Kevin DeYoung remek cikkben összegyűjtött retorikai fogásokat, melyeket gyakran alkalmazunk annak érdekében, hogy egy vitában erősnek lássák az érvelésünket. Ha nem figyelünk, bennünket is csőbe húznak mások ugyanezekkel a fogásokkal. Nem mindig rosszak az érvek, melyeket ezekkel az eszközökkel tálalnak, de legyünk óvatosak, mert ügyes retorikán keresztül időnként slampos, lusta, átgondolatlan vagy akár becstelen érvek tűnnek fel jó színben, és mi az ügyes tálalás miatt mégis gyanútlanul elfogadjuk azokat. DeYoung hat példáját megpróbálom most a magyar keresztény kultúrába adaptálni.

1. Ellenszenves cimke.

Könnyebb az ellenfél érveit megsemmisíteni, ha őt egy ronda, ellenszenves cimkével bélyegezzük meg. Ha rá tudjuk például sütni a másikra a „fundamentalista” vagy a „liberális” jelzőt, máris nem kell meghallgatnunk őt! Ilyen megbélyegző cimke lehet bizonyos körökben a „modern”, a „posztmodern”, az „evangélikál”, a „karizmatikus”, a „biblicista” vagy a „kreacionista” szó is. Ezek a jelzők néha tényleg jól illenek bizonyos emberekre, többnyire azonban a valódi párbeszédet akadályozzák. Óvatosan bánjunk velük, kételkedve fogadjuk őket!

2. A harmadik lehetőség, ami mégsem az.

Általában meggyőzőnek hat, ha azt látják rajtunk, hogy két szélsőséget igyekszünk elkerülni. Ilyenkor természetesen magunkat középre pozicionáljuk. Néha valóban helyes a harmadik út keresése, máskor azonban nincs valódi középső opció, vagy az erre ajánlott út hamis alternatíva. Hadd mondjak egy példát. Szinte hallom, ahogy valaki a következőképpen érvel: „Az egyik oldalon vannak azok, akik férfiuralomban gondolkodnak, ezért tiltják, hogy nők tanítsanak a gyülekezetekben, a másik oldalon a feministák állnak, akik el akarják űzni a férfiakat a gyülekezetekből. A helyes hozzáállás az, ha a nők is lehetnek lelkészek, és a férfiak is megtalálják a helyüket a gyülekezetben.”

Vagy egy másik példa: „Az egyik oldalon vannak a homofóbok, akik szerint a homoszexualitás bűn, a másik oldalon vannak a melegfelvonuláson magukat mutogató aktivisták. A középső álláspont az, amelyik elfogadja a másságot, de nem akar megbotránkoztatni.” Vigyázzunk a harmadik opciókkal, nem mindegyik valódi alternatíva, és ami még fontosabb: nem mindegyik helyes alternatíva!

3. Kategórizálj és uralkodj!

A vitában nagy előnyre tehet szert az, aki azt a benyomást képes kelteni, hogy felülről látja a terepet, miközben a másik bele van ragadva a saját kategóriájába. Néha tényleg ez a helyzet, és a kategóriák rávilágíthatnak lényeges szempontokra. Lehet azonban úgy is használni ezt a retorikai fogást, hogy eltakarjon nagyon fontos előfeltevéseket. Mondhatom például azt egy vitában: „A reformátusok a Bibliát a reformátori elvek szerint értik, a katolikusok az egyházi hagyomány fényében, az evangélikusok dialektikusan, a neoprotestánsok szó szerint, a karizmatikusok pneumatikusan, a liberálisok kritikusan.”

Azon túl, hogy a kategóriák kissé mesterkéltek (ami egy átlagos olvasónak nem fog feltűnni), több probléma is van velük. Egyrészt azt a benyomást keltik, hogy egyik megközelítés sem jobb, mint a másik, vagy mindegyik egyformán érvényes, de legalábbis az, aki a kategóriákat felsorolta, képes a szűk nézőpontok fölé emelkedni. Másrészt azt sugallja, hogy a felsorolt szempontok kizárólag az adott nézetekre igazak, ami egyáltalán nem biztos, hogy úgy van. Jelen példában a református értelmezés nem lenne fogékony a pneumatikus megfontolásokra, vagy a neoprotestáns (hú, de nem szeretem ezt a cimkét!) és az evangélikus bibliaértelmezés nem ismerné a reformátori elveket, stb., ami természetesen nem igaz. Harmadrészt, ezekben a kategórizálásokban mindig van egy kimondatlan opció is, amelynek általában az a lényege, hogy a helyes megközelítés ezen kategóriák valamely elegye, melyet az képvisel, aki a kategóriákat megalkotta.

Adott esetben a kategorizálás valódi segítség lehet, de mindig tegyünk fel néhány kérdést magunkban: 1. Honnan tudja az illető, hogy mindegyik nézetben van valami igazság? 2. Biztos, hogy ezek a kategóriák egymás mellé helyezhetők? 3. Biztos, hogy a kategóriák jól vannak meghatározva? 4. Ha van olyan szempontrendszer, melynek alapján összegyűjthetjük az igazságokat mindegyik kategóriából, mi az a szempontrendszer?

4. Megelőző csapás.

Jó érvelési módszer, ha számítunk a lehetséges ellenérvekre. Rossz és bosszantó – bár gyakran hatékony – módszer viszont az, amikor előre megtámadjuk vitapartnereinket, hogy későbbi érveik eleve rossz fényben tűnjenek fel. Például: „Tudom, hogy fanyalognak majd, akiket ezért fizetnek…”; vagy: „Akik csak fekete-fehérben tudnak gondolkodni, biztosan kritizálni fognak majd…”. Lehet, hogy valóban lesznek olyan ellenfelek, akik pénzért támadnak, vagy akik nem tudnak árnyaltan gondolkodni, de gyávaságra vall, ha előre hiteltelenítjük az érveiket. Amikor megelőző csapást vélünk felfedezni valakinek az érvelésében, lássuk az ilyet annak, ami: megelőző csapásnak.

5. Megerősítés, majd tagadás.

Vitában azzal is le lehet fegyverezni az ellenfelet, ha először elfogadjuk az álláspontját, utána viszont lényegében tagadjuk azt. Mondhatjuk például: „Igen, egyetértek azzal, hogy Isten elhívása hatékony, de ezt a hívást vissza is tudjuk utasítani.” Csatát lehet nyerni az ilyen szofizmussal, de ezek pirrhuszi győzelmek lesznek; aki kicsit is tájékozottabb, át fog látni rajtuk, és bosszankodni fog.

Vannak persze valódi bibliai paradoxonok is. A paradoxonok azonban látszólagos ellentmondások, hiszen a két igazság más-más síkon érvényesül. A valódi paradoxonok sem teljesen feloldhatatlanok. Még a Szentháromság „három-egy” dilemmája is csak látszólagos ellentmondás, teológusok már tizenhét évszázaddal ezelőtt megtalálták a megfelelő nyelvezetet a két igazság egymáshoz való viszonyításához (egy ouszia/lényeg, három hüposztaszisz/személy).

6. Az egyház tévedett már korábban is, tehát te is tévedsz most!

A bibliai igazságok mellett érvelve szerintem mindannyian belefutottunk már Galileibe, a kereszteshadjáratokba, az inkvizícióba, a Servet-ügybe, az észak-amerikai indiánok kiírtásába, az antiszemitizmusba, és a kereszténység más, múltbeli tévedéseibe és bűneibe, vagy azok sztereotipikus megjelenítéseibe. A retorikai fogás lényege, hogy felteszi a kérdést: „Ha a keresztények korábban tévedtek ezekben a kérdésekben, miért gondolod, hogy most igazad van?” A fogás olcsó, de rendkívül hatékony! Néha valóban szükségünk van arra, hogy elvegyék a kedvünket a túlzott magabiztosságtól, de ezt a fogást is – a többihez hasonlóan – kezeljük a súlyának megfelelően.

Sok egyéb példát is hozzá lehetne tenni DeYoung listájához, de ennek a bejegyzésnek is vége kell legyen valamikor. Most teszek ide egy pontot.

2 hozzászólás a “Jónak látszó, de rossz érvek?” bejegyzéshez

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum