Pál apostol azt mondja a Timóteusnak írt első levelében, hogy Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2,4). Most tegyük félre azt az értelmezési lehetőséget, hogy a „minden ember” mindenféle embert jelent (visszautalva a Pál által korábban említett királyokra és feljebbvalókra, akikért rendszeresen imádkoznunk kell). Feltételezzük, hogy a mondat helyes olvasata az, hogy Isten minden egyes ember üdvösségét akarja. Ez tökéletesen egybevágna azzal, amit Ezékiel mondott évszázadokkal korábban: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” (Ez 18,23; vö. JerSir 3,31-33). Ebből következik a felszólítás: „térjetek hát meg és éljetek” (Ez 18,32; 33,11).

A kérdés így a következő: ha Isten azt akarja, hogy minden egyes ember üdvözüljön, akkor miért nem üdvözül minden ember? A Biblia alapján szinte lehetetlen amellett érvelni, hogy minden ember üdvözülni fog. Arminiánusok és kálvinisták egyaránt vallják, hogy az utolsó ítéletkor lesznek, akik az üdvösségre, és lesznek, akik a kárhozatra mennek. Egyetértenek abban is, hogy az üdvözülők és az elkárhozók közötti különbség a hit lesz. Akik hittek, azok üdvözülnek, akik nem hittek, azok elkárhoznak. Akik elkárhoznak, saját bűneik miatt kapnak büntetést. Lehet, hogy ez sokakat meglep, de a kálvinisták arminiánusokkal egyetemben vallják: Isten nem örül a bűnös halálának, azt akarja, hogy mindenki megtérjen és éljen.

Az igazság az, hogy mind arminiánusok mind kálvinisták kétféle akaratot látnak Istenben. Isten azt akarja, hogy az emberek üdvözüljenek. Őszintén és szívből akarja ezt. Ezt kálvinisták is és arminiánusok is hiszik. De mindkét nézet azt is vallja, hogy van valami, amit Isten még ennél is jobban akar, különben minden ember ténylegesen üdvözülne is. Arminiánusok szerint Isten az emberek üdvösségénél még jobban akarja, hogy szabad akaratuk ne sérüljön. Kálvinisták szerint Isten számunkra megfoghatatlan, szuverén akarata az, hogy választottainak adja meg a megtérés kegyelmét. A többieket is hívja, de nem távolítja el a szívükből a hitetlenséget (vö. Róm 11,26). Vajon melyikről van szó Pál apostol szerint?

Mielőtt erre válaszolnék, röviden hadd igazoljam két példával, hogy Istenben valóban két akarat van. Az egyik példám József, Jákób fia. Józsefet a jól ismert történetben testvérei eladták rabszolgának. Ez gonoszság volt Isten szemében. Nem akarta. A történet végén József mégis így bíztatja megrettent testvéreit: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten jónak tervezte azt” (1Móz 50,20). A héber eredetiben nincs szó jóra fordításról, ugyanaz az ige (חשׂב: tervezte, gondolta) áll a testvérek szándékának és Isten szándékának kifejezésére. Amit a testvérek rossznak gondoltak (tehát ellentétes volt Isten erkölcsi akaratával), azt Isten – szuverén akarata szerint – jónak tervezte. Az Ószövetség görög fordítása, a Septuaginta ugyanilyen világosan fogalmaz.

A másik példám Jézus halála. Jézus keresztrefeszítése a legszörnyűbb gonoszság volt Isten szemében. Az Atya nem kívánta Fia halálát, Jézus megölése szemben állt erkölcsi akaratával. Péter jeruzsálemi zsidó hallgatóinak fel is rója ezt a bűnt: „ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek…” (ApCsel 2,23b) Kit is? „[A]zt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda” (ApCsel 2,23a). Isten erkölcsi akarata rossznak tartotta Jézus megölését, szuverén akarata azonban az volt, hogy Jézust a mi bűneinkért sújtsa. Anélkül, hogy ezt teljesen értenénk, és anélkül, hogy Isten számunkra kifürkészhetetlen elméjét skizofréniával vádolnánk, egyszerűen jegyezzük meg, hogy Isten erkölcsi akarata és Isten szuverén akarata időnként más-más síkon működik.

És most térjünk vissza arra a mondatra, mellyel ezt a bejegyzést kezdtem: Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére”. Amikor I. Howard Marshall az arminiánus felfogás védelmében hivatkozik erre az igeversre, ő is hangsúlyozza, hogy különbséget kell tennünk aközött, amit Isten szeretne, ha megtörténne, és aközött, amit ténylegesen akar. Marshall arminiánusként sem lát más feloldást a fenti dilemmára, mint az Istenben lévő kétféle akaratot. Megkérdőjelezi viszont, hogy „a hit és megtérés Isten ajándéka lenne, melyet a választottak előre meghatározott csoportjának ad” (The Grace of God, the Will of Man: A Case for Arminianism, 66).

Érdekes, hogy Marshall figyelmét teljesen elkerülte két igevers, melynek fényében talán máshogy válaszolta volna meg a kérdést. Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας ἐλθεῖν). Ez a kifejezés két alkalommal kerül még elő az Újszövetségben, mindkét alkalommal a Timóteussal folytatott levelezésben. Találkozunk vele a 2 Timóteus 3,7-ben, ahol Pál ezt mondja bizonyos emberekről: „Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem képesek megismerni (μηδέποτε εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας ἐλθεῖν δυνάμενα). Nem képesek (δυνάμενα) eljutni az igazság megismerésére (εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας). Miért? Nyilvánvalóan saját bűneik miatt. Isten viszont azt akarja, hogy minden ember eljusson az igazság megismerésére. Akkor hogyan válhat ez mégis lehetségessé? Marshall szerint Isten nem adja a hitet és megtérést ajándékba, hogy képessé váljanak az igazság megismerésére. Pál szerint sem?

A kérdésre Pál a 2 Timóteus 2,25-26-ban válaszol: „hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot (μήποτε δώῃ αὐτοῖς ὁ θεὸς μετάνοιαν εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας), és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.” Figyeljük meg, hogy a görög szerkezet ugyanaz: εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας (az igazság megismerésére). A különbség a három esetben csak az, hogy míg az 1Tim 2,4 azt mondja el, hogy Isten azt szeretné, ha minden ember eljutna az igazság megismerésére (εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας), a 2Tim 3,7 szerint emberek nem tudnak eljutni az igazság megismerésére (εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας), a 2Tim 2,25 szerint viszont Isten (talán) megadja a megtérést némelyeknek, hogy megismerjék az igazságot (εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας). Vagyis bár tudjuk az 1Tim 2,4 alapján, hogy Isten azt szeretné, ha minden ember megtérne, a 2Tim 2,25-ből látjuk, hogy ténylegesen az fog az emberek közül megtérni, akinek Isten ezt akarata szerint megadja.

Ellentmondásban van ez a két akarat? Pál nem látott ellentmondást. Istenben nincs ellentmondás, ő magát meg nem tagadhatja. Ugyanazt a két akaratot láthatjuk itt is, mint József és Jézus halála esetében. Hogy mi az a cél, amiért Isten szuverén akarata szerint úgy dönt, ahogy dönt? Ennek megválaszolásában Pál legmesszebb a Róma 9,21-24 mondataival megy el. Akit érdekel, olvassa el!

Adjunk hálát Istennek, ha megadta nekünk a megtérést az igazság megismerésére! Nem volt automatikus döntés. Az kegyelmezett nekünk, aki nem kívánja a bűnös halálát, de aki „akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít” (Róm 8,18). Megkeményít? Lehet, hogy ez újabb kérdést vet most fel bennünk. Ezzel ebben a bejegyzésben már nem akarok foglalkozni, de azt tanácsolom, öntsük szavakba a kérdésünket, majd vessünk egy pillantást a Róm 9,19-re, vajon Pál nem a mi titkos kérdésünket fogalmazza-e meg ott, közvetlenül a 18. vers után! Ha a kérdésünk egyezik a Pál által leírt ellenvetéssel, akkor ez a bejegyzés jó nyomon járt.

7 hozzászólás a “Két akarat van Istenben?” bejegyzéshez

  • Jonas says:

    Idézet a fentiekből: Kálvinisták szerint Isten számunkra megfoghatatlan, szuverén akarata az, hogy választottainak adja meg a megtérés kegyelmét. A többieket is hívja, de nem távolítja el a szívükből a hitetlenséget (vö. Róm 11,26).
    Vajon miért hívja a többieket is? Mi a célja, mi a szándéka e hívással?

    Idézet fentről: …míg az 1Tim 2,4 azt mondja el, hogy Isten azt szeretné, ha minden ember eljutna az igazság megismerésére (εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας), a 2Tim 3,7 szerint emberek nem tudnak eljutni az igazság megismerésére (εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας), a 2Tim 2,25 szerint viszont Isten (talán) megadja a megtérést némelyeknek, hogy megismerjék az igazságot (εἰς ἐπίγνωσιν ἀληθείας).
    Megjegyzésem: Az 1.Tim.2,4 könnyen látható, hogy az örök életre vonatkozó megmentésről szól, mígy a 2Tim.2,24-25 pedig az Úr rabszolgájáról beszél, akik közül egyesek rossz felismerésen vannak.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves János, biztos, hogy figyelmesen olvastad a 2Tim 2,24-25-öt? Nem arról van inkább szó, hogy Pál az Úr szolgáinak mondja, hogy hogyan viselkedjenek az ELLENSZEGÜLŐKKEL, akik közül némelyeknek Isten talán megadja a megtérést? Mintha átugrottál volna az értelmezésedben egy mondatrészt.

    Az első kérdésedre (Vajon miért hívja a többieket is?) egy egész bejegyzésben válaszoltam már: http://divinity.szabadosadam.hu/?p=1220 Hadd válaszoljak most máshogyan is: azért, mert ennyire szerette a világot. És valószínűleg azért is, hogy megmutassa: annyira bűnösök vagyunk, hogy ennek ellenére sem megyünk hozzá, hacsak el nem távolítja ő maga a szívünkből a hitetlenséget.

    Egyébként – ha már szóba került – észrevetted, hogy a Róm 11,26 nem lenne lehetséges az arminiánus felfogás szerint? Hadd vezessem le gyorsan. Isten hívja ma is a zsidókat megtérésre, de nem jönnek. Miért? Mert hitetlenek. Az arminiánus történet ezzel be is fejeződne. Isten azonban azt ígéri, hogy egy nap a zsidók meg fognak térni. (Ezt feltételezem, te is így gondolod.) Miért fog ez bekövetkezni? Pál szerint azért, mert maga Isten távolítja majd el a hitetlenséget a szívükből. Pontosan azt teszi velük, amit ma néhány zsidóval és rengeteg pogánnyal tesz. “Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin /értsd: zsidón is és pogányon is/ megkönyörüljön.” (Róm 11,32)

  • Jonas says:

    Jóföldi Barnának adott válaszod közt hivatkoztál e bejegyzésedre. Ide klikkeltem, és láttam, hogy itt kérdést is kaptam tőled, amit anno nem vettem észre, nem követtem le, nem válaszoltam rá.
    A kérdés az volt, miért (mi céllal) hívja Isten az üdvösségre, vagy megtérésre az embereket a külső hívással?
    “a”, Egyeseket úgy hív, hogy nem is tudnak nemet mondani, tehát megtérésre kényszerülnek, így üdvözülnek (hatékony hívás),
    “b”, másokat úgy hív, hogy az nem kényszeríti őket megtérésre, sőt, e hívásra nem is tudnak megtérni, így ezek nem is üdvözülnek (külső hívás).
    Erre volt fent a válaszod,”valószínűleg azért is, hogy megmutassa: annyira bűnösök vagyunk, hogy ennek ellenére sem megyünk hozzá, hacsak el nem távolítja ő maga a szívünkből a hitetlenséget.”
    Csodálkozom ezen a magyarázaton, hiszen véleményem szerint a nem megtért embernek – “b” (külső) hívással – Isten kevésbé mutat rá a bűnös voltára, mint ahogy a bűnös emberi voltomat a megtérésemkor és utána sokkal inkább látom.
    Utolsó bekezdésre: Ha egy hitetlen – legyen az zsidó, vagy “görög”, – nem tér meg Isten hívására, az miért jelentené azt, hogy “az arminiánus történet ezzel be is fejeződött”? És ha egy nemzet évszázadokon át többnyire hátat fordít Isten hívásának, az miért jelentené azt egy arminiánusnak, hogy ez már nem is fog radikálisan megváltozni? És ha megváltozik, azt milyen bibliai tanításból merítem,hogy azért, mert akkortól Isten megtéréshez megfelelő hívással hív? De pl. azért megváltozhat egy ember szíve, vagy akár egy nemzet szíve is, mert „mélyebb szántást” kap Istentől. Mert úgy szól Isten, hogy az ember füle is “belecsendül”. (Lehet ez egy földrengés is, de lehet egy egyszerűbb csalódás is.)
    Az ember hitetlenségét természetesen Isten távolítja el a szívünkből, ha … (és itt különbözünk) ha beismerem, hogy szükségem van bocsánatra, kegyelemre. Ez a “hitetlenség eltávolítása” elsősorban azokra vonatkozik, akiknek van valami Isten ismeretük. Pl. az általad említett zsidókra is vonatkozik. De ebből számomra nem az derül ki, hogy a majdani megtérendő zsidók akkor majd a “b” verziójú kényszer hívást kapják. Hogy mi derül ki? Nagyjából annyi, hogy eljön az idő, amikor tömeges zsidó megtérések lesznek, és ezt Isten “előre” megmondta, hisz nála idő nincs.

  • revUrsus says:

    Amit ez az álláspont mond, megértésem szerint: Istenben két akarat van, pl. Isten nem akarta, hogy Józsefet eladják, mégis ő akarta, hogy Józsefet eladják. Jézust nem akarta, hogy megfeszítsék, mégis ő akarta, hogy megfeszítsék.

    Én is pont ezeket a történeteket szoktam hozni illusztrációként, de nem arra, hogy Istennek két akarata van, hanem arra, hogy Istennek eleve eltervezett, eleve elrendelt (egy) akarata van. Egyszerre megvalósul a történetekben az emberek (bűnös) szabad akarata, és egyszerre megvalósul bennük Isten szabadító terve.

    Én azt mondanám: igenis Isten akarata volt, hogy Józsefet eladják. Igenis Isten akarata volt, hogy Jézust megfeszítsék. (Utóbbit kifejezetten gazdagon lehet igazolni igékkel.) Nincs két akarat, Istennek egy akarata volt: az, hogy a szabadító tervében érvényesülni engedi az ember gonoszságát, és beállítja saját szolgálatába, hogy a szabadulás végbemenjen. A szabadulásban egyszerre válik nyilvánvalóvá az ember teljes romlottsága és Isten feltétel nélküli szabad kegyelme.

  • Szabados Ádám says:

    Isten azt akarta, hogy József testvérei igaz módon járjanak el Józseffel (erkölcsi akarata), de azt akarta, hogy József Egyiptomba kerüljön (szuverén akarata). Isten azt akarta, hogy a Fiát megbecsüljék (erkölcsi akarata), de azt akarta, hogy Fia halála által megmeneküljünk (szuverén akarata). Ezek nem ellentmondó akaratok, csak más síkon helyezkednek el. Ha nem különböztetjük meg őket, nem mondhatjuk – Józseffel ellentétben -, hogy a testvérek gonoszat terveztek ellene, és nem mondhatjuk – Péterrel ellentétben -, hogy a Krisztus megölése gonosz tett volt.

  • revUrsus says:

    Amit Józseffel és Jézussal tettek, az gonosz tett volt. Ha azt mondom: gonosz, ezzel azt is mondom: Isten akaratával ellentétes. Így azt is mondom: Isten akarata az volt, hogy ez ne történjen meg. Jól látom, hogy ez a logika, ami indokolja az erkölcsi akarat megkülönböztetését?

    Ha igen, akkor a kérdés szerintem ugyanaz, mint Isten törvényével kapcsolatban: a törvény bár Isten akaratát közli az ember felé, de effektíven Isten nem azt akarja, hogy a törvényt betartsuk, hanem hogy kiderüljön belőle a romlottságunk és hogy ennek az akaratnak akkor tehetünk eleget, ha Isten szabadító tettel közbeavatkozik. Vagyis a törvény Isten erkölcsi akarata, a bűn felismerése és a szabadítás pedig a szuverén akarata.

    Így érteném és el is fogadnám a két akarat megkülönböztetését. Az „erkölcsi akarat” szinonimájaként az „elvárás” vagy „értékrend” szavakat, a „szuverén akarat” szinonimájaként pedig a „szándék” szót használva nem tűnne úgy, mintha Istenben egyfajta skizofrénia vagy egymásnak ellentmondó akarat lenne. A két esetben egész mást jelent az akarat szó – az erkölcsit passzívnak, a szuverént rendkívül aktívnak látom.

  • Szabados Ádám says:

    revUrsus,

    egyetértek azzal, hogy Istent nem szabad skizofrénnek mutatnunk, de a két akarat fogalma megfelelően elmagyarázva nem hiszem, hogy Istent ellentmondásosnak tüntetné fel, inkább csak azt a régi meggyőződést fogalmazza meg, hogy az ő gondolatai magasabbak a mieinknél és útjai számunkra kifürkészhetetlenek.

    A törvény kapcsán én osztom a református teológiának azt a meggyőződését, hogy van ún. „harmadik haszna” is: megmutassa az igazságosság útját azoknak, akik a Lélek által azon szeretnének járni. Tehát nem csak az a törvény célja, hogy megmutassa a bűnösségünket (bár az is a célja), Isten ténylegesen akarja, hogy engedelmességben éljünk. Ezért jogos az ítélete, amikor akaratának ellenállunk és parancsolatait megszegjük.

    Hadd mondjak egy konkrét példát, hogy miért tartom indokoltnak a „két akarat” kifejezést. Az 1Thessz 4,3-ban Pál ezt írja: „Az az Isten akarata (θέλημα τοῦ θεοῦ), hogy megszentelődjetek…” Istennek tehát van arra vonatkozó akarata, hogy ne legyünk paráznák és házasságtörők. Azonban tudjuk, hogy sajnos hívők is követtek már el házasságtörést. Bizonyos értelemben kimondhatjuk, hogy az esetükben nem Isten akarata valósult meg. A Szentírásból azonban azt is tudjuk, hogy van Istennek rejtett, szuverén akarata is (a szándék szó is jó), amelyben a paráznaságnak is van helye, ahogy József elárulásának, Jézus megölésének, vagy Támárnak és Betsabénak.

    Szerintem tehát jogos az „akarat” szó használata mindkét esetben, és fontos a különbségtétel.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum