Pál apostol egyik legtöbbször félreértett mondatáról lesz most szó. A korinthusiaknak írja: „Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. (Ὥστε ἡμεῖς ἀπὸ τοῦ νῦν οὐδένα οἴδαμεν κατὰ σάρκα· εἰ καὶ ἐγνώκαμεν κατὰ σάρκα Χριστόν, ἀλλὰ νῦν οὐκέτι γινώσκομεν.)” (2 Korinthus 5,16) Rudolf Bultmann ezt az igét úgy értette, hogy számunkra már nem a történeti Jézus személye a fontos, hanem az egyház húsvét utáni hite, melyben Krisztus istenné és imádat tárgyává magasztosul. Krisztus a kérügma Krisztusa, aki valószínűleg egészen más, mint az a Jézus, akit a tanítványok ismertek. A történeti Jézus megismerésének Bultmann szerint ha lehetséges volna sincs különösebb jelentősége, hiszen Krisztust már nem „test szerint” ismerjük. Hasonlóan értették sokan mások is ezt a verset. Ez az értelmezés azonban (szerény véleményem szerint) exegetikai félreértésen alapul. A „test szerint” Pál mondatában a megismerést minősíti, a mondatnak nem krisztológiai, hanem episztemológiai jelentősége van. Hadd mutassam meg, miért, és hogy miért fontos ez.
Nem akarok hosszas exegetikai fejtegetésekbe bocsátkozni, de nem spórolhatom meg, hogy néhány érvvel alátámasszam az álláspontomat, amiből a következtetéseket levonom majd. (Aki rögtön a következtetésekre akar ugrani, nyugodtan tegye meg.) Miért gondolom, hogy a „test szerint” (κατὰ σάρκα) a megismerésre vonatkozik és nem Krisztusra? Többek között az alábbi érvek támasztják ezt alá:
1) Pál szóhasználatában a κατὰ σάρκα módosíthat főnevet is és igét is, de amikor főnevet módosít, mindig a főnév után áll, amikor igét, akkor előtte is és utána is állhat. A κατὰ σάρκα itt a főnév előtt, viszont az ige után áll, ami azt valószínűsíti, hogy az igét módosítja. „Test szerint ismerünk”, nem pedig „test szerinti Krisztus”.
2) A mondat második feléből (ἀλλὰ νῦν οὐκέτι γινώσκομεν) hiányzik a tárgy, ami arra utal, hogy a hangsúly az igén van (ismerünk), nem a főnéven (Krisztus). Ezt alátámasztja az is, hogy némely kézirat (pl. D, E, G) kiegészíti a szöveget, és nem Krisztussal, hanem azzal, hogy „test szerint”, vagyis értelmezésükben a κατὰ σάρκα a megismerést módosítja, nem Krisztust.
3) Kérdéses, hogy Pál szóhasználatában a κατὰ σάρκα (test szerint) jelentheti-e ugyanazt, mint az, hogy ἐν τῇ σαρκί (testben). Amennyiben Pál Krisztus testi voltára gondolt, logikusabb lett volna, hogy az utóbbi szószerkezetet használja.
4) A mondat első felében Pál nem csak Krisztusról mondja, hogy nem ismerjük test szerint, hanem mindenkiről (οὐδένα οἴδαμεν κατὰ σάρκα). Az οἴδαμεν (ismerünk) ott beékelődik az οὐδένα (senkit) és a κατὰ σάρκα (test szerint) közé, ami szintén azt valószínűsíti, hogy a kifejezés az igét módosítja, nem a főnevet.
5) Amennyiben a κατὰ σάρκα mégiscsak Krisztushoz kapcsolódna, ez lenne Pál írásaiban az egyetlen példa arra, hogy a kifejezés főnév esetében negatív jelentést hordoz.
6) A következő versben (5,17) Pál arról ír, hogy Krisztusban új teremtés vagyunk, vagyis a változás, amiről beszélt, bennünk ment végbe, nem Krisztusban. A mi belső világunkban és értésünkben történt a fordulat, ezért látjuk Krisztust is másképpen, mint előtte.
7) Pál nem csak Krisztusról mondja, hogy már nem „test szerint” ismerjük, hanem másokról is. Kizárt, hogy Pál arra utalna, hogy másokat is feltámadott vagy szellemi lényekként ismernénk. Inkább arról van szó, hogy sem Krisztust, sem másokat nem úgy ismerünk, ahogy korábban, amikor még „test szerint” gondolkodtunk.
Az apostol tehát nem arról beszél, hogy Krisztust már az egyház igehirdetésének kérügmájában, nem pedig földi, emberi, testi valójában ismerjük, hanem arról, hogy mi nem „test szerint” vélekedünk róla, mint korábban, amikor „test szerint” gondolkodtunk róla is és másokról is. Krisztust is és másokat is új nézőpontból látjuk, abból a nézőpontból, ami a bensőnkben létrejött új teremtés gyümölcse. Pál a hallgatólagos dimenziónk megváltozásáról beszél. Arról a teremtő csodáról, amit a 4. részben kifejtett.
Miben áll ez a változás? Maga Pál a legjobb példa erre. Azt mondja, hogy ha ismertük is Krisztust (és másokat) test szerint, „többé már őt sem így ismerjük” (ἀλλὰ νῦν οὐκέτι γινώσκομεν). Változás történt abban, ahogyan ismerünk. Ebbe Pál nyilván önmagát is beleértette. Korábban Jézust messiási igénnyel fellépő csalónak, istenkáromlónak látta, akinek a mozgalmát gyökerestül ki kell tépni, követőit el kell pusztítani (vö. ApCsel 9,1-2; 26,9-11). A benne történt változás miatt többé már nem így látja őt, hanem úgy, mint Urat, megígért Messiást (vö. ApCsel 9,22; 17,3; Róm 10,9), aki átokká lett értünk, hogy benne zsidók is és pogányok is Ábrahám áldását örökölhessék (Gal 3,13). Meglátta Krisztus arcán Isten dicsőségét.
És ennek fényében gondolt már másokra is. A zsidókat is és a pogányokat is a Messiással való kapcsolatban vagy e kapcsolat nélkül látta. Zsidó honfitársai, akik elutasították a názáreti Jézust, átok alatt levők lettek, pogány származású Krisztus-hívők viszont testvéreivé, akik vele együtt Ábrahám gyermekei (vö. Ef 2,11-19; Gal 3,26-29). Az Istennel való megbékélés lett számára az emberek közötti legfőbb választóvonal, és meglátta, hogy ez egyedül a Messiás Jézus által jöhet létre (2Kor 5,17-21), aki bűneinket magára vette, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
Ez a nézőpontváltás Isten munkája volt Pálban. A többes szám pedig arra utal, hogy ilyen belső paradigmaváltást él át mindenki, aki Krisztusban új teremtéssé lesz. Másképp látjuk Jézust, mint ahogy korábban láttuk őt. Nem azért, mert nem érdekel már többé bennünket a történeti Jézus, ahogy Bultmann tanította, hanem azért, mert a történeti Jézusban meglátjuk az Urat, és ahogy Péter vagy Tamás tette, leborulunk előtte és megvalljuk őt annak, akinek az Atya kinyilatkoztatta őt a szívünkben. T. S. Eliot saját belső fordulata után mondta: „A keresztény kinyilatkoztatást elfogadók és az azt tagadók közötti különbséget látom az emberek közötti legmélyebb választóvonalnak.”
Erről az episztemológiai nézőpontváltásról beszél Pál. Annak az újnak a fényében, ami létrejött bennünk, Krisztus arcán megjelenik Isten dicsősége, és onnantól őt is és mindenki mást is ehhez a dicsőséghez viszonyítva látjuk.
Jó ez az elemzés! 🙂 Az, hogy Jézus ki volt, amíg a Földön élt rendkívül fontos a kereszténység szempontjából, hiszen János is írja, hogy aki hisz benne, annak úgy kell élnie ahogyan Ő élt, tehát értenünk, ismernünk kell, hogy ki volt Ő, mint ember.
Az pedig egy fantasztikus dolog, amikor képesek vagyunk meglátni valakiről, hogy kicsoda valójában, függetlenül attól, hogy hogyan néz ki, mit csinál, milyen társadalmi szerepeket tölt be, egyszerűen ismered benne azt, aki kezdettől fogva van, azt ami kezdettől fogva meg van írva róla, még ha nem is tudod megfogalmazni, de ott van benned ez az ismeret.
mar szinte egeszen leirtam,mit mondanek,amikor siman elkezd a gep massal foglalkozni,mint amit en potyogtetek,ezert most roviden csak annyit mondanek,hogy minden es mindenkori Jezus-t magasztalo bizonysagtetelnek megvan a maga tetje es veszelyezettsegi foka.
amikor Pal apostol szovegeit olvassuk,foleg magyarul,megha az elemzo ugyesen kiirja a gorog megfelelo szovegeket is,onmagaban aligha jelen az altalanos plvasoknak bizonyito ertekeket,mert amig mi itt a netten,senki se lokdos minket a Vermezo fele megkovezendokent,azt mondjuk,hogy….
Pal apostol azonban nagyon sokszor igazi verbeli farizeusi jo tanitvanykent megvedve a szovegeket is az elegetesektol,az olvasoit is az iteletektol,ugy ir,hogy eppen teljesseggel igaz,amit ez a jegyzet meg is fogalmaz,es akkor senki se kezdi oklozni vagy letartoztatni,de a Bultman-iertelmezesnek is siman megvan az eselye,ami azonban akkor es ott szamukra a halalos iteletet hozadandja volna,hogy valahogy mar kimondhassam,amit akarok.
A pali stilusjegyek altalanossagai ellenere akar,-szamomra azonban mindmaig az az igaz,hogy az Ige elo es hato,s akkor valik valosagosan az Ur Szavava,amikor bennem valtozasokat tud es akar vegbevinni.Eloszor megterit(ett),aztan batorit,aztan vezet,aztan megszegyenit,hogy bekepzelt megtertte valtam stb…
A test szerint érthető úgy is, hogy halandóságunkkal, végességünkkel ismerünk ahogy Jézus is halandó volt de feltámadt: a mi hitünkben már nem úgy látjuk, mintha vele sétáltunk volna a galileai dombokon.
Egy (karizmatikus) evangélikus pásztor tartotta a katolikusokat „testieknek”, amin nagyon meglepődtem akkor. Most értem, a Krisztus Test miatt mondta, akit másképp mint a tanítványok DE az Utolsó Vacsora valóságában jelenvalónak hiszünk és tudunk.
Igen Ádám, ez így nagyon rendben van. Azért annyit még talán érdemes hozzá tenni, a két általad felhozott értelmezéstől (episztemológiai és krisztológiai) függetlenül maga a két téma önmagában még nagyon fontos. De tulajdonképpen a záró következtetéseknél te is ezt hangsúlyozod. én csak azért szeretnék ráerősíteni erre a következtetésre, mert ha el is fogadjuk, hogy ez esetben episztemológiai a nézpont, amivel találkozunk, a dolog krisztológiai része ettől az idézettől függetlenül is ott van mindenki előtt. Az én személyes életutamnak – úgy a személyes, mint az az emberek felé való szolgálati értelemben vett életutamnak – kifejezetten elemi tapasztalta, mennyire komoly probléma az, hogy ha nem vagyunk képesek belátni az előttünk (eddig) leleplezett krisztusi út minden részében levő örömhírt, illetve az egymásra épülő kifejlődését. Nem osztom Bultmann következtetését, mert az Úr megdicsőült jelenlegi lénye sem értelemzhető jól a profán időben töltött elképesztően mély tartalommal bíró támaszték nélkül. Tehát az nem negligálható. Ahogy a földi léte sem értelmezhető megfelelően az előtte levő „aki által a világot is teremtette, aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget…” események nélkül. De nagyon sok esetben szembesültem azzal, hogy egy ember hite (vagy akár valódi kapcsolata Istennel) sem teljesedik ki, ha leragad a földi történetek szintjén és az előtte levőket, meg az utána következőket nem látja, csak a prédikáló, majd önmagát áldozatul adó mestert. Illetve számos esetben tapsztaltam azt is, hogy az Urat kereső, a hozzá való megtérés határmezsgyéjén ingadozó emberek pont a földi törétnet korlátai közé zárva nem jutnak el valami elemi felismerésre és pont ezért képtelen hinni. De ha jól értettem, a végkövetkeztetésed ezt nem gyengítette.
Nem, sőt! Krisztus számunkra most már a felmagasztalt Úr („Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” ApCsel 2,36). Pusztán csak azt akartam megmutatni (ahogy te is jól értetted), hogy Pál a fenti idézetben a mi nézőpontunk és percepciónk megváltozásáról beszél.