ádámmal, mi a terve az életére.)
    Aztán amikor Isten adott segítőtársat Ádámnak, a sátánnak nem volt más lehetősége a kísértésre, csak Éván keresztül, hiszen Ádám már megismert valamit Isten tervéből.

  • Szabados Ádám says:

    Örülök, hogy tetszett a cikk.:)

  • niemand says:

    @balivi

    A gondolatmeneted kiindulopontja teves, a Biblia szerint nem Adam “ebredt ra”:
    1 Mozes 3:18 (Karoli)
    És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítõ társat, hozzá illõt.

  • balivi says:

    Hát igen, ez van, amikor csak az orrunkig látunk niemand. Persze, Isten mondta ki, ez nincs így leírva, hogy az ember mondta, hogy nem jó neki egyedül, de ha az embernek jó lett volna egyedül, akkor Isten nem mondta volna, hogy nem jó neki egyedül lenni, gondolom én. Az, hogy tényleg nem volt jó az embernek egyedül lenni, megmutatja az ujjongása, öröme, amikor Isten elé-vezette az asszonyt. Ezt viszont csak a névadás után tette meg Isten, pedig megtehette volna előtte is. Részemről ez csak egy gondolat- kísérlet volt. Akár így is lehetett.

  • niemand says:

    @balivi

    Csak arra szerettem volna felhivni a figyelmedet, hogy a gondolatod kiindulopontja teves, vagyis nincs osszhangban a Bibliaval. Ez teny, fuggetlen attol, hogy szerinted en meddig latok.
    Szerintem tobb sebtol is verzik, erdemes lenne megvizsgalnod / atgondolnod.

  • balivi says:

    Megnéztem, valóban, igazad van, abból a szempontból tényleg téves amit írtam, hogy az ember már a megbízás előtt is egyedül érez(het)te magát, erre valószínűleg nem a megbízás ébresztette rá. A megbízása csak segíthette a magány mibenlétének megértését. Tudom, ez sincs leírva így. Majd szólj, ha ezt is át kell gondolnom:-)

  • balivi says:

    Biztos én nem értem azzal a nyomott agyammal. Tényleg egy emberalázó, mindent jobban tudó, “én majd megmondom neked mire van szükséged, (neked nem jó egyedül lenni értsd már meg, és törődj bele, te ezt úgysem értheted) ezért csináld ahogyan elképzeltem” Isten-képet közvetít a Biblia?

  • Csaba Tarró says:

    Szerintem Ádámnak is lehetett olyan érzése, hogy nem jó az embernek egyedül. Érdemes így gondolni 1Móz.2:20-23-ra is talán.
    A bűneset óta, azonban Isten kell, hogy megmondja mi az, ami igazán jó az embernek.
    Főleg az Újszövetség beszél erről több helyen.

  • Éva says:

    Ehhez az utolsó mondathoz kapcsolódom, mert éppen most jutottam odáig, hogy a megbocsátás aktusát (mindjárt odaérek, hogy jön ez ide) mások és magunk felé is Isten akaratának elfogadásához, már-már kívánásához hasonlítom:
    amint mi, úgy nekünk az Úr. Másként, PONTOSAN AKKOR – vagyis azzal a tettel, a miénkkel – bocsát meg nekünk, úgy értettem eddig, hogy “bekerülünk egy isteni atmoszférába” így a cselekmény nem is kettő (bár mi különválasztjuk, időbeli egymásutánban/a mi olvasatunkban).
    És így van ebben is (lelkesedem az analógiákért) amit Csaba Tarró írt: Isten kell, hogy MEGMONDJA, mi jó az embernek a bűneset miatt. Tehát Isten akaratának elfogadása – ha Ő tudja, hogy mi jó nekünk – NEM BELETÖRŐDÉS: kívánság szintre kell jusson bennünk.
    Szeretném, akarom az Akaratodat, Uram!

    Ez volna a HIT abban hogy Isten szeret …

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum