C. H. Spurgeon egyik prédikációjából következnek most gondolatok. Húsz éve már, hogy havonta legalább egy igehirdetését elolvasom. Spurgeon prédikációit annak ellenére szeretem, hogy a „prédikátorok fejedelme” néha megszeg exegetikai elveket, amelyeket fontosaknak tartok. Exegetikai pongyolaságát egyrészt azért bocsátom meg neki, mert a teológiája úgy is rendben van, hogy időnként nem a megfelelő textusokból olvassa ki azt, hanem gazdag és bibliailag megalapozott puritán örökségéből, másrészt a prédikációi szinte mindenki másénál jobban megszólítanak. Most is megérintett egy gondolata, amit a tanulásról mond. Spurgeon textusa a Zsolt 143,10: „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem!” Spurgeon az ima négy vonására mutat rá:

1. Ez egy alázatos imádság. „Olyan ember imája, akinek mély megtapasztalásai vannak, mégis, ezzel együtt, vagy éppen ezért, olyan emberé, aki átérezte a szükségét annak, hogy az útja minden lépését megtanulja. Amikor nem akarsz tanulni, testvérem, az azért van, mert túl buta vagy ahhoz, hogy tanulj: ebben biztos lehetsz. (…) Csak a nagyon bolond ember gondolja azt, hogy már nem tanulhat többet. Azok, akik a legtöbbet tudják magukról, a világról és Istenről, a legkevesebbet gondolják önmagukról. Nincs más bölcsességük, csak ez: elég bölcsek ahhoz, hogy meneküljenek saját bölcsességüktől, és azt mondják az Úrnak: ’Taníts akaratod teljesítésére!’ Ez szent és alázatos imádság, minden szent és alázatos szívnek ajánlatos.”

2. Ez egy szelíd imádság. „Egy tanítható ember imája. ’Taníts, hogy cselekedjem a te akaratodat’. Vedd észre, hogy nem csak azt mondja, ’Tanítsd meg a te akaratodat’, hanem azt, hogy ’Taníts akaratod teljesítésére!’ (…) Elmondhatod egy gyereknek, hogy kell járni, de ettől ő még nem fog járni. Meg kell tanítanod őt járni. Kezedbe kell őt venned, ahogy Isten Efraimot. Ő mondja: ’Én tanítottam meg Efraimot járni, kezembe véve őket’ – ahogy egy nevelő tanítja a kicsinyeit. ’Taníts teljesíteni.’ Uram, nem elég, ha a fejemet és a szívemet tanítod, tanítsd meg a kezeimet és a lábaimat is. ’Taníts teljesíteni a te akaratodat.’ Az ilyen kérés szelíd, kész a tanulásra.”

3. Ez egy megadó imádság. „’Taníts akaratod teljesítésére!’ – nem az én akaratoméra. Saját akaratomat félreteszem. Nem azt mondja: ’Uram, taníts akaratod egy részének teljesítésére, arra, ami nekem tetszik belőle’, hanem a teljes akaratodra. Ha van olyan része az akaratodnak, ami nekem nem tetszik, akkor éppen ezért tanítsd azt nekem, egészen addig, amíg egész lelkem nem igazodik a te elmédhez, és nem szereti az akaratodat, nem azért, mert az tetszik neki, hanem azért, mert az a te akaratod. Ez a lemondás és önmegtagadás imádsága, és talán a legmagasztosabb, amit egy keresztény kérhet, mégis illik a tanulóhoz, aki először áll a bölcsesség ajtaja előtt.”

4. Ez hívő imádság. Istenbe vetett hit van ebben a megvallásban: ’Te vagy Istenem’, és abban is, hogy Isten lehajlik hozzánk, hogy tanítson bennünket. Testvéreim, két hibánk van. Nem hisszük, hogy Isten olyan nagy, amilyen, és nem hisszük, hogy olyan kicsivé lehet, amilyenné válik. Mindkét oldalon tévedünk, nem ismerjük dicsősége magasságát és kegyelme mélységét. Gyakorlatilag azt mondjuk: ’Ez a próba túl nagy, magamnak kell elhordoznom, Isten nélkül.’ Elfelejtjük, hogy aki a csillagokat uralja Tanítóként hajol le hozzánk, és megtanítja nekünk cselekedni az ő akaratát. Egy nagy nemzet elnökéről terjedt el, hogy vasárnapi iskolában tanított. Nagy lehajlásnak tartották ezt, de mit mondjak arról, aki angyalok kórusa körében ül, elfogadva dicséretüket, majd lejön hozzánk gyermekeihez és tanít bennünket akarata teljesítésére!”

Így imádkozzunk mi is ma reggel: „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem!”