Semmilyen reprezentatív felméréssel alá nem támasztott megfigyelésem szerint kétféle ember létezik. Az emberek egyik fajtája nem képes meghallani az igazságot addig, amíg nem tapasztalja az irgalmat. Az emberek másik fajtája nem tud az irgalomra gondolni addig, amíg nincs kimondva az igazság. Ez a kétféle ember kritikus helyzetekben nehezen ért szót egymással, mert mindketten máshonnan akarják kezdeni a beszélgetést. Aki az irgalomtól indulna, irgalmatlannak érzékeli azt, aki az igazság kimondása után akar könyörülni. Aki viszont a helyzet tisztázásával kezdené a beszélgetést, hazugnak látja az igazság kimondása nélküli irgalmat. Ez a kétféle ember ezért általában elbeszél egymás mellett és a másikat vádolja irgalmatlansággal vagy hamissággal. És aztán a széthúzás következtében (vagy más okból) bele is esnek az irgalmatlanság vagy a hamisság bűnébe. A kommunikációs zavart hadd szemléltessem két égető társadalmi vitán keresztül.

Az egyik a homoszexualitás megítélése. Az, aki az igazság tisztázását szükségesnek tartja az irgalom megnyilvánulásához (nevezzük most őt A-nak), ragaszkodni fog ahhoz, hogy mindenekelőtt kimondjuk: a Biblia szerint a homoszexuális kapcsolat bűn. Az, aki az irgalomtól indulna (nevezzük őt pedig B-nek) azt hangsúlyozza, hogy irgalommal és elfogadással kell odafordulnunk minden embertársunkhoz, és ha egyáltalán fontos a homoszexualitás bármilyen minősítése, az csak később jön. B számára Ferenc pápa homoszexualitással kapcsolatos megnyilvánulásai csodálatos, egyértelmű gesztusok. A számára inkább kétértelműek, zavarosak és már-már a keresztény etika feladását kockáztatják. A bátor kiállásnak látja, amikor az anglikán Vaughan Roberts kijelenti, hogy bűn volna, ha utat adna homoszexuális vágyainak. B szemében ez felesleges vonalasság, neki fontosabb, hogy örömöt lát-e a lelkész szemeiben vagy félelmet. B az irgalom megnyilvánulása nélkül kimondott igazságban a törvény szigorát érzi, A az igazság megnevezése nélkül gyakorolt irgalomban a törvénytelenséget.

Szinte ugyanez a kommunikációs zavar figyelhető meg az európai menekültkérdés (migráció, bevándorlás, honfoglalás) megítélésében is. A mindenekelőtt szeretné tisztázni, hogy mi történik, honnan jönnek ezek az emberek, mit akarnak valójában, milyen lehetőségeink vannak a segítségnyújtásra, és csak utána fogna hozzá magához a segítségnyújtáshoz. „Ha csőtörés van, nem a víz meregetése az első feladat, hanem a csőtörés megszüntetése.” A számára nyilvánvaló igazság, hogy ötezer embert be tud fogadni Magyarország, ötszázezret nem (annyit talán a német társadalom sem). A szerint minden segítő szakmában dolgozó tudja azt is, hogy a feltételek nélküli befogadás hosszútávon kontraproduktív. B viszont azokra az anyákra és gyermekekre gondol, akiknek itt és most van szükségük segítségre, és elgondolhatatlan számára, miért rekesztenénk ki őket az életünkből, miért ne a sürgős segítségnyújtás lenne az elsődleges feladat. B számára a törvényes rend helyreállítását szorgalmazó érvek szimplán az irgalmatlanság megnyilvánulásai. A szemében viszont B buzgósága nem irgalomnak, inkább ostobaságnak hat, mely végső soron a törvényes rend felszámolásához vezet, ami rossz a befogadóknak is és a befogadottaknak is.

Ha tényleg ez a kétféle ember létezik (A és B), az eddigi gondolatokat is valószínűleg mindannyian A vagy B szemüveggel olvastuk. Zsigerileg A-val vagy B-vel értettünk egyet. Ha keresztények vagyunk, talán érvekkel is alá tudjuk támasztani, miért A vagy B megközelítése a biblikus. B Jézusra mutat, aki válogatás nélkül hívta magához az embereket, együtt evett, ivott velük, nem szabott feltételeket, minden hozzá jövő beteget meggyógyított, és a bűnös asszonynak is azt mondta: nem ítéllek el! B szerint Isten a saját nevét is abban a mondatban foglalta össze, hogy JHVH könyörületes és irgalmas Isten, aki megbocsátja a vétkeket. B mély meggyőződése, hogy Isten Jézus eljövetelével megmutatta, hogy kegyelmes Atya, tehát nem a törvény szigora által lép velünk kapcsolatba, hanem Krisztus által, feltétel nélküli szeretettel.

A ezt nem vitatja, de rámutat: előtte Isten évszázadokon keresztül beszélt törvényéről, hogy amikor a kegyelmét megmutatja, mindenki értse: ő úgy igazítja meg a bűnöst, hogy közben igaz marad. A kegyelem nem a törvényből van, de nem is törvénytelen. Kegyelem az elítéltnek szól, nem az ártatlannak, és csak a magát bűnösnek látó tudja azt megragadni. Anániás és Szafira már a kegyelem korszakában haltak meg, hamisságuk miatt. A emlékeztet arra, hogy Jézus a vámszedő személyét fogadta el, nem a bűnét, és amikor a bűnös asszonyt sem ítélte el, az már a bűn megnevezése és a jogos ítélet kimondása utáni felmentés volt, nem a bűn elmismásolása. Az az Isten, aki Mózesnek az irgalmáról beszélt, azt is kijelentette a hegyen, hogy nem hagyja a bűnt büntetlenül. Ezért kellett Krisztusnak meghalnia, és csak az válik szabaddá a jogos haragtól, aki vele azonosul a keresztségben. A számára fontos az irgalom, de kizárólag a törvény fényében tudja azt értelmezni, máskülönben Krisztus halála felesleges volna. A szerint még az ételosztáshoz is sorba kell állítani az embereket, hogy a könyörület célhoz érjen (Jézus is ezt tette, amikor a kenyérszaporítás előtt ötvenenként leültette az ötezret).

Melyik van tehát előbb: az igazság vagy az irgalom? A válasz az, hogy mindkettő. Ezek elválaszthatatlanok egymástól. Isten igaz és irgalmas. Irgalmas és igaz. Hogy melyiket mondjuk ki előbb, az részben azon múlik – ha helytálló a megfigyelésem –, hogy A vagy B típusú emberek vagyunk-e. El tudom képzelni, hogy van a személyiségtípusoknak olyan lélektani csoportosítása, mely visszaigazolja ezt, és ha igen, talán azzal van kapcsolatban, hogy az érzelmek vagy a gondolatok dominánsabbak-e a zsigeri reakcióinkban. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ezek a reagálásaink elsősorban nem személyiségtípustól függenek, hanem a saját élettörténetünkből táplálkoznak. Vagy akár egy adott helyzetre szabott alkalmi bölcsességből (vagy annak hiányából).

Lehet, hogy a beállítódásunkon nem is tudunk változtatni, mi mindig így vagy úgy fogjuk megélni a helyzeteket. Azon viszont lehet segíteni, hogy egymással hogyan kommunikálunk. Ha A típusú ember vagy és B típusú emberrel beszélgetsz, javaslom, kezdd a mondanivalódat az irgalommal. B nem fog meghallani téged, ha az igazság lefektetésével indítasz. Neki azt kell éreznie, hogy a szíved nem hideg. Ha B típusú ember vagy, akkor te pedig emlékezz arra, hogy A nem fog együtt érezni veled, ha az igazság tagadását érzékeli a megnyilvánulásaidban. Sőt, annál inkább az igazságra fogja helyezni a hangsúlyt, minél inkább az irgalom oldalát hangsúlyozod. Neki azt kell tudnia, hogy nem akarod az igazságot elferdíteni. Mert Istennek nem csak az irgalom fontos, hanem az igazság és a szentség is. Segítsünk egymásnak, hogy ugyanoda tudjuk megérkezni, még ha máshol van is a kiindulópontunk!

Ahova meg kell érkeznünk, az pedig az igaz és szent Isten irgalmas szíve; a könyörületes Úr önmagát meg nem tagadó, tiszta és szent jelenléte. Hogy Istenben az irgalom és az igazság egységet képez, azt Krisztus véres keresztje mutatja meg. Ott a bűn bűn, a harag harag, az igazság igazság, az irgalom pedig irgalom. Ne válasszuk el ezeket egymástól, inkább tanuljuk meg, mikor melyikre kell a hangsúlyt fektetnünk. Ha erre képessé válunk, olyanok leszünk, mint mennyei Atyánk, aki felhozza a napját gonoszokra és jókra egyaránt, de mindig tudja, hogy melyik melyik.

21 hozzászólás a “Honnan közelítsünk, hogy ugyanoda érkezzünk?” bejegyzéshez

  • Balati says:

    Nagyon jó meglátás, köszönöm. Kicsit most megértve érzem magam, de többek között Téged is jobban értelek, Ádám. Az biztos, hogy B, mint Balati 🙂

  • JeNŐ says:

    Kedves Balati!

    Köszönöm a hozzászólásod, ez árnyalja bennem a dolgokat!

  • Biró János says:

    Kiváló elemzés, még kiválóbb tanácsok A-nak és B-nek. 🙂

  • Szerintem nincs összhangban a Bibliával, amit fentebb kifejtesz. Jézus mindig bűnnek nevezi a bűnt, azaz „A” típus. Csalóka látszat, hogy mindenkit elfogad, mert az evangéliumok azokról szólnak, akik bánták a bűnüket, irgalmat kértek, és életreformot hajtottak végre. Akik nem bánták, nem kértek irgalmat, nem javultak meg, azok nincsenek benne az evangéliumokban, mert az örömhír összeállítói úgy döntöttek, hogy ne rájuk koncentráljunk. Viszont ezek lehettek többen, pl. gazdag ifjú, farizeusok, írástudók, főpapok, és a judaistáknak az a tömege, akik szerint Jézus álmessiás. Utalás szintjén ez az el nem fogadott tömeg is szerepel az evangéliumokban, csak nincs kifejtve. De nagy hiba lenne úgy tenni, mintha nem léteznének tömegével olyan emberek, akiket Jézus NEM fogad el.

    Nincs okunk feltételezni, hogy a házasságtörő asszony életmódját Jézus jóváhagyja, szentesíti, vagy akár csak eltűri. Nem. Világosan kimondja, hogy többé ne vétkezzen. Ha újra vétkezik, maga felett mond ítéletet.

    Mohamed elég világosan nem fogadja el Jézust, a követői sem, elnyomják és ölik a keresztényeket, ahol csak tudják, és erre még büszkék is, teljesítik ami szerintük szent kötelesség. Ezáltal magukat helyezik abba a kategóriába, amelyet Jézus nem fogad el.

    Az „A” és „B” csoportra osztás szerintem csinos szellemi konstrukció, a judaista Messiáshoz nem sok köze van.

    Aki másként gondolja, fontolja meg, hogy Jézus vajon erővel üdvözítette azokat, akik a leghatározottabban álmessiásnak tartották, és megingathatatlanul kitartottak ebben a hitben?

  • Szabados Ádám says:

    László, szerintem olvasd el újra a cikket, mert félreértetted, amit írtam.

  • „Ott a bűn bűn, a harag harag, az igazság igazság, az irgalom pedig irgalom. Ne válasszuk el ezeket egymástól, inkább tanuljuk meg, mikor melyikre kell a hangsúlyt fektetnünk.”

    Ádám, igazad van, félreértettem az írásodat, mert ide dugtad a lényeget. Ha ezt akartad írni, nem kellett volna ilyen hosszú semmitmondás után mintegy mellesleg elpöttyinteni. Te magad jelenleg hová fekteted a hangsúlyt? A keresztyénnek hangzó ájtatos semmitmondásra, vagy a megfogható és Jézussal összefüggő valami mondására?

  • Szabados Ádám says:

    ???

  • Újratervezés: bocsánatot kérek, nyugodtan töröld a fenti kommentemet, vagy akár ne, tanulságul szolgálhat az utókornak. Indulattal írtam, nem kellett volna, már meg is bántam.

    Pozitívan is el tudom mondani, amit szeretnék. Igazad van, nem értettem meg a posztot, mert a hosszas kétértelmű kifejtés után röviden szerepel a lényeg, valami okból nincs részletezve. Amikor Jézus azt mondja, hogy „beszédetek legyen igen-igen és nem-nem”, akkor vajon arra gondol, hogy „akirálynőtmegölninemkellfélnetek hamindenkiegyetérténnemellenzem” típusú beszédünk legyen? (Szakszóval ez ekvivokáció.) Vagy az ellenkezőjét javasolja?

    Az igen-igen, nem-nem beszéd néha sértődéshez vezet, de ezt nem érdemes elkerülni, mert a sértődésből lesznek aztán az AHA-pillanatok. Egy olyan korban, amelyben a „mindent szabad” az alapértelmezett világnézet, sértődéshez vezethet, ha valaki szerint NEM szabad mindent, mert nem lesz az jó nekünk. Korábbi írásaidból egyértelmű, hogy te is ezen a kevésbé megengedő állásponton vagy, az USA-ban valószínűleg mindkettőnket ultrakonzervatívnak neveznének a médiában.

    Én úgy vélem, hogy ha Jézusra érvényesen hivatkozva elmondom igen-igen, nem-nem alapon amit akarok, akkor csak olyanoknál leszek népszerűtlen, akiknél nem bánom, hogy az vagyok. Ha evivokálnék, olyanoknál lennék népszerű, akiknél nem akarnék az lenni. (Lásd Ferenc pápa ekvivokálásának szomorú történetét. Olyanoknak nyalizik, akik géppuskával nyalnak vissza.) Az ekvivokálást az ókorban fejlesztették tökélyre, egyéni nyerészkedésre jó, semmi másra, és hosszú távon garantáltan árt a jó hírnévnek.

    Akinek nem mondtuk meg világosan, hogy bűnben él, változzon meg, és a lelke kárt szenved, azt rajtunk fogják számon kérni.

    Jézus nemet mond a bűnre, igent mond a bűnbánónak. Ez nem jelent igent a bűnre, sem a bűnét nem bánó emberre. Legyen a beszédünk igen-igen, nem-nem, mert az lesz jó nekünk.

  • Szabados Ádám says:

    Nem egészen értem, mit tartasz kétértelműnek a cikkben.

  • Csaba Tarró says:

    @Vértes László: Ez a poszt annyira emberi, hogy nem igazán látom be, hogy mit lehet félreérteni rajta.

  • tónibácsi says:

    Ádám,

    Szerintem valami olyasmire akar kilyukadni László, hogy az A és B kategóriák meghatározásánál, van egy ki nem mondott alapvetésed: a két típusban egy a közös, hogy bűnnek tarják azt, amit Isten annak mond. Namármost, a homoszexualitás esetében pl. ez nem feltétlenül van így. Emiatt is kerekedett oly nagy vita anno, pl. a Keresztények a homoszexuálisokért mozgalom kapcsán.

  • Szabados Ádám says:

    tónibácsi, igazából négyféle ember van:

    – aki az irgalomtól indul és nem érkezik meg az igazsághoz
    – aki az irgalomtól indul és megérkezik az igazsághoz
    – aki az igazságtól indul és megérkezik az irgalomhoz
    – aki az igazságtól indul és nem érkezik meg az irgalomhoz

    Én a szerint választottam ketté az embereket, hogy honnan indulnak.

  • jobbagyp says:

    Kedves Ádám!

    Tetszett a cikk 🙂 Magamat következetesen és kizárólagosan az “A” típusba tudom sorolni, és saját tapasztalataim alapján azzal is egyet tudok érteni, hogy az “A” típusú emberek előtérbe helyezik a rációt az érzelmekkel szemben, különösen a szirupos érzelmi koktélokkal szemben 😉

    Péter

  • Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, ez esetben Walaky igazán megszánhatna, elmagyarázhatná két sorban, szerinte miről szól a poszt.

    „igazából négyféle ember van:”
    – Szerencsésebb lenne azt mondani, hogy négy félúton megrekedő stratégia lehetséges a bűn és bűnbánás témakörében. Igazából nem négyféle ember van, mert a bűnnel kapcsolatos igazság kimondása nem a bűnbánó ember elutasítása. A bűnbánó ember elfogadása pedig nem a bűn elfogadása. Mindkét irányból indulva el lehet jutni a másik pontig, nem is nehéz. Aki bánja a bűnét, azt elfogadom. Aki nem bánja a bűnét, annál nyitva hagyom a lehetőséget, hogy amikor majd bánja, akkor el fogom fogadni. Addig nem, hiszen úgy gondolja, hogy bűnnel együtt rendben van, és hazudnék neki, ha ezzel látszólag egyetértenék.

  • Akit zavar az alábbi okoskodás, nyugodtan hagyja figyelmen kívül. Aki keresztényként igyekszik a bűn témájában kommunikálni, annak segíthet.

    A bűn olyan, mint a piramisjáték: kezdetben mesésen jónak tűnik, csodálatos hozamokat fizet, aztán meg hirtelen elromlanak a dolgok, és jön az összeomlás.

    A szerintünk bűnössel úgy lehet jól kommunikálni, ahogy egy piramisjátékba beszállt naiv emberrel. Ha arról regélünk neki, hogy a szisztéma egyszer majd bebukik, amikor meghal, akkor kinevet. Mit érdekli őt, hogy mi lesz a halála után?

    Ha felhívjuk a figyelmét arra, hogy a szisztéma jóval a halála előtt fog bebukni, és konkrét földi kárt okoz neki és szeretteinek még az életében, arra oda fog figyelni. Haragszik majd, mert ezt meg merjük neki nyíltan mondani, mikor a piramisjáték még trendi? Haragudjon nyugodtan, nem nála akarunk népszerűek lenni. A harag ilyen esetben az észhez térés előfeltétele.

  • Kölnei Lívia says:

    Kedves Ádám! Lélektani megközelítéseid egybevágnak az én tapasztalataimmal is, kiegészítve azzal a négy úttal, amit az egyik kommentedben említettél. Nagyon jó együtt lenni, együtt gondolkodni azokkal az emberekkel, akik az irgalomtól indultak, és megérkeznek az igazsághoz, és azokkal is, akik az igazságtól indultak, és megérkeznek az irgalomhoz. Mivel az ő életükben a kettő egyensúlyra jut, és tudni fogják, mikor melyik “érzékenységgel” kell élniük. Az életem nagy ajándékai, hogy ismerhetek néhány ilyen embert. Sőt, olyat is ismerek – nagyon ritka fajta -, akinek születési adottsága az irgalomra és igazságra való egyforma képesség, és a megkülönböztetés (Lélektől kapott) képessége is.

  • Kövi György says:

    “Istenben az irgalom és az igazság egységet képez, azt Krisztus véres keresztje mutatja meg.” Az Örömhír az irgalomban végződik: Isten igazságosságában büntet, de nem bennünket, hanem egyetlen fiát, Jézust, mert mi nem élnénk túl a halálos bűnünkért járó igazságos büntetést – Isten megkímél bennünket az igazság súlyától, magára veszi azt, irgalomból. Sosem tudunk maradéktalanul megfelelni az igazság (a 2 nagy parancs és a belőlük eredő törvény) követelményeinek, így végső mindig irgalomra szorulunk – egymástól is.

  • Idealista says:

    Jó ez a cikk, segít kicsit jobban érteni magamat, másokat, és hogy néha miért úgy reagálunk, ahogy.

    Amikor az irgalom és az igazság, a kegyelem és a törvény kérdése kerül elő, nagyon örülök, hogy most már ismerem a 89. zsoltár 15. és a Hóseás 2: 18-19 verseit. Előtte hajlamos voltam összezavarodni: most akkor hogy is van? mi a fontosabb? mi az előbbre való? Igazság vagy Kegyelem? És ahogy Ádám is rávilágít: mindkettő.

    Zsoltár 89:15 Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te orczád előtt.

    2 Hóseás 18-19
    És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.

  • david hamar says:

    Koszonom. Magamon azt vettem eszre, h idoszakonkent valtozik, melyik iranybol indulok, regebben B dominalt, manapsag A. De egyes helyzetekben, beszelgetesekben es vitakban is valtozom. Siman bekapcsol az A bennem, ha sok veretes igazsag pufol egy embert, es bekapcsol B, ha azt erzekelem, sikkad az igazsag.

  • Szabados Ádám says:

    Talán ez az érettség jele nálad.:) Krisztusban növekedve talán éppen az történik velünk, hogy egyre kevésbé tudjuk egyiket a másik nélkül átélni.

  • Szabados Ádám says:

    Kicsit most megértve érzem magam, de többek között Téged is jobban értelek, Ádám.

    Balati, ahhoz, hogy én is jobban értselek téged, hadd tegyek fel neked egy kérdést. Én nagyon szeretném látni, hogy saját nemükhöz tartozók iránt vonzalmat átélő embertársaim megtapasztalják Krisztus szeretetét és a benne átélhető tiszta szabadságot, és fáj, amikor egyszerűen lebuzizzák őket, anélkül, hogy reményt nyújtanának nekik. Te a Szentírással összhangban bűnnek tudod nevezni a homoszexuális kapcsolatot?

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum