Rowland Hill tizennyolcadik századi metodista prédikátor mondta: „A világhoz való igazodás minden korban az egyház romlásához vezetett.” Ezt ma is visszaigazolják a statisztikák, melyek földgolyó szerte a liberális egyházak és gyülekezetek hanyatlását mutatják. Horatius Bonar tizenkilencedik századi skót lelkipásztor tovább is ment ennél, szerinte „a világ azért szippantja magába az egyházat, mert az egyház is örül ennek”. Vagyis könnyű Katót táncba vinni, ha maga is akarja. És ez az igazán fejbekólintó igazság. A „világ” akkor jön be az ajtón, ha beengedjük, mi pedig többnyire akkor engedjük be, ha magunk is erre vágyunk. Ez pedig általában azt jelenti, hogy már előbb is jó nagyokat kortyoltunk belőle.

Alapvetően nem a kontextualizációval van a baj. A kontextualizáció a misszió egyik feltétele, Pál is zsidónak zsidóvá lett, görögnek pedig göröggé. A misszionárius feladata, hogy megtanulja azok nyelvét, akikhez küldetett. Ez a feladat a generációk közötti váltásoknál is elengedhetetlen. Hudson Taylor kínai ruhát vett fel, hogy meg tudja szólítani a kínaiakat, Bruchko kerek kunyhót épített, nem szögleteset, mint az európaiak, hogy közelebb kerüljön a motilone indiánok szívéhez. Az evangélium kulturális kontextualizálása része a krisztusi küldetésünknek. Hill és Bonar, akik a külmisszió nagy támogatói voltak, nem ez ellen beszéltek. Hanem az ellen, hogy az egyház prófétai szerepét feladva értékeiben, meggyőződésében, üzenetében is a világhoz kezdjen igazodni. Olyankor ugyanis éppen a misszióját lehetetleníti el.

C. H. Spurgeon szerint „az egyháznak azért van olyan kicsi hatása a világra, mert a világnak olyan nagy hatása van az egyházra”. A világ vonzza az egyházat, az egyház ezért a világra kezd hasonlítani, és ezzel lényegében elveszíti létjogosultságát. Jézus is erről beszélt a só kapcsán: ha a só elveszíti az ízét, semmire nem jó, csak arra, hogy az emberek kidobják és megtapossák. „Hervasztó látni a növekvő világiasságot a látható egyházban” – panaszkodik Spurgeon a tizenkilencedik század végén. „Számos magát kereszténynek valló (az Úr tudja csak, hogy valódi hívők-e vagy sem) szolgáltat súlyos okot az aggodalomra. Olyan gyakorlatokat tolerálnak, melyeket atyáik soha nem viseltek volna el.” „Megdermed bennem a vér, ha arra gondolok, némely trendi keresztények milyen messzire eltévelyednek!”

Pedig Spurgeon szerintem legrosszabb álmaiban sem tudta volna elképzelni azt a szcenáriót, hogy mondjuk egy nap keresztény gyülekezetekben gyakorló homoszexuális párokat áldjanak meg, és akik ezt teszik, még vállon is veregessék magukat, meghatódva saját „szuperirgalmas” kegyességüktől. És ma már nem csak liberális felekezetek, meg Brian McLaren és Rob Bell-féle emergentes tanítók lépik át ezt a határt, de még olyan evangéliumi ikonoknál is rezeg a léc, mint a Hillsong vagy a World Vision. (Még nem verték le a lécet, de már az is aggasztó, hogy erről egyáltalán beszélni kell.)

„Amikor az egyház a világ szintjére süllyed, elhagyja a szellemi ereje” – folytatja Spurgeon. Ha az egyház belefárad az isteni terv követésébe (és lássuk be, a megfáradás minden korban nagy kísértés volt!), ha Isten népe beadja a derekát, meghajol a világ elvárásai előtt, „abból semmi jó nem sül ki, csak teljes zavar és csalódás; Istent gyalázat éri, az evangélium nevetség tárgyává válik, a képmutatók százával jelennek meg, az egyház a világ szintjére züllik.” A homoszexuális párok megáldása természetesen csak a jéghegy csúcsa. Aki ide jut, az már régóta a világ forrásaiból kortyolgat, nem az apostoli hagyományból. A jelenség csak tünet, de annak azért elég ijesztő.

Hill, Bonar és Spurgeon a szívemből beszélnek, és benneteket is arra kérlek, figyeljetek a prófétai hangjukra! Ma sem adhatjuk fel az egyház különállását, és ebből fakadó küldetését a világban! Illetve feladhatjuk, de azzal az egyházat is feladjuk, meg az evangélium ügyét is. Szerencsére Isten Lelkét ez nem akadályozza: ilyenkor szoktak új evangéliumi mozgalmak elindulni, új borostömlőkben. De ezt nem muszáj megvárni, pláne kiprovokálni, különösen akkor, ha tényleg szeretjük az elveszetteket. Küldetésünk sikere és szellemi ereje ma is ettől függ: az egyház legyen benne a világban, a „világnak” azonban semmi keresnivalója az egyházban!

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12,1-2)

11 hozzászólás a “A világ az egyházban?” bejegyzéshez

  • H28 says:

    Ezért is dönthetnek úgy némelyek, hogy egyedül is jobb, mint ilyen közösségekben. Mert csöndes sónak se kellemes évtizedekig, pláne, ha még meg is bélyegzik, elítélik az embert, tehát nemhogy a jótékony hatását ismernék el, inkább csak megtűrik, ha megtűrik. Szava meg ne is legyen az ilyennek, minő elvetemült gondolat?!

  • Arpicus says:

    Már nagyon régóta várok egy ilyen írást erről az aktuális témáról.Sőt,szerintem nemcsak,hogy aktuális hanem égetően időszerű.Az írás visszafogott hangnemben nyúl a témához.Megértem.Én sokkal borúlátóbban látom a helyzetet.Az alapoktól(a helyi gyülekezet)egészen az Egyházig.Az egyszeri hívők csak kapkodják a fejüket,hogy mi is történik.Az internet kinyitotta a látóteret és sokkal több információval,videóval rendelkezünk.Ha az ember néhányat megnéz akkor finoman szólva is megdöbben.Amikor ilyeneket látok akkor egy régi néger spirituálé jut az eszembe:”Give Me That Old Time Religion”(adjátok ide nekem a régi idők hitét avagy azt a régi hitet.Miért?-mert az jó nekem).Nem vagyok a fejlődés ellensége,sőt támogatok minden előrehaladást de most már ideje,hogy a fékre tegyék a lábukat a Biblia tanításához ragaszkodó keresztyének.Bátorító viszont az,hogy még mindig vannak,és hála Istennek nem kevesen,akik ragaszkodnak a keresztyénség alapelveihez és nem hajlandóak megalkudni a korszellemmel amely egyre inkább és egyre erőteljesebben hatol be a gyülekezetekbe,egyházakba a keresztyénségbe.Aki felemeli ez ellen(a korszellem behatolása ellen)a szavát azt maradinak,bigottnak,intoleránsnak és még ki tudja,hogy minek mondják.Vannak evangéliumi vezetők,igazi Írástudók és hitvédők akik felemelik a szavukat a jelenség láttán,vállalva a konfrontációt az elutasítást.
    Végül idéznék három gondolatot a témával kapcsolatban amelyeket valahol olvastam:
    “A világ és a névleges gyülekezet először csak flörtöltek,azután beleszerettek egymásba és most az esküvőt várjuk.”-Leroy Hassler
    “Aki beviszi a világot a gyülekezetbe,az elvilágiasítja a gyülekezetet.”
    “Addig jár a varjak közé,hogy végül megtanul károgni.”
    Hiánypótló és fontos és időszerű írás.Köszönöm!

  • endi says:

    Én sokkal nagyobb problémának tartom azt, hogy a keresztények olyan embereket közösítenek ki maguk közül, akik amúgy csak valami kulturális dologban térnek el az átlag keresztényektől, és amely kulturális dolgok amúgy nem bűnök. Vagy akármiben ami nem is bűn, csak éppen lenézett, megvetett dolog a keresztények között. Magyarul a saját testvéreiket közösítik ki.

  • Csaba Tarró says:

    Mire gondolsz konkrétan Endi?

  • István70 says:

    Szerintem az egyház azóta keresi a helyét a világban, mióta államvallás lett Rómában.

  • Éva says:

    A konstantini fordulat, amire utalsz kedves István utólag nézve, nagy hiba volt, egy csapda. Nem tudhatta előre a gyülekezet, mi lesz ebből, lehet, megörültek: megtért a császár! mindenesetre, az üldözéseknek vége lett. Azért ennek is lehetett örülni 🙂
    És ezt meg lehet érteni is! Van olyan elmélet, mely szerint ez tette “erőtlenné” a Római Birodalmat, és ez okozta a bukását, szerintünk meg az egyházat erőtlenítette el, zavart keltett, mint ahogy a keveredésről/hatásokról itt szó van. Hm “meglehetősen súlyos zavarokat” a hőskor után 🙁

  • Kuba Róbert says:

    “Pedig Spurgeon szerintem legrosszabb álmaiban sem tudta volna elképzelni… ”

    Amit Spurgeon a legrosszabb álmaiban sem tudott volna elképzelni, arról már Pál apostol is írt, t.i. hogy rosszabbak vagyunk a pogányoknál, hiszen “olyan is előfordul, hogy valaki az anyjával hál, ti meg szépen eltűritek.”

    Meg hogy a keresztény szabadság ne legyen szabadosság. Ürügy a testnek.

    A római fordulattal kapcsolatban csakannyit, hogy valamennyire sejthette az egyház. Ugyanis elárulta messiáshívő zsidó testvéreit, hogy alkalmazkodjon a pogánysághoz (itt most a vasárnap ünneplésre gondolok) Az egyház antiszemitizmusa valahol itt kezdődött és a Konstantintól a középkorig tartó mélyrepülés érzésem szerint valahol ennek köszönhető.

  • Kuba Róbert says:

    Ami pedig az egyház romlása, a világ, a kroszellem beenegdése, és ennek kapcsán a homoszexualitás témakört illeti:

    Többek között éppen a pszichológia az oka a megromlásnak. Ugyanazon területen, az ember lelkén próbál osztozni, mint Isten. De az óember állapotában való megrekedést, abba való visszaráncigálódást okozza, ahelyett, hgoy felöltenénk az új embert. Amikor állást kell foglalnunk a homoszexualitás kérdésében, akkor nagyon képmutatóak vagyunk:

    1. azt mondjuk, hogy ez bűn.
    2. nem hisszük, hirdetjük, hogy Krisztus vére árán van belőle szabadulás
    3. éppen a pszichológiára hivatkozunk, hiszen a pszichológia, a modern kor kutatási eredményei szerint is… és itt jön a sok rizsa.

    Az evangélium ereje helyett.

  • dzsaszper says:

    Kik is ezek a mi, akik azt mondjuk, hivatkozunk?

  • Kuba Róbert says:

    Mi, keresztények.

    Ilyen-olyan arányban. remélem többen nem, mint igen, de egyetemes keresztényegyházban, egységben gondolkozva egyfajta kolletktív bűnösség, közös felelősségvállalás jegyében használtam a “mi” névmást.

    Dániel Isten előtt kedves férfiú volt. De népével közösséget vállalva könyörgött Isten előtt bűneikért. Mózes közösséget vállalt a rá bízott néppel, amikor azt kérte Istentől, inkább őt törölje ki az élők könyvéből, de a népet ne vesse el. Jézus közösséget vállalt velünk bűneinket magára véve.

    Mi is megtehetjük, hogy az “ők lehet, hogy igen, de én nem” helyett alkalmazzuk a “mi” hozzáállást.

  • Éva says:

    Róbert, annyira megörültem a soraidnak, ebben a szellemben már régen érik bennem egy “csomag” különböző posztokhoz. Egyébként HISSZÜK – szerintem – hogy VAN belőle szabadulás (2.sz.pont)
    A pszichológia, a tudomány, stb. nem kezelhető egységesen, mára már elkülönült az élet, és az életellenesség irányzataira, ami persze, csak az életre vivő út ismeretében látszik. Mert “onnan” az igazságos, ahogy a hajlamokkal született-genetikusan meghatározott-férfi agy női testben stb.
    Az is igaz, hogy össze van keverve a pszichológiában, “éld a saját életed” mert valóban, szörnyű elnyomások/elvárások léteznek, de a személyes kapcsolatok átrajzolása, például már egy kialakult mozaik családban nem egyszerű. A bűn is sok esetben “örökölt” vagyis minták alapján jön létre, még Madách is felmenti Évát: “bűne a koré, mely szülte őt”.
    Egy ügyvédnőn észrevettem keménységet, mondtam is, talán bíró volt? Nem, ügyész, mondta, csak nem bírtam, hogy a gyereket vádoljam lopásért, amikor az apja küldte…
    Nincs más esélyünk, mint VELÜK ahogy írtad is, Róbert, a “mi” értelmezését 🙂

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum