A bűn olyan, mint a féreg, mely belülről rágja szét az emberi lelket – mondta Theodore Cuyler ismert New-York-i prédikátor a 92. zsoltárról szóló igehirdetésében. A zsoltáríró szerint az igaz „magasra nő, mint a libánoni cédrus… öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az ÚR, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!” De mi van akkor – kérdezi Cuyler –, amikor nem ez történik, hanem régóta hitben járó ember hirtelen feladja a meggyőződését, megtagadja Krisztust, vagy olyan súlyos bűnbe keveredik, melyet nem tudtunk volna elképzelni sem róla?
Cuyler szerint ilyenkor az történik, hogy a fa, melyet régóta féreg rágott belülről, egyszerűen kettétörik és láthatóvá válik belső romlása. A romlás nem hirtelen tört rá, csak hirtelen vált láthatóvá. A fában furkáló féreg hosszú ideig végzi a munkáját, mire a fa belülről annyira elgyengül, hogy minden tartását elveszíti. Aki libánoni cédrusként öreg korban is sarjat hajt és dús lombú, az idejekorán felvette a harcot a belső férgekkel. Nem engedte, hogy a szú belülről felfalja.
Cuylerrel együtt azt mondom magunknak is: jobb félni, mint megijedni! A féreg kicsi ugyan, de hallani lehet a percegését, ha néha elcsendesedünk. Jobb megtenni most az óvintézkedéseket, és ha kell, nagyszabású féregirtásba kezdeni a lelkünkben, mint hogy egy nap mi magunk törjünk ketté, épp abban a korban, amikor másoknak kellene enniük rólunk a gyümölcsöket. Imádkozzunk még ma Dávid király szavaival: „Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől!” (Zsolt 19,13)
‘Lassan hervadni el, mint a virág, melyet titkos féreg foga rág…’ ettől már Petőfi is irtózott.
Kívülről gyönyörű lehet egy gyümölcs például, de nem tudjuk, micsoda mérgekkel permetezték 🙁 gyilkol az is láthatatlanul.
Arra gondolok, hogy hagyjuk csak, BÁRKI kivegye a szálkát a szemünkből még ha az övében gerenda is van 🙂 azért, hogy e féregrágást elkerüljük. Jézus állandó jelenlével a szívünkben tudunk akár az összes szálkával „túlélni”
János 15: 3Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. 4Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. 5Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek.
Az egy érdekes kérdés, hogy vajon mi motiválja a bűn ellen való harcunkat?
Holnaptól egy hétig az ELF-en leszek, de ez benneteket ne tartson vissza a jó lelkületű kommenteléstől. A friss cikkeket már betáraztam, azok a szokott ritmusban meg fognak jelenni.
A boldogság(ok) motivál(nak), kedves Gábor, mindez előtt az Úr természetének, a szeretetnek felismerése, aztán, lépésről lépésre, ahogy „boldogulunk” 🙂
Miután a szálkát hamarabb észrevenni mint a titkos férget, mások által különösen, ezért asszociáltam. De ha már, akkor folytatnám, összekötve a szőlőtő/szőlővessző példabeszéddel. Megtörténik, hogy egy szálkát – ha nem épp „a szemünkbe került” hogy akadályozza a látást – nem veszünk észre: ekkor az egészséges szervezet gondoskodik arról, hogy kivesse magából. JÉZUSBAN élni, A SZŐLŐTŐN, veti ki a belénk fúródott bűnöket „a bűn fullánkját”.
Szia Gábor!
Nálam a bűn elleni harcot Krisztus szeretete motiválja. Ő meghalt értem, mert szeretet. Ennél nagyobb motivációm nincs. Valaki szenvedett értem és a legnagyobbat adta nekem.
Erre gondoltam: „… aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.”
Jak 1,19-25.
„ régóta hitben járó ember hirtelen feladja a meggyőződését, megtagadja Krisztust, vagy olyan súlyos bűnbe keveredik, melyet nem tudtunk volna elképzelni sem róla?”
Bocsánat, Ádám, ha megint kötözködőnek tűnik. Nem akarok az lenni, tényleg, de én a kérdésben rejlő állítással eleve nem értek egyet. Talán azért, mert a kálvini teológiai hagyományból például „a szentek állhatatosságát” az Ige alapján igaznak tartom, bár jobb szeretek a „ a Szentlélek állhatatosságáról” beszélni. Úgy gondolom, hogy aki valóban újjászületett és hitben van, az NEM FOGJA megtagadni Krisztust. Soha. Bukhat el ronda bűnökben – és ezért szükséges a mindennapi önvizsgálat és megtérés – de nem lesz hitetlen és istentagadó, nem fog zátonyra futni az élete, mert aki elkezdte benne a „jó munkát”, az véghez is viszi.
Kedves György!
Természetesen igazad van, ha Isten munkájáról Isten rálátása szerint beszélünk.
Nem tisztem Ádám helyett nyílatkozni, de én úgy vélem, hogy a fenti sorokat abból a szubjectív látásmódból fogalmazta meg, ahogy az emberek tekintenek egymásra.
Itt valóban mutathatja azt az ember benyomása, hogy valaki hosszú ideig valóságos hitben járt, aztán történt valami, s katasztrófális állapotba kerűlt.
Az ige szerint azonban nem történt más, mint lehúlt az álarc, véget ért egy emberi színjáték. Bizony csalárdabb a szív mindennél, még önmagát is képes ámulatba tartani bizonyos ideig…
Gyuri,
természetesen én is hiszek a szentek Szentlélektől jövő állhatatosságában. Ugyanakkor mivel ez az állhatatosság éppen a bűn elleni kitartó harcban mutatkozik meg (pl. Zsid 3), az Újszövetség tele van olyan figyelmeztetésekkel, melyek arról szólnak, hogy vigyázzunk, legyünk éberek, harcoljunk a bűn ellen, nehogy elszakadjunk a hittől. A jelenségek szintjén sokan elszakadnak a hittől, ezért ha igaz a szentek állhatatosságáról szóló tan (amit én is vallok), ilyenkor két dolog egyike történik: 1) az illető botlása nem végleges, vissza fog térni, 2) az illető nem volt újjászületett hívő.
Ádám,
nagyon jó ez a tömör összegzés:
„ilyenkor két dolog egyike történik: 1) az illető botlása nem végleges, vissza fog térni, 2) az illető nem volt újjászületett hívő.”
A 2) változat gyakran úgy áll be szerintem, hogy valaki jól megtanulja az egyházi hitvallást, a „hívő” viselkedést és -szóhasználatot, a liturgia (vagy helyi gyüli-tradíció) íratlan szabályait – és egyre elfogadhatóbban viselkedik. Saját magát is jó hívőnek érzi, és ügyesen forgolódik egyházi ügyekben. Gyülekezeti környezetében, a formai elfogadhatósága miatt, elég könnyen szerez tagságot. Persze, ettől még őszinte megtérése is lehetne, újjászületett is lehetne, csak ne lenne ott az a nagy büszkesége a teljesítményére, csak tudna megbocsátani, csak tudna elfogadni másokat, formai elvárások nélkül is!
Létezik bizony a „megélhetési hívő” kategóriája!
„A bűn olyan, mint a féreg, mely belülről rágja szét az emberi lelket –
……….”
Hálás vagyok, hogy felismerhettem a bűn romboló hatását bensőmben.
„……….. Aki libánoni cédrusként öreg korban is sarjat hajt és dús
lombú, az idejekorán felvette a harcot a belső férgekkel. ………..”
Kudarcaim, bukásaim ellenére áldott a bizonyossága annak, hogy Isten
tudta, tudja és tudni fogja, mennyire komolyak és őszinték harcaim, to –
vábbá azt is, milyen fontos számomra, hogy fájjon mindaz, amit Atyám lát
bűnnek életemben. Azt akarom, ez az érzékenység életem végéig kitartson.
Fiatal koromtól tudatosan készültem az idős korra. Az volt bennem, ha
Isten megengedi élnem majd azt a kort, akkor élhessem azt a maga tel –
jességében. Íme, megadatott, és sok más mellett szíven háladalt zeng,
hogy az idős kor külső jelei, (ősz haj, ráncosodó bőr, stb.) számomra
Isten bölcsességéről beszél úgy magamon, mint másokon. Jó 65 évesnek
lenni.