A kis bűnök olyanok, mint a kölyökrókák – mondta Spurgeon. Ahogy a kölyökrókák tönkreteszik a szőlőskertet (Én 2,15: „Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!”), a kis bűnök pedig nagy károkat okoznak a szívnek. A kis bűnök bevackolják magukat a lelkünkbe, és úgy megtöltik azt Krisztusnak utálatos dolgokkal, hogy ő nem tud többé kellemes közösségben együtt lenni velünk. Nem a nagy bűnök, hanem a sok kis bűn teszik nyomorulttá a keresztény életet. Szívünk védelmében a kis bűnökre ezért különösen oda kell figyelnünk.

A kölyökróka ártalmatlannak tűnik, de ha elszaporodik, nagyon komoly pusztítást végez a szőlőskertben. A kis bűnök sokszor fel sem tűnnek, de apránként tönkre tudják tenni az Istennel való kapcsolatunkat, el tudják venni a belső békénket, meg tudják téveszteni az igazságérzetünket, ki tudják irtani belőlünk a mások iránt érzett irgalmat, el tudják tompítani az istenfélelmet (miközben felerősítik az emberektől való félelmet), ki tudják iktatni a lelkiismeret hangját, el tudják altatni az ítélőképességünket.

A kis bűnökre kell nagyon figyelnünk, mert belőlük lesznek a nagy bűnök is. Amíg még kicsik, meg tudjuk őket fogni és Isten segítségével ki tudjuk tenni őket az életünkből. A kicsiségük azonban ne tévesszen meg bennünket: a kölyökrókák is veszélyesek a szőlőskertben!

69 hozzászólás a “Kölyökrókák” bejegyzéshez

  • Sefatias says:

    Szerintem bonyolultabb a téma annál, hogy ilyen egyszerűen és általánosan fogalmazzunk. Mi számít kis bűnnek? És mitől kisebb, a kis bűn mint a nagy? Ki dönti el, hogy egy tett az adott helyzetben helyes, vagy bűn? A Bibliában több olyan “bűn” van leírva, ami egyszer büntetést vont maga után Isten részéről, máskor pedig dicséretet, vagy épp semmit, viszont hasznos volt. Ráadásul bizonyos tetteknek a bűn kategóriájába sorolása, sok esetben semmilyen bibliai alappal nem rendelkezik, és csupán egy egyház teológusainak magánvéleményeként van ráerőltetve a közösségre.
    Szerintem ahhoz, hogy meghatározzuk a kis bűn és a nagy bűn közötti különbséget, valamint azt, hogy egyáltalán milyen tettek melyik kategóriába tartoznak, ahhoz arra van szükség, hogy a mózesi törvénynél sokkal részletesebb szabályrendszert alkossunk. Az ilyen általánosan megfogalmazott, csupán a “veszélyérzet” bekapcsolására szolgáló utalások, károsak a hívők számára, mert csak azt észleli belőle, hogy óvatosnak kell lennie, különben elkárhozik, és megfosztja magát természetes érzésektől, tettektől a biztonság kedvéért, mert képtelen eldönteni, hogy amit szeretne az kis bűn, vagy csupán egy teljesen természetes vágy, amivel semmi baj.

  • csabosz says:

    A mózesi törvénynél sokkal részletesebb szabályrendszer alkotása lenne a megoldás? Azt megtették a farizeusok annak idején. Nem kaptak érte dicséretet Jézustól.

  • Kálomista says:

    Sefatias, a bűn nem egy cselekedet, hanem egy állapot, mégpedig az Istentől való elszkadottság, a vele való szembefordulás állapota. A bűnös cselekedetek ennek az állapotnak csupán a következményei. A bűn zsoldja a halál és a kárhozat, mert bűnösök nem öröklik a mennyek országát. Mivel mindannyian bűnösök vagyunk, és híjával vagyunk az Isten dicsőségének, magunktól mindannyian elkárhoznánk. A jó hír, hogy Jézus azért jött, hogy magára vegye a bűneinket, és nekünk adja az ő dicsőségét. Aki elfogadja az ő szabadítását, üdvözül, mert a bűnei bocsánatot nyernek. Ráadásként kapja a Szentlelket, aki segít felismerni és megérteni Isten akaratát és törvényét, ezáltal segít a helyes cselekedek megtételében és a bűnös cselekedetek elkerülésében. De tudni kell, hogy a helyes cselekvés utólagos következménye Jézus megváltó kegyelmének, nem előzetes feltétele. Tehát nem a cselekedeteink üdvözítenek minket (ha így lenne, minden ember elkárhozna), hanem csakis Isten kegyelme, amely Jézus áldozatában nyilvánult meg (lásd még: Sola fide, Sola gratia, Solus Christus). Minden további beszédnek kis bűnről és nagy bűnről, helyes keresztényi életről és hasonlókról, csak akkor van értelme, ha elfogadjuk, hogy csak kegyelem által igazulhatunk meg. Ha ez nem fogadjuk el, akkor a csak egy újabb törvényvalláshoz jutunk, abból pedig van épp elég sajnos.

  • Sefatias says:

    🙂 Szia Csabosz!

    Jó hogy ott a fényképed, mert így tudom ki vagy. 🙂

    Én sem gondolom, hogy egy részletes szabályrendszer kidolgozása lenne a megoldás. Igazából kifejezetten szabály és szabályrendszer ellenes vagyok

  • Sefatias says:

    Kedves Kálomista!

    A poszt nem a bűnös állapotról, vagy az eredendő bűnről szól, hanem a kisbűnökről, ami nem egy állapot, hanem tettek. Még akkor is, ha a kis bűnök elkövetése egy bizonyos állapotra vezethető vissza. Mivel nem vagyok protestáns, ezért a kegyelem és a hit általi megigazulás kérdésében nem értek veled egyet. De ez nem is számít 🙂

  • Lacibá says:

    A kis és nagy bűnök közt az Irás világos megkülönböztetést tesz:

    1Ján5,16 Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki a halállal egyenlő bűnnel vétkezik. Van halált jelentő bűn is; nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte.

    A bűn súlyossága pedig a személytől függ. Ugyanis ami nekem kicsi lehet, mert még fel sem foghatom, az lehet, hogy másnak már rég halált hozó, mert tisztában van tette súlyával.

    Mindig van lehetőség a megtérésre, és mindig ott az Istentől elfordulás lehetősége is, hiszen meg van irva, hogy

    Mt 10,22 Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az üdvözül.
    Mt 24,13 De aki kitart mindvégig, az üdvözül.

    Tehát az üdvösségbe bemenetelhez a végsőkig kitartás elengedhetetlen feltétel!

  • Kálomista says:

    Kedves Sefatias, nekem valóban nem számít, ha viszont neked számít az üdvösséged, akkor fogadd el Jézus helyettes áldozatát, és ne akard cselekedetekkel megváltani magadat, mert csak a kegyelem üdvözít, akár protestáns vagy, akár nem.

    Kedves Lacibá, csak az nyer bocsánatot a kis és a nagy bűnre is, aki elfogadta Jézust személyes megváltójának. Hiába imádkoznék én valakiért, akármilyen bűne is legyen, ha ő maga nem bánja meg a bűneit, és nem borul Jézus elé, akkor én sem tudom neki az üdvösséget kiimádkozni. A halált jelentő bűn pontosan a bűnbe való belekeményedés, a bűnbocsánat végleges elutasítása. Erre mondja János, hogy már az ima sem segít rajta. Továbbá végsőkig kitartani is csak az tud, aki Jézusé. Pontosabban kitarthat valamiben a végsőkig, de csak akkor üdvözül, ha az a valami, amiben kitart, nem más, mint a Jézusba vetett hit, ami nélkül nincs üdvösség. Sola fide, Sola gratia, Solus Christus. A Bibia alapján legalábbis.

  • Kálomista says:

    *Biblia

  • Sefatias says:

    Kedves Kálomista!

    Nekem úgy tűnik, mintha most azt mondanád nekem, hogy dolgozzak meg az üdvösségemért 🙂 Miből vetted ki, hogy nem fogadom el Jézus áldozatát?

  • Éva says:

    Nyugodtan bízhatjuk másokra a “kis” bűnöket, ahogy a szálkát igyekeznek a szemünkből kivenni, vagyis, nézzük magunkat mástól kölcsönvett optikával. Ez durva de megéri szerintem.

  • Kálomista says:

    Sefatias, mivel azt írtad nekem: “a kegyelem és a hit általi megigazulás kérdésében nem értek veled egyet”, én pedig azt vallom a Biblia alapján, hogy csakis kegyelem és hit által van megigazulás (megigazulás nélkül pedig nincs üdvösség), ebből az következik, hogy te nem hiszed, hogy Jézus megváltó művének elfogadása elég lenne az üdvösséghez. Javíts ki, ha másként kéne értelmeznem, amit írtál. 🙂

    Nem tudom mit értesz az alatt, hogy “megdolgozni az üdvösségért”, de ha az üdvösség jó cselekedek általi “kiérdemlését” vagy “megszolgálását”, akkor ezt biztosan nem mondom (lásd az előző bekezdést). 🙂 Azt viszont mondom, hogy üdvössége annak és csak annak van, aki hit által elfogadta Jézus kereszthalálát az ő személyes bűneiért való engesztelő áldozatul, és Szentlélek által újjászületett. Amennyiben az ehhez vezető lelki utat “munkának” tekintjük (pszichológiailag talán helyesen, teológiailag viszont biztosan tévesen, hiszen ez is Isten kegyelméből mehet csak végbe, nem a mi akaratunkból), akkor ennek a “munkának” az elvégzésére, vagyis ennek az útnak a bejárására mindenkinek szüksége van, felekezeti hovatartozástól függetlenül, mivel más út nem vezet az üdvösségre. (Kis kiegészítés: a keresztségben való részesülés újjászületés nélkül szintén csak egy cselekedet, így önmagában szintén nem elégséges az üdvösséghez.)

  • Sefatias says:

    Kedves Kálomista!

    Az hogy ebben a kérdésben nem vagyok egy véleményen veled, az egyrészt nem oszt nem szoroz, másrészt nem hasamra ütve döntöttem a saját hitvallásom mellett, harmadrészt pedig semmit nem tesz hozzá Ádám posztjához. Én inkább maradnék a kisbűn/nagybűn témánál, mielőtt Ádám kiteszi a szűrömet 🙂

  • Kálomista says:

    Ok, bocsánat, hogy kihívás elé állítottam a bűn-, illetve üdvöségfogalmadat. 🙂 Nem sajnálom, mert ez is volt a célom. 😉 Nem hiszem, hogy ezért a társalgásért kitiltás járna egyébként, de ha zavarlak, kitiltathatsz. 😉 Azért az érdekes lesz, amint egy alapvetően protestáns teológiai blogról a buzgó pápista atyafiak kirakatnak egy protestánst (mert ugye a kitiltással fenyegetőzés burkoltan nekem szólt). 😉 De meglátjuk… 😉

  • Sefatias says:

    🙂 félreértettél. Nem azt írtam, hoigy kiteszik a szűrödet, hanem, hogy az én szűrömet. És nem vagyok pápista 🙂

  • Kálomista says:

    A csipkelődést félretéve: nem kell, hogy vitatkozzunk (tulajdonképpen nem is szeretek vitatkozni), de tényleg az volt a célom, hogy gondolkodjunk el a bűn-, üdvösség-, és e kettő viszonyáról alkotott fogalmainkról. Azt nem tudom, milyen felekezetű vagy (if any), de a hit és kegyelem általi megigazulást a kat. tanítás tagadja elég vehemensen, ebből vontam le a következtetést (persze a kat. nemcsak RK lehet, tehát lehet valaki úgy kat., hogy nem pápista… na mindegy… ). Szóval részemről befejeztem, ha nem tartod konstruktívnak, hogy ezt kivesézzük. 🙂 Meg mostmár akkor is, ha igen, mert nem akarok túltengeni, a lényeget már úgyis többször leírtam… 🙂

  • Arpicus says:

    Kedves Kálomista!

    Ne állj le!Nagyon jókat irsz! 🙂 A zavarosban halászók ne bátortalanitsanak el!
    Egyébként a kis poszt nagyon jó és épitő! 🙂 Méltó folytatása a “Féreg”
    posztnak.Jók ezek a kis posztok is.Remélem lesz folytatás a témában…A bűn témája mindig aktuális(sajnos,de ez van),még a hivők között is egyre nagyobb a rezisztencia a bűn irányába.Megmagyarázzuk,relativizáljuk a bűn fogalmát.Erről a múltkor többet irtam most nem akarom megismételni.Az ilyen posztok fontosságát nem lehet túlhangsúlyozni.Amig e testben vagyunk állandó harcban állunk a bennünk lakó bűnnel.Erről beszél Pál a Róma 7-ben…

  • Kálomista says:

    Nem bátortalankodok, csak nem akarok senkinek lyukat beszélni a hasába. 🙂 Nem vagyok (se hivatásos, se hobbi-) teológus, számomra a Biblia üzenete nem bonyolult: Jézus szeret téged, és ha ezt elfogadod, az megoldja a földi és az örök életed végső kérdéseit is. 🙂 Viszont ennek az egyszerű üzenetnek számos komoly folyománya van (pl. pont egy ilyen a bűnhöz való viszonyulás), ahol már keményen bejön a teológia és a különböző irányzatok, elkezdődik a bonyolítás. Azért érzek néha késztetést, hogy hozzászóljak, mert fontosnak tartom, hogy a nagy bonyolítás közepette ne tévesszük szem elől a központi üzenetet. A bűnről sem azért fontos beszélni, hogy bűntudatot keltsünk magunkban és másokban (bár nyilván ez is megtörténik), hanem azért, mert ha nem beszélünk a bűnről, akkor nincs értelme beszélni a megváltásról sem.

    A kis bűn – nagy bűn – kérdés meg azért csalóka, mert persze emberi szempontból vannak kisebb és nagyobb bűnök, ha azt vesszük, hogy milyen mértékben, milyen súlyú dolgokban térünk el Isten akaratától. De a Biblia alapján egyértelmű, hogy Istent minden bűnünk egyformán megbánt, pontosabban nem a bűneink bántják őt igazán, hanem a bűnös szívünk állapota, a vele szembeforduló, lázadó lényünk. Az ő szentsége és a mi bűnös, megromlott természetünk annyira különbözik, a mi gondolataink annyira nem az ő gondolatai, és a mi utaink annyira nem az ő utai, hogy a legszentebb cselekedetünk, de a legkisebb, vagy épp a legnagyobb bűnünk is ugyanolyan szenny és mocsok az ő szemében. A megváltás lényege, hogy amíg Isten a megváltatlan emberre néz, csak ezt a tűzre való szennyet és mocskot látja. Amikor pedig a megváltott emberre néz, Jézust látja! Innentől pedig akármit teszünk, akármekkora szentek vagyunk vagy akármekkora bűnt követünk el, Jézus odaáll elénk, és szó szerint eltakar, elrejt minket. Ilyen értelemben megint nincs értelme kis és nagy bűnökről beszélni, mert nincs akkora bűn, amit Jézus ne takarna el.

    Kis és nagy bűnökről akkor van értelme beszélni, amikor azt nézzük, hogy hogyan tudunk a leginkább úgy élni, hogy az életünk a Megváltó Urunkat dicsőítse, őt ábrázolja ki. Így élni azért fontos, mert egyrészt így élni a legjobb nekünk magunknak (tulajdonképp ez maga a boldogság, amit mindannyian keresünk), másrészt mert ez teszi lehetővé, hogy Isten felhasználja az életünket arra, hogy másokat megszólítson általa. Ilyen értelemben minden hívő ember elemi érdeke és egyben kötelessége minél szentebb életre törekedni, és ebben a törekvésben fontos tudni, hogy hogyan, milyen praktikákkal dolgozik a kísértő. Hogy lesz a futó gondolatból kísértés, a kísértésből kis bűn, a kis bűnből nagy bűn, a nagy bűnből megkeményedés, megkeseredés, majd depresszió, szenvedélybetegség, öngyilkos gondolatok és öngyilkosság stb., amelyek leselkedő veszélyként a hívő ember életét megtérése után továbbra is ugyanúgy fenyegetik, hiszen a kísértő továbbra is az elpusztításunkra fog törni, és azon igyekszik majd, hogy a pusztulásba lehetőleg másokat is magunkkal rántsunk. Ebből a szempontból viszont már fontos beszélni a bűnről nemcsak, mint állapotról, hanem a bűn természetéről, fajtáiról, működési mechanizmusairól is. Ez egyfajta lelki önvédelmi tanfolyam a hívő ember számára, erről beszél Pál többek között, amikor a lelki fegyverzetről tanít.

  • Kálomista says:

    Na, ez hosszú lett… 🙂

  • Éva says:

    Kálomista, én sem vagyok pápista. Hatalmas tévedés, hogy a kegyelmet “vehemensen” tagadná a katolikus dogmatika, sőt, “minden kegyelemből”. A kegyelem ÁLLAPOTA alapvető fogalom.
    Pontosan ezért nem nyilatkozunk befejezettként a “van üdvösségem” kifejezéssel – mert nem én csinálom, nem az “én hitem” – hanem inkább felhívjuk az Írás szerinti figyelmet – “félve-remegve munkáljátok” – mint tettem azt előbb.
    Szerintem tévedtél néhány évszázadot, vehemensen tagadod amit állítunk 🙁 : a gazdag kegyelmi ÁRADÁS következtében – melyet az Úr Jézus TESZ LEHETŐVÉ – olyan szentség éled az emberek szívében Őáltala hogy az ezért KIMAGASLÓ “jó cselekedet” szüli ezt a nézetkülönbséget. Persze, hogy ez is kegyelemből!

  • Éva says:

    Kálomista, tényleg jókat írsz, Arpicushoz csatlakozom ezzel. Amit hozzáteszek, hogy Jézus nem eltakar, hanem megbocsát. Bűneink bocsánatot nyernek! De bűnbánat nélkül megbocsátás sincs, bűnbánat nélkül nem kerülhetünk “a kegyelem állapotába” 😉

  • Sefatias says:

    Kedves Éva!

    Én is hasonlóképp gondolkodom mint te. De én gyakran találkozom azzal a hozzáállással, hogy: “ha nem úgy hiszel Istenben, mint én, akkor nem lehet üdvösséged” Nagyon sok keresztény számára a másképp gondolkodás elviselhetetlen. Én például gyakran vagyok ateista keresztény testvéreim szemében, mert néhány dologban másképp gondolkodom. Az ateizmus vádját le sem tudom mosni a szemükben, függetlenül attól, hogy soha nem volt olyan időszak az életemben, hogy ne Istennek tulajdonítottam volna a létezés okát, és keresztényként hiszek a megváltásban, mert más elképzelést nem tudok jó megoldásnak tartani. Sok protestán szemében a kegyelem és az üdvösség kérdésének katolikus szemmel nézése kárhozatos bűn. De ahogy fentebb is írtam, ilyenkor kiveszik Isten kezéből a döntés jogát a kegyelemre, és azt mondják, hogy ne Isten, hanem én döntsem el az üdvösségemet azzal, hogy tennem kell érte valamit, annak érdekében, hogy azt a látszatot keltsem, mintha nem tennék érte semmit. Én úgy gondolom, hogy az üdvösség osztogatása egyedül Isten joga, én nem tehetek semmit azért, hogy megkapjam. Mert majd Isten fogja eldönteni, hogy az életem minősége alapján megérdemlem-e tőle ezt az ajándékot vagy sem.

  • Éva says:

    Sefatias, pontosan ezt írtam az előbb Kálomistának egy másik posztnál. Sőt, az a református állásfoglalás erősített meg amit idéztem, hogy az ítélet az Úré bár más volt a téma, a bioetika: SEMMIBEN nem ítélhetjük magunkat, ebben a kérdésben sem és NINCS “befejezett” módon üdvösség – úgy hogy megvan – hanem Jézusba vetett abszolút, végtelen bizalmunk van “mindössze”. Persze, ez elég.

  • Éva says:

    De hiszen az, hogy “én döntsem el” jelesül a hitemmel, az kiveszi éppen az Úr kezéből az ingyen kegyelmet. Ugye, minden kegyelem. És Ő nem méricskélve adja a Lelket, alleluja!

  • Veszt says:

    Sefatias, szerintem te erősen kevered azt, hogy az üdvözülésnek egyetlen módja van azzal, hogy “ha nem úgy hiszel Istenben, mint én, akkor nem lehet üdvösséged”. Remélem ez nem kibúvó nálad, bár erősen annak tűnik…
    Ha belátod, hogy ez első igaz (már pedig a Biblia azt mondja), akkor beláthatod, hogy a második mondatod nem lehet igaz, de azt is, hogy a saját egódat fel kell adnod, hogy nem is úgy van ahogy te akarod és nem te mondod, meg hogy hogyan akarsz üdvözülni. Látom téged nagyon bánt, hogy Isten nem hagy neked választási lehetőséget… csak ezt vele rendezd le és ne az embereken töltsd ki a frusztrációdat. A kegyelem ajándék jól írod, de nem életminőségért kapod! Hiszen akkor már nem ajándék lenne hanem jutalom, legyél következetes abban amit mondasz 🙂 Isten szeret téged és azért halt meg érted és nem azért, mert jó kis fiú/lány voltál, mert nem voltál az.

  • Kálomista says:

    Veszt: +1

  • Kálomista says:

    Long story short: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Efezus 2:8-10)
    És más helyen: “Ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek.” (Galata 5:4)

    Szerintem ezek elég egyértelmű szavak. A lényeg nem a teológiai vita. Én nem a református dogmához ragaszkodom, hanem megértettem, hogy az üdvösség nem az én művem, hanem Jézus ingyen kegyelemből adott, végleges és visszavonhatatlan ajándéka, és azt is megértettem, hogy az egyetlen módja, hogy ezt elfogadhassam, az az, hogy beismerem, hogy nincs érdemem. Amíg ezt tagadom, nem tudom elfogadni a kegyelmet, mert különben a kegyelem nem lenne kegyelem.

    Amíg a kegyelem mellé az érdemeimet is oda akarom rakni, addig megtagadom az Isten kegyelmét, Jézus tökéletes áldozatát. Jézus igen, megbocsát, de ez nem lenne elég. Jézusnak igenis EL KELL FEDEZNIE engem ahhoz, hogy ne kárhozzak el, mert bennem magamtól semmi jó sincsen. Amikor Jézus meghalt a kereszten, ugyanezt tette: odaállt Isten haragja és énközém, és így Isten haragja őt találta el, és nem engem. Ugyanezt tette, amikor alászáltt a poklokra, amikor a pokol minden kínja és az Istentől való elszakítottság állapota őt gyötörte és nem engem. Ugyanezt teszi most, amikor szüntelenül közbenjár értem az Atyánál, és ugyanezt fogja tenni, amikor visszajön ítélni élőket és holtakat. Az ítéletkor Jézus igenis oda fog állni elém, és el fog takarni engem az Atya elől. Nincs más esélyem.

  • Éva says:

    Ami engem illet – a vitában – nekem semmi érdemem nincs. Ugyan, mire “hivatkoznánk”?! Amikor “kegyhelyekről” írnak, arra gondolok és azt mondom, két lábon járó kegyelem vagyok főleg, hogy volt két évtized, amikor nem tudtam erről (pedig akkor is így volt). Az Atya elé állni nem félek hanem várom 🙂 mitől félnék? Aki fél, nem tökéletes a szeretetben.

  • Kálomista says:

    🙂 Én sem félek, mert tudom, hogy Jézus oda FOG állni elém az ítéletkor. Nem lenne más esélyem, menthetetlenül elkráhoznék, ha nem tenné. De tenni FOGJA, mert megígérte.

  • Éva says:

    Én ezt még mindig nagyon mechanikusnak tartom és nem élőnek. Jézussal az ISTEN tette jóvá, amit ELLENE elkövettünk, mindent. Ez az “égi mechanika”. Viszont az Emberfia ítél: szétválasztja a juhokat a bakoktól és a juhok közül sokan nem tudják mikor tették vele, amit Jézus rájuk sorol.

  • Kálomista says:

    Kedves Éva, szerintem sokaknak gondja az, amit írsz. Sokan szeretnék egy kicsit “magukra szabni” Isten igéjét, ahelyett, hogy magukat szabnák Isten igéjéhez. Amikor azt írod a Biblia üzenetére, hogy “ilyennek vagy olyannak tartod”, azzal burkoltan azt mondod, hogy “ez van a Bibliában, de…”. Itt van a kutya elásva. Nincs “de”. Ha elfogadod, hogy Biblia hit forrása, és nem próbálsz mást hozzáaggatni, akkor a helyükre kerülnek a dolgok. 🙂 Ha pedig nem fogadod el (így is lehet), akkor folyton szembesülni fogsz vele, hogy ellentmondás van a hited és a Biblia között. Így is lehet hívő életet élni, csak sokkal nehezebb… 🙂

  • Éva says:

    Nem szabott Isten igéjét írtam, hanem, hogy az IS ott van, meg más IS ami nem azt jelenti hogy valamelyik NE volna ott és emiatt igaz. Ezt félreértetted. Messzemenően a Biblia a hit forrása. Már régen nincs ellentmondás … Semmit nem aggatok, inkább ÉRTEK – és, amivel jól lát az ember a szívével “is”. Ámen!

  • Kálomista says:

    Nem lát jól az ember a szívével, hanem csak a Szentlélek által, és még úgy is csak töredékesen, “tükör által homályosan”. Nincs más IS ott Isten igéje mellett, ez is tévedés. De tényleg maradjunk annál, ami összeköt, és ne azon rugózzunk, ami elválaszt! 🙂 Béke! 🙂

  • Éva says:

    Így értettem: Istenhez hasonlatos szívvel. De sajnos muszáj igazítani, hogy értettem az “is”-t: a szenvedésemmel kiegészítem, ami Krisztus keresztjéből hiányzik (1) írja Pál apostol, mindeközben Krisztus áldozatából SEMMI nem hiányzik mert tökéletes (2).
    A mindennap MEGÚJULÓ és EGYSZERI – tökéletes és befejezett – ÁLDOZAT ugyanilyen 🙂 Áldás, békesség!

  • Arpicus says:

    Egy kis adalék a témához.Egy kitűnő poszt a bűn értelmezésével kapcsolatban:
    http://www.teologiablog.hu/mihez-kezdjunk-a-bunnel/

  • Kálomista says:

    Éva, látom, egyikünk se bírja ki, hogy ne az övé legyen az utolsó, de az jó, mert úgy látom, mindketten “buzgunk”! 🙂 Szerintem te is érzed – legalábbis a hsz-eidből ezt érzem ki -, hogy vannak ellentmondások abban, amiket írsz. Én azt kívánom neked, hogy Isten Szentlelke vezessen téged, és az ő Igéje legyen lábad előtt mécses, és ösvényed világossága. Meglátod, hogy ahogy engedsz a tiédből, és beengedsz egyre többet az Igéből, úgy lesz egyre kevesebb az ellentmondásos pont. 🙂 Addig is maradjunk meg Jézus szeretetében, mert jó, hogy ő az, aki összeköt minket. 🙂 No, én ezzel végleg befjeztem. 🙂

  • Éva says:

    Egy bizonyos rókát még idehoznék, lehet, off, nekem nagyon róka. http://pirospirula.blogspot.hu/2013/12/elotted-jovo.html
    Kálomista, hihetetlen – de már csak mosolygok 🙂 – NEM ellentmondásokról írtam, hanem ellentmondásnak HANGZÓ mondatokról melyek nem ellentmondások.
    Arpicus köszönöm, a hárítást igen gyakorinak érzem abban a lelkiségben mellyel vitatkozom. Megint azt mondom, mennyivel “könnyebb” nekünk! Hajh … mint a királyi csemeték (nem tudom, nézi-e/bámulja valaki micsoda bánásmódban részesülnek, mindenből a legjobbat)!
    Én kénytelen vagyok beleélni magam a “másikba” vagyis belegondolni inkább, amit a ref.Reichert Gyula írt a “kárhozatos bálványimádásról” (nem a Szűzanya vagy szobrok). Szívettépő, nekem szaggatja rendesen, hogy a történet azonos a kafarnaumi beszéden botránkozókkal 🙁 “hogy adhatja ez a testét … “

  • Kálomista says:

    Éva, én megígértem, hogy befejezem ezt a vitát, és így is teszek, mert amiről vitatkoztunk ahhoz már nem szólok hozzá. Viszont van itt valami, általánosságban, ami feltűnt nekem, és nem akarom szó nélkül hagyni. Visszaolvasva a korábbi hsz-einket, és megnézve a te többi itteni megnyilvánulásodat, észrevettem valami különöset: a töredezett szöveg, a félmondatok, a homályos utalások, a gyakori nem egyértelmű fogalmazás, amelyek a te stílusod jellemzői, arról árulkodnak, hogy te magad sem vagy biztos abban, amiket leírsz. Egyben ez a stílus kiváló stratégia az érdemi vita elkerülésére is, mert utólag mindig könnyű kiforgatni a saját szavaidat is – ahogy ezt gyakran teszed a vitapartneredéivel is egyébként. Igaz, nem bántóan teszed mindezt, sőt van valami báj és kedvesség is ebben kicsit “álnaiv”, misztikus stílusban, és talán nem is tudatosan használod ezt, de pont eléggé ahhoz, hogy mindig kicsússz vele az érdemi vita elől, és sose légy arra kényszerítve, hogy érdemi érvekkel támaszd alá az álláspontodat, mert pont úgy van mindig minden megfogalmazva amit írsz, hogy ne is rajzolódjon ki belőle egy világos álláspont, csak sejtesse az írója valódi gondolatait. Így a veled való vitatkozás leginkább az árnyékboxoláshoz válik hasonlóvá egy idő után, ahol te mindig már jó előre, még azelőtt, hogy az ellenfél ütésre lendülne, már kitértél a találat elől. 🙂 (Nem mintha meg akarnálak ütni, csak a hasonlat kedvéért használtam ezt a képet…) Így összefoglalva engem te nem azért nem tudsz meggyőzni, vagy álláspontom felülvizsgálatára késztetni, mert én annyira dogmatikus lennék, hanem azért, mert ezzel a sikamlós vitastílussal sajnos te magad hitelteleníted az álláspontodat.

    Mindezt csak azért írom le, mert szeretnék egy kicsit tükröt is tartani neked: mennyire hiszel abban, amit leírsz, mennyire zavarnak az ellentmondások a hittel kapcsolatos felfogásod és a Biblia tanítása között (amiket sosem cáfolsz érdemi érvekkel, csak homályos, érzelmi utalásokkal és egy-két szavas, kontextusukból kiragadott bibliai idézetekkel). Vajon tényleg annyira meg vagy győződve álláspontod helyességéről, hogy nincs is szükség érdemi vitára, gondolataid Ige mérlegén való vizsgálatára? Vagy talán attól tartasz, hogy az Ige mérlegén való vizsgálat próbáját nem mindig állnák ki a gondolataid? Nem tudom, de sejtem, hogy valójában nem szeretnél szembenézni azzal, hogy komoly ellentmodásokba keverednél, ha saját teológiai álláspontodat össze kéne egyeztetned a Bibliával.

    Erről pedig csak egy gondolat: a Biblia nemcsak a hit forrása, ahogy abban korábban megegyeztünk. Volt itt nemrég egy kedves hozzászóló, aki vagy 30 költői kérdésben próbálta (meglehetősen együgyűen) kikezdeni a keresztény hit alapjat. Ő tett fel egy ilyen kérdést: Isten egy könyv? Hogy neki mit válaszoltam, azt ha érdekel, a helyén elolvashatod. Viszont neked még ezt annyival egészíteném ki: Isten igéje, az ő teremtő beszéde, ami a Bibliából hozzánk szól, több mint puszta szó. Isten igéje nem javaslat, nem is kincstári bölcsességek tárháza, amiből kedvünk szerint mazsolázhatunk. Isten teremtő szava maga Jézus Krisztus (“az Ige testté lett…” János ev. kezdete.), tehát igaz ugyan, hogy Isten nem egy könyv, viszont van Egy Könyv, a Biblia, amelynek lapjain maga Isten szól hozzánk, személyesen. Amikor kinyitod a Bibliádat, akkor ott Jézus Krisztus személyesen van jelen, természetesen nem úgy, ahogy a katolikus dogmatika szerint az eucharisztiában, hanem lelkileg, a Szentlélek által, de a Bibliai ige mégiscsak Jézus maga! Ezért a Biblia tekintélyét megkérdőjelezni, vagy az üzenetén csak kicsit is “pofozgatni”, hogy jobban idomuljon a mi elképzeléseinkhez, sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint gondolnánk. Nem azt értem ezalatt, hogy aki így tesz, az elkárhozik vagy ilyesmi, hanem azt, hogy egészséges hívő életet nem lehet úgy élni, hogy valaki folyamatosan vitában áll a Bibliával, mert akkor tulajdonképpen magával Jézussal áll vitában. Ha pedig nem áll vitában, mert – amint te teszed – folytonosan kitér a vita elől, akkor tulajdonképpen Jézus elől tér ki folytonosan.

    Lehet itt jönni azzal, hogy egyes protestánsok milyen szörnyű dolgokat mondtak/mondanak a katolikus tanokról vagy hitgyakorlatról. De ez nem egy katolikus-protestáns vita. Itt Éva vitatkozik a Bibliával, pontosabban ő tér ki a Bibliával való érdemi vita elől folytonosan. És ez senkinek nem árt annyit, mint Évának. Na, csak ennyit szerettem volna – vitán kívül – megjegyezni. 🙂

  • Éva says:

    Kedves vagy Kálomista, hogy visszajöttél a kedvemért, úgy gondolod. Hidd el, nem katolikus dogmatika amit tudok, és több mint hit. Miután csattanós volt, hogy a MÁSIKAT úgy találtuk, és ebben egyeztünk, hogy neki nehezebb, mintha felmentett volna minket az Úr a vitától pedig én csak “csak” a szívedre szeretnék beszélni. Azzal, igen, azzal, hogy csak öt percig gondolj bele, hogy SEMMI KÖZÖM A KATOLIKUS DOGMATIKÁHOZ ! – nem kiabáltam, csak nem tudom jobban kiemelni, nincs vastagított betű. Nincs semmi kívülről rám erőltetve … a Szentlélek győz meg! Vagy nem: ad hitet, a Valóságában, vagy nem.
    Nem tértem ki érdemi vita elől. Azt szerettem volna hogy lásd, hogy bár ellentmondó mondatok vannak, azokat FELOLDJA az igazság. Érted?
    Nagyon jól fogalmazta valaki, hogy vajon másfél évezredig elhagyta az Úr az egyházát? Most kimondottan a formációra gondolok, abban létező teológiájára. Aquinói Szent Tamás himnuszára: “Imádlak, áhítattal, Isten, rejtelem … szem, ízlés, tapintás megcsalódhatik, de a hallás rólad hittel biztosít. Hiszem, amit hinni Isten Fia szab: Igédnél, igazság, mi van igazabb?” “Plagas sicut Thomas, non intueor,
    Deum tamen meum te confiteor:
    Fac me tibi semper magis credere,
    In te spem habere, te diligere.” http://www.cathcorn.org/hotbam/79.html
    Latens Deitas! https://www.youtube.com/watch?v=L2xX8tWaTx4 Kálomista, én olyan szerelmes vagyok Jézusba, mint az ágyú!
    Ha néha félmondatokat írok, vagy, utalást, hááát nem akartam ennyire direktben! Nem rólam, nem a katolikus formációról nem az évszázadok hűtlenségeiről van szó hanem JÉZUSRÓL ! Érted? 🙂 … bocsásd meg …

  • Kálomista says:

    Akkor ennyiben maradunk. 🙂 További szép szombatot, holnapra áldott vasárnapot! 🙂

  • Sefatias says:

    🙂 szeretek az ilyen beszélgetésekből kimaradni

  • Kálomista says:

    Sefatiasom, én meg azt szeretném tudni, miért és kinek jó, hogy egy egyébként kristálytiszta evangéliumi teológiát képviselő blog kommentszekcióját széttrollkodják a különböző zavaros tanokat hirdető, felekezeti hovatartozásukat nyíltan fel nem vállaló, viszont mindenbe belekötő, de az érdemi vitától mint ördög a szenteltvíztől* irtózó kommentelők, és ezzel elriasztják a gyanútlan, a téma iránt őszintén érdeklődő olvasókat/hozzászólókat is (engem is nemsokára). 🙂

    *magyar népi szóláshasonlat, teológiai tartalma nincs 😉

  • Éva says:

    Teológiai tartalma van: a húsvéti gyertya, melyen az Úr Jézus öt SZENT sebe jelképként beszúrva van – a sebek által gyógyultunk meg ugyanis – de az ördög uralmának végét jelenti (természetesen nem a jelek hanem a valóságban.
    Emoto tudományos vizsgálatai szerint egyébként, ha egy kémcső vízre ráírnak különböző ocsmány szavakat, a víz szerkezete zavaros lesz, ha pedig jóságot jelentő szavakat, akkor szintén megváltozik, rendeződik a molekulaszerkezet. Kutatásait sokáig az ezotéria területére söpörtem, most már nem. Ez nem azt jelenti, hogy a szenteltvíz “él” de jelentősége nagyonis van. Ahogy gondolatban el tudjuk küldeni az ördögöt, ártó szándékait imával. A magam részéről mind az öt ujjamat egyszerre teszem ezért a szenteltvízbe. Nem kell kiakadni 🙂

  • Sefatias says:

    Kedves Kálomista!

    Egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy a blog Kristálytiszta evangéliumi teológiát képvisel, ugyanis akkor a bloggert Jézus Krisztusnak hívnák. Ettől függetlenül ez az egyik kedvenc blogom, és a blogger is szimpatikusabb az átlagnál. Mivel többször találkoztunk,és beszélgettünk, ezért az Ádám azon teológusok közé tartozik, akikre felnézek.

    Nem érzem úgy hogy trollkodtam volna és főleg azt nem, hogy mindenbe belekötöttem volna. Szerintem az égvilágon semmibe nem kötöttem bele, és mikor éreztem, hogy részedről nincsenek meg az ésszerű beszélgetéshez való feltételek, akkor ki is hátráltam a beszélgetésből. Mivel tudom, hogy az Ádám nem szereti, ha offolunk, azaz nem a poszt témájához szólunk hozzá, ezért már rögtön az elején kijelentettem, hogy: “Én inkább maradnék a kisbűn/nagybűn témánál, mielőtt Ádám kiteszi a szűrömet :)”
    Az érdemi vitából sosem hátrálok meg, erre van itt néhány tanúm, de ez nem az.
    Ezért sem szóltam hozzá. Én már kinőttem abból a korból, hogy azon vitatkozzak, hogy kinek van igaza. 🙂

  • Kálomista says:

    Akinek nem inge, ne vegye magára:
    “Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai…” (1 Timóteus 6:3-5a)

    Mindenki vegye magára:
    “Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál…” (1 Timóteus 6:11-12a)

    Ámen.

  • Lacibá says:

    A katolikus tanitás a kegyelemről:

    http://lexikon.katolikus.hu/K/kegyelem.html

  • Arpicus says:

    Sajnos,hogy egy jól induló vita egy kicsit szétfolyt.Pedig nagyon értékes hozzászólásokat lehetett olvasni.Ez a poszt az én szememben szorosan kapcsolódik két előbbi poszthoz:a “Szakáll” és a “Féreg”posztokhoz.Most már lehet e három posztot egy sikban is nézni.Érdekes felfedezni a metszéspontokat.Hogy miért folynak szét a jól induló viták?Erre a kérdésre Kálomista egyik hozzászólásának egy fontos mondata ad választ:”Sokan szeretnék egy kicsit “magukra szabni” Isten igéjét, ahelyett, hogy magukat szabnák Isten igéjéhez.”-ez egy alapproblémává kezd válni.Ilyen viszonyulás miatt vonultam ki több blogról amelyeken aktiv voltam.Általában van egy gombjuk és ehhez akarnak kabátot varrni.A végeredmény egy zavaros és fals “valami”.Ha szigorú akarok lenni akkor erre a jelenségre a tévelygés fogalmat használnám.Egy ideig az ember próbálkozik a hozzászólásaival mederben tartani a dolgokat,aztán rájön,hogy ez meddő dolog.Mivel parttalan vitákban nem akar részt venni,hamis érvelésre nem mond igent-kénytelen otthagyni az ilyen helyeket.Visszatérve egy kicsit az alaptémához:a kis- és nagy bűnök “osztályozásának” Spurgeon és a poszt alapján van legitimitása.Bemásolok egy magyarázatot a református Jubileumi kommentárból,ez sokkal pontosabban elmondja,hogy miért kell idejében megfogdosni a kölyökrókákat:”Én. 2,15. A kártevők.
    A kis rókák is kárt okozhatnak a szőlőben, de a szőlőéréskor a megnövekedett állatok különösen
    nagy kárt okozhatnak. Az öreg rókát már nehezebb tőrbe csalni, most kell ellenük hadakozni,
    míg kicsik. De bizonyos, hogy nemcsak ennyit mond a vers. A szőlő átvitt értelemben (mint
    1:6-ban) a lány szépsége, melynek megrontói a fiatal legények. Egy a tréfás dalnak az az értelme,
    hogy a lánynak vigyáznia kell, mert bőven akadnak, akik veszélyesek szépségére. De jelentheti
    általában azt is, hogy a rókák a művelt földnek, s így az életnek az ellenségei. Meg kell
    szabadulni tőlük, minél előbb, annál könnyebb. Az ellenséget addig kell legyűrni, míg kicsi.
    Az előzőek összefüggésében értsük most úgy: ellenség és kártevő mindenütt akad. A
    szerelemnek is vannak ellenségei. Van külső ellenség is, de a belső a veszedelmesebb: gond,
    kételkedés, gyanakvás, bizalmatlanság pusztíthatja a szeretetet. Idejében, míg még el nem
    hatalmasodtak egészen, addig kell harcolni ellenük. Addig könnyebb és sikeresebb.”Olcsóbb megelőzni a kárt mint később szanálásra kerülne sor.A szanálás sokkal drágább és nem biztos,hogy sikeres lesz.

  • Lacibá says:

    A szenteltviz már az Ószövetségben is szerepel.

    “5Ezt mondta az Úr Mózesnek: 6″Vezesd ki Lévi fiait Izrael fiainak
    köréből, és tisztítsd meg őket. 7Ezt tedd velük tisztulásukra: hintsd
    meg őket bűneiktől való megszabadulásukra szolgáló vízzel,” ( Szám
    8,5-7)

    Bűneiktől megszabadulásra szolgáló viz!
    (Szám 8,7 és 19,9.13.20-21 ; )

    Érdekes tanúságot tett egy nem-katolikus barátom még régen: mikor egy kápolnába be akart lépni, előtte szokása szerint belemártotta ujjait a szenteltviz-tartóba. Meglepettem észlelte, hogy abban nem szenteltviz van (tudni való, hogy a szenteltvizbe sót is tesznek, és az az edényen kiülepedhet, igy tehát a só onnan is oldódhat), hanem simán csapvizzel töltötte meg sietségében azt valaki. Ezt a tudást ő nem kóstolással szerezte, hanem az ujjai bemártása pillanatában már tudta, és rákérdezésére az illető -aki igencsak meglepődött, hogy ez miként derült ki- azt be is ismerte.

    Tehát a szenteltviz olyasmit hordoz, amit a csapviz nem -és ez nem a só!

  • Csaba Tarró says:

    Amit a szenteltviz hordoz, valóban nemcsak a só. Sokkal nagyobb probléma a mögötte settenkedő hiedelem: Megtisztít.
    Jézus vérével és az Úvacsorával szembeni alternatíva a vénasszonyos meséket kedvelőknek…

  • Éva says:

    Csaba egy szóval nem állítottam, hogy megtisztít. Szentelmény, szent gondolatot hordoz. Lépten-nyomon belekapaszkodom Jézus kereszthalálába még azzal is, hogy az öt ujjam belemártom ami a húsvéti gyertya miatt amúgy is Jézus Sebeiről emlékezetes. Hozzátettem egy tudományos bizonyítékot – mindenféle vízről (utána lehet olvasni) – azért éppen, hogy ezt a választ elkerüljük.
    Csak azért offoltam ezt, mert szeretem “kihúzni a gyufát” és nem kerülgetni a témákat mint azt láttad is. De, Jézus SZENT VÉRÉT és Úrvacsora valódiságát “ti” igazán nem vethetitek a szemünkre 🙁 akkor, amikor a “ti” szent vacsorátok mindössze emlékezés 🙁

  • Csaba Tarró says:

    Kedves Éva!
    Én egy szóval sem említettem a személyedet, az előttem szóló hsz kapcsán írtam, hogy mit hordoz a szenteltvíz. Volt katolikusként állítom, hogy az 1,2milliárd római hívő közül a többségnek lövése sincs róla, hogy a keresztvetés előtt, miért mártja a kezét a szenteltvízbe.
    Akinek meg van, a legkevésbé sem azt gondolja, hogy a koszt öblítí le.
    Nem értem a “ti”- kifejezésed, Jehova Tanúin kivűl nem ismerek másokat, akik számára az Úrvacsora “emlékünnep” lenne csupán. Abban biztos igazad van, hogy olyanok is vesznek biblikus Úrvacsorát, akik közben nem kerűlnek élő és valódi közösségbe Krisztussal. Ez sajnos elkerűlhetetlen, de erre az egyszín alatti áldozás sem megoldás. Én itt befejezném, mert ugyan ez egy “kisróka”, ami tragédiává lehet az ember életében, de a poszt nem konkrét példák vizsgálatával foglalkozik.
    Áldott szép napot neked!

  • Cypriánus says:

    Csak én érzem úgy, hogy kissé félre siklott az egész diskurzus?

    Az ilyen felekezeti vitába fulladó, személyes áthallásoktól sem ment vita nem vezet sehova.

    1) mert nem építő…Ez a legfontosabb …
    Senkiben nem fogja növelni a szeretetet, vagy mélyíteni a hitet. Több megértést sem hoz.
    (ez rám is maximálisan vonatkozik, másik topikban írtam olyat, amit totál nem kellett volna. )

    2) bár Sefatias ugye nem katolikus, de a vita egyik szála a szokásos katolikus -protestáns vita is kitört..ez azonban értelmetlen.
    Hogy miért?
    Mert annyira más a két rendszer, hogy semmit nem számít, ha részjelenségeket kiemelten kezelünk, és arról vitázni fogunk.
    Senkit sem fog meggyőzni a másik teológiai rendszer igazáról.

  • Sefatias says:

    🙂 nekem nem rémlik, hogy részt vettem volna bármilyen vitában. Nem érveltem semmi mellett és semmi ellen. Már az elején kihátráltam a beszélgetés elöl, mert nem szívesen veszek részt ilyenben

  • Cypriánus says:

    Kedves Sefatias!
    Ez valóban nem annyira Te harcod volt…:)
    Amúgy tényleg, Te most semmilyen közösségbe sem jársz?
    Hiányzik, vagy a 20 év emléke még mindig erős?

  • Sefatias says:

    van egy kis bibliakörünk, illetve eljárok a reformátusok bibliakörébe amit a lelkész vezet. Múltkor a katolikusokén is voltam és terveim szerint oda is, illetve az evangélikusokhoz is fogok járni. De csak a bibliuakörbe. A gyülekezeti élet nagyon hiányzik, és az egyetlen oka, hogy nem járok semilyen egyház istentiszteletére az az, hogy nem okoz semmilyen élményt az összejövetelük. Sajnos itt nálunk nincs nagy választék. Ezért hébe hóba eljárok a környező nagyvárosok protestáns gyülekezeteinek istentiszteletére. Így jutottam el például néhányszor Ádámékhoz, vagy a múltkor Sytkáékhoz

  • Lacibá says:

    Bocs, Sefatias, de az ember elsősorban nem azért megy istentiszteletre, szentmisére, szent Liturgiára, hogy élményekben legyen része, hanem mert tudja és érzi, hogy a keresztény közösség megélése létszükséglete. Hogy abból eredően élményeket is átélhet, az már következmény. Élmény lehet igy egy jóbeszédű pap, lelkész szentbeszéde, homiliája, igemagyarázata -ami ha nem is marad meg az ember fejében, de lelkét mosogatja, vagy épp tisztára is mossa- de ha tevékeny résztvevője a liturgiának -ami ugye leiturgia, vagyis “közös mű”-, akkor beteljesiti azt, amit Urunk kér tőlünk: hisz beépül Krisztus testébe, amely az Egyház.

    Az igét pedig nem elég olvasni, beszélgetni róla, hanem hallani is kell! Ezt Jézus sem kiscsoportban, hanem nagy nyilvánosság előtt művelte, akár zsinagógában, akár szabad téren. Tanitványainak is csak az elhangzottakat magyarázta meg szűk körben. Az örömhirt ugyanis ki kell kiáltani! és azt meghallani is kell!

    Az örömhir meghirdetése után pedig illő és szükséges is hálát adni, ezt mi a szentmisében az utolsó vacsorán való részvétellel tesszük meg, hiszen az a keresztáldozat elővételezése, ahol Urunk kijelenti, hogy a szent jegyek az Ő valóságos teste és vére, melyeket áldozatul ad értünk. Ekkor imádjuk érte az Urat, és ezt a krisztusi ajándékunkat ajánljuk fel az Atyának. Mert az a vacsora csak a fizikai sikon múlt el, szellemi sikon a keresztáldozatának vérével azóta is ott áll Jézus az Atya előtt, és mossa le vele minden bűnünket, amit megvallunk Neki – és nem lopkodunk vissza-. A szentáldozásban pedig engedelmeskedünk az Úrnak, és vesszük és esszük az Ő testét, isszuk az Ő vérét, még ha földi szinek alatt is van. (Mt 26,26; Mk 14,22; 1Kor 11,24) Hogy pedig saját testével azonositja, látszik abból, hogy azt mondja a kenyérről, hogy “megtöretik”, és azt megtörve adja tanitványainak, majd később elszenvedi a megtöretést a kinzásokban, kiszolgáltatván magát ellenségeinek, hogy feltámadása után mindenkié lehessen.

  • Sefatias says:

    Kedves Lacibá!

    Az istentisztelet látogatásáról alkotott véleményed nagy részével egyetértek. És pont ezért nem járok
    Amivel nem értek egyet, az pedig szintén okot ad nekem arra, hogy ne járjak.
    Viszont megihlettél, és úgy döntöttem, hogy írok erről egy posztot. Szeretnék engedélyt kérni tőled, hogy ezt a kommentedet(legalább is néhány részletét) felhasználhassam. Szabad?

  • Éva says:

    Két illetéktelen kisróka már az erdő felé megy, ahol jobban is járnak 🙂 mert az az otthonuk. Visszanéznek azért, látom a kis szemtelen képüket, ahogy ide “kedveskedtek” hozzám … vagyis, néhány dologban felmentettem magam, és tényleg más(ok) optikáját vettem fel, na így látszott a róka 🙁

  • Lacibá says:

    Kedves Sefatias!

    Amit irtam ,csak töredéke annak, ami az istentisztelet. Nálunk, katolikusoknál sok helyen van még mód arra, hogy naponként is közösségben legyünk, miként az őskeresztények is voltak.

    A trentói liturgia ujjongással indul, zsoltárral: “bemegyek Isten oltárához, örömöm Istenéhez….”. Ezt hallhatod a gitáros énekek közt is “ujjongón. Hadd magasztaljalak ….”. Ilyen alkalmak a karizmatikus szentmisék pl. a Margit körúton Budán, este, de bármely más helyen is. A trentói ujjongáson az Erzsébet hid lábánál lévő katolikus templomban tudsz részt venni. És ott van a Petőfi téri ortodox templom, ahol a Liturgiát énekli annak minden résztvevője.

    Persze, van, amikor nem érinti meg az embert semmi, de utána rájövök: én voltam a készületlen, mert csak mintegy beestem és nem öltöztettem ünnepi diszbe lelkemet, hanem még az alkalom alatt is csak magammal voltam elfoglalva… Mert az találkozás lenne, beszélgetés Krisztussal, figyelés Istenre, hallgatása, közös ünneplése Atyánknak testvérünkkel, Krisztussal, akinek örök áldozatát visszük együtt, és mert jó nekünk együtt lennünk, ami miatt még hosszú ideig nem oszlik fel a társaság annak vége után, hanem ott táborozik a templom mellett, beszélget és éli meg testvérségét.

    Ebből, a szentmiséből forrásozik minden kis csoport a nagy közösségen belül: a Karizmatikusok, a Schönstatt, az asszonykör, a Házas Hétvége, a …., még a Kolping is 🙂 Van, akik a rózsfüzér társulatban élik meg kisközösségi igényüket, vagy a Karitászban tevékenykednek vagy másban, de mindennek forrása és csúcsa az Eucharisztia, a közösségi istentisztelet!

    Ezekkel a gondolatokkal együtt használd fel a régebbieket! Áldott munkát!

  • Éva says:

    Bátor vagy, Sefatias, hogy ebbe beleugrasz, hiába, aki bányász volt az is marad, csak most a szívek gondolatait … én hozzáteszem, hogy nagyon-nem mindegy, hova mégy de majd mindezt nálad, addig is https://www.youtube.com/watch?v=NJeSGDDbQfU várd a Szentlelket! Ő jön ! mert megígérte, és nem méricskélve adja 🙂 alleluja!

  • Lacibá says:

    Sefatias!

    Az általad a blogon megadott linkkel nem találom a teokratikus iskola könyvet:

    blogon
    “A könyvet egyébként el lehet olvasni a hivatalos honlapjukon. (Ezen a linken)”

  • Sefatias says:

    Kedves Lacibá!

    Nálam működik a link. De bemásoltam a legutolsó hozzászólásba, hátha az jobb neked.

  • Lacibá says:

    Kösz, Sefatias, valószinüleg telepitési kérdés ez nálam.

    Nekem “A Teokratikus Szolgálati Iskola Vezérkönyve” van meg.

    A kettő azonos-e, vagy más?

  • Sefatias says:

    A belinkelt könyv az általad említettnek ugyanarra a célra való, de jobb kiadása.

  • Lacibá says:

    Miért járjak gyülekezetbe? Nézd ilyen szemszögből: a gyertyák gyertyatartókban égnek, a villanykörtéket lámpa foglalatba csavarják, a növények talajban növekednek. Gyertyatartó nélkül a gyertyák eldőlnének, érintkezés nélkül a villanykörték nem adnának fényt, termőtalaj nélkül a növények egyszerűen elszáradnának. Nekünk, keresztényeknek a gyülekezeti közösség a gyertyatartó, hogy megállhassunk; az áramforrás, hogy világítsunk; és a talaj, hogy felnövekedjünk. A Biblia olvasása és az imádkozás mellett a gyülekezet az egyik gazdag forrás, amelyet Isten biztosított a keresztények számára. REINHARD BONNKE

  • Lacibá says:

    Közösségi élet

    Az aktiv keresztény a biblikus, de ezt nagyon sokan nem tudatositják, mert nem is tanitják nekik.

    Mindig mondom, hogy sokunkra jellemző az az énekünk, hogy „futva jöttem elibéd szentélyedbe, Isten …”, mert nem sokkal a kezdés előtt, vagy épp akörül szokott nagy forgalom lenni az ajtókban.

    Az Egyház mi vagyunk! Ha nem keressük, mit tudnánk tenni másokért, akkor a feladatok nem találnak meg minket! Bekerültem az egyházközségi képviselőtestületbe. Most nekünk kell tartalommal megtölteni az adott bizottságokat …

    Érdekes a karizmatikus történések általad való elitélése, pedig az lenne a normális, ahogy azt az Irásban is olvassuk az őskeresztényeknél.

    A „történelmiek”-ben a pap, a lelkész nem cserélhető le, mert ő vezeti az istentiszteletet, mint azt az Irás elénk adja. Az ő feladata ezért az irások kifejtése is, amit azért tanulmányok nélkül sokan sikeresen félre tudnak értelmezni!

    Nem csak protestánsoknál vannak karizmatikusok, sőt! Nálunk, katolikusoknál is, és a legutóbbi ismereteim szerint több, mint 120 milliónyian vagyunk karizmatikusok. Ez pedig nem csak a vasárnapi szentmisét jelenti, hanem sokkal buzgóbb imaéletet, hét közbeni találkozást, megosztást, közös szolgálatot –mint közbenjáró imát-, vállalt tanitásokat a csoporton belül, vagy épp karitativ tetteket is.

    Isten mindig adott vezetőket, akiket vagy elfogadott az adott közösség, vagy ment a saját feje után, és meglátta annak káros következményeit. Míg van egy felülről adott vezető, addig a nyájat a farkasok nem tudják kikezdeni. De ha a birkák szabadon kószálnak, prédájukká lesznek. A 99-et is azért meri a pásztor a pusztában hagyni, mikor az egyetlen elveszett megkeresésére indul, mert tudja, hogy a közösség meg tudja védeni magát. Támadáskor ugyanis a kosok állnak a szélre, szarvukkal kifelé, majd az anyajuhok, és alattuk-közöttük a védelemben a bárányok. Az egész nyáj összetömörödve áll, ezért ha a farkas bármelyik hátára is kerülne, szarvakkal találkozna. De ehhez még át kéne jutnia a kosok szarvain, ami bélontás veszélyű, tehát meggondolják azt!

    A Szentháromság maga is titok, mégis dogma. Isten léte sem igazolható kisérleti úton, mégis dogma.

    Hogy Isten Lelke kire árad ki jobban –ami inkább gyakoriságot, mint nagyságot kell, hogy jelentsen – az a személyes istenkapcsolattól függ. Aki csak időnként, mintegy másnapos keresztényként tevékenykedik (karácsony másnapján, húsvét másnapján …), az ugye nem épp hadrafogható az Úrnak? De még az ilyeneket is megszólitja, lásd a jobb latort. Mit is kér az Úr?: legyetek szentek, mint én szent vagyok! S ha szentül élsz –minden hibád ellenére, mert központod az Úr, nos, akkor téged sokkal jobban tud használni. Egy csoportban pedig a többiek is húzzák a lemaradókat, tehát a csoport, ha hasonlóképp Krisztus-központú, látványosabban többet él át Isten szeretetéből, mint ha magányosak lennének.

    Lapos istentisztelet? Olvastad-e a sivatagi atyák történeteit? Ott találtam egy esetet, amikor az egyik atya meglátogatta a másikat az istentisztelet után annak cellájában, és megkérdezte tőle, hogy tetszett az, mi érintette meg belőle? A meglátogatott közben ebédjét, egy fej salátát készitette. Vizet mert a vödörből, tálat készitett oda, beletette a salátát, majd szépen kezdte a vizet rácsorgatni és azáltal megmosni. Míg ezzel szöszölt, a látogató nem győzte kivárni a választ, és egyre sürgette. A meglátogatott meg eközben nem szólt semmit, mert bizony semmire sem emlékezett! Végül megszólalt: nézd, én nem emlékszem semmire. De itt e saláta. A vizzel lemosom, és a vizet kiöntöm. De a salátám tiszta lett.
    Bármelyik, még a legbutább és leglaposabb beszéd is megmossa lelkünk!

    Egyszer egy pap egy jó lapos szentbeszédet mondott, amiről még ő is érezte, hogy ennél csak jobbat lehet mondani, és igy is ment be a mise végén a sekrestyébe. Kisvártatva jön egy hivő és lelkesen szól: atya, köszönöm e csodálatos beszédet! A pap szemei elkerekednek és kérdezi: mi fogott meg benne? Az, atya, feleli a hivő, hogy eddig tartott az első rész, és most rátérek a következőre!
    Mert ez a kijelentést ő egymaga –Isten által- megértette, hiszen neki szólt, és rájött, hogy van remény, és új életet kezdhet!

    Ne az emberre, Isten mondanivalójára figyelj!

    A gyülekezethez tartozásról pedig meg van irva: Zsid 10,25 Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél közelebb érzitek a napot.

  • Sefatias says:

    🙂 amint a posztomból látod, egyáltalán nem értek veled egyet. És az érveidet nem is tartom jónak. A bibliaverset meg én magam is több százszor használtam mások buzdítására 🙂

  • Éva says:

    Laci bá, nagyon jó az írásod, de azt el kell mondanom, hogy vannak “valláskárosultak” és rájuk nem egészen alkalmazható ami egy “normális” közösségben igen. Tökéletes gyülekezet egyébként sincs: a sztorikhoz hozzáteszem, hogy valaki a temetőbe vitte ki az embereket és körbemutatott, íme a tökéletes gyülekezet…

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum