Atyánk, mi uralkodni akarunk. Eredetileg te bíztál meg bennünket azzal, hogy hajtsuk uralmunk alá a földet, vagyis uralkodjunk, de akkor még minden máshogy volt. Akkor a te nevedben uralkodtunk volna, téged szolgálva, követeidként, papjaidként, helytartóidként. Most viszont ellenedben uralkodunk. Istenek lettünk, mit te, mi akarjuk eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi akarjuk hozni a törvényeket, melyek a saját szívünket tükrözik, nem a tiédet. Szóval bajban vagyunk.

Köszönöm, Atyám, hogy legyőztél engem. Köszönöm, hogy megmutattad: az én uralmamnak nincs jövője. Hálásan gondolok vissza arra a napra, amikor kapituláltam előtted. Igazából te győztél le, én csak annyit tudtam kinyögni, hogy megadom magam. Arra számítottam, hogy aznap véget ér minden jó, amiért érdemes élni, viszont nyugtom lesz. De akkor találtam meg az életet! Atyám, emlékszel, mekkora örömmel töltöttél meg engem akkor? Soha vereség ennyire nagy örömöt nem okozott senkinek!

Úgyhogy most azért imádkozom, hogy jöjjön el a te országod! Valósuljon meg a te uralmad! Mutasd meg, milyennek tervezted el ezt a világot! Mutasd meg, mi a szándékod az emberekkel, az állatokkal, a növényekkel, a csillagokkal! Szeretném látni, milyen az, amikor nem engedsz többé az ellenségeidnek! Szeretném látni, milyen az a világ, ahol színre lépsz, elhallgattatod a lázadókat és belefogsz örökkévaló terveid kibontásába! Uram, jöjjön el a te országod! Gyógyítsd meg ezt a földet! Gyere el közénk – Úrként!

3 hozzászólás a “„Jöjjön el a te országod…”” bejegyzéshez

  • Kuba Róbert says:

    Ámen.

  • Idealista says:

    Most is eszembe jutott egy ige, ami engem fel szokott bátorítani:

    “Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet.
    *Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.*
    A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.”
    /37. zsoltár 9-11/

  • Gergely Erzsébet says:

    “……………………. Hálásan gondolok vissza arra a napra, amikor
    kapituláltam előtted. …..
    … De akkor találtam meg az életet! Atyám, emlékszel, mekkora örömmel
    töltöttél meg engem akkor? Soha vereség ennyire nagy örömöt nem okozott
    ……!”

    E föntebbi tapasztalat emlékezésre késztet.
    Térdeimre roskadva ismertem be és el bűneimet, melyek akkorra már elhor –
    dozhatatlanul fájtak. Gyűlöletem az emberek felé, lopásaim, hazugságaim.
    Következmény: a szabadulás öröme. Szabadulás a lopás, hazudozás fogságá –
    ból, és “kő szívemet”, mely csak gyűlölni volt képes, Isten szeretete
    töltötte be.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum