Fontos különbségre szeretnék T. S. Eliot segítségével rámutatni. Eliotra bélyegként került a mondat, amit megtérése után nem sokkal esszéi nézőpontjáról mondott: „irodalomban klasszicista, politikában királypárti, vallás tekintetében anglo-katolikus”. Sokak számára a keresztény Eliot ezzel a politikai konzervativizmus megtestesítője lett. Hagyománytisztelő imázsát a Notes Toward the Definition of Culture (magyar kiadásban: A kultúra meghatározása) és The Idea of a Christian Society c. könyvei is erősítették. Az irodalomról, politikáról és vallásról szóló provokatív mondatát Eliot azonban később bánta, mert helytelenül valamiféle avítt konzervatívként skatulyázta be őt. „A kritikus kritikája” c. 1961-es esszéjében elmesélte a mondat hátterét, és azt is, mi volt belőle fiatalos dogmatizmus és mi maradandó meggyőződés (Káosz a rendben. Szent István Társulat, 514-515). A lényeg: bár elszakadt az avant-garde modernizmustól, melynek maga is ikonja volt, Eliot nem konzervatív, hanem ortodox lett. Keresztény. A különbség nem jelentéktelen.

A progresszív körökben nagy port kavart After Strange Gods c. könyve végén Eliot a következőt írja: „Első előadásomban ügyeltem arra, nehogy úgy értsenek, mintha egy valódi vagy képzeletbeli múlt érzelgős csodálója volnék, aki a hagyományokkal szédeleg. A hagyomány önmagában nem elég; azt az ortodoxia (amit annak nevezek) folyamatos bírálatának és felügyeletének kell alávetni; hiszen éppen e felügyelet hiánya miatt lett azzá a csöpögős hígsággá, amilyennek látjuk. A legtöbb hagyományőrző pusztán konzervatív, nem tud különbséget tenni az állandó és az időszakos, a lényegi és az esetleges között. (…) Ahol az író munkájának nincs külső ellenőrzése, ott elmulasztjuk a különbségtételt az író életszemléletének igazsága és az azt plauzibilissé tevő személyisége között; így olvasókként simán behódolunk egyik megnyerő személyiségnek a másik után.” (After Strange Gods, 62)

Eliot számára a keresztény ortodoxia a szilárd pont, nem a személyiség vagy az emberi hagyományok. Megtérésekor az egyén vagy a múlt helyett az örökkévaló felé fordult, mely az egyedüli állandó a folyamatos változásban. A személyiség modern kultusza – hogy az író legyen önmaga és legyen őszinte – Eliot szerint ugyanúgy elhomályosítja a tágabb etikai megfontolásokat, mint a bírálat nélkül maradt hagyomány. Eliot szemében a liberalizmus (az eredendő bűn nélkül értelmezett személyiség felszabadítása) és a konzervativizmus (a hagyomány kritikátlan tisztelete) egyaránt félrevezető és veszélyes. Eliot kiindulópontja nem az újjá nem született (unregenerate) – önmagát megtévesztő és a felelősséget elutasító – személyiség, akit a modernitás piedesztálra állított. Az ilyen külső etikai elvárásoktól megszabadított embert Eliot nagy jók és nagy gonoszságok potenciális elkövetőjeként látta, hiszen keresztényként hitte, hogy természettől mindannyian tisztátalanok vagyunk.

Eliot az ortodoxia külső bírálatát elengedhetetlennek tartotta a filozófiában, a művészetben és a társadalomban. Az emberi hagyományokat is az ortodoxia nézőpontjából kell megítélni. „Vannak a kritikának olyan használatból kikerült mércéi, melyeket bármely filozófiai vagy művészeti munkára alkalmazhatunk, hogy azok biztonságosabbak és hasznosabbak legyenek számunkra.” (After Strange Gods, 63) Ezek a mércék a szabad egyén vagy a társadalmi hagyomány mércéi helyett a keresztény ortodoxia mércéi. Teológiai és etikai standardok. Eliot elutasította a személyiség modern kultuszát, és bár a romantikával szemben a klasszicizmus pártját fogta, nem hitt a tiszta emberi hagyományokban sem. Igaz, a személyiség etikai korlátok alól való felszabadítása és a forradalmi hév nagyon távol került a keresztény Eliottól, és emiatt jogosan látszott konzervatívnak, de Eliot nem vált a hagyományok feltétlen tisztelőjévé. Az ortodoxia volt számára az abszolút, nem a hagyomány. Nekünk is hasznos lehet ma ez a különbségtétel.

4 hozzászólás a “T. S. Eliot: konzervatív vagy keresztény?” bejegyzéshez

  • Cypriánus says:

    Ahogy Joseph Ratzinger idézi Tertullianus -t: ” Krisztus az igazság, nem a hagyomány “

  • tothaa says:

    “Eliot az ortodoxia külső bírálatát elengedhetetlennek tartotta a filozófiában, a művészetben és a társadalomban.”
    Ez alatt azt érted, hogy az ortodoxia által akarja megmérni a filozófiát, múvészetet…. vagy az ortodoxiát kell bírálni a filozófia, művészi és társadalmi szempontból…?
    (az elsőre tippelek, csak nem egyértelmű nekem a mondat, bocsi.)

  • Szabados Ádám says:

    Igen, az elsőről van szó. Az ortodoxia bírál, ahogy az utána lévő mondat világossá teszi: Az emberi hagyományokat is az ortodoxia nézőpontjából kell megítélni.

  • Éva says:

    A kereszténység forradalmi, és az lesz az idők végéig. Az, hogy a világban létezik egy VÁLTOZATLAN rend amihez mérjük magunkat, az teljesen más kérdés.
    A hagyományok is, csak “öltözetek”, külsőségek. Ha pl. valaki megünnepel egy születésnapot – miért pont születésnapot? – ami hagyomány, attól még nem a napról szól hanem az ünnepeltről.

Hozzászólás

Utolsó hozzászólások
Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum