A nyugati trendeket figyelve néhány prognózist szeretnék tenni azzal kapcsolatban, hogy mire számítsunk itt Magyarországon homoszexualitás-ügyben. A most következő gondolatokat pár hónapja fogalmaztam meg, de most érzem igazán aktuálisnak közölni. A nézőpontom mellett ezúttal nem fogok részletesen érvelni, csak jelzem (ha ez még nem lenne elég nyilvánvaló), hogy evangéliumi keresztényként írok, aki egyrészt Isten igéjét minden korban érvényes tekintélynek tartom, másrészt, illetve éppen ezért a házasság és a szexuális etika kérdésében határozottan és egyértelműen a Jézus által is megerősített egyöntetű bibliai tanítást vallom, melyet a keresztény egyház kétezer éves hagyománya is tanúsít. E szerint a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, a szexuális egyesülés pedig csak ezen a szövetségen belül megengedett, minden más formában bűn. (Ha valaki a konkrét érveimre is kíváncsi, bőven találhat erről írásokat ezen a honlapon.) A különösebb prófétai meglátást nem igényelő prognózisaim tehát a következők:

1. A homoszexualitás társadalmi megítélése nálunk is radikálisan meg fog változni.

A kultúránkban alapvetően nyugati szelek fújnak, ezért könnyen megjósolható, hogy a homoszexualitás megítélésében is jelentős változások lesznek. Ezek a változások már most zajlanak. Alaptörvény ide vagy oda, a magyar társadalom ítélete a homoszexuális életmóddal kapcsolatban már ma is jelentősen megengedőbb, mint néhány éve, és ez a folyamat előreláthatóan folytatódni fog. Meghatározó online sajtóorgánumokban (pl. Index, Origo, hvg.hu, 444) egy ideje már kizárólag a nyugati liberális nézőpont érvényesül, melynek két fő ismérve, hogy 1) a homoszexuális életmód helytelenségét bármilyen formában megfogalmazók „homofóbok”, 2) a „jófejség” kritériuma pedig a „melegség” teljes, feltétel nélküli elfogadása. (És ugye ki akarna megbélyegzett lenni, amikor lehet „jófej” is?) Középiskolás fiaim osztálytársai mostanság bőszen cserélik szivárványosra a profilképüket, ahogy azt nyugatról látják. Lesznek persze ellenreakciók a magyar társadalomban, melyek időnként kulturált és értelmes, máskor bunkó és cizellálatlan formában nyilvánulnak majd meg, és valószínűleg erősebben, mint Nyugat Európában, a felvilágosodás szekere azonban ezúttal sem fog megállni az ország határainál, és a melegházasság kérdése rövid időn belül nálunk is reális lehetőségként merül fel. Miért fontos ez? Mert ebben a közegben kell Jézus követőinek maradnunk, megtartva az Isten parancsolatait.

2. Az apostoli tanítástól való elhajlás fájdalmasan gyakori lesz a hívők közt.

A homoszexualitás társadalmi megítélésének változása a keresztényeket választás elé állítja. Sok ezer éves tapasztalatunk van arról, milyen nehéz Isten népe számára, hogy hűséges maradjon Isten parancsolataihoz, amikor a tágabb kultúra komolyabb nyomást helyez rá. Most is ez a helyzet. Rengeteg „meleg” ember személyes története fogja bejárni a sajtót, ami a hitüket érzelmi alapon megélő hívők közül sokakat meg fog nyerni és el fog sodorni bibliai meggyőződésétől. A liberális érvek kizárólagos igénnyel fogják dominálni a közbeszédet, azt a benyomást keltve a hívőkben is, hogy a homoszexualitással kapcsolatos tudományos és társadalmi viták alapvetően eldőltek, ami az igényesebben gondolkodók közül is sokakat eltántorít majd. Arra számítok, hogy emiatt egyre több keresztény fogja feladni a házassággal és a szexualitással kapcsolatos bibliai tanítást. Lesznek a trendnek okos szószólói, akik érveket szolgáltatnak ehhez a hitehagyáshoz. Nem azt mondják majd, hogy a Biblia tanítása elfogadhatatlan, hanem ahogy az más korokban is történni szokott, éppen exegetikai, hermeneutikai érvekkel próbálják a keresztény hitet a kulturális trendekhez igazítani. Az apostoli tanítástól való elhajlás ettől még nem lesz kevésbé egyértelmű, csak a kusza teológiai diskurzus miatt nem mindenkinek lesz ez nyilvánvaló. Isten megrostálja a népét, és mint az első századok üldöztetései és eretnekségei idején, most is lesznek bukottak és eltévelyedők. Köztük olyanok is (és ez fog legjobban fájni), akikkel korábban váll-vállvetve küzdöttünk az evangéliumért. Mostantól értük is harcolni fogunk.

3. A kérdés elkerülhetetlen átgondolása miatt ugyanakkor tisztábban is fogunk látni.

Egy-egy téma mélyebb átgondolását gyakran tévtanok felbukkanása tette szükségessé, a tévelygések így közvetve hozzájárultak az ortodoxia erősödéséhez is. Ha az egyszer s mindenkorra a szentekre bízott hitet erősebben megragadjuk, a küzdelmek által szilárdabbakká is válhatunk. A Szentháromság tanának megfogalmazását például az ariánus eretnekség indokolta. Krisztus követői kezdettől vallották az Úr Jézus istenségét, de az arianizmus tette szükségessé a kérdés mélyebb átgondolását és teológiai megfogalmazását. A keresztény szexuális etika radikális újraértelmezéséről szóló 21. századi vita hasonló teológiai reflexiót tesz ma szükségessé. Ezt a munkát a mostani generációnak kell elvégeznie. Arra számítok, hogy ahogy a kultúra hatására alaposan körbejárjuk a homoszexualitás jelenségét, nem csak a zavar, hanem a tisztánlátás is növekedni fog Krisztus követőiben. Ha ragaszkodunk Isten igéjéhez és parancsolataihoz, szeretjük felebarátainkat, a pásztori eszköztárunk bővülni fog, homoszexuális hajlamú embertársainkat nagyobb érzékenységgel tudjuk segíteni, árnyaltabb lesz a nyelvezetünk, és talán a saját életünkben is tisztábban látjuk Isten kinyilatkoztatott akaratát. Ez pozitív hozadéka lehet ennek az egyébként eléggé szomorú és kusza történetnek.

4. Új törésvonalak és új szövetségek jönnek létre a kereszténységben.

A homoszexualitás megítélésének kérdése meg fogja osztani a keresztényeket. Súlyos konfliktusok fognak kialakulni. Pál szerint szükség van szakadásokra, hogy a kipróbáltak nyilvánvalóvá váljanak köztünk (1Kor 11,19). Ezek a szakadások évek óta jelen vannak a nyugati kereszténységben. Észak-Amerikában egy afrikai érsekség alá behúzódva új anglikán felekezet jött létre, leszakadva a szivárványos zászlót magasba emelő amerikai Episzkopális Egyházról. Skóciában szintén a homoszexualitás megítélése miatt váltak ki jelentős evangéliumi gyülekezetek a Skót Presbiteriánus Egyházból. Nem tudom, lesz-e olyan felekezet Magyarországon, mely elindul ebbe az irányba, de arra mindenképpen számítok, hogy új törésvonalak keletkeznek. Az a tény, hogy ma már magukat evangéliumi hívőknek nevező véleményformálók is részt vettek a Pride-on (már a dolog szemantikája is elgondolkodtató), ezt a prognózist eléggé valószínűsíti. Ezzel egy időben azonban új szövetségek is keletkeznek majd. Ahogy nyugaton történt, a hívők megfogják majd egymás kezét, és átnyúlnak akár átjárhatatlan falak fölött is. Evangéliumi, katolikus és ortodox keresztények közelebb lépnek egymáshoz, hogy ne fázzanak a nyugati szelektől. A keskeny út láthatóbb lesz, és akik valóban Krisztust követik, ezen az úton talán egymást is könnyebben megtalálják.

Ma alapvetően bátorságra, hűségre és tisztánlátásra van szükségünk. Bátorságra, hogy szembenézzünk a korszellemmel, hűségre, hogy szilárdan kitartsunk az apostoli hit mellett, és tisztánlátásra, hogy ne üljünk fel semmilyen megtévesztésnek. Új Iréneuszokra és Athanaszioszokra is szükségünk van, akik képesek fülön csípni a tévelygést, megtalálni ehhez a megfelelő szókincset, és irányt mutatni Isten népének ezekben a zavaros időkben. A teológiai tisztázás időszaka tőlünk nyugatabbra már komoly eredményeket ért el (ajánlom például ezt a portált), ez a magyar egyházi környezetben is előrevivő lehet. Félnünk azonban nem kell, mert ahogy Krisztus ígérte, velünk lesz minden napon a világ végezetéig. Nekünk most ez a küzdelem jutott (Júd 5), ebben kell megállnunk szilárdan, rendíthetetlenül (Kol 2,5), hogy a külső és belső nyomás hatására valamiképpen el ne sodródjunk az apostoli hagyománytól (Zsid 2,1). Evangéliumot addig tudunk hirdetni saját nemük felé vonzódó embertársainknak is, meg mindenki másnak is, amíg vigyázunk erre a drága kincsre (2Tim 1,13-14).

115 hozzászólás a “Mire számítsunk homoszexualitás-ügyben?” bejegyzéshez

  • Szabados Dávid says:

    Kedves Ádám!

    Nagyon örülök ennek az összefoglalónak és egyetértek.

    Úgy gondolom hívők egyre többen vélik felfedezni a Jelenések könyve Laodiceai gyülekezet angyalának írt intés aktualitását, és már nem csak a világias szellem miatti langy melegségre gondolva, – mint ahogy gyerekkoromban én is sokat halottam – hanem egyre nagyobb döbbenettel, “leesett állal” nézhetjük végig, ahogy a szó “modern” értelmében is aktuálissá válik a prófécia, és valóban beszivárog a langy-meleg hullám a gyülekezetekbe!

  • Nazo says:

    Ádám,teljesen egyetértek veled, hasonló dolgok fogalmazódtak meg bennem is.

  • bratan says:

    Remélem hamarosan a házasságtörés, a tetoválás, a rák fogyasztása és a tejfölös csirke is sorra kerül, mint konzervatív evangéliumi keresztények által felszínre hozott új törésvonal. 😀

  • Arpicus says:

    Ádám!

    Köszönöm ezt a tiszta,világos és biblikus irást!Mindenek után nagyon szükségem volt egy ilyen higgadt és kiegyensúlyozott irásra.Én sokkal borúlátóbb vagyok.A prognózisod pontos de szerintem visszafogott.A “harc”sokkal keményebb lesz és a keresztyének eszköztára eléggé szegényes mig a másik oldal minden eszközzel rendelkezik és rendelkezni fog,hogy a társadalomra erőltesse a bomlasztó ideológiáját.Viszont örülök,hogy látod,hogy ez a küzdelem a bibliahű keresztények számára haszonnal fog járni:1.)Isten megrostálja a népét.Szerintem ez már folyamatban van(1Pét.4,17);2.)növekedni fog a TISZTÁNLÁTÁS Krisztus követőiben;3.)idézlek:” Új Iréneuszokra és Athanaszioszokra is szükségünk van, akik képesek fülön csípni a tévelygést, megtalálni ehhez a megfelelő szókincset, és irányt mutatni Isten népének ezekben a zavaros időkben.”-igen,nagy nagy szükség lesz a Szentélek által irányitott és befolyásolt tanitókra,teológusokra,irástudókra.Akik segitenek a hivő embereknek feldolgozni és helyükre tenni a dolgokat és jelenségeket.Az ezt megelőző vita ebben megerősitett.Mi egyszerűbb,igaz olvasott és tájékozott hivők elmehetünk egy határig,de itt jönnek a “képbe”az irástudók akik a dolgok hátterét és motivációját is képesek megmagyarázni mindenki számára érthető módon.Az ilyen eligazitásokra a jövőben nagyon nagy szükség lesz.Nagyon megfogott Heidl György blogjának a jelmondata:”A filozófia a szépségnél végződik,a teológia a szépségnél kezdődik.”Ilyen teológiára van szükségünk!Személyesen annyira fontosnak tartom ezt a prognózist,hogy elmentem és kinyomtatom.Egyébként most amolyan “acting out” állapotban vagyok.A napokban nagyon sok helyen nagyon sokat olvastam a dologról,néha egész naturális leirásokat a homoszexuális életvitel fiziológia utóhatásairól,úgy hogy ezt a hetet a “lelki mosakodásnak”szentelem.Bizonyos értelemben beszennyeződtem és az Ige által átmosom magam és önvizsgálat alá helyezem magamat,hogy a megnyilvánulásaim mennyire voltak épitőek és hasznosak.
    http://mno.hu/velemeny/aki-nincs-veluk-az-ellenuk-van-1294801
    http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2015-07-11/alfoldi-robert-beszedenek-margojara

    “Az ÚR szeme ügyel az ismeretre,
    a hűtlenek beszédét meghiúsitja.”-Példabeszédek 22,12(MBT)

  • Sefatias says:

    Reggel óta gondolkodom azon, hogy hozzászóljak-e. A homoszexualitásról megvan a magam véleményem. Nemrég én is megfogalmaztam. Én egy jófej homofób vagyok.

    Őszintén bevallom, hogy ez a poszt halványan de gyűlöletkeltésre uszít. És pont egy olyan embert hozol fel példának, Atanázt, akiben szintén több volt a gőg és a gyűlölet, mint a szelídség és a jóság. Az én szememben Atanáz az az ember, aki Isten helyére állt, és maga döntötte el, hogy mit akar Isten. Atanáz gyűlölködést, és gyilkosságot hozott az egyházba. Vagy legalább is megerősítette ezekben az arra hajlamos keresztényeket. Én elhiszem, hogy az egyház sokat köszönhet neki, de a kereszténység nem. És ez a poszt pont abban a szellemben íródott, ami Atanázt is jellemezte. Atanáz csak kárt okozott a kereszténységnek. Ha ő nem lett volna, valamint más hozzá hasonló hatalom éhes ember(pl Árius) akkor lehet, hogy a béke és a szeretet fontosabb lenne az egyházban, mint ami jellemezte az elmúlt évszázadokban.
    Nem igazán tudok érzelemmentesen beszélni erről, úgyhogy ennyi elég is volt.

  • Szabados Ádám says:

    Jehova Tanúinál alakult ki benned ez az Athanasziosz-kép? Fura összegzés, nekem – elolvasva az összes írását és egy halom róla szóló könyvet és cikket – egészen más véleményem van róla, az előadások között meghallgathatod, ha van kedved hozzá. Ez a gyűlöletkeltés motívum viszont kezd egyre bizarrabbá válni.

  • Sefatias says:

    🙂 nem. Akkor még azt se tudtam ki fia borja.

  • Csaba Tarró says:

    @sefatias: Ítélted meg már Kálvint is Szervét “szeművegén” ketesztűl.
    Nem lehet így véleményt mondani egyházatyákról, az egyházat meg elválasztani a keresztyénségtől.
    Szóval, “Dávid csak gyülölködést, házasságtörést, háborúkat, bigomániát vezetett be az egyházba. Sokat tett Izraelért, de az Izraelita egyháznak csak ártott.”
    Biztosan érted a lényeget! 🙂

  • Idealista says:

    Kedves Ádám!
    Köszönöm a cikket. És azt is, hogy folyamatosan foglalkozol a témával, akkor is ha egyesek szerint túl sokat. És köszönöm a Biblikus megközelítésedet és a hangnemedet is, amivel erről a témáról (is) írsz. Sokat jelent.

  • Sefatias says:

    Kedves Ádám!

    Tapasztalataim szerint a kereszténység hajlamos a saját hőseit csak pozitívan bemutatni. Épp ezért a keresztény források gyakran kifelejtik a nagy nevek életének árnyoldalait is bemutatni, amit aztán pótolnak a történészek. A nagy Luther emberek ezreinek lemészárlására buzdító szavait sem nagyon lehet olvasni ott, ahol keresztények írják a könyveket.

  • Szabados Ádám says:

    Vannak hagiográfiák, és vannak kritikai életrajzok. Azok a Luther-életrajzok, amiket olvastam, mind kitértek az általad említett pamfletre. De kicsit off ez a téma.

  • Szabados Ádám says:

    Idealista, köszönöm a visszajelzésedet!

  • Lightsword says:

    Kedves Ádám!

    Gratulálok! Gratulálok, mert sikerült egy nagyon szép narratívával, gondolati és kommunikációs érv-, sablon- és címkerendszerrel körbebástyázni a témát.
    Gratulálok, mert ha valaki az általad felvázolt gondolkodásmódot következetesen alkalmazza, nincs az az Isten, aki meggyőzné, hogy nincs igaza. Gratulálok, mert ezzel lezártad még a vita lehetőségét is a témát illetően. Ügyes!

    Ha nem lenne nyilvánvaló, csak röviden levezetem (elkezdtem bővebben kifejteni, de még az életkedvem is elment, ha valami nem érthető, szólj), hogyan sikerült behatolhatatlan gondolati erődítményt kovácsolnod:

    1, Mi (az igaz hit élharcosai) vs. ők (mindenki, aki nem ért velünk egyet – nem csak a melegek!)

    – Alap, hogy nekem (és azoknak, akik velem egyetértenek) van igazam.
    “a Jézus által is megerősített egyöntetű bibliai tanítást vallom, melyet a keresztény egyház kétezer éves hagyománya ”
    Azt most hagyjuk, hogy a homoszexualitásról Jézus egy szót sem ejtett, valahogy nyilván meg kellett említeni, az egyöntetű bibliai tanításról majd később.

    – Ők támadnak minket! A sajtóban is!
    Lásd 1. pontod leegyszerűsítő narratívája (“a nyugati liberális nézőpont”; “jófejség” ránk kényszerítése; “liberális érvek kizárólagos igénnyel fogják dominálni a közbeszédet, azt a benyomást keltve a hívőkben is, hogy a homoszexualitással kapcsolatos tudományos és társadalmi viták alapvetően eldőltek”).
    Már itt sikerül ügyesen kikerülni azt az ellenérvet, hogy a magyar sajtóorgánumok jó része épp ellenkező előjelű írásokat közöl a melegkérdésről (“Lesznek persze ellenreakciók”). Bárki bármit ír, bejön, amit írtál.
    A liberális címke szintén tökéletes, mert Magyarországon az emberek egy jó részében a nélkül kelt ellenérzést, hogy egyáltalán tisztában lenne a szó jelentésével.

    – Ki akarnak rekeszteni! El kell különülnünk!
    “tévtanok felbukkanása”; “törésvonalak”; “szivárványok lobogót lengető egyház”; “hitehagyás”; “keskeny út”

    2, Védekezzünk a külső támadások ellen

    Két veszélyforrás:
    a, melegek – “Rengeteg „meleg” ember személyes története fogja bejárni a sajtót”.
    Szerencsére mi nem dőlünk be nekik, ők elfogultak (mi persze nem).
    Eleve figyelmeztetsz, hogy még meghallgatni is veszélyes, amit mondanak, nem hogy elgondolkozni rajta (“ami a hitüket érzelmi alapon megélő hívők közül sokakat meg fog nyerni és el fog sodorni bibliai meggyőződésétől”).

    b, melegeket nem teljesen elutasító keresztények: gyors megbélyegzés. Csak példaszerűen a rájuk használt jelzőid közül:
    biblia meggyőződésétől elsodródott; eretnek; hűtlen Isten parancsolataihoz; kipróbálatlan; magát ok nélkül evangéliumi hívőnek nevező; tévelygő; bukott és eltévelyedő, hitehagyott.

    Az érveik ezek után már tök érdektelenek, de azért a biztonság kedvéért azokat is hatástalanítsuk:

    – “Lesznek a trendnek okos szószólói, akik érveket szolgáltatnak ehhez a hitehagyáshoz. Nem azt mondják majd, hogy a Biblia tanítása elfogadhatatlan”
    A Biblia értelmezésének kizárólag az általam tanított verziója érvényes.
    Azzal nem is érdemes foglalkozni, hogy a teológusok (jó, nyilván a tévelygő teológusok) jelentős része hangsúlyozza, hogy a Biblia mégis csak tökéletlen emberek által került leírásra az isteni sugallat után. Ők nem tisztelik eléggé a Bibliát (nem Istent, a Bibliát), ezért megbízhatatlanok.

    – Na de, el kell bánni azokkal is, akikre még ezt a sablont se lehet ráhúzni.
    “hanem ahogy az más korokban is történni szokott, éppen exegetikai, hermeneutikai érvekkel próbálják a keresztény hitet a kulturális trendekhez igazítani. Az apostoli tanítástól való elhajlás ettől még nem lesz kevésbé egyértelmű, csak a kusza teológiai diskurzus miatt nem mindenkinek lesz ez nyilvánvaló.”
    Nyilván, csakis én exegálok helyesen (meg azok, akik velem egyetértenek).
    Te, kis naiv mezei hívő, nem biztos, hogy ezt látod, ezért előre szólok (“nem lesz kevésbé egyértelmű, csak a kusza teológiai diskurzus miatt nem mindenkinek lesz ez nyilvánvaló”).

    3, Megnyugodhatunk, mert ellenálltunk a támadásnak, tökéletesek leszünk.
    “a tisztánlátás is növekedni fog Krisztus követőiben”; “Félnünk azonban nem kell, mert ahogy Krisztus ígérte, velünk lesz minden napon”
    Értsd: mi vagyunk Krisztus követői (akik nekünk ellentmondanak, nem azok); Krisztus csak velünk van (akik nekünk ellentmondanak, azokkal nincs).

    Meg is volnánk. Teljesen védve vagyunk minden esetleg támadás, ellenérv ellen.

    Persze, feltűnhet, hogy hasonló, zárt narratívával a következő csoportok szoktak operálni (a teljesség igénye nélkül): szélsőséges politikai csoportok (szélsőjobb; marxizmus, stb.); szekták; összeesküvés-elméletek elszánt hívei.

    Egy-két logikai bukfenc persze maradt az érvelésben, dehát egy csodás zárt gondolati rendszernél ez nem jelenthet problémát.
    – már most kirekesztek mindenkit (ha az általad használt jelzők nem kirekesztőek, akkor semmi sem az), aki nem ért velem egyet, arra hivatkozva, hogy ők majd (!) ki akarnak rekeszteni engem (több hívőt is ismerek, akik máshogy gondolkoznak erről a kérdésről, mint Te – egyiknek sincs esze ágában sem kirekeszteni azokat a keresztény testvéreit, akik máshogy látják ezt a témát).
    – arra hivatkozom, hogy “ők” exegetikai hibákat követnek el, közben jelen írásomban csakis kontextusból teljesen kiragadott bibliaverseket használok (1Kor 11,19; Júd 5; Kol 2,5; Zsid 2,1). Ha egy amúgy alapos munkát végző teológusnak nem nyilvánvaló, miért kontextusból kiragadottak ezek a bibliaversek, majd kifejtem.

    “irányt mutatni Isten népének ezekben a zavaros időkben” & “Mostantól értük is harcolni fogunk.”
    Kedves Ádám! Csak három szerény kérés.
    – Kérhetném, hogy egy időre még tartsd hüvelyében a kardod (pun intended), és mielőtt elkezded ezerrel kaszabolni a konkolyt, vizsgáld meg, nem vonatkozhat-e Jézus intelme erre a helyzetre (“amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is”)?
    – Kérhetném, hogy ne új Iréneuszokat keress, hanem közvetlenül Istenre bízd a vezetést?
    – Kérhetném, hogy ne Te ítélj, hanem hagyd meg ezt Krisztusnak?

  • Szabados Ádám says:

    Lightsword, elég vitát csináltam végig veled ahhoz, hogy ne csak az előfeltevéseink közötti különbségeket lássam, de a szofizmusra való hajlamodat is, ami miatt ezek a viták rendre zátonyra futnak. A jelen cikkem – ahogy jeleztem – nem exegetikai tanulmány vagy a téma teológiai átgondolása, hanem ezek elvégzése utáni (tisztában vagyok a vita részleteivel), pásztori felelősséggel írt figyelmeztetés azoknak, akikért felelősséget érzek. Isten lesz a bírám, hogy azt teszem-e, amire elhívott.

  • Szabados Dávid says:

    Kedves Lightsword!

    Ne légy Darkword!
    A kereszténység mindig is zárt rendszer és zárt gondolati kör volt, a bűn számára.
    Ha viszont azt vitatod, hogy bűn-e a homoszexuális kapcsolat, légyszíves világosíts fel bennünket hogyan kell értelmezni az erre utaló Igéket! 🙂
    Ezen túlmenően pedig Jézus maga is olyan tekintélyt erősít meg – az általad esetleges korrekciókra szorulónak vélt – Ószövetséggel szemben, miszerint az ég és a föld hamarabb elmúlik, mint , hogy a törvényből csak egy jod, vagy egy “szarvacska” (héber írás díszítő eleme) be ne teljesedne!

  • Lightsword says:

    @Ádám: “Isten lesz a bírám, hogy azt teszem-e, amire elhívott.”
    Örülök, ha érzed ennek a felelősségét 🙂

    szofizmus: a címkézésre való hajlamról írhatnék még egy-két sort, de értelmetlennek tartom (na meg nyilván álérv lenne az is, mint minden érv, amely ellentmond a Tiédnek; ismét a zárt rendszerhez jutunk vissza).

    @Dávid:
    “Ne légy Darkword!”
    Ez tetszik 😀

    “A kereszténység mindig is zárt rendszer és zárt gondolati kör volt,”
    A szélsőséges, zárt gondolatkör két jellemzőjében is eltér a keresztény gondolkodástól:

    1, 100%-os tévedhetetlenség, mindentudás igénye (hiszen ezért nem engedhetjük, hogy bárki vitatkozhasson velünk).
    Lásd pl. 1Kor 13,9 (“Mert töredékes az ismeretünk,”) és 1Kor 13,12 (“Mert most tükör által homályosan látunk”).
    A keresztények gondolkodása azért elég sokat változott az ősegyháztól napjainkra (legyen szó a nők fejének befedéséről, a 6 napos teremtésről, a rabszolgaságról és még sorolhatnám).
    A különböző keresztény felekezetek hittételei amúgy is jelentősen eltérnek egymástól, tehát maximum az egyes felekezeteket tekintheted zárt rendszernek (vannak olyanok, amelyek sajnos valóban ekként viselkednek), az egész kereszténységet biztos nem.

    2, Ezek a rendszerek az elitizmusra (csak mi tudjuk jól az igazságot), a kirekesztésre/ellenségkép alkotásra épül (aki vitatkozik velünk, ellenünk van, nem is tartozhat velünk egy csoportba).
    Gondolom, nem kell részleteznem, hogy a szeretetre (még ellenségeink szeretetére is!), türelemre, felfuvalkodástól való őrizkedésre, ítélkezés Istenre hagyásával stb. (pl. 1Kor 13; Lukács 6,27-36; Máté 7,1-5) buzdító, valamint a befogadást hangsúlyozó (lásd Jézus viszonyulását a kor kirekesztett csoportjaihoz – vámszedők, gyerekek, nők, leprások, prostituáltak) kereszténységbe ez nagyon nem fér bele.

    “Ha viszont azt vitatod, hogy bűn-e a homoszexuális kapcsolat”

    Nem vitatom, és nem is szeretnék erről vitát nyitni (a másik bejegyzés alatt sem beszéltem erről egyáltalán, méghozzá szándékosan).
    Zárt rendszerekkel amúgy sem lehet/érdemes vitatkozni: a rendszer jellegéből adódóan kapásból ellenfél leszel, ahogy akár csak egy kis dolgot is kétségbe vonsz, megkapod az összes ennek megfelelő jelzőt (eretnek, stb.), és a Neked adandó válaszok már előre el vannak készítve – hiszen a rendszer lényege az, hogy kizárja a vita lehetőségét is.
    Van némi hajlamom a mazochizmusra, de azért nem szeretem hosszasan verni a fejem a betonfalba, így ettől most is eltekintenék 😀

  • jobbagyp says:

    Kedves Ádám!

    Köszönöm az írást! Teljes mértékben egyet értek. Megdöbbentő számomra, hogy valamiről, amit a Szentírás egyértelműen bűnnek nevez mindenféle csűrés-csavarással, csúsztatással és nyelvészkedéssel magukat hívőnek valló emberek “bebizonyítják”, hogy nem bűn. Bár nem hiszem, hogy az én támogatásom fog megerősíteni a meggyőződésedben, azért örülök, hogy egy platformon vagyunk 🙂

    Péter

  • Szabados Ádám says:

    Lightsword, furcsa, hogy nem látod a különbséget a zárt rendszerek és az önazonossághoz szükséges kardinális meggyőződések között.

    Kíváncsi lennék, hogy egzegetálnád például ezeket az efézusi presbitereknek szóló apostoli mondatokat:

    „Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.” (ApCsel 20,27-31)

    Vagy mondjuk ezt:

    „Ezekben /Pál leveleiben/ van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére. Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.” (2Pt 3,16-17)

  • Lightsword says:

    Kedves Ádám!

    Nem kétlem, hogy vannak “farkasok” és “tévtanítók”.
    De. Ha egy jól körülhatárolt témában minden, tőlünk különböző véleményt megfogalmazót különösebb distinkció nélkül előre és ismeretlenül ennek bélyegzünk, leegyszerűsítő sablonokat használunk (“hitüket érzelmi alapon megélő hívők” ésatöbbi), az igen veszélyes.
    Az is igen veszélyes, ha nem hagyjuk, hogy a keresztények saját Istentől kapott bölcsességük alapján döntsenek (ha valaki nincs közvetlen kapcsolatban Istennel, az definíció szerint nem lehet krisztusi), ha előre ilyen defenzív gondolati sablonokat adunk, nehogy véletlen tőlünk eltérő következtetésekre jussanak.
    Az is veszélyes, ha kapásból ellenségképeket teremtünk, kirekesztünk már most az esetleges jövőbeli kirekesztésünkre hivatkozva.

    A gondolati lehatárolás azért veszélyes, mert még Isten sem tud meggyőzni arról, hogy tévedek (minimum látomásban egy lepedőn kellene két melegnek a föld felett lebegnie, és isteni kinyilatkoztatást hallani).

    Szerintem Te is érzed a különbséget egy szektatag elvakult, vitathatatlan, megmásíthatatlan, kívülről befolyásolhatatlan vakhite, gondolatrendszere (vagy egy szélsőjobboldali aktivista fekete-fehér világszemlélete), és a Krisztusban bízó (nem a világtól rettegő) normális hitű keresztény meggyőződése között.

    Ha egy fikarcnyi kétség sem marad (mert minden bástyát előre levédünk, és a világért sem vagyunk hajlandóak rugalmasak lenni, és számolni azzal, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek), akkor nem erős lesz a hitünk, hanem vakhitünk lesz.

    Pál profetikus kijelentését, amit egy adott helyzetben (fogalmunk sincs, milyen farkasokra gondol e helyütt Pál) mondott egy konkrét gyülekezetnek (az efezusi gyülekezet véneinek), nem helyezném egy kategóriába a még szerinted sem prófétai meglátásaiddal, amik egy szexuáletikai kérdéshez kapcsolódnak.

    A 2Péterből vett idézetnél érdemes megnézni a kontextust is, azaz azt, hogy kikről mondta ezt Péter (lásd 2Pét 3): Jézus visszatértének a késedelmes voltáról értekezik (és az erre feleletül adott hosszútűrésre biztat), és ezt írja róluk: “akik mindenből gúnyt űznek…ezt kérdezgetik: Hol van az ő eljövetelének ígérete?”. Tehát ismét elég konkrét a kontextus.
    Korábban is a jellemvonásaikat emeli ki (2. rész): kapzsik, állhatatlanok, megtagadják az Urat.

    Valaki az egyáltalán nem krisztusi jelleme, a cselekedeteinek a gyümölcsei miatt lesz tévelygő (és ennek következtében önigazolásul vagy sima, tudatos megtévesztésből hamis tanító), nem fordítva – te viszont egy témára adott vélemény alapján minősítesz előre minden, a tiédtől eltérő nézeten levőt eretneknek és még sorolhatnám. Nem először a Lélek gyümölcsét kellene nézni bennük (rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt)? Hol a szeretet, öröm, békesség?

    Ismétlem: nem az a baj, hogy nincs vagy van igazad, hanem az a baj, hogy tök mindegy, igazad van-e, ez a fajta ellenségkép-alkotó, kirekesztő, védekező, leegyszerűsítő, előre sablonokba szorító narratíva, szóhasználat és végleg lezárt gondolkodásmód kimondottan káros.
    Na meg nem éppen krisztusi (sem az Újszövetség alapján megismerhető Krisztus-képpel, krisztusi keresztényképpel, sem személyes Krisztus-élményeimmel nem egyeztethető össze – és igen, ebben van némi szubjektív elem, tehát akár tévedhetek is).

  • Szabados Ádám says:

    Utólagos, nem előzetes ítéletet alkottam. Most levezetés nélkül, mert más a cikk műfaja. A témát a súlyának megfelelően igyekszem kezelni. A meggyőződés pedig nem a tökéletesség vélelme, kérlek te se mosd össze a kettőt.

  • Sefatias says:

    Kedves Ádám!

    Tehát te magad is ismered Luther árnyékos oldalát. Ezt írtad: “Azok a Luther-életrajzok, amiket olvastam, mind kitértek az általad említett pamfletre. ”

    De gondolom nem írtál róla? És Athanáz árnyoldaláról mit olvastál?

    “De kicsit off ez a téma.”

    Attól függetlenül, hogy nem a poszt témájába vág, még nem tartom offnak. Persze neked van jogod megítélni, hiszen a te blogod, te írásod. Ahogy
    Lightswordnak, úgy nekem sem azzal van gondom, hogy miként állsz a homoszexualitáshoz. Én homofób vagyok és vállalom. De igyekszem “jófej” is lenni. Ugyanis ezt a kérdést az eldönthetetlen, átláthatatlan mappába tettem. Rengeteg érv szól ellene és mellette. De az ellentétes érvek mindig más dimenzióban íródnak, igy valójában alig-alig csapnak össze. Az érv erőssége attól függ, hogy előtte milyen véleményt képviseltél.És csak akkor jó az érv, ha amúgy is már azt az oldalt erősíted, ami mellett szól.
    Ennyit a témáról. A posztod stílusával van gondom. Azzal a harccal, amire készülsz, és amire felkészíted az olvasóidat. Mint Athanáz, vagy Luther. Megvan a véleményünk, és harcolunk érte. Ha kell, emberek ezreit, tízezreit öljük le, csakhogy megvédjük a hitünket. Hogy közben mi is meghalunk, amiért merev, életellenes, hajlíthatatlanságunknak köszönhetően a csatában találunk erősebb ellenfelet? Az nem számít, hiszen a mártírok egyből a mennybe mennek, és szentek lesznek. Ez volt az indítéka Athanáznak, Luthernek, és a többi harcos hitvédőnek, akik csak úgy maradtak meg az utókor emlékezetében, mint hithősök, és nem úgy mint emberek mészárosai.
    Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a gyilkos teológusok vajon kaptak-e Isten áldásából? (Jakab 2:10)

  • Lightsword says:

    Kedves Ádám!

    “A meggyőződés pedig nem a tökéletesség vélelme, kérlek te se mosd össze a kettőt.”

    Pont ugyanezt írtam – de ha olyan rendszert alkotsz, amelyben nincs helye a külső vitának, más vélemények meghallgatásának, kételynek, mások megismerésének, akkor az a tökéletesség vélelmének látszik, nem meggyőződésnek (nem Neked fontos ez feltétlenül, hanem azoknak, akik még nem mélyedtek el annyira ebben a kérdésben, mint Te – és itt éppen őket óvod az ellenérvek, az ellentétes véleményt megfogalmazó személyek megismerésétől).
    Én simán elhiszem, hogy Te valójában nem kevered magadban a kettőt, de ebből a bejegyzésből nem ez jön le (és ezért mások viszont e miatt, erre hivatkozva keverhetik).

    “Utólagos, nem előzetes ítéletet alkottam.”

    Értem, hogy a melegek témájáról utólagosan alkottál ítéletet. Persze, kérdés, hogy előzetesen mennyire voltál objektív és elfogulatlan. Én heteroszexuálisként, akit a természetes undorán felül még a szülők, környezet, gyülekezet is a homoszexuálisok megvetése irányába terelt, például sosem voltam a legkevésbé sem az. Minden bizonnyal most sem vagyok.

    Az előzetes ítéletet én viszont nem a meleg-kérdéssel kapcsolatban írtam, hanem emberekre vonatkozóan (amire Sefatias is utalt). Konkrét embereket, keresztényeket és/vagy nem-keresztényeket ítélsz meg előre csoportosan, a nélkül, hogy ismernéd őket.
    Ráadásul másokat is pontosan ilyen ítélet alkotására buzdítasz, egyszerű címkéket, sablonokat alkalmazva – külön hangsúlyozva, hogy veszélyes is, ha megpróbálják az “eretnekek” érveit figyelembe venni, ha megpróbálják megismerni őket (félrevezetnek; világos vezetésre van szükség; kihasználják az érzelmileg befolyásolható hívőket; nem annyira nyilvánvaló a teológiai tévedésük ésatöbbi).

  • tónibácsi says:

    Kedves Lightsword és Sefatias!

    Kemény vádak ezek, és meglehetősen bizarrul hangzanak Ádám blogjának szellemiségét figyelembe véve. A világnézetetek kicsit olybá tűnik mintha megálltatok volna a Biblia olvasásával a Jelenések könyve előtt.

  • Sefatias says:

    Kedves Tónibácsi!

    Mit kellene olvasni a jelenések könyvében?

  • Szabados Ádám says:

    Sefatias,

    Lutherről itt meghallgathatod az előadásomat, benne érintem az ominózus kirohanásait is. Athanaszioszról sehol nem olvastam, hogy mészáros lett volna, Georgiosz ariánus püspök azonban tényleg vérfürdőt rendezett Athanasziosz hívei közt, amikor az száműzetésbe került. Ettől függetlenül lehet, hogy valamit nem tudok róla, de meglepne egy radikálisan más kép, mint amit az írásaiból és az életrajzaiból eddig megismertem.

    Én veled ellentétben egyébként nem vagyok homofób. A hit harcait pedig soha nem fegyverrel vívnám.

  • Szabados Ádám says:

    Lightsword,

    Nem ítéltem meg sem embereket, sem embercsoportokat. A másik cikk alatt éppen azt hangsúlyoztam, hogy az emberi méltóság szent. A homoszexuális tevékenység (értsd: azonos neműek közötti szex) megítélésében viszont ugyanúgy tartom magam az apostoli hagyományhoz (és az egyház kétezer éves egyöntetű tanításához), mint a házasságon kívüli bármilyen szexuális aktus esetében.

    Az, hogy ez alapján a meggyőződésem alapján (előre jelölve, hogy a cikket ebből a nézőpontból írom) elmondom a meglátásaimat, nem a tökéletességemről alkotott meggyőződésemet, hanem a homoszexualitásról alkotott meggyőződésemet tükrözi. Rejtély a számomra, hogy neked miért nem ez jön át.

  • Arpicus says:

    Kedves tónibácsi!

    Az Urak nem hogy a Jelenések könyvéig nem jutottak el,hanem szerintem még Dániel könyvéig sem.Nem tisztelettel és alázattal közelitik meg az Igét hanem önkényes és szelektiv módon.Számukra a Bibila/Szentirás csak egy eszköz amellyel gyakran visszaélnek.Megkérdőjelezik a Biblia ihletettségét,hibák után kutakodnak,minden kérdésben a kákán keresik a csomót.Vagy pedig a saját elképzelésükhöz keresnek benne támpontokat.Számukra(és itt különösen Sefatiasra gondolok)a Biblia egy boncolgatni való valami.Elképesztő merészséggel ir a Bibliáról és a Bibliával kapcsolatban.De itt van Luther vagy Athanasziosz:nem az ember teljes munkásságát nézi hanem a személy életének egy részletére koncentrál és azt lovagolja meg.
    Látom,hogy némelyeket zavar a HARC kifejezés.Hát uraim a helyzet éppen az,hogy harcban állunk.Harcban nemcsak a házon kivűl,hanem már házon belül is.Erre utal az Ádám által beidézett két ige is.A Biblia beszél a HIT NEMES HARCÁRÓL:most itt éppen ez a nemes harc folyik,hitvédelem a szó szoros értelemben.Úgy látszik,hogy jelen pillanatban a keresztyének vesztésre állnak ebben a harcban,de ez csak látszat.Az Igéből tudjuk,hogy a végső győzelem a hivőké lesz mert Jézus Krisztus a Győztes.Az Ő győzelmében van a mi győzelmünk.Hogy e harc folyamán a hűségesek milyen és mekkora veszteségeket fognak elszenvedni az egy másik kérdés.Szerintem az is baj,hogy az egyházak nálunk nagyon lagymatagon kezelik az új helyzetet.A “klérus”a nagy és kisegyházakban hallgat.Egyedül a Hit gyülekezete(akiket én személyesen nem nagyon szimpatizálok)tett két nyilvános nyilatkozatot.De lehet,hogy tévedek(bár ez lenne a helyzet!)és nem jutott el hozzám minden információ.Nem merik nyilvánosan felvenni,felvállalni a harcot, pedig a kesztyűt az arcukba dobták.Csak a keresztények mint “privát”személyek emelték fel a hangjukat.Minek bolygatni a dolgokat…?Ennyire elesett állapotban vagyunk?Az ellenség már a városon belül van mi pedig nem vagy nem akarunk erről tudomást venni…
    http://mandiner.blog.hu/2013/03/06/a_biblia_mint_gyuloletbeszed?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201507

  • Sefatias says:

    Kedves Arpicus!

    “nem az ember teljes munkásságát nézi hanem a személy életének egy részletére koncentrál és azt lovagolja meg.”

    Te ugyanezt csinálod , és jogos alapnak tekinted az ítéletre. 🙂

  • flowerith says:

    Kedves Ádám!

    Nagyra értékelem bölcs és iránymutató gondolataidat!

    Érthetővé kell tennünk, le kell fordítanunk az Igazságot (akármennyire is régies fogalom ez a post-post-psotmodernes kultúránkban)a mai ember, a mai gyerekek és fiatalok számára is, a nyelvezet tehát igen, de a tartalom soha nem változhat!

    Köszönöm

    R.

  • Csaba Tarró says:

    @Sefatias: Pisti éngen tényleg érdekel, hogy konkrétan miért és mit tett Athanasziosz, amivel ártott a keresztyénségnek.

  • Sefatias says:

    🙂 Akkor olvass utána.

  • revatti says:

    @Sefatias: elolvastam többször Arpicus kommentjét, nem látom, mire gondolsz. Hol ítéli meg egy ember munkásságát, aki mar meghalt es egyben látható az életműve? Mindenki életében vannak nehéz időszakok, amit esetleg nehezen vállalna fel utólag, de kérdés, hogy van- e olyan íve az életművének amivel eljut valahova netán az egész emberiség mercejevel mérve.

  • Idealista says:

    Lehetek gonosz? Szerintem ne etessük a trollokat. 😉
    (akinek nem inge stb)

  • Arpicus says:

    Kedves Sefatias!

    “Te ugyanezt csinálod , és jogos alapnak tekinted az ítéletre. “-ne haragudj nem értem ezt a megjegyzésedet.Világosits fel kérlek,hogy hol csinálom ugyanezt.Elég sok ideje olvasom a blogodat és néha hozzá is szólok.Tehát van egy kis rálátásom arra amit irsz és képviselsz.Mindig is provakativ voltál de most már félve olvasom a posztjaidat.Nagyon elszaladt Veled a ló.Mindezek mellett szimpatizállak mert te magadat adod,nem akarsz eladni hamis árút és őszinte vagy. 🙂 Viszont amit most hirdetsz azt nem tudom másként definiálni:súrolod a tévelygést és egyre gyakrabban lépsz át a határon.Te dolgod,a Te felelősséged!Szerintem túl merész vagy.De a nagyobb problémát ott látom amikor egy irástudó kezd el tévelyegeni és fura gondolatokat közölni:
    http://megmondoka.blogspot.com/2015/07/nem-uszom-meg-1.html
    A többieknek mondom-ha “birjátok”-a poszt mellett olvassátok el a hozzászólásokat.Ennek a posztnak a belinkelésével visszautalok az előbbi hozzászólásom egyik alapgondolatához:a Bibliával és annak a szövegével való visszaéléssel.Ma is jelentkeznek(nem is kevesen)akik fonák dolgokkal állnak elő.És egyre “fonákabb”dolgok jönnek…
    Lehet,hogy valakinek OFF ez amit irok,de nagyon is megy a témához.A jelen idők kereszténységének válságáról.Relativizáljuk a Bibliát és legendák gyűjteményévé degradáljuk.Végül arra jönnek rá,hogy a Biblia nagy része fikció,kitaláció.Ha ilyen az álláspontunk természetes,hogy nem tudunk helyes válaszokat adni a jelen kihivásaira.Sokan és sokat beszélnek ma a szeretetről(gyakran teljesen félremagyarázva azt és leválasztva a Biblia felfogásától)és elfeledkeznek Isten haragjáról.
    Isten most még hagyja ezeket a dolgokat,de egyszer közbe fog lépni…
    Istennek van véleménye rólunk.Figyeli,hogy mit mondunk és mit teszünk.Egyben őrködik Igéje felett.Én nem mernék ilyen merészen feltenni kérdéseket a Bibliával kapcsolatban.Lehet,hogy gyávának tűnök,de van egy határ amit nagyon veszélyes átlépni.Én messze elkerülöm ezt a határt mert mély tisztelettel fordulok a Bibliához és az abban önkijelentő Istenhez.Ma elszabadultak a dolgok,hogy ne mondjam-elvadultak.Engedjétek meg,hogy segitségül hivjam néhai Egri Sándor lelkipásztor egy prédikációjának részletét:”Mózes először összetörte a kőtáblát,amelyen a tizparancsolat volt,azután összetörte az aranyborjút is.Mert amig a bálvány el nem pusztult,semmi értelme sem volt Isten törvényének.Vagy Isten,vagy a bálvány!Nem lehet együtt mind a kettő!A kőtáblával nem sokat törődött a nép,de amikor összetörte az aranyborjút,a nép egy része megvadult.Ma is csak azok értik meg igazán Isten Igéjét és akaratát,akik készek összetörni a bálványaikat,bármilyenek is azok.De az is igaz,ha valakinek más töri össze a bálványát,ami a szivéhez van nőve,akkor biztosan megvadul,és ezért gyilkolni is képes lenne.Nagyon sok példa van erre a keresztyénség történetében.”
    “Ha nincs kijelentés(Károli:mennyei látás),elvadul a nép,boldog lesz ha
    megfogadja a tanitást.”-Példabeszédek 29,18.

    Visszatérve Hozzád,Sefatias-om,sajnálom,hogy én Nálad amolyan itélkezőként jövök le.Nem célom az itélkezés,de annak is megvan a helye.Ma már nem szabad semmilyen birálatot,eltérő véleményt hangoztatni mert azonnal rád nyomják az “itélkező”cimkét,bélyeget.Holott jogunk és kötelességünk itéletet mondani dolgokról és jelenségekről:
    https://keskenyut.files.wordpress.com/2015/07/a-ne-c3adtc3a9lj-hamis-filozc3b3fic3a1ja.pdf
    Kényelmesebb lenne befogni a számat és nem szólni,kivülállóként közömbösen nézni a fejleményeket.Erre én nem vagyok képes.Lehet,hogy sokaknál amolyan harcias fanatikus képében jövök le és már nagyon unnak engem-de nem tehetem,hogy csendben maradjak.Most még lehet szólni…
    1Pét.4,4-5;Jel 12,11.

  • Sefatias says:

    Kedves Idealista!

    Szóval aki nem ért veled egyet, az már troll? Pont erről írtam a kommentjeimben, hogy ez az elitista hozzáállás mások lenézéséhez, kitaszításához vezet. Elég jól bizonyítottad a feltevésemet

  • Arpicus says:

    Kedves Idealista!

    Tanácsolod:”Lehetek gonosz? Szerintem ne etessük a trollokat.
    (akinek nem inge stb)”-ha valaki A-t mondott mondjon B-t is!
    Ne légy ilyen titokzatos:ki a troll akit nem kell etetni?
    Ha én vagyok-szólj nyugodtan-és lelépek.Nem fogok megsértődni,tudomásul veszem…Azért kérnék mindenkit,hogy ne tegyünk homályos célzásokat! 🙁

  • Cypriánus says:

    Tisztelt Lightsword!

    Ne haragudj, de nehezen szabadulok egy érzéstől.

    Te nem vagy éppen egy szófukar ember: oldalnyi okfejtéseket vagy képes leírni.

    Ehhez képest nem vagy hajlandó egy egyszerű eldöntendő kérdésre igennel vagy nemmel válaszolni :

    Bűn e a homoszexuális aktus?

    Ezek után nem annyira furcsa, hogy kissé smúzolásnak, ködösítésnek tűnik amit csinálsz.

    Zárt gondolati rendszer, ….nos ismert Karl Popper lesújtó ítélete az általa zártnak tartott rendszerekről. Erre mondta azt kritikaként Leo Strauss, hogy ha egy gondolati rendszer “nyitottsága” a jóságának egyetlen mércéje, akkor “Platón barbárnak tűnik, bármelyik szajkó vagy bandatag pedig úriembernek “…

    Mi nem akarunk szajkók lenni, akárhányszor mondják el a médiumok, mi a trendi, a kúl, a jófejség kritériuma, és mi az amit szabad országban szabad embernek gondolni szabad…

  • Sefatias says:

    🙂 Kedves Arpicus!

    Két mondatra reagálnék csak, mert ez tényleg off:

    “Nagyon elszaladt Veled a ló.”

    “súrolod a tévelygést és egyre gyakrabban lépsz át a határon.”

    Ha nem szalad el velem a ló, akkor sosem fogom megtudni, hogy hol a határ. Ebből adódóan az nem is tudhatja, aki még nem járt ott. Tehát, ha valóban biztosan tudni akarod a határokat, akkor el kell menni oda, mert lehet, hogy nem is tudod hol van, csak hallottál róla.

    És még valami. Dániel könyvéről. Ha már úgy sem olvasom. Van benne egy érdekes mondat:”Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.”
    Ebben a gondolatban benne van a tudás növekedése. Ami magában foglalja azt is, hogy az eddig megszerzett ismereteink változásra szorulnak. Tehát nem biztos, hogy jó ragaszkodni bizonyos kétezer éves hagyományokhoz. A tudás pedig mindig a határok feszegetésének köszönhetően növekszik. Persze nem én vagyok az, aki fel fogja találni a spanyolviaszt. De saját magamnak még csinálhatok

  • Lightsword says:

    @Ádám: “Nem ítéltem meg sem embereket, sem embercsoportokat.”

    Akkor idéznék a bejegyzésből néhány kifejezést, címkét, melyet a homoszexualitást nem feltétlen bűnnek tartó keresztényekről (ha annak lehet őket egyáltalán nevezni) – nem, nem a melegekről – írtál:

    “hitehagyott; biblia meggyőződésétől elsodródott; eretnekséget követő és tanító; hitüket érzelmi alapon megélő; nem a keskeny úton járó; kirostálódott; trendkövető; hűtlen Isten parancsolataihoz; kipróbálatlan; magát ok nélkül evangéliumi hívőnek nevező; tévelygő; bukott és eltévelyedő”

    @Cypriánus: “Ehhez képest nem vagy hajlandó egy egyszerű eldöntendő kérdésre igennel vagy nemmel válaszolni:Bűn e a homoszexuális aktus?”

    Nem válaszoltam erre a kérdésre, mivel így is elég vicces, hogy bármi is volt a kérdés, felvetés (lásd állam és egyház kapcsolata), mindenki az erre adandó vélt válasz ellen tiltakozik. Korábban amúgy már vitáztam abban a témában is Ádámmal (tehát nem titkolom a véleményem), de ezt nincs kedvem folytatni.
    Nem akarom félrevinni jelenlegi mondandóm tárgyát sem, tehát csak azért sem fogok válaszolni a kérdésre – ezt hívd nyugodtan ködösítésnek 🙂
    Mellesleg arra az egyszerű eldöntendő kérdésre sem fogok válaszolni, hogy kék-e a szemem.

    “Zárt gondolati rendszer, ….nos ismert Karl Popper lesújtó ítélete az általa zártnak tartott rendszerekről. Erre mondta azt kritikaként Leo Strauss, hogy ha egy gondolati rendszer “nyitottsága” a jóságának egyetlen mércéje, akkor Platón barbárnak tűnik, bármelyik szajkó vagy bandatag pedig úriembernek”

    a, Kimondottan érdekel a platonizmus, de egyetértek abban Popperrel, hogy az egyik legnagyobb gyengesége az, hogy nem falszifikálható.
    Strauss kritikájára szerintem leegyszerűsítő (a nyitottság nem az egyetlen mérce), de ez nagyon mellékvágány – falszifikálható, de könnyen és gyorsan megcáfolható rendszert valóban bármelyik szajkó tud alkotni; falszifikálható, de hosszabb idő elteltével sem megcáfolt rendszert viszont garantáltan nem fog összedobni; nem falszifikálható rendszert pedig ismét nagyon könnyű alkotni, bármelyik bandatag vagy szajkó képes rá 🙂

    b, Ádám bejegyzésével nem csak a (1) zárt rendszer volt a probléma – hanem ezenfelül (2), az ellenségkép-gyártás, kirekesztés, megbélyegzés (lásd kommentem elején idézett jelzők), valamint (3) a rendszer kritika elleni agresszív védelme, amely kimondottan ellenzi a párbeszédet (ha hallgatsz a melegek történeteire, érzelmeid által vezérelt hívő vagy; ne figyelj az ellenérvekre, mert sokakat elsodorhatnak a megtévesztők, és egy laikus hívőnek nem láthatóak könnyen a teológiai tévedéseik, stb.).
    És igen, ennek az állításnak mind a három eleme megcáfolható 🙂

    Ez a három feltétel pedig főképp a szélsőséges ideológiákra és szektákra, valamint összeesküvés-elméleteken alapuló világképekre jellemző.
    Nekem ez aggasztó, de ettől ebből még mindenki levonhat teljesen más következtetést is.

    @tónibácsi: “bizarrul hangzanak Ádám blogjának szellemiségét figyelembe véve.”

    Én is pont azért voltam szomorú a cikk elolvasása után, mert szerintem is idegen Ádám gyakran nagyon jó és mély cikkeitől ez a hangvétel, látásmód (nem, nem a homoszexualitás kérdéséről alkotott nézet).

    Nem áll szándékomban tovább húzni ezt a vitát (valószínűleg elkezdeni sem volt jó ötlet részemről).

    Elnézést, ha hozzászólásaim az ideálisnál kevésbé voltak szeretetteljesek, és bízom abban, hogy tévedek (erre minden esély megvan 🙂 ) a homoszexualitásról más véleményt megfogalmazó keresztényekkel szembeni indulatok nem annyira krisztusi voltát illetően.

    Testvéri szeretettel:
    Lightsword

  • Éva says:

    Kedves Lightsword – és a folyamatos felbukkanására a fóbiának, sőt annak, hogy ezzel való törődés nem keresztényi – megint idehozom: “Ezt a filmet a homoszexuális irányultságú emberek iránt érzett nagy szeretet és törődés ösztönzi” https://www.youtube.com/watch?v=UXokMVY7D7Q hangzik el a film elején.

    Az “érted haragszom” nem jött át eddig?

    Tökéletesnek tartom Ádám összefoglalóját és ha nem off, akkor köszönöm is: már épp éljük ezt, hogy összeszaladunk különböző “fele-kezetekből” itt e lapon is: személyesen megjelenítjük a szellemi létezőt, az Egyházat 🙂 a “törésvonal” mentén, ami az igen-igen, nem-nem (Máté 5.37).

    Így készülünk az Úr Jézus eljövetelére, hogy legalább egy “kicsit” megjelenjen az “egy legyenek mint mi Atyám …”

  • Szabados Ádám says:

    Akkor idéznék a bejegyzésből néhány kifejezést, címkét, melyet a homoszexualitást nem feltétlen bűnnek tartó keresztényekről (ha annak lehet őket egyáltalán nevezni) – nem, nem a melegekről – írtál:

    “hitehagyott; biblia meggyőződésétől elsodródott; eretnekséget követő és tanító; hitüket érzelmi alapon megélő; nem a keskeny úton járó; kirostálódott; trendkövető; hűtlen Isten parancsolataihoz; kipróbálatlan; magát ok nélkül evangéliumi hívőnek nevező; tévelygő; bukott és eltévelyedő”

    Lightsword,

    Örülök, hogy elismered, nem bélyegeztem meg a melegeket, mert Gyuri szerint a véleményem kimeríti a homofóbiát és a gyűlöletkeltést. Ami az általad idézett (vagy majdnem idézett, hiszen szinte minden igéből főnevet csináltál) szavakat illeti, hadd egészítsem ki a listát még néhánnyal: “okosok”, “ariánusok”, “szexuális etikát újraértelmezők”, “nagyobb érzékenységgel segítők”, “árnyaltabban beszélők”, “tisztábban látók”, “afrikai érsekség alá behúzódók”, “szivárványos zászlót magasba emelők”, “egyházból kiválók”, “egymás kezét megfogók”, “nyugati szelektől fázók” stb. Hajlamos vagyok a címkézésre, mit tegyek.

  • Szabados Ádám says:

    flowerith, köszönöm a szavaidat.

  • Szabados Dávid says:

    Kedves Sefatias!

    Hibás a következtetésed a dánieli idézettel kapcsolatban!

    A tudás nagyobbá létele nem írja felül a kétezer éves hagyományokat, és nem megy velük szembe, hanem annak a mélyebb akár tudományos szintű megértését szolgálja.

  • Sefatias says:

    Kedves Dávid!

    Hogy hibás-e a következtetésem, azt majd a jövő eldönti. Rengeteg keresztény van, akik már most tagadják ezeknek a hagyományoknak a létjogosultságát. Én is ezek közé tartozom, bár nem annyira szélsőségesen, mint az adventisták, vagy Jehova Tanúi, vagy épp a hitgyüli 20 évvel ezelőtt.
    Abból a szempontból tényleg hibás, hogy én általánosságban értettem, az idézet viszont CSAK Dániel könyvére vonatkozik.

  • Sefatias says:

    Kedves Ádám!

    Szerintem Lightsword nem a melegekre gondolt, hanem a veled nem egy platformon lévő keresztényekre. Nem azzal van gond, amit a melegekkel kapcsolatban írtál(legalább is nálam) Hanem amit a veled egyet nem értő keresztényekről.

  • Szabados Ádám says:

    Tisztáztuk.

  • tónibácsi says:

    Kedves Sefatias,

    “Mit kellene olvasni a jelenések könyvében?”

    Csak lapozz bele. Milyen világ képe rajzolódik ki benne?

  • Sefatias says:

    🙂 számomra semmilyen. Preterista vagyok

  • tónibácsi says:

    No, ezt nem értem. Preterista vagy, ezért számodra nem értelmezhető? Kifejtenéd bővebben?

  • Szabados Dávid says:

    Kedves Sefatias!
    A hagyományok létjogosultságáról:
    Valóban, ha a kétezer éves hagyomány alatt olyan dogmatikai tételekre, elméletekre és ceremoniális gyakorlatokra gondolsz ami a történelmi kereszténység bibliaitól való elhajlása akkor egyetértünk.
    Ám, ha azokra a szellemi-erkölcsi alapokra gondolunk, amin az Ó- és az Új-szöv. is áll és csupán annyiban hagyomány, hogy hagyományosan ragaszkodik ezekhez az alapokhoz az Egyház, akkor viszont nincs igazad.
    A homoszexuális kapcsolat megítélése, pedig pontosan olyan sarkalatos erkölcsi-etikai kérdés, ami nem évszázadok alatt rakódott, a zsidóságra és a kereszténységre, hanem Istentől mind a teremtett természet rendjében, mind pedig a Tőle származó kinyilatkoztatásban világosan és egyértelműen kimutatható, nyomon követhető, konzisztens és következetes!

  • Éva says:

    Bányászom, akkor hogy értelemezed ezt: “Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, szabadnak és rabszolgának jelöljék me a jobb karját vagy a homlokát, hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének számát” Jelenések 14.14-17 ILYEN egyszerűen nem létezett, csak most van/lesz rá “lehetőség”!

    Csak azért kotyogok bele, miközben off, mert már szóba jött az előző cikknél is ez – elnézést kérek tónibácsi – mert szerintem “mérgezése” lehet Sefatiasnak a tanúknál tapasztalt “új ég és új föld” túlhangsúlyozása miatt 🙁
    Pedig az Új Jeruzsálem nem most jön – majd “onnantól” “ezer év” még – most más jön … és Jézus felhívta a figyelmünket a jelekre “ha ezeket látjátok beteljesedni … ” stb.

  • Sefatias says:

    Nem vagyok róla meggyőződve, hogy most ez a megfelelő hely a jelenések könyvének kitárgyalására. De amúgy benne vagyok

  • Szabados Ádám says:

    Inkább ne menjen el arra a téma most.

  • Éva says:

    Kedves Ádám, bocsánat! Már Gyuri is emlegette úgy mintha képzelődnénk.
    Ez az írásod annyira teljes egész, nagyszerű, és bizony prófétikus, hogy úgy fogtam vissza magam, nehogy annyira lelkesedjek, mint ahogy valójában…

  • tónibácsi says:

    Nem is arra gondoltam, hogy a Jelenések Könyvét kitárgyaljuk, csak arra akartam utalni, hogy annak tükrében nem lehet senki számára meglepő az Ádám által a fentiekben leírt világkép.

  • Csaba Tarró says:

    Szerintem teljesen korrekt volt Ádám részéről, hogy nem követelt magának prófétai tekintélyt az előrejelzése nyomán.
    Teljesen jogos feltételezések.
    A homoszexuálisok jogot követeltek arra, hogy házasságnak mondhassák a kapcsolatukat, az állam válasza az volt rá, hogy ”Jogotok van hozzá!”
    Keresztyén oldalon megjelent a ”Hála Istennek!”-csoportja.
    Nem kell nagy famtázia hozzá, hogy a homoszexuális házasságban élők majd elkezdik követelni, hogy keresztyénnek mondhassák magukat, mások érzéseivel továbbra sem törödve.
    Nincs kétségem sem az állam, sem a ”Hála Istennek”- keresztyének vélekedése felöl sem.

  • Sefatias says:

    Tónibácsi mire gondolsz? Azért a jelenések könyve nem két fejezet, hogy kitaláljam. Főleg az én eszemmel

  • Sefatias says:

    Csaba! a melegeknek tényleg van joguk hozzá. A jog csak leírt betűk kérdése. Miért ne nevezhetnék magukat kereszténynek a homoszexuális házasságban élők? Annak nevezik magukat, aminek akarják. Ki tíltja meg? Én is annak nevezem magam aminek akarom. Én istenhívőnek nevezem magam, pedig sokan ateistának tartanak. És akkor mi van?

  • Ilona says:

    Én megköszönöm Ádámnak ezt az írást, még ha sokan bele is kötöttek. Hetek óta foglalkoztat a téma. Pont azért, mert nagyon hiányzik az, hogy erről keresztény közösségekben ritkán vagy egyáltalán nem is beszélünk. Sokat imádkozom, beszélgetek Jézussal, hogy segítsen, adjon útmutatást a homoszexualitás kérdéseivel kapcsolatban. Nekem Ádám írása egy ilyen útmutatás volt. Nem egészen értek mindent, de amit igen, az megnyugtatott. És nem azért, mert ezzel a témával kapcsolatban semmi gondolatom sem volt, és most végre olvastam egy szimpatikusat, amit én is magaménak mondhatok. Hanem azért, mert amire eddig mégis eljutottam, csak még nagyon egyedül éreztem magam vele, abban most “társra/társakra” találtam. És nekem ez most elég ahhoz, hogy tovább léphessek, ahogy Ádám írta:”Ma alapvetően bátorságra, hűségre és tisztánlátásra van szükségünk.” Én még hozzátenném: és Isten kegyelmére, hogy amire eljutottunk, abban megmaradhassunk, hogy az életünk is tükrözze. Köszönöm.

  • Csaba Tarró says:

    @Sefatias: Pisti csak nem fűztem tovább a gondolatokat.
    Ha a meleg házasságban élőknek joguk lesz keresztyénnek mondani magukat, mi lesz a garancia arra, hogy az egyháznak joga lesz megtagadni tőlük a keresztyén értékekre hívatkozva a házasságkötést, vagy bármely sákramentom kiszolgáltatását?

  • Éva says:

    Kedves Ilona, éppen Vankó Zsuzsa magyarázza, most hallgattam, hogy Jézus (második) eljövetele előtt Illés lelke és szelleme mibennünk lesz https://www.youtube.com/watch?v=YTiH7p2ad-w és ezért fontos épülni, megerősödni a tiszta tanításban, hitben, úgy legyen!

  • Cypriánus says:

    https://revalve.wordpress.com/2015/07/15/a-kordonon-belul/

    ebből megtudhatjuk, hogy mi vagyunk a Galata levélben megismert törvényeskedők.

    Amúgy Balati-t még nem rakta ki a Golgota Gyülekezet? Már nagyon ideje lenne !!!!

  • Sefatias says:

    A kommentek némelyikében már most érzékelhető az a hatás, amiről beszéltem…

  • Sefatias says:

    Kedves Csaba!

    Remélem sosem lesz ilyen. Ahogy jogosnak látom, hogy a törvény előtt mindenkinek ugyanolyan jogai legyenek, azt is jogosnak tartom, hogy mindenkinek joga legyen a meggyőződése alapján büntetlenül döntéseket hozni. És amíg ez nem befolyásol károsan másokat, addig az állam ne szóljon bele. És szerintem senkit nem ér kár, ha egy lelkész úgy dönt, hogy a lelkiismerete nem engedi meg, hogy összeadjon meleg párokat. Ha lelkész előtt szeretnének házasságot kötni, akkor keressenek olyat aki ezt vállalja. Ha pedig valaki provokációból, a másik besározása végett szeretne ilyen helyzetből előnyt kovácsolni, azt ne támogassa az állam. Ám ha mégis bekövetkezne az amit írtál, akkor kell az egyháznak fellépni. Nem most, amikor semmi köze a témához

  • balati says:

    Kedves Cypriánus!

    Eddig csendben követtem ennek és a legfelsőbb bíróságos bejegyzésnek a kommentjeit, de most megszólítva érzem magam.

    Egyrészt, nem, még nem rakott ki a Golgota Gyülekezet, bár már megkerestem a vezetőséget ebben a kérdésben (is) az utolsó Ádámmal váltott eszmecserénk után. Ha szeretnél ezügyben (vagy bármely ügyben) bővebben beszélgetni velem, legközelebb nyugodtan fordulj hozzám direktben (a blogomban van erre felület).

    Megértem meglepettségedet a Galatás párhuzammal kapcsolatban, szeretném hát megmagyarázni. Engem az lep és ijeszt meg, hogy úgy érzem, Ádám és ennek következtében (?) pl. Te, Cypriánus, átléptetek egy nagyon fontos határt. Értem, és értékelem Ádám gondolatait a homoszexualitás ügyében, mindig is nagyra tartottam bejegyzései alaposságát és mélységét, és egy percig sem kérdőjeleztem meg őszinte szándékait és céljait. Prognózisával is egyetértek, amit ebben a bejegyzésében felvázolt, én is hasonló jövőképpel rendelkezem, és ehhez tényleg nincs szükség prófétai ajándékra. Azonban az utóbbi időben megjelent egy új gondolat (vagy csak most jött felszínre): aki máshogy vélekedik a homoszexualitás kérdésében, az már nem keresztény. Csak, aki rendíthetetlenül kiáll a tradicionális bibliaértelmezés mellett, az az igazi hithű keresztény, akit nem sodort magával korszellem, aki nem bukott, tévelyedett el. Ez megijeszt, és határozottan nem értek vele egyet. Nem értek vele egyet, de meg sem fordul a fejemben, hogy ettől ne lennétek a testvéreim. Ti viszont nem tartatok testvéreteknek, mert engedem, hogy megforduljon a fejemben, hogy a Biblia adott passzusait lehet másként is értelmezni. Még csak állást sem foglaltam, csak elképzelhetőnek tartottam, hogy valaki maradhat keresztény, ha másként értelmezi a homoszexualitásra vonatkozó igéket! Ettől már szemetekben eltévelyedtem, elbuktam, elsodródtam az igaz evangéliumtól: már nem vagyok a testvéretek. Ez elképesztő.

    Értem én, hogy valamiért úgy érzitek, nagyon határozottan ki kell állnotok. Értem, hogy kardot vontok. De hogy saját testvéreitek ellen fordítjátok azt a kardot, csak mert ebben a kérdésben másként vélekedik, az ijesztő és elszomorító.

    Az én ismereteim szerint az a keresztény, aki hisz Jézus Krisztusban, Isten Fiában, a világ Megváltójában és Urában, aki igyekszik követni Őt, és – igen – engedelmeskedni parancsolatainak, melyek Isten és embertársak szeretetére vonatkoznak. Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Uram, aki nélkül esélyem sincs, igyekszem betöltetni a szeretet törvényét, még ha másként is látom ennek hogyanját, mint Ti. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, tudom, hogy tévedhetek (és bizonyára sok mindenben tévedek is), de keresztény vagyok, Krisztust követem, és igyekszem lelkiismeretem legjavából Őt követni, szolgálni, szeretni, és embertársaimat is.

    Azért említettem a Galata levelet, mert Pál apostol megkérdezi azoktól a hívőktől, akik bedőltek azoknak, akik az üdvösség feltételévé tették a körülmetélkedést, és a Törvény megtartását, hogy “kicsoda varázsolt el benneteket???” Úgy érzem, hogy Ádámot és sok itteni kommentelőt elvarázsolta és megvakította a kultúrharc dobpergése és a kardok csattogása, hogy észrevegye: hozzátett az Örömhírhez valamit, amitől az már nem örömhír.

    Lehet, hogy én súlyosan tévedek a homoszexualitás kérdésében, és már nem tartatok testvéreteknek, de arról meg vagyok győződve, hogy ez a hozzáállásotok téves, káros és ellentétes az Igével.

    De ettől még testvéremnek tartalak Benneteket, és sajnálom, hogy Ti már engem nem.

  • Cypriánus says:

    Kedves Balati!

    Igazán kellemes és kulturált hangú válaszod kifejezetten üdítő színfolt. Elnézést hogy ilyen nyersen fogalmaztam a Golgota Gyülekezet és a Te kapcsolatodról.
    Viszont aligha kell magyaráznom, pásztori -szolgálati felelősséget kell hogy vállalj. Ennek meg még vannak a felekezetenként eltérő kritériumai.

    Nos nézd, nem mi vagyunk a szívek bírái. De minden személyes rokonszenves ellenére azt gondolom rossz úton jársz. Amúgy nem az zavar, hogy próbálod megérteni a melegeket, ez becsületes és érzékeny hozzáállás …De a férfi és a nő sokkal mélyebb valóság.

    Amúgy progresszívizmusod jobban zavar, mint a melegek melletti kiállásod..nem hiszek a haladásban.

  • Csaba Tarró says:

    @balati: Éngem nem nagyon foglalkoztat a Golgota magánügye. Úgy általában egyik felekezeté sem. Az egyházfegyelmezés mindegyiküknek a belső joga, felesleges kívűlről beleszólni.
    A keresztyénség ügye, már inkább foglalkoztat. Divatos dolog a történelmi egyházak múltban történt bűnein lovagolni, s azonosítani a keresztyénség egészével. Sokan megkérdőjelezik, hogy keresztyén volt-e vajon az, akinek más ember vére tapadt a kezéhez a tanai mellett kardoskodva. Jogosnak tartom a felvetést.
    Legalább annyira jogosnak tartom a következő kérdést: Keresztyénnek mondható-e az, aki a nézetei mellett kardoskodva más emberek üdvösségével játszadozik?
    Bocs, de nem találsz olyan igemagyarázatot, amely azt mondaná, hogy aki a bűnei örömében hemperegve hal meg, az üdvözül! Legyen az akár tolvaj, gyilkos, parázna, homoszexuális, vagy bármi más.
    Őszíntén kérdezem, mit tettél az általad melegnek mondott testvéreid üdvösségért?
    A “ne féljetek az ítélettől, mert a keresztyének a jogaitok (bűneitek) mellett állnak”- üzenete számomra akkor sem evangéliumi, ha belecitálod Jézus nevét és sétálsz egy jót a veled szimpatizáló emberekkel.

  • balati says:

    Kedves Cypriánus!

    Nem haragszom, és megértem, hogy ez a téma indulatokat vált ki bármelyikünkből. Elfogadom, hogy úgy érzed, rossz úton járok, de úgy gondolom ez nincs így, hiszen akkor nem járnék rajta. Ettől függetlenül sokszor kérem Istent, hogy segítsen tisztán látni, és segítsen jól szeretni meleg embertársaimat. Kérlek, imádkozz értem, hogy értsem és jól értsem Istent, és ha kell, jobb belátásra jussak vagy jussunk (a Keresztények a melegekért csoporttal). Komolyan kérem és köszönöm!

    Kedves Csaba!
    “Keresztyénnek mondható-e az, aki a nézetei mellett kardoskodva más emberek üdvösségével játszadozik?”
    Véleményem szerint egyértelműen igen. A kereszténységből egyedül az zárja ki magát, aki megtagadja Krisztust, Jézus vérét lábbal tapodja és közönségesnek tartja, aki a Krisztusról bizonyságot tevő Szellemet káromolja. Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy tökéletesek vagyunk, hibátlan a teológiánk és tökéletes a bibliaismeretünk, hanem hogy Jézus Krisztusba vetettünk bizalmunkat, aki megváltott minket kegyelemből hit által. Aki ehhez bármely további feltételt hozzátesz, az legyen átkozott Pál apostol szerint.
    Kérdésedet egyébként neki szegezhetném azoknak is, akik gyűlölködésükkel, elutasításukkal és képmutató keresztény életükkel emberek sokaságát idegenítik el a kereszténységtől. Ők is emberek üdvösségével játszanak! De ettől még keresztények és testvéreim maradnak.

    “Őszíntén kérdezem, mit tettél az általad melegnek mondott testvéreid üdvösségért?”
    Nézd, Csaba, a Keresztények a melegekért csoport két hónapos sincs. Nem gondolod komolyan, hogy ennyi idő alatt olyan túl sokat tenni lehet? Ez idő alatt a Pride-ra készültünk, most kezdődik az igazi munka. Hidd el, hogy nem a kicsapongásban és önpusztításban szeretnénk őket megtartani, hanem Isten jelenlétébe és megváltásába bevonni.
    “ne féljetek az ítélettől, mert a keresztyének a jogaitok (bűneitek) mellett állnak”
    Fogalmam sincs, miért gondolod, hogy ez az üzenetünk. Semmi alapot nem adtunk arra, hogy ezt gondold, Te, vagy bárki.

    Kérlek Benneteket, amellett, hogy kritikátokat megfogalmazzátok, imádkozzatok értünk, hogy bölcsen és Isten áldásával tudjunk feléjük szolgálni, és imádkozzatok az LMBTQ közösség tagjaiért, hogy Isten megváltásában és bűnbocsánatában részesülhessenek! Köszönöm!

    ui: nem fogom tudni folytatni ezt a beszélgetést, mert 7. áldott hónapban járó feleségemmel fogjuk megünnepelni 13. házassági évfordulónkat a következő napokban egy hosszú romantikus hétvége keretében internet nélkül. Csak, hogy kicsit mindenkit megnyugtassak! 😉

  • Cypriánus says:

    Kedves Balati!
    Természetesen! Így fogok tenni!

    Szép hétvégét Nektek (mindhármatoknak :)) !!!

  • Sefatias says:

    A kereszténység történelmi bűne, hogy sosem az embert nézte, hanem a véleményét. Aztán emiatt ölték meg a másként gondolkodót. Szerették ők a bűnöst, csupán a tetteit ítélték el. Keresztények százezrei haltak meg emiatt. A hithű keresztény vezetők, akik felelősségüknek érezték a hit és a nyáj védelmét közvetve, közvetlenül hozzájárultak ehhez. Ha nincs ez a poszt, akkor nem jelennek meg olyan kommentek, ahol nevesítve ítélnek el olyan keresztényeket, akik másként gondolkodnak(nem jól, másként). Tévelygőnek, gyülekezetekből kivetni valónak nevezték itt két kedvenc bloggeremet, az én státuszom nem zavar, mert nekem jellememben van a provokáció és a szemben állás, szívesen viselek minden negatív jelzőt. Lényeg, hogy az ilyen írások, akármilyen szelíden íródnak, ezt eredményezik. Mindig is ezt eredményezték. Az ellenségkép gyártás hamar ellenséget talál. És az ellenséggel nem illik kesztyűs kézzel bánni. Ehhez járul hozzá az, hogy a viták, beszélgetések során nem látjuk a vitapartnerben az embert. Csupán a megégetni való eretneket.
    Ha az embert néznénk, akkor könnyen úgy járnánk, mint Cypriánusz, aki a neve előtt és mögött álló betűk ellenére kanyarintott egy megdöbbentően gonosz és rosszindulatú kommentet, majd kénytelen volt kihátrálni önmaga elől, és inkább az emberrel foglalkozni, mint a véleményével

  • Cypriánus says:

    Sefa, pont hogy Te személyeskedsz.
    A határok világos meghúzása egy vezetőre vonatkozva elég alap elvárás. Balati helyben egy vezető. Soha nem voltam személyes ellensége Balatinak, de szerintem ő és a Golgota Gyülekezet útjai nem esnek egybe egy jó ideje. Ha elöljárója lennék, fölszólítanám hogy vonja le a tanulságokat.

  • Sefatias says:

    A kereszténység sosem tudott határokat világosan meghúzni. Ezt csak olyanok állítják, akik nem ismerik a kereszténység történelmét. A biblia és a bibliai törvények relativizálása, amit oly sokan elítélnek, nem Balati, Sytka, vagy az én bűnöm. Ez a relativizálás közel két évezrede a kereszténység sajátja. Ebből adódóan nem látok problémát, illetve a kereszténység történelméből kirívót abban, ha egy elöljáró, vagy akár egy egész egyház más utat keres. A kereszténység ezt csinálja mióta létezik.
    Hogy személyeskedés volt-e? Én nem érzem annak. Lehet, hogy te nem tartod magad Balati ellenségének, hanem csupán a szeresd a bűnöst, gyűlöld a bűnét elvet alkalmaztad, de pont ennek (a szerintem téves nézetnek) köszönhetően olyan stílusban írtál róla, amit azt hiszem nem vett jó néven. A kommentedet nem sok választja el a: Ki kell rúgni a rühes dögöt! felkiáltástól.

  • Sefatias says:

    Kedves Cypriánus!

    Mindenesetre nem szeretném tovább feszíteni ennek a témának a húrját. Én a másként gondolkodók teljes elfogadásában hiszek. Nincs jogunk bírálni őket, főleg nem elítélően. Mindenki a saját urának áll vagy bukik. Ezért az egyetlen normális keresztényi megoldásnak a másik feltétel nélküli tiszteletét tekintem. Ahogy egy homoszexuálisnak joga van a sajáűt vágyaihoz, úgy egy konzervatív kereszténynek is joga van a saját véleményéhez. Nélkülük nem lenne kerek ez a világ.

  • Szabados Ádám says:

    Sefatias,

    köszönöm, hogy elmondtad te is a hitvallásodat. Nem véletlenül nem kereszténynek nevezed magadat mostanában, hanem deistának, vagy tudomisénmárminek. A keresztény hitben bizonyos dolgok megvallása alapvető fontosságú a Krisztussal való azonosuláshoz. Ezek részben bizonyos igazságokra vonatkoznak (pl. van Isten, egy Isten van, aki teremtette a világot, ez az Isten Jézus Krisztusban emberré lett, Krisztus egy az Atyával, a megváltás Krisztus halála és feltámadása által van, lesz örök élet stb.), részben bizonyos etikai változásra (a keresztségben Krisztussal azonosulva meghalunk a bűnnek, amit Isten törvénye definiál). A keresztény hit tehát nem lehet önmagával azonos, ha bizonyos alapvető igazságokat tagad, vagy ha az Isten parancsolataival szemben foglal állást – akár elvi, akár gyakorlati szinten. Mind az elvi, mind a gyakorlati tagadás az apostoli kereszténységben a keresztény közösséggel való szembefordulást jelentette (l. pl. 1Kor 5; 2Thessz 3,11-15; 2Jn 9-11).

    A szívek vizsgálója természetesen Isten. Isten ismeri az övéit, és hogy kik ők, azt mi onnan tudhatjuk, hogy az övéi elhagyják a gonoszságot (2Tim 2,15-21). A homoszexualitás helyesnek mondása alapvetően megy szembe a bibliai etikával és az apostoli tanítással, valamint a megtérés logikájával. Ha valaki tanítóként nevezi helyesnek azt, amit Isten utálatosnak (és olyan bűnnek, ami megtérés nélkül kirekeszt az Isten országából) mond, az illető felelőssége jóval nagyobb, az egyház önvédelmi reflexe vele szemben pedig egészséges és jogos. Maga Jézus is súlyos szavakkal figyelmeztetett erre (pl. Mt 7,15-20), bár hogy Jézusról mit gondolsz mostanában, arról fogalmam sincs.

  • Csaba Tarró says:

    @Sefatias: Az aki embereket öl, az szereti a bűnt, de gyülöli a bűnöst!
    Igaz ez a fizikai halálra és az üdvösségre vonatkozólag is.

    Amikor egyenlőségjelet teszel az egyházfegyelmezés és a kirekesztés közé, s ezt még megspékeled a gyülölködés és az emberölés tárgyeseteivel, igencsak rossz oldal mellett bontottál zászlót.

    Balati írja, hogy 2 hónapja működnek, ne várjak csodákat.
    Hány hónapra van szűkség, valamiről elmondani, hogy nem kedves Isten előtt?

    Vajon, akkor is ilyen szimpátiával fogadták volna maguk között, ha ezt közli?

    Számomra a felvonulásának ettől az az üzenete, amit leírtam.

  • Sefatias says:

    🙂 Kedves Ádám!

    Én kereszténynek vallom magam. A deizmusom, vagy az agnosztikusságom a kereszténységen belül értendő. Nem pedig kizáró oka a kereszténységből. Szóval én mostanában is ugyanúgy kereszténynek vallom magam, mint eddig bármikor. Igaz a nézeteim radikális változásokon mentek át, ám megmaradtak a kereszténység halmazán belül.
    Jézusról és a megváltásról ugyanazt gondolom most is, mint mikor ezt leírtam: http://sefatias.blog.hu/2013/03/17/es_hiszek_jezus_krisztusban

  • Sefatias says:

    Figyelj Csaba!

    A prájd az a közeg, ahol nem érzem, hogy keresnivalóm lenne. Amikor Balatinak megjelent az az írása, ahol közli, hogy ő részt vesz, a fészbukon írtam is kommentben, hogy bár a prájd céljaival egyetértek, azon nem vennék részt, mert a felvonulással nem. Ám ez nem ad okot arra, hogy én most összeakasszam a bajuszom Balatival, aki ebben a kérdésben másként gondolkodik, mint én. Sőt inkább nagyobb tisztelettel vagyok iránta!

  • Csaba Tarró says:

    @Balati:
    Én az általad leírt hitvallástól sem estem hanyat. Krisztus követésének vannak szűkséges következményei.
    Az elfogadhatatlan dolgokat a Biblia nyiltan meghatározza.
    Érdemes 2Pét.2 fejezetén mélyebben elmélkedni.

  • Szabados Ádám says:

    balati,

    köszönöm a hozzászólásod kulturált stílusát. Csak hogy tudd, nem mondtam rólad, hogy nem vagy keresztény. Nem akarok szavak mögé bújni, de én annyit állítok csak, hogy ha valaki a homoszexuális tevékenységet helyesnek mondja (ha jól értem, ez a mostani álláspontod, de javíts ki, ha nem így van), az másik kereszténységet tanít, mint Jézus és az apostolok. Hogy a szívedben mi zajlik, azt nem láthatom. Sokat elárul számomra a lelkedről, hogy a drunk ex-pastors podcastjait hallgatod és ajánlod jó szívvel másoknak is (elég jól ismerem Jasont és Christiant, valamint a gondolkodásuk és életútjuk szomorú alakulását). Azt gondolom, hogy rossz irányba mész, és ezt most nem látod. Vak vezető lettél. Megígértem neked régebben, hogy imádkozni fogok érted. Ezt sokszor megtettem, és ezután is tenni fogom. Ha én lennék a magyarországi Golgota (vagy a nemzetközi Calvary Chapel) valamelyik felsőbb vezetője, ezzel egyidőben arra kérnélek, hogy ha a homoszexuális kapcsolatokat valóban helyesnek tartod, hagyd el a flottát, mert nem egy irányba haladunk. És közben imádkoznék a visszatérésedért.

    A Keresztények a melegekért csoportról nem tudok sokat, csak azt, hogy a Pride-on való fellépésetekkel nem a saját nemük felé vonzódó emberek iránti krisztusi szeretetet mutattátok meg a világnak, hanem a törekvéseikkel és életmódjukkal való egyetértést. Ezzel zárjátok őket ki az Isten országából (1Kor 6,9-11). Krisztus nem így szerette a bűnösöket.

    Mindettől függetlenül örülök, hogy babátok lesz és kívánom, hogy sok örömötök legyen benne!

  • Sefatias says:

    Te Csaba!

    Gondolod, hogy Balati még nem olvasott Bibliát? Miért hiszi mindenki azt, hogy aki másként gondolkodik, az nem olvassa a Bibliát? Te vagy ennél a posztnál a harmadik ilyen.

  • Szabados Ádám says:

    Sefatias,

    oké, nem voltam benne biztos, hogy még mindig kereszténynek mondod-e magadat. (Egy 2013-as cikk azért nem feltétlenül megbízható támpont annak, aki a 2015-ös Sefatias gondolkodására kíváncsi, nem?) Ezzel együtt a hitvallásod ma sem keresztény, ahogy Jehova Tanúi korodban sem az volt, hiába gondolod annak. A gnosztikusok is kereszténynek vallották magukat a 2. században, vallották Jézust, csak egészen mást gondoltak róla, Istenről és a megváltásról, mint az apostolok. Szóval a keresztény jelzőt esetedben most megtévesztőnek gondolom. Szeretnéd a felismerhetetlenségig tágítani ezt a fogalmat, de ez nem fog menni. Ennyire nem tágul. Embertársamként kedvellek, kedvelem az őszinteségedet, nyíltságodat, egyenességedet. Csak újjá kell még születned.:)

  • Cypriánus says:

    Sefa, én komolyan kedvellek Téged. Őszinte vagy, jó a humorod.
    De azért Te, aki fenntartod magadnak a mindig és mindennel való egyet-nem-értés jogát, ezt a jogot nekünk is meghagyhatnád.

    Értem, hogy miért írod mindezt, sok csúnya dolog volt már ez igaz. De a Te utad a legtöbb ember számára nem járható. Nem képesek bizonyosság nélkül meglenni. Ezért le lehet őket nézni, de valyon ez helyes e?

  • Csaba Tarró says:

    @Sefatias: Szerintem senki nem kért arra, hogy bajszot akassz Balatival.
    Gondolom meg volt a személyes okod, ami miatt nem vonúltál volna fel.
    Hogy most jobban tiszteled, biztosan erre is van személyes okod.
    Hogy mennyire a Biblia álláspontja lehet ebben a mérvadó most nem mennék bele, mert ehhez is teljesen másként viszonyulunk az esetek többségében.

    Ádám elég jól megfogalmazta, hogy a keresztyénség fogalmához hozzátartoznak bizonyos tanítás beli feltételek.
    Jehova Tanúitól korrektnek is tartottam, hogy kikérték maguknak a keresztyén jelzőt…

  • Cypriánus says:

    Kedves Sefatias! Amúgy azt sem mondom, hogy a Te utad rossz, csak egyéni. Nem mindenki bírná ki. Lehet hogy Neked ez az utad Istenhez. De ez nem jelenti hogy mindenki másnak is.

  • Sefatias says:

    Igérem, hogy ma válaszolok. Már csak mobilozok, és azon nem szeretek hosszút írni.

  • Sefatias says:

    Na van egy kis időm így ebéd után. Most csak Ádám kommentjére reagálok, aztán este Csabáéra és Cypriánuszéra.

    (Egy 2013-as cikk azért nem feltétlenül megbízható támpont annak, aki a 2015-ös Sefatias gondolkodására kíváncsi, nem?)

    🙂 igen igazad van, bár ebben az esetben a megváltás és Jézus szerepe nálam fix, de a bűnbeesés és megváltás módja komoly kérdés lett. Bár olvasmányaim alapján nem csak nálam.

    “Ezzel együtt a hitvallásod ma sem keresztény… hiába gondolod annak”

    Nem tudom. A kereszténység nagyon tág fogalom. Azt hiszem, hogy csak az tekinti szűk fogalomnak, aki a saját környezetére és az általa meghatározott elvárásokra szűkíti le a fogalmat, és a többieket meg a saját kritériumai alapján kizárja a kereszténységből. Így miután a nemkívánatos egyedeket a saját fogalmaink alapján kizártuk az általunk megfogalmazott kereszténység halmazából, már könnyű is azt mondani, hogy a kereszténység nem olyan tág. Persze ennek a saját blogod is ellentmond, hiszen te magad is írtál olyan példaképnek tekinthető emberekről, akik a saját fogalmaid szerint valójában nem is keresztények.
    Hogy nem vagyok keresztény? És hogy ki szerint nem vagyok az? Bevallom őszintén, hogy jelenleg nem szorulok külső segítségre önmagam meghatározásához, és szívesen alkalmazom magamra azokat a negatív jelzőket, amelyeket rám aggatnak. Ahogy én fenntartom magamnak a jogot arra, hogy bizonyos fogalmakat magam határozzak meg, ezt a jogot én is megadom másnak. Ez nálam nem sarkalatos pont. Én például mind a mai napig szívesen járnék a gyülekezetetekbe, mert nagyon jól éreztem magam. És van bennem annyi alázat, hogy ne legyek kerékkötője annak az eltérő nézeteink miatt. Sajnálom is, hogy nem vagy közelebb.
    És hogy ki keresztény ki nem? Valójában a kereszténység kétezer éves történelme relativizálja ezt a fogalmat. A te meghatározásod sem helyes. Én például Luthert nem tekintem kereszténynek, mert evangéliummal teljesen ellentétesnek tekintek minden gyilkosságra és mások elnyomására való felszólítást. Luther egy lelkiismeretlen mészáros volt, aki miatt tízezreket mészároltak le, és ő pedig ideológiát gyártott e mögé, valamint nyíltan vállalta érte a felelősséget. Ugyanez a bajom sok szenttel és hithőssel, akik hazugsággal, gyűlöletkeltéssel, gyilkossággal harcoltak Krisztusért. Ezzel szemben nem hiszem, hogy csupán az evangéliumokat használva találnál kifogást az életemben. Sőt az újszövetséget felhasználva se sokat.
    Szerinted nem vagyok keresztény, mások szerint példaértékű amit csinálok. Szerinted ártok a kereszténységnek, mások szerint sokan, sokat köszönhetnek nekem.
    Hogy újjá kell-e születnem? Szerintem kb 23 éve megtörtént. De benne vagyok, hogy egy vizsgálóbizottság nézzen utána, és bírálja felül az újjászületésemről szóló állításomat.:) Vagy úgyis vannak itt sokan, akik közvetlen kapcsolatban állnak a Szentlélekkel. Valaki kérdezze már meg tőle. Én is kiváncsi vagyok, hogy mit mond.
    És akkor Jehova Tanúiról. Nagyon sok a hasonlóság közted és köztük. Sokkal nagyobb, mint hinnéd, vagy szeretnéd.:P

  • Szabados Ádám says:

    Sefatias,

    mindkettőnknek ezek szerint elég markáns véleményünk van arról, hogy milyen (legyen) a kereszténység, és milyen nem. Ezek nem tűnnek összeegyeztethetőnek, bár átfedések biztosan vannak. Mivel a saját véleményemben nem bízom, igyekszem az apostoli hagyományhoz igazodni.

    Ami a JT-val való hasonlóságomat illeti, biztos, igazad van. Valószínűleg sok hasonlóság van köztem és a muszlim radikálisok közt is, egyeseket pedig kifejezetten emlékeztetem a transzban prófétáló camisardokra. Próbálok az lenni, aki vagyok.:)

  • tónibácsi says:

    Filóztam azon, hogy melyik topichoz írjak, de mivel a Keresztények a melegekért mozgalom itt kerül szóba és ha jól olvastam balati is tagja a mozgalomnak, döntöttem úgy, hogy ide írok.

    Beleütköztem balati következő mondatába: “Kérlek Benneteket, amellett, hogy kritikátokat megfogalmazzátok, imádkozzatok értünk, hogy bölcsen és Isten áldásával tudjunk feléjük szolgálni, és imádkozzatok az LMBTQ közösség tagjaiért, hogy Isten megváltásában és bűnbocsánatában részesülhessenek”

    Mármint azért ütköztem bele, mert ezt a szolgálatot egy olyan harcostárssal kívánja megküzdeni (Kincses Marcell), aki a homoszexuális házasságért küzd. Ebből az következik, hogy az LMBTQ közösség megváltásáért és bűnbocsánatért folytatott szolgálatnak nem lehet a része, hogy a Krisztus követés feltételeként az identitás feladását hirdessék. Azaz azt, hogy bár homoszexuális vagyok, de ha nem adom fel ezt az identitásomat, akkor nem követhetem Krisztust.

    Lehet, hogy súlyos szavaknak tűnnek, de azt gondolom, hogy Krisztus erre hívott mindannyiunkat: “Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.”

    A kettővel ezelőtti topic alatt kibontakozott heves vita elején Balavány Gyuri egyik hozzászólásában arra utalt, hogy a homoszexualitás megítélése azért más (pl. az alkoholizmussal szemben), mert ez identitás kérdés.
    Amikor a gazdag ifjú történetét bátorkodtam átírni “Jézus a pride-on” címmel, akkor a Gyuri által felvetett kérdés, valamint a Keresztények a melegekért mozgalom üzenete (Jézus elmenne a Pride-ra) motoszkált bennem. Ne haragudjatok, hogy ide is bemásolom még egyszer, lehet valaki nem olvasta.

    És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?
    Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.
    Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy;
    Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.
    Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?
    Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, szakítsd meg a kapcsolatot a férfiúval akivel élsz, és jer és kövess engem.
    Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert igen szerette a férfiút akivel élt.

    Mit kért Jézus a gazdag ifjútól, aki Istenfélő emberként élt, és szerette felebarátját mint önmagát? Azt, hogy adja fel az identitását! Gazdag volt, lehet, hogy születésétől fogva. Az volt az identitása. Elképzelhetetlen volt számára mindezt feladni. Szomorúan ment el.

    De végül is mit kér mindannyiunktól Jézus, amikor találkozunk vele? Ugyanezt. Emlékszem, amikor újjászülettem, egy pszichológián végzős lány a baráti körből megkért többünket, hogy a szakdolgozatához egy felmérésben vegyünk részt. Egy kérdőívet is ki kellett töltenünk, az enyém értékelhetetlenné, vagy inkább nagyon meghökkentővé sikeredett. Az volt a nyitó kérdés: Milyen embernek tartja magát? Gondolkodás nélkül írtam be: Bűnösnek! Aztán a hosszú kérdőívből mégis egy boldog és kiegyensúlyozott ember képe rajzolódott ki.

    Tudom és tisztában vagyok azzal, hogy a mai keresztény egyházakban mi hangzik el a szószékről a homoszexualitással kapcsolatban. Borzasztó. Nekem is sok kínt okozott, amikor korábbi gyülekezetemben a Törvényt és nem az Evangéliumot hirdették. Töprengtem azon, hogy ha van a közösségben valaki, aki ezzel küzd, kihez fordulhat itt?

    De a válasz akkor sem lehet az, hogy a homoszexualitás megélése nem bűn. A válasz csak egy lehet: “Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.”

  • Sefatias says:

    Kedves Ádám!

    🙂 mivel én a kereszténységet nem tekintem zárt rendszernek, ezért az én nézetembe simán belefér a tied. Eszembe nem jutna megkérdőjelezni a kereszténységedet. A véleménykülönbségeket nem tartom kizáró oknak. Ellenben a lopást, hazugságot, gyűlölködést, gyilkosságot igen.

  • Kövesi József says:

    Kedves Sefatias!
    Igen is megkel ítélni a cselekedeteket.Ítéljétek meg a lelkeket.Gyümölcseiről ismeritek meg őket.-mondja az ige. Azt kellene eldönteni,hogy a Bibliát mint Isten igéjét elfogadjuk-e zsinórmértéknek az életünkben,és ez határozza meg a beszédünket,cselekedetünket ? Ne a másik búnéról beszéljünk, hanem a sajátunkról.Isten csak a saját bűnünket kéri rajtunk számon.Mindennek ára van,a bűnnek a halál,az Isten szerinti életnek Isten áldása,ami az egész környezetünkre és a társadalomra kihat,ezért vagyunk felelősek egymásért.

  • Szabados Dávid says:

    Kifelejtetted a homoszexualitást a kizáró okok közül! 🙂

  • Sefatias says:

    Sokminden mást is kifelejtettem. 🙂 de ha értően olvasol, akkor észreveheted a személyes véleményemet a dologról

  • Sefatias says:

    Na hazaértem. Jövök a válaszokkal

    Kedves Cypriánus!

    “Te, aki fenntartod magadnak a mindig és mindennel való egyet-nem-értés jogát, ezt a jogot nekünk is meghagyhatnád.”

    Hol tagadtam meg tőletek, vagy bárkitől ezt a jogot? Ha esetleg mégis mondtam volna valami ilyesmit akkor elnézést kérek, mert ellentéteset mondtam a nézeteimmel, de nem emlékszem rá, hogy lett volna ilyen.

    “De a Te utad a legtöbb ember számára nem járható. ”

    Teljesen egyetértek! Nem is ajánlom mindenkinek. Bár meggyőződésem, hogy mindenki jobban járna.

    “Nem képesek bizonyosság nélkül meglenni.”

    Tudom. Bár a véleményem erről az, hogy a keresztények bizonyossága csak egy álarc, ami mögé elbújnak, hogy ne kelljen szembe nézni a valósággal. A legtöbb kereszténynek fogalma sincs, hogy miben, miért hisz. Csak van. Erről néhány hete ezt írtam: “Nagyon kevés embernek jut eszébe, hogy a dogmákat alaposan megvizsgálja, arra meg aztán végképp kevés ember tesz erőfeszítést, hogy leásson az egyházi tanítások legmélyére, és azok kialakulásának, történetének részleteivel tisztába jöjjön. Általában mindenki megelégszik azzal, hogy vannak dogmák, elfogadja, hogy azok valóság és igazságtartalmának, az egyház teológus arisztokráciája már utánanézett, és megbízik a döntésükben, mint egy laikus, aki úgy is tudja, hogy ez egy olyan terület, amire jobb, ha nem is merészkedik, mert ez a tudósok dolga.
    A kérdés az, hogy beszélhetünk-e személyes meggyőződésről ilyen esetben? Kijelentheti a hívő azt, hogy amiben hisz, az a megfellebbezhetetlen és abszolút igazság? Tekintheti magát úgy, mint Isten személyes követét, akit a Szentlélek hívott el erre a különleges feladatra, hogy képviselje az Istent és az ő igazságát?” http://sefatias.blog.hu/2015/05/28/szabadsag_vagy_megkotozottseg

    “Ezért le lehet őket nézni, de valyon ez helyes e?”

    Kétlem, hogy valaha is lenézésemről biztosítottam volna azokat, akik nem az én utamon járnak. A bibliakörünkön vannak fundamentalista nézetű testvérek. Hétről hétre nagyokat beszélgetünk, vitázunk, persze normális keretek között. És bár a nézeteink gyakran nem férnek össze, én mégis gyakran kifejezem a hálámat nekik, mert sok dologban nekik van igazuk, és segítenek a földön járni. Én nem hiszek az egyedül birtokolható igazságban. A blogomon a hitvallásomban ezt így fogalmaztam meg: “Ki az közülünk,
    aki leszögezheti, hogy az igazság birtokában van? Én magam nem merek ilyet kijelenteni. Sőt!
    Bátran felvállalom, hogy amiben jelenleg hiszek, annak jelentős része nem igaz. Épp ezért
    boldogan várom, hogy eljöjjön az az idő, amikor az én Uram kiigazítja a gondolkodásmódomat,
    nézőpontomat, és megmutatja majd, hogy hol tévedtem. És pont azért, mert biztos vagyok abban,
    hogy valahol tévedek, nem merem elítélni, megítélni a másik embert, mert félek, hogy ha én ezt
    megtenném, akkor az én Uram, engem is megrovásban részesítene. ”
    http://sefatias.blog.hu/2013/01/12/hitvallasom_911

    “Lehet hogy Neked ez az utad Istenhez.”

    Én biztos vagyok ebben. A hitvallásomban erről ezt írtam: “Mindannyian
    elindultunk az Istenhez vezető úton. Mindannyian máskor, más módon kerültünk erre az útra,
    mindannyian másféle terhet cipelünk magunkkal, mindannyian más léptékben haladunk rajta.
    Ezért kétlem, hogy bárkinek is joga lenne megítélni a másikat azért, mert nem pont akkor, nem
    pont úgy lépett erre az útra, és nem pont ugyanazt a terhet cipeli, és nem pontosan ugyanakkora
    léptékkel halad. A különbözőségünknek köszönhetően mindannyian máshol járunk a megértésben,
    és bizony a sajátos gondolkodásunknak köszönhetően másként is látunk dolgokat. Mekkora hiba
    lenne azt hinnünk, hogy érettségünknek, tudásunknak köszönhetően, már úgy látjuk a dolgokat,
    mint ahogy az Isten, és ezért feljogosítva éreznénk magunkat arra, hogy Isten helyett, az ő
    kinevezett képviselőjeként lépjünk fel másokkal szemben.”

  • Sefatias says:

    Kedves Csaba!

    “Hogy mennyire a Biblia álláspontja lehet ebben a mérvadó most nem mennék bele, mert ehhez is teljesen másként viszonyulunk az esetek többségében.”

    A Biblia álláspontját a kereszténység alaposan elrelativizálta. Ettől függetlenül a homoszexualitás kérdésében nem tudtam az erről szóló keretekből kitörni, de nem gondolom, hogy nem lehet. Ez a téma nekem magas. Olyan dolgokról van benne szó, amit nem tudok megérteni, feldolgozni. Ha esetleg valaki még nem olvasta volna, Nazo posztja nagyon jó, és ott ki is fejtettem a nézeteimet. http://literaty-nazo.blogspot.hu/2015/07/keresztenykent-elfogadhato.html

    “Ádám elég jól megfogalmazta, hogy a keresztyénség fogalmához hozzátartoznak bizonyos tanítás beli feltételek.”

    Ebben nem vagyok biztos. Az Ádám által megfogalmazott feltételek közül a Biblia egyiket sem említi meg feltételnek. A jelenleg feltételnek tartott tanítások nem szerepelnek a Bibliában, csak hosszú munkával lehet őket összeollózni. Némelyik a kereszténységnek is 1500 évébe került.

  • Sefatias says:

    Kedves Kövesi József!

    A hozzászólásoddal teljesen egyetértek! Ám tapasztalatom szerint ez egy nehéz dió, amiről csak beszélni szoktunk. A keresztények igenis megítélik egymást. Nem is kicsit. Érdekes módon azok a leghajlamosabbak az ítélkezésre, akik a hit általi megigazulásban hisznek. Ez elég ellentmondásos. Én annyira nem vagyok bűnpárti. Sokkal kevesebb dolgot tekintek bűnnek, mint az átlag keresztény. Ezért ez a téma nálam ritkán jön elő. Általában csak akkor, ha nagyon sarkalatos a téma. Én a homoszexuálisok fölötti ítéletet is meghagyom Istennek. Állítólag ő a bíró

  • Sefatias says:

    Hát ennyi. Szerintem most hagyjunk engem, mert az Ádám nem szereti az offolást. Ha valaki szeretne velem beszélni, akkor állok elébe a blogomon, ahol nyugodtan lehet offolni, vagy privátban

  • Csaba Tarró says:

    @Sefatias: Mivel Ádám posztja a homoszexualitást érinti és nem a személyed, csak ezért válaszolok, de röviden.
    A homoszexualitást és annak értelmezését a Biblia szorította keretek közé és nem a keresztyének. Egyértelmű, hogy vannak akik szeretnék ezt kimagyarázni. Inkább tekintsd Isten áldásának, hogy ebből a keretből még nem sikerült kilépned. Bár kitartó munkával mindent el lehet érni…

  • Sefatias says:

    Drága Csabám!

    Mindennek megvan az ideje. Ha ennek is eljön akkor kilépek, ha nem jön el, akkor nem. Hála Istennek, elég sok keretből kiléptem már. Tudom a módját.

  • Sefatias says:

    Kedves Arpicus!

    a példák olyanok, mint a mágnes. Mindig van ellentétes pólus

  • Csaba Tarró says:

    Pistám, ha valaminek sosem jön el az ideje, akkor nem mindennek van meg az ideje. 🙂
    A “redelt idő” nem arra vonatkozik, hogy mindent fel kell számolni, amely a keresztyén hithez tartozik. Arra sem, hogy Isten majd valamit Néki tetszőnek mond, amit előtte utálatosságnak nevezett.

  • Sefatias says:

    Ejj! Már megint kiugrottál a szélre

  • Arpicus says:

    Kedves Sefatias!
    Teljesen igazad van!Viszont nem kötelező elolvasni a posztokat és az angolul tudóknak sem kötelező megnézni a videót.
    Látod,Te meg én szinte semmiben sem értünk egyet de mégis jól elvagyunk egymással. 🙂 Remélem Te nem tartasz azért “blog inkvizitornak”.
    A linkekkel csak arra akartam rámutatni,hogy van “másik oldal”is.Erről sokkal kevesebbet hallunk mint a divatos mainstream véleményekről.
    Köszönöm,hogy nem vagy “érzékeny”habár több nagy csata van már mögöttünk.
    Igen mindig van ellentétes pólus.Csak a mi “pólusunk”sokkal csendesebb.

  • Csaba Tarró says:

    Pisti! Amit te valaminek a “széleként” nevezel, az számomra általában azokat a határokat jelöli, amin belül létezik a keresztyénség. Ezek a határok tisztán látszanak az Igében, nem lehet következmények nélkül tologatni őket.

  • Sefatias says:

    🙂 nem csendesebb az Arpicus! Szerintem az igazság ott lehet valahol középen. Mint általában. Bár mint mondtam, ez a téma nem az, amiről szívesen beszélek. Ezzel a poszttal sem a téma és az állásfoglalás volt a bajom, hanem a rejtett gyűlöletkeltés, ami bizony rá is ragadt néhány kommentelőre.

  • Arpicus says:

    “nem csendesebb az Arpicus!”-sajnos ez igaz.Nem vagyok képes befogni a számat. 🙁 Lehet,hogy magam alatt vágom a fát.Ezt a véleményedet viszont nem osztom:”hanem a rejtett gyűlöletkeltés”-szerintem olyan,hogy “rejtett gyűlöletkeltés”nincs.A gyűlöletkeltés szerintem mindig nyilvános egyébként nem éri el a célját.Szerinted ennek az embernek a cikke kimeriti a gyűlöletkeltés kategóriáját?:
    http://mno.hu/velemeny/a-gyermekeket-meg-kell-vedeni-a-massag-aktivistaitol-1295708
    Ha valaki keresztény alapról kiindulva hozzá mer nyúlni a témához az azonnal gyűlöletkeltéssel lesz megbélyegezve.
    Sefatiasom,Te okos ember vagy,ne menj be ebbe a zsákutcába!

  • Csaba Tarró says:

    @Sefatias: Akkor most ki az ítélkező?
    Mi alapján előlegezed meg Ádámnak a rejtett gyülöletkeltés szándékát, másoknak meg a gyülölködés tényállását?
    Aki nem ért egyet, vagy nem tetszik a stílusa az gyülöletkeltő, szoktad olvasni, amit Sefatias ír a blogján?! 😉

  • Sefatias says:

    Arpicus! Mint mondtam, nem a témával, és Ádám állásfoglalásával van bajom, hanem a másként gondolkodó keresztények kirekesztésével, és az erre való buzdítással. Tehát nem mentem bele abba a zsákutcába. Nazo blogján ugyanez a téma sokkal jobban, és keresztényibben jelenik meg, pedig ahogy fent is Látszik, ő is Ádám álláspontján van

  • Nazo says:

    Bocsánat, hogy beleszólok, szerintem Ádám teljesen korrekten, keresztényi szellemben írt. Még Pálhegyi Feribácsitól hallottam, hogy a megértés legnagyobb akadája a fül, például a házasságban. Nem mindegy, hogy hogyan hallgatom a közlőt.

    Felfőtt a víz, mindjárt kifut!
    ezt lehet legalább négyféle módon érteni:
    – már megint provokálsz, nem vagyok vak
    – nem bízol bennem? – tele vagy bizalmatlansággal
    – ugráltatsz engem, ha azt hiszed, hogy helyeted elzárom a gáztűzhelyet.
    – milyen figyelmes vagy, pedig sok más dolog is leköt.
    stb, stb …

    Lehet, hogy itt is erről van szó? Hogyan hallgatom, olvasom?

  • Sefatias says:

    Kedves Nazo!

    Lehet, hogy így van, de szerintem feljebb Lightsword elég jól kifejtette és megérvelte, hogy nem.

  • Szabados Ádám says:

    Nazo cikke tényleg nagyon jó, egyetértek vele, érdemes elolvasni.

    A cikk végén Nazo belinkelte Heidl György honlapjáról ezt az interjút, ezt is nagyon ajánlom mindenkinek, fontos gondolatok és tények vannak benne!

  • Írástudó says:

    Már megint ez a magabiztos kijelentés: ez tény. Nem sok szakembert ismerek, aki egyéni elfogódottságtól és saját életszemléletétől, ideológiájától mentesen tanít, gyógyít, nevel, kutat, publikál vagy ad interjút. Feltűnő azonban, ha nem támasztja alá kijelentéseit egzakt, konkrét adatokkal (amik valóban tények), hanem csak állításokat fűz egymás után egy gondolatmenetbe, mintegy füzérként. Számomra az ilyen ember nem hiteles, eltekintve a létező összes földi titulusától.
    Tanultam a leckéből, ami egy másik írásod olvasása által keltett élményből származik, így ezen már csak átfutottam, így nem is fűznék semmit hozzá, szerintem jobb is így.
    Sefatias, Bratan, gratulálok és egyetértek!

  • Éva says:

    Most figyeltem fel arra, hogy a képen két férfi két kisgyerekkel sétál, hogy is van ez?

    Az Úr azt mondta: Válaszd az életet! Az ÉLET pedig általa meghatározott, akárhány lombikból húznak elő akármilyen(?) életet tudományos alapon mint bűvész nyuszit a cilinderből. Ekörül napjainkban nem vidám bűvészmutatvány folyik, hanem bűncselekmények sorozata!

    Most, hogy napvilágra kerültek a norvég családpolitikai elvek, helyesbítek, “családpolitikai” elvek, melynek megvalósítója a Barnevernet (nagyüzemi gyermekrablásai), azt Prof.Marianne Skanland meg is magyarázta: a kötődés, mely az újszülött gyermek és anyja, apja között bontakozik, nem jó, NE alakuljon ki! EZÉRT mielőbb el kell szakítani a gyerekeket anyjuktól-apjuktól, LEHETŐLEG már újszülött korban! Így lehet, hogy a két férfi – mint látjuk a képen – nagyvidáman sétálgathat MÁSOK gyermekeivel 🙁

  • dzsaszper says:

    Kedves Írástudó,

    nem értem, milyen magabiztos kijelentés zavar?

    Ugye a blogposzt műfajából eredően vélemény, és ez a poszt úgy kezdődik “prognózist szeretnék adni”. Hol itt az a magabiztos kijelentés, amire utalsz??

    Gondolom nem a sok hónapos kommentek valamelyikére reagáltál?

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum