Evangéliumi Fórum 2014

2014 nov. 18. | Divinity, Kultúra, Spiritualitás, Teológia | 10 hozzászólás

„Meggyőződünk, hogy meggyőzhessünk.” Ez a ma kezdődő EF 2014 mottója. A konferencia a 2007-ben indult Evangéliumi Fórum műhelyekre épülő éves találkozói közül az első, melyet reménységünk szerint újabbak is követnek majd. Az idei konferencia gerincét két műhely alkotja: apologetika és bibliaértelmezés. Előadóink között van Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, Stefan Gustavsson, a Credo Academy igazgatója és a svéd Evangéliumi Aliansz vezetője, valamint Dányi-Nagy Márió református lelkész. A bibliaértelmezés műhelyt Schauermann Tamás vezeti, az apologetika műhelyt Hamar Dávid és jómagam. Az előadók között lesz még Sípos Szabolcs, Fűtő Róbert és Illéssy János is. Küldetésünket az alábbiakban fogalmaztuk meg:

Az Evangéliumi Fórum célja a magyarországi hívők evangéliumi identitásának és missziójának erősítése.  Az „evangéliumi” szó a mi értelmezésünkben azt a felekezetektől független teológiai alapállást jelöli, melynek középpontjában az evangélium áll, és amely a Bibliát tartja legfőbb tekintélynek az igazság és az élet minden kérdésében.

Keresztény vezetőknek szeretnénk segítséget nyújtani ahhoz, hogy a hitükről és a szolgálataikról a Biblia alapján gondolkodjanak, és képesek legyenek a bibliai evangélium igazsága mellett meggyőződéssel kiállni. Magyarországon ma sokan gondolkodnak igényesen, akiknek nincsen evangéliumi meggyőződésük, és sokaknak van mély evangéliumi meggyőződésük, akik nem gondolkodnak igényesen a hitükkel kapcsolatos kérdésekről.  Mi azt szeretnénk elősegíteni, hogy a magyar keresztény vezetők egyszerre igényesen gondolkodjanak és mély bibliai meggyőződéssel szolgáljanak.

Ennek érdekében az evangélium igazságát középpontban tartva szeretnénk konkrét műhelyekhez kapcsolódó, tartalmas beszélgetéseket indítani olyan témáktól, melyek szolgálatunk, a jelenkori egyház és a minket körbevevő társadalom számára fontosak. Teret és lehetőséget akarunk adni, hogy olyan releváns kérdésekkel foglalkozzunk, melyekkel mindennapi szinten találkoznak azok, akik Krisztus elhívásában az élet bármely területén vezetői szerepet töltenek be.

Az Evangéliumi Fórum hangsúlyosan tartalomközpontú kezdeményezés. A tartalmat elsősorban az ELF-hez kapcsolódó előadók biztosítják, a beszélgetések résztvevői pedig azok, akiket személyesen meghívunk. Az előadók szakterületükön felkészült, szilárdan evangéliumi hitű emberek, akik az élet egy-egy területéről értékes és mély gondolatokat tudnak átadni. Az a vágyunk, hogy az Evangéliumi Fórum hatása a résztvevőkön keresztül megsokszorozódjon, és így hozzájáruljon az evangélium ügyének megerősödéséhez Magyarországon.

(Az Evangéliumi Fórum honlapja: evangeliumiforum.hu.)

10 hozzászólás

  1. csabosz

    Csodás ajándék volt Istentől ez a három nap!

  2. Rafael Pál

    Szia Ádám!
    Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam részvenni a Fórumon,de ezért megszeretném köszönni neked és a csapatnak, hogy engem is meghivtatok.
    Nagyon remélem, hogy legközelebbi alkalomra eltudok menni.
    Isten áldjon téged.
    Pali testvér

  3. István70

    Kedves Ádám!

    Ez egy zártkörű (meghívásos) fórum. Az előadásokhoz hozzáférhet egyszerű hívő, vagy ez teológus „kiváltság”? 😉

  4. Szabados Ádám

    Az előadásokat valamilyen formában közkinccsé tesszük.:)

  5. Ödönbéla

    Gratulálok, örülök a kezdeményezésnek!

    A felvételeket pedig nagyon várom, különösen az evangelikus.hu-nak adott interjúdban szereplő témafelsorolás után 🙂

  6. Ödönbéla

    Ádám,

    Nagy örömmel vettem észre, hogy a közelmúltban elérhetővé váltak a hangfelvételek. Az egész kezdeményezés és maguk az előadások is nagyon színvonalasnak és építőnek tűnnek a számomra, gratulálok és köszönöm még egyszer.

  7. Hanna

    Szia Ádám, megkérdezhetem, hogy vezetői pozíció és meghívás nélkül lehet-e valahol regisztrálni az evangéliumi fórumra, hogy felszabaduló helyek esetén, esetleg elmehessünk?

  8. Szabados Ádám

    Kedves Hanna,

    örülök az érdeklődésednek. A honlap regisztrációs felületén lehet majd jelentkezni az EF 2017-re. A jelentkezés elbírálását követi a tényleges meghívás. Az EF evangéliumi (hívő protestáns) szemléletű vezetőknek és potenciális vezetőknek van. Vezető lehet valaki pozíció nélkül is, ha a munkájával vagy szolgálatával nyilvánvalóan formálja mások gondolkodását, világról alkotott képét (pl. művész, újságíró, oktató stb.). Minden jelentkezést egyénileg bírálunk el, ezért tartozik részletes kérdőív és referenciakérés is a regisztrációhoz.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK