Az ismeretelméleti vonatkozású bibliai igék sorát egy Jézustól származó gondolattal folytatom. Azt hiszem, kétezer éve nincs nagyobb jelentőségű kérdés az emberi kultúrában, mint az, hogy mit kezdjünk a názáreti Jézus tanításaival. Vajon csak egy ember tanításáról van szó? Vagy több annál? Maga Isten szól hozzánk általa? A most következő mondat a kérdés eldöntését befolyásoló tényezőre világít rá. Jézus azt mondta zsidó hallgatóságának: „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7,16-17)

Hogyan tudjuk eldönteni Jézus tanításairól, hogy azok pusztán egy ember saját bölcsességei-e, vagy isteni kinyilatkoztatások? Jézus szerint az ítéletünket egy fontos tényező befolyásolja: készek vagyunk-e cselekedni Isten akaratát. Ha valaki kész megtenni, amit Isten mond neki, az meg fogja tudni, hogy Jézus tanításai Istentől vannak-e. Nyilván ebből kikövetkeztethető a képlet másik fele is: ha valaki nem kész cselekedni Isten akaratát, ha tótágast áll sem fogja bizonyossággal megtudni, hogy Jézus tanításai isteni kinyilatkoztatások-e.

A megismerés számára tehát van egy feltétel, mely a hallgatólagos dimenzióban jelentkezik. A feltétel az akarathoz köthető. Az Istennel szembeszegülő akarat nem jut bizonyosságra Jézussal kapcsolatban, mert éppen belső autonómia-törekvése teszi vakká. Engedelmes lelkülettel kiderülhet számára, hogy Jézust tényleg a Teremtő küldte-e a világba. Engedelmes lelkülettel bizonyosságra juthat. Viszont ha nincs benne készség arra, hogy megtegye Isten akaratát, ezer és ezer kifogást fog találni. A hallgatólagos dimenzió ellenkező hipotézisek gyártásába fog, és nem engedi kirajzolódni az igazság mintáját.

Egyszerű nyelvre fordítva ez azt jelenti, hogy sokszor az emberek azért választják a hitetlenséget és a permanens kételkedést, mert nincs bennük készség, hogy alárendeljék az életüket Isten szavának. Ahogy egy professzorom mondta: az eretnekségek többnyire nem teológiai megfontolásokból, inkább a teológus erkölcsi ítéletének válságából származnak. Még egyszerűbbre fordítva: sokan azért válnak hitetlenekké, mert például szexelni akarnak a barátnőjükkel.

A puding próbája az evés. Aki Jézus tanításairól meg akarja tudni, hogy azok valóban Istentől valók-e, késznek kell lennie arra, hogy engedelmeskedjen Istennek. Nem fog kiderülni számunkra Jézus tanításainak igazsága, és nem lesz erről bizonyosságunk, ha kívülről, elköteleződés és az engedelmesség szándéka nélkül akarunk erről dönteni. A bizonyosság Jézus szerint az alázat, az Isten előtti meghajlás és az engedelmesség útján található. A jó hír az, hogy ezen az úton viszont megtalálható!

3 hozzászólás a “Episztemológiai jelentőségű igék (5)” bejegyzéshez

  • Ez ezer pontos találat! Egyszerű, nagyszerű és mindenki számára érthető.

  • Pető Hunor says:

    Régóta szemezgetek ezzel a bejegyzéssel. Valami hiányzik belőle, de nehezen tudom megfogalmazni, hogy mi. Akárhova beleolvasok helyeselek, de mintha többet is ki lehetne hozni még ismeretelméletileg is ebből az igéből.

    „Ha valaki kész megtenni, amit Isten mond neki, az meg fogja tudni, hogy Jézus tanításai Istentől vannak-e. Nyilván ebből kikövetkeztethető a képlet másik fele is: ha valaki nem kész cselekedni Isten akaratát, ha tótágast áll sem fogja bizonyossággal megtudni, hogy Jézus tanításai isteni kinyilatkoztatások-e.”

    Ez az, ami a „bizonyosság” szó miatt igaz, de valójában azt sugallja, hogy aki kész, az megismeri, hogy Istentől van, aki meg nem kész nem ismeri meg. Valójában azonban a következő irány kiaknázásra vár: A nem ismerte meg, az nem kész. Ha A akkor B az azzal ekvivalens, hogy ha nem B, akkor nem A.

    Nem biztos, hogy kifogáskeresésről van szó, amikor valaki nem kész megcselekedni. Ahogy a szexelni vágyás sem okozója a hitetlenség választásának. Egyszerűen ebben élnek. Nem is tehetnek mást. Nem ismerték meg, így nem készek cselekedni az ő akaratát. Ez a logikai következmény.

    Jn6-ban mondja Péter: Mi elhittük és megismertük… Az ismeret a hittel együtt jár. A hit pedig ajándék Istentől. S ez az amit e posztból hiányolok. Azt, hogy Isten a kezdeményező. Ő hiteti el velünk az eredményt, s ebbe a hitbe kapaszkodva vagyunk képesek meg cselekedni az Isten akaratát. S megcselekedve megerősödünk a hitben, valóban egyre jobban megismerjük, hogy Jézus az akinek mondta magát.

    Isten az aki lép, elménk megváltoztatásával, ami meggyőzi az akaratunkat is. Talán a megoldás felmutatása az amit hiányolok, hogy az ismeret forrása Isten, azzal, hogy ő adja a hitet, amivel készek leszünk cselekedni… Persze lehet ez már nem ismeretelméleti következtetés? Lehet, hogy ez az okfejtés ismeretelméleti kereteken már túlmegy, mert nem az ismeret megszerzéséről szólok, hanem egy másik részletről, hogy miért nincs valakinek akarata hozzá, s így nem helyén való, s talán túl szögletesen van kifejtve, finomítható lenne, pontosítható, de talán valakinek hasznos lesz, s akár továbbvinni is lehet értelme.

  • Szabados Ádám says:

    Hunor,

    jó a megérzésed, a mondat tényleg nem mond el minden fontosat a megismerés feltételéről. A mondat igaz, mert Jézus mondta, de Jézusra is igaz, hogy egy mondatban nem tudunk elmondani mindent, általában kell hozzá legalább még egy mondat. Amit hiányolsz, arról is lesz még szó ebben a sorozatban.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum