A livingout.org honlap készítői nyíltan elismerik jelenlegi vagy múltbeli homoszexuális vágyaikat, de azokhoz evangéliumi módon akarnak viszonyulni, és ebben szeretnének másoknak is segíteni. Honlapjukon a „Mit hiszünk?” fül alatt közzé teszik a brit Evangelical Alliance Biblical and pastoral responses to homosexuality (Bibliai és pásztori válaszok a homoszexualitásra) c. állásfoglalását, melyet saját álláspontjukként fogadnak el. Lefordítottam a nyilatkozatot, szerintem érdemes elolvasni, mert összefoglalja azokat a sarokpontokat, amelyek az evangéliumi hozzáállást meghatározzák. Ezek fényében talán kevesebb lesz a félreértés. Ha valaki nem is ért egyet a nyilatkozatban megfogalmazott evangéliumi hozzáállással, jó, ha legalább tudja, hogy mi az, amire reagál.

1. Elismerjük, hogy mindannyian bűnösök vagyunk és az egyetlen valódi reménység bűnös emberek számára – szexuális irányultságuktól függetlenül – Jézus Krisztusban van. Azért imádkozunk, hogy a homoszexualitásról folyó vitákra adott evangéliumi válaszokat az ő szeretete, igazsága és kegyelme jellemezze most is és a jövőben is.

2. Valljuk, hogy Isten szexuális irányultságuktól függetlenül szeret minden embert és törődik velük, ezért elutasítunk minden olyan attitűdöt és tevékenységet, mely bántja és megveti azokat, akik vonzalma saját nemükhöz tartozó emberekre irányul. Bátorító, hogy sok keresztény felismeri és mélyen bánja, hogy a múltban vagy a jelenben sebeket okozott azzal, hogy rosszul reagált a saját nemükhöz vonzódó emberekre.

3. Valljuk, hogy a házasság Isten által teremtett intézmény, melyben egy férfi és egy nő életre szóló kizárólagos kapcsolatra lépnek. A házasság az egyetlen Isten által helyeselt társas viszony a szexuális kapcsolat számára, a homoerotikus szexuális tevékenység összeegyeztethetetlen az ő Szentírásban kinyilatkoztatott akaratával. Nem fogadjuk el, hogy az ezekhez a teológiai és etikai nézetekhez való bibliai alapú ragaszkodás önmagában homofób lenne.

4. Arra bátorítjuk az evangéliumi gyülekezeteket, hogy legyenek olyan közösségek, amelyekben azok, akik saját nemük tagjaihoz vonzódnak és hűségesen a bibliai tanítás szerint akarnak élni, befogadást és elfogadást tapasztalnak. Ezeknek a keresztényeknek arra van szükségük, hogy a gyülekezetek biztonságos helyek legyenek, ahol – miközben segítjük egymást, hogy együtt Krisztusban való érettségre jussunk –, ők is megoszthatják és megérthetik saját történetüket, amikor más hívőkkel egymást bátorítják és támogatják.

5. Ellene vagyunk azoknak a törekvéseknek, amelyek az azonos neműek közötti társkapcsolatoknak a keresztény társkapcsolatok legitim formájaként való elfogadására és/vagy elismerésére vonatkoznak, és ellene vagyunk annak, hogy az ilyen szexuális kapcsolatban élőket pásztori szolgálatba állítsuk. Imádsággal azok mellett állunk, akik ilyen egyházakban bibliai alapon igyekeznek ellenállni ezeknek a törekvéseknek.

6. Ellene vagyunk és a Bibliával ellentétesnek tartjuk homoszexuális és leszbikus élettársi vagy egyéb kapcsolatok egyházi megáldását, és elutasítjuk a házasság minden olyan újradefiniálását, mely az azonos neműek közötti kapcsolatot magában foglalja.

7. Tiszteljük és bátorítjuk mindazokat, akik saját nemükhöz való vonzalmat tapasztalnak, ugyanakkor tisztaságra kötelezték el magukat, távol tartva magukat a homoerotikus szexuális tevékenységtől. Hisszük, hogy ők pásztori és vezetői szolgálatba állíthatók az egyházban, elismerve, hogy értékes meglátásokat és tapasztalatokat hozhatnak a keresztény pásztori szolgálat területére.

8. Üdvözöljük és támogatjuk azon egyének és szervezetek munkáját, akik felelősen próbálnak segíteni olyan keresztényeknek, akik saját nemükhöz való vonzódást tapasztalnak, mely összeütközésben áll az elköteleződésükkel, hogy a Biblia tanítása szerint éljenek. Ez a segítség magában foglalja a pásztori tanácsot és támogatást, hogy éljenek tiszta, önmegtartóztató életet, és a folyamat részeként némelyek változást is kereshetnek és tapasztalhatnak saját nemükhöz való vonzódásuk erejében és irányában.

9. Hisszük, hogy a bűnbánat nélküli rendszeres homoerotikus szexuális tevékenység és annak nyilvános támogatása összeegyeztethetetlen a hűséges gyülekezeti tagsággal. Bár a tagfelvétel és a gyülekezeti fegyelmezés folyamata egyházi kontextusoktól függően eltérő, hisszük, hogy ez a két viselkedés jogos alapot szolgáltat a gyülekezeti fegyelmezés megfontolására.

10. Arra bátorítjuk az evangéliumi gyülekezeteket, hogy üdvözöljék és fogadják be a szexuálisan aktív leszbikus és homoszexuális embereket. Azonban ezt azzal az elvárással tegyék, hogy mint mindannyian, akik Isten szándékaitól eltérő életet élünk, idővel meglássák a változtatás szükségességét, hogy a bibliai kinyilatkoztatással és a hithű egyházi tanítással megegyező életet éljenek. Fontosnak tartjuk a gyengéd, türelmes, folyamatos pásztori gondoskodást akkor, amikor valaki lemond a saját neméhez tartozóval való társkapcsolatról, és utána is.

Akit érdekel, hogy ez a gyakorlatban hogyan valósul meg, ajánlom a honlapon található személyes történetek megnézését. (Egyelőre sajnos csak angolul.)

36 hozzászólás a “Az evangéliumi hozzáállás a homoszexualitáshoz” bejegyzéshez

  • Éva says:

    Nagyon köszönöm ! teljes és tökéletes a kép, amit a cikk fogalmaz. A “válaszd az életet” vonalon haladhatunk csak és az Úr ad életet. Az egynemű kapcsolatok – sajnos – nem az életet választják, amit nem mi határoz(t)unk meg, hanem a Teremtő: az utat kijelölte parancsaival a mi boldogságunkért akkor is ha az a be- illetve elsötétedés miatt nem látható. Az elsötétedés a növekvő szürkület, a besötétedés teljes DE ebből is van kivezető út a testvéri befogadó szeretet által. Hasonlóan nagyszerűen fejti ki “Az élet Istené” bioetikai megfogalmazás (katolikusként a legkiválóbbnak tartom ezt az összefoglaló nyilatkozatot)az erdélyi reformátusoktól http://www.reformatus.ro/bioetikai-allasfoglalas-az-elet-istene.html

  • Kuba Róbert says:

    A legtöbb ponttal én is egyetértek. Számomra a 7-es pont viszont kérdéses. Azt hiszem, ahhoz kéne tartanunk magunkat, amit Pál is írt: a püspök/presbiter/diakónus stb. legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi, aki saját házanépét is jól tudja vezetni. Úgy hiszem, aki Krisztusba kereszteltetett, az új teremtés. Isten nem teremt romlottat. A kísértés önmagában nem jelent bűnt, ha nemet tudunk mondani, ellene tudunk mondani Jézus nevében. Viszont az óembert le kell vetni, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott. Úgy hiszem, ez egy folyamat. Ha valaki ilyen vágyakkal küzd, attól még hiszem, hogy új teremtés Krisztusban, amennyiben hiszi, hogy Jézus az Isten fia, testben feltámadt a halálból.

    Ámde az, hogy folyamatosan jelen vannak ezek a vágyak az életében, szerintem azt jelenti, hogy az újjászületési folyamatban az óember levetése még nem vált teljessé. Olvassuk az igében, ahol Pál azt mondja, felszólító módban, hogy vessük le az óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, és öltsük fel az új embert, aki szentségben és igazságban teremtetett, romolhatatlan magból. Másutt viszont befejezett múlt időt használ, úgy írja, “mert levetettétek az óembert, és felöltöttétek az új embert, aki teremtőjének képmására állandóan megújul.” (kb.)

    Azt hiszem, ha valakinél ez a folyamat még ott tart, hogy nem vált teljessé az óember levetése, és folyamatos ilyen irányú vágyai vannak, az nem alkalmas lelkipásztori feladatra. Hitem szerint meg kell várni Isten megszentelő munkáját, amíg ez a folyamat beteljesedik, az egyén Isten iránti engedelmességből a testet megfeszítve, levetkezi teljesen az óembert. A lelkipásztori feladat nagyon nagy terheket jelent. Ha valaki a saját életében nem tudta még teljes győzelemre vinni az óember levetését, hogyan hordozhatja egy egész gyülekezet terhét, minden kísértéssel, démonikus támadással együtt?

    Azt hiszem, komolyan kell venni az ige tanítását az egyfeleségű vezető tagokkal kapcsolatban.

  • Éva says:

    Róbert írásához kapcsolódva az utolsó bekezdésre gondolva írom, hogy a küldött anyagban ugyanez van: nem lehet lelkipásztor, aki ilyen gondokkal küzd.

  • Szabados Ádám says:

    Robi, én többfelé választanám ezt a kérdést.

    1. Az „egyfeleségű férfi” (μιᾶς γυναικὸς ἄνδρα) exegézise. A te értelmezésed elég radikális, hiszen ha a kifejezés arra vonatkozna, hogy az illető házas legyen, az nem csak olyan lelkipásztorokat zárna ki, mint Athanasziosz, Augusztinusz, Aranyszájú Szent János, John Wesley, Charles Simeon, John Stott vagy Andrew Page, akik fantasztikus szolgálatot végeztek az egyházban, hanem magát Pált (!) is, sőt, Jézust (!) is. Én sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a kifejezés a hűséget szabja meg feltételül (tehát ha nős, nincs más nő a férfi életében). Különösen, mivel Pál kifejezetten ajánlja a függetlenség lehetőségét a szolgálat hatékonysága szempontjából (1Kor 7).

    2. A szexuális hajlam és a szexuális gyakorlat közötti különbség. Egy dolog az, hogy valakiben a saját neme tagjai felé van vonzódás, másik dolog, hogy mit tesz ezzel. Aki önuralomban él, az az én szememben szent életű ember, függetlenül attól, hogy milyen típusú vágyak felett uralkodik. Heteroszexuális orientáltságú lelkipásztorok is naponta néznek szembe kísértésekkel. Ez őket nem zárja ki a szolgálatból. Szerintem ugyanez a helyzet azokkal, akik a Szentlélek ereje által homoszexuális kísértésekre mondanak nemet. Ez az új élet és az óember megfeszítése.

    3. Bölcs dolog-e olyanokat pásztori szolgálatba állítani, akik számára a saját tagjaik felé való vonzalom jelent kísértést. Erről érdemes alázattal és szeretettel vitát folytatni. Az én válaszom erre a kérdésre megegyezik a brit Evangelical Alliance állásfoglalásával. Jézus azt mondta, hogy különböző okokból lehetnek emberek házasságra alkalmatlanok. Ezek közé tartozhat akár a szexuális orientáció is. A házasságra való alkalmatlanságukat ezek az emberek viszont Isten országa szolgálatába állíthatják. A livingout.org hitvalló bizonyságtevői között a többség pásztori szolgálatot végez. Beszámolnak arról, hogy ez nem csak hátrányt, de előnyt is jelent a számukra. Érdemes megnézni az interjúkat. Beszélnek a megtörtség élményéről, az empátiáról, az egyedülálló élet számtalan előnyéről. Miközben egyértelműen fogalmaznak azzal kapcsolatban is, hogy a szexuális vágyaik kiélése ugyanúgy bűn lenne, mint egy házas embernek másik nővel való kapcsolata. Az egyház történetéből is, Páltól is, Jézustól is azt tanulom, hogy a cölibátus lehet áldás is a szolgálatban, de alternatívaként mindenképpen szóba jön.

  • Lacibá says:

    Az “egyfeleségű” kifejezés sokkal többet mond szerintem, mint hogy egyszerre csak egy nő legyen az ember életében. A megállapodottságot, az érzéki vágyak feletti tökéletes uralmat is jelenti, s ezért a tökéletes megvalósulását a cölibátusban, az abszolút Istennek adottságban látom. Ebben a cölebsz életállapotban az ember nincs korlátozva közvetlen családi kapcsolat által, hanem teljesen felszabadult Isten tetteinek cselekvésére. Hiszen meg van irva: ” 32Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. 33A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, 34ezért meg van osztva. … 35Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket. ” (1Kor 7)
    Hosszú tapasztalat és vivódás után irja ezt az Apostol, hiszen kezdetben ő is berzenkedett a nőtlenség ellen, mikor panaszkodott, hogy még nővérként sem tarthat vele senki útjain: “5Nincs jogunk ahhoz, hogy asszony nővért magunkkal vigyünk, mint a többi apostol és az Úr testvérei vagy Kéfás is teszi?” (1Kor 9)

    “10 Arra bátorítjuk az evangéliumi gyülekezeteket, hogy üdvözöljék és fogadják be a szexuálisan aktív leszbikus és homoszexuális embereket.. Azonban ezt azzal az elvárással tegyék, hogy mint mindannyian, akik Isten szándékaitól eltérő életet élünk, idővel meglássák a változtatás szükségességét, hogy a bibliai kinyilatkoztatással és a hithű egyházi tanítással megegyező életet éljenek.”

    Melyikük meri nyiltan felvállalni nemi identitását és ugyanakkor a megváltozást elváró templomi közösségbe járni? Hisz a görög és ortodox liturgiában mai nap is ott van az “az ajtókat, az ajtókat!” felkiáltás, mikortól a nyilvános bűnösöknek és a katekumeneknek a liturgiáról el kell távozniuk. Képmutatás és halált hozó bűn is ugyanis hallgatni Isten szavát, venni Testét és Vérét és meg nem változni. Tehát a csatlakozni akarónak meg kell térnie, Isten -és az ő Egyházának képviselője- előtt meg kell vallania bűneit, majd erős fogadással és Isten segitségül hivásával meghallani Isten megbocsátását, s ennek az örömében új életet kezdeni. Ekkor már üdvözölhető és befogadható.

  • Éva says:

    Kedves Ádám az egyfeleségű férfi hogyan zárná ki magát Jézust “is”?! Azért, mert azt mondta, hogy mindaz, aki Isten parancsait teljesíti, nekem fivérem, nővérem és anyám (akár feleségem: ezt gondoljuk hozzá)?
    A felsorolt személyek életét nem ismerem: Ágoston megtért, ez után vajon volt felesége? Előbb igen, sok “felesége”…
    Ha az a feltétel, hogy az egy mellett ne legyen másik nő az életében, akkor nyilván válás sincs (vagy lehetséges)?! Ugyanis, ha hűtlenné válik, majd ez után lesz egyetlen felesége akkor onnan már tényleg egyfeleségű – volna – azt az apró esetet kivéve 🙁 ahogy a szemünk előtt történt egy neves püspökkel napjainkban.
    A cölibátus elve csodálatos, ám tudjuk, hogy nem mindenkinek/keveseknek való mégis kötelező. A házasság is “egyetlen” a katolikusoknál és elvben nincs válás, csak, ha a házasság már eleve nem volt érvényes. Az, hogy az esetek kilencven százaléka ilyen vagy még több ennél – esküvőn mondta az eskető pap – mindegy is: innen viszont már a törvény törvény, vagyis, ama tál külseje … mert mi lenne ha mondjuk csak minden második házasságról kellene bizonyítani és azt elfogadni, hogy érvénytelen volt kezdettől ?! Ezért aztán marad a VALÓDI ex-lex.

  • Éva says:

    Persze, ha viccelsz, és arra gondolsz, hogy Jézusnak, Pálnak egyáltalán nem volt felesége ahogy nem is: az egyfeleségű a szövegben a legtágabb halmazt jelentheti :)nyilván.

  • Kuba Róbert says:

    Ádám,

    helyt adok az “egyfeleségű férfi” kifejezés értelmezéseddel kapcsolatban annak, hogy valóban kétféle hangsúly lehet a szövegértelmezésben. Az én olvasatomban valóban inkább ott van a hangsúly, hogy LEGYEN egy felesége, de azt hiszem lehet úgy is hangsúlyozni, hogy legyen EGY felesége. Az első olvasat meghatározza, hogy legyen, és ha nincs, nem is lehet lelkipásztor, azaz voltaképp nőtlenek nem lehetnek lelkipásztorok. Még most sem vagyok meggyőződve róla teljesen, hogy nem így kell-e érteni a kifejezést. Pál ugyanis tudomásom szerint nem lelkipásztor volt, azaz egy adott gyülekezet egy helyben élő vezetője, lelkésze, hanem apostol volt, aki szüntelenül úton volt. Az indoklás a szövegben, hogy miért LEGYEN egy felesége, számomra a LEGYEN szó hangsúlyos voltát erősíti. Azért LEGYEN, hogy nyilvánvalóvá váljék, férfiként ismeri a házasélet örömeit, nehézségeit, egészséges vágyai vannak, gyümölcsöző, példamutató a családi élete, és nem csak szavaival a szószékről, hanem életével is tudja hirdetni Isten országát. Hogy nyilvánvalóvá váljék kipróbáltsága, hogy a saját háza népét jól tudja vezetni, mert különben hogyan tudná vezetni a rá bízott nyájat?

    Számomra nehezen is érthető másképp, hogy miért van ott a LEGYEN szó. Hiszen nem egy szűkítő kifejezésről van szó itt, mintegy “a többieknek lehet több feleségük, de a lelkésznek csak egy legyen” értelemben. Senki nem lehet többfeleségű, aki az Úr gyülekezetéhez tartozik. Szükségtelennek tartom hát a szűkítő értelmezést elfogadni itt.

    Valamiért mégis ott van a LEGYEN szó. Ha az Úr azt akarta volna, írhatta volna azt is, hogy vagy legyen nőtlen, vagy legyen egy felesége.

    A te példád Pállal kapcsolatban szerintem inkább azokra vonatkozik, akik nem helybéli lelkipásztorok, hanem misszionáriusok, állandóan úton vannak. Feleségüket fosztanák meg ezzel önmaguktól. Gyermekeiket pedig apjuktól, akire szükségük lenne. Számukra valóban jobb, ha nem kell családjukat magukkal vinniük, kitéve őket is az üldöztetésnek, illetve jobb, ha nincs családjuk, akiket otthagynának, kitéve őket a férjtelenségnek, apátlanságnak.

    Szerintem azért van ott a LEGYEN, ami miatt az indoklásban szerepel: a családi élet helyes vezetésében mutatott gyakorlat és annak mintájára a gyülekezet vezetésére való alkalmasság (hiszen az is olyan, mint egy nagy család, Krisztusban testvérek vagyunk).

    ” … olyan, aki a maga házanépét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. Mert ha valaki a maga házanépét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára?” 1Tim 3:4-5

    Ez a parancs mind a püspökre, mind a diakónusra vonatkozik.

    Másik, amit írtál:

    “2. A szexuális hajlam és a szexuális gyakorlat közötti különbség. Egy dolog az, hogy valakiben a saját neme tagjai felé van vonzódás, másik dolog, hogy mit tesz ezzel. Aki önuralomban él, az az én szememben szent életű ember, függetlenül attól, hogy milyen típusú vágyak felett uralkodik. Heteroszexuális orientáltságú lelkipásztorok is naponta néznek szembe kísértésekkel. Ez őket nem zárja ki a szolgálatból. Szerintem ugyanez a helyzet azokkal, akik a Szentlélek ereje által homoszexuális kísértésekre mondanak nemet. Ez az új élet és az óember megfeszítése.”

    Azt hiszem, hogy ez valóban az óember megfeszítése és az új ember felöltésének folyamata. Viszont éppen ennél fogva ez egy befejezetlen folyamat. Azt hiszem, hogy a homoszexuális beállítottság mögött démonikus befolyás áll. Akinek ez még folyamatos harcot jelent és nem befejezett életében a harc eme démon felett, nem lett teljes benne a Szent Szellem uralma. Egy lelkipásztornak pedig nem hogy a saját életében úrrá kell lennie a Szent Szellem által a démonok felett (márpedig nem úgy, hogy folyamatosan jelen vannak, de uralkodik rajtuk, hanem úgy, hogy a Szent Szellem erejével kiutasítja őket magából, azaz eltávolítja a gonoszt az életéből) hanem a Szent Szellem ereje annyira be kell, hogy töltse, hogy szabadító szolgálatot tudjon végezni mások felé, bármilyen megkötözöttségben, sőt, megszállottságban szenvednek. Ha Jézust és Pált hozzuk fel példának, kiváló példák ebből a szempontból: a Szent Szellem erejével démonokat űztek ki. Akiben még jelen van ez a démon, maga is alkalmatlan mások megsegítésére hasonló szellemi harcban.

    Nem tudok helyt adni a hajlam elfogadhatóságának. Hitem szerint “aki kívánsággal tekint asszonyra” szívében már paráznaságot követett el. Sehol nem találom, csak értelmezem: hát még, aki kívánsággal tekint férfira (azonos neműre) mennyivel inkább paráznaságot, fajtalanságot követett el! Nem tudok helyt adni annak, hogy testileg nem teszem meg, az jó, de ha bennem van, az nem elítélhető. Jézus pontosan arról beszélt, hogy a bűn forrása a szívben van. Nem elég testben, külsőleg tisztának lenne, hanem a tál belsejének kell tisztának lennie. Helyes dolog, ha valaki uralkodik ezen vágyain, de ekkor még életében nem lett teljes Krisztus szabadítása.

    “Megismeritek az Igazságot, és szabadok lesztek. Mert ha a fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”

    Mint ahogy vannak is olyan emberek, akik ebből megszabadultak. Mert olyan nincs, hogy szabad vagyok, de közben ilyen vágyaim vannak: akkor még nem lettem teljes a szabadságban:

    “Pedig ilyenek (…fajtalanok…) voltak közületek némelyek, de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk lelke által.” 1Kor:11

    És:

    “Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2Kor 5:17

    Gondold csak végig, amit írtál: ha valóban folyamatosan nemet mond az ördögnek és ellenáll neki, akkor az elfut tőle. Ha valóban folyamatosan segítségül hívja az Úr nevét, megszabadul. Ha folyamatosan megtartóztatja önmagát a Szent Szellem erejével, lehetetlen, hogy továbbra is ilyen gonosz vágyak foglya maradjon. Az ellenállás, a harc vége a győzelem, a Sátán megszégyenült veresége, mert Krisztus diadalt aratott a kereszten a Sátán és démonai felett, nyilvánosan megszégyenítette őket, lefegyverezte őket, eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, odaszegezve azt a keresztfára.

    “Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus?”

    “Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre,” 2Kor 10:4-5

  • Éva says:

    Róbert, gyönyörű és pontos az írásod. Kirakatba lehet tenni … vagyis, a tartóra, ahogy Jézus a világosságra utalt: gyertyát nem azért gyújtanak hogy véka alá tegyék, hanem, hogy világítson azoknak akik a házban vannak.
    Az előző, abszurd mondataim miatt bocsánatot kérek. Ádám az elvont teológia miatt írta azt, amit(Pálnak nem volt EGY felesége, stb) én meg – ha lehet- még elvontabb matematikus gondolkozásom miatt még folytattam is. Ha Róbertnek ezek a bolondos mondatok szolgáltak ilyen kiváló írásra, akkor megint igaz: az Úr mindenből JÓT tud kihozni 🙂

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Éva, lehet, hogy félreértettél engem. Én csak azt vetettem fel, hogy ha az „egyfeleségű férfi” azt jelenti, hogy a presbiternek házasnak kell lenni, akkor Jézus vagy Pál nem lehettek volna presbiterek.

  • Éva says:

    Dehogyis kedves Ádám, csak ilyen az eset, amelyen egy matematikus kapva kap. Abszurd. Viszont éppen ezen az úton – ami nem a teológia – lehet messzire érni. Egy kis tanmese összehasonlítja a fizikus és matematikus gondolkozást: kiindulási helyzetben ott a víz, a mérőedény, az edény üres. Hogy mennyi a víz, mindketten betöltik az edénybe és leolvassák. A következő esetben az edényben már benne a víz, és mit csinál a fizikus? leolvassa. Mit csinál a matematikus? Kiönti a vizet és azt mondja, hogy innen ugyanaz mint előbb (visszavezette az előző feladatra) 😀 itt is ez történt. Feldobtál egy labdát, Róbert fantasztikusan válaszolt én meg olyanra is alkalmaztam, amire nem kellett volna (csak azért, mert igen kedvemre való az abszurd). Bocsánat !

  • Szabados Ádám says:

    Robi,

    elgondolkodtatóak az érveid, egyetértek a szentségre fektetett hangsúlyoddal, ezzel együtt nekem mások a konklúzióm mindkét kérdésben.

    1. Az „egyfeleségű férfi” kifejezés (szó szerint: „olyan férfi legyen, akinek egy nője van” – μιᾶς γυναικὸς ἄνδρα) szerintem nem arra vonatkozik, hogy a presbiter házas legyen, ahogy a gyermekekkel kapcsolatos megjegyzése (1Tim 3,4) sem arra vonatkozik, hogy legyen legalább két gyermeke, hanem arról van szó, hogy ha házas és ha gyermekei vannak, milyen legyen az élete ahhoz, hogy alkalmas legyen a szolgálatra. Ez nem speciális kritérium, másoknak sem lehet több feleségük. A többi kritérium esetében is olyan feltételekről van szó, melyek a normális keresztény élethez tartoznak (nem részeges, nem kötekedő stb.), de amelyek a vezetők esetében elengedhetetlenek.

    Az apostolok egyben presbiterek is voltak (1Pt 5,1), az apostoli atyák így is utaltak rájuk, Pál saját szolgálata feltételeit párhuzamba is vonja a teljes idejű gyülekezeti szolgálattal (1Kor 9). Pál tehát egyedülállóként alkalmas volt presbiternek is. Sokkal valószínűbbnek tartom azt az értelmezést, hogy a μιᾶς γυναικὸς ἄνδρα kifejezéssel Pál két dolgot zár ki: a poligámiát (ami tudjuk, a zsidók közt előfordult) és a szexuális hűtlenséget. Az 1Tim 5,9 az özvegyasszonyokkal kapcsolatban mondja ennek a fordítottját: aki „egy férfi nője volt” (ἑνὸς ἀνδρὸς γυνή). Mivel özvegyek, a házasság tényét felesleges megállapítani (hiszen nyilván azok voltak, mielőtt megözvegyültek), azt viszont nem, hogy hűségesek voltak-e.

    2. A homoszexuális hajlam természetével kapcsolatban nem zárom ki, hogy időnként démoni háttere is van. Végső soron minden bűn mögött van démoni szándék, de kialakulhatnak különösen sötét kötelékek is. Azt azonban nem gondolom, hogy minden esetben erről lenne szó. Azt pedig biztosan nem gondolom, hogy a presbiteri szolgálatra csak az alkalmas, aki minden rossz hajlama felett olyan győzelmet aratott, hogy az már kísértésként sem jelentkezik számára. Ez ellentmondana a Galata 5-ben és a Róma 7-ben leírt belső harcnak, amely Pál számára is ismerős volt. Inkább azt gondolom, hogy a presbiternek olyan embernek kell lennie, aki Krisztus Lelke által tud uralkodni ezek felett a kísértések és kívánságok felett, és tudja, hol van a megbocsátás helye. Ha viszont a vágy cselekedetben is megnyilvánul (pl. szexuális kapcsolatot létesít egy férfivel), a szolgálatra való alkalmassága ugyanúgy megkérdőjeleződik, mint a házasságtörés esetében.

  • Szabados Ádám says:

    Éva, akkor én értettelek félre téged.:)

  • Kuba Róbert says:

    Ádám,

    itt térünk el lényegesen:

    “Inkább azt gondolom, hogy a presbiternek olyan embernek kell lennie, aki Krisztus Lelke által tud URALKODNI ezek felett a kísértések és kívánságok felett, és tudja, hol van a megbocsátás helye. ”

    Én abban hiszek, olyan embernek kell lennie, aki tud GYŐZNI ezek felett a kísértések felett.

    Jelentős különbséget látok a kettő között, bár talán első nem tűnik annak: uralkodni rajta annyit tesz, hogy legyőzni nem tudom, kénytelen vagyok együtt élni vele, de tudom kontrollálni, hogy ne jelenjen meg testi cselekedetekben. Olyasmi ez számomra, mint amikor Isten azt parancsolta Izráelnek, hogy irtsák ki összes ellenségüket, de ezt elmulasztották, sőt, egyesekkel szövetségre is léptek. Meg is mondta Isten, hogy ennek következménye lesz, ellenszegültek a parancsnak, ezért tüske lesznek az oldalukban, gáncsolni fogják őket, el fogják téríteni őket Istentől. Meg is történt.

    Győzni a kísértés felett egész mást jelent: annyira megerősödik az Új ember, aki szentségben és igazságban teremtetett, romolhatatlan magból, hogy teljesen a Szent Szellem uralma alá kerül az élete, annak minden területe. Eleinte bizony kehet, hogy kínok kínját állja ki a kísértések miatt, mely minden egyes győzelem után a Sátán újabb vereségét jelenti. Területeket veszít. A Szent Szellem pedig területeket hódít. Először megnyeri a csatát, hogy az illető hitre jut, Jézus Isten Fia, valóságos testben feltámadt. Majd megnyeri a csatát, hogy be kell merítkezni, és hogy ez mit jelent életünkre nézve: nem vagyunk a bűn rabjai, a test rabjai, a törvény uralma alatt, mert meghaltunk, Krisztusba kereszteltettünk, az Ő halálába. Parancs, hogy ezt tartsuk magunkról, hát ezt tartjuk magunkról. Élünk viszont az Istennek az ő Szent Szelleme által. Parancs, hogy ezt tartsuk magunkról, hát ezt tartjuk.

    Ha viszont szabadok vagyunk, hogyan maradhatnánk a bűnben? Megnyeri tehát a Szent Szellem a következő csatát is: az illető feladja korábbi testi kapcsolatait. Hogyan maradhatnék azonban a szellemi bűnben? Hiszen nem csak a fizikai, hús vér testem ment át a halálon, hanem a szellemem, az értelmem is: ezért elutasítok magamtól minden gonosz gondolatot, minden gonosz képzelgésnek ellene mondok, a Szent Szellem erejével, Jézus nevében. Ez az óember levetésének újabb folyamata. Tehát, az ember nem néz tisztátalan filmeket, de nem is fantáziál ilyenekről. A csata a szívben is zajlik, az érzelmek helyén: szívem is átment a halálon, az is Krisztus Szent Szellemének jogos tulajdona. Vére árán szerzett meg. Tehát, meghaltam az ilyen érzelmeknek is. Akkor Jézus nevében ellene mondok a Sátánnak.

    Teljes a diadal, Jézus halálába kereszteltetve a Szent Szellem által teremtett új ember életében valósággá válik testi-lelki-szellemi értelemben Krisztus golgotai győzelme.

    És ez nem csak erre az esetre vonatkozik. Ugyanígy, ha nikotinfüggő vagyok, vagy koffeinfüggő, alkoholista, drogos, falánk, vagy anorexiás, vagy hetero, csak éppen szexfüggő, vagy éppen sátánizmusból szabadult: mindegyiknek meg kell harcolni nem csak a dolog testi oldalát, hanem a szellemi, lelki megkötözöttségeket is, amelyek miatt ezek kísértést jelentenek.

    Jézus győzött a golgotán!

    Ennek fényében szerintem továbbra is pontatlan ez a mondat:

    “Tiszteljük és bátorítjuk mindazokat, akik saját nemükhöz való vonzalmat tapasztalnak, ugyanakkor tisztaságra kötelezték el magukat, távol tartva magukat a homoerotikus szexuális tevékenységtől. Hisszük, hogy ők pásztori és vezetői szolgálatba állíthatók az egyházban”

    Számomra ez a mondat a FOLYAMATOSAN MEGLÉVŐ VONZALMAT jelenti. Ebben az értelemben biztosan állítom, hogy lehetetlen ilyen súlyos megkötözöttségben élő embereket vezetői posztra állítani.

    Amennyiben a mondatot átfogalmaznánk úgy, hogy “akik saját nemükhöz vonzalmat éreztek, de efelett győztek Krisztus erejével, avagy időnként jelentkező kísértéseik felett folyamatosan tudnak győzni” azt mondom, kevésbé alkalmatlanok. Továbbra sem mondanám, hogy alkalmasak.

    Van itt egy másik szempont is, ne takargassuk:

    A világ szemében botrány vagyunk. az egyik legnagyobb botrány a kötelező cölibátusban élő papok életében jelenlévő pedofília és homoszexualitás. Mennyivel stabilabb képet nyújt a gyülekezet felé is, de a kívülvalók felé és egy nyilvánvalóan egészéges vonzalmakban élő családos férfi, mint egy egyedülálló, aki ki tudja, mit csinál amikor nem látják, ki tudja, milyen elfojtásai vannak. Nagyon nem hirdeti Krisztus golgotai győzelmét egy olyan ember, aki FOLYAMATOSAN ezen vágyak rabságában kínlódik. Milyen reménységet nyújt ez a nyájnak, hát még a kívülvalóknak? Ellenben az, aki győzött, valóban, szabadon hirdetheti a győztes, feltámadt Krisztust!

    Mert Krisztus győzött a golgotán, valóságos testi feltámadásával legyőzte a halált, diadalt aratott a Sátánon és démonain, lefegyverezte azokat, nyilvánosan megszégyenítette őket a kereszten! Dicsőség a mi Urunknak!

  • Szabados Ádám says:

    Robi,

    a harc mindig jelen lesz a hívő életében (Gal 5,17), de a Lélek által tudunk uralkodni a céltévesztett vágyak felett. Szerintem ez az Újszövetség tanítása. Jobb helyzetben van az a hívő, aki képes uralkodni homoszexuális vágyain, mint az a hívő, aki nem képes uralkodni heteroszexuális vágyain. Attól, hogy nem változott meg egy ember szexuális vágyainak iránya, még uralkodhat felettük (és ebben az értelemben győzhet). Tehát én sem olyan emberről beszélek, aki állandóan annak a tüzében ég, hogy kielégülést keressen, és emiatt pengeélen táncol a tisztaságért vívott harcban, hanem olyan emberről, akinek bár vannak kísértései, nem uralkodnak rajta a vágyai.

  • Éva says:

    Kedves Ádám és Róbert a beszélgetéseteket nem lehet olyan formában értelmezni az Írásból, hogy győzzön a gondolat. A szellemet átjárt SZENTSÉG az ami Róbert kezét vezeti és itt a bizonyíték, hogy Pál apostol a keresztényeket szenteknek nevez(het)i. Nem véletlen ha már körbetekint hogy kitért a katolikusoknál súlyosan feltalálható botrányra. Itt például a(z akár naponta) végzett gyónás rádob, sajnos, még egy “lapáttal” 🙁 lebontva a “bánom” sorozatát egyes “esetekre” pillanatfelvételekre: nyitva a bűnbánat – feloldozás – minden esetben (ez az ún. küzdelem) azt nem-igazi újrakezdéssel csúfolja meg . Borzalmas, hogy így lehet az Úr keresztjének győzelmét “igénybe venni” és közben megmaradni bűnben. Túlságosan NAGY Isten irgalma mihozzánk !
    Kedvem lenne Róbert testvéremnél gyónni …(ne kezdjétek, hogy szemtől-szemben az Úrral, mert úgy is igaz hiszen a könnyeket Ő fogja fel).

  • dzsaszper says:

    @Robi:
    Az uralkodás a bűn kapcsán elég régi terminológia, ld. pl. 1Móz 4,7

  • Éva says:

    @dzsaszper: Az “átmentünk a halálból az életre” pedig ÚJ (1János 3.14) az Újszövetségből.
    “A bűn kíván téged és te uralkodj rajta” Káinnak szólt. Az Úr ígérete pedig a “… széttiporja fejedet” 1Mózes 3.15.
    Nem az ígéretben vagyunk már, Jézussal, hanem a győzelemben amit az Úr rögtön megígért a bűnbeeséskor.

  • Kuba Róbert says:

    Így igaz, nem a törvény uralma alatt vagyunk, mert meghaltunk a törvénynek, Krisztus betöltötte azt.

    Ádám, azt gondolom, tévelygésben élsz: Atyánk nem tulajdonít bűnt annak, aki Krisztusban van. Pál leírja, hogy akkor “már nem is én teszem azt, hanem a bennem lévő bűn” a “nem-én”, az óember cselekedetei. Az “én” átment a halálon, új teremtés, élek többé nem én, hanem él bennem Krisztus. Az a mondat, hogy nem változott meg egy ember szexuális vágyainak iránya, pont homlokegyenest szembemegy ezzel a kijelentéssel:

    A mondatban ott van elrejtve az ördög hazugsága, hogy még mindig az embernek tulajdonítja a bűnt. Rejtett, bújtatott, csúsztatott hazugság ez, nem hiszem, hogy szándékosan ilyet tennél, de most figyelmeztetlek rá, ne maradj meg ezen az úton. Nem képviselsz jó irányt a homoszexuálisok felé.

    Azok a vágyak nem annak az embernek a vágyai (ha csakugyan hisz Krisztusban, mert akkor új teremtés, annak pedig nincsenek ilyen vágyai), hanem a bűn miatt halott test vágyai. Ha megnyeri ezt a szellemi csatát, fontos győzelem veszi kezdetét: többé már nem hiszi el a Sátánnak, hogy ez ő, önmaga, az énje, és nem úgy tekint a harcra, hogy saját maga ellen kell harcolnia. Szellemben új teremtés ő, szellem szerint él, a test cselekedeteit nem teljesíti, mert akkor meg kell halnia.

    A pontos megfogalmazás tehát az, hogy ő ugyan nem hooszexuális, mert romolhatatlan magból Isten szeretett fia Jézus vére árán, ámde testében még uralkodni akar a bűn. Ellene áll az ördögnek, elfut előle, megvallja, hogy új teremtés, nem enged a test vágyainak (amelyek többé már nem az ő vágyai, aki Krisztusé). Szellem által megöli a test cselekedetei és élni fog.

    Az új teremtésnek nincsenek saját neme felé irányuló vágyai. Az új teremtés szent és igaz. Isten nem csúfol meg senkit, férfitestben élő embert férfiszellemként teremt újjá, férfi vágyakkal.

    A különbség az, hogy ezután egészséges, tiszta életet élve él-e szabadsággal abban, hogy a női nemmel éljen, egyfeleségű férfiként, vagy önként vállal önmegtartóztatást, mert az Úr elhívta pl. missziós szolgálatra.

  • Éva says:

    Kedves Róbert bizonyára úgy gondoltad hogy ellene áll az ördögnek AKI elfut előle mert nem ő fut (Jakab 4.7). Éppen ezért, átmenve az életre ami befejezett (kell legyen), a Lélekben való élet által lehet alkalmassá hogy kiűzze a démonokat, hogy kezét tegye a betegekre és azok meggyógyuljanak (jelesül homoszexuális betegekre) Márk 16.17-18.
    Róbertnek szólóan: nem “neked” van kedvem “gyónni” hanem “előtted” mert minden az Úr előtt, Általa történik. Mint az már látszott, nem vagyok “elégedett” a katolikus gyakorlattal, hiszen SOK olyan dolog van, civil életben (erre csak rátesz ez a kísértés, az “ismételt gyónás” ugyanarról) amit egy másik rendszerben élő ember – pap – még bűnnek ítélni sem tud (pl. szürke gazdaság, szegények befogadása családba stb).

  • Éva says:

    Tovább gondolkozom ezen a dolgon, az nyilvánvaló hogy nem most romlott el, mára már a gender elmélettel, ez itt már a vége. Hogy vettek fel a lányok nadrágot, farmert a kényelem kedvéért de mikor is? A hatvanas években, a szabad szex zászlóra tűzésekor (mondjátok, ha nem így volt). Aztán, közben, a hippik hosszú haja, a háborúzástól való irtózat tette (?) a férfiakat férfiatlanná, legalábbis mi nők úgy kerestünk férfiakat, és nem találtunk mint tűt a szénakazalban.
    Az a néhány tisztességes férfi, aki a házasulandó időszakban “elérhető volt” azokat megtalálták gyorsan a lányok az egyetemeken. Emellett pusztított, hogy “vannak dolgok, melyek a tisztességes családokban is előfordulnak, melyek nélkül nem lennének tisztességes családok” (Karinthy) és ez a mondat szellemes ugyan , de tükrözi a “bocsánatos bűnt” a férfiak hűtlenségét. Ez a vélekedés általános volt “jó polgári” családokban 🙁
    Van egy sor feltárásra váró dolog a lelkiségben, történetileg is, keresztény szempontból (van egy csomó gondolatom, most nem írom/keverem ide).
    A témán gondolkozva most azt értettem meg, hogy fajulhatott idáig: hogy lett ez a “születéskor nem meghatározott nem” ami később “választás kérdése” lehet. Azt gondolom, hogy az ESÉLYEGYENLŐSÉG fogalma siklott ki, torzult el. Ha nem fogadjuk el az Úr által meghatározott rendet, a tulajdonságainkat nem abban a rendszerben szándékozunk kiteljesíteni, hanem állandóan átkívánkozunk valamely (érdekünkben) tiltott terepre, nos, ezt eredményezi. Pedig a férfiaknak esélye sincs hogy gyermeket szüljenek …
    Ezen kívül a szexuális élet(hez való jog) sem jog, hanem lehetőség az ember kiteljesedéséhez a másik és másmilyen emberben, mindig másik, mindig másmilyen, hogy önmagából képes legyen a szeretet által “kitörni”. Van egy vallomás, ami éppen ezt meséli el, hogy kezdődött négy éves korában a szexuális élete egy kisfiúnak, megkeresem a videót és elküldöm Nektek (igen,homoszexuális lett az a színész).
    Ja, én kb. harminc éve azt mondtam, hogy a nők homoszexualitásának oka: a férfiak (és a férfiaké is 😀 – bocsánat!)Nem, nem, a kisiklott élet az oka, az Úrtól való eltávolodás …

  • Szabados Ádám says:

    Robi,

    az új ember az, aki már nincs a bűn uralma alatt. Az új ember az, akiben a Lélek harcol a test ellen (Gal 5,17). A „test” korábbi bűnös vágyainkat és szokásainkat jelenti. Az új ember Krisztussal azonosul, nem régebbi vágyaival. Ez tökéletesen ráillik egy olyan emberre, aki Krisztusba vetett hittel győztesen harcol korábbi homoszexuális vágyai ellen.

    Robi, mielőtt beindul megint a gőzhengered, ami párszor keresztül pöfögött már ezen a honlapon, kérlek, próbálj megértésre és párbeszédre törekedni, és kérdezz, kérdezz, kérdezz, mielőtt ítéletet mondasz. Számít, hogy hogyan fogalmazol. Továbbítsd a kegyelmet, amit te is kaptál! A Szentírás is ezt kéri tőled (Fil 2).

  • Éva says:

    Kedves Ádám, nem tudom hogyan pöfögött a “gőzhenger” de egyre jobban érdekel (bocs). A Szentlélekben ERŐ van … hogy lehetne “kígyókon és skorpiókon táncolni” egyébként ? https://www.youtube.com/watch?v=wVw84t45rbA

  • Kuba Róbert says:

    Ádám,

    éreztem én is az intést magamban, hogy túlmentem azon, amit a Szent Szellem akart mondatni velem.

    Egy dolog maradt: Ha tehát a Fiú megszabadít benneteket, VALÓBAN szabadok lesztek. Kérlek, ezt fontolgasd és továbbítsd a homoszexuálisok felé. VAN tökéletes szabadulás. És ne engedj azoknak, akik az ellenkezőjét hirdetik – hitetik el. Ez a hitetés szelleme. Csorbítani, kisebbíteni akarja Krisztus golgotai váltságáldozatának győzelmét.

    Holott a Szentírás ezt mondja: TELJES a diadal. Jézus teljesen lefegyverezte a Sátánt. Hiszem, hogy ez ex-sátánistákra, ex-melegekre, ex-kábítószerfüggőkre mind igaz. Olyannyira, hogy többé nem a sátán ex-eiként vannak nyilvántartva, hanem Krisztuséi. Győzni viszont csak akkor lehet, ha tudunk hinni, hogy Krisztus MINDEN kísértés felett győzött, MINDEN bűnért meghalt, MINDEN bűnből meg tud szabadítani.

    Remélem ebben nincs ellentét köztünk.

  • Szabados Ádám says:

    Robi,

    teljes szívemmel hiszem, hogy a Fiú minden bűnből megszabadít. Már most a bűn uralmától, egy nap a bűn jelenlététől is.

  • Kuba Róbert says:

    Ádám,

    én abban hiszek, hogy a bűn jelenlététől is megszabadít, már ebben az életben is. Számomra ezt jelenti a “VALÓBAN SZABADOK LESZTEK”.

    Uralkodni a bennünk jelenlévő bűn felett nem ugyanazt jelenti. Ez annál kevesebb, azt csorbító, csökkentő kifejezés.

    Röviden: “Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.” Róma 6:18

    Meghaltunk a bűnnek, meghaltunk a törvénynek. Róma6:11, Róma 7:4

    Krisztusnak élünk.

  • Kuba Róbert says:

    Éva,

    nem vagyok alkalmas arra, amire kérni szeretnél.

    Emlékezz Mózesre, akit megkísértett a Sátán, hogy önmaguknak tulajdonítsa a Szent Szellem erejét, vagy legalábbis úgy gondolkozzon, hogy a Szent Szellem és ők Áronnal együtt, amikor azt kérdezte: fakasszUNK vizet nektek a sziklából? Akár maguknak tulajdonította, akár csak részt kért belőle maguknak, vétkezett Isten szentsége ellen, ezért nem mehetett be az ígéret földjére.

    Semmi rosszat nem írtál, de engem egy napig kísértett az önfelmagasztalás érzése, önigazultság, önmagamnak szentséget tulajdonító gondolatok. Ennyire erőtlen vagyok, egy ilyen dolog kísérteni tud. Akkor szabadultam meg, amikor elolvastam a jelenések könyvében azt a részt, ahol azt írja: “mindenható Úr Isten … egyedül te vagy szent” Jel 15:3-4

    Igaz, hogy másutt írja az Ige, hogy “szentek tábora” meg “Atyámfiai, szentek és szeretettek” de mindeközben hiszem és vallom, hogy ez a szentség nem más, mint Isten szentségének visszatükröződése, ahogy Mózes arca is tündöklött, mert Isten jelenlétében volt. Jézus nélkül semmi vagyok, nélküle nincs élet bennem, minden szentség az Ő szentsége bennünk. Ha nem maradunk meg benne, lemetszetünk, és el leszünk égetve.

    Az a tény, hogy ez nekem ekkora kísértést jelentett, nyilvánvaló bizonyítéka a teljes alkalmatlanságomnak.

    Ellenben azt hiszem, érdemes lenne szívedben forgatni ezeket az igéket: “Jöjjetek énhozzám, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek.” “Keresitek és kutatjátok az írásokat, mert azt gondoljátok, hogy abban van az életetek, de mégsem akartok hozzám jönni.” “Íme, én az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”

    Ne keress szellemi szuper-keresztényeket, szent embereket, akik “alkalmasak” arra, hogy meggyónj előttük. Tudom, hogy meg van írva, hiszem is az Ige igazságát, hogy valljátok meg egymásnak bűneiteket. De az is meg van írva, hogy ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő, megbocsát és megtisztít minket minden gonoszságtól.

    Az előző igazságot nem vitatva én azt hiszem, neked most az utóbbiban kellene megerősödnöd: Jézus előtt személyesen megvallhatod bűneidet, mert Ő hallja imádat és személyesen megbocsát. Ezzel nem beszélek a gyónás szentsége ellen, mert a kettő nem zárja ki egymást. Hiszem azonban, hogy az Úr ennél többet akar adni neked: az Ő személyes jelenlétét, hogy megerősödj az iránta való szeretetben, közösségben, imádatban. Jézus önmagát akarja kijelenteni neked személyre szólóan. Ez mindennél több. Fogadd el ezt az ajándékot tőle!

  • Szabados Ádám says:

    Robi,

    mindkét általad idézett mondat nagyon fontos. Pál arról beszél, hogy a bűn már nem rabtartónk, ha Krisztusban vagyunk. Megszűnt az uralma felettünk. Majd felszólít bennünket arra, hogy ne is engedelmeskedjünk neki (Róm 6,12). A bűn nem tűnt el, csak már nem urunk. János apostol, aki nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hívő nem él bűnben (1Jn 3,4-6), arra is figyelmeztet, hogy aki azt mondja, hogy nincs benne bűn, az hazudik (1Jn 1,8-10). Harc azért van bennünk a testtel (Gal 5,7; Kol 3,5), mert a bűn a tagjainkban van. Krisztusban viszont győzelmet arathatunk felette. Egy nap pedig teljesen el is tűnik a bűn az életünkből (1Jn 3,2; Zsid 12,23).

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Kazimir!

    Elolvastam Szőnyi Szilárd cikkét. Nekem az első szó, ami eszembe jutott róla az, hogy zavaros. Hogy mi a valóban szeretetteljes hozzáállás, azt Isten igéje mondja el. A fő kérdés az, hogy hiszünk-e neki. A fenti állásfoglalást olyan keresztény vezetők honlapjáról szedtem le, akik maguk is érintettek a dologban, és hisznek Isten igéjének, valamint ezt a hozzáállást tartják (tapasztalatból is!) a leginkább szeretetteljesnek.

    Viszont azt javaslom, válasszunk külön három kérdést: 1) minek tartjuk mi, keresztények a homoszexualitást, 2) hogyan álljunk mi, keresztények azokhoz, akiknek homoszexuális vonzalmaik vannak, és 3) hogyan akarjuk, hogy a társadalom kezelje ezt a kérdést. A fenti állásfoglalás az első két kérdéssel foglalkozik, a harmadikkal nem. Hadd kérjem, hogy most mi is maradjunk az állásfoglalás által érintett területeknél, és ne vigyük el a témát a társadalmi ügyek (melegházasság engedélyezése, örökbefogadás stb.) irányába.

  • Éva says:

    Kedves Kazimir, olvastam egyelőre a vitát, ezt a mondatot kopiztam, a piarista szeretetteljes hozzáállásából – valószínűleg ez a lényeg – persze, a kirekesztés, gyűlölködés, stb szóba sem jöhet: “a fontosabb téma pedig az, hogy keresztényként dolgunk azon erőlködni, hogy amennyire csak tudunk, szelídek legyünk. Nincs olyan ügy vagy tanítás, amely ezt a feladatot felülírná. Per definitionem nincs ilyen, a kereszténység lényegéből adódóan nincs ilyen.”
    A kereszténység lényege nem elmaszatolt szelídség azzal együtt, hogy az Úr azt mondta “tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű”. Az itteni előző cikkekre is utalva: “ha kezed megbotránkoztat, vágd le, ha szemed megbotránkoztat, vájd ki” igaz, ez SAJÁT magunkra vonatkozik.
    Másokra pedig? Nem elképesztő haraggal dobálta szét Jézus a pénzváltók holmijait a templomban, ki onnan? “Szent harag” LÉTEZIK – így, ilyen megszelidített fogalmazásban a katolikus tanításban. Ám ez a HARAG igazán az, sőt: ha az, amire vonatkozik fontos, lényeges. Azt nem szelídíti meg SEMMI ! Persze, amikor levágom a magamat megbotránkoztató kezemet, stb. akkor magammal bánok el. A Lélek erejében ezt meg kell tenni!
    A tanításra vonatkozóan pedig ott az igen-igen, nem-nem, a “válaszd az életet” magunk számára, de másokéra is kötelezően: szelíden aggódunk boldogságuk/üdvösségük miatt. Ja, hogy ebben az életben majd eljárkálnak valahogy mert (szelíden) “békén hagyjuk őket”? A fuldoklóknak segítő kezet kell nyújtani. Itt mi az ÉLET előszobájában vagyunk 🙂 úgy legyen.

  • Kazimir says:

    Kedves Ádám,

    nem csoda, hogy kapufára ment a kommentem, hiszen nem Szőnyi Szilárd miatt linkeltem, ő most a legkevésbé érdekes ebben a 2(!) cikkben, hanem Urbán József miatt.
    Nem a társadalmi ügyeken való vitatkozás miatt, hanem a magatartás miatt releváns. Az pedig irigylésre méltó, nincs ebben semmi zavaros:

    “Jézus, az evangélium nem azért küld minket a peremre, hogy karitatív tevékenységet végezzünk. A peremre menni nem karitász-tevékenység, nem valamiféle lehajlás a szerencsétlenekhez.

    A peremmel való találkozás emberekkel és az ő igazságukkal való találkozás. Találkozás egy olyan igazsággal, amely hiányzik nekünk, akik nem a peremen élünk. Találkozás egy olyan igazsággal, amelyre szükségünk van, amely nélkül igaztalan és erőszakos a rendszerünk, a normalitásunk.

    A peremre menni a hit tette, és ott emberekkel és az igazságukkal találkozni a hit tapasztalata. Döntés ez annak az igazsága mellett, hogy itt van az élet, itt kapok erőt, itt találkozhatok Istennel, itt érdemes élni.

    Nem azért megy a keresztény a normálisból a peremre, hogy segítséget és örömhírt vigyen, hanem azért, hogy megtalálja a továbblépés egyetlen lehetőségét: az evangéliumot – saját maga és közössége, a társadalom számára.”

    “(..) nagymértékben segíti – sőt lehet, hogy elengedhetetlen feltétele a beszélgetésnek –, ha nem használjuk pallosként a magisztérium nyilatkozatait, vagy ha nem mondjuk – akár sejtetve is – egymásról azt, hogy „nem vagy normális”, „nem vagy keresztény”. “

  • dzsaszper says:

    Kazimir,

    Protestánsként egy katolikus közösséggel egy időben rendszeresn jártam a belváros aluljáróit, felkeresve a hajléktalanokat, akikkel az adott közösség kapcsolatot tart, azzal a hozzáállással, hogy bennük Krisztust szemléljük, neki adunk enni és ruhát stb.

    Úgyhogy önmagában a peremre menés körüli gondolatokat értem, de azt egyáltalán nem értem, mi köze a témához?

  • Szabados Ádám says:

    Így jobban értem, Kazimir. Az igazságnak és az irgalomnak kéz-a-kézben kell járnia. Vannak barátaim (sőt, gyülekezeti tagjaim), akik az utcán szolgáltak homoszexuálisok, transzvesztiták, prostituáltak felé, azzal az irgalommal, ami Krisztusban is volt. Remélem, a gyülekezetünk is olyan hely, ahol ezt a szeretetet érzik mindazok, akik megterheltek és a bűneik alatt rogyadoznak. Közben azt remélem, soha nem lesz hamis hangja a trombitánknak, nem fogunk mást mondani helyesről és helytelenről sem, mint amit Jézustól és az apostolaitól tanultunk.

  • Virginia says:

    Ezzel annyira egyetértek, hogy még a falamra is szívesen kitenném.

  • Virginia says:

    Elolvastam a hozzászólásokat. Sokan igen szűkre szabják a szolgálók körét, nagyon magasra téve a lécet etikailag. Maga ez a “minőségre” törekvők hozzáállás egyébként nekem szimpatikus, főleg, ha olyan vezetői pozíciókról beszélünk, mint a lelkész, vagy a presbiter.

    Viszont közbeszól néha azért a gyakorlat is, hogyha nincsenek civil emberek, akik segítik egy lelkész/pásztor/pap munkáját, egy idő után nagyon megterhelő lehet számára, hogy mindent egyedül vigyen a hátán. Meg akkor egyfejű lesz a gyülekezet és élettelen. Szerintem ez is egy szempont és valahol csoda, ha a mai világban a munkája és családja mellett még az egyházi szolgáltra is lelkiismeretesen időt szán valaki.

    Az én korábbi vidéki református gyülekezetemben például a presbiteri tisztség nagyjából öröklődik. Tehát ugyanazok a családok és leszármazottjaik viszik tovább ezt a szolgálatot. Nem mondom, hogy totál nincs lehetőség bekerülni ebbe a körbe, de elég nehéz, (na nem mintha akartam volna). Szóval azért az egy kérdés, hogy a gyakorlatban mennyire valósulnak meg, valósíthatók meg ezek az elvárások, amikről itt most beszélünk.

    Szerintem a szolgáltban inkább bátorítani lenne jó az embereket, még ha oly bűnösek is, hogy mondjuk vannak homoszexuális kísértéseik, mint eltiltani őket. Ugye említhetném itt példaként a maszturbáció kérdését is, amely heteroszexuálisokat is érint és én körülbelül azonos súlyú bűnnek látom azzal, hogy valaki a meleg vágyaival küzd. Mégis, mintha a megítélésük nem esne egy kalap alá…

    Persze fontos mérlegelni, hogy ki lesz felelős egy nagyobb csoportért, mert a vezető személyisége mindig minta is és meghatározza a közösség arculatát. Amúgy szerintem pl. Henri Nouwen egy nagyon jó példa arra a modern korból, hogy egy cölibátusban élő homoszexuális hajlamokkal küzdő evangéliumi keresztény munkája milyen áldott lehet és olyan szemléletet hozhat, amely egészen más, mélyebb szemszögből világít meg számos kérdést. Én nagyon szeretem a könyveit.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum