Rengeteget. Megpróbáltam csokorba kötni ezeket és elmondani egy előadásban. Itt lehet meghallgatni (legörgetve az utolsó előadás). Augusztinuszról beszélni óriási kihívás, de hatalmas öröm is. Azt remélem, hogy az előadásból átjön mind a derű, mind a megilletődöttség, amit átéltem. Az Augusztinusz kapcsán tapasztalt megilletődöttségem az ő gondolatai összetettségéhez, örömöm viszont Istenhez kapcsolódik, akihez Augusztinusz is társította azt. „Távol legyen Uram, távol legyen előtted ím vallomást tevő szolgád szívétől, hogy akármilyen öröm birtokában mindjárt boldognak tartsam magamat. Van ugyanis öröm, ami sohasem a gonoszok része, hanem a te ingyen szolgáló szolgáidé: te magad vagy örömük. S ez az igazi boldogság: rajtad, nálad és miattad örvendezni. Ez a boldogság, és nincs más ezen kívül.” Kívánom, hogy az előadás hallgatása közben rátok is átragadjon ez a boldogság.

20 hozzászólás a “Mit kaptam Augusztinusztól?” bejegyzéshez

  • Kedves Ádám! Bemásolom a wiki Ágostonról szóló cikkének egy részletét, mert erről szeretnélek kérdezni.

    „Ágoston etikája annyiban megegyezik a görög felfogással, hogy az erkölcsös élet célját a boldogságban (eudaimonia) látta. Ám szerinte az embert egyedül Isten képes boldoggá tenni, azaz a változatlan jóhoz való ragaszkodásban érheti el a tökéletes boldogságot.
    Azt, hogy mégis létezik bűn a világban, Ágoston az ember szabad akaratával magyarázta: az embernek megvan a lehetősége, hogy elforduljon a jótól, és a rosszat válassza.” ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Hipp%C3%B3i_Szent_%C3%81goston#Antropol.C3.B3giai_tan.C3.ADt.C3.A1sa )

    Feladata Ágoston szerint a keresztény embernek, hogy a jótól elfordulókat segítse visszafordulni Isten felé? Ha igen, ez földi eudaimoniát eredményez?

  • Szabados Ádám says:

    Igen, feladata, de figyeld meg a kifejezést: „a te ingyen szolgáló szolgáidé”. Ez Ágoston vissza-visszatérő gondolata. Istent önmagáért szeretni: „te magad vagy örömük… ez az igazi boldogság”. Ez gyakran nem földi sikert és földi áldásokat jelent, éppen ellenkezőleg, sokszor nehézségeket, szenvedést, vágyakról való lemondást, üldöztetést hozhat magával. A tanítvány ebben a tekintetben sem nagyobb a Mesterénél. Az Isten iránti szeretet és a benne való boldogság olyankor mutatkozik meg legszebben, amikor érte, miatta veszteséget élünk át, mégis benne boldogok vagyunk, és őt választjuk inkább, nem a miatta bekövetkező nehézség elkerülését. Sőt, Ágoston (és Pál – vö. Fil 1,20-21) szerint éppen az dicsőíti meg Istent legjobban, amikor „ingyen katonáskodunk nála” (szintén Augusztinusz kifejezése), és akár a mártírhalált is vállaljuk érte és a benne való boldogságért. Erről beszélt rendszeresen Jézus, „a judaista Messiás” (VL) is.

    Ajánlom elolvasásra Bolyki László (a Bolyki Brothers énekese) Kegyelem és kalmárszellem c. könyvét, ahol ezt gyönyörűen, szellemesen, mélyen és személyes tapasztalatokkal fűszerezve fejti ki. (Itt egy interjú Lacival a könyvről.)

  • Hallgatom az előadást (még nem értem teljesen a végére), de felmerült közben egy kérdés. Egy másik posztnál többen figyelmeztettek arra, hogy Jézus nem a bölcseknek, a megértésre vágyóknak szól és ezt idézetekkel is alátámasztották. Habár a keresztény szellemet sokban segítették az Augusztinuszhoz hasonló gondolkodók, akik erős hitük ellenére (?), vagy talán éppen azért, a megértésre is törekedtek, szerették volna ismerni Istent is és a teremtését is. Szóval itt mintha egy kis ellentmondást fedeznék fel, most akkor hogy is van ez?

    /Jómagam egyébként Augusztinusz mellé állnék e tekintetben, szerintem is kéz a kézben jár hit és tudás/

    Persze az sem mindegy teljesen, hogyan definiáljuk a tudás fogalmát. Lehet úgy is, hogy abban ne legyen helye Istennek.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves MG,

    én csak a saját gondolataimért tudok felelősséget vállalni.:) Én is egyébként Augusztinusz mellett állok. Isten megismerésében a gyermeki hitnek nincs alternatívája, a hit azonban megértésre törekszik (fides quaerens intellectum), a hit és a gondolkodás tehát nem állnak ellentmondásban egymással. Ez a cikkem talán érdekelhet, ide kapcsolódik.

  • Kedves Ádám,

    én is így gondolom… Augusztinusz kapcsán még valami érdekes számomra, mintha ő a megértés útján lelt volna Istenre, az igazságot keresve akadt volna rá.
    Neked mi a véleményed erről, hogyan kísérheti egymást a megértés és a kegyelem? A kegyelemnek feltétlenül meg kell-e előznie a megértést, vagy beléphet később is? A kegyelemnek lehetnek-e szerinted “világi formái” is, például Augusztinusz esetében tekinthető-e kegyelmi mozzanatnak a Cicero-val való találkozás? Hátha az is már isteni közreműködés volt…
    A kereszténységben milyen aktusai lehetnek a kegyelemnek?

  • Szabados Ádám says:

    Nagyon jók a kérdéseid! Igen, azt gondolom, hogy Augusztinusz számára kegyelem volt a Hortensius olvasásakor átélt változás, kegyelem volt az is, amikor Plótinoszt olvasva megszabadult a manicheizmus intellektuális béklyójától, és kegyelem volt az is, amikor Ambrus püspök igehirdetései révén meggyőződött a keresztény hit igazságáról. Ezt a protestáns teológia általános kegyelemnek nevezi (talán a katolikus teológiának is van erre külön fogalma), mert ez még nem a speciális, üdvözítő kegyelem. A valódi üdvözítő kegyelem akkor érte Augusztinuszt, amikor akarata megszabadult a bűn szolgaságából, hogy Istent kezdje szeretni és szolgálni, és minden mást csak benne és általa.

    A hit és a megértés kapcsolatáról azt gondolom még, hogy a hit az igazságra (pontosabban Isten ígéreteire) támaszkodik, amit valamilyen szinten (legalább egy gyermek szintjén) meg kell érteni. Pál apostol ezért mondja, hogy a hit Isten igéje hallásából van. Viszont a bizalom-faktor kihagyhatatlan, hiszen végső soron az Istennel való találkozás személyes ügy. Az értelem eljut egy pontig a megértésben, de aztán el kell döntenie, hogy meghajol-e és rábízza-e magát Krisztusra vagy sem. Ha igen, akkor Krisztus által még több világossága lesz, és egyre mélyebb értésre jut. Ha nem, akkor az értelme kóvályogni fog, és bár lehet, hogy a világ bizonyos dolgait mélyen és alaposan kutatja, a világ legalapvetőbb szövetét nem fogja megérteni.

    Augusztinusz különbséget tett a természetes és a természetfeletti ismeretek között. A bukott emberi értelmet alkalmasnak tartotta arra, hogy a természetes világban igaz, bár nem hibátlan ismereteket szerezzen. A bukott értelmet arra azonban nem tartotta alkalmasnak, hogy Isten kegyelme nélkül megértse a lelki világ valóságát, és hogy megismerje Istent, aki Krisztus által nyilatkoztatta ki magát számunkra, és a Szentlélek által teszi e kinyilatkoztatást érzékelhetővé számunkra. Augusztinusz szerint ugyanis nem csak az a bajunk, hogy sötétben vagyunk, hanem az is, hogy vakok vagyunk. A sötétben világosságra van szükségünk, de ez nem elég, a szemünknek is meg kell nyílnia. Ez viszont ugyanúgy Isten teremtő munkája, mint a kezdeti világosság megteremtése volt (vö. 2Kor 4,4-6).

  • Köszönöm a választ!
    “Augusztinusz különbséget tett a természetes és a természetfeletti ismeretek között. A bukott emberi értelmet alkalmasnak tartotta arra, hogy a természetes világban igaz, bár nem hibátlan ismereteket szerezzen. A bukott értelmet arra azonban nem tartotta alkalmasnak, hogy Isten kegyelme nélkül megértse a lelki világ valóságát, és hogy megismerje Istent, aki Krisztus által nyilatkoztatta ki magát számunkra” – szerintem is így van, és ez is rávilágít a materializmus buktatóira.

    És még egy nagyon fontos dolog, ami szintén Augusztinuszhoz kapcsolódik, és engem is már régóta foglalkoztat a kereszténység kapcsán.

    Augusztinusz életének hosszú szakaszán végigível az érzékiséggel való küzdelem. Van itt azonban valami: úgy vettem észre, gyakorlatilag szinte a teljes vallási és filozófiai irodalomban, mintha összekevernék a testiséget a szerelemmel. Augusztinusz volt-e szerelmes valaha, ami annyit tesz, hogy a másiknak nem csak a testét, de a lelkét is látjuk, a lelkével együtt szeretjük, és a másik lelkén keresztül akár Istenhez is kapcsolódhatunk? Te is írtad Ádám valamelyik cikkedben, hogy az igazi szerelem az egyik legnagyobb misztérium, mely az isteni lényeg titkába vezet. Ezt én is így látom, viszont nagyon keveset, vagy szinte soha nem térnek ki erre a vallási szövegekben.
    Miért azonosítják a szerelmet az érzéki vágyakkal?
    Augusztinusz két véglet közt őrlődött: az üres testiség és a teljes lemondás között. Miért nem lehetett számára a szerelem a valódi alternatíva?
    Miért beszélnek olyan keveset a szerelemről a keresztény szövegekben?

    Hiszen a szerelem az élet forrása is itt a Földön, férfi és nő egyesülése nélkül nem születnek gyerekek, ez az élet alapja. Isten is az élet forrása, és a szerelem is – mégis mintha el akarnák egymástól választani őket.

    Olyannyira hiányzik a szerelem a vallási és filozófia irodalom nagy részéből (talán az Ószövetségben vannak rá utalások), hogy kénytelen vagyok azt feltételezni, azok a férfiak valójában soha nem voltak szerelmesek, soha nem szerettek egy nőt az egész lényéért, hanem szinte mindig csak a testéig láttak.

  • Szabados Ádám says:

    Ha nem szerénytelenség, hadd ajánljam ebben a témában Erosz nyomában c. könyvemet.

  • Már kacsingattam vele :), de azért pár sorban tudnál itt is válaszolni?
    Addig is, amíg el nem olvasom, és hátha másokat is érdekel…

  • Szabados Ádám says:

    Este megpróbálok írni valamit erről, most el kell szakadnom a géptől egy időre.

  • „Istent önmagáért szeretni: „te magad vagy örömük… ez az igazi boldogság”. Ez gyakran nem földi sikert és földi áldásokat jelent, éppen ellenkezőleg, sokszor nehézségeket, szenvedést, vágyakról való lemondást, üldöztetést hozhat magával.”

    Kedves Ádám! Ki vitatná, hogy a földi életünk nehézségekkel is jár? Azonban Ágoston nem nevezhette a nehézségeket örömnek, filozófus nem fogalmaz ilyen pontatlanul. Ha örömről beszélt, azt célszerű földi örömnek felfogni, hiszen a földön másféle örömöt nem tudunk átélni. Az eudaimonia nem lehet más, mint földi állapot.

    Lehetséges, hogy Ágoston olyan értelemben beszél a nehézségekről, mint a hegymászó, aki a feljutáskori örömért vállalja a nehézséget? Az öröm ilyenkor nem a felmászásban, hanem a feljutással elért állapotban van, és a két helyzet időben-térben-lelki állapotban is világosan megkülönböztethető egymástól. A hegymászás nevezhető ingyenes erőfeszítésnek, mégsem földi jutalom nélküli.

    Másokat Isten felé fordítani szintén nevezhető ingyenes szolgálatnak, azonban ez sem földi jutalom nélküli tevékenység. Az erkölcsfilozófusok (pl. Erich Fromm: A szeretet művészete) felismerték a minden jó cselekedet mögött ott rejtőző önszeretetet. Az „ingyenes” jó cselekedet jó érzés, belső jutalmat és motivációt ad. E nélkül nem lehet jót cselekedni, azaz filozófiai értelemben nincs önzetlen jó cselekedet, sem valóban ingyenes jó cselekedet. Az önérdekeltség elkerülhetetlenül szükséges szintje nem csökkenti a jó cselekedetek értékét.

    Az Isten felé fordulók élete (és a szeretteiké) jelentős javuláson megy át, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az Isten felé fordulással jobbá válik a földi világ.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves MG,

    egy régi esszémet és egy cikksorozatomat hadd linkeljem be válaszként. Vannak nem publikált kézirataim még ebben a témában, lehet, hogy egyszer visszatérek még rájuk és csinálok belőlük valamit. Szerintem is fontos téma ez.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves László,

    attól tartok, hiányzik az életedből az a tapasztalat, ami segítene megérteni azt is, amiről beszélek, és azt is, hogy mi a gond a világlátásoddal. Így szélmalomharcnak érzem a veled való vitákat. A tapasztalat, amire gondolok, a megtört szív és a Szentlélek öröme Krisztus keresztjének a lábainál. Át akarod ugrani a keresztet, hogy rögtön az áldásokhoz érj, de ez nem fog menni. A kereszt a keresztény hit középpontjában lévő paradoxon. Először el kell veszítsük az életünket, hogy megtalálhassuk azt. Először van a kereszt, aztán a feltámadás. Először Nagypéntek, aztán Húsvét.

  • Kedves Ádám,

    köszönöm, elolvasom!

  • „Először Nagypéntek, aztán Húsvét.”

    – Igen, ha az ember a judaista Messiás. Ha nem, akkor inkább mutatis mutandis (a változtatandókat ésszerűen megváltoztatva) logikával kell kitalálni, hogy mi van – mondom erre én, lehetséges kereszt(y)én(y) álláspontként. Mi lenne, ha úgy próbálnánk meg életre váltani Jézus tanítását, hogy az javítsa a földi világ állapotát? Hiszen a judaista Messiás feltehetően ilyen céllal jött el közénk, és ezt várja mindannyiunktól.

  • dzsaszper says:

    @Vértes László,
    Mondjuk azt, hogy amiről te beszélsz, az a céljának része volt. Ugyanakkor ő mondta azt is, hogy ha a búzamag el nem hal, nem terem… ALigha véletlenül mondta…

  • Kedves dzsaszper! Igazad van, szerintem is okkal mondta Jézus a búzaszemhasonlatot, köszönöm a kiegészítést. Azt gondolom, hogy Jézus elsőre ellentmondónak tűnő mondásai valójában nem ellentmondóak, hanem jóval összetettebb értelmezést igényelnek a megszokottnál, ami közös feladatunk. Jó lenne megtalálni azt az értelmezést, amelyben a világ javul általunk (is). Számomra ez Húsvét üzenete, és talán Ágoston sem gondolta másképp, azért lett püspök, és nem remete.

  • Pető Hunor says:

    Nem tudom, hogy az órád vízálló-e, de azt hiszem. Mikor segíthetnék többet? Ha tudnám. Tudás > hit. (Az előadásból)

    A Barna group egy sokat idézett tanulmánya szerint az amerikai diákok a neveltetésükből szerzett (naiv) hitüket jó részt elveszítik a felsőfokú tanulmányaik szerint. Tudást szereztek, ami a hitük fölé nőtt.

    Az amerikai társadalomban, ahogy nő az iskolázottság, úgy csökken az istenhit. Van azonban itt egy döntő kivétel. A természettudomány élvonalában megint felül reprezentáltak a hívők. Igaza volt Heisenbergnek, hogy az első korty a tudomány poharából ateistává tesz, de a pohár alján ott vár az Isten.

    Hogyan is épül fel a tudomány? Hiszünk valamiben, amit elméletté formálunk, s a gyakorlatban ezen elméleteket teszteljük le, összevetve a valósággal. A természettudomány valójában legalább Galilei óta augusztiniánus.

    Tudhatjuk-e egyáltalán, hogy az adott óra vízálló-e? Igazából már a kérdés is rossz. Kicsit jobb azt kérdezni, hogy tudhatjuk-e, hogy milyen körülmények között vízálló? Tudni még ezt sem tudhatjuk, de ekkor már végezhetünk kísérleteket, sok-sok órával megismételve a méréseket, s akkor lesz egy statisztikánk, hogy az adott óra milyen valószínűséggel vízálló az adott körülmények között. Az például már egy tudás lehet, hogy az adott típusú órák eddig egyike sem ázott be zuhanyzáskor, de egy sem bírta ki a Mariána árokba való egy napos leeresztést…

    A tudomány fejlődése is augusztiniánus. Einstein az alapvető hiteket cserélte le, s épített rájuk új elméletet, ami felülmúlta Newton szintén hitelvekre épülő elméletét, azt csupán határesetként visszaadva. Planck esete még érdekesebb, mert olyan hitelvet vezetett be, ami ellen ő maga is élete végéig berzenkedett. Ám az erre a hitelvre épülő elmélet ma a világon a leginkább bizonyított elmélet. Érstd: A legtöbbet ellenőrzött, s még egyetlen kivételt sem találtak alóla.

    Isten is így értelmezi a tudást. Hozzátok be a tizedet a tárházaimban, s ebben próbáljatok meg, hogy nem nyitom-e meg az égnek csatornáit… Ha valaki hajlandó cselekedni az én Atyám akaratát, megismerheti erről a tudományról, hogy Istentől való vagy én magamtól szólok… Aki hisz a Fiúban örök élete van… Senki sem ragadhatja ki őket az én Atyám kezéből… Nos van-e gyakorlati ellenpélda ezekre? Lehet-e?

    A tudomány élvonalában azok vannak, akik a legújabb elméleteket megalkotják, s próbálják kigondolni milyen kísérletekkel lehetne azokat ellenőrizni. Teljesen tisztában vannak vele, hogy az elméletek hiteket formalizálnak. Agusztiniások. A felső oktatás jó részéből azonban ennek kiemelése hiányzik, s a naiv hitet felváltja egy kép a tudásról, amit naivan tényként kezelnek: A tudomány (tényei) megcáfolták Istent.

    Azok akik a felsőoktatásba nem naiv hittel kerültek be, hanem élő hittel, vagy közben jutottak élő hitre, jó esélyük van, éppen augusztiniánus hozzáállással a csúcshoz közel kerülni. Ezért lehetnek a csúcsközelben megint csak a hívők felülreprezentáltak.

    Másrészt például a kvanttummechanika és az általános relativitáselmélet összebékítésének sok évtizedes kudarca arra mutat, hogy nagyon mélyen levő hitelveket érint a kérdés, amit előbb fel kll tárni, hogy egysikeres egyesítési elmélet születhessen. S ahogy az említett két elmélet alapjaiban törte meg a mechanikus tudásba való naiv hitet, a XX. század elején, s ezzel vitt az Istenhez közelebb, ahogy James Jeans mondta: a modern tudomány szerint a világ olyan mint egy gondolat, s nem olyan mint egy mechanikus gép. Úgy az egyesítés valószínűleg egy még mélyebb hitet érint, amit előbb fel kell ismerni, hogy azon megszülethessen egy új egyesített elmélet, ami még megkerülhetetlenebbé teszi Istent. A kérdés, hogy egy materialista ezt mennyire tudja majd elviselni. Már a kvantummechanika jelenlegi felfogása is azt váltja ki a materialistákból, hogy használjuk, mert működnek az egyenletek, de nem értjük. Az egyesítés eddigi sikertelensége arra utal, hogy még ennél is közelebb kell menni Istenhez. Polónyi János, az MTA külső tagja mondta: (kellett 1. találatánál) „Az azóta kísérletileg alátámasztott kvanttummechanika egy világnézeti krízishez is el kellett volna, hogy vezessen. Mert a 19. századi pozitivista, materialista világkép teljes kudarca, hogy a fizika alapjait kutatván kénytelenek voltunk az anyaggal kapcsolatos felfogásunkat teljes egészében feladni anélkül, hogy új harmóniát találtunk volna. Amit 1926 óta materializmusnak tekintünk a fizikában, az még köszönő viszonyban sincs a fizikai világot determináló kauzalitásra épülő képpel.”

    Ajánlhatom mondjuk Dávid Gyula több órás előadásait is. A felületes hallgató esetleg a régimódi materialiszmust láthatja bennük, de az agusztiniánus hozzáállása minden előadásról lerí, akiknek pedig rááll már a fülük, sokkal finomabb részleteket is felfedezhetnek. Az előadásokból az is lejön, hogy az előadó a hosszú korokban nagyon magabiztos, de mégis semmi sem zárja ki, hogy az egyesített elmélet ezt is felülírja, s a Biblia korok valósággá válnak. Hívő elméleti fizikusok helyében én minden esetre egy ilyen hitelvre épülő egyesítő elmélet formalizálásában gondolkodnék. Logikus is lenne. Ugyanis gyakorlatilag jelenleg ez az a pont ahol a Biblia a legtávolabb látszik a hívőktől, s ez a pont osztja meg leginkább a hívőket. Öreg Föld vagy fiatal Föld. Másrészt a tudományos forradalmak mindig egyre mélyebb, egyre kikezdhetetlenebbnek tűnő hitelv lecserélésével kezdődtek. Elsőre megpiszkálnám az a kérdéskört, hogy vajon a mindenütt ugyanannyinak mért „vákuumbeli fénysebesség”, mindenütt ugyanazt is jelenti-e. Dávid Gyula egyik előadásában azt mondja, ha a fénysebesség változna, visszaadná a diplomáját, annyira biztos benne. Ám a változatlanság úgy is érthető, hogy bárki bárhol méri, de semmi sem kötelez arra, hogy az egymás méréseit egyformán értelmezzék. Sőt! Az, hogy ugyanannyinak mérik ma már trivialitás, mivel a vákuumbeli fénysebesség az etalon, vagyis nem mérik, hanem éppen hozzá igazítják a műszert. Lásd: a wikipédia fénysebesség szócikkét.

    Dávid Gyula úgy fogalmaz, hogy az általános relativitáselmélet lokálisan megköveteli a speciális relativitáselmélet teljesülését. Ám ez matematikailag lehetetlen, s ami érdekesebb, ennek hátterét sokkal jobban ismerni nálam. Ha a speciális relativitáselmélet teljes szigorúsággal érvényes lenne lokálisan mindenütt, ahol az általános relativitáselmélet teljesül, akkor egyetlen globális rendszerré lehetne egyesíteni, ahol a speciális relativitás elmélet globálisan érvényesül. Ok: Az egymást átfedő szigorú inerciarendszerek az egész rendszert elfednék, a ekvivalenciareláció szerint örökítenék a speciális relativitáselmélet, teljes szigorúságát, vagyis azt, hogy elvileg sem lehetne kimérni eltérést. Az általános relativitáselmélet pedig éppen arra épül, hogy ami helyben teljesül, az hosszú távon már nem. A matematikai elv, ami ezt teljesíti a epszilon-delta játék néven ismert. (Dávid Gyula: Matematikusok a fekete lyukban című előadásából tudható, hogy jól ismeri.) Vagyis nem azt követeljük meg, hogy a speciális relativitás elmélet epszilon=0 esetén is teljesüljön, hanem csak azt, hogy tetszőlegesen kis epszilon > 0 környezethez mindig legyen olyan helytől függő delta > 0 környezet, ahol az eltérés epszilonnál kisebb. Ekkor már nagyobb távon bármekkora eltérés lehetne.
    Szigorúan véve ekkor, ami inerciarendszer egy adott epszilonnál, az már nem lesz az kisebb epszilonra, viszont ezen kisebb epszilonhoz is felbontható, csak immár kisebb inerciarendszerek átfedő rendszerévé. Ez csak egy példa arra, hogy ha valaki a Bibliának ad igazat, az megtalálhatja a tudományban is azokat a pontokat, ahol annak továbblépési lehetőségei vannak.

    A naiv hitet a tudomány elsöpri, az élő hit viszont a tudomány motorja. Az is elgondolkodtató, hogy a tudomány eredményeit, éppen úgy lehet a legérthetőbben elmondani, hogy az alapjainál levő hitelveket tárják fel. Dávid Gyula előadásai éppen ezért olyan népszerűek. Hány későbbi tudós pályáját indította el, egy-egy neves tudós saját élményeinek hasonló akár képletek nélküli elbeszélése, amikor csak a hitelvekről ír, s azok gondolatkísérletekben átgondolt következményeiről. Az elméletalkotásról, amit aztán kísérletek vagy igazolhatnak, vagy cáfolhatnak. Utóbbi esetben lehet tovább gondolkodni.

    Aki naivan azt hiszi, hogy tud valamit, az jó ha szembesül vele, hogy hitelvei vannak, s tudása ezen hitelvei érvényességén állnak vagy buknak. Érdemes ezen hitelveit megismernie. Vajon kősziklának bizonyulnak?

  • Éva says:

    Mit is kaptam Ágostontól? Hasonlóan rengeteget: az alapokat.
    Tizenéves koromra, a Duna-part lépcsőire gondolok vissza amikor a hivatásom formálódott. A Vallomások és az Újszövetség voltak minden napos olvasmányaim, amiben ő ‘rajzolta elő – bár nem nevezhető mintának, mégis, átjött – a szerelem, aminek tárgya ISTEN egyedül (a többi mindebből következik “mindössze”…)
    Hasonlóan komolyan vettem, de nem ünneplem azt egyértelműen ma már ami évtizedekre jelmondatommá vált: “Szeress és tégy amit akarsz” (mégis, a szeretet az egyedüli amit át is tudtam adni hasonlóan, mint Augustinus az istenszerelmet).
    De most ünneprontó leszek: a hívő Ágoston harca a szexualitással, vajon milyen következményeket jelentett a cölibátusra kötelezett papság körében, ahol “a nő” egyértelműen a csábítást jelenti?! Ebben “a nő” vétlen… Hol és mikor említhető végre (Ádám ír ilyesmiket 🙂 ), hogy a szűz lány nemcsak testében, hanem lelkében is az, semmiképpen sem csábító: “a férfi” teszi azzá.
    Most láttam háborús képeket, három orosz örömlányt … szegények … mikor fogják áldozatnak tekinteni a szerepet, amiben az akcióhősök férfiak?!

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum