Huszonöt éve ott álltam a Hősök terén, amikor egy fiatalember a sunyi csendet megtörve kimondta, amit akkor még nem volt szokás kimondani: az orosz csapatok megszállók, az 1956-os forradalmat eltipró kommunisták pedig gyilkosok. Tizenhat éves fejjel lelkesített ez az egyenes beszéd, és a szívembe zártam a fiatalembert, aki ilyen bátran, nyíltan, szívből néven nevezte a néven nevezendőket. Tőle hallottam először az „ázsiai zsákutca” kifejezést is. „A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.” Áramütésként hatottak rám ott a téren ezek a szavak.

Azóta eltelt huszonöt év, én pedig ez alatt megszabadultam az illúzióim többségétől. A Nyugat a szememben már nem az a tiszta, szabad világ, aminek kamaszként a vasfüggönyön innen láttam. Gazdagsága nem csap be, erkölcsétől időnként kiver a víz, identitását nem értem, ha meg igen, akkor azzal alig-alig tudok azonosulni (nem azért, mert magyar, hanem azért, mert keresztény vagyok), intelmeit sokszor a farizeusokénál is képmutatóbbnak tartom. Kétes értékek mögé bújtatott nyers érdekeket, meg egy ítélet alatt álló kontinenst látok (vö. Róm 1,25-32). Európa megvénült, cinikus földrész lett, felélte keresztény múltját és most éli fel jövőjét is. Obama Amerikája pedig nagyon iparkodik, hogy utolérje. Valahol megértem azokat, akik már nem szeretik ezt az euro-atlanti világot.

Most mégis megrémiszt az, ami az országunkkal nemzetközi szinten történik. Mindannak ellenére, amit az előbb a Nyugatról írtam, azt hiszem, néhány dolgot nagyon nem értek. Amikor a szomszédos Ukrajnát ugyanazok az orosz tankok veszik célba, amelyek bennünket is abba a bizonyos ázsiai zsákutcába tereltek, és nem találjuk a hangunkat és a helyünket a konfliktusban, igen-igen rossz érzés fog el. Ma nem értem a fiatalembert, akit ott a Hősök terén huszonöt éve a szívembe zártam. Nem értem a retorikáját és nem értem a döntéseit. Ha nem Putyin meg Kína lenne az alternatíva, még talán érteném, de engem ez az irány elvesztett. Őszintén szólva nem értem azt a pökhendiséget sem, amivel mi magyarok a Nyugatot ostorozzuk. Ugyan mire föl? Ez a pökhendiség az egyik leghülyébb tulajdonságunk, ami a néplelkünkben adhat némi elégtételt a tatár hordáktól elszenvedett sérelmekért, de kívülről nézve nevetséges és szánalmas. Ezt azóta tudom, amióta sikerült egyszer kívülről látnom magamat.

Vajon a Nyugat iránti kamaszkori vonzalmam miatt írom ezeket? Vagy többről van szó? Nem vagyok már szerelmes a Nyugatba, de tény, hogy azért sok dolog van, amit szeretek benne, amit nem akarnék elveszíteni, főleg nem úgy, hogy évtizedekig küzdöttünk azért, hogy megszerezhessük. Kelet viszont huszonöt év alatt cseppet sem lett rokonszenvesebb számomra. Putyin ölelése kifejezetten ijesztő. A török áfiummal is nagyon vigyáznék, de azt biztosan nem szeretném közelről nézni, ahogy az orosz medve málnázik a kertünk végében. Kínáról nem is beszélve. Egyáltalán nem lelkesít a gondolat, hogy Pekingbe, Teheránba, Moszkvába, Ankarába vízum nélkül utazhassak, viszont cserébe Hegyeshalomnál megint kipakolják a bőröndömet. Minden hibája ellenére megszerettem Amerikát is, és ezerszer inkább látogatnám szabadon, mint Putyin vagy Hszi Csin-pingék valamelyik nagyvárosát.

Mielőtt egy kedves hívő azzal jönne, hogy ez részemről a világ szeretete, hadd menjek a vád elébe: nem, nem az. Pusztán arról van szó, hogy ha választhatok háború és béke közül, akkor a békét választom, és ha választhatok a nyugati civilizáció és Oroszország, Kína, Törökország stb. között, akkor inkább a nyugati civilizációban akarok élni. Azt hittem, huszonöt évvel ezelőtt eldőlt, hogy Magyarország visszafordul az ázsiai zsákutcából, és önszántából nem tér oda vissza többé. Azóta valóban sok illúziónk elveszett, de nem értem, mit keresünk megint ennek a zsákutcának a bejáratánál, Majdantól keletre, ráadásul a saját akaratunkból? Hogy a csudába kerültünk újra ide?! Magyar vagyok, de kulturálisan a nyugati világ polgára. Atlanti életérzésekkel élek, nem ázsiaiakkal, és az utóbbiakat csak akkor szeretném megtanulni, ha misszionáriusnak készülnék abba a világba. Különben nem. Még akkor sem, ha a mostani konfliktusnak az lesz a fájdalmas következménye, hogy minden társadalomerkölcsi vonatkozásban megszűnik a Nyugaton belüli függetlenségünk.

Egyébként meg tudom, hogy Isten a történelem szuverén Ura, a birodalmaké is és a kis országoké is. Szóval nagyon azért nem félek. Magyarország polgáraként azonban határozottan jelezni akarom, hogy ha rajtam múlna, én merre fordulnék ennél az útelágazódásnál. Talán ennyi múlt most rajtam.

16 hozzászólás a “Ázsiai zsákutca” bejegyzéshez

  • ikó says:

    Köszönöm a bejegyzést!

    Talán a Bánki György pszichiáterrel
    http://www.hvg.hu/plazs/20141022_Banki_Gyorgy_interju

    és Vörös Imre volt alkotmánybíróval a napokban készült interjúk segítenek (el)gondolkodni azon,ami körülvesz bennünket.
    http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/alkotmanyos_jogunk_torvenyt_szegni_interju_voros_imre_volt_alkotmanybiroval_jogaszprofesszorral

  • Sytka says:

    “Ma nem értem a fiatalembert, akit ott a Hősök terén huszonöt éve a szívembe zártam.”

    Én ugyan konzekvensen kerülöm a politikai témákat a blogomban, de a politika annyira körülkering engem, hogy néha nekem is kedvem szottyanna írni valamit. Például egy ilyet, amit most te írtál. Én sem értem ezt a fiatalembert, sőt azokat is egyre kevésbé, akik rajongásig szeretik. Mondjuk azt tegyük hozzá, ez a fiatalember már nem az a fiatalember, akit akkor a szívedbe zártál. Az a fiatalember része lett egy romlott rendszernek, ami erkölcsileg bedarálta és tetőtől talpig átformálta. Ami maradt belőle, az többnyire nemzeti színű szónok és vezérürü, aki simán megkoronáztatná magát, ha a Duna jege befagyna. A probléma mélyebben van nála: nem is a pártok, hanem a politikai rendszer romlott a maga valójában. Aki belesodródik balról vagy jobbról, bekoszolja a kezét. Mindkét oldal leszerepelt, csak az egyik éppen túlsúlyban van azért, mert előtt az inga balra kilengett. Most jobbra leng.

  • Nazo says:

    Szerintem OV személyének megítélése és a következtetések sokszor, sokaknál, túlzottan túlzóak… Nem biztos, hogy engedni kell ennek a nyomásnak.

  • Szabados Ádám says:

    Elolvastam mindkét interjút. Bánki György gondolatai tetszettek, Vörös Imrével viszont sok pontban nem értek egyet. Szerintem önkényuralomról és a jogállam megszűnéséről beszélni túlzó. Ezt annak ellenére mondom, hogy egyházügyi téren mi is szenvedtünk el jogtalanságokat, tehát első kézből ismerem a Fidesz-kormány csúnyábbik arcát. Értem, miért érzi egy baloldali ember, hogy megfojtja őt ez az alkotmányozó többség. A falig tolt ügyek, meg az önkorlátozás és a méltányosság szinte teljes hiánya engem is aggodalommal töltenek el. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy sok jobboldali és konzervatív ember hasonlóan érzett a balliberális dominancia éveiben, amikor még durva rendőrattakok is voltak. 2006. október 23-án kint voltam az utcán, nem fogom elfelejteni, amit az akkori hatalom művelt. Rendszerszinten a Fidesz most egyértelműen messzebb tolta a dolgot, mint korábban a baloldal, semmi méltányosságot nem tanúsított legyőzött ellenfeleivel szemben. Ez baj, de politikai felhatalmazással tette, ez még nem önkényuralom. Ez a poszt viszont nem OV és a Fidesz-kormány belpolitikájáról akart szólni, hanem tágabban arról, hogy szerintem Magyarországnak melyik kultúrkörben lenne jobb. Nem Keleten. Inkább ehhez szóljatok hozzá.

  • János (Horváth) says:

    Mélyen egyetértek Ádámmal. A nyugati civilizáció minden bornírtsága és ellentmodása – egyenesebben: bűne – ellenére az a világ, ahol talán a legtöbbet lehet megélni abból a szabadásgból, amire Isten méltósággal rendelkező emberekként megteremtett minket. Lehet, a következő gondolat nem pontos, de megkockáztatom: ami igazán jó a nyugati civilizációban, az a zsidó-keresztény kijelentéből leszüremlett tartalom. Egy másik állítás szerint a nyugati világ mindneféle értelemben vett válságának oka az ettől a gyökértől való elszakadás. A két állításól levonható következtetés, hogy az emberi méltóság megéléséhez szükséges szabadság forrása a bibliai kijelentés. Ugyanakkor az ambivalenciát az okozza, hogy ha van gyűlölni való valóság ebben a világban az éppen az emberi méltóságra, a szabadságra hivatkozva jön létre, tartatik fenn. S ez igaz a belülről induló folyamatokra (pl. meleg-mozgalom kiterjedése) és a kívülről érkező veszélyekre is (pl a szabad nyugati világ lehetőségeit kihasználó elszánt dzsihádista prédikátorok, londoni saria körzeteket fenntartó muszlimok). Lehet, hogy a “nyugat alkonya” éppen e belső ellentmondás miatt annyira nehezen érthető. És – nyilván a kérdést feldolgozó feltehetően már könyvtárnyi irodalmat illető tudatlanságom miatt 🙂

  • dzsaszper says:

    “Democracy is the worst form of government, except for all those other forms that have been tried from time to time.” (Winston Churchill, House of Commons speech on Nov. 11, 1947)

    Winston S. Churchill tudott valamit a nyugati demokráciáról…

  • Viktor Barnabás says:

    Ádám!

    A szóban forgó fiatalembert én is a szívembe zártam jó 25 évvel ezelőtt. És a keleti barátkozás engem is megdöbbent. Annak ellenére, hogy tudom: kelet elsősorban nem Moszkva, nem Ankara és nem Peking, hanem Bizánc. Gazdaságilag és politikailag persze Peking és Moszkva, de kulturálisan talán még Bizánc (is).

    Épp most olvasom Hans Küng egyik könyvét (A katolikus egyház c.), melyben kifejti, hogy sokáig Bizánc volt a kereszténység erőközpontja, és a nyugati terület jóval súlytalanabb volt. A vélekedése akkor is érdekes, ha nincs mindenben igaza. Például nagyon elgondolkodtatóan fejti ki, hogy a nyugati szellem mennyire rátelepedett a keresztény gondolkodásra. Hogyan nyomták el lassan a latinok a keleti atyákat. És aztán ebből a latin szellemből (Szent Ágostonról beszél konkrétan) nem csak a római katolicizmus, hanem a protestantizmus is származik.

    Ezt olvasva azért én vágynék megismerni a keleti gondolkodást. Az ortodoxia Küng szerint közelebb áll az újszövetségi zsidó gondolkodáshoz, mint Ágoston és utána mi mindannyian. Persze műveltebbnek kellene lennem, hogy megítéljem, mennyire van igaza, mindenesetre nem hagy hidegen az ortodoxia.

    Ennyit a kelet védelmében. Oroszország és Kína azért nem ugyanaz. De azért leszögezem, hogy én is az Atlanti övezetre (Várkonyi Nándor Atlantiszára) szavazok. Ha rajtam múlik, maradunk 🙂

    Viktor

  • Szabados Ádám says:

    Viktor,

    érdekes a hozzászólásod, mert nekem eszembe sem jutott most Bizánc, meg a latin és görög kereszténység közötti különbség. Pedig nyilván van ennek ilyen aspektusa is, főleg Oroszországgal kapcsolatban. Nekem elsősorban a modern Nyugat (Amerikával) áll szemben a Putyin által élesztgetett hajdani szovjet térséggel, meg az erősödő Kínával, meg a lehetséges muszlim szövetségesekkel. Az elszigetelődés veszélye belőlem azokat az érzéseket hozza elő, amikor még a vasfüggöny mögött éltünk, a Nyugattól nagyon távol.

    De ha már Bizáncot hozod szóba: Magyarország Szent István vezetésével már ezer éve a Nyugat mellett tette le a voksát! Szóval kulturálisan ott a helyünk. Egyszer Brassóban stoppoltam. Egy román vett fel, akivel angolul kezdtünk beszélgetni. Szinte a második mondata volt, hogy értsem meg, Európa ott, a Kárpátoknál ér véget. Erdély Európa, Moldva és Havasalföld már nem az. Ez persze sarkos megállapítás volt, meglepő egy romántól, de történetileg van benne igazság. Mi, magyarok, a Nyugat keleti perifériája vagyunk, nem a Kelet nyugati bástyája.

    Ami a teológiai vetületét illeti a dolognak: engem is érdekelnek a görög egyházatyák. Bizáncnak sok lelki kincse van, azt is szívesen megismerem. A politikai kultúráját viszont már a kora középkorban sem akartam volna közelről átélni. Erre azóta inkább csak bolsevik meg sajátosan vadkapitalista rétegek rakódtak rá, vagyis semmi, amit vonzónak találnék.

  • svgy says:

    Ádám,

    Érdekes a román autós véleménye, mert teljesen egybeesik egy történész végzettségű (egyébként református) barátom vélekedésével. Ő anno azt mondta nekem: Történelmileg Európa határait ott találjuk, ahol megtalálható a gótika az építészetben. És erre ő is pontosan Brassót hozta fel példaként: szerinte Brassó az még Európa, mert ott láthatóan jelen volt a gótika (elég ugye a Fekete templomra gondolnunk), a Kárpátok túloldalán meg már nem.

    Viktor,

    Engem is nagyon érdekel mostanság Bizánc teológiai hagyatéka, de egyúttal hosszú történelmének és kultúrájának egyéb vetületei is. Ádámnak igaz van, ez a hagyaték sok tekintetben meglehetősen kétes értékű, ámbár nekünk, mai embereknek időnként talán túlontúl is ismerős. És nem feltétlenül jó értelemben. Furcsa módon sokkal “modernebbnek” (azaz: a miénkhez hasonlóbbnak) tetszik ez a kultúrkör pl. a 9-12. században, mint az akkori “elmaradott” Nyugat erkölcsi, politikai viszonyai, melyek a mai ember számára idegenek és megmosolyogtatóak.
    Most olvasgatom éppen a frank I. (Nagy) Ottó császár egykori bizánci követének, a 10.századi nyugati – és személy szerint nem különösebben rokonszenves – Cremonai Liudrpand püspöknek beszámolóját a bizánci udvarban szerzett élményeiről. A hatalomgyakorlás eszközeivel és praktikáival mesterien élő (és azokkal rendre visszaélő) császári udvarban ezzel a kis nyugati emberkével pillanatok alatt bánnak el annyira, hogy már csak a mielőbbi hazatérésben reménykedjék. Pszichikai “rásegítésekkel” gyakorlatilag lelki betegséget (depressziót) idéznek nála elő éppen azért, hogy egyre reményvesztettebbé váljon, még mielőtt érdemben tárgyalnának vele.
    Pedig egy kifejezetten művelt és tájékozott emberről van szó (legalábbis nyugati mérce szerint), aki még görögül is kiválóan ír és beszél. Mégis nagyon esetlenül, szinte partra vetett halként viselkedik a politikai és diplomácia “nagykutyák” játékában.

    Érdekes és elgondolkodtató a Liudprand írásait magyar nyelven tartalmazó könyvben szintén helyt kapott tanulmány szerzőjének (Michael Renstchler) egyik megjegyzése: a 10.századi nyugati püspök csodálata, döbbenete, botránkozása és megvetése Bizánc kultúrája iránt (ami a sajátjától annyira idegen és azt sok tekintetben olyannyira meghaladó) hasonlatos ahhoz a reakcióhoz, amit a mi mai kultúránkkal való szembesülés is kiváltana ugyanebben a középkori európai emberben.

  • ekvingar says:

    Sziasztok!

    Bár én nem éltem még az oroszok által leuralt rendszerben, tehát nincs olyan nagy összehasonlítási alapom, talán mégis lesz értelme a hozzászólásomnak 🙂

    Szerintem a mai ukrán, és az ’56-os magyar konfliktus azért nem hasonlítható össze, mert Ukrajna elcsatolt részein az orosz lakosság nagyobb, mint az ukrán. Éppen ezért szavaztak úgy, hogy szeretnének Oroszországhoz csatlakozni. Ezen kívül Oroszország látványosan nem támadja meg Ukrajnát, megelégszik azzal, hogy a szeparatistákat ellátja fegyverrel. Nem állítom, hogy ez helyes, de vajon, ha Erdély próbálna meg elválni Romániától, nekünk nem lenne rá kísértésünk, hogy itthonról fegyverezzük őket? Másik kérdés: Amerika vajon nem fegyverezi a másik oldalt? Egyáltalán, mért érez Amerika arra késztetést, hogy ebbe a konfliktusba is beleszóljon? Mért érzi Amerika még mindig, hogy övé az igazságosztó szerepe? Nem egy nép van, aki nem kérne Amerika igazságából, de ők mégis rájuk erőltetik.
    Nyilvánvaló, hogy ez a konfliktus túlnőtt Ukrajnán, és megint Amerika és Oroszország párharcáról van szó. Hogy a két ország közül melyikhez csatlakoznék inkább, arra én nem tudok választ adni. Mert bár Amerika szabadabb, pont a túlzott szabadsága miatt veszíti el minden értéktudatát. Ennek következménye, hogy az én generációm már iskolákban lövöldözik. Oroszország még szilárdabb értékítélettel rendelkezik, ugyanakkor fojtogatóbb a leuralása, mint Amerikáé.
    Szerintem a magyar kormány sem tud nyugat és kelet közt dönteni, és épp ez látszik a politikáján is. Nem biztos, hogy az értékek miatt, lehet, hogy csak gazdasági okokból. De az is lehet, hogy azért, mert OV még tartja valamire a keresztény értékrendet. Nem tudom biztosan, mert nem látok a fejébe, de az biztos, hogy sosem volt könnyű a politika itt, kelet és nyugat között. Így ha sok dologban nem is értek vele egyet, tisztelem, mint miniszterelnököt.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves ekvingar!

    Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet. Nyilván rendkívül összetett ez az egész kérdéskör. Keverednek értékek és érdekek, kényszerpályák és önként hozott döntések, meg persze szubjektív értékpreferenciák és gazdasági szempontok. Két dologra reagálnék abból, amit írtál:

    1. Én úgy tudom, hogy az oroszajkú ukránok sem akarnak elszakadni Ukrajnától, és többségük nem szereti a szakadár fegyvereseket. Inkább bűnözőknek tartják őket. Még a Krím sem feltétlenül akart Oroszországhoz kapcsolódni, de Donbász kulturálisan, identitásában sokkal ukránabb vidék, mint a Krím.

    2. Éltem szovjet megszállás alatt is, meg rövid ideig Amerikában is. Számomra nem kérdés, melyik volt a jobb. Putyin politikájában nem a keresztény értékeket látom, hanem a nyers erőt, Amerikáról ennél sokkal jobb véleményem alakult ki. Amerika Amerikából nézve ráadásul nagyon más, mint innen nézve. Teljesen naiv persze én sem vagyok, de egyértelmű a preferenciám.

  • ekvingar says:

    Kedves Ádám!

    Köszönöm a válaszodat. Biztos, hogy megalapozottabb a véleményed, mint nekem, hiszen nagyobb összehasonlítási alapod van. Én amikor véleményt próbálok alkotni erről a kérdésről, elsősorban azokhoz folyamodok, akik kapcsolatban állnak Ukrajnával, és a híreket orosz/ukrán részről is olvassák. Hozzánk ugyanis szinte csak a nyugati hírek jutnak el, amiknek eleve van egy politikai színezetük. Örülnék neki, ha én is jobban tanulmányozhatnám mindkét oldal véleményét, de sajnos nem tudok oroszul.
    Abban biztos vagyok én is, hogy ma jobb Amerikában élni, mint orosz uralom alatt. Bennem csak az kelt félelmet, hogy mi lesz hosszú távon, ha a nyugat mellett maradunk? Mi lesz, ha 10 év múlva kijelentik, hogy a kereszténység homofób, és elítélnek minket? Lehet, hogy akkor kénytelenek leszünk mégis a leuraló stílusú, de ortodox Oroszországhoz fordulni.
    Persze az is lehet, hogy Kína tör előre, és újra bevezeti a kommunizmust. Végső soron teljesen igazad van abban, hogy nem érdemes ezektől a dolgoktól előre félni, hiszen minden Isten kezében van 🙂

  • Viktor Barnabás says:

    Kedves Ádám és svgy!

    Bizánc politikai hagyatékára én nem gondoltam, és nagyon érdekes, amit Liudprand püspökről svgy mondott. Ez a fölény biztosan nem erkölcsi, meg nem Isten szíve szerint való fölény. Szóval ebből én se kérnék. Viszont kicsit így bánik velünk most Washington, nem?

    Ha valamiből kérnék, az az ortodoxia istenszerető, istenismerő lelkülete. Ebből viszont sok kéne. Kéne az amerikai baptisták, puritánok istenszeretetéből is. Más nem, sehonnan. Csak azt a hatalmat ismerem el, ami mások szolgálatából származik.

    Az elmúlt napok történései egyébként az Egyesült Államokra is sötét fényt vetnek. Ebbe nem is akarok belemenni, csupán érzem, hogy a nagypolitika mennyire nem Istentől való. Mi meg apró játékszerek vagyunk. Amennyire lehet az emberi történelemmel szemben pesszimista egy keresztény, én annyira pesszimista lettem. Nem igazán remélem már Magyarország sorsának jobbra fordulását. Jobbágyok voltak az őseink, mi se vittük többre.

    Ádám, mióta olvastam az írásodat, Ady kompország gondolata járt a fejemben. Ma volt időm elővenni az Ismeretlen Korvin-kódex margójára című, 1911-es írását, és mondhatom, érdemes volt. Félelmetes, mennyire aktuális. Nem is tudok belőle semmit kiemelni, annyira mellbevágó, éles minden szava. Nem véletlen. Ady minden bűne ellenére rendkívül bibliás ember volt.

    Mégis idézek: “Tehát újból Európa ellen mentek, lovas magyarok? Az Időre röhögtök, miért legyen másként, mint Szvatopluk után: szent Ázsia nevében törtetni fogtok előre. Mi, fanyar igricek, azonban kiáltunk még egyet hozzátok. Omlásra készülő vérünket az egekig kiabáltatjuk föl: mit tettetek velünk?” És a végéről: “És látom az új áldozatot Hadúrnak, az új Gellért-papokat. Élén az új magyar társadalomnak állnak az ordító táltosok. Szomorú embereket vonultatnak el. Akinek a homlokán ott vigyázatlankodik a Gondolat, akinek a szemeiből új érzések máglyája világít, akire rábizonyul, hogy szívesen áldozott az Eszme idegen és ékes isteneinek: az elveszett.”

    Én ezekkel a hazai és a globális történésekkel kapcsolatban csak a 37. zsoltárt tudom idézni: “a békés embernek van jövője, de egy szálig elvesznek a gonoszok,a bűnösök jövője pusztulás”.

    Többek közt azért maradnék az atlanti kultúrkörben, mert szeretném megtartani a Bibliámat.

    Üdv:
    Viktor

  • Jonas says:

    Hasonló gondolatokkal küzdöttem én is az elmúlt években, és most utóbb, először nem mentem el szavazni sem (nem az önkormányzatira), mert bárkire szavaztam volna, úgy éreztem, h a saját bokámba rúgok, de nem kicsit. Annó azért is örültem a 2/3-nak, mert így nem tudja a kormány az ellenzékre fogni a kudarcait. Álmomban sem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Orbánt sem értem, Baloghot sem értem, de nagyon nem. És Baloghnak nem lehet mentsége a szememben, hogy Orbán nyomja. Ha valamibe beletörik majd Orbán bicskája, azt szerintem már előre, a pökhendiségének a számlájára írhatja. (szerintem beletörik)
    Igen, Isten szuverén ura a birodalmaknak is, és kis hazánk hatalmasodóinak is, de Ő nem kényúr! Ő nem kényszerít. Illetve inkább így fogalmaznék, h ritkán kényszerít. Ha teszi, szerintem gyakrabban kegyelemből. Istennek van egy jó terve, de számomra az is látszik, hogy az embernek elég tágas teret enged. Pl. Mt 23,37 “Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Ő akar valamit, annyira, h még sír is, de mi nem akarjuk! Ettől Ő még szuverén, mert ő dönt afelől is, hogy miben dönt és mit hagy nekünk. Én sem sírom vissza azt a korszakot, amikor titokban tudtam csak olvasni a zseb méretű Bibliámat Nagyatádon a katonai őrtoronyban, bár az gyakran nagyobb értékű volt akkor, mint ma egy fotelban olvasgatás. A nyugat oldaláról joggal tarthatunk mi keresztények, hogy lehomofóboznak, de szerintem az még veszedelmesebben leselkedik ránk, hogy a hithű keresztények “kirekesztőek”. Hiszen meggyőződéssel valljuk és hirdetjük, h nincs más út … ! A liberális oldalról a küszöbünknél toporog ez a bélyeg, ez a vád, amely alig várja, hogy a bíróság elé citáljon! Mindemellett emberileg (egyenlőre) én is jobban féltem a málnámat az orosz medvétől.

  • pomome says:

    Nem igazán értek a politikához, de szerintem ha valami nem fehér az nem jelenti azt, hogy fekete.
    Lehet ez egy harmadik út is.

  • Szabados Ádám says:

    Elolvasásra ajánlom Török Gábor helyzetértékelését.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum