Fogalmam sincs, mennyire reprezentatívak az előző cikksorozatra érkezett kommentek, de úgy döntöttem, külön bejegyzésben is reagálok a reakciókra. Leginkább a csodálkozás hangján. Örülni szoktam a kommenteknek, mert inspirálnak, bátorítanak, tanulok is belőlük, most viszont megmondom őszintén, néhány hozzászólás kapcsán maradt bennem egy kis keserű szájíz. Tényleg ennyire félreérthetően írok? Tényleg ennyire nem világosak öt év elteltével sem a céljaim? Lehet, hogy bennem van a hiba, de most nem tudom, mit kezdjek ezzel. Talán egyáltalán nem kellene foglalkoznom vele, talán marginális a jelenség, talán nem is fontos. Most teszek mégis egy kísérletet, hátha valamit sikerül célba juttatnom, amit eddig nem. Két dolgot megpróbálok elmagyarázni. Az egyik az, hogy mi volt az Isten szenvedélymentességéről szóló cikksorozatom célja. A másik az, hogy hogyan szeretném, ha ezt a blogot mindenki olvasná.

A cikksorozat célja

Ritka jelenség a teológiában, hogy egy általánosan elfogadott tant általános szkepszis övezzen. A hangsúly az általánoson van: katolikus, protestáns, liberális, konzervatív, végig a történelmen. Ilyen tan az Isten szenvedélymentességéről szóló tan. Vajon miről szól ez a régi tan, miért övezi ekkora kétely manapság, és meg lehet-e fogalmazni úgy, hogy a keletkezett feszültség feloldódjon? Az ilyen kérdések éppen a teológia feladatkörébe tartoznak, teológusok – amilyen én is vagyok – szoktak ilyenekkel foglalkozni, teológusok felelőssége, hogy az egyház számára válaszokat adjanak. Érdekel a kérdés, és mivel van is róla néhány gondolatom, amit építőnek tartok, úgy döntöttem, hogy megírom ezeket egy cikksorozatban, hátha másnak is segítséget jelentenek.

Isten szenvedélymentessége nagyon régi tan, már a legkorábbi atyák (mint Ignatiosz és Iréneusz) utalnak rá, de benne van többek közt a Westminsteri és az Ír hitvallásban is. Fontos tan, mert a teológiai diskurzusban Istent kiemeli a romlandó, változékony, függő viszonyban létező világból. Az impassibilitás tana Istent szentnek tekinti (megszenteli a róla való beszédben), elkülöníti a profántól és a változandó emberektől. Úgy, ahogy Isten kinyilatkoztatta magát. A régi tan azt az igazságot próbálta Istennel kapcsolatban megfogalmazni, hogy őt külső hatások nem tudják mássá tenni, mint amilyen, ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Istent nem rángatják sem tisztátalan szenvedélyek, sem olyan hatások, melyeket ő nem képes befolyásolni saját belső természete szerint. Erről szól a szenvedélymentesség régi tana.

A tant övező kétely pedig arról szól, hogy vajon tényleg ilyen-e a Biblia Istene, és ha igen, lehet-e egy ilyen Isten releváns egy szenvedésekkel teli és a kapcsolati érzelmeket nagyon magasra értékelő világban. Tényleg szenvedélymentes lenne a Krisztus által önmagát kinyilatkoztató Isten? A cikksorozatban Kevin Vanhoozer ma élő kálvinista teológus gondolatai segítségével próbáltam feloldani ezt a dilemmát. Azt igyekeztem megmutatni, hogy a régi tan miről is szól, hogyan értsük jól, és milyen terminusok és különbségtételek adhatnak támpontot számunkra ahhoz, hogy a helyére tegyük ezt a kérdést. A szándékom teljesen ortodox és konzervatív volt, legfeljebb a fogalmak tisztázása és a megfelelő analógiák megtalálása terén voltam kreatív (pontosabban nem én, hanem Vanhoozer, aki szintén konzervatív és ortodox), ami minden korban a teológia egyik feladata.

Szóval értetlenül állok az előtt, ha valaki a cikksorozat kapcsán azt veti fel, hogy a régi hittől kezdtem elhajlani, hiszen a célom éppen az volt, hogy a régi tant kimentsem a (félig) igazságtalanul rá nehezedő nyomás alól. Ugyanilyen értetlenül állok az előtt, ha valaki a miatt bírál, hogy Istent szenvedélyektől mentesnek gondolom, hiszen ez a keresztény teológia kétezer éves standard álláspontja, és én éppen azt igyekeztem megmutatni, hogy ez a standard álláspont miért (és hogyan) nem zárja ki az isteni érzelmeket és a valóságos szenvedést. Azt pedig különösen nehéz megértenem, hogy hogyan kaphatom meg mindkét bírálatot egyszerre.

A blogom helyes olvasásáról

A honlap fejlécében megfogalmaztam a blogom jellegét: Szabados Ádám teológiáról, spiritualitásról és kultúráról. Az ide érkező olvasók tehát az én gondolataimmal fognak találkozni, ezek a gondolatok pedig három nagy terület köré csoportosulnak: teológia, spiritualitás és kultúra. Hívő ember vagyok, ráadásul lelkipásztor, akinek fontos a hit megélése, gyakorlattá és élménnyé válása. Ezért hangsúlyos része a blogomnak a spiritualitás. De más is. Írok társadalmi, tudományos, filozófiai és művészetet érintő kérdésekről is. Érdekel a hit és a kultúra egymással való kapcsolata, hiszen a világban élünk, és Jézus sem akarta, hogy az Atya kivegyen bennünket innen. Nem csak korábbi tanulmányaim és végzettségem miatt írok bátran a hit és a kultúra viszonyrendszeréről, hanem azért is, mert időről időre vannak erről új és talán érdekes gondolataim, melyeket szívesen megosztok. Hangsúlyos tehát a blogomon a kultúra is.

Ugyanez a helyzet a teológiával. A teológia az Istenről és a hitről való igényes gondolkodás, melynek legalább kétezer éves hagyománya van, és ma is rendkívül sokrétű és mély diskurzust jelent. Ebbe a történeti és globális beszélgetésbe kapcsolódom be számos cikkemmel. Csodálkozom, hogy ennek létjogosultságát többen megkérdőjelezik. Teológus vagyok, blogom egyik hangsúlya a teológia, ezért születnek teológiai jellegű cikkek (is). Ha régészeti blogot írnék, régészeti témájú cikkekkel lenne tele a honlapom. Az olvasók beleszaladnának nevekbe és helyszínekbe, melyekről semmit nem tudnak; ugariti és akkád szövegek, régi feliratok, ismeretlen földrajzi és személynevek, archeológiai szakkifejezések hemzsegnének a cikkekben, és teljesen abszurd volna, ha valaki emiatt elkezdene panaszkodni. Ha régészeti honlapot vezetnék, a bejegyzések magától értetődően elsősorban régészeknek szólnának. A szakmai párbeszédbe mindenki bekapcsolódhatna, de ez időnként némi felkészültséget igényelne.

Ez pedig egy részben teológiai profilú honlap, ezért meghökkent, és egy kicsit frusztrál, hogy még mindig magyarázkodnom kell amiatt, hogy teológiai témákat, illetve teológusokat foglalkoztató szakmai kérdéseket vetek fel. Képtelen vagyok felfogni, mi ebben a furcsa. Ha valaki nem érti, hogy miről szólnak ezek a kérdésfelvetések, mert nem hallott még ezekről, vagy mert teljesen idegenek tőle, három egyszerű dolgot tehet: 1) megkérdezheti, hogy miről is van szó, vagy 2) elkezdhet csendesen tanulni, hogy jobban értse a felvetett problémákat, 3) esetleg úgy is dönthet, hogy nem foglalkozik az adott témával, mert távol áll tőle. Mindhárom döntés helyes lehet. Azt viszont teljesen abszurdnak tartom, ha valaki morogni kezd és a motivációimat kérdőjelezi meg, amikor tudás hiányában nem érti az előhozott témát vagy annak jelentőségét. Ez szerintem sem nem bölcs, sem nem alázatos, sem nem előrevivő hozzáállás.

Most tehát a blog gazdájaként én éltem a ius murmurandi lehetőségével, reagálva a reakciókra, de remélem, nem bántottam meg ezzel senkit és nem követtem el valami helyrehozhatatlan bölcstelenséget. Minden építő kommentnek örülök, akkor is, ha kritikai észrevételeket tartalmaz. Én is építeni szeretnék, nem rombolni, Krisztus szava és egyháza iránti őszinte szeretettel, evangéliumi meggyőződéssel és attitűddel. Ehhez a munkához viszont kérem és előre is köszönöm a megértéseteket, illetve az erre való jó szándékú törekvést. Hogy a bizalmat megszolgáltam-e, azt nem az én dolgom eldönteni, de kommentelő olvasóktól az írásaim és a szándékaim megértése nekem most jogos elvárásnak tűnik, hiszen sem az olvasás, sem a kommentelés nem kötelező, viszont mindkettő – különösen az utóbbi – felelősséggel jár. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy az én felelősségem a nagyobb.

37 hozzászólás a “Még egyszer Isten szenvedélymentességéről, és másról is” bejegyzéshez

  • Csaba Tarró says:

    Kedves Ádám!
    Mondhatni rég (évek óta) olvasom az írásaidat, de csupán pár hónapja kommentelek a blogodon. Legtöbbször talán nem is egy-egy posztot, hanem az azokra született válaszokat.
    Megértem, hogy néhány reakció rosszul esett.
    Sajnos az internetes keresztyén társadalomban nem csak egy-egy írásról próbálnak véleményt alkotni, hanem a szerző motivációjáról is.
    Vannak blogok, amelyek írásainak többségét nehezen viselem, mert olyan következtetésekkel társulnak, amelyek Istenre nézve enyhén szólva is negatívak.
    A te blogodban elsősorban az tetszik, hogy nem csupán kérdéseket tesz fel, hanem igyekszik jó és biblikus válaszokat is találni reájuk, kellő istenfélelem mellett. Szerintem ez jól megkülönbözteti a HÍVŐ theológus értekezését, az értelmiségi villantásoktól…
    Rossz szokás manapság egy-egy számunkra nem tetsző írásból, olyan személyes dolgokat levonni, amit nem szabadna.
    Vannak témák, amelyek éngem sem érdekelnek különösebben, azokhoz egyszerűen nem szólok hozzá, ettől még mások számára lehet érdekes.

  • Sefatias says:

    Bevallom én teljesen mást vártam a sorozattól. Számomra ez inkább filozófia és nyelvészet volt, ami csak távolról érintette Istent. A megbeszélés tárgyának nem azt látom, hogy mit mond a Biblia isten szenvedélyességéről, vagy épp az ellenkezőjéről. Az első poszt után én azt vártam, hogy bibliai történetek, Isten jellemét bemutató bibliaidézetek segítségével fogod megvizsgálni a témát. Ezzel szemben a posztokban a Biblia szóba sem került. Már pedig nem vagyok biztos, hogy bizonyos fogalmak meghatározása közelebb visz a megoldáshoz, ha a főszereplő, akit vizsgálni szeretnénk, szóba sem kerül. Már pedig szerintem Istenről sem a posztokban, sem a kommentekben nem volt szó.Úgyhogy lehet,hogy én is félreértettem a célt, mert én személy szerint sehova sem jutottam. Azt hittem, hogy az Isten érzelmeiről szóló beszámolók lesznek a középpontban, és nem olyan fogalmak, melyek az egyszeri hívőtől teljesen távol állnak, és nem is ismeri, nem is használja őket.

  • Éva says:

    Kedves Ádám, még mielőtt megírtad volna ilyen részletesen, mit gondolsz és érzel, felfogtam, vettem az “adást” a visszajelzésekből. Ha a hsz-im – bármelyik amit írtam, és ez minden cikkre vonatkozik – nem ideillő, felhatalmazlak, sőt megkérlek, hogy töröld, kérlek.
    Azt gondolom még mindig hogy a magyar szóval van a probléma, de ezt már elmondtam többször. Végül láttad talán, átmostam magamon és eljutottam oda, hogy a hasonlóan nehezen beépíthető pokol-örök kárhozat témáihoz – melyről rengeteget beszéltünk – előzményként, Isten tulajdonságaként értelmezhető.
    Az viszont nekem sosem érv – erre még nem válaszoltam – hogy ott van a dogmatikában: hitem nem aszerint szerveződik hanem az Úrral való közös létből …az odatartozásból.

  • Szabados Ádám says:

    Ezzel szemben a posztokban a Biblia szóba sem került. Már pedig nem vagyok biztos, hogy bizonyos fogalmak meghatározása közelebb visz a megoldáshoz, ha a főszereplő, akit vizsgálni szeretnénk, szóba sem kerül. Már pedig szerintem Istenről sem a posztokban, sem a kommentekben nem volt szó.

    Sefatias, teljes rejtély számomra, hogy miért írod ezt. Olvastad a cikkeket?

  • Sefatias says:

    🙂 igen. Meg a kommenteket is. hány bibliaidézetet és történetet használtál fel arra, hogy Isten szenvedését, szenvedélyességét, vagy épp szenvedélymentességét bemutasd? Ha jól emlékszem csak egyszer utaltál . Ez persze nem baj, de én úgy gondolom, hogy többet használna, mint a szavak jelentésének pontos meghatározása

  • Szabados Ádám says:

    sefatias,

    állításoddal ellentétben mindegyik cikkben szóba került a Biblia, és az, hogy nyilvánvaló: a Bibliában Isten szenvedélyesnek, érzelmekkel bírónak mutatkozik. Ezt szükségtelennek is találtam igékkel alátámasztani, annyira egyértelmű. Innentől a kérdés tárgyalása fogalmak tisztázására szorítkozott, ami pedig a rendszeres teológia egyik fontos feladata. Ha megnézed, ebbe a kategóriába is soroltam a cikkeket.

  • dzsaszper says:

    Kedves Éva,

    Hol szerepelt érvként Ádámnál, hogy (idézlek téged) ” ott van a dogmatilkában?
    A magam részéről ilyen érvvel a blogon Ádámtól sehol nem találkoztam.

    Viszont laikusként is értem Ádámot (idézem őt) “A teológia az Istenről és a hitről való igényes gondolkodás, melynek legalább kétezer éves hagyománya van, és ma is rendkívül sokrétű és mély diskurzust jelent. Ebbe a történeti és globális beszélgetésbe kapcsolódom be számos cikkemmel. Csodálkozom, hogy ennek létjogosultságát többen megkérdőjelezik. Teológus vagyok, blogom egyik hangsúlya a teológia, ezért születnek teológiai jellegű cikkek (is).”
    Ádám érvei is odatartozásból születtek…

    Ennek a történeti és globális beszélgetésnek a dogmatika címkével való leírása pedig még az én laikus füleimnek is igen meredek…

  • Barbara says:

    Kedves Ádám,
    Hány százaléka teológus a blogod rendszeres olvasóinak? Vagy rendszeres kommentelőinek?
    Itt látom a frusztrációd legmélyebb okát.
    Mindemellett biztosan bölcs dolog nem az olvasokhoz igazítani egy blogot, hanem az eredeti isteni célkitűzésnél maradni..
    Én hálásan köszönöm az írásaidat, azok mélységét, azt is amikor nem értem őket. Mert akkor jó hallgatni is, vagy elengedni egy témát rövidebb-hosszabb időre.
    Ennek a blognak már múltja is van, komoly arhívuma, bármikor elővehet egy korábbi írást is az ember, attól függően hogy személyesen éppen hol tart a maga útján.

  • Szabados Ádám says:

    Köszönöm, Barbara, a bölcs és bátorító szavaidat.

  • Viktor Barnabás says:

    Számomra váratlan fordulatot vett ez a sorozat, és még mindig nem értek semmit:

    1. Hogyan kérdőjelezheti meg valaki Szabados Ádám elkötelezettségét a Biblia iránt? Ha épp nem tűzdeli tele igei utalásokkal amit írt, akkor is biztos vagyok benne, hogy minden mondata mögött ott van a Szentírás.

    2. Miért érzi más, hogy egy poszt csak akkor jó, ha olyan, amilyet ő elképzelt? Ha engem kihívás ér egy szöveg részéről, megpróbálom a nehézséget leküzdeni, nem sutba vágni az egészet. Horribile dictu: ha lehetőségem van rá, megkérdezem a szerzőtől, mire gondolt, mondja el számomra is érthetően.

    3. Hogyan lehetséges, hogy egy protestáns blogon, protestáns (és katolikus?) olvasók (elnézést a kivételtől) teszik közellenséggé a nyelvészetet? Ugyan ki tette volna a Bibliát elérhetővé számunkra a saját nyelvünkön, ha nem a nyelvészek és a teológusok?

    Szóval Atyafiak, ezt én most tényleg nem értem.

    Ráadásul ez a cikk valóban fontos témáról szólt, a problematika kellős közepét ragadta meg, előre is vitt. Mi kell még egy jó poszthoz?

    Talán egy nyitott szív.

    Ádám, a magam részéről hasonló írásokat szívesen olvasok. És egy percig sem éreztem, hogy eltértél volna 2000 év keresztény örökségétől.

    Viktor

  • Szabados Ádám says:

    Viktor,

    köszönöm, jólesett a lelkemnek a hozzászólásod.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Mindenki,

    a következő egy-két hétben ritkán leszek jelen a blogon, de be vannak készítve új cikkek, és ha lesz rá lehetőségem, a kommentjeiteket is érdeklődéssel elolvasom majd.

  • Sefatias says:

    Kedves Viktor Barnabás!

    1. Senki sem kérdőjelezte meg Ádám elkötelezettségét a Biblia iránt.

    2. Senki nem érezte, hogy egy poszt csak akkor jó, ha olyan, amilyennek ő elképzelte

    3. Senki sem tette közellenséggé a nyelvészetet.

    Valószínüleg ezért nem érted. 🙂

  • Arpicus says:

    Nem szoktam reggel feljönni a net-re de ma megtettem.Tegnap este ugyanis
    megirtam egy hosszú reakciót az utolsó posztra.Elsőre nem ment el,másodszor is megpróbáltam,akkor sem ment át.Most már örülök,hogy nem ment át.Talán az történt velem mint azzal a fiúval aki egy célból leült a számitógépe elé,de meghiúsult a szándéka:
    https://hitunkcelja.wordpress.com/2015/06/25/amikor-isten-meghiusitja-terveinket/
    Abban a meghiúsult hozzászólásban részletesen indokoltam a részvételemet a vitában,”magyaráztam”a bizonyitványom.Nem volt rá szükség.De annyit megjegyzek,hogy csalódásként értem meg a sorozatot és ezt a ráadást.De maradjon ez az én problémám.Egyébként ebben az egész témakörben nekem Katalin blogján leadott reflexiója tetszett a legjobban,olyan emberközeli és érthető.Tegnap a Parókián találtam egy gondolatot Muszorgszkij orosz zeneszerzőtől(“komponista”),ezzel zárom részvételemet a vitában és valószinűleg hosszabb ideig nem szólok majd hozzá a blog posztjaihoz.Le kell tisztuljanak bennem a dolgok.Ime az idézet:”Élő gondolatokat adjatok,élő beszéddel szóljatok az emberekhez,bármiről beszéltek.”Számomra keserves de nagyon tanulságos volt ez a vita.Remélem idővel mindenkiben a helyére kerülnek a dolgok.
    “Milyen fájdalmas az őszinte beszéd!”-Jób 6,25a.
    Tőlem ennyi.
    Mindenkinek további szép napot kivánok! 🙂
    Arpicus.

  • Viktor Barnabás says:

    Kedves Sefatias!

    Minden tiszteletem mellett: azért mégiscsak volt egy olyan szála a beszélgetésnek, ami nem a posztok témájáról szólt, hanem hogy miért kellett ezt és így megírni. Miközben a cikksorozat kifejezetten érdekes volt.

    A kommentek tartalomelemzésbe ha megbocsátasz nem megyek bele.

    A nehézfejűségem és a lassú gondolkodásom következményeit pedig békével tűröm.

    Maradok derűvel:
    Viktor

  • Csaba Tarró says:

    Kedves Arpicus!
    Elolvastam Katalin írását, valóban biblikus és szép gondolatok. Jogos a kérdés az elején, ki állíthatja Istenről, hogy szenvedélymentes?
    Nos állítják, már igen rég!
    Ádám sorozata arra próbált választ adni, hogy akik ezt állítják, mit értenek Isten szenvedélymentessége alatt. Számomra elég világosan átjött, hogy nem Katalin által megfogalmazott isteni tulajdonságokat vonják kétségbe, hanem ezeknek a tulajdonságoknak Istenben lejátszodó folyamatát különböztetik meg az emberi szinttől.
    Ha Isten szenvedélyessége úgy működne, mint a miénk, akkor a golgotai kereszt alkalmával, valószínűleg nem “csupán” sötét, földrengés és kárpít-hasadás történt volna, hanem a gunyolódó gyilkosok koponyáival dobálta volna tele a Golgotát…

  • “Ha Isten szenvedélyessége úgy működne, mint a miénk, akkor a golgotai kereszt alkalmával, valószínűleg nem “csupán” sötét, földrengés és kárpit-hasadás történt volna, hanem a gúnyolódó gyilkosok koponyáival dobálta volna tele a Golgotát…”

    Tudom, hogy tudod, Csaba, hogy még csak rész szerint ismertük meg Isten szenvedélyességét. És azt is értettem, bár kicsit többet kellett törnöm rajta a fejem, mire akar Ádám kilyukadni. És azt is aláírom, Barbara hozzászólásával kapcsolatban, hogy sokunk talán nem végzett teológus. Én biztos nem. Értem Ádám méltatlankodását is, ilyen, amikor nem “értő” közönség előtt játszunk a színpadon, meg kell elégednünk az alacsonyabb szintű tetszés-, értésnyilvánításokkal. Ádámé a blog, joga van úgy bánni vele, velünk, ahogy szeretne.(És már azt is jobban értem, mitől ilyen hűvös sok katolikus, református, stb.)
    De van, amit egyikünk sem tud felfogni igazán. Hogy Isten a haragját még féken tartja, de eljön az a nap, amikor már nem fogja. Akkor Csaba hasonlata a gyilkosok koponyáival dobálózásról ártatlan tréfának tűnik majd, ahhoz képest, amit majd elszenved a világ Teremtőjétől.
    Ádám cikksorozata ettől még úgy jó, ahogy van. Csak ami a “hasznát” illeti van, legalább is bennem, némi kétely. De – ismétlem – az én készülékemmel van a bibi. 🙂

  • Arpicus, köszönöm a megjegyzésed. Nagyon jó magyar tanárnőm volt. Arra tanított, hogy világosan, érthetően, szabatosan, és magyarul fogalmazzunk, mert hogy a magyar igen gazdag nyelv – igazán csak ma látom, mennyire az! – és nincs szüksége idegen kifejezésekre. Természetesen van, amikor az írás tudományos jellege miatt elkerülhetetlenek ezek, de a könnyebb megértés szempontjából, hasznosabb, jobb, ha úgy fogalmazunk, hogy a széles olvasótáborhoz is eljusson a mondanivalónk. Hogy élvezetes, ízes, képes beszéd legyen. Olvasmányos. Mert végső soron a cél a közérthetőség. De voltam én is fiatal és nagyon művelt – Ádám is az! – amikor igen jól esett magasabb szinten, akadémikusan, ha mondhatom így, fogalmazni, és úgy véltem, akit érdekel, az érteni is fogja. Úgy hogy megértem Ádámot.

  • pista says:

    Tisztelt Ádám!
    Blogod összes bejegyzését elolvastam és megnyugtatlak, nagyon is érthető hogy mikor miről szeretnél írni.

  • Csaba Tarró says:

    Kedves Katalin!
    Én úgy vélem az írásoddal semmi gond. Jó úgy, ahogy van.
    Viszont most te magad is utaltál Isten szenvedélyességével kapcsolatban valamire, amit az ember nem igazán mondhat magáénak: Ez a hosszantűrés.
    Amikor az embert kezdi el motiválni a szenvedélyessége, a tűrőképessége másként jelenik meg mellette, mint Istené.
    Isten érzelmeiben, döntéseiben az egyensúly számunkra felfoghatatlan módon érvényesül.
    Több helyen olvastam már, hogy “Isten ha ilyennek mondja magát, akkor ezt és ezt nem teheti, Isten nem ilyen!” Hatalmas kegyelem, hogy Istennek nincs identitás-zavara, Ő önmagában olyan, amilyennek lennie kell, a mi elképzelésünktől függetlenül.
    Isten egyszerre lehet szenvedélyes, s mellette bármikor válhat pusztán tárgyilagossá.
    Lehet, hogy az egykori egyházatyákat ez megvezette, de manapság is divat a hosonszőrű Istenkép felállítása.

  • Arpicus says:

    Kedves Katalin és Csaba!

    Köszönöm a reagálásotokat!Balzsam a lelkemnek.Csak annyit tennék hozzá a szöveg érthetőségét illetően,hogy biztos elkerülhetetlen,hogy egy teológiai szövegben ne legyenek terminus technicus-ok.Viszont szerintem is nagyon bölcs következtetést vont le Barbara.Ahogy látom itt kevés kivétellel alapos bibliaismerettel rendelkező hozzászólók szólnak hozzá,gyakran nagyon értékes és épitő hozzászólásokkal.De nem teológusok!Ádámtól sokat tanultam,a blog kiszélesitette látókörömet és sok hasznos információval látott el.Ezért hálás vagyok.Ez a sorozat nem a legsikeresebb próbálkozás volt.A Te szavadat használva:nem volt olvasmányos.Nem kis szellemi energiát követelt az anyag feldolgozása az átlagos olvasó számára.Lehet,hogy egy teológiai szakfolyóiratban(ahol teológusok irnak teológusoknak-biztosan vannak ilyen szakfolyóiratok)ez a sorozat nagyon jól elmenne.Viszont azt látom,hogy úgy igazán nem jött át az üzenet.Azt hiszem mindnyájunknak többször át kellett olvasni a szövegeket,hogy ha részletében is de megértsük mit is akart az iró közölni velünk.Látom,Ádámot érintették a kommenteket és igyekszik feldolgozni azokat.Hiszem,hogy ebből mindannyian levonjuk-mindenki a maga szintjén-levonjuk,levontuk a megfelelő következtetéseket,tanulságokat…
    Csaba,nagyon jól megfogtad a lényeget!Ehhez pár mondat is elég…
    Sefatias hozzászólásait is igen hasznosnak tartom.Különben ez egy jó vita volt egy elég nehéz témáról.Végül egy pár szót a tömörségről és a közérthetőségről:elég sok könyvet olvasok és gyakran az az érzésem,hogy egy 300 oldalas könyv mondanivalóját 100 oldalban is el lehetett volna mondani.Lehet,hogy a kiadó kényszeriti rá a szerzőt arra,hogy széthúzza a témát teljes 300 oldalon amelyből 200 oldal tkp.felesleges.Csak ront az összhatáson.Ádám jól ir,kitünő és folyékony a stilusa.Eddigi posztjai olvasmányosak és érthetőek voltak.Ez az utolsó sorozat nem lett annyira sikeres ebből a szempontból.Szerintem a blogon a teológiát egy ismeretterjesztő alapon kellene bemutatni.Ebbe a klisébe kell elhelyezni a mondanivalót.Ez a sorozat számomra egy kellemetlen intermezzo volt.Várom a következő kiváló stilusban megirt posztot.Meg vagyok győződve,hogy ez Ádám számára nem jelent problémát.Lesz ezen a blogon még sok kiváló poszt! 🙂

  • Ödönbéla says:

    Kedves Ádám,
    Számomra, aki laikus fiatalként próbálok eligazodni az akadémikusok világában, nagy segítséget jelentett ez a sorozat. Ha modern eszmetörténettel, teológiával vagy keresztény filozófiával próbálunk foglalkozni, elkerülhetetlenül beleütközünk ebbe a témába – a magyar interneten pedig biztos, hogy tőled olvasható ennek a legjobb megtárgyalása.

    Szóval én nagyon köszönöm.

  • Viktor Barnabás says:

    Kedves Ödönbéla,

    “a magyar interneten pedig biztos, hogy tőled olvasható ennek a legjobb megtárgyalása”

    Én is így gondolom, sőt más teológiai témákban is hiánypótló ez a blog. Amiatt még mindig keserű vagyok, hogy az ilyen cikkek létjogosultságát bizonygatni kell.

    Viktor

  • Arpicus says:

    ““a magyar interneten pedig biztos, hogy tőled olvasható ennek a legjobb megtárgyalása”-ez egy kicsit túlzás.Van még egy pár blog amely magas szinten műveli ezt a műfajt,pl.az új-kálvinizmus blog egész magas szinten és nagyon jól és érthetően kommunikál.Ne essünk már át a ló túlsó felére.Ebből a megnyilvánulásból az jön le,hogy csak Ádám foglakozik ilyen témákkal.Ne keverjük már össze a szimpátiát a tárgyilagossággal.Mások is irnak nagyivű dolgozatokat.Katolikus és protestáns teológusok is,sőt nem csak teológusok.Az,hogy nekem is tetszenek Ádám irásai nem jelenti azt,hogy kritikátlanul fogadom minden irását.Amikor valakit vagy valamit méltatunk vagy birálunk legyünk már egy kicsit kiegyensúlyozottak és tárgyilagosak.Nem csak Ádám műveli magas szinten ezt a műfajt,szerencsére vannak még egy páran.Őket is érdemes olvasni.Egyébként a cikk létjogosultságát senki sem vitatta,más probléma volt vele.Ez ki lett fejtve a vitában.Nem kell keserűnek lenni,egy cikksorozatról van szó és ha van biráló észrevétel attól még nem dől össze a világ.

  • Ödönbéla says:

    Kedves Arpicus, az idézett mondatomat az isteni impasszibilitás témájára értettem. Szerintem erre igaz, de egyetértek veled abban, hogy számos jó és színvonalas magyar teológiai témájú blog található az interneten. Abban is igazad van, hogy mindenkit kritikusan kell olvasnunk – ezt próbálom gyakorolni is. De nyilván van, akikkel gyakrabban értünk egyet, mint másokkal.

  • Arpicus says:

    Kedves Ödönbéla!

    Köszönöm a konstruktiv hozzáállásodat!Hasonló témájú vita(egy másik teológusról)indult el és sajnos abbamaradt Sytka blogján.
    http://megmondoka.blogspot.com/2015/06/a-szentiras-tevedhetetlensege-peter.html
    Számomra nagyon tanulságos a poszt és a vita is,bizonyos értelemben párhuzamba lehet hozni ezzel a sorozattal.Mindkét posztnál a fókuszban
    egy teológus áll.Számomra mindig érdekes Ádámot mint hozzászólót olvasni.Kár,hogy nem vitték végig a vitát. 🙁
    Mivel ezzel a válaszommal valóban lezártnak tekintem a vitában való részvételemet belinkelek egy videót amely az ismeret fontosságáról szól.
    Nagyon fontos,hogy a hivő nép minél több ismerettel rendelkezzék:
    http://illbehonest.com/hungarian/elpusztul-mert-nincs-benne-ismeret-paul-washer
    Egyébként követem a blogodat és szinvonalas blognak tartom. :)Kár,hogy ritkán irsz.Kellenek ezek a blogok.Fontos szerepük van és fenntartásaim ellenére nagyra becsülöm azt a munkát és missziót amelyet e blogok tulajdonosai végeznek!

  • Sefatias says:

    Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy az ismeretnek túl nagy fontosságot kellene tulajdonítani:
    “A tudás azonban felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít. 2Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret. 3Aki azonban szereti az Istent, azt az Isten is a magáénak tudja.”

    http://sefatias.blog.hu/2012/10/01/pontos_ismeret_igaz_vallas

  • Arpicus says:

    “Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy az ismeretnek túl nagy fontosságot kellene tulajdonítani:”-igazad van meg nem is.Abból a szempontból igazat adok Neked,hogy a tudás gyakran felfuvalkodottsághoz vezet.Sajnos van rá bőven példa.De ez nem kell,hogy elrettentsen bennünket az ismeretszerzéstől.”Érted is amit olvasol?”-kérdezi Fülöp evangélista az abesszint.Ha Fülöp nem rendelkezett volna tudással,hogyan tudta volna neki megmagyarázni,hogy kiről szól az adott Ige.Megmagyarázta neki és megtérésre vezette.Sajnos ma nagyon sokan olvassák a Bibliát de úgy igazán nem értik.
    Sok igét tudnék most is idézni a Bibliából ami a tanulásról,az Irás kutatásáról szólnak.Tudásra szükség van.A tudatlanság veszélyes.Erről beszél Washer az általam belinkelt videóban.A tudás hatalom és ezzel a hatalommal vissza is lehet élni.Van meddő bibliaismeret,meddő tudás is(vö.Mt.2,3-5;Jn.5,39).Tehát mivel némelyeket a tudás az ismeret felfuvalkodottá tesz akkor ne is tanuljunk,ne tegyünk szert ismeretre?!
    Nem,és ezerszem nem.Tudásra szükség van.Tanitókra szükség van.Eligazitókra szükség van.Az tény,hogy a nyugati keresztyénség egy része nagy mértékben intellektualizálódott és elszakadt a valóságos keresztyén élettől az nem kell,hogy eltántoritson bennünket az ismeretszerzéstől.Szerintem ezt az eszmecserét jobb volna Nálad lefolytatnunk.Végül egy idézet egy számomra nagyon fontos személytől:
    “Istennek nincs szüksége a mi tudásunkra,de még kevésbé a tudatlanságunkra.”-C.H.Spurgeon

  • Éva says:

    De igenis szüksége van a mi tudatlanságunkra, hogy betöltse azt Szentlelkével 🙂 Szent Szellemével ámen.

  • Viktor Barnabás says:

    Mi bármennyit is tudunk, Istenhez képest mindig tudatlanok leszünk. Úgyhogy ez ne legyen akadály a tanulás előtt.

    Viktor

  • Éva says:

    @dzsaszper, sajnos a vita egy hullámvölgyében megtörtént igen, amit sajnálok, mert dogmatikát csak élve 🙂

  • Viktor Barnabás says:

    A tudás vs. hit témában nagyon ajánlom II. János Pál Fides et ratio c. enciklikáját, ami a neten is könnyedén olvasható.

    Így kezdődik:

    “A hit és az ész (fides et ratio) két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére. Maga Isten oltotta az emberek elméjébe a törekvést, hogy meg akarják ismerni az igazságot és önmagukat, és Istent megismerve és szeretve eljuthassanak önmaguk teljes igazságához (vö. Kiv 33,18; Zsolt 27 [26],89; 63 [62],23; Jn 14,8; 1Jn 3,2).”

    A hit nem zárja ki az észt, az ész nem zárja ki a hitet. Sőt: ki kell hogy egészítsék egymást.

    Az antiintellektualizmus rendkívül veszélyes, a magam részéről mindenkit óva intenék tőle.

    Hogy lehetséges nagy intellektust a kereszténység szolgálatába állítani, erre C.S. Lewis a nagyon jó példa.

    Nem a nagy tudás tesz felfuvalkodottá, hanem a szívünkben lakó bűn. Egy tudatlan, ostoba ember is lehet felfuvalkodott.

    Viktor

  • Arpicus says:

    “De igenis szüksége van a mi tudatlanságunkra, hogy betöltse azt Szentlelkével”-kedves Éva,ezt nem nagyon értem.Ezek szerint nincs szükség tanulásra,olvasásra,kutatásra?A Szentlélek mindezt pótolja és belénk önti a számunkra fontos tudást?Igen,János az evangéliumában beszél arról,hogy a Szentlélek a tanitónk(Jn.14,26),de én úgy hiszem,hogy a Szentlélek felhasználja az általunk már megszerzett tudást.Viszont lehetnek olyan helyzetek amikor a Szentlélek más módon tanit.A Szentlélek fő feladata,hogy eszünkbe juttassa mindazt amit Jézus mondott.A Szentlélek a Jézuséból merit(Jn.16,14-15)!A tudás erőfeszités nélküli megszerzéséről eddig csak szélsőséges karizmatikusoktól hallottam.A mi dolgunk az,hogy tanuljunk,a Szentlélek pedig hozzá teszi azt ami még szükséges.Ahogy a népi mondás is mondja:”A jó pap is holtig tanul”.A tanulás állandó és egész életen át tartó feladatunk.
    Ma sajnos sok helyen egy csökkentett,”lebutitott”evangéliumot preferálnak bizonyos körökben:
    http://illbehonest.com/hungarian/megtevesztett-gyulekezetbe-jarok-paul-washer
    https://www.youtube.com/watch?v=a5AxbtFf81U
    Ez egy valós helyzetet vázol.Ha nem tanulunk akkor sokkal könnyebben válunk tévtanitók és vallási csalók áldozataivá.
    “Az antiintellektualizmus rendkívül veszélyes, a magam részéről mindenkit óva intenék tőle.-Viktor ezzel a fontos megállapitásával teljes
    mértékben egyet értek.Viszont fenntartom azt a véleményemet,hogy a nyugati keresztyénség egy része az intellektualizmus csapdájában vergődik.Erre e jelenségre egy rossz válasz,hogy nem kell tanulni…

    “Nem a nagy tudás tesz felfuvalkodottá, hanem a szívünkben lakó bűn. Egy tudatlan, ostoba ember is lehet felfuvalkodott. “-Viktor,köszönöm ezt a gondolatot,korrekciót.Nagyon is igazad van:az ostoba ember is lehet felfuvalkodott.De azért Pál az ismerettel(tudással)kapcsolja össze a felfuvalkodottságot,ahogy azt Sefatias beidézte.Sokkal nagyobb az esélye annak,hogy tudás mint az ostobaság tesz felfuvalkodottá.Érdekes a bűn és a felfuvalkodottság összekapcsolása…
    Zárásul:”De te maradjál meg abban,amit TANULTÁL,és amiről megbizonyosodtál,tudván,kiktől TANULTAD,mivel gyermekségedtől ISMERED a szent irásokat,AMELYEK BÖLCCSÉ TEHETNEK TÉGED az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által.”-“Tim.3,14-15(MBT)-kiemelések tőlem.Érdemes még elolvasni a 13.-ik és 16.-ik verset is elolvasni,hogy miért is fontos a tanulás.
    “Elvész az én népem,mivelhogy tudomány nélkül való.”-Hóseás 4,6/Károli

  • Éva says:

    Jó és igaz amit írsz Arpicus.
    Inkább úgy kellett volna fogalmaznom, pontosabb lett volna, hogy milyen szívesen vagyok tudatlan, HA Isten Szentlelkét várom, hogy azt betöltse! A Szentlélek ajándékai: tudomány, bölcsesség, istenfélelem, értelem, jó tanács, jámborság, lelki erő 🙂
    Adja meg nekünk az Úr!

  • Lea says:

    Kedves Ádám!
    Régóta olvasom a blogodat, és pont azt szeretem benne, hogy szinte mindegyik írás gondolkodásra, beszélgetésre indít. Felvet olyan szempontokat is, amiket én eddig még nem vettem figyelembe, mankót ad egy zavaros problémában való eligazodáshoz, vagy csak jólesik a lelkemnek (mert mondjuk nyelvész vagyok :)). És szeretem azt is, hogy szinte minden aktuálisan felmerülő kérdésben állást foglalsz, gyakorlativá teszed a teológiát, úgy, hogy közben nem válsz populárissá (az sem baj, de ez nem az a blog, ezért olvasom).
    Szóval köszönöm az igényességet. És a kommentelőknek is köszönöm (talán be fogok többször kapcsolódni), a hozzászólásokkal együtt bontakozik ki igazán a tartalom.

  • dzsaszper says:

    @Ádám,

    azon gondolkoztam el, hogy a teológiában egyáltalán nem jártas olvasók tudnak e mit kezdeni az olyan címkékkel, mint pl. a rendszeres teológia. Tipp: Lehet hogy érdemes lenne a teológia főb ágait, az egyes részeinek alapkérdéseit röviden bemutatni. Különösen azt a 4 területet, amibe sorolod a cikkeket 🙂

    Tudom, aki teológiai blogot olvas, az a vendég, és tudhatná, milyen házigazda várja. De ha már bosszúságot okoznak kommentek, visszatérő jelleggel, lehet hogy megérné…

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum